Dunántúli Napló, 1966. november (23. évfolyam, 258-282. szám)

1966-11-15 / 269. szám

IMS. NOVEMBER 15. nctplö 5 Szegedi egészségügyi vezetők Pécsett Egyre tObb Táróé egészség­ügyi vezetői Jönnek el Pécs­re, hogy az itteni betegellátá­si szervezetet tanulmányozzák. Nemrégiben Győrből járt itt egy küldöttség, most pedig Szeged megyed jogú város egészségügyi osztályának egyik főorvosa, a város üzemorvosi hálózatának vezető főorvosa, az egészségügyi osztály szo­ciálpolitikai munkatársa, va­lamint ^Szeged II. kerületének vezető 'főorvosa tanulmányoz­ta a körzeti, a szakorvosi, va­lamint az üzemorvosi hálóza­tot, a város szociálpolitikád munkáját, továbbá a Városd Rendelőintézet kartonozáson alapuló, újszerű, központi be­tegirányító rendszerét Ankét magán-gépjármű­vezetők részére A Baranya megyed Közúti Balesetelhárítási Tanács, a Ma­gyar Autóklub pécsi csoportja és a Baranya megyei Rendőr­főkapitányság közlekedésren­dészeti osztálya a magán-gép­járművezetők részére előadás­sal és filmvetítéssel egybekő- . tött ankétot rendez november ‘20-án, vasárnap délelőtt 9 órai kezdettel Pécsett az SZMT székházának Színház tér 1. sz. alatti nagytermében. A vita­indító előadást „Műszaki bal­esetek megelőzése és a téli üzemeltetés problémái" cím­mel Koncz István awtómémök tartja. A rendező szervek kérik a magán-gépjárművezetőket, hogy az előadással Itapcsolatos kérdéseiket írásban vagy táv­beszélőn legkésőbb november 19-én délelőtt 10 óráig juttas­sák el a Baranya megyed Rendőr-főkapitányság közleke­désrendészeti osztályához. Te­lefon: 17-43­— A Leértékelt Arak Ballal ot­eal boltjába érkezett plroz szína női szlvacskabát 920 forint he­lyen SM forint. NM kosztüm (20 forint helyen 219 forint, női téli- kabát 1250 forint helyett 735 fo­rint, női és bakfis színes ballon­kabát 390 forint helyen 139 fo­rint. Női ée bakfis nadrág 300 forint helyen 126 forint. Tiszta gyapjú vastagkötésű férfi puló­ver 520 forint helyen 312 forint. Esőkabát 110 forint helyen (3 forintért és még nagyon sok ru­házati áruféleség 20—60 százalé­kos engedménnyeL (x) ÜJ létesítményeink A sorozat harmadik adásá­ban a televízió ipari rovata a két Duna menti óriást: a Du­námén ti Hőerőművet és az épülő Olajfinomítót mutatta be. A sorozat minden bizony­nyal összefüggésben van az­zal a jóleső összegezéssel, ami megelőzi a pártkongresszust. Az első három műsor után azonban felmerül a nézőben az igény, hogy megismerje — aktualitástól függetlenül — hazája fontosabb új létesít­ményeit, nemcsak ipari, de mezőgazdasági, tudományos és más szempontból is. A koráb­bi megyeműsorok úttörői vol­tak tulajdonképpen e gondo­latnak, kerete között azonban nem nagyon lehetett mozogni a szerkesztésnek. Az Oj léte­sítmények legutóbbi műsora — hogy az aktualitásnál ma­radjunk — néhány problémá­tól eltekintve körülbelül for­mája és színvonala annak, hogyan kell bemutatni egy- egy objektumot A