Dunántúli Napló, 1966. december (23. évfolyam, 283-308. szám)
1966-12-18 / 298. szám
4 napló nt». DECEMBER HL ? Forinton vett vőlegény Az. orvos még egyszer az ágy fölé hajolt, aztán az éjjeliszekrényről két orvossá gos dobozt vett fel, megforgatta, nézegette, majd rövid szünet után kijelentette: — öngyilkosság! A szó hallatára az ajtónál álló kíváncsiskodók közül néhány öregasszony hirtelen a szája elé kapta tenyerét, mások megdöbbenve néztek egymásra, aztán az udvar felé húzódtak és visszafojtott szavakkal kezdtek beszélgetni a történtekről. Az orvos pedig kis noteszt vett elő és bejegyezte: „Kiss Sándor, 53 éves, mohácsi lakos, december 6-án gyógyszerrel megmérgezte magát, meghalt”. Később megállapították még az öngyilkosról többek között azt, hogy 1965. január 1-ig raktárosként dolgozott, ettől kezdve munkahelye nem volt, mégis jól élt. Közismert volt a mohácsi szórakozóhelyeken, ahol egy-egy alkalommal 100 •—150 forint ára italt fogyasztott társaságával, s általában ő fizetett. Kiderült az is, hogy 1936-tól hatszor volt büntetve lopásért, csalásért, leghosz- szabb börtönbüntetése 11 év és 8 hó volt, amelyet az ál- lamrend megdöntésére irányuló szervezkedésért kapott. Közel tíz évet ebből leült.— Családja nem volt Az öngyilkosság esetében szokásos vizsgálatkor szobájában borítékot találtak, benne levelet néhány sorral: „Tettem okát ne kutassák, azt csak én ismerem”. Nem is kutatták. Ellenben... * A temetés után síró nők Jelentkeztek. Az özve/gyasszony : •— Tíz éve temettem el a férjemet, azóta egyedül élek. Vele néhány hónapja ismer- kedtem meg. Kedélyes, udva- rias ember volt és olyan szépen tudott beszélni. Megkedveltem. Többször meglátogatott, érdeklődött felőlem, az életemről. Elvitt szórakozni is. Nem, nem volt sohase szemtelen, de hát miért is lett volna, amikor szimpatizáltam vele... Nemegyszer mondta: *,Maga olyan helyes és jóasz- szony, hogy rendes férjet érdemelne”. Néhány hónapja, amikor szintén meglátogatott — hozott egy üveg konyakot is — sokat beszélgettünk, ekkor mondta, hogy — szeret Meg kell érteni engem: tíz év óta egyedül, aztán jön egy nekem is tetsző férfi, aki azt mondja, hogy szeret. Miért nem hittem volna el? Igaz, mondott mást is. azt, hogy Balatonzamárdiban van egy villája, kis szőlője... Most ugyan éppen ezzel van- egy kis baj, mert tatarozni kellene az épületet és nincs elég pénze hozzá. De ezt csak úgy megjegyezte. Amikor ismét eljött hozzám, megkérte a kezemet. De ekkor már hosz- szabban beszélt a zamárdi villáról és azt is mondta, hogy csak úgy tud elvenni, ha adok pénzt a tatarozáshoz. 20 ezer forintot kért. „Ott fogunk majd lakni" — mondta. Tizenhétezer forintot adtam neki. „Már tatarozzák” — mondta legutóbb. Én pedig készültem az esküvőre.... A sírástól-e vagy az emlékektől-e, kipirul, mig beszél. Kis szünet után halkan mondja: — Most se pénz, se vőlegény ... Sóhajt: — Rendes embernek gondoltam. A következő pillanatban — mintha nem is az ő hangja volna —, erélyesen csattan a kérdés: — Kitől követelhetem a tizenhétezer forintomat? A lány: Kézitáskáját az asztalra csapva ül le a fotelba. — Most legalább végképp meggyőződtem róla, hogy