Dunántúli Napló, 1966. november (23. évfolyam, 258-282. szám)

1966-11-20 / 274. szám

1966. NOVEMBER 20. a napló m ir» 1» If if Sb 8m — Jeges Károly, a Pécsi Tanárképző Főiskola fizika tanszékének vezetője a Mun­kaérdemrend ezüst fokoza­tát kapta az Eötvös korán d Fizikai Társulatban végzett kiemelkedő munkájáért — Halálos baleset Petőoz- aknán. November 18-án. 5 őrá 15 perckor a Mecseki Ércbá­nyászati Vállalat rv-es bá­nyaüzemének, Petőcz szállító aknai munkahelyén halálos kimenetelű szerencsétlenség történt Az éoülő aknába le­zuhant egy KF—2U típusú markoló és halálra zúzta Pa­nics Alajos vájárt, a Bányá­szati Aknamélyítő Tröszt me­cseki körzetének dolgozóiát. Az ügyben a Megyei Rendőr- főkapitányság és a Körzeti Bányaműszaki Felügyelőség együttes vizsgálatot indított — Tudományos ülés. Ä Pé­csi Orvostudományi Egyetem Tudományos Szakosztálya 21- én,. hétfőn délután 5 órakor a Gyermekklinika tantermé­ben tudományos ülést tart Tárgy: Cholnoky Péter és Sza­bó László (Gyermekklinikái: Lowe-Svndroma esete (bemu­tatás). Benkó Gvörgy és Cse­re Tibor (Röntgenklinika): Eredményeink az emlőrák postoperativ besugárzásban és tapasztalataink annak mar- burgí módszerével. Heim Ti­bor (Gyermekklinika) és Kel- 'ermayer Miklós (Kórbo nó­tán): Éhezés hatása a barna és fehér zsírszövetre. — Lengye! bábszínház előadása! november 20-án. vasárnap de. 9 és 11 órai kezdettel a Fegyveres trők Klubja nagytermében (Kos­suth L. u. IS.) a 31elsko-Biala-i Állami Bábszínház a Meseerdő c. mesejátékot adja elő. Jegyek a helyszínen. (x) — Jéíékkí állítás. Kedden délelőtt 9 órakor játékkiállítás nyílik a Kossuth Lajos utca 1. számú házban, a volt Nick- udvarben. A vásárlással egy­bekötött kiállítást a B.„ m. Vegvesiparcikk Kereskedehni Vállalat rendezi. —r Jótékony célú előadás. Az árvíz sújtotta olasz nép megsegítésére a. Magyar Vö­röskereszt megyei szervezete, a Mecseki Fotoklub, valamint a Városi Művelődési Ház. az utóbbi' helyiségében november 24-én. csütörtökön este Sorai kezdette! „Barangolás Olasz­országban” címmel jótékony célú előadást rendez. A 200 művészi kép vetítésével és zenékísérettel színesített „ba­rangolás” idegenvezetője dr. Oooe Sándor. Belépődíj egy­ségesen 4 -forint. — Elkészült a Káposztás- völgyi út. Pécsett pénteken át­adták a mintegy két kilomé­ter hosszú Káoosztásvölgvi utat Az utat a Pécsi Közúti Üzemi Vállalat mintegy * hat­millió-ötszázezer forintos be- mh ázással készítette el határ­időre. Az új úton az autó­buszforgalom december else­jétől indul meg — ■ Vietnam! műszakot ren­deznek november 20-án, va­sárnap a Pécsi Húsipari Vál­lalatnál.' A dolgozók vasárna­pi keresetüket a vietnami alap javára fizetik be. — Hosszas kényszerszünet után folytatódik a munka me­gyéik egyik legnagyobb ter­melőszövetkezeti építkezésén, Nagy dobszán.. A több mint hétmillió forintos beruházásból jelenleg az 50 köbméteres hid- rohenger felállítása, a két 106 férőhelyes- panelistálló alapo­zása; a 30 férőhelyes sertés- fiaztató és 600 férőhelyes hiz­lalda, építése van műsoron, — A csurgói öregdiákok az Alma Mater 17S. éves jubileumá­val kapcsolatos .