televízió ipari rovatának munkája egyéb vonatkozásban is figye­lemre méltó, ötletességükben ezúttal se volt hiány. Szelle­mesen mutatták be az egy­mástól mindössze hat kilomé­terre fekvő ipari óriást, a pár­huzamosságban mindenről szó kerülhetett, kezdve az üzemi nacionálétól a munkásgamd- túra kialakításán át az egy­mást összefűző kapcsolatokig. A közölt műszaki adatok is szerencsésen helyezkedtek el a műsorban, nem fárasztották a nézőt, a műszaki érdekessé­gek révén pedig szórakozva megismerhették a százhalom­battai ipari komplexumot, a szabadtéri hőerőművet, s az épülő olajfinomítót, mely je­lentős témája a nemzetközi munkamegosztásnak. Kifogást talán az operatőri munkával támaszthatunk, a kamera he­lyenként megfeledkezett a csö­vek és tartályok Jellegtelen halmazán. IFJtJSAat táncklub Állandó jellegű műsor, min­den ősszel-télen időszerű és népszerű. Főhet a szerkesztő feje, hogy évenként valami újat találjon ki. Bár ez a mostani „klubdélután” gyen­gébben sikerült, mint az előző kettő, nem ronthatja a dicsé­retet: nagyjából így kell meg­újítani egy műsorformát. A ta­valyi kurzus merev iskolássá- ga után kellemes meglepetés a klubszerű megoldás, mely nem kizárólag arra törekszik, hogy megtanítsa a kérdéses táncot, hanem a szűkre sza­bott időben valamiféle átte­kintést is szeretne nyújtani tánc- és zenetörténetből. A szombati klubdélutánom is több vendég szerepelt: zene­szerző, táncszakértő, táncdal- énekes és két, a pályája kez­detén álló ama tőrénekes, akik saját szerzeményeiket adták elő. A főszereplő a shake volt, természetesen, az év egyik legkedveltebb tánca. S a szűk félórában még a beat­zene, a modem zene és az ős­ritmus kérdéseinek összefüg­gésére is jutott idő. A felsoro­lásból is kiderül, hogy a gon­dosan beosztott, magazinszerű műsor érdekes megújítása a korábbi, már ellaposodott tár­sastánc-oktatásnak. A RÁDIÓ HULLÁMHOSSZÁN Érkezett ... Az előfizetők régi és gyako­ri panasza a Televízió és a Rádió műsorai közötti össz­hang hiánya. Ez természete­sen elkerülhetetlen, a néző- hallgató legfeljebb lemond va­lamelyik műsorról. Erre az „ellentétre” épült fel a szom­bat esti kabaréműsor, össze­gyűjtve egy csokorra valót a sikeres rádiókabaréikból. A műsorban szereplő tréfák és jelenetek a rádió hullámhcsz- sza után a televízió nézői előtt is kiállták a próbát. Jót derül­hettünk a legsikerültebb tré­fákon, közöttük is a Fizetés- emelés, a Cipőtalp, a Milyen volt az ebéd, a Ping-pong és a Bűnbakválasztás aratott az átlagosnál jobb sikert. A mű­sor a takarékosság témaköré­ben készült, így kétszeresen is szellemes volt a rádiós műfaj puritán külsőségeinek alkal­mazása, s általában az ön- gúny, amivel jelenetről jele­netre bemutatták a rádiós műfaj „kelléktárát”, az üveg­mosó automatát helyettesítő szoba ventillátortól kezdve a különböző „hangimitációk”-ig. A Rádió hullámhosszán érke­zett ... jó szórakozás volt, be­leszámítva