Dunántúli Napló, 1966. november (23. évfolyam, 258-282. szám)
1966-11-24 / 277. szám
UN. NOVEMBER 24. napló 5 Pénteken este: HÄNDEL-BEMUTATÓ JULIUS CAESAR a pécsi színház színpadán A szántalak mögött lándasás, pajzsos, sisakos harcosok. A színpadon Julius Caesar a győzelemről énekéi... Megkezdődött Händel pénteken bemutatásra kerülő operájának főpróbája. Mennyire más ez az opera, mint amilyeneket eddig láttunk, hallottunk ezen a színpadon, A rendező Horváth Zoltán számára is izgalmas feladatot jelenthetett színreállítása. — Ismerve közönségünk ízlésé t — mondotta Horvath Zoltán —, mely hozzászokott a sodró erejű, romantikus operákhoz, látszólag valóban rendkívül nehéz egy barokk operát közelhozni a közönség igényeihez. Előfordult, hogy magam is közönség voltam és erősen igényeltem a drámai- ' Ságot, az izgalmat. Erről, mint rendező sem mondhatok le. Annál kevésbé tehetem ezt, mert az oratóriumszerzőnek ismert Händel barokk muzsikája érzelemgazdagságával és rendkívüli fűtöttségével __ ezt szinte meg is követeli tőlem. Sokan állóvíznek képzelik Händel dramaturgiáját, holott benne rejlik a mi igényeink szerinti dráma lehetősége, s célom az volt, hogy ez a lehetőség valósággá váljon. Ennek érdekében igyekeztem felfedezni minden mondatnak, minden áriának drámai funkcióját, hogy az előadás egyetlen mozzanata se kerüljön ki a darab állandó sodrásából. Händel lehetőséget adott erre azokban a nagyszerű áriákban, melyekből egy-egy szereplő karaktere a mai értelemben is sokszínűén és izgalmasan bontakozik ki. Az európai előadási hagyományok a barokk operákkal kapcsolatban eléggé eltérőek. Mi az - egyiptomi környezet és a reális kor figyelembevételével kíséreljük meg életrekelteni a művet, mert véleményem szerint a túlburjánzó barokk környezet (díszlet, jelmez) megfosztana minket a modern 1 drámaiság lehetőségétől. A Julius Caesar című opera bemutatóját a vezénylő Paulusz Elemér szerint Háry del műveinek népszerűsége teszi indokolttá. — Händel zenéje — mondotta — elsősorban az oratóriumokon és a rádióban felhangzó áriákon keresztül vált ismertté. De úgy érzem, hogy adósok maradtunk egyes operáinak színrehozatalával. Az Állami Operaház évkönyvének tanúsága szerint mindössze két operáját mutatták be eddig hazánkban: a Xerxest 1928- ban, a Rodelindát 1943-ba n. Összesen 8—8 előadást ért meg a két opera. A mi választásunk az új átdolgozásban megjelent Julius Caesar című operára esett. Ezt a művet mind több külföldi operaház tűzte műsorára. A londoni bemutató után nemrég mutatták be Grácban, valamint Ljubljanában. Természetesen Händel szülővárosában, Halléban i* állandóan műsoron van. A pécsi színház különösen nagy gonddal készült a bemutatóra. A címszerepet Mar- czis Demeter énekli, deopát- rát Ágoston Edit. Két vendégénekes is bemutatkozik. — A Zeneművészen Főiskola opera tanszakának végzős növendéke vagyok — mutatkozott be Erese Margit, aki Comélia szerepében lép a közönség elé. — Ez életem első szerepe, nem számítva természetesen a vizsgaelőadásokat, melyeken Ebolit, Dorabellát, Delüát énekeltem, most készülök majd az Aida Amnerisz szerepére. Igen nagy megtiszteltetésnek érzem, hogy elénekelhetem Comélia szerepét. A másik vendégéneke» Molnár Miklós, aki tíz évvel ezelőtt végezte el a főiskolát. Mint az Operaház ösztöndíjasa 19 operában szerepelt, számos rádiófelvételen vett részt, ahol oratóriumokat, operákat és dalokat énekelt, öt éve a néphadsereg művészegyüttesének szólistája. — Örömmel vállaltam el a Pécsi Nemzeti Színház meghívását, hogy Här. Jel operájában Ptolemeus szerepét elénekeljem — mondotta teljes harci díszben és máris indult a színpadra ... — nt — Gzabó Samu, Kossuth- ^ díjas, a Pécsi Nemzeti Színiház művésze november 22-én este váratlanul elhunyt. Hatvanhárom éves voít. Csaknem öt évtizedes, sikerekben és szeretetben gazdag színészi múlt állt mögötte. 