minden férfi gazember! Valamivel csendesebb hangon folytatja: — Harminckét éves vagyok. Tíz évvel ezelőtt volt egy vőlegényem. Becsapott. A barátnőmet vette el. Azóta rá se tudok nézni. Kerültem a férfiakat, társaságba nem jártam. Engem ugyan . még egyszer nem dobnak át. Aztán jött ez a... De milyen kerülő úton! Egy barátnőmmel moziban voltunk. — A barátnőm ismerte Kisst Egyszer csak szól nekem, hogy ismerőse — mármint a Kiss — látott bennünket a moziban és kérte őt, miként ismerkedhetne meg velem. Mert mint mondta, nagyon megtetszettem neki. Szó, ami szó, a barátnőm bemutatott Megmondom őszintén, hogy csak a kíváncsiság vitt ed a találkozóra. Nem akartam én férjhez menni. Ah, dehogy! Mikor is volt ez a találkozás? Igen, körülbelül egy éve. Nem mondom, jómodorú, udvarias embernek tűnt, A bemutatkozás utáni napokban felhívott telefonon munkahelyemen. Azóta rendszeresen találkoztunk. — Azt mondta egyszer: „Én nem is értem magát, ilyen csinos lány miért nem megy férjhez?” Hízélgett. Ehhez nagyon értett Bizsut, apróbb ajándékokat rendszeresen vett Mit tagadjam, ha néhány napig nem találkoztunk, már hiányzott. Egyszer aztán előállt, hogy a balatoni villájával kapcsolatos kiadásokra pénzre lenne szüksége. „Ha lenne tízezer forintod, még feleségül is vennélek” — mondta nevetve. Volt a takarókban pénzem, meg aztán arra is gondoltam, hogy a szüleim mennyit szidnak: „Vén lány vagy, az is maradsz. Akinek nem hiányzik a társaság. az a társaságnak se hiányzik” — szokták mondani. Odaadtam a tízezer forintot és azután már úgy tekintettük egymást, mint vőlegény és menyasszony. Igaz, egyszer ötezer forintot visz- szaadott. mint mondta, a „családban marad”. De ezután mind ritkábban keresett. — Nemrég megmondtam: hanem vesz el, akkor vissza az ötUj alkotásokon dolgozik Horváth Olivér festőművész, a Pécsi Tanárképző Főiskola tanára, melyek a iövő év tavaszán kerülnek majd kiállít'"ra. — Szokolai felv. — ezer forintot! Azóta nem láttam. Gondoltam, felejelentem, kérem vissza a pénzemet. De most már késő. Vagy még nem késő? Felpattan a fotelből, erélyes mozdulattal nyúl a kézitáskája után, aztán csak úgy csattan utána az ajtó. A mennyezetről mint hópehely, hullik a mész. Az asszony: — A pénzemért jöttem kérem, mert ha a férjem megtudja, agyoncsap. — Milyen pénzért? — Tizenötezerért, amit a vőlegényemnek, Kissnek adtam. — Vőlegényének? De hisz ön asszony? — Igen kérem, de az úgy volt, hogy válni akartam. Azt mondta, ha elválok, elvesz. Ezért adtam neki tizenötezer forintot. A jövő héten akartam beadni a válókeresetet. Most már nem válók, de a pénzem!? Tessék mondani, a rokonait lehet ezért az ősz- szegért perelni? És egyre jelentkeznek újabbak és újabbak. Becsapott nők. A féjhezmenés reményében elhitték a — nem létező — zamárdi villát, megtakarított pénzüket adták a behízelgő modorú férfinak, akit valamennyien vőlegényüknek tekintettek. A hiszékenység újabb történetének van más, elgondolkozható oldala is. Mert végső soron: milyen alapállásból indultak? Társat kerestek az életükhöz! Vannak és lesznek is — ha nem is tízezerszám —, akik változtatni szeretnének egyedüllétükön. Tartozni valakihez — ez a