azt is, hogy hu­morban nem vagyunk valami túl gazdagok, a ami a Rádió­ban megnevetteti a hallgatót, az évenként legalább egyszer megilleti a képernyő közön­ségét is. m Éneklő városok Nagyszabású hangverseny Komlón PRAKTIKUS KÉNYELMES! Freskó férfi ing 54,— Ft-től Színes zefír férfi ing 61,— Ft-től Freskó fiú ingek 19,— Ft-tól 46,— Pt-Ig Festett zefír fiú ingek 19 Ft-tól 53,— Ft-lg kapható az áruházakban és szaküzletekben. Három város egy-egy kó­rusa találkozott szombaton a komlói Május 1 Művelődési Házban és adott este hang­versenyt szépszámú hallgató­ság előtt. Negyedik alkalom­mal állt dobogóra a Bajai Liszt Ferenc Kórus, a Pécsi Mecsek Vegyeskar és a Kom­lói Munkáskórus közös hang­versenyen. A rendszeres ren­dezvényt „Éneklő városok” címmel hirdetik meg. A kö­vetkező hangverseny színhe­lye Baja lesz. A követésre méltó ese­ményt ez alkalommal az tette még emlékezetesebbé, hogy most ünnepelte megalakulá­sának 5. évfordulóját Komló város Munkáskórusa. A kó­rus múltját reprezentálta az a kiállítás, melyet ezen a napon nyitottak meg az ének­kar dokumentációs anyagá­ból. Az ízlésesen elrendezett tablók egyikén ez a szöveg olvasható: „Nem hozott ez az öt év látványos sikereket, sem országos hírnevet. Min­den apró elismerés mögött Is komoly áldozatos munka rejlik. Kórusunk tagjait egyetlen szenvedély, a zene szeretet* forrasztotta egység­be. A közös éneklés élménye az a kapocs, amely a külön­böző korú és foglalkozású embereket egyetlen baráti közösségbe olvasztja.” Ha nincs is országos hírneve a kórusnak, a városban és környékén jól ismerik. Eddigi útját egy országos ezüst és bronz minősítés fémjelzi. A következő évek még eredmé­nyesebb tevékenység lehető­ségeit rejtik magukban. Erre bizonyíték az eltelt öt év. A hangversenyt Varga Já­nos népművelési felügyelő nyitotta meg. Ezután sorrend­ben a Komló Kenderföldi Ált. Iskola gyermekkara, majd a jubiláló kórus mu­tatta be műsorát Z songot Kálmán vezényletével. Kü­lön kiemelést érdemel Liszt: A munka himnusza című művének megszólaltatása. Szünet után a bajai kórus lé­pett pódiumra Vígh László vezetésével. Dalolásukat a lágy és a finom hangzásha­tásokra való törekvés jelle­mezte. Utolsóként a pécsi Mecsek Vegyeskar adott íze­lítőt gazdagodó repertoárjá­ból. Legnagyobb közönségsi­kert Tillai: Sárközi szőttes című vegyeskarra és kamara­zenekarra írt műve aratta, a szerző, a kórus karnagyának vezényletével. A hangverseny Jó hangula­tának fokozásához a Komlói Zeneiskola tanárainak, Apa- gyi Máriának, Nagy Máriá­nak Gaál Zoltánnak és Ra- dovies Józsefnek hangszeres számai is hozzájárultak. (Várnai) A BARANYA MEGYEI AGROKER VÁLLALAT értesíti kedvei vásárlóit, hogy sz ér vég£ vagyonmegállapító leltározását % s következők szerint hajtja végnm Műtrágya- és Növényvédőszer-raktárs december 1-6(3 15-ig Gépraktár decorafber 1-től tO-tg. Kender- és ruházati raktár december 1-tfl! (Mg. A leltározás Ideje alatt as árakladás islaetel FOTELIOT «pedá­rugó. ágybetét, modern ganútúre (5 db 3 9 5 0 Ft-tól)! RÉSZLETRE IS! VÁJT A kárpitod Pécs, Déryné utca 11 érám. Teletöm; 16-7*­MosúGsrjAvrro mu kócal át 48. Telefon; 36-48. Centrifuga, porszívé, húsdaráló Ja­vítása. TEMPÓ KSZ KOMLÓI RÉSZLEGE (Berek u.. Pe- tőfi-szállás. — 'Tel.: 21-48) rö- 'vld határidőre vállalja GÁZ­PALACK házhoz szállítá­sát, szőnyeg- és bútortisztítást, -javítást, baba- javítást, eser­nyőjavítást és gombáthúzást. Reggel 8-tól dél­után 17 óráig erur ünáktóareu Két én tél ______ há* m«teri lakásomat elcserélném kétszo­básra, vagy máafélazo- báa, központit a ténesre, •bö emeleti*. Üjmev- osekalja, Bihari Já­nos m. T. (llő. épü­let). JochAbcaté 1*07 kü­lönbé Járatú, esetleg bútorozott albérletet kea-ee. „Egyetemhez kőeel” Jeligére a 8aU 1*1 u. hirdetőbe. Elcserélném belvárost két szoba, konyháé, rá­glbérü lakásomat (fás, víz van) egyaoba, összkomfortra. „Csak belvárosban” jeligére UJMECSE SALJAI táv­fűtéses albérleti wo- bát keres két dolgozó nő. „Igényeeek” jel- Igére a Hunyadi úti hirdetőbe. PéoHesaboloe falu, Ap­í* illa 4. utca 3. sz. szoba -konyh ás lakáé kiadó. _____ MOD ERN BÚTOROS KKSZI.ETRE ELADÓK, iiauwzobabútor, kony­habútor, rekamlé, gar­nitúra. félháló, fó­ti lók. sodronyok, mat­racok olcsón vásárol­hatok Alkotmány u. 7 Klsbntorüzietbea, Kórház térnél. ^ Asztali tuthnJy. zo­máncozott, eladó. (Ja­vításra szorul). Tuli­pán u. 3. Zsidó te­metőnél. Fiadé 5 db 160-190 kK-e? hlró, 10 db 4 hóóapos kese süldő £z állítást butonltom hízók helyben feldot- ■OKhatók. Bakonya, frrtón B. ». »4. Ma­ms. Fregotl (ruhaszárító) állítható, összecsuk­ható ée falraazerelhető kapható, illetve rendelhető. Ai Bajcey-Zellinssky 46. TeL: 42-00. ELt —ob», konyhán keresek nyug­díjas házaspárnak. — ..Térítés” Jeligére a Sallal ». hirdet«». lasorban 247 négy­szögöl teleit, 1 db 20 bordáé villany radiátor, 1 db fehér «ománoos kályha eladó. Kemény, Péoe, Mártírok *. 42. _ WO-f fTizrém, _____ aebb d olgozó nőnek konyha, éléskamra be­albórletbe kiadó. Ko- kőltözhetően eladó. váoetelep, 6. wu. Hóvirág u. Azonnal beköltözhetően eladó utcai házrész. Pécs, Pelsővámhás u. 6». m. ____ Ktt lánállé bűtoro­zott szoba gyermekte­len házaspárnak XI. hó lő-re kiadó. Pécs, ürőfl Út 6S/I. eladó. Athtaay i Érdeklőd* 18 után. 30 Pécs, Alkotmány 72. se. Hálóméba, 2 ágybetét; asztal, 4 párnázott székkel, élóekamrapoic eladó. Petőfi u. 64 2. ajtó. Péca. Délig. Bejárónői ra felveszünk. egész nap­iFlgyeNzat csemege elaS ofKtá VáradójpasEtán ház Törzskönyveseit 4 évm Hálobutorok, konyta­800 négyszögöl telek- szuka ó> egy 5 hóna- j bútorok, hármasszek- _ , kel, szabadroixlelke/.