Dunántúli Napló, 1967. február (24. évfolyam, 27-50. szám)

1967-02-25 / 48. szám

3 Népes jelölő gyűlések A választók kétharmada megjelent a gyűléseken —־ Döntő többségében a Népfront jelöltjeit fogadták el napló IMI. FEBRUAR » A választók döntó többségé ben a Hazafias Népfront je־ lőttjeit fogadták el. Ez azt bi- zonyítja. hogy a Hazafias Nép- front valóban az arra rátér- mett embereket jelölte, akik munkájukkal érdemesnek bi- zonyultak arra, hogy élvezzék a dolgozók bizalmát. Voltak gyűlések, ahol a Hazafias Népfront jelöltje mellett más személyek is szóba kerültek. A választók tehát éltek a törvényben biztosított joguk- kai, és még rátermettebb je- löltet kívánnak választani. Például a siklósi járásban a fjazafias Népfront jelöltjei kö- zül 32 községi tanácstag)e- löltet nem fogadtak el. A pé- esi járásban tizennégy válasz- tókerületben került sor új je- lölésre. Mecsekpölöskén a községi 9. számú választóké- rületben a Hazafias Népfront jelöltjén kívül a felszólalók javaslatai szerint még hatan jöttek számításba és csak a hatodik jelölt kapta meg a kellő szavazati arányt. Az új jelöltek is a párt, a Hazafias Népfront program- jának megvalósításáért dolgoz- nak. Vértes Tibor elvtárs végeze- tül bejelentette, hogy a bara- nyai választások elnökségében 787-en működnek, a választó- kerületi bizottságoknak 12 354 tagja van. A szavazatszedő bizottságokban — 459 alakul majd a megyében — 2295־en kaptak tisztséget. Ezen kívül a tanácsszervek 700 aktívája segít a választás előkészítésé- ben és lebonyolításában. Ami a technikai előkészületeket illeti, nyomják már a megvei választási plakátokat, a nyom- tatványokat és szavazólapokat. A szavazóurnák és szavazófül־ kék már készen állnak, és ki- jelölték minden helységben a szavazóhelviségeket. A vég- leges választói névjegyzéket március 2-től teszik közszem- lére a tanácsok. — Rövidesen eltűnnek Üj­mecsekalja ״sötét foltjai”. A Bihari János utca és az Épí- tők útja által határolt terület ten lévő panel- és kockaépü- letek között megkezdték a villanyvezetékek és kandeilá- berek szerelését a B. m. Épí- tőipari Vállalat dolgozói, — ugyanakkor járdákat is építe- nek. több helyütt pedig széle- sítik a régebbi utakat, a há- zak körül lévő területet pedig parkosításra előkészítik. Tehát nincs más ’hátra, mint az ozonizálas. Ez a maximális fertőtlenítést biz- tosítja, de a fenolokkal nem képez vegyületet, sőt várha- tóan a fenolok nagy részét is megsemmisíti. — A napokban várják az ozonizáló berendezés érke- zését Egerből. Ez egy kis- kapacitású készülék, amely alkalmas ugyan a k'sérle- tekre, de már a napi tíz- ezer köbméter víz fertőtle- nítésére nem. A kísérletek eredményeképpen majd egy új berendezést kell beépí- tenünk, 6—7 milliós költ- séggel. Remélhetően 2—2 és fél éven belül lebonyolít- ható és ... Az igazgató széttárja a karját: nem mondja ki azt, amiben reménykedik, azt hiszem, a város lakosságé- val egyetemben: végre egy- szer szagtalan ivóvizet ka- púnk. A kísérleteket a Pécsi Víz- és Csatornaművek végzik a MÉLYÉPTERV víztisztítási osztályának közreműködésével az Orszá- gos Vízügyi Főigazgatóság szakfelügyelete alatt. Re- méljük, fáradozásuk siker- rel jár. Rab Ferenc A Baranya megyei Tanács Végrehajtó Bizottságának pén- tek délelőtti ülésén Vértes Ti- bor vb-titkár számolt be• a március 19-re kiírt