összejövetelt tar­tanak 1966, november 25-én, pén­teken este :a Nádor Szálló Var -iász* érmében. Mindenkit szere­tettel várunk és kérjük, hogy az iskolával kapcsolatos emlékeit, feljegyzései! is hozza magával.- ‘ (x) Jöhet n disznóvágás! Bőven van rizs, bél, bors, ső és paprika j Beköszöntött a disznővágá- ! sok ideje. A Baranya megyei i Slelmisaer-kereskedelmi Vál­lalat beszerezte a szükséges ! kellékeket, az idén tehát elő­reláthatólag semmiből sem lesz hiány. 17 vagon rizst szállítottak ki a bolthálózat­ba, amellett természetesen megfelelő árpakását is forga­lomba hoznak. Már egymillió méter bél van a boltokban, s még félmillió métert várnak, s ez minden bizonnyal telje­sen kielégíti az igényeket A nagykereskedelmi válla­lat raktárában hat tonna pap­rikát tárolnak és a közeli na­pokban ugyanennyi érkezik Énég a megyébe. Itt kell meg­jegyezni, hogy lesz közöttük olcsóbb és drágább, csípős és édes-nemes is. Őrölt és egész magyar bors is szinte korlát­lan mennyiségben áll a fo­gyasztók rendelkezésére. Asz­ * i tali só is bőven kapható. Be-, bizonyosodott, hogy a fogyasz­tók igényesebbek lettek, mert míg korábban a zsákos sót és a borspótlót vásárolták, most viszont az érdeklődés a magyar bors és a finomított asztali só felé irányul. Sertésvágásokhoz szükséges még a fokhagyma és a vörös­hagyma. A Szövetkezetek Ba­ranya megyei Értékesítő Köz­pontjának raktáraiban 80 va­gon; vöröshagyma található, ami '»útidén'-eddiginél több és képes minden igényt kielégí­teni. Fokhagymából S0 mázsa gerezd es áll a fogyasztók ren­delkezésére és hetven mázsa por alakban. Ezt az újfajta készítményt az idén próbálja a MÉK megkedveltein: a vásárlókkal, akiknek többsége még ugyan idegenkedik tőle, de a merészek, akik már ki­próbálták, csak jót mondhat­nak róla. Anyakönyvi hírek SZÜLETTEK Slaschek Károly, Derjanecz Gi­zella Szendrői Zsolt, Liebmann Katalin. Hosszú Beáta, Orosz Zol- tár., Sági Judit. Heisler Sva, Vádli István, Csery Erzsébet, Bok­ros Szilárd. Streicher Marianna, l Blaskovics Predrág, Wikette Miit- 1 lós, Ottó László, Orsós Sándór, ! Kovács Katalin. Kőhalmi Andrea, I Horváth Tibor, Tóth Imre, 'Dó- j kán.y Zoltán. Keller Andrea, I Stipkovits Tibor, Szabó Szilárd, j Deák János. Gadánecz Gábor, Bajtai Erzsébet. Katona Margit; Vidákovics Gábor. Rónaky Géza. Hegedűs Anna. Karácsony And­rea. Csorgó Attila. Erős Tímea, I Pál Ernő, Cser Attila, Falud! Ágnes, Horváth Györgyi. Förster Judit. Hegyi Viktória, Werner • Péter, Kitti Hóiké, Gyer.is Gá- ■ bor, Jar.dó Gábor, Káldi Zsolt, Taragyia Erika. Getlinger Ernő, ! 