kívánságuk. Emberi kívánság. A prágai Seznamka — állami intézmény — immár három éve foglalkozik házasságközvetítés- sel. Nyilvántartásban 2700 ember neve szerepel. Eddig 300 házasságot „hoztak ösz- sze”. Magyarországról is sok száz levelet kapnak. Lehet, hogy egy ehhez hasonló intézmény nálunk is hasznosan tevékenykedhetne? Garay Peren« Hol, hányán tanulnak a jövő tanévben? Még az idei oktatási év felénél tartunk, a Megyei és á Városi Tanács oktatási szervei már a jövő feladatait, lehetőségeit elemzik. Készek azok a tervek, amelyek az 1967—68- as tanév beiskolázási számait tartalmazzák, ez az idejében történő felkészülés jelentősen megkc nyíti a fiatalok pálya- választását. A megye általános Iskoláiban ez év nyarán 4150-en végezték el az általános iskola nyolcadik osztályát. Ebből 1400 diákot vettek fel a különböző középiskolákba, 1600- at a szakmunkásképző intézetekbe. Az 1150 végzős nem tanult tovább, mintegy 500 azonnal munkába állt, a többi otthon maradt, ezek nagy része leány. A középiskolába lépettek közül 58 százalék még gimnáziumban tanul, a 42 százalék pedig technikumban, illetve szakközépiskolában, ahol szakmát szereznek tanulmányaik befejezésekor. Ez az arány országosan is kiemelkedő és a helyes tendenciát mutatja. Az összes középiskolás tanulók hatvanhat százaléka fizikai dolgozók gyermekei. Az 1967—68-as tanév előzetes adatai nagyjából meg egyeznek az ideivel. A jövő nyáron mintegy 4100-an végeznek az általános iskolák nyolcadik osztályában. A kialakult elveknek megfelelően a középiskolákba írathatók száma nem változik, a megye tíz iskolájában hv izonegy új osztályt indítanak, ez 840 diák felvételére nyújt lehetőséget, a többi 600 a pécsi, illetve a megyén kívüli középiskolákban tanulhat majd. Természetesen tovább növekszik a szakközépiskolások száma és az ipari tanulóké. A pályairányításban ezért az a feladat, hogy a középiskolába a tehetséges gyerek eke. küldjék, ugyanakkor minél többen válasszanak valamilyen szakmát és ipari iskolákban folytassák tanulmányaikat. Pécs általános iskoláiban a helyzet másként alakult. Amig az idén 172r fejezték be tanulmányaikai a nyolcadik osztályban, addig jövőre ez a szám 2010-re emelkedik. Ennek megfelelően az 1967—68as oktatási évben az előeeteS tervek szerint negvvenöt új középiskolai első osztályt indítanak, a felvehető diákok száma mintegy 1800 lesz. Ebben természetesen szerepelnek a megye községeiből, illetve más megyékből érkező diár kok is, ezért csupán mintegy 900 pécsi fiatalt vesznek fel, ez megegyezik az idei keretteL Az új első osztályokból lt gimnáziumi, 15 szakközépiskolai, 9 technikumi lesz, két osztályt szerveznek a Művészeti Gimnáziumban és egy nemzetiségi osztályt a Leöwey Klára Gimnáziumban. Ebből is kitűnik, hogy növekszik a tanulmányok befejezése után szakmát adó középiskolák aránya. A tervek szerint a gyorsé és gépíróiskolába kilencven tanulót vesznek fel, az egészségügyi szakmában ápolónő-* asszisztensnő-képző iskolák nyílnak. A pécsi szakmunkásképző intézetekben közel 1500 fiatal számára biztosítanak helyet, valamivel többet, mint tavalyi A megyében három mezőgaa-í dasági szakmunkásképző intéJ zet