választá- sok előkészületeiről. A megyében a kitűzött ha- táridőre elkészültek az ideig- lenes választói névjegyzékek, azokat mindenütt közszemlére tették. Az ideiglenes névjegy- zékbe 188 626 baranyai vá- lasztót vettek fel. Baranyában kilenc ország- gyűlési és 3918 tanácstagi vá- lasztókerületben tartottak je- lölőgyűléseket, ezeken össze- sen 126 405 választópolgár vett részt, a választásra jogo- sült baranyaiak 66 százaléka. Az országgyűlési képviselője- íöltek gyűlései voltak legnépe- sebbek, ezeken átlagosan 295- en jelentek meg. A jelölőgyűléseken 9452 hoz zászólás, javaslat, közérdekű bejelentés és kérés hangzott el. Ezeket az 1963. évi jelölő- gyűléseken elhangzottakkal összehasonlítva kiderült, hogy kevesebb az egyéni panasz, sérelem, mint akkor volt. A jelölőgyűlések tapaszta- latai: valamennyit őszinte lég- kör, a párt politikáját, az or- szággyűlés és a tanácsok irán- ti bizalom, politikai aktivitás és a választás demokratizmu- sának kiszélesedése jellemez- te. Pécs új térképe Pécs térképének 1964-ben kibocsátott hamjadik ki- adása tavaly nyáron elfő- gyott, azóta sem Pécsett, sem másutt nem }ehetett hozzájutni. A második és a harmadik kiadás javítás útján igyekezett követni a közben beállott változásokat, a Pécs város Idegenforgal- mi Hivatalának kiadásában tegnap megjelent térkép már nem ״toldozgatás-fol- dozgatás”-sal készült, ha- nem teljesen új. a forrná- túrna is más. Szokás szerint egyik 01- dalán Pécs belterülete Ki- nagyítva, a másik oldalán pedig a teljes Pécs találha- tó, ez utóbbi azonban csak most vált igazán teljessé. A korábbi térképeken Pécs- bánya és Szabolcsbánya kii- lön mezőben volt elhelyez- ve, Űj mecsekalja pedig csak vázlatosan szerepelt. A negyedik kiadás viszont mind a két bányatelepet, mind pedig Űjmecsekalját a jelenlegi állapotnak és föld- rajzi helyzetnek megfelelően tartalmazza, sőt erre az új térképre rákerült a mécsé- ki parkerdő is. Oj az ide- gén nyelvű — francia, an- goi, német, orosz — jelma- gyarázat is, az utcajegyzék- ben pedig természetszerűleg az utak, utcák és terek legújabb neve szerepel. Az új térkép 5,50 Ft-os áron a Városi Idegenforgal- mi Hivatalban és a köny- vesboltokban korlátlanul kapható. Segédmunkások Ugródeszka a város felé — A tanulás nem luxus Nagyobb figyelmet érdemelnek léka van megszabva, de nem egy csillés kap rendszeresen vájárfizetést. A gyártási és építési tech- nológiák fejlődésével egyéb- ként a segédmunka jellege is gyors ütemben változik. Űj szakmák vannak születőben, melyeknek éppen a segéd- munkások a ״mesterei”. A panelszerelő brigádok tagjai- nak fele például állományilag segédmunkás ugyan, de tény- legesen nagyon is komoly szakmunkát végez. Megnőtt a betanított munkakörök száma is, mintegy jelezve: az ipar a szó régi értelmében vett se- gédmunkást egyre kevésbé ta- Iái. A fiataloknak könnyebb, ugyanakkor nagyobb szellemi felkészültséget igénylő műn- kaköröket kell ajánlani. Mindenkit munkája szerint A segédmunkások anyagi megbecsülése mellett viszony- lag kevés szó esik az erköl- esi ösztönzésről. A törvények lehetővé teszik ugyan, hogy segédmunkás elnyerje a ״Ki- váló dolgozó” címet, de né- hány nagy vállalatot leszámít- va erre alig van példa. Még kevesebb azoknak a száma, akik üzemük segítségével la- káshoz jutottak. Az egykori anyagmozgató segédmunkást nem volt