3odzai Miklós, Gijon Gábor. Ber.ke Zsuzsanna, Halász Gyű- | la, Kismárki Zoltán, Takács Éva. Tamás Erika. Faitig Imre, Gógl j Györgyi. Gugán János. Kovács Szilveszter, Kovács -Ágota, Ke es- j kés József. Tiszttartó .Ágnes, Sza- , lor.r.a Judit, Selmeczi Zoltán. 1 3ozsér Mária, Pápista Jenő, Zsií- kovics Judit, Somogyvári Attila, Gábor Albert, Majlender Magdol­na, Kasik Zsuzsanna, Orcsik Eme­se. Bencze László. Lázár Yvétte, Bayer Zoltán, Bayer Tibor, Per- I jés Miklós, Csik .Ágnes, Dobos Sándor. HÁZASSÁGOT KÖTÖTTBE; Simon Sándor és Keszthelyi Ro­zália, Babacd Géza és Konkoly Margit, Gumi István és Erdos I Klára, Marton József és Marosa j Irén, Vankó' László és Galambos | Valéria, Tolnai József és Kab- lár Katalin, Fejes István és Fá- bos Rozália. Fehér János és Ko­mán Erzsébet, dr. Kovács Ár­pád és dr. Pék Marianna, Gyur- kó László és Herendi Erzsébet, Józsa Tibor és Rázsics Anna, Tóth Sándor és Kálai Margit, Lu­Rózsa! A>, legszebb a&mzetk'özf újdonSágoks tulinán. jácint, nárcisz, gladiolus, gyümölcs- cserjék, díszcserjék ■<éne\ dinmentes faitaismerte- rőnket Szánná« ocstán Székelv dfsztiővénvker észét Budapest, m.. Vörösvári u. IS — UJ kenyérszállító kocsik. Korszerűbb és az egészségügyi j követelményeknek megfele­lőbb módon kívánja termé- j keinek szállítását megoldani J a B. m. Sütőipari Vállalat j Most állítottak üzembe egy nyitott, valamint két kettőn- [ nás zárt kenyérszállító kocsit i A jövőben gépkocsi-parkjának | kiegészítésére újabb speciális! gépkocsikat kap a vállalat — Megkezdődött a pulyka­export a dunaszekcsői Petőfi Tsz-ben. A közel két és fél ezer nagytestű állat többsé­gét a nyugati országokba szállítják. Ugyancsak Duna- szekcsőről 33 hízott marhát küldtek Stuttgartba. — Bővítették a majomhá­zat. Néhány nappal ezelőtt elkészültek a pécsi állatkert­ben a majomház bővítésével és átalakításával, melynek so- •rán öt fajtának tudnak helyet biztosítani. Az átalakítással fűthetővé yált a helyiség. — i Minden férőhelyben szabá­lyozható a hőmérséklet, de ál­talában 18—22 fokot tartanak mindegyikben. A majmok egyébként télen is kijárhat­nak a nyitott ketrecbe, így a látogatók közvetlenül is megszemlélhetik őket . — A lő-os orvos! körzet Vörös- kereszt alapszervezete 1966. . no­vember 21-én, hétfőn du. 6 óra­kor a Belvárosi Iskolában (Leo­nardo da Vinci u. 4.) dr. Baczur Kálmán főorvos tart vetítettképes előadást a vérnyomás betegsé­gekről. A Vöröskereszt vezetősé­. ge. cased János és KSss Éve, Kocsis Bála és