Dunántúli Napló, 1966. december (23. évfolyam, 283-308. szám)
1966-12-20 / 299. szám
Világ proletárjai, egtjesQljeteicí Dunaniau napló Az MSZMP Baranya megyei Bizottsága és q Meglel Tanács iapjq _____ X Xin. ÉVFOLYAM, 299. SZÁM ÁRA M FILLÉR 1966. DECEMBER 20., KEDD I Száztíz lakást építettek, 42-t felújítottak En9 a dolgosé nép fia9 esküszöm.. Teljesítette éves tervét a Pécsi Ingatlankezelő Vállalat A kongresszus tiszteletére vállalt munkaverseny a PIK- nél is meghozta eredményét. December 15-re 35,5 millió forint értékű építési és felújítási munkát végeztek, s ezzel 106 százalékra teljesítették idei tervüket. A vállalat apróbb munkáin kívül, amelyből 19 500-at végeztek el, jelentős mértékű felújításokat és emeletráépítéseket valósítottak meg. Saját szakembereik segítségével 28 épületben összesen 235 lakásban, idegen kivitelezők közreműködésével pedig 14 épület 87 lakását újították fel. Ezenkívül 34 épületen a tető generálfelújítására, s egyéb munkákra mintegy másfél millió forintot fordítottak. Egy év alatt 170 cserépkályhát készítettek, 103 lakásba vezették be a gázt, 7000 négyzetméternyi lakószoba területet láttak el új parkettával, 3000 négyzetméter régi padlóburkolatot újítottak fel. Emeletráépítésből Idén a vállalat dolgozói 30-at, idegen kivitelezők pedig 80-at építettek, így összesen 110 emeletráépítésből származó lakást adtak át. Az emeletráépítésekben szerepel a Rákóczi út 75—77, a Szabadság út 1, a Kolozsvár u. 1—3—5—7, a Semmelweis u. 15—17—19, a Petőfi u. 42-—44—46, valamint a Garay u. 32. számú ház. Idén hozták létre a TMK- részleget, melynek feladata az öt-tíz éves épületek rendszeres karbantartása. Majdnem harmincezer forintot fordítottak a lakások berendezésednek felújítására, de ezt a krónikusan visszatérő anyaghiány miatt nem tudták a terv szerint elvégezni. Hiányuk volt fürdőkádból, tűzhelyből, idomacélból, villany- szerelési alkatrészekből és forrasztóónból. Ezek a hiányok sok esetben a hibák javítását is késleltették és több panaszra adtak okot. A vállalat felkészült a jövő évre is. A terv idő előtti teljesítése egyúttal egy sor jövő évj munka megkezdését is lehetővé teszi. Előreláthatóan 34 millió forintot fordítanak a lakóépületek felújítására. 56 épületben mintegy 300 lakást korszerűsítenek, hétmillió forint értékben pedig folytatják az emeletráépítéseket. Ebben a munkában jövőre már részt vesznek a megye építő szövetkezetei, például a Pécsi, a Szigetvári, a Sellyéd és a Pécsváradi Építő Ktsz. Jelentősek a tervezett felújítási munkák is, amelyek közül kiemelt munkánként kezelik a Geisler Eta u. 5. sz. alatti, a Mezőszél u. 1—3, a Megyeri út 14—16, a Bem u. 4—6—8, a Széchenyi tér 6., a Déryné u. 1, 15., 43., 45, a Felsőmalom u. 6, 14, valamint a József u. 17/1, 17/2, 19, a Doktor Sándor u. 2, a Kossuth Lajos u. 60. szám alatti épületek felújítását. Összeült a KISZ Központi Bizottsága Hétfőn összeült a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség Központi Bizottsága. A tanácskozáson részt vett Cse- terki Lajos, az MSZMP Központi Bizottságának titkára. Méhes Lajos, a KISZ Központi Bizottságának első titkára beszámolt a Magyar Szocialista Munkáspárt IX. kongresszusáról, a KISZ idei tevékenységének tapasztalatairól és ismertette az ifjúsági szövetség 1967-es feladatait. A referátumot vita követte, majd a Központi Bizottság nyilatkozatban bélyegezte meg a Hanoi elleni terrorbombázásokat. Elhatározta, hogy a magyar fiatalok adományaiból újabb 11 millió forint értékű segítséget nyújt a hős vietnami népnek. A KISZ Központi Bizottsága kedden a mezőgazdaságban dolgozó fiatalok helyzetéről és a falusi KISZ-szervezetek feladatairól tanácskozik. A csapatzászlónak tisztelegnek a 48-as téren az esküt tevő katonák Férfivá lettek Ünnepélyes katonai eskü Pécsett és Siklóson Vasárnap délelőtt 8 órakor ünnepélyes eskütételre sorakoztak fel Pécsett a 48-as téren a Belügyminisztérium pécsi karhatalmi alakulatának fiatal harcosai. A diszemel vényen az egység parancsnokai mellett helyet foglaltak Pécs város párt- és állami vezetői, ott voltak az üzemek és a társíégy veres testületek tua- gasrangú képviselői, valamint a szovjet hadsereg ideiglenesen hazánkban tartózkodó csapatainak küldöttei. Az eskütételre felsorakozó fiatal karhatalmistákat Pető- házi Szilveszter, a KISZ megyei bizottságának titkára köszöntötte, majd az eskü elhangzása után Kaluczky László alezredes, egységparancsnok és a Karhatalom Országos Parancsnokságának képviselője üdvözölte a most már „teljes