ne- héz pótolni, hisz órák alatt lehetett elsajátítani a munka- körrel kapcsolatos tudnivaló- kát. A jövőben azonban ez egyre kevésbé lesz így. Abo- nyolult gépeket kiszolgáló és a korszerű technológiát értő ״betanított” munkás kiképző- se heteket, hónapokat igé- nyelhet, tehát az emberi és politikai vonatkozások mel- lett mindinkább életbevágó gazdasági feladat is lesz az ipari segédmunkások méltó megbecsülése. Békés Sándor Uj műsorral készül a tavaszi bemutatkozásra a Nagy Lajos Gimnázium Orff-zenekara. A főleg ütőhangszereken játszó zene kar Ivasivka Mátyás karnagy irányítása mellett tanulja az önálló zeneszámokat, valamint az énekkar kísérőzenéjét. — Szegfűdugvány Afriká- ból. Idén tavasszal 16 ezer darab Afrikába származott, hajtatott amerikai szegfűdug- vány érkezik Pécsre. Az ősz- tői tavaszig virágzó szegfűt a szükséges előnevelés után ősszel hozzák forgalomba. — Ha az időjárás engedi, március elején megkezdik a nyers tégla gyártását a Hida- sá Téglagyárban. Az itt ké- szülő lyukacsos téglához már több mint 25 000 köbméter földet készítettek elő. A gyár idei égetési terve 13 millió nagyméretű tégla. éves segédmunkás meg­fojtotta Győré Gyulánét, majd öngyilkosságot kísérelt meg...” A lapok rendőrségi tudósí- tásai közt gyakoriak az ilyen hírek. Általánosításról termő- szetesen szó sincs —, senki sem állíthatja, hogy a segéd- munkások tömegeit a brutali- tás és a garázdaság jellemzi, de a segédmunkás-megjelölés túl gyakori előfordulása azért valamire figyelmeztet. Statisztikailag bizonyítható tény, hogy a segédmunkások többsége távol marad a tö- megszervezetektől, s így azok erkölcsi, politikai nevelő te- vékenysége nem éri el a ki- ivánt hatást soraikban. Vala- mivel kedvezőbb a helyzet a munkásszállókon élők eseté- ben: itt a vállalati és önkor- mányzati szervek, a helyi KISZ- és pártcsoportok már ״szem előtt tartják” — a szó legnemesebb élteimében —, az embereket, a szállásokra való felvétel azonban még nem elég körültekintő, s így gyak- ran nemkívánatos hatások is érik a lakókat. A veszély kü- lönösen a fiatalok esetében jelentős. Nagyon szomorú ״a- pasztalatok bizonyítják, mi- lyen erkölcsi kárt okoz egy- két odá nem illő ember a munkásszállás falai között, éppen ezért indokolt volna a felvételt illetően a nagyobb szigorúság. Az elmúlt időben a legkülönbözőbb szervek és intézmények tettek kísérletet arra, hogy jó irányban befő- lyásolják a bejárók és mim- kásszállón lakók életét — megnyugtató változást azon- bán egyik sem ért él. Éppen ezért jelentős és örvendetes a szocialista brigádok gyors előretörése. A brigádok ״tör- vényes” és minden eddiginél számpatikusabb kereteket te- remtettek az egymás magán- életébe való beleszólásra. A szocialista módon tanulni és élni jelszó mindenkit kötelez. Az elmúlt években — éppen a szocialista brigádok megerő- södésével összefüggésben —, megnőtt az átképzősök szá- ma; A bányaiparban különö- sen kiemelkedőek az eredmé- nyék. A legjobb csillésekből évről évre segédvájárok, il- letve vájárok lesznek, de az építőiparban is 25—30-ra te- hető évente a szakmunkás- vizsgát tevők száma. Egy másik — anyagilag és erkölcsileg egyaránt ösztönző — módszer: a brigádok a se- gédmunkások teljesítményétől, illetve szorgalmától függően saját hatáskörükben emelik a legkiválóbbak fizetését. A csillések számára például