Mendő! Márta, Nagy András és Szegedy Zsuzsanna, Tátrai Dénes és Bálint Magdol­na, van Vehj Franz Karel és Csillag Ágnes, Abonyi Gyula és Kertes Márta, Szabó Sándor és Péntek Anna, Barátit Gyula és Kovács Zsuzsanna, Várnai Vilmos és Ráth Irén, Villenyik Zoltán és Csicsa Terézia, Mohai Ferenc és Zuder Borbála. Domka János és Hummel Má­ria, Orsós Imre és Orsós Kata­lin, Baranyai Ferenc és Borcsák Ibolya, Grécz József és Lőrincz Erzsébet, Steinkovies Gusztáv és Merkle Erzsébet, Koller István és Szűcs Jolán, Molnár István és Lang Ibolya. Vörös Lajos és Wirth Gizella, Labdavszky Ferenc és Pörögi Erzsébet, Németh József és Tóth Klára. Füri Zoltán és Ho­lub Julianna, 3udafalvi Vince és Männer Anna, Istókovics József és Bodza Hona, Toplak Antal és Hideg Katalin, Nagy Tibor és Púm : Klára. MEGHALTAK Beer Ferencsé sz. Török Er­zsébet, Szűcs Pátensé sz. Stanics Erzsébet, Klug János. Horváth Miklós, Domonkos György, Bátai Istvánné sz. Elter Erzsébet, Ká­dár Lajosné sz. Schmidt Terézia, Bujdosó Istvánné sz. Kiár Má­ria, Magyar Ferenc, Bódis Jó­zsef, Szabó Pál né sz. Daka Má­ria, Aszmann Péter, Albrecht Jó­zsef, Orsós Rozália, ösv. Kádár Frigyesné sz. Lovries Anna. Fa- laics Gábor, Lugosi Józseíné sz. Michlíelder Mária, Müller István, Kelemen József, Moyzes Ferenc- né. sz. Kovács Irén, Pillér La­josné sz. Kleiner Mária, Sger- szegi József, Kovácsics Elemér, Farkas Zsigmond, Dörayei Jó­zsef, özv. Brunner Jenőné sz. Steinmetz Eleonóra, özv. Mah- tuáno Jenőné sz. Fiálovits, Mar­git, özv. Kraut Antalr.é sz. Kram- mer Krisztina, Madáes Mihály, Balogh Sándor, Nagy Gábomé sz. Marozsi Zsuzsanna. Kovács Sándor, Tóth Gergely, Waszner Mária, özv. Harmat Edé- né sz. Péter Mária, özv. Rigacz Mihályné sz. Horváth Anna, Vá­ri Péter, Horváth Pétemé sz. Lisztes Irma, Kozma József, Lé­ránt István, Világos Antal, Szí­jártó Gergelyné sz. HoUár Éva, Pörögi József, Angyal Gyuláné sz. Vogel Franciska, Kovács Ká­roly. Régért Ferenc, Blazsek Fri­gyes, . Horváth . Katalin, . Wagner Gábor, Hamárics János, Bögri Jánosi;e sz. Wirth 'Erzsébet; Ács Jánosné sz.. Máté Anna, özv. Csa- kpvacz Sebőné sz. Czigler Kata­lin, özV. Vehczler ' Józsefné sz. Knap ' Etel, Czuk János, Wirt An­tal, Póth János. Huszár István, Szabó Antal, Dora' Lászlóné sz. Németh Erzsébet. Dolgozókét felvesznek Ónálló építési és karbantartási munkákban gyakorlott kőműves | szakmunkást felveszünk. Jelent- kezés: „önálló” jeligére a Jókai úti hirdetőbe 1966. november 25-ig. 5093 * VASÁRNAP SZINHÄ2 Az Országos Műemléki Felűgye- Nemzeti Színház: Csárdáskirály- lőség Pécsi Építésvezetősége ács- nö (déiután 3 és este 7 órakor), állványozó szakmunkásokat fel- I Bérletszünet vesz. Jelentkezés: Pécs, Sallai u. I ~ 35. jj. j Gyermekszmház: Három sze­^ gény szabólegény (de. 10 órakor). A 12. AKOV felvesz segédveze­tőket, rakodókat és gyakorlattal rendelkező gépkocsivezetőket. Je­lentkezés: Rózsa Ferenc u. 22. I 137108 * A Szőlészeti Kutató Intézet ad­minisztrációban jártas személyt alkalmaz raktáros! munkakörben. Fizetés órabér. Jelentkezés: Pécs, III., Úttörő utca 4. sz. alatt no­vember 23-áa 8—12 óráig. 