é- pos tacakókutya eladó, rény, egyéb príma bú- ... •?'sü sürgősen elAdó, I ALsóbalokány 61. torok Soóky bútorüz­Uriifrwti ! részletre is. Azonnal ~ ~T7 létében olcsón vásá­I beköltözhető. Érdek- * férfi aJbérlöt tel-rolható. Zsotoay u. tJ Egy rekamlé és egy lőcind: Máté János, ve*ek. Pelsővámház heverő újszerű pótban eladó. Perczel u. S0. Wagner. álla- Harkány, * 16. Ságvári u. u. 10, Takarmányrépa eladó. Kertváros, Pannónia Fotelágy, szekrény, sezlonok, ró­kám lék, garnitúrák, olcsón vásárolhatók Soóky bútorüzletében, Zsolnay u. 1. 600 Trabant Combi príma állapotban 0,4 tonna teherbírással, kiváló fütéeberende- zéssel eladó. 16 óra után, az e«tl órákban, Trabaná „utói.I * “/V _____ Ürdeklöclnd; m unk&naJ Tomit kb. 600 Dtt7- 8ílr»feel> riadó! 1 db 11. Tóth.' nOeOl páriánot, vagy Hattyú mosógép (40------------------------------­hiá nyos szőlőt. Pince- liter«), 1 db gáztűz- Nagymamának, vagy vei rendelkező előny-'hely, 1 db fekete Pan- nagypapának, akinek nincs senkije, otthont biztosítanánk. ,,11 000' Jeligére a Ballal i hirdetőbe. Egyedülálló, nyugdíjas, nénit vagy bácsit, u. 8. ss. vállalnék gondozásra I-----------------------------------­lakásért. Részlet« Szoba, előszobái lakk. aj árkiatokat kérek „Jól somhoz napi, vagy Roma tő árusítás, kereső” Jeligére a Sál- hetenkénti bejárónőt'pos Henriknél. Bo- lal u. hirdetőbe. keresek. Ittlakás, ét- szorkány út 6.-----------------------------------|kezés lehetséges. Aján-j_______________________ Sző lőbe lyuk ásáshoz latot; Ballal u. hír-1 Vennék nagyméretű munkást felveszek. — etetőbe kérek „Pedagó- belvárosi 1 szoba kony gus” Jeligére. |háé beköltözhető la­-----------------------------------I kást, házrészt vagy Háa euladó Boenyák szövetkezeti lakást, 2. „ötvenezerig” jeligére Sállal u. hirdetőbe. Cím: Pehérné, Tüzér 7. Tehén 7 ér« i hóna- 601 pos, vembe» elad Loth árd 9.__Frank. ben . — „Gyümölcsös nón-u motorkerékpár 136 760” JeUgére a. (7000 km van benne). hirdetőbe. | Érdeklődni lehet; Pécs, sári Gyula. U.\ Vá~ r.loserélném újmeoMk- aljal kéöwoba, össz­komfort oa, távfűtéses lakásomat, modem belvárosi kétaaoba. összkomfortra. „Lehet kert« W* jeligére • Ballal a. hirdetőbe. Sailat u. ________— ■ A [b érleti sióba üresen,!D*’Tn* vagy bútorosra «tó­“J 0t3rí!2SÍÍ p<»‘» kdéé* faluban e«T «wbtóAtór oln^uv c-ilAdl béé eladó. S1^6- SrdeklMni. bekMUtahet«. »a«, pé­Zer** •• */*•• ■***- célért (nerélbetó. fc- “5:__________________dekiadnl; Pongrác* Fia dé M bénapos Viktor, Blcsérd. ' Péwudvard 75.|KOTllAn, ss ám. __I gyelem! Ela dó, azonnal bekOU tóshetően S saoba. konyha, előmmba (víz bent van» 200 négy-! .«ögöl szőlő, 200 négy­szögöl gyümölosőwel. Lakáscserét beszámí­tok. Érdeklődni; déU után 14 órától. Nagy­ki Járók n- Komlól 2 magán-1 «óba, összkomfortos rendelkezésű házban lakásomat elcserélném «óba, konyháé, élés- hasonló pécsiért, ma- kamrás lakást át ven- gua költséget téritek, nék. „Mindketten Jóit „49 000” JeUgére a Járunk” JeUgére a Ballal u. hirdetőbe. Elcserélném Szőnyeg és kárpitozott bútorok tisztítAaAt, szőnyeg JavltisAt, rojtozását gyorsan, szakszerűen végzi TEMPÓ KSZ Pécs. Felvevőhely: Tettye u. X5. Sallal a. 40. Telefont 38-6S. 4^ és első OBKtályú n. osst. 2.