Dunántúli Napló, 1967. január (24. évfolyam, 1-26. szám)

1967-01-13 / 11. szám

1967. JANUAR U. napló A szovjet sajtó a Pécsi Balettról kotó szellemű és tehetséges emberek dolgoznak, akiknek művészetével érdemes lesz megismerkednie a balett min- den szovjet kedvelőjének”. A Szovjetszkaja Rosszija szintén fényképes cikkben foglalkozik a magyar vendég- művészekkel és elmondja* hogy az elmúlt években a Pé- esi Balett nagy sikerrel lé- pett fel Angliában, Lengyel- országban, Csehszlovákiában, Romániában, az NSZK-ban és a Skandináv országokban. Eck Imre együttese közben már próbái céljára ״birtokba vette’* a Kreml Színházat, ahol a péntek esti előadáson Beethoven ״Prometheus”-«, Bukovy ״A parancsba, Gu- lyás ״A pókháló”-ja, valamint Kincses József táncjátéka, a ״Mit takar a kalapod?” kerül bemutatásra. Egy nappal a Pécsi Balett moszkvai vendégszereplésének megkezdése előtt a szovjet sajtó már nagy cikkekben kel- ti fel az érdeklődést a Kreml Színházban bemutatásra kerti- lő balett iránt. G. Cselom- bityko, aki gyakorta méltatta a magyar kulturális élet ese- ményeit, a Szovjetszkaja Kul- túra csütörtöki számában a Pécsi Balett hétéves fejlődé- sét, a Moszkvában bemutatás- ra kerülő egyfelvonásosok mondanivalóját ismertetve megjegyzi, hogy a balett esz- közeivel megoldott mai témák érdekesek és változatosak. — Ugyanakkor rámutat, hogy a Pécsi Balett tiszteli a kiasz- szíkus balett hagyományait. Táncművészei kilenc éven át tanultak klasszikus táncot az Állami Balettintézetben. ״Pécsett — írja Cselom- bityko — nyugtalan, bátor al­Külföldi Uíiclc 1 • Willy Brandt külügymi- niszter ismét hivatalosan meg- hívta Bonnba Manescu román külügyminisztert, ugyanilyen meghívást intézett Budinov bolgár külkereskedelmi mi- niszterhez. Brandt megálla- pította, hogy Manescu a meg- hívást kedvezően fogadta. £ A nyugatnémet rendőr- ség csütörtökön hajnalban le- tartóztatta Otto Hans haladó újságírót. Otto Hansot nem- rég a bíróság két és fél évi börtönre ítélte, mert állítólag kommunista tevékenységet fej- tett ki. Az újságíró a bonni törvények elleni tiltakozásul a büntetés letöltését megtagad- ta, emiatt vette őrizetbe a rendőrség. Q Soeren Rahlen 19 éves svéd kötéltáncos új állóképes- ségi világcsúcsot állított feli 56 órát és 16 percet töltött egy kifeszített drótkötélen. Az 57. órában elszunyókált és le- pottyant a földre, de semmi baja nem történt 9 A Nowa Huta-i Lenin ! Kohászati Művek építésének | második szakasza befejeződött 1 Január 11-én az ötödik óriás- kohó is megkezdte a terme- lést A kohászati művek nyers- vastermelése az idén eléri a 3 700 000 tonnát A Egy öttagú katonai bíró­ság szerdán az észak-szfriai Aleppóban halálra ítélt két földesurat, mivel bűnösnek találta őket három paraszt meggyilkolásában és ״a Szíriái szocialista rendszerrel szem- beni ellenállásban”. Ugyanez a katonai bíróság a múlt hé- ten Damaszkuszban halálra ítélt kilenc Szíriáit, mert azok i fegyveresen szembeszálltak a j jelenlegi kormányt múlt év februárjában hatalomra jutta- I tó fordulattal. Eltemették Cybulskít Csütörtökön délután Kató- wicében került sor a tragi- kus körülmények között el- hunyt híres lengyel filmszí- nész, Zbigniew Cybulski te- metésére. A katowicei rádió hangversenypalotájának elő- csarnokában felravatalozott koporsónál tízezrek rótták le kegyeletüket. A temetésen Jerzy Kawale- rowic filmrendező, a lengyel filmművészeti szövetség, Gus- tata Holoubek színművész a kollégák nevében, a kormány nevében pedig Tadeusz Za- orski művelődésügyi minisz- terhelyettes búcsúztatta az el- hunyt filmművészt. Egy elnök halála Kiábrándultán