a vájárok fizetésének 80 száza­Szagtalan lesz az ivóvíz A napokban érkezik a kísérleti berendezés — Az ivóvíznek mégis gyakran van szaga — man- dom — s a lakosság pana- sza érthető. Dunavölgyi István mond- ja: — Éppen ezért szeretnénk megvalósítani az ivóvíz ozo- nizálását. Ezt az eljárást hazánkban még sehol sem alkalmazzák, de Csehszlo- vákiában, Lengyelországban, a Szovjetun • óban, Francia- országban már ozonizálással fertőtlenítik az ivóvizet. A klórgáz miért nem al- kalmas erre? — A klórgáz alkalmas a fertőtlenítésre, de — vála- szolja Petkó Gyula — van egy sajnálatos melléktermé- ke: ha reakcióba lép bizo- nyos vegyületcsoportokkal, például fenolokkal — s ezek bőven jelen vannak a Duna vizében —, akkor egy új vegyület keletkezik, amely rendkívül nagy hígításban is szagot ad. Ezt az eddigi módszerekkel megszüntetni nem lehetett. Köbméterenként 30—50 gramm alumíniumszulfátot kap a víz Az alumínium- szulfát vízzel egyesülve pelyhes csapadék formájá- bán mint alumíniumhid- roxid kicsapódik. A kis ré- szecskák elektromos töltést kapnak és az ellenkező töl- tésű anyagokat — vagyis a vízben még mindig megle- vő lebegő, szennyező-anya- gokat magukhoz vonzzák. Huszonnégy órára van szűk- ség ahhoz, hogy teljes le- gyen a leülepedés. Ezután köbméterenként 2—3 gramm klórgázt ada- goinak a vízbe, amelynek hatására a baktériumok el- pusztulnak, majd a víz a gyorsszűrő rendszerbe ke- rül. Itt kétszer 1,30 méter vastagságú durva- illetve fi- nomszemcsés homokréteg folytatja a szűrést. Ez a fo- lyamat lassú: a homokréteg leköti a még meglevő alu- míniumhidroxid pelyheket és szerves anyagokat Körülbelül ez a tisztítási eljárás. ózondús levegőt lélegezhet az ember, az csak legenda. Csupán pormentes, tiszta le- vegéről van szó. Koncent- rált ózongázt belélegezni egyáltalán nem ajánlatos, mert meggyorsítja a szer- vezet égését. — Hát akkor miért fér- tőtlenítik majd ózonnal a pécsi ivóvizet? — kérdem. Hát ez más. A víz ozoni- zálása nem lesz káros a szervezetre még akkor sem, ha mennyiségét akár meg- százszoroznák! Az előnye viszont hallatlanul nagy. Miről is van szó? A Mohácsról Pécsre ér- kező Duna-vízből napi 30 ezer köbméter ipari félhetsz- nálásra kerül. Az ipari víz szükséges tisztítását már Mohácson, a Vízkivételi Művek elvégzik előderítés révén. De a további 10 ezer köbméter ivóvizet — amely- lyel az üszögi-telep hozzá- járul a városi fogyasztáshoz — már itt kell tisztítani és fertőtleníteni meglehetősen bonyolult eljárással. Az omladozó, nem éppen szép látványt nyújtó Üszög- pusztai lakóházak előtt ve- zet fel az autóút a Pécsi Vízművek telepére. A domb- oldalba süllyesztve láthatók a több tízezer köbméte- rés víztartók, a mohács— pécsi dunai vízvezeték ״vég- állomásai”. A lapostetejű üzemépület hűvös termei- ben óriási tartályok, aztán csövek bonyolult hálózata, műszerek, kapcsolótáblák. A laboratóriumban Petkó Gyű- la vegyészmérnök mutat egy ״fotométer” nevű készülé- két, amelyből — perisákóp- hoz hasonlóan — egy cső áll ki. Hajoljak a cső fölé. — De úgy, hogy bele ne nézzen, mert az ibolyántúli sugarak károsak a szemre — figyelmeztet a vízmű igazgatója Dunavölgyi Ist- ván gépészmérnök. Néhány másodperc múlva valami csípős illatot érzek, emlékeztet a kvarclámpa ״szagára”. — Nos, ez az ózon. Özem­gáz. Vagyis 03״”, azaz három- atomos oxigén. Már-már , örvendezem, hogy végre ózondús levegőt, pontosabban tömény ózont szippanthattam, de hamar lehűtenek. Hogy az erdő- ben — főként eső után — Az 1966-as népszámlálás adatai szerint hazánkban az Ipar, az építőipar és a közle- kedés területén 1,5 millió em- bér keresi fizikai munkával • kenyerét, s közülük több minit 320 ezer segédmunkás. Baranya megyében a 44 ezer fizikai munkásból kilenc-tíz- «serre tehető a segédmunka- •ok száma. A megye ipará- nak jellegéből következik, hogy a segédmunkások több- aége a bányaüzemekben, il- tetve az építőiparban dől go­A legbonyolultabb réteg Kik alkotják a segédmunká- aok táborát? Zömmel faluról kerültek az iparba. Termé- szetesen a ״faluról elhódítot- tak” jelentős része az évek folyamán szakmunkássá vált, de ez az esetek többségében a faluval való végleges sza- kltást is jelentette. Azok, akik inkább a ״bejáró” életet vá- lasztották, hosszú, nemegy- szer évtizedes ipari munka- viszonyuk ellenére is java- részt megmaradtak segéd- munkásnak. Az utazás fára- dalmai mellett nem vállalták a tanulással járó pluszterhe- két, s ők — a mai 40—45 éve- sek — képezik az ipari segéd- munka gerincét. A kimerithe- teilen tartalékot a nők ezred jelentik. Van természetesen néhány kevésbé jelentős fór- rása is a segédmunkások tá- borának: kisebb képességű vagy kisiklott életű emberek, türelmetlen, mindenképpen pénzt akaró fiatalok, börtön- bői szabadultak. A műveltségbeli egyenetlen- ség csak tovább bontja a ké- pet Magyarországon még kö- zel 120 ezer írástudatlan em- bér él — köztük 40 ezer nő —* s jelentős részük segéd- munkás. Egy 1960-ban készült felmérés adatai szerint az ,,egyéb” kategóriába tartozó fizikai dolgozók 25 százaléká- nak vám csak általános isko- lad végzettsége, s bár a ke re- *ők műveltségi színvonala év- ről évre emelkedik, a segéd- munkások körében tíz év táv- latéban Is jelentéktelen a vál- tozás. Ügy tűnik, a szaktudás és az alapműveltség hiánya a ,,meggyökeresedést” is meg- nehezíti. Különösen a fiata- labbak esetében van ez így. Amikor országos szinten mint- egy százezer ״vándormadár”- ról beszélünk —, mindenek- előtt á segédmunkások törne- gedről van szó. Gyakori mun- kahely-változtatásuk oka rész- bem az alacsony kereset, rész- ben az a tény, hogy rend- kívül nehezen tudnak bele- illeszkedni a munkahelyi kol- lektívákba. A Baranya megyed Állami Építőipari Vállalat ál- lamányában átlagosan 3400 fizikai munkás dolgozik *— köztük 1900 segédmunkás —, amelyből a múlt esztendőben 1091 ember távozott Közü- lük hatszáz csak néhány hó- napot töltött munkahelyén. Az eltávozottak helyére minden esetben új jelentkezők áll- nak —, de egyre gyakrabban kérik felvételüket olyanok, akik már dolgoztak a válla- latnál —, s mind kevesebb a faluról érkező ״új” emberek száma. Tavaly mindössze 61 ilyen jelentkező volt s ez a legfőbb jellemzője annak az új helyzetnek, amivel az ipar- nak számolnia kell. A munkásszállások szerepe ״Szeptember 18-án özvegy Fazekas Sándomé mezőtúri lakos, Szegfű utcai lakásán öt holttestet találtak. A rend- őrség a gyilkosság alapos gyanúja miatt Burai Árpád 38 éves segédmunkást őri- zetbe vette”. ״Féltékenységi dráma Örszentmiklóson. Faze- kas István 18 éves segéd- munkás féltékenységből megölte menyasszonyát, Be- nedek Erzsébet gyári mun- kést.״ ” ןLászló József 30

Next

/
Oldalképek
Tartalom