— Pt. De- lavárl f.— Pt. Azon­nal «állítok, dm; Rostás István, Aba- öt 17. VssBck hálószobabó- torokaá, cnőgaml tó­rákat, kárpitoaott gand túrát, seslono- kat, rekamlékat, szó- keket, fotólyöket, vit­rineket, kályhákat. Tea-tözbelyeket, Pa- rázstfiahelyeket, mo­sógépeket. Kottáinál. Rákóczi át 48. Saroktelek eladó köe­müv»ltett kiépült szép negyedben.. Hal tértől 2 megálló autó busszal. „Köv« út betonjárda 35 000” JeUgére Sallal utcai hirdetőbe. Dauert garanciával készít Molnár József női fodráezmeeter. Ge Isler Eta u. 4. emeleten. vagy ketté fél asobáa, szövetkwo. ti, OTP örök- vagy t&rsaaházbeU lakást vennék. „Kéezpéme + OLCSO, KÍNYELMKS PONTOS I Kössön szerződé*! • Tempó Ksz-szel fűtési házho*­száUltAsára. dyn» Sallal öten I. TELEFONS 2Ö-41 retü szobát, konyhá- lakásomon .«»««u. val vagy főzési lehe- Kertváros, Orgona a. tőséggel keres gyér- 10. ss. mek télén házaspár december 1-ra. „Tech­nikus” JeUgére a Hu­nyadi útt hirdetőbe. MMto ÚJ ée sgy bárány bélé­ses férfi bunda adó. Aradi vértanúk öröklakás be­költözhetően a bel­városban eladó. Há~ romssobás fóbérleUít beszámítok. Megtekint­hető égé« nap. Pécs, Alma a. 18. Nova Lux villanytűz­hely eladó, új. özent- kereszti. Tettye u. 14. levő ház beköltözhetően Szoba, konyha, éléskamráé lakáscse­rével az egész átadó. Péos, Könyök u. 25 Belváros központjában 3 szoba, Öeeskomfor-! tos, kertce házat cee-1 rélA, Jókai utcai 2< — szobás, távfűtés« szó- Kettősrebás, Uvfűté-! hnelétvállalás* ■ vetkezeti vagy örök- 8M üjmeoeekaljai la-1 igére a Ballal u. hir- lakásért. „Csere” kást adnék, belvárosi de tőbe, 136 856” Jeligére a kettőaaoba + «iemély-t SaUal u. hirdetőbe. | «-ti* vast hárora*zo- Eskttvőr# fehér kuU­kölcBöneéa. Teréa kel tőszóba + személy­| zetis, vagy háromezo- Esküvőre aw D-Phsraagra.1 ^ nyújtót Ah! As, (lókw ■^T’ |u I asztal, ruhás lAda, SaUttl ”• ,llr<letöb®' — dohányzóasztal, kotta It«IotMA, moaófáp, hajlított szók, egysze. ***N* ajtó. ablakija-1 „otrlfuga por­mólyrs jezlon. Póm, Ju. ÜTriek, ISíUkck, Klvé javítás saran- reketegyéroánt tár 14. kerti^ cláral Hohmann. Te­Sallal a. hirdetőbe. Rádiót. magnetofont, konyha. msIMkhelyli^. Muyar hassekriny, székek, kó.'fi?~:’ sí“',"«' Írógépet, távcsövet, gea komlói lakásomat, I ----------------- kuszsvönyeg. férfi tót I K?r ”, tIl lanyborotvát, han»- hasonlóra, lehet ház-1 AatóUléaek, ssekurit llkabát, sslro, bödön.lp 1,-es karosszórlát eröeltót, lemezJátBaot [ mesteri Is. „Azonnal" i «vegek eladók. Péos,, celtkabát. Brösztjnó, I vennék sürgősen. Oá-!gol) el veszek, girier, Rá-jeligére a Sallal «. Feketegyémánt tér 14. n« szabó. Adna u. 4. lom Ujos Csokonya-! magas termetre fürdőkád rtahenge- rea kályhával, kály­hák, rekomlék, hár- masmekrények, kony­haszekrények, lóezór és afrik, hálóezo bútorok, sodronyok, KoltatnáL Rákóczi út 48. 