Dunántúli Napló, 1966. október (23. évfolyam, 232-257. szám)
1966-10-29 / 256. szám
2 napló 1966. OKTOBER 29. Együttműködés és egység A szovjet sajtó a moszkvai találkozóról Célok, tervek, lehetőségek (Folytatás az 1. oldalról) megkönnyítik munkánkat, életünket. Tisztelettel figyeljük a gépszerkesztők erőfeszítéseit, az univerzális szerszámok feltalálóit, az autó konstruktőröket, formatervezőket, sportolókat, akik évről évre újabb rekordokkal és rekordkísérletekkel lepik meg a világot, szőlőfajták kutatóit, a korszerű erdőművelés megteremtőit, azokat a tudósokat és technikusokat, akik a repülést alig száz év alatt a sugárhajtású gépek csodavilágába emelték, azokat, akik könnyen kezelhető jó kávéfőző masinákat konstruálnak, s azokat, akik közben már a nem narkotikus stimulátorok előállításán dolgoznak. Az igazi emberi célok mindig összhangban vannak a haladással, fejlődéssel az egész emberiség életének megjavításával, szebbé, értelmesebbé tételével. A célok lehetnék szerényeik, vagy nagyratörőbbek, irányulhatnak részfeladatok megoldására, vagy az egészre, értékük mértéke mindig egyéni és társadalmi hasznosságuk. Helyes célokon munkálkodva, a legkisebb eredmények is kedvezően hatnak vissza az egyéni létre. Ha a cél helyes, az emberi élet íve emelkedő, harmonikusan illik a környezetbe. Ha a cél helyes, a munkavégzés jó és pontos a társadalmi hasznossága is vitathatatlan lesz, és a társadalmi elismerés egyetlen esetben sem marad el. X-től semmi esetre sem azt várjuk, hogy a víz alatti növények termesztése körül jeleskedjen, hanem azt, hogy a német mellé megtanuljon még egy világnyelvet, s közben a politikai gazdaságtan korszerű tudományát is magábaszívja. Ha mindennek birtokában lesz és régi üzleti érzéke megmaradt, helyezkedjen el valamelyik export-import banknál és előnyös üzleteket kössön az egész nép javára; Porsche professzor utódai tervezzenek újabb kitűnő népautókat, mások viszont a helyi személy- és teherszállítás jó megoldásán munkálkodjanak sikeresen. A célok adottak, s bizony nagyon jó lenne, ha az összes célok emberükre akadnának. Bertha Bulcsu Dél-AfriNa kilép az EHSZ-ből? Pretoria: Johannes Yorster elnökletével pénteken délelőtt minisztertanácson foglalkozott a dél-afrikai kormány az ENSZ- Uözgyűlés csütörtök esti határozatával, amely hatálytalanította a Délnyugat-Afrika igazgatására vonatkozó korábbi népszövetségi mandátumot. Mint a Reuter megállapítja, politikai megfigyelők szerint a kormány komolyan fontolgatja az ENSZ-ből való kiléMoszkva: „Az Izvesztyija sajtószolgálata” aláírással feltűnő közlés jelent meg a moszkvai esti lap csütörtöki számában. A nyugatnémet sajtóban -— írja az Izvesztyija — mind gyakrabban látnak napvilágot jelentések az NSZK ipari cégei és a Kínai Népköztársaság megfelelő gazdasági szervei közötti együttműködésről. Moszkváé Moszkva hetilapjai ezúttal is részletesen foglalkoznak a szocialista államok vezetőinek legutóbbi találkozójával. „A szocializmus a barátságot és az együttműködést tette a szuverén államok közötti viszony alapjává, — írja Vo- szilij Alekszandrov a Les Nou- velles de Moscou-ban. Az a tény, hogy a vendégeket megismertették a Szovjetunió tudományos és műszaki eredményeivel, különösen az űrkutatás és a rakéták alkalmazása területén, fényes bizonyítéka a szocialista világrendszerhez tartozó államok egyre szélesedő együttműködésének. Vaszilij Älekszandrov a következőkkel zárja cikkét: „A szocializmus nemzetközi vonatkozásban új jelenség az emberiség életében. A szocialista együttműködés fejlődése is új dolog. Naivság lenne azt gondolni, hogy ez a mozgás elkerülheti a nehézségeket, ahogy az is tagadhatatlan, hogy adva vannak a feltételek a szocializmus pozícióinak további erősítéséhez. A Szovjetunió e feladat megoldásában nemes internacionalista kötelességét látja. Kanyill Kraminov, a Za Rubezsom főszerkesztője írja: „Október — a találkozók hónapja” cím alatt: „A szocialista országok pártvezetői és kormányfői eljöttek, hogy megismerkedjenek a szovjet tudomány és technika vív9 A marokkói király hazautazott. II. Hasszán marokkói király pénteken befejezte ötnapos hivatalos látogatását a Szovjetunióban és Leningrád- ból repülőgépen hazainduit. 