137080 * Kárpitos szakmunkásokat felve­szünk, Pécsi Vegyesipari Vállalat, Pécs, Irányi D. tér 9. 137114 * Az S. M. Bm. Állam! Építő­ipari Vállalat felvesz telepített üzemeiben való foglalkoztatásra géplakatosokat, esztergályosokat és univerzális maróst. Jelentke­zés a vállalat munkaerőgazdálko- dásánáL Pécs, Rákóczi üt 56. 136899 * Az 8M Baranya megyei Állami Építőipari V. keres vasúti fel­építményes munkák vezetésére legalább 4 éves gyakorlattal ren­delkező dolgozót művezetői be­osztásba. Jelentkezés: Rákóczi út £4. Munkaerőgazdálkodásnál. 137050 * Pécsi Építő és Tatarozó Válla­lat, Pécs, Tímár u. 23. sz. éjjeli­őrt, víz, fűtés és építőipari se­gédmunkásokat felvesz. 137059 * Vizsgázott kazánfűtőt alacsony nyomású kazánhoz felvételre ke­resünk. Jelentkezni lehet a 12. sz. Autóközlekedési Vállalat mohácsi i főnökségén. 137085 * j . Autószerelőt, autóvillamossági I szerelőt, segédmunkást, éjjeliőrt felveszünk. Tejipari Szállítási Vállalat, Szigeti út 69. 137137 * Villanyszerelő karbantartó szak­munkást december 1-1 felvételre alkalmazunk. Jelentkezés: Ruhá­zati Nagykereskedelmi Vállalatok gondnokságán. Megyeri út 78. sz. alatt. 1322 * * Felveszünk azonnal! belépésre gyakorlattal rendelkező asztalos szakmunkásokat. Bérezés megál­lapodás szerint. Jelentkezés a vál­lalat főmérnökénél. Komlói Helyi­ipari Vállalat, Komló, Kossuth Lajos u~ 2L 1323 * A Bonyhádi Gépjavító Állomás tervezésben jártas, gyakorlattal rendelkező gépészmérnököt és vil­lamosmérnököt felvesz. Lakás le­hetséges. Jelentkezés a génjavitó állomás igazgatóiénál. 1324 * Esztergályos szakmunkásokat felvesz az EM Epítőgépjavító és Gépgyártó Vállalat 7. sz. gyára. Jelentkezés: Pécs, Vasút u. 2. sz. alatt a munkaügyi osztályon. 1300 * Az Esi Építőipari Szállítási Vállalat Pécsi Szállítási Üzem­egysége felvesz gépkocsi szerelő­ket, és autókarosszéria lakatoso­kat. Jelentkezés a munkaügyi osztályon. Pécs, Megyeri út 50. 1292 * A Pamutfonóipari ViHalat ka­posvári gyára felvesz !6—ío éves korig női átképzős tanulókat. Na­ni háromszori étkezést térítés el­lenében biztosítunk, szállásról gondoskodni nem tudunk. Felvé­telhez tanácsi igazolás, munka­könyv és személyi igazolvány szükséges. 