8 db 6 év« fe­lelős, tbo-mentes te­hén, 2 db 8 hóna vemhes és 1 db 7 ha­tes üsaö borJúvaL — 4. Háahely Harkány leg­szebb helyén, 326 n-ól szabadreivdelkezósfl a dlóervizzlói Belvárosban bútorozott szoba diák, vagy ts*> múló lánynak kiadó. — Tel.; 33-60. 866 n-M asőlő lak­ható épülettől eladó. SeantkeresEÜ, TeUye u. 14. y^, hűt- _ hasánált, «8 egy Várnia« por­szívógép. Megtekint­hető 6 óra után, min­den este. Fekete Gyé­mánt tér 16. Z. 1, « ajtó. Magyar bélyeggyüjte­mény kevés hiánnyal, áron alul sürgősen el­adó. Vasárnap de. 10 —11 között megtekint­hető. ótemető »• 24/1 Saőlóol tv árnyak Jókban és csemegékben mérsékelt áron azon­nal kaphatók. Abaaár, Kossuth a. 11. Varga. Harkányban telkei, _ ---------- aeőlffiie- vagy házrésst vennék, gye n Jóltonnő szőlő és „Fürdőhöa közel” JeU «éntó, rajta új prés- a Ballal m. hlr­háx. „Készpénz” Jel- detóbe. Igére a Jókai u. bir­I Off-ilriMSiíiii két­szobás szövetkezeti, táraasháal, vagy egyéb öröklakást megvételre keresek. Dr. Nagy, Semmelweis u. 6. Pftgjrönykamti minden méretben ée színben rendelésre késéül. — Felsőmalom u. 3. ______„ tiszta, egé szség« otthon tar­tózkodó nyugdíjaz nő­nek otthont adnék. „Megegyezészel” Jel­igére a Jókai «. hír­írógép , «émológép-, varrógép Ja vitás, tolija- vitás Kovács műsze­résznél. Jókai u. 5. Bútorüzletnél. adó. Ferenczék. Bosta 61. «. X. datolya- eladó. Atléta Trabaat-gea^ Garáas kiadó. u. 2. «. eladó Bokor Nagy tejhozamú, 6 év« «éhén, 22, és 7 hónapos üzsó eladó. Szőke T. «. Szentel. HA Ló BERENDEZÉS, — ágybetétek, rekamlé. fotelok, sodronyok,' matracok, hánnaaszek- rény, konyhabútor el-1 adó. Molnár. FeleŐ­«. L fürdőkád, tval, i hirdetőbe. 1 Magyar. 1«. X. emelet. ■ vteonta. hengeres kályhával, kályhák,! moeógép, vitrin, reka-i miék, eezlonok, lemea-; játasó lemezekkel,1 konyhabútor, afrik és lószőr, zongora«7.ék, i varrógépek. Koltalnál, Rákóczi út 48. Temek hálóozobabútoJ .. . „ rókát, ágyakat, sevjo­gyUmölcrt. a Vtay L r«kat, rekamlékat, ütőn, .»Arabon vagy csösarnltürákat, kár­*an eladó. Bőm pitojott bátorokat, *• em I kályhákat, moaósépe-, —------- ------------két, varrógépeket, Pa­Gn>ABITNt>A fmon-1 rázs-tüzhelyeket Tea-I fekete eladó, i kályhákat, asvlalokat, rmetre. Cor- raekekat, Koltal, Rá­vtn Ottó S3., Dm. I. I kdoat üt 48. DUNÁNTÚLI NAPLÓ A Magyar Szocialista MunkáspAri Baranya megyei Bizottsága éa a Megyei Tanács lapja Fdszerkeszta: Vasvári Ferenc. Szerkesztőség Péca, Hunyadi út 11. Tel.: 15-32, 15-32, 11-60. 60-1L Belpolitikai rovat: 21-SS. Kiadja: a Baranya megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Braun Károly Kiadóhivatal: Pécs. Hunyadi út IL TeL: 15-32, 15-33. 21-60. 60-1L PÉCSI SZIKRA NYOMDA Pécs, Munkácsy Mihály u. 10. az. Felelős vezető: Melles Rezső. Terjeszti a Magyar Pos*a Előfizethető a helyi oostahlvatalok- nál és kézbesítőknél. Előfizetési díj 1 hónapra 12.— Ft. Indexszám: 25 054.

Next

/
Oldalképek
Tartalom