9 Megzenésítik Mao Ce- tuns; műveit. A kínai lapok beszámolnak arról, hogy Mao Ce-tung különböző műveiből vett idézetekből dalokat komponáltak, amelyeket az egész országban tanítanak. A Ren- min Ribao és a hadsereg lapja a megzenésített idézet szövegét és kottáját közölte le. Ezek közül a Mao elnök három mű véből a „Szolgáljuk a népet”, „Norman Bethune emlékére” és „A bólond öregember, aki elmozdította a hegyet” c. művekből való, 9 Elutazott az amerikai kereskedelmi küldöttség. Pénteken elutazott Budapestről az a nyolctagú amerikai hivatalos kereskedelmi küldöttség, amely Robert E. Simpsonnak, az USA Kereskedelemügyi Minisztériuma igazgatójának vezetésével október 15-e óta tartózkodott Magyarországon. 9 Elhallgattatták a sajtót. Az angol kormány szájkosarat rakott a sajtóra, a rádióra és a televízióra az aberfani tömegkatasztrófa ügyében. Sir Elwyn Jones főállamügyész csütörtökön este hivatalos kormánynyilatkozatban figyelmeztette a tömegnyilvánosság fórumait, hogy ezentúl minden véleménynyilvánítás, kom mentár, nyilatkozat, amely „előítéletet kelt” a kormány által kirendelt vizsgálóbizottság előtt álló ügy megítélésében, a „bíróság megsértésének” minősül és ennek megfelelően „törvényes következményekkel jár majd”. A napokban a Düsseldorfi „Mittag” hasábjain megjelent nyilatkozatában Joachim Seidenschnur müncheni vállalkozó elmondotta, hogy Pilz professzor, aki rakétatechnikával foglalkozik, szerződést írt alá Kínával olyan rakétatámaszpont építésére vonatkozólag, ahonnan 650 kilométeres hatótávolságú rakétákat lehet majd Indítani. mányaival. Felhasználták ezt az alkalmat, hogy eszmecserét folytassanak a nemzetközi politika kérdéseinek nagy csoportjáról. ... a politikai tenyérjósok sok találgatásba és jóslásba bocsátkoztak e tárgyban. Senki sem hagyhatta azonban figyelmen kívül azt a tényt, hogy a szocialista közösség a fő erőt alkotja, az agresszív imperializmus nyomásának feltartóztatására.. A rossz időjárás továbbra is lassítja az amerikai légi- offenzíva ütemét Az Oriskany anyahajó, amelyet szerdán tűz rongált meg, a manilai Subic-öbölbe érkezett, ahol megkezdődött a tűzvészben elpusztult személyek holttestének partratétele. Az amerikai hadügyminisztérium áprilistól szeptemberig 229 millió 510 ezer dollár értékű megrendelést adott a japán iparnak. Csupán szeptember hónapban 41 millió 948 ezer dollár összeget tettek ki a megrendelések hadianyagra, 9 LEMP-plénum. Pénteken délelőtt megkezdődött a LEMP VII. plenáris ülése. A tanácskozást — amelynek napirendjén az ipari üzemek munka- szervezése és igazgatásának tökéletesítése szerepel — Wla- dyslaw Gomulka nyitotta meg. 9 Johnson elnök Thaiföl- dön. Johnson elnök és kísérete pénteken reggel a thaiföldi miniszterelnök birtokáról helikopteren Bangkokba repült, ahol megkezdődnek a hivatalos amerikai—thaiföldi tárgyalások. Amerikai részről rendkívül nagy gondossággal készítették elő a bangkoki bevonulási ceremónia forgató- könyvét. A Reuter Iroda tudósítója elárulja, hogy előzőleg az újságírókat utasításokkal látták el: ne csodálkozzanak, ha a sorfalat álló tömeg nem tapsol, ez Thaiföldön nem szokás. Ezenkívül, a királyi család iránti tiszteletből, a trópusi melég ellenére, mindenkire zakót és nyakkendőt parancsoltak. Baráti társaságban mondtam el a következő történetet. Egy intézmény párttagjai vezetőséget választottak. A tagság egyhangúlag elfogadta K. elvtársnak a szavazó listára való felvételét. A titkos szavazás során ugyanannak a tagságnak csak 50 százaléka szavazott K.