fogadták slinsen kongresszusi üzenetét k Megjelent az Egy elnök halála cimfi könyv első folytatása az amerikai Look-Magazin bán. A képes folyóirat két nappal a tervezett megjelenés előtt adta ki Manchester könyvének első részletét. — Képünk a folyóirat címlapját mutatja. ENSZ-város“ Becsben? világkiállítás helyén ״ENSZ- várost” építenek fel. Abdul Rahman csütörtökön délután Bécsből Moszkvába repült. Az Unido egyiptomi igazgatója a fejlődő országok iparosításának kérdéseivel kap csolatos nemzetközi szeminá- rium előkészületeiről tárgyal a szovjet fővárosban. Díjkiosztás a tV’ben Csütörtökön este a tele- sportban átadták ״az év ifjú- . sági sportolója” vándordíj győzteseinek a serleget, illet- ve a helyezetteknek az emlék plakettet A férfiak csoportjában ״Az év ifjúsági sportolója” címet, továbbá a vándordíját Vich- ann Tamás, a Budapesti MHS válogatott kenu ver- senyzője nyerte el. A ״Kiváló nevelő munkáért” aranypia- kettet edzője, Nánássy András kapta. A nők csoportjában ״Az év ifjúsági sportolója” címet és a vándordíját Almássy Zsuzsi, az FTC műkorcsolyázója nyer- te el. Hazai edzője nem lé- vén, a nevelői aranyplakett nem került kiosztásra. BALESET rosi fiúiskolában Weszelo- vits Miklósné igazgatóhe- lyettes az érdekesebb ada- tokát fejből sorolja. — Félévkor 3,6 az iskola tanulmányi átlaga. Ez szá- munkra érdekes szám, mi- vei hat éve mindig ugyan- ennyi. A tanulók magavise- létének az átlaga 4,2. Ez túl jónak látszik, szinte el sem hisszük. Sok nagy család lakik a belvárosban rossz lakáskörülmények között, s a gyermekek magatartásán ez meglátszik. Aztán hoz- zánk jár az Állami Nevelő Otthonból hetven kisdiák, így az iskola tanulóinak ők teszik ki a tíz százalékát. Velük kapcsolatban is tu- dunk egy érdekes számot mondani: a VI. C-ben a nevelő otthoni gyermekek tanulmányi átlaga maga- sabb, mint az osztályátlag. Az iskolaátlagot B. Ka- talin 4,9-es eredményével szépen javította. Magabia* Egy apróhirdetés: ״Mate- matikából általános iskolá- sok, középiskolások körre- petálását vállalom...” — Amikor megjelennek ezek az apróbetűs hirdetések, tű- nődve összehajtjuk újság- jainkat és arra gondolunk, hogy a diákság életében va- lami ismét történt. Elérke- zett a félév, megmérettek az apró emberkék, s ellenőr- zőiket már haza is vitték szüleiknek. Néhány apróbb baleset is adódhatott, s a korrepetálás bizony ismét időszerűvé vált... A nyakunkba telepedett tél egyformán lilára fes- tette az arcokat, s a szó- morúság, apróbb bőgicsélé- sek nyomait eltüntette. — Persze, ha az ember belép az iskola kapuján, minden megváltozik. A diáktársada- lem áttekinthető, az ősz- tálytársak mindent tudnak egymásról, és a tanárok is mindent tudnak. A belvá­MAGYARORSZÁG—JAPAN 30:23 A kézilabda VB csoportmér­kőzéseinek ma esti első fór- dulójában a B-csoportban Magyarország csapata 30:25 (16:14) arányban győzött Ja- pán ellen a svédországi Kiru- nában. יי E’ képzelhető, hogy a követ- kező években ״ENSZ-várost” építenek fel az osztrák fővá- rosban —, mondta csütörtöki bécsi sajtóértekezletén Abdul Rahman, az ENSZ Iparfejlesz- tési Szervezetének (Unido) igazgatója. A fiatal ENSZ-in- tézmény székhelyét még eb- ben az évben Bécsbe helyezik át. Az Unido feladata a fej- lődő országoknak nyújtott se- gítség egybehangolása az oszt- rák fővárosban. Az Unido tit- kársága egyelőre valószinüleg egy belvárosi i.odaházban ta- Iái otthonra. Miután a Nem- zetközi Atomenergia Ügynök- ség mellett most már a máso- dik ENSZ szakosított intéz- mény működik Becsben, fel- merült a terv, hogy a Duna északi partján, a kertészeti ságát, bürokratikus gon dől ko­dásmódját