1201 * A Baksai Ezüstkalász Tsz fel­vesz kőbányászokat. Fizetés tel­jesítménybérben, továbbá aszta­losokat, fizetés megegyezés sze­rint. 13715! — A Baranya megye! Élelmi­szer-kereskedelmi Vállalat köz­ponti raktára, Pécs, Rákóczi út 29., dióbelet vásárol minden mennyiségben. (x) lemetn juFzseDet. • % ÉM ■ Vil’anyszerelaiaarj Vállalat Budapest, VII., Síp a, 23. F.E L V E S Z segédmunkásokat és vil­lanyszerelőket, budapesti, Pest környéki és vidéki munkahelyekre. Bérezés: megemelt teljesít­ménybér keresetkorlátozás nélkül, ehhez 15% idény­pótlék. Egyéb járandóságok: sáját lakóhelyén kívüli foglalkoz­tatás esetén .— a jogosult­ságtól fügaóen — különélé­st pótlék, természetbeni szállás, vagy szállásdíjtérí- tés, étkezési hozzájárulás, munkaruha. • Jelentkezés­Budapest, VIL, Síp u. 23. sz (Főporta) Figyelem! Figyelem! ORVOSI MŰSZERÉSZ RÉSZLEGÜNKET áthelyezzük a Lotz Károly úti fe! epünkre Kérjük kedves megrende­lőinket, hogy javításon lé­vő műszereik és gépeik el­szállításáról NOVEMBER 30-IG INTÉZKEDJENEK! Pécsi Vegyesipari Vállalat ZENE Liszt-terem A budapesti MÁV szimfonikusok hangversenye. Ve­zényel: Arvid Janszonsz. Közre­működik: Boda Eszter (11 óra­kor). MOZI Park: A tengeri macska (szv., 10). Tökéletes bűntény (szv., fél 5, fél 7, fél 9). Csak 16 éven felü­lieknek! Petőfi: Királyi gyermekek (10). Találkozások (szv., 4). Tökéletes bűntény (szv., 6', 8). Csak 16 éven felülieknek! Kossuth: A 26 hős (szv., 10). — Szigorúan titkos (szv., 2). A 26 hős (szv., fél 5, fél 7, fél 9). Gyárváros: A törvény balkeze (10). A hős, aki fél (4. 6). Zsolnay K. O.: Darázsfészek (10). Bube szerelmese (5, 7). pccsszabolcs: Az eltévedt ágyú (10). A nagy buli (szv., 3, 5, 7). Mccsekalja: Aki szelet vet ___(10). A szeretet jo gán (3). A bolygó hollandi (szv., 5, 7). Meszes: Maximka (2). Fan- tomas (szv., szi., 4, 6). Istenkút: Sok hűség semmiért (6). Csak 16 éven felülieknek! Vasas: Szép családok (szv., 7). Csak 16 éven felülieknek! Dzsungel ösvényein (5). Szigetvár: Távoli világ (10). Es akkor a pasas... (5, 7). Sásd: Négy hét Afrikában (fél 9). Az „I” akció (szi., fél 5. 7). Mohács: Papát vásároltam (10). A Nagy Medve fiai (szv., szi., 4, 6, 8). Siklós: Jó utat autóbusz (!0j. Megszakított repülés (5, 7). Szent- lőrinc: Nikki -(szi.. 5, 7). Pécsvá- rad: Robin Hood új kalandjai (szv., szi., fél 5, 7). Mágocs: Wenser Holt kalandjai (fél 10). Sok hű­ség semmiért (szv.. fél 5. 7). Csak 1$ éven felülieknek! Bóly: Éjsza­kai vonat (10). Alain és a néger (szv., 5, 7). Beremend: Arsene Lupin (szv., szi., 5, 7). Sellye: Szerencsés bukás (10). A domb (szv,, 4, 7). Csak 16 éven felüliek­nek! Harkány: Keletre menetel­tek (5). A kis özvegy (szv., 7). Csak 18 éven felülieknek! PÉCSI RÁDIÓ 17.80: Magyar nyelvű műsort Hallgatóink kérésére. 