jogú1’ katonákat és az ünnepélyes aktuson részt vevő több száz szülőt, barátot és hozzátartozót. Siklós, mely szintén ünnepélyes eskütétel színhelye volt, zászlódíszben fogadta vendégeit. A kapubástya felett nemzeti és vörös lobogókat csattogtatott a szél, amikor a határőrség kiképző egységének újonc századai felsorakoztak a külső várudvaron. A tribünön a járás és a megye párt- és állami vezetői, valamint a társfegyveres testületek képviselői foglaltak helyet. A vendégek között ott volt Palkó Sándor, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a Megyed Tanács VB-elnöke, Jelenszky Márton ezredes, a BM Határőrség magasabb egységének parancsnoka és Böröcz István alezredes, a Határőrség pártbizottságának j első titkára. I Az évszázados falak között férfias méltósággal visszhangzott az eskü szövege: „Én, a dolgozó magyar nép fia, esküszöm”. A fiatal határőrök nevében Horváth Gyula csókolta meg a csapatzászlót — a hűség és becsület szimbólumát —, majd Jelenszky Márton ezredes. Böröcz István alezredes és Lukács János, a KISZ megyebizottságának első titkára köszöntötte a katonákat Az óriási érdeklődés mellett megtartott eskütétel — mintegy ötezer ember szorongott a várfalak között —, a belső várból kivonuló fiatal katonák díszmenetével ért véget. Falszínen a iervév utolsó csilléje Bétán Mint vasárnapi számunkban már hírül adtuk: Bétaakna dolgozói december 18- án 0 óra 30 perckor befejezték éves tervüket. Ma megérkezett a fénykép: felszínre ér 673 185. csille, mely az 506 ezer 700 tonnás évi terv utolsó tonnáit tartalmazza. Béta-akna 1966-ban egész évben a legjobb üzemek közé tartozott. Kétszer nyerték el a negyedévenként odaítélt „Legjobb bányakerület” címet, s egyszer voltak másodikak a versenyben. Negyedik negyedévi teljesítményük alánján most ismét a legjobbak között szerepelnek. Különösen a baleseti mutatok alakulása kedvező: a bekövetkezett sérülések száma esak fele a tavai* inak Együtt érzünk vietnami testvéreinkkel Fiatalok tiltakozó gyűlése a Pécsi Bőrgyárban Távirat a DJSff budapesti irodájához Szombaton délután 4 órai kezdettel a vietnami szolidaritási hét és a politikai könyvhónap rendezvénysorozatának keretében tartott előadást Dobaj János őrnagy, az 506. Iparitanuló Intézetben Dzsungelháború címmel. Az előadást filmvetítés követte. A téli szünetre való tekintettel aznap este tartottak fenyőfaünnepséget is a szakmunkástanulók, ahol 11 ezer forint értékben kaptak jutalmat a legjobban rászorulók, majd a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakmunkásképző Iskola lányainak részvételével táncmulatság zárta a :-en dezvény-sorozatot. * A pécsi villanymalom dolgozóinak felhívásához csatlakozva vietnami műszakot tartottak vasárnap a Gabonafelvásárló és Feldolgozó Vállalat más üzemei is 148 dolgozó ajánlotta fel aznapi keresetét, összesen 11 ezer 840 forintot a vietnami alap javára. * Tegnap délután 4 órákor Heilmann József városi úttörőtitkár emlékezett meg a Dél-Vietnami Felszabadltási Front megalakulásáról, a Bőrgyár tiltakozó gyűlésén, melyen részt vettek a 12. AKÖV, a Húsipari Vállalat és a tüzér alakulat fiataljai is. A megjelentek a következő táviratot juttatták el a Dél-Vietnami Felszabadltási Front budapesti irodájához: „Pécs déli városrész fiataljai mély együttérzésünk és megdöbbenésünk mellett szeretettel köszöntjük a hat éve megalakult Dél-Vietnami Felszabadítási Front parancsnokait és harcosait. Szeretett hazájukban egy pillanatig se hagyják nyugodni m. betolakodott ellenségei. Az amerikai intervenció elleni harcukhoz további sok sikert, erőt és egészséget kívánunk. Pécs ifjúsági nagygyűlés résztvevői”. Ugyancsak tegnap délután tartották tiltakozó gyűlésüket a Tejipari Vállalat KISZ-fia- taljai, a Patyolat, a Sörgyár, az 508. Iparitanuló-intézet és a határőrség kiszeseivel közösen. Itt Szabó László, a Tanárképző Főiskola KlSZ-bi- zottságának titkára volt az előadó. * Ma délután 4 órai kezdettel a Ságvári Művelődési Házban a Mecsek: Ércbánvászati Vállalat és a Bánki Donét Gimnázium kiszesei tartanak vietnami tiltakozó gvűlést melynek előadója Csorba Tivadar, a Megyei Pártbizottság ágit. prop. és művelődési osz- tálvának munkatársa lesz Pontosan tizenegy órakor kürtszó harsant. A* csapatzászlaját, melyet az Elnöki Tanács 1957-bert, -- -r n- torradalmárok harcban tac-Ä-“-»*t hűsít^rt és ' ~ ségért adományozott a haranyai határőröknek, a belső -s-Vil hozták a zászlóvivő tisztek, iclhánezvei határaink mai őrzői ” ■cágvári vitézek harcának folytatói. t /* i I i