-ra, értsd: nem választották meg vezetőségi tagnak. A társaságban máris megoszlottak a vélemények. P., vállalati osztályvezető kijelentette, hogy ezek az emberek még nem értek meg a demokratizmusra. Már a nyílt szavazás alkalmával színt kellett volna vallaniuk. S. fiatal mérnök szerint viszont a demokratizmus érvényesülésének éppen a titkosság egyik biztosítéka. Nyílt szavazásnál különböző meggondolásokból nem mindenki jár el a meggyőződése szerint. Folytattam a történetet. A taggyűlés elnöke — hosszú évek óta minden taggyűlésen ő tölti be ezt a megtisztelő vezetőinek októberi találkozói ismét bebizonyították: Washington hasztalan reménykedett a szakadárokban, „a hős vietnami népnek nyújtott segítség szakadatlanul növekedni fog". A Novoje Vremja e heti száma egyebek között megállapítja : a testvéri szocialista országok barátságának demonstrációja volt a kilenc szocialista ország párt-, kormán y- és katonai vezetőinek október második felében lezajlott moszkvai találkozója. repülőgépek, helikopterek, hajók javítási költségeire — jelenti a TASZSZ. A VNA hírügynökség ismerteti a Dél-Vietnami Felszabadító Erők szóvivőjének beszámolóját a harc utolsó három hónapjának eredményeiről. Eszerint a felszabadító fegyveres erők az említett idő alatt megöltek, megsebesítettek, vagy elfogtak 44 500 ellenséges katonát. A dél-vietnami felszabadítás hírügynökség jelenti, hogy október 23-án az 1. amerikai gyalogsági hadosztály 3. dandárjának nyolc néger katonája fellázadt, és a hazaszállítás mellett tüntetett. A tüntetés a Lai Khe-i támaszponton zajlott le Az amerikai parancsnok nyolc ember közül hármat kivégeztetett, a többit más táborba szállították át. A norvég külügyminiszter nyilatkozata Lyng norvég külügyminiszter a parlament külpolitikai vitája során kérdésekre válaszolva kijelentette, hogy — elődjéhez hasonlóan — a kormány nevében elismertnek tekinti Lengyelország jelenlegi nyugati határát, azaz az Odera—Neisse határt. Lyng egyetértett azzal az ellenzéki felszólalással, hogy Norvégia erősítse meg kelet- európai diplomáciai képviseleteit. A Külügyminisztérium tanulmányozza ezt a kérdést — mondotta. jatol vezettetve, de az is lehet, hogy egyszerű túlbuzgóságból, mindenesetre különös megoldáshoz folyamodott. — „Kedves elvtársak! — mondta az elnöki emelvényről. — Mivel a titkos szavazás felefele eredménnyel zárult s nem hozott végleges döntést, még egyszer szavazásra teszem fel a kérdést. Aki elfogadja K. elvtársat az alapszervi vezetőség tagjának, kérem...” A nyílt szavazás során K.-t egyhangúlag a vezetőség tagjává választották.. — Fantasztikus — kiáltott fel a társaságbeli osztályvezető. — Ha én ott vagyok, nyíltan is K. ellen szavazok. — Nem olyan egyszerű ez — vélte a középiskolai tanár. — A titkos szavazás 50 százalékos eredményét kihirdették, ezért az „ellenzék” tisztában lehetett azzal, hogy ha közülük csak egy is K. mellé áll, a többi kisebbségben marad. Nyilvánosan... —- És mi baja lehet nálunk annak, aki nyíltan, légii ést, I Furcsa együttműködés Események sorokban Kraminov hangsúlyozza, hogy a szocialista országok 44500 halott és sebesült A vietnami frontokon a rossz időjárás nehezíti a hadműveleteket Saigon: Demokratizmus funkciót — egyéni szimpátiáSTÚDIÓ óó Képzőművészeti kiállítás nyílt a Technika Házában Keserű Fiona: Ünnep T egmap este ünnepélyes * keretek között megnyílt a Stúdió 66 című képzőművészeti kiállítás a Technika Házában. A kiállítást a Janus Pannonius Múzeum és a Műcsarnok rendezte. Láncz Sándor művészettörténész nyitotta meg. Az idei baranyai múzeumi hónap egyik érdekes eseménye a Fiatalok Stúdiójának pécsi kiállítása. A fővárosban működő Fiatalok Stúdiója 1958—59-től áll fenn, mindazok tagjai lehetnek, akik a Képzőművészeti, v. Iparművészeti Főiskolát elvégezték. A stúdiónak 35 éves korig lehet valaki tagja, ilyenformán tehált valóban a legfiatalabb képzőművész generációnak biztosít különféle lehetőségeket. Közös műterem, modellek állnak a stúdió tagjainak rendelkezésére, időnként pályázatokat írnak ki a számukra, s évről évre közös kiállítást rendeznek. Ez a kiállítás az ez év tavaszán Budapesten megrendezett, nagy visszhangot kiváltott közös kiállításnak egy mennyiségileg