17.45: Divertimento. Zenés össze­állítás Székely Júlia műveiből, 4 tételben. L tétel. Bartók: Este a széke­lyeknél. — Székely Júlia: Bar­tók, tanár úr. c. könyvéből Kései sírbeszéd. Elmondja: Meszléry Judit. — n. tétel. Liszt: Corrio- lation. — Székely Júlia: Vándor­évek c. könyvéből. Felolvassa Váradi Szabolcs. Intermezzo: Székely Júlia: Sötétzárka. Fel­olvassa: Vajda Márta. — Hl. té­tel: Beethoven: Ho’dfényszoná- ta. — Székely Júlia: Halhatat­lan kedves c. könyvéből. Uta­zó. Felolvassa: Meszléry Judit. — IV. tétel: A két Madáchné. Drámarészletek. Szereplők: A költő — Váradi Szabolcs. Az öz­vegy — Bázsa Éva. Fráter Erzsi — Vajda Márta. Veres Pálné — Meszléry Judit. Közreműködik: Székely Júlia — zongora. 18.35; Fényes Szabolcs dalaiból. » 18.50: Szerb-horvát nyelvű műsor: Ünnepnapon hétköznapjainkról: A munka szerinti elosztásról. — Jegyzet. Zene mindenki kedvére. 19.20: Német nyelvű műsor. Kívánsághangverseny. Vasárnap: levelünk. 19.50: A vasárnap sportja Műsorismertetés. 20.00: Műsorzárás. TELEVÍZIÓ Budapest: 8.50: Iskola-tv. Fizika (közéoísk. I 2. oszt.). Barátunk és ellínsé- 1 günk: a súrlódás. : 9.10: Angol nyelv (középisk. 8—A j oszt.). Walter és Connie a szín- ! pádon. 9.30: Rossi Pétervára. Közvetítés Leningrádból. 10.00: Támadás a király ellen. — Sakktanfolyam gyerekeknek. 10.20: Gyere velünk, csináld ve­lünk, csináld jobban! Sportmű­sor gyerekeknek. Közvetítés Berlinből. 11.00: Üdvözlet barátainktőL Az Intervízió sorozatműsora Szófiá­ból. 11.45: Monte Christo grófja. Ma­gyarul beszélő angol filmsoro­zat, L rész (ism.). 12.35: A város ritmusa. Szovjet kisfilm. 12.50: Gusztáv résen. Magyar rajzfilm (ism.). 12.55: Vasas—Győri Vasas ETO bajnoki labdarúgó-mérkőzés, közvetítés a Fáy utcából. A szünetben: A Magyar Hirdető műsora. 15.10: Bélyegsarok. 15.25: ..Képzőbűvészet". Rodolíó bűvesziskolája IV. (ism.). 15.35: Foxi Maxi kalandjai. Ma­gyarul beszélő amerikai rajzfilm sorozat (ism.). 16.00: A szarvasi kísérlet. Kisfilm, 16.40: Nótaszó. 17.00: El Greco. Képzőművészeti kisfilm. 17.25: Amatőr-filmesek. 17.55: Delta. Tudományos híradó. 18.20: KI ölte meg Kennedyt? — Dokumentumműsor. 19.20: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 19.50: Foo-Foo kalandjai a régi- ségekkel. Angol rajzfilm. 20.00: Stúdió-varieté. Az Intervi- zió sorozatműsora Budapestről 20.45: Sporthírek. 20.55: Arsene Lupin visszatér. — Magyarul beszélő francia film. 14 éven felülieknek! , 22.25: Tv-híradó — 2. kiadás. 22.45: Jó éjszakát, felnőttek: — Gusztáv, az oroszlánszelidítő. Magyar rajzfilm. Belgrdd: 8.20: Tőmegdalok. Az Intervízió műsora. 9.25: Hírek. 9.30: Nép,, muzsika. 10.00: Faluműsor. 10.45: Ezer miért. 11.30: A bajnok. So­rozataim. 12.00: Disneyland. 12.50: Az ismeretlen világ. 17.30: Vízi­labda-mérkőzés EB. 18.30: Hírek 13.35: Paraván. 