Dunántúli Napló, 1967. január (24. évfolyam, 1-26. szám)

1967-01-06 / 5. szám

Világ proletárjai, egyesüljetek f Dunámon napio Az MSZMP Baranya megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja UHTJ. JANUÄR 8-, PÉBT1 ARA 50 FILLÉR XXIV ÉVFOLYAM, 5. SZÄM 1970-ig megoldják a falusi pedagóguso lakásgondjait Háromszáz új lakág — Negyvenötezer hitelt engednek el családonként célja az, hogy elősegítse : dagógusok falun való 1< pedését. Ezért az a n< alá a kölcsönt tizenöt rendszeresen törleszti éí mészetesen addig a se gével felépült házban, x községben lakik, — a számára tizenöt év ut száznegyvenezer forintos csőn harminc száza vagyis negyvenötezer visszafizetését teljese® végérvényesen elengedik. Tavaly már ötvenhat nyal pedagógus élt ezzel hetőséggel és épített ma! házat. A Megyei Tanács velődési Osztálya pedi; vábbi tizenhat lakást vá meg a nevelők számára, ben az eddigiek szeriní vankét falusi pedagó kást építenek fel az er kölcsön segítíégével, s ; gyed Tanács újabb húsz vásárol meg. A tavalyi hat lakás megvételére < ként egymillió forint i Megyei Tanács Művi Osztályának rendelke! ezt az összeget azonbar ségfejlesztési alapokból költségvetési hitelma] nyokból további egy forinttal növelték Mit alapján úgy látszik, 1970-ig rendelkezésre ál a nemrég még teljesen zó háromszáz baranyai góguslakás, s a körzeti lános iskolák szakren! oktatásához szükséges s lyi feltételeket ebben natkozásban biztosítják Csehszlovn nőküidöttsi érkezett hazánkba a ö nőmozgalom munkájána nulmányozására. A kült get Anna Karlovska, a szlovák Nőbizottság 1 vezeti. A legutóbbi fölmérések sze- rint háromszáz új pedagógus- lakás szükséges Baranya me- gyében ahhoz, hogy az álta- lános iskolai körzetekben biz- tosítani tudják a szakrendsze- rű oktatást. Ilyen gondok megoldása céljából született meg a rendelkezés: az Orszá- gos Takarékpénztár — szem- ben a családi ház-építés re másnak adott hetvenezer fo- rintos kölcsönnel — kizárólag pedagógusok részére száz- negyvenezer forint kölcsönt folyósít. Sőt, ez a kölcsön tel- jesen kamatmentes. Legfőbb Hetvenezer téma a tanácsülések fóruma elült Több mint 12 millió résztvevője volt a tanácstagi beszámolóknak mint 110 000 ülést tartottak és körülbelül 125 000 kisebb, vagy nagyobb lélegzetű vizsgálatot végeztek. Ezzel egyidejűleg csaknem 56 000 javaslatot tér- jesztettek elő, s indítványaik 65—70 százalékát meg is va- !ásították. A tanácstagok többsége — törvényeinknek megfelelően — rendszeresen beszámolt vá- lasztóinak. Jól példázza a tanácstagok fáradozásait öve- ző megbecsülést, hogy a be- számolókon négy év alatt több mint 12 millió ember vett részt, és sok százezren hallatták szavukat. A tanács- tagi fogadóórákat egyetlen év leforgása alatt több mint 371 ezren keresték fel. nyire nagyobb közösségek kJ- vánságának, kéréseinek adtak hangot a tanácstagok A megyékben 500, a járásokban több mint 1000, a városok- bán 1500, a községekben pe- dig csaknem 20 000 interpel- láció hangzott el évente. Hasznos munkát végeztek az elmúlt négy évben a ta- nácsak állandó bizottságai, amelyeknek száma elérte a 13 ezret. Ezekben kevés fiiján 70 000 tanácstag kamatoztat- ta segítőkészségét. A mintegy 8000—10 000 albizottságban a tanácsok csaknem százezer aktivistája fáradozott a kö- zösségért. Az állandó bizott- Ságok — a statisztikák tanú- sága szerint — 1965-ben több Három gép szánt a téli földeken, a Remény pasztái TJj Élet Termelőszövetkezet inálom) üzemegységében. Tóth József a termelőszövetkezet traktorosa a Lauffer csárda mellett) táblán kukorica alá készíti elő a talajt. (Erb János felvétele) 428,5 millió Hasra szórni! a MÁV Diesel-mozdonyok a balatoni forgalomban A közelgő választások előtt eredményekben gazdag négy esztendőről adhat számot a megyék, a városok és a fal- vak tanácsi testületéiben te- vékenykedő több mint száz- ezer tanácstag. Az Elnöki Tanácsnál el- mondták á Magyar Távirati Iroda inünkafársának, hogy a tanácstagok tevékenységük minden területén jól képvi- selték a városok és falvak népének érdekeit. Mozgalma- sak voltak a tanácsülések, amelyeken mind a községek- ben és kerületekben, mind pedig a járásokban, vár06ok- bán és megyékben átlagosan a tanácstagok háromnegyed része vett részt rendszeresen. Ezek fórumán körülbelül 170 000 alkalommal tanács- koztak az elmúlt négy évben a különböző települések és országrészek dolgairól, segye- dűl 1965-ben kevés híján 70 000 téma került ״terítékre”. A napirendre tűzött kérdé- sekról kibontakozott véle- ménycseréket jól kiegészítet- ték az interpellációk, ame- lyek előterjesztésekor több­Az 1967. évi feladatokról szólva elmondta a MÁV ve- zérigazgatóhelyettese, hogy 1967-ben — előreláthatólag — 428,5 millió utast kell szál- lítani. Tokaj-express néven úgy gyorsvonat jár majd Bu- dapest és Nyíregyháza közötti s a nyári forgalomban leg- alábbis részben Diesel-mozdo. nyok közlekednek a balatoni vonalakon. Yernan délután 5 érakar Pécsett, a Pannónia Száll* •rmében megkezdődött a IV. Mecsek Kupa nemzetközi L verseny a pécsi KPVDSZ hridzs-szakosztályának rendez׳ * négynapos versenyen húsz csapat — köztük négy oszti két lengyel — összesen nyolcvan ver«-c״vző mérkőzik a ! zésekért. A verseny befejezésére, az eredményhirdetés díjkiosztásra vasárnap délután negyed 3 órakor kerül & ümsrika v'etnw emitervesziesépi Az amerikaiak 5899 katonát vesztettek Vietnamban 1966- bán. Az elmúlt év alatt 40 533 amerikai katona vált átmene- tileg vagy végérvényesen harc- képtelenné — jelentették ame- rikai hivatalos forrásból esü- törtökön. Csütörtököm Lándner József MÁV vezérigazgató helyettes sajtótájékoztatón ismertette a vasút 1966. évi eredményeit és 1967. évi terveit. — A még nem végleges adatok szerint — mondta — a MÁV 196S-ban 418,8 mii- lió utast szállított, és 1Í6,6 millió tonna árut szállított. — Növekedett a vasúti jár- műpark, mégpedig 34 nagy teljesítményű villanymoz- donnyal, 30 nagy teljesítmé- nyű, 20 középteljesítményű Diesel-mozdonnyal, kapott a MÁV 277 négytengelyes sze- mélykocsit, 3471 teherkocsit, s beszerzett 161 hűtókocsit Villamosították a Szerencs— nyiregyázi vonalat, folytatták a szolnoki vasúti csomÓDont rekonstrukcióját, a székesfe- hérvári Diesel-műhely építé- sét Korszerűsítették a Szom■ bathely—Nagykanizsa, a Kis kunfélegyháza—Kiskundorozs- ma, a Dombóvár—Gyékényes és a Kaposvár— Fonyód kö- zötti vonalakat. Kétszáznégv régi hidat teljesen, vagy rész- legesen átépítettek. Eüenlorradaimárokat tarióztaitax le Kubában A kubai külügyminiszté- rium jelentése szerint a ha- tárőrség és a biztonsági szer- vek a CIA (az Amerikai Köz- ponti Hírszerző Hivatal) szol- gálatában álló ügynököket tartóztattak le. Az ügynökök szilveszter éjjelén illegálisan partra akartak szállni a ku- baj Las Villás tartomány Dolores körzetében. Az ellen forradalmárok 090- portjának az volt a célja, hogy Kubából kicsempésszem és Miamiba eljuttasson húsz személyt, ezeket a személye- két a kubai biztonsági szer- vek szintén őrizetbe vették. Mint a külügyminisztérium közleménye hírül adja, Bn- rique Gonzales Rodriguez, a letartóztatott csoport vezetője, CIA-ügynök ki hall gátasakor elismerte, hogy kapcsolatban állt az amerikai kormány felderítő és adminisztratív szerveivel. Krag Varsóban Adam Rapacki lengyel kül- ügyminiszter szerdán ebédet adott Jens Otto Krag dán mi- niszterelnök és külügyminisz- tér tiszteletére. A két állam- férfi pohárköszön tőjében hangsúlyozta, hogy a hivata- 109 tárgyalások ■ikerrel ba- ladnak. Csütörtökön a hajnali órák- bán Krag dán miniszterelnök és kísérete országlátogatásra indult. Útjuk első állomása az auschwitz—brezinkai volt hitlerista haláltábor. Tétlenül? Az év első munkanapié- nak reggelén összetalálkozott két ember. Az egyik ember vállalatvezető volt, a másik ember pedig egy újságíró. — Ezt az évet nyugodtan 'kihagyhattuk volna— mond­ta a vállalatvezető fanyar mosollyal. — Csak nincs ״rajtláza”? — A hasonlatot elfogadom folytatta a vállalatvezető. — Türelmetlen versenyzőkhöz fogunk hasonlítani egész év- ben, amelyik nagy izgalom- bán. tétlenül vár a startpiszr toly jelzésére. Azaz -1968 ja- muár elsejére... Nagy izgalomban? Tétié- mül? S legfőképpen kihagy- ni egy évet? Nagy hiba vol- na, nisz az 1967-es gazda- sági évnek számtalan sajá- tossága éppenhogy fontossá teszi az előttünk álló tizen- két hónapot. Anélkül, hogy eltúloznánk az idei év gaz- dasági jelentőségét, mégis csak különösen fontossá teszi, hogy az új gazdasági mecna- nizmus bevezetését előzi meg, és általános program- jában termelési pluszok szerepelnek a korábbi évvel szemben, programja szerint mérsékelni kell a termelés- ben és a fogyasztásban fenn- álló feszültségeket, áru- és devizatartalékokat kell ké- pezni, de nem egy meggon- dolatlan termelési koncep- cióban. Az év terve szerint olyan minőségileg elfogad- ható cikkeket kell gyártani, amelyek a külföldi és bel- földi piacok igényeit elégítik ki. Nem az újabb elfekvő készletek számára kell rak- tárakat teremteni, hanem a piacokon kell megjelenni emelt fővel, s természetesen kifogástalan áruval. Az év feladatai között sok minden szerepel. Az irányi- tás rekonstrukciója. Az ala- posabb tervezés. A kapaci- tások okos kihasználása. Egy szimpatikus és egységes munkalendület kialakítása A magyar ipari közélet tele van fanyar anekdotákkal, a legtöbb rosszmájú, közszájon forgó vicc ipari eredetű egy olyan országban, amelyik mindig is arra volt büszke, hogy szeret dolgozni. S nem tud hazajönni külföldről szakemberünk, hogy ne szó- morkodna. Egyik kohászati mérnökünk egy nagy távol- keleti országban járt tanul- mányúton. Az egyik korsze- rű üzemben, miután minden iparilag fantasztikusan szé- pet és jót bemutattak neki, mérgesen megkérdezte: és mennyi önöknél a sei ejt י A házigazdák csodálkozva bá- múltak ra, nem értették, hogy mit kérdez. Hosszas magyarázkodás után rájöt- tek. hogy mi után érdeklő- óik honfitársunk, mire még értetlenebbül válaszoltak: ná- - lünk ilyesmi nem szokott előfordulni. Nálunk a selejt komoly ipar. aggodalmakra ad okot. És így megy ez hosszú évek óta. Pedig a rossz munkának nem mindig és nem egyedül az avult gépi berendezés, a hibás terv vagy az egyenet- len anyagellátás az oka. A munkakedv, az odaadás na- gvón sok selejt gátja lehet. Szeretik-e az emberek a munkahelyüket? Meg van- nak-e elégedve a munkakö- rülményeikkel? A vezetőik- kel. a munkatársaikkal, a beosztottiaikkal? Az alkotás ölöméről, ennek hajtóereié־ ró! sokkal többet kell majd beszélni, mint az utóbbi esz- tendőkben, de végső soron a munkakedv az anyagiaktól füge. E’égedettek-e az embe rek ־י fizetésükkel? A pénz- tárca sokmindenbe beleszól. (Folytatás a 2. oldalon) 4

Next

/
Oldalképek
Tartalom