tükrözte. A lap egyik vezércikke sze- rint ״bármilyen erélyesen is védelmezze Johnson az ame- rikai külpolitikát, hangjába komorság vegyül, ami már szinte borúlátással határos*’. ״Sajnálatos módon a beszéd olyan eltökéltséget tükröz, hogy ki kell tartani egy hosz- szú és elkeseredett háború- bán, holott új kezdeményezé- sekkel a békére nyíló ajtót kellene keresni. Hogy ezt a kaput kinyithassuk, félre- érthetetlenül szükség van Észak-Vietnam bombázásának beszüntetésére és a Vietcong- gal megtartandó közvetlen tárgyalásokra, amint U Thant ENSZ-főtitkár javasolja. Úgy látszik, hogy az elnök nem akar ezen az úton járni”. A New York Times külö- nős határozottsággal bírálja Johnson vietnami politikáját. ״Az a fajta béke, amelyet az elnök akar Vietnamban meg- teremteni, az tudniillik, amely katonai győzelem eredménye lenne, továbbra is elérhetet- len számára, — írja a lap. A Washington Post rámutat, hogy Johnson nem sokba ve- szí a világ közvéleményét, mert beszédében nem foglal- kozott behatóan a vietnami béke megteremtésének lehe- tőségével. A lap úgy véli, hogy Johnson azokra a tanács adóira hallgat, akik szerint a ״béketörekvések hangsúlyozá- sa, az ellenséget segíti.” Különösen éles ellenállásra találnak jelenleg Johnson adó emelési tervei. A Wall Street Journal gúnyos hangon jegyzi meg, hogy az elnök rekordot állított fel ígéretekben, de alig szólt arról, hogy a költ- ségvetés hatalmas deficittel zárul és adóemelést helyezett kilátásba. A nagytőke promi- nens képviselői ehelyett in- kább a szociális programok további megkurtítását javasol- ják a költségvetés betegségé- nek gyógyítására. A Fehér Ház egyébként be- jelentette, hogy Johnson ja- nuár 23-án terjeszti a tör- vényhozás elé a részletes költ- ségvetést, amelynek kiadási előirányzatai meghaladják majd a 135 milliárd dollárt, s a deficit nyolcmilliárdnál is több lesz. Közlekedési baleset a Zsolnay utcában Két lakás fala bedőlt — 12 sérült és tetemes anyagi kár ke­letkezett a súlyosan megron- gálódott autóbuszban is. A II. számú Sebészeti Kli- nika ügyeletes tanársegédjétől megtudtuk, hogy a baleset só- rültjeinek a száma nem hét, hanem tizenkettő, mivel a mentőkön kívül magángépko- esik is segédkeztek beszállí- tásukban. Az ügyeletes tanár- segéd közölte, hogy a sérültek többségét vizsgálat és elsőse- gélynyújtás után hazaenged- ték, özvegy Hang Jánosné, Rohrbacher hajós, Mikuska István és Tófej István azon- bán klinikai ápolásra szorul. Állapotuk nem súlyos. A baleset okainak megálla- pítására azonnal megindult a vizsgálat, amely lapzártakor még tartott. H. M. bacher Lajost, Berki Lajost és Bornemissza Gézát, az autóbusz utasait Vitár József gépkocsivezető, aki enyhe agyrázkódással és felületi horzsolásokkal került klinikára, elmondotta: véle- ménye szerint az úttest köze- pe táján levő mély gödör vágta ki az autóbusz kere- két, ennek következtében csa- pódott balra a kormány és futott fel az autóbusz a jár- dara, s döntötte be özvegy Hang Jánosné lakásának fa- Iáit. Vitár József csak köny- nyebben sérült, az utasok kö- zül azonban többet bordatö- rés gyanújával tartanak meg- figyelés alatt. Szemtanúk állítása szerint a házfal bedőlése következte- ben felrobbant a megsérült lakásban levő televíziós ké- szülék, összetörtek a bútorok, Csütörtökön este 19 óra 35 perckor közlekedési baleset- hez hívták a pécsi mentőket. Mentőorvosok és három mén- tőkocsi indult azonnal a hí- vők által megjelölt címre, a Zsolnay utca 44-es házhoz. A látvány nem volt mindenna- pos: a 12-es AKÖV Komló és Pécs között menetrend sze- rint közlekedő autóbusza a Zsolnay utca 44-es