Dunántúli Napló, 1967. január (24. évfolyam, 1-26. szám)
1967-01-10 / 8. szám
VUq9 proletárjai. egy e&ülj élek S DunCmlQlt napló ______ Az MSZMP Baranya megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja X XIV. ÉVFOLYAM, 8. SZÁM ÁRA 50 FILLÉR 19•י• JANUÁR 10, KI Ififlwági grglfefk a választások jegyében KOSZIG!■ minlszierelnök látogatása Vlagy.vosztokb Alekszej Koszigin sa miniszterelnök, aki h Vlagyivosztokba érkezet kereste az SZKP prirr határterületi bizottságai majd megtekintette a b terület mezőgazdasági, halászati és ásványi 11 tását. lések sorozatán. Számba ve- szik azokat a fiatalokat, akik az idén szavaznak majd elő- szőr. Elbeszélgetnek velük arról, hogy mit jelent életük- ben az első választás, amikor teljesjogú állampolgárként foglalhatnak állást országos dolgokban, s emléklappal ajándékozzák meg őket. Kiemelkedő eseménynek ígérkezik az állami vezetők és ifjú választók találkozóinak sorozata is. Nagyszabásúnak ígérkező eseménysorozattal készülnek a választásokra a fiatalok. A KISZ vezetői és aktivistái ba- réti beszélgetések, eszmecse- rék ezreire hívják meg a kő- vetkező hetekben az egyete- mistákat és főiskolásokat, a gyárak, tervezőirodák, válla- latok és egyéb intézmények ifjú szakembereit és a falusi fiatalokat. A KISZ valamennyi fóru- mán számba veszik majd a fiatal tanácstagok és képvise- lök elmúlt négy esztendei munkájának tapasztalatait, eredményeit. Ugyanakkor a választók véleménye alapján megvonják munkásságuk mérlegét. Az ifjúsági szövetség akti- vistáinak tízezrei ezzel egy- idejűleg országszerte részt vállalnak a különböző válasz- tási szervek feladatainak megoldásából, részt vesznek a választási elnökségek, válasz- tókerületi bizottságok, illetve szavazatszedő bizottságok munkájában. Budapestem és az ország számos más városában, köz- ségében megrendezik az ifjú választók gyűléseit. A KISZ szervezetek arra szólítják az ifjú kommunistákat, hogy minden eddiginél nagyobb számban vegyenek részt, hal- lássák szavukat a jelölőgyűVége a féli szünetnek Tegnap ismét megkezdődött a tanítás az általános és h Megyeszeríe járhatóak az utak A vasúti forgalom zavartalan — A DÉDÁSZ-nni még nem !e entkeztek hibák — Tea az utazóközönségnek Adott szavukhoz hfíen Gépkocsikkal hordják e! a havat Pécsett, a Széchenyi térről, hogy szabaddá tegyék a város egyik nagyforgalmú csomópontját. iskolákban. A téli szünet utáni első tanítási napon a tan nak kiosztották az első félévi érdemjegyeket tartalmazó ׳ őrzőkönyveket Képen: dr. Rajczí Péter tanár, a Pécsi Lajos Gimnázium I/a. osztályában elsőnek Ambrus Ét nyújtotta át az ellenőrzőkönyvet־ — Szokolai íeív. 3410 tonna érc terven felül Az FKP Éj Központi Bizoltsi megtartotta első ülését legalitásban működő aj európai kommunista pár döttségének vezetője 1 szót: Santiago Carrilo, a nyol KP és Max Reima Német Kommunista Pá titkára. Mind a spanyol, min Német Kommunista Pári viselője elítélte a kínai tők sza kádár tevéken y helyeselte a kommunis munkáspártok nemz konferenc iá iának összeh ra vonatkozó terveket A kongresszus hatá: rámutat a szocializmus íelszabadító erők sikere kifejezi az FKP szolida: a függetlenséséért és s2 sásáért kü2dő vietnami pel. A Francia Kommunist elítéli a KKP jelenlegi zetőinek szakadár polit és a kommunista és mi pártok nemzetközi érte lének összeh vasát kivár hangzik a határozat. A kongresszus megvál; ta a párt 74 tagú űj oonti Bizottságát, ma; Központi Bizottság m tóttá első ülését. Ezen választotta a 17 tagú do bizottságot, amelvnek között van Jacques E Etienne. Fajon. Benőit 'hon, Robert Garaudv, deck Röchet é? Jeanette rez-Vermeersch. A Központi Bizottság gú titkárságot választott Waldedk Rochet-nak, az FKP főtitkárának vasárnap elhangzott vitazáró beszédé- vei véget ért a vita az első napirendi pontról, a Francia KP XVIII. kongresszusán. A küldöttek egyhangúlag jóvá- hagyták a Központ! Bizottság politikai határozattervezetet A határozat-tervezethez előzőleg a szövegező bizottság nevében Etienne Fajon, az FKP Politikai Bizottságának tagja néhány módosítást ja- vasolt. A módosításokat a kongresszus elfogadta. A vasárnap délelőtti ülésen befejeződött a testvérpártok üdvözlő felszólalásainak elmondása is. Utolsónak két ilterén ist: a másodszor felhasznált anyagokkal 65 ezer forintot takarítottak meg. Az ünnepélyes brigádgyű- lésen a csapat megtette idei vállalásait is. Mint az elmúlt években, most is két főterű- lete van vállalásaiknak: a tanulás és a korszerű tech- nológiák felkarolása. A bri- gád 1959-ben alakult, s azóta nem kevesebb, mint 14 vá- járt, 19 segédvájárt, S rob- bantóvájárt, 2 aknászt, 1 rob- bántomestert és egy szállítási felvigyázót