19.05: Stivicic Macska-ooía. Sorozatadás. 19.51: Jó éjszakát, gyerekek! 20.00: T-. híradó. 20.45: Hirdetések. 20.50: Kívánságok. Szórakoztató zenésműsor. 21.50: Disneyland, vagy a leleplezett város. 22.40- Tv-híradó. HÉTFŐ . SZÍNHÁZ Nemzeti Színház: Szünnap. ZENE Nemzet! Színház: A budapesti MÁV szimfonikusok hangverse­nye. Vezényel: Arvid Janszonsz. Közreműködik: Boda Eszter. — hegedű. „A” bérlet (fél 8 órakor.) MOZI Park: Tökéletes bűntény (szv, fél 5. fél 7. fél 9). Csak 16 éven felülieknek! Petőfi: Találkozások. eszv„ «>. Tökéletes bűntény (szv., 6, 8). Csak 16 éven felülieknek! Kossuth: Tilos a szerelem (szv.. 10, fél 5, fél 7). Halálkanyar (fél 9). Híradó Mozi: Magyar híradó. Kambodzsa szívében. Ki a leg­erősebb. Patakocska. A fény öröme (Előadások 12 órától 8 óráig foly­tatólagosan). Gyárváros: A férfi egészen más (szv., 6). Csak 16 éven felüliek­nek! Zsolnay Bú O.: 3ube sze­relmese (5, 7). Péesszabolcs: A bolygó hollandi (szv., 5, 7). Me- csekadja: És akkor a pasas ... (szv., 7). sásvári Bú O.: A Milady bosszúja (fél 6, fél 8). Vasas: Nyúl kolléga házassága (szi., 7). Szigetvár: A domb (szv.. 7). Csak 16 éven felülieknek! Sásd: Az „I” akció (szí.. 7). Mohács: A Nagy Medve fiai (szv., szi.. í, 8). Sik­lós: A nagy buli (szv., 7). Pées- várad: A 26 hős (szv., 7). PÉCSI RADIO 17.30: Magyar nyelvű műsor: A mikrofon előtt: Bosnyák Já­nos, a Porcelángyár igazgatója. 17.35: Ezen a héten halljuk Hände! műveit. 17.45: Zenélő levelezőlap. — Kü lenkiadás. 18.45: Déldunántúli híradó. Műsorismertetés. 19.00: Szerb-horvát nyelvű műsor Kommentár. Szerb népdalok. Ablak a világba. Szórakoztató akkordok. 19.30: Német nyelvű műsor: Hétfői kommentár. Dalegyveleg. Gondolatok — jegyzetek Hírek. Szórakoztató népi muzsika 20.00: Műsorzárás. TELEVÍZIÓ Belgrádi 9.40: Iskoía-tv. 14.50: Iskola-t, 1T.25: Kis világom. 17.40: Gyer­mekfilmek. 17.55: Az ismeretlen világ. 18.25: - Műsorismertetés. Í8.S0: Tv-újdonságok. 18.45: Okra tás—nevelés. 19.15: Heti sportszem­le. 19.40: Hirdetések. 19.54: Jó éj­szakát. gyerekek! 20.00: Tv-hír­adó. 20.30: Hoffman: A polgár mester. Tv-játék. 21.30: A zene­irodalom gyöngyszemei. 21.45: Lí­rai percek. 22.00: Tv-híradó. 22.15; Kulturális szemle. 22.50: Hírek. — A Leértékelt Aruk Saüai ut cai boltjába érkezett tisztagyanjü vastagkötésü pulóver 520 íorim helyett 312 forint. Női és bakfis szövetnadrág 300 forint helyei' 126 forint. Hosszúujjú női blúz ISO forint helyett 63 forint, és még nagyon sok őszi és téli jel legű áru 20—60% engedménnyé!. CAOLA *CAOLA*CAOLA*CAOL A 'I KRÉMTÁRTALMÁNÁL FOGVA A BŐRRE JOBBAN T A P A D. KÜLÖNLEGES ÖSSZETÉTELE A BŐRT HAMVASSÁ ÉS BÁRSONYOSSÁ TESZI SZAKTANACSADAS az ILLATSZERBOLTOKBAN » r

Next

/
Oldalképek
Tartalom