Dunántúli Napló, 1966. október (23. évfolyam, 232-257. szám)
1966-10-28 / 255. szám
I 1966. OKTÓBER 28. napló 3 Bombaként robbant a hír. Rekordok Bika Jón Látogatás az ország legintenzívebb halhúselőállító gazdaságában 10 forint 80 fillérről 9 forintra csökkentették, s várhatóan túlszárnyalják tavalyi másfél milliós tiszta nyereségüket is. Modern haltároló Államunk felfigyelt a bi- kaliak kiváló eredményeire. Régi hiányt pótol annak a másfélmilliós beruházásnak engedélyezésével, melyből 1967-ben a műút mellett a vasútállomáshoz közel egy tíz vagon kapacitású halteleltetőt építenek. Nagy teljesítményű szivattyúház biztosítja majd itt a friss oxigéndús vizet a halaknak, melyeket így már mindig tárolhatnak, s akkor visznek piacra, amikor szükséges, vagy jónak látják. Jelenleg több bajuk van a hal értékesítésével, mint a fantasztikus mennyiség előállításával — 420 holdon több halat termelnek, mint más tógazdaság 1000 holdon —. Egyelőre csak titokban reménykednek egy pécsi hal- csarnok megnyitásában, melyben — és ezt akár most garantálják — állandóan friss hallal látnák el a várost. A Bem utcai — egyetlen — Halcsamok előtt időről időre sorbanálló pécsiek bizonyára örülnének ennek. (Rné) Gyeplök nélkül Kétmutatós rendszer a Fodrász Kjsz-d él Mitől függ a hálózatbővítés? — Húszéves árak — Csak az a jó igazgató, aki maga is tud esztergálni — ennek az időszaknak vége. Nem akkor vagyok jó elnök, ha magam is értek a borot- váláshoz. Nekem gazdálkodni kell tudnom. Szándékosan ragadtam ki ezt a momentumot a beszélgetésből, tetszett is, újszerű gondolkodásmódot reprezentál. Bárdosi László mondta, a Fodrász Ktsz elnöke. Gazdálkodni, jól gazdiálkod- i — jelszó ez most, de tegyük hozzá, a szövetkezetben mindig is napirenden lévő kérdés. Sőt egyenesen kényszer az állami és magánkisipar léte, a konkurrencia miatt. És mindjárt tegyük is hozzá: jó dolog a verseny, s még jobb lesz, ha a jövőben fokozódik (ehhez persze egyenlő feltételek kellenek; például, hogy „beengedjék” a szövetkezetét az új városrészekbe is). Határozott céllal kerestem fel a Fodrász Ktsz-t, milyen a szolgáltatás a falvakban, hogyan állunk a hálózatfejlesztéssel? Hogy mégis többnyire a gazