Dunántúli Napló, 1966. december (23. évfolyam, 283-308. szám)
1966-12-02 / 284. szám
2 napló 196«. DECEMBE* 8. Az MSZMP IX. kongresszusának csütörtöki tanácskozása (Folytatás az 1. oldalról) összetalálkoznak, hogy társadalmunkat polgárosodónak minősítik, azt vetik szemünkre, hogy feladtuk forradalmi eszméinket, nem vagyunk elég harciasak, elkényelmesedtünk. Vannak elmaradott, primitív, másra nem képes emberek, akik úgynevezett keményke- zú politikát reklamálnak. Nem veszik észre, hogy az elvtelen megalkuvás az egyik oldalon az álradikalizmus és a szektás magatartás a másik oldalon — egyaránt a valóban kispolgári. Hogy ki a harcos, ki az elvhű, ki az igazi marxista— leninista, ki tart ki az ügy mellett, azt csak munkával és a munka eredményével lehet bizonyítani. Sokszor mondjuk, hogy bonyolult és összetett az a kor, amelyben élünk és azon munkálkodunk, hogy győzelemre vigyük a szocializmus ügyét hazánkban. Két világrendszer vív ádáz harcot nemzetközi méretekben, de az új és a régi küzdelme idehaza is folyik. Ellentmondásokkal terhes az a forradalmi átalakulás, amelynek részesei vagyunk és ezek az ellentmondások törvényszerűen jelen vannak az emberek gondolkodásában, életszemléletében, ízlésében is. Harc dúl az emberekben a régi és az új ideológia között. Ebben a harcban a vezető szerep a párté, a politikáé, de jelentős feladatai vannak a tudományoknak, az irodalomnak, a mű- i vészeteknek is, Az irodalom és a művészetek erősítsék az emberek szocialista meggyőződését Átmeneti korunkban a társadalmi problémák és az azokat hordozó emberek gondolkodása, magatartása is összetett. Az irodalom, a művészet sem mutathatja be életünket leegyszerűsítve, fekete-fehéren, hanem összetetten, gyakran ellentmondásosan. Az irodalom, a művészetek művelői akkor töltik be hivatásukat, ha az új, a szocializmus és a régi világ harcában a maguk tudat- formáló eszközeivel az új győzelmét segítik, erősítik az emberek szocialista meggyőződését. A magyar irodalom, film, színház, képzőművészetnek és más művészetek alkotói az utóbbi években szép eredményekkel dicsekedhetnek. Ismert költőink, filmművészetünk alkotói nemzetközi elismerésben részesültek. Nagy az érdeklődés az új magyar operák, zeneoktatásunk iránt. Minden művészeti ágban erősödtek a szocialista vonások, általában megizmosodott a magyar szocialista kultúra. Engedelmükkel, én mégis néhány problémát vetek fel. Az irodalom és művészetek hivatását gyakran félreértik egyes alkotók, és néha olvasók is. Az irodalomban helyet kapott az utóbbi években — ha nem is nagymértékben — néhány szocializmustól idegen irányzat. Történelmünk során a magyar irodalom esetenként élenjáró politikai szerepet is betöltött. Az írótársadalom egy részében még ma is, a gyökeresen megváltozott körülmények között is, él az a tévhit, hogy az ő szerepük képviselni a nép érdekeit a politikával szemben. Elméletet is gyártottak. Eszerint a magyar irodalomnak valamiféle nemzeti sajátossága is szembenállás a mindenkori hatalommal. A proletárhatalommal szemben az ellenzékiséget, mint az irodalom nemzeti jellegének változatlan sajátosságát feltüntetni nem egyéb, mint történelmietlen illúzió. A konformizmus a politikában elvtelen behódolást jelent minden hatalomnak; Csakhogy a nonkonformizmus a hatalom jellegétől és céljaitól elvonatkoztatva éppen ennyire elvtelen. Meggyőződésem, hogy sokan, akik a non- konformizmust divatként követik, nem is gondolták azt végig és a tartalmában öncélú ellenzékieskedés a jóhisze- műeknél divatos póz csupán. ök azok, akik elzárkóznak minden megismeréstől, nem értik a világ belső törvényszerűségeit, az élet összetettségét. A világot egysíkúan mutatják, csak két típust ismernek, a tragikus magára- hagyott. elidegenedett egyént és a vele szemben ellenséges, elesettségét okozó bürokratát, karrieristát. Az irodalmi berkekben jártas emberek ezt a műfajt a „rossz közérzet” irodalmának is nevezik, valójában ez tisztán kispolgári irodalom. eszméink és még sok egyéb, azt követeli meg tőlük is, hogy sok tekintetben vegyék újra számba a világot, fogalmazzák újra a témákat, a hősöket, a konfliktusokat. A legnagyobb figyelmet, a legoda- adóbb törődést ők érdemlik, mert elsősorban tőlük várja a legtöbb segítséget a párt és az olvasó, a nép, amely az irodalomtól nemcsak szórakozást, hanem tanácsot, eligazítást vár. A rendszeres olvasók, a színház- és mozilátogatók, a tapasztalatok szerint, mindenekelőtt olyan új alkotásokra figyelnek fel, amelyek őszintén igyekeznek szembenézni múltunk és jelenünk problémáival, és azokra művészileg hiteles, pártos választ adnak. Jó lenne, ha mind többen ilyen műveket igényelnének. Az emberek, a kritikát is tartalmazó, segítő szándékú, de még nem teljesen marxista szemléletű művekkel szem ben — és ezt is meg kell mondanunk — indokolatlanul türelmetlenek — állapította meg Szirmai István. A türelmetlenségről A türelmetlenség azért nem indokolt, mert nem arról van szó, hogy ma kulturális életünkben a nem ellenséges, de nem marxista nézetek gyakrabban vagy erőteljesebben jelentkeznek, mint régebben, hanem arról, hogy ma azok a korábbi évekhez viszonyítva nyíltabban tűnhetnek fel. A történelmi tapasztalatok ugyanis arra tanítanak, hogy a nem marxista irányzatok elhallgattatása nem helyettesítheti a velük folytatott érdemi vitát, hogy adminisztratív betiltásuk csak eszmei elszigetelődéshez, az egyedül célravezető ideológiai harc megkerüléséhez vezet. Mai kulturális életünkben éppen az az egészséges jelenség, hogy a gazdagodással, színesedéssel, a szélesebb tájékozódással lépést tart a marxista eszmei aktivitás: szellemi életünket eleven, termékeny vitalégkör jellemzi. A fejlődés ellenére a kultúr politikai irányításnak többet kell segítenie alkotónak és olvasónak. Jogos az az igény az életnek ezen a területén is, hogy az irányítás legyen határozottabb, következetesebb és az egészséges fejlődésnek megfelelően igényesebb. Kedves Elvtársak! Lenin a kapitalista társadalomról szólva két kultúrát nevezett meg, az elnyomottak és az elnyomók kultúráját. A mi társadalmunkban a két volt kultúra között már más határvonalat húzott a történelem. Munkásosztályunk régi harci kultúráját egyesítette a magyar és a világ kultúrájának minden értékálló kincsével és azt az egész nép közös vagyonává tette. Ezt ápolni, fejleszteni, mindenkivel megismertetni a kommunisták feladata. RAPAI GYULA, a Baranya megyei Pártbizottság első titkára: Kritikusan kell vizsgálnunk munkánkat mozgalommal szemben ránk háruló kötelezettségeinknek is. A Baranya megyei kommunisták ezért is helyeslik a kommunista és munkáspártok nemzetközi találkozójának gondolatát. Ezután politikánk eredményeiről szólt, majd hangsúlyozta: Valamikor csak azt hangoztattuk, hogy politikánk minden területen megfelelő, s féltünk megmondani, ha politikánk a társadalmi élet valamely területén nem szolgálta megfelelően céljainkat, tehát változtatásra szorult. Ma szerencsére ez nincs így. Ezt a rugalmas, meggondolt vezetési stílust kell megtartanunk. — A szocializmus sikeresebb építése követelte pártunktól a gazdaságirányítási rendszer kritikai felülvizsgálatát, és az új gazdasági mechanizmus kimunkálását — mondotta, majd így folytatta: — Csak üdvözölni lehet azokat a javaslatokat ja, amelyek a szocialista termelési és tulajdonviszonyok továbbfejlesztését szolgálják, amelyek a mezőgazdaságban fennálló ellentmondások megoldásával erősítik annak szocialista jellegét. Tapasztalataink is azt bizonyítják, hogy kritikusan kell vizsgálnunk munkánkat, bátran ' kell beszélnünk a visszahúzó erőkről, a fejlődést gátló tényezőkről. Csakis így születhetnek meg időben az újabb feladatok megoldására mozgósító elhatározások. Ez nincs ellentétben azzal, hogy nem engedjük becsmérelni nagyszerű eredményeinket, amelyek a legjobban bizonyítják. hogy volt értelme munkánknak. Ezután néhány olyan jelenségről szólt, amely sok bosz- szúságot okoz a becsületes embereknek, Nem kevés üzemben még rossz a munkafegyelem, találkozunk lógással, nemtörődömséggel, felelőtlenséggel. A közéletben még bőven található példa a protekcionizmusra, a korrupcióra. Elmondott egy példát: Az egyik állami gyermekgondozó intézet elromlott gépkocsiját javításra vitték egy állami szervizbe. Ott el is vállalták a javítást és közölték, hogy 1967 közepén lesz kér szén. A gyermekotthon megbízottja magyarázta, milyen fontos számukra a gépkocsi; ezzel szállítják a kisgyermekek élelmét is. A javítóüzem illetékes vezetői hajthatatlanok maradtak. Amikor azonban az intézet megbízottja felajánlott néhány száz forintot, kiderült, hogy a gépkocsit azonnal is meg tudják javítani. — Sok bosszúságot okoz a lakáselosztás jelenlegi rendszere is — mondotta. — Jogosan teszik szóvá, hogy sokszor azok, akik jobban élnek, autót vettek, vagy üdülőt építettek, állami lakást kapnak és nem ritkán előbb, mint azok, akik valóban rászorulnak. Felszólalása befejező részében a Baranya megyei bányászok megbízásából szólt: — Nem kevés azoknak a bányászoknak a száma, akik 10—15 éves föld alatti munka után orvosi javaslat szerint már nem alkalmasak erre, de a rokkantságuk nem olyan mértékű, hogy nyugdíjba mehetnének. A jelenlegi béralap gazdálkodás arra kényszeríti a bányák gazdasági és társadalmi vezetőit, hogy ezeket az embereket a külszínen, sokszor teljesen értéktelen munkára csoportosítsák át Azt javasoljuk, hogy a bányászszakszervezet és az Illetékes állami szervek vizsgálják meg ezt a kérdést, tegyék lehetővé, hogy a bányaüzemek ezeket a dolgozókat más Jellegű, a népgazdaság számára hasznos munkában foglalkoztassák. Rapai Gyula után Szabó István, a nádudvari Vörös Csillag Tsz elnöke és Havasi Ferenc, a Komárom megyei Pártbizottság első titkára szólalt fel. Ezután szünet következett, majd a kongresszus illeti Pál, a Politikai Bizottság póttagja, művelődésügyi miniszter elnökletével folytatta munkáját. Ezután Főtér János külügyminiszter emelkedett szólásra. Szirmai István nagy tapssal fogadott beszéde után R a- p a i Gyula, a Baranya megyei Pártbizottság első titkára szólalt fel. Jóleső érzés, hogy a Központi Bizottság beszámolója úgyszólván minden olyan fontosabb kérdésre kitért, amely párttagjainkat, dolgozóinkat foglalkoztatja — mondotta, majd hangsúlyozta: Teljesen egyetért a beszámoló megállapításával, hogy felelősek vagyunk a nemzetközi munkásmozgalomnak is. Saját munkásosztályunk, népünk érdekeit csak akkor szolgaijuk megfelelően, ha eleget teszünk a nemzetközi munkásAz olvasó az ilyen műveket joggal utasítja el. Miért kapnak papírt, nyomdát — kérdezik. Azért, mert meggyőződésünk, hogy ezt az elmaradt, múltban élő szellemet csak nyílt eszmei harcban lehet legyőzni. A falu szocialista átalakítása és az, hogy a párt rámutatott gazdaságirányítási mechanizmusunk fogyatékosságaira, ennek gazdasági kihatásaira, lendületet adott a szociográfiai műfajnak. Ebben a műfajban jelentek meg jó írások, de olyanok is, amelyeknek alkotói a valóságnak csak egy-egy periférikus részletét fedezték fel és ezekből helytelenül általánosítottak. Ismerünk olyan alkotó embereket is, akik továbbra is tartózkodnak politikai állás- foglalásoktól, közönnyel néznek el a szemük ejlőtt lejátszódó történelmi átalakulás felett. így szaporodnak azok az úgynevezett elvont alkotások, amelyek gyakorlatilag mind szegényebbek lesznek. Van másfajta, még ugyan nem szocialista, de közeledő, őszintén útkereső, értékes irodalom is. A magyar irodalom és művészet nagy táborára, olyan írókra, művészekre gondolok, akik mindenféle előítélet nélkül, becsülettel és bátorsággal tárják fel az élet valóságos folyamatát és belső összefüggéseit, megmutatják ami jó, s ami rossz. Nem kí- vülállóak, a jónak örülnek, a rosszra joggal haragszanak, a gondot maguk is vállalják. Az ilyen alkotókat és műveiket nagyra becsüljük, bará- tian kritizáljuk őket. Végül szeretnék beszélni azokról a szocialista írókról, művészekről, párttagokról és pártonkívüliekről, akiknek problémáival — bevallom — nem foglalkozunk eleget, ök már eddig is jelentős szocialista realista alkotásokkal, sok új színnel, mondanivalóval gazdagították a magyar kultúrát Most nehéz feladatokkal birkóznak. Az a rohamos fejlődés, amelyen a mi társadalmunk az utóbbi évtizedben átment, a dogmáktól megszabadult új stílus, megújúló PETER JÁNOS, a Magyar Népköztársaság külügyminisztere: Magyarországot soha nem vette körül elismeröbb megbecsülés mint most Baranyai küldöttek a kongresszuson Tisztelt Kongresszus! Tisztelt Elvtársak! Nagy utat tettünk meg tisztelt elvtársak, nagy utat együtt és külön-külön is. Nagy utat tett meg a Magyar Népköztársaság bonyolult és egyre bonyolultabbá váló nemzetközi viszonyok között Jól szemlélhető összehasonlítási lehetőséget nyújt -z Egyesült Nemzetek Szervezete. Ültem az Egyesült Nemzetek Szervezetének padsoraiban 1957-ben és 1966-ban is, közben minden esztendő közgyűlésén. Tíz évvel ezelőtt szemtanúja voltam a tajtékzó gyűlöletnek, amellyel a magyarországi ellenforradalomban kudarcot vallott nemzetközi reakció az ENSZ-ben a Magva- Népköztársaság képviselőit ócsárolta és megbízólevelünk elismerése ellen is áskálódott. Ültem ugyanazokban a padsorokban ebben az évben te és elnézegettem a Magyar Népköztársaság képviselőjét a közgyűlés elnöki székében — mert mint a közgyűlés egyik alelnöke, több alkalommal éppen a mi állandó képviselőnk elnökölt. A történelem enyhe igazságszolgáltatását és egyben vaskos iróniáját fejezi ki az z ellenkép: a múlt évben a Magyar Népköztársaság képviselőjét éppen annak az országnak képviselője javasolta elsőnek az I. számú Politikai Bizottság elnökévé, amelyik ország képviselői tíz évvel ezelőtt a legvadabb dührohamokkal támadták a Magyar Népköztársaság küldötteit. A Magyar Népköztársaság nemzetközi helyzetének alakulása és tevékeny részvétele a nemzetközi vitás kérdések megoldásában beszédesen bizonyítja azt. amit a kommunista és munkáspártok legutóbbi közös konferenci'ja 1960-ban Moszkvában így fogalmazott meg: „Kórunk fő jellegzetessége, hogy a szo(Folytatás a 4. oldalon)