adott az üzem- nek. Az idei év felajánlásai a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50. évfordulójá- nak jegyében születtek. Ezzel függ össze a brigád azon el- határozása is, hogy tisztelet- beli tagként meghívja sorai- ba B. Nagy Gusztáv elvtár־ sat, a munkásmozgalom régi harcosát. Az idős veterán részt is vett az új év első bri- gádgyűlésén, s a csapat tag- jainak munkásmozgalmi él- ményeiről mesélt. Vasárnap délelőtt a Ságvá- ri Endre Művelődési Házban brigádgyűlésre jöttek össze a Il-es Bányaüzem 22-es csa- patának tagjai. Az esemény- nek az adott különös jelentő- séget, hogy a kongresszusi verseny közelmúltban lezárult értékelése szerint ez a csapat — mely egyébként eddig hét- szer szerezte meg a szociális- ta címet —, érte el a legki- magaslóbb eredményeket. A csapat a kongresszus tisz- teleiére vállalta, hogy éves tervét 110 százalékra teljesíti, amit 138,4 százalékra teljesí- tettek. Az éves termelési tér- vet már szeptember 23-án be- fejezték, s így terven felül 3410 tanná ércet küldtek fel- színre. Hasonlóan kimagasló eredmények születtek az ön- költségcsökkentés és anyag- takarékosság terén is. A brigád limit-rendszerben dől- gozott, s éves szinten 34 383 forintot takarított meg. Jó eredmények születtek a biz- tosí tó-anyagok visszarablása A Ságvári Endre hétszeres szocialista mnnkabrigád az üzem egyik korszerűen biztoütött muakahelvén számítani, hogy az elöregedett vezetékek egy része felmond- ja a szolgála tot. A 12. AKÖV-nél tegnap reggel hét óráig a Pécsbagota —Ércosztályozó közötti járat nem közlekedett. 97 érkező járat pedig késett, összesen 2865 percet. Azokon a helye- ken, ahol jelentősebb késésre lehet számítani, az AKÖV dolgozói forró teával látják el a várakozó közönséget. a 38-os és 37-es busz vál- tozatlanul csak a bódé-meg- állóig, a pécsbányatelepi ja- rátok csak Széchenyi-aknáig, a daindoü járatok pedig csak Istenkútig közlekednek. Ma- lom és Kökény között ugyan- csak szünetel a közlekedés, mert a kökényi bekötő út jár- hatatlan. Megtisztítását a rá- jékoztatás szerint — ״mert nem hozzájuk tartozik” —, sem a Közúti Igazgatósig, seift a Köztisztasági Vállalat nem, vállalja. Végül a késé- sek egyik okozója az is, hogy egyes községekben nem tisz- tították meg a hótól a tor- dulóhelyeket. A tegnapi nap folyamán óvatosabban közlekedtek a járművezetők és a gyalogosok a kedvezőtlen időjárás ellené- re a legenyhébb baleset sem fordult elő. \ tagként? ni'akozaí evlordu 0 áróS Nyikolaj Turkatyenko, a TASZSZ szemleirója felhívja a figyelmet arra, hogy egy évvel ezelőtt, 1966. január 10-én írták alá a taskenti nyilatkozatot, amely véget ve- tett az India és Pakisztán között kitört fegyveres kon- fliktusnak. — .4 taskenti tárgyalások a világ elé tárták, hogy ha az érdekelt telekben megvan az óhaj és a jóakarat, akkor vé- get lehet vetni a veszedelmes fejleményeknek — állapítja meg a szemleíró. Hétfőn este a hó vastagsá- ga Misinatetőn 48, a repülő- téren 43 centiméter volt, az északnyugati irányú. 26 kilo- méter erősségű szél 60—70 centiméteres hóbuckakat hor- dott össze. A Köztisztasági Vállalat tájékoztatása szerint Pécs útjai járhatóak. Hétfőre virradó éjjel 120, nappal 60 rendkívüli hómunkás dől go- zott, mára virradóra ismét 100—120 jelentkezőt várta«., öt hóeke szélesítette az uta- kát, a külterületi, keskenyebb utcákban két lovaseke bizto- sította a szemételhordás za- vartalanságát. Vasárnap az AKÖV 16 teherautójával 680 köbméter havat szállítottak ei a hófelvevő géptől, tegnap 15 tehergépkocsival, hasonló mennyiséget. — Vasarnap délig a megye területén még egy nyomon is nehezen tudtuk biztosítani a közlekedést, tegnap reggelre pedig már két nyomsávban járhatóvá tettük az utakat — hangzik a KPM hóügyelet tá- jékoztatása. — A hatos utal teljes hosszában Tolna és So- mogy között, a pécs—kap׳>*- vári. a hird—szászvári és '1 magyarszék—komlói utat. Ej- jel es hajnalban ismét szór- juk az utakat, elsősorban a bányászjáralok biztosítása ér- dekáben. Két hóturbina va- sárnap éjjel befejezte a rév- téri kifutópályák szélesítést a vöröskeresztes gépek szó- mara. Ügyeletes szerelőm\ menet közben javították <ci a gépeken előforduló kisebb ht- bákat. Az utak szélesitése es a jégbordavágás jelenleg is folyik. A MÁV hójelentése örven- deiesen rövid: Tegnap dél 5ta a Lepsény—Dombóvár vonai ki vételével forga lomkorlátozas nincs. Az esetleges késése« függetlenek a havazástól. A DÉDÁSZ hálózatában egyedül Szigetvár terüleíén történt vezetékszakadás és kapcsoló-meghibásodás, de a jelek szerint nem az időiá׳ >s következtében. Mint Bállá László, a vállalat mérnöke elmondotta, inkább a hóoi- vadás beálltával lehet arra v á