van, összesen 300 hellyel; Koncert előtt... Kadosa Pált, a zeneszerző- zon goraművész—zenepedagógust ma és holnap este hallja először koncertpódiumon a pécsi közönség. — Fiatal koromban —mondotta a szombat délelőtti próba előtt, Zeneművészeti Főiskolánk kiváló zongoratanára, a Bartókot követő zeneszerző-nemzedék jelentős egyénisége — egyaránt készültem zongoristának és zeneszerzőnek, még korábban festőnek. Aztán fokozatosan a zeneszerzés került előtérbe, és a felszabadulás előtti években a megélhetés biztosítása miatt sokat tanítottam... — Mint zongoraművész, milyen müveket játszik legszívesebben? Nyugdíjazták1* az ország utolsó traktormozdonyát A vajszlói erdészetben nemrég „nyugdíjazták" az ország utolsó Hofherr-típusú traktormozdonyát. A negyvenes és az ötvenes években a 20—22 lóerős Hofherr-traktorokat, amelyeket leginkább szántásra használtak a mezőgazdaságban, megfelelő alvázra szerelték és így alkalmassá váltak vasúti vontatásra is. Ma már a vasúti közlekedésből teljesen kiszorították őket a korszerűbb mozdonyok. A vajszlói erdészetben 23 évig szolgált ez a traktormozdony. Helyette most Diesel-motoros mozdony közlekedik az erdei vasúton. — Számos hazai és külföldi koncerten, főleg a modem szerzők alkotásait játszottam: Schönberget, Sztravinszkijt, Hindemithet, Milhaud-ts és természetesen Bartók műveit, Kodályt, valamint a saját kortársaim új magyar zongoraművei közül is tő1-bet bemutattam. — A pécsi koncerten elhangzó Concertinó-ról szeretnénk hallani a szerző és egyben előadó szavait. — Majdnem 30 évvel ezelőtt mutattam be ezt a művemet Somogyi Lászlóval, majd Berlinben Fricsay Ferenccel. Azóta is nagyon sokat játszottam magam is, mások is. Legtöbbet előadott zenekari művem. Az első tétel lüktető jellegű toccata, a második románc, de nem a XIX—XX. sz. stílusában, hanem a XVIII. sz. epikus, lírai románcainak hangulatában, míg a zárótétel nagyon könnyed tarantella. Itt kapcsolódott a beszélgetésbe Németh Gyula, a pécsi koncert dirigense.-f Érdeklődésem a komoly modem zene felé fordult, ezért örülök különösen annak, hogy bemutathatom Kadosa Concertinóját, mint ahogy már alkalmam volt vezényelni IV. szimfóniáját. Búcsúzóul a fiatal zongorista-generációról érdeklődtünk Kadosa Páltól. — Nagyon sok tehetséges, fiatal zongoristánk van, akiknek kell a pódium. Szilárd meggyőződésem, hogyha 4—5 évig nem jutnak pódiumhoz a fiatalok, elhervadnak, mert négy fal között nem virágzik ki a tehetség. örvendetesen megnőtt a koncertek száma, főleg vidéken, és nőtt az igény is; A hat vidéki szakiskola, így a pécsi is küld a Zeneművészeti Főiskolára tehetséges fiatalokat, pedig a válogatás egyre szigorúbb, nemcsak azért, mert tekintetbe kell vennünk a pódiumlehetőségek korlátozott voltát, hanem mert egyre magasabb az a színvonal, amit a felvételeknél megkövetelnek — fejezte be Kadosa Pál. — nt — Amikor a bizalom megrendül... Mind a ketten, a pécsi 500. számú Iparitanuló-inté- zet növendékei. A kérdéseket világosan értik. A válaszok egyszerűek, és megfelelnek az igazságnak. Legfeljebb egy kevés óvatosság bujkál bennük. Lukács István harmadéves géplakatos tanuló. Munkahelye a Pécsi