1949-ben. a színházak államosításakor került Pécsre, és itt letelepedett. Tán- coskomikus volt, minden rangos operettben játszott, a Mosoly országa, a Mária főhadnagy, a Lili bárónő, a Sybill, a Leányvásár és sok más operett elképzelhetetlen lett volna nélküle. És főként a Csárdáskirálynő, életének utolsó szerepe: Miska. Harmadszor játszotta volna ebben az évadban ezt a sok színnel megformált. s egyre inkább szívéhez nőtt szerepet. A Kossuth-díjat 1954-ben kapta sok emlékezetes ala-/ kításáért. amelyek közül akkor a Luxemburg grófját emelték ki. De sokszor kilépett az operett világából, kedves alakítása volt A fösvény címszerepe és a Revizor polgármestere. 1958-ban, amikor 40 éves s^nészi jubileumát ünnepelték, a Pyg- malionban játszott. Több évtizedes munkásságáért, iok- sok érdeméért 1963-ban a Munkaérdemérem birtokosa lett. A közönség kedvence volt, szerették humorát, közvetlenségét, temperamentumát Nem titkolt, sőt, nyíltan vállalt életcélja az emberek megnevettetése volt. Harsányan és kedvesen, sajátos Szabó Samu-i bájjal tette ezt, sosem ejtett sebeket, inkább gyógyított: a nevetés felszabadító katarzisával. Halálának híre mindenkit megdöbbentett, talán éppen azért, mert alakja mindenki szemében egybeforrott kipusztíthatatlan vidámságával és meleg emberi humorával. A színházra, amelyet annyira szeretett, s amelyhez haláláig hű maradt, kitűzték a gyászlobogót A Pécsi Nemzeti Színház Szabó Samut saját halottjának tekinti és szombaton délben temeti. 593 név Tapasztalatok három országból Az igazságügyi orvostan új feladata az autóbalesetek után Az [SDK. új felsőoktatási törvénytervezete Beszélgetés dr. Budvári Róbert professzorral Montpellier, Bukarest, Erfurt — Dr. Budvári Róbert professzor egyhónapos távoliét után lépett be az Igazságügyi Orvostani Intézet Dischka Győző utcai kapuján. A három városban konferenciákon, törvényjavaslatok vitáján vett részt, felszólalt, tárgyalt, sőt a montpellieri nemzetközi konferencián — ott először fordult ez elő magyar professzorral — ő ült az alelnöki székben.- Most az egyhónapos út legérdekesebb tapasztalatairól beszélgettünk. — Mindhárom útja az igazságügyi orvostannal kapcsolatos? / — Csak kettő, a franciaországi és a romániai. Erfurtba az ottani Orvostudományi Akadémia és a Pécsi Orvostudományi Egyetem között három éve kialakult együttműködés keretében jártam. — Mi a jelentősége a montpellieri útnak? — A Nemzetközi Igazságügyi és Szociális Orvostani Akadémia 1967-ben Budapesten tartja VII. kongresszusát. Mivel az Akadémia vezetősége jelentős mértékben franciákból áll, lehetőségem nyílott arra, hogy megbeszéljem a jövő évi kongresszus rendeA siketek pécsi képzőművészeti kiállítása November 26-án, szombaton este 19 órai kezdettel nyitják meg a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége Pécsi Csoportja rendezésében a siketek pécsi képzőművészeti kiállítását, szókházukban: Jókai utca 9. szám alatt. — A megnyitót dr. Borsos József, Pécs m. j. város Tanácsa VB népművelésügyi csoportvezetője tartja. A tárlaton pécsi és baranyai siketek festmény-, szobor-, kerámia- és fémtárgy-alkotásaikkal szerepelnek. A rendkívül érdekes és gazdag kiállítás december 15ig tart nyitva, kedd, csütörtök, szombat és vasárnaponként 17—20 óráig. A kiállítás megnyitása után kerül sor a soproni siket színjátszók közreműködésével az érdeklődéssel Várt pantomim-estre, melyen a vendég- csoport A Patyolatnál és A háziasszonyok főzési negyedórája című némajátékokkal, a pécsi együttes pedig Kós Lajos: Apróhirdetés című, három képből álló pantomimjátékával szerepel, a szerző rendezésében. Műsor után táncestéig zésével kapcsolatos