kisebb változata, amely ugyanúgy keresztmetszetet ad a stúdió fiataljainak törekvéseiről; eredményeiről. A kiállítás tavasz óta járt Kőszegem Sopronban, Szegeden — ez utóbbi helyen a múzeumi hónap reprezentatív nyitó kiállításaként Jó gondolat volt a múzeumi hónap rendezvényeinek sorába még Pécsett is beiktatni. Hasznos, hogy Pécs közönsége is megismerkedhet közvetlen közelről ezeknek a tehetséges fiataloknak a tevékenységével, akik képzőművészetünk jelenének, eddigi eredményeinek örökösei, s akik néhány év múlva valószinü- leg annak gerincét alkotják majd. A kiállítás képet ad arról; hogy a festészetben és a grafikában e fiatal generáció esetében is egymás mellett él, párhuzamosan alakul, fejlődik a látványhoz jobban ragaszkodó; illetve az elvon tabb formavilágú irányzat. A festmények esetében az előbbiek legrangosabb képviselői például Svá- by Lajos, Tóth Árpád portréja, Bartl József leány- portréja, Vecsési Sándor Villanyszerelője, vagy a pécsi származású Gerzson Pál leány-portréja. Érdekes kísérletek. művészi próbálkozások viszont az elvontabbak közül az ugyancsak pécsi Keserű Ilona Ünnep című képe, Fajó János geometrikus Kompozíciója, vagy Karátoson Gábor szép Születés előtt a hegyekben című képe. A grafikusok közül, a sok sikeres mű közül is talán Pásztor Gábor két kompozíciója, Goes Gábor Vén- dor-a Bálványos Huba Tenger part-ja és Gyulai Liviusz két Villon-illusátrációja váltja ki a legnagyobb érdeklődést. Nagyon szép érméket lehet látni a kiállításon, Kiss Nagy Andrástól és Ligeti Erikától. A szobrok egységében képet mutatnak, a sok szép szoboi közül Ligeti Erika Jelmez-e és Bányai József Fekvő-je aratta a legnagyobb elismerést. Kár, hogy — még a budapesti kiállításon — elfogyott a katalógus és Pécsre már nem jutott. Más alkalommal talán lehetne pótolni az ilyen hiányt — akár a Műcsarnok csináltat a vidéki kiállításokra egy nagyobb mennyiséget, akár a helyi rendező szerv korrigálja saját erőből ezt az apró szépséghibát. jobb meggyőződése szerint szavaz? >— kérdezte az osztályvezető. — Általában semmi. De itt, ahol az elnök ilyen módszerekhez folyamodott, persze, hogy meggondolják. — Egyébként is kár az embereket hibáztatni — vette át a szót a mérnök. — Az elnök, mint a taggyűlés levezetője, felülről vetett gátat a demokratizmus érvényesülésének. Az emberek csak beletörődtek ebbe. — Csak beletörődtek? szólt közbe a fiatal mérnök apja, aki eddig nem vett részt a beszélgetésben. — Persze arra is tudtok magyarázatot, hogy miért. Hiszen a demokratizmus rendszerünk lényegéből fakad, a pártbizottság ellenőrzi a választási jegyzőkönyveket, majd kibukik a szabálytalanság, nem igaz? Nem érzitek, hogy itt nem stimmel valami? Nyilván az ott lévő párttagok is tudták, hogy a másodszori nyílt szavazás szabálytalan. Miért nem állt fel legalább egy közülük; „K. elvtárs ügyét már titko san eldöntöttük, nincs helye nyílt szavazásnak!” — Még egy mondat hátra van a történetből. K. elvtárs felállt és kijelentette, hogy nem tekinti megválasztottnak magát, mert a titkos szavazás alkalmával a szükséges többséget nem kapta meg. A befejezés látható megkönnyebbülést váltott ki a jelenlévőkből. — Nagyszerű gesztus volt. meg kell hagyni — mondb elismerően a mérnök. — K elvtárs becsületes ember megérdemelte volna, hogy vezetőségi taggá válasszák. s-! Ez volt az elnök véleménye is i— mondta az osztályvezető. — Azért erőltette a megválasztását — Az elmondottakból csak az derül ki, hogy K. elvtars becsületes ember — szegezte le a fiatal mérnök apja. — Ez alapvető dolog, mégsem lehet valakit vezetőségi tagaa választani, csak azért, mert becsületes. Azt kell vizsgáim hogy a becsületes embere i- közül rátermettsége folytán ki az alkalmasabb. Hogy a tagság ilyen szempontból nem találta megfelelőnek K. elvtársat, illetve nála alkalmasabbra gondolt. ez becsületességét nem érinti. K. elvtárs derék ember, csakhogy erre a tisztségre a tagság véleménye szerint más bizonyára alkalmasabb. Kéri Tamás I t