Gázművek. Hernádi László másodéves karosz- szérialakatos tanuló. Munkahelye a Fémipari Vállalat. — Előfordul-e, hogy a munkahelyén mást tapasztal, mint amit az iskolában tanult? Vonatkozik ez a szakmai területekre, de a morális kérdésekre is, mint pl. a munkafegyelem, a felnőttek magatartása vagy a szociális kérdések. Lukács: — A felnőttek néha nem értenek meg bennünket. Az idősebb szakmunkások például az iskolai dolgokat se fogadják el mindig, ragaszkodnak a régi módszerekhez. Szerintem a munkafegyelem és a baleset elleni védekezés sem olyan precíz, mint az iskolában azt előírásszerűén megtanultuk. A munkatempóiról nem nagyon nyilat- kozhatom, mert a tmk-mál dolgozom. Hernádi: — Nem mondhatom, hogy csalódtam az üzemben. Sok a fiatal szakmunkás nálunk, jobban meg lehet érteni őket. Elégedetlenek velünk szemben a tudást illetően, és tanítanak. A felszerelésünk is körülbelül megfelel annak, amit az iskolában tanultunk. A környezetben talán mást vártam, feltétlenül nagyobbnak képzeltem. A munkatempó nem veszélyes. Nem szakadunk meg, de lógás sincs. Nem normára dolgozunk. — A gyakorlati munkában hasznát veszi-e, és milyen mértékben az iskolai anyagnak? Lukács: — Teljes mértékben nem tudjuk felhasználni, de az anyagismeret és a szakrajz nagyon sokat segít, például nekünk a ben- zinbontó építésénél Vannak vitáink is, persze. Ezeket néha nehéz eldönteni, mert mi ezt tanultuk, de kevés a gyakorlatunk, az idős szakmunkások viszont rögtön megmutatják a gyakorlatban, amit mondanak. Hernádi: — Őszintén megmondom, hogy az anyagismereten kívül nem nagyon. A szakrajz például szóba sem kerül, hisz általában revízió jellegű munkát végzünk. — Jól érzi magát a munkahelyén? Lukács: — Jól érzem magam, ebben nincs hiba. Nem is akarok elmenni. Hernádi: — Itt akarok maradni a vállalatnál. Nem is gondoltam arra, hogy elmenjek. * Az ipari tanulók többsége hasonló válaszokat adna. a feltett kérdések értelme azonban a munkahelytől függően változik. Az ipari tanulók az első két év alatt 2 + 4-ben, a harmadik év alatt pedia 1 + 5-ben tanulnak, ami azt jelenti, hogv tényleges tanulmányi idejük nagy részét — hetenként 4, illetve öt napot — a munkahelyen töltik. Nem mindegy viszont, hogy hol dolgoznak. Nem mindegy, hogy az intézeti tanműhelyből (mint az első évben) vagy a beiskolázó vállalatnál (mint a második évtől kezdve). Az üzemi hatás szempontjából nem mindegy, hogy termelő vagy fenntartó jellegű munkahelyről van-e szó. Nem mindegy, hogy a tanuló a nagyüzemi képzésben vesz-e részt (amely szinte teljes egészében az iskola vezetése alatt áll), vagy a helyiipari képzésiben, amely csak az elméleti oktatás terén tartozik az iskolához. Végű! nem mindegy, hogy az üzemi gyakorlati képzés során intézeti jellegű csoportokban dolgoznak-e vagy egyes szakmunkások mellé beosztva. A csoportos oktatás zárt forma, s úgy tűnik: a tanterv szempontjából itt van a legtöbb garancia. — Az egyéni „kiosztásnál” viszont nagyon gyakran nincs biztosítva, hogy a szakmunkás ugyanazokat a gyakorlati fogásokat, mozzanatokat ra- nítia-e meg a tanulóval, ha idősebb: egyáltalán ismeri-e ezeket az üt meen’óísokat? Ez az első figyelemre méltó A