problémákat. — Montpellier ben a törvényszéki orvosok kongresz- szusán vettem részt. Ezen két, magyar viszonylatban is közérdekű témáról tárgyaltunk. Az egyik a közlekedéssel függ össze. A balesetek miatt ugyanis elszaporodtak a sérüléses eredetű szívbán- talmak. A gépkocsivezető tudniillik mindig kap egy tompa mellkasi ütést, ami persze lehet súlyos, esetleg halálos kimenetelű is. De az enyhébb kimenetelű esetekben is szívpanaszok jelentkezhetnek a baleset után. Már most a kártérítési ügyekben a jövőben gyakori feladat lehet annak megállapítása, hogy a baleset és a szívbántalmak között milyen az összefüggés. — A másik érdekes téma a születésszabályozás volt. Ez világviszonylatban napirenden levő kérdés. Megismerkedhettünk a francia megoldással is'. Ott a művi vetélések felett hozott rendkívül szigorú ítéletek, a fogamzásgátló szerek igen jó propagandája, a francia családtervező intézet működése, valamint a viszonylag magas összegű családi pótlék a megoldás, aminek következtében az utóbbi tíz évben jelentősen csökkent a művi vetélések száma. A kongresszus általában igen élesen állást foglalt az ellen a nézet ellen, mely egyedül az ÁB-bizottságok engedélyei alapján oldja meg a születésszabályozást — Erfurt?. — Részt vettem az NDK új felsőoktatási törvénytervezetének vitáján. Néhány érdekesség a javaslatból: külön akarják választani a tanszéket az intézettől. Tehát külön professzor áll az oktató és kutató tevékenység, valamint külön a sok adminisztrációt, gazdasági és egyéb szervező munkát Igénylő intézet élén. Aztán 5—7 évenként akár egy évre is fizetéses szabadságot biztosítanak majd az egyetemi tanároknak könyvírásra, továbbképzésre. A nyugdíjas tanárok pedig, az egyetem kötelékében maradnak. — És Bukarestben? — Most rendezték meg a román törvényszéki orvosok első nemzetközi kongresszusát. Értékes tapasztalatom volt, hogy az egységes román igazságügyi-orvostani szervezet milyen nagyszerűen biztosította ennek a nagy nemzetközi kongresszusnak a sikerét. A kongresszus elnöke, Moraru professzor, egyébként az egészségügyi miniszter helyettese is. Romániában igen jó a kapcsolat az egészségügyi igazgatás és az igazságügyi orvosi szervezet között. November 1-től, mint ismeretes, náluk eltörölték a „bizottsági vetélést”, s ennek igazságügyi orvostani feladatairól is tárgyaltunk, — mondotta dr. Budvári Róbert professzor, a Pécsi Igazságügyi Orvostani intézet igazgatója. Földessy Dénes V an egy vastag, regiszteres füzet a Pécsi Ingatlan- kezelő Vállalat központjában. Ebben a füzetben tartják nyilván azokat a lakókat, akik nem fizetnek rendszeresen lakbért, állandó — gyakran sok hónapos hátralékban vannak, nem kis gondot okozva a vállalatnak. A füzetben jelenleg 593 név szerepel. Kiegészítve azzal, hogy a notórius nemfizetők havonta megszerzik az „érdemet”, évente azonban csak egyszer jegyzik be őket a regiszteres füzetbe. Az 593 lakó ellen a vállalat kilakoltatást kért az év folyamán, illetve u írósági felszólításhoz folyamodott. A Pécsi Ingatlankezelő Vállalatnak összesen 16 ezer bérlője van. Az 593 körülbelül az összes bérlők három százalékát jelenti. Hasonlóképpen a havi 50—60 ezer forintot képező hátralék is körülbelül három százaléka az egész évben esedékes 15 millió forint összbérleti összegnek. Sok ez? Vagy kevés? Az egészhez viszonyítva olta- képpen nem nagy összeg, és nem sok bérlő. De sok abból a szempontból, hogy az esetek nagy részében nem is anyagi problémáról van szó, hanem pusztán csak hanyagságról, felületességről. Ha valaki nem fizeti ki időben a gáz-, a villany- vagy a telefondíjat, egyszerűen kikapcsolják a szolgáltatásból, mig tartozását nem rendezi. Alig hallani olyan precedensről, amikor a notórius lakbérhátralékosokat szükséglakásba költöztetik. A lakásbérletek terén fennálló messzemenő türelem érthető. A szolgáltatásokban könnyű a számla kiegyenlítése után visszakapcsolni a fogyasztót, de az önhibája miatt szükséglakásba költöztetett bérlőt már sokkal nehezebb volna visszahelyezni a korábbi lakásába. De hát meddig türelem a türelem? És meddig humánus? A PIK vezetői joggal panaszkodnak: „Vannak olyan visszaeső bérlőink, akik nem képesek a húsz forint lakbért kifizetni, a házkezelőnek gyakran háromszor-négyszer ki kell utaznia Vasas 11-re, Hirdre, és mire behajtja a húsz forintot, elutazott huszonötöt. Gyakran előfordul, hogy jókeresetű emberek, például Ujmecsekalján, öt-hatszáz forintos lakbérhátralékban vannak. Volt olyan bérlőnk, aki egy egész éven át nem fizetett, de amikor a bíróságnál foganatosítani akartuk a kilakoltatást, azonnal ki tudta fizetni az egész hátralékot. Mire gondoljunk ezek után? Az a kérésünk a lakókhoz, hogy ne várják meg, amig a kényszerítő eszközökhöz nyúlunk. Jobb ezt elkerülni nekik is, nekünk is ..." Néhány példa: B. László Készüli úti lakos havi lakbére húsz forint. A húsz forintos lakbérből 675 forint ösz- szegű hátraléka gyűlt össze. Sz. István, a Pécsváradi országút 23—25-ben havi huszonkét forintot fizet. Adóssága 652 forint F. Bertalanná az ötven forintos havi lakbér mellett 1313 forinttal tartozik. M. Gabriella 1731 forint lakbérrel tartozik. A bírósági felszólításra kötelezettséget vállalt, hogy hátralékát három részletben rendezni fogja. Mindhárom határidő elmúlt, egyetlen forintot se fizetett. Sem a tartozásból, sem az esedékes lakbérből. A notórius nemfizetők gyakran változtatják a munkahelyüket, mire le lehetne tiltani a fizetésüket, már leszámoltak és másik munkahelyen bukkannak föl, és előfordul, hogy lefoglalható ingóságuk se nagyon van. Akad közöttük néhány nagy családos, gondokkal küzdő bérlő, bár az a tapasztalat, hogy a nagy családúak — ha időnként késéssel is — de előbb-utóbb rendezik a tartozásukat. Akiket viszont nem lehet eléggé furcsállni: azokat a hátralékos bérlőket, akik két-háromezer, nemegyszer még ennél is magasabb keresettel rendelkeznek. Valóban furcsa, hogy havonta Ujmecsekaljáról érkezik a legtöbb panasz, arról a lakótelepről, ahol köztudomásúan a legmagasabb az átlagjövedelem. Az ok legtöbbször a hanyagság,. a felületesség, a következményekkel szembeni nemtörődömség, a bérlői helyzet túlértékelése. S ha megérkezik a bírósági felszólítás, vagy kilakoltatási végzés, akkor különös módon a legtöbb esetben van pénz az egész hátralék rendezésére. Az ilyen esetekre nincs magyarázat, és nincs mentség. A regiszteres füzetben szereplő 593 név lehet, hogy ** számszerűleg nem sok. Ami figyelemre méltó, hogy a hatszáz esetből négyszáz esetben nem anyagi problémákról van szó. Az a világ véglegesen elmúlt, amikor a háziúr gyakran csak egy-két hónapos hátralék miatt is kirakta lakóját az utcára. Ilyen ma nem történhet meg. Lakbért azonban a humánus körülmények között is fizetni kell, az ember a társadalmi szervezettségben nem feledkezhet meg a kötelezettségeiről. Ez önfegyelem, jótartás, az emberi tiszteiére törekvés dolga. A másik oldalról pedig rendeletek, szabályok intézkednek, s ezekkel türelmesen, de élni kell! Hatszáz család egy egész falu. <T) PVENALL é&texet a smjápoGísl L A SZ AJ V 'Ulb ........_____J TÖLTSE a szilvesztert külföldön! A KISZ Pécs Városi Bizottsága társasutazást szervez 30 éven aluli fiatalok részére: Halle—Lipcse—Drezda (szilveszter Halléban) 1966. XII. 27—1967. I. 2. Részvételi díj: 1300 Ft. Krakkói szilveszter 1966. XII. 29.—1967. I. 2. Részvételi díj: 1050 Ft. Jelentkezés és felvilágosítás a KISZ-bizottság Utazási Osztályának ügyeletén kedden és csütörtökön 16— 18,00 óráig a Doktor Sándor Művelődési Házban (Déryné u. 18.) 4