sz. házba fúródva várt sürgős segítség- re. A ház főfala bedőlve és a falak mögött, akárcsak az autóbuszban, sírás, jajveszé- kelés. A szemtanúk gyors segítsé- gével rövid időn belül sike- rült kórházba szállítani a sé- rülteket. özvegy Hang János- ׳ nét a bedőlt lakás bérlőjét, I Vitár Józsefet, a házba fúró- j dott gépkocsi vezetőjét Gátai ן Balázst, Tófej Istvánt, Rorh- | bébiéte A főzelék oetnetel tápxtú« 1z!eieí>, h׳gi* niku<4! TEJJEL, VAJJAL, HÜS ÉS MÁJPÉPPEL dúsított főzelékpüré X0 féle változatban, 5 féle gyüííiölespüré a legizietesebb NYÁRI GYÜMÖLCSÜKBŐL» Kapható a nagyobb élelmiszer-üzletekben fohnsonnak az Egyesült Al­nők helyzetéről elhangzott ngresszusi üzenetét több- ire kiábrándulással fogad- c amerikai politikai körök- n. A New York Times, 1ely csütörtökön mindhárom zércikkét az elnöki prog- m elemzésének szenteli, öt- szegénynek minősíti az üze- tét, s azt írja, hogy a be- éd az adminisztráció fáradt­AMERIKA, AMERIKA... (Folytatás az 1. oldalról) l harcolt a franciák olda- a, meglendítette a karját, a következő pillanatban talmas ütés csattant a fiú Ikapcsán. Az ütés a földre rítette a fiút, de a gyerek I sem jajdult. Mozdulatlan II hevert a száraz avaron, iközben minden oldalról ötték-verték. Az osztag .,;át változtatott. Az ira- kbul kiderült, hogy az em- :r a fiú apja. Elvonszolták a fiú egyedül maradt a :torták gyűrűjében. Egy ka- na odakupte: - Húszig szá- olok, ha nem szólalsz meg, iád a halál fia! A fiú azon- m néma maradt. Felemelte fejet, de nem szólt semmit. Ukapbsa és az arca dagadni !zdett. — Meg tizenkét má- •dperced van — mondta a itona, és az órájára muta- tt. A fiú a szájába hara- nt, de nem szólalt meg. — át akkor fülelj! — vetette (a a ka. na. Lövés dördült, fiú a földre rogyott, és ki- irt belőle a zokogáis: — iért öltétek meg az apá- at?” Egy másik külföldi lap moidalán a világhírű Nobel- jas amerikai író, John .einbeck fényképét közli, u a múlt év végén Viet- imba utazott, hogy a hely- mről tudósításokat küldjön, z Steinbeck magánügye, unt korábbi nyilatkozatai is, !eiyekben a Volt egyszer egy ihorú írója lényegében ei- igadta az amerikai kormány !etnami politikáját. Stein- sek azt írta a Volt egyszer ׳y háború megjelenésekor: .. a háború, amelyről be- ■elek, megérdemli, hogy em- •kezetes maradjon, mert az toisö volt a maga nemében. következő, ha olyan örül- :k Leszünk, hogy megenged- tk..Nézem a nagy Íróról észült fényképet. Ül a harc- íren, és gondterhelten néz !aga elé. Rajta csuklyás arci öltözet. Hideg veszi kö- 11, s mellette egy gepíegy- 31־ támaszkodik a kezelojé- 31. Szinte hallani a bomba- at, melyek robbanása az noer lelkíoen fájdalmasan sszedörren a második vi- ighaború •ombáinak robba- asával. A lap azt írja a kép .att, hogy Steinbeck ״élete Dckáztatásával gyakran ül elikop térré, hogy közvetlen özeiről lássa és maga is rézzé a háború szörnyüsé- 3it és kíméletlenségét.” Biztos eszébe jut, hogy ki kozta ezt a háborút. Hogy ki íélyiti be erőszakosan, sem- úvel sem törődve a háború lörnyűségét az emberiség :stébe. U Thant a sajtóérte- ezleten kijelentette: — Sem- nféle előrehaladás nem tor- Énhet a béke felé Vietnam- an, amig az amerikaiak ilytatják a VDK bombázá- át! Johnson a kongresszus ét házának együtt0־- ülésén ibb éves háborút ígért az merikai népnek. Megfeled- ezve a dolgok való helyze- érői — amire mind több ha- idő amerikai kezd rádöb- enni, — hogy bármi agresz- zori erőfeszítés ellenére ezt háborút csak a vietnami ép nyerheti meg. Bármi kö- ülmények között. Mert ön- !agát védi, szabad '׳iát, füg- etlenségét, emberi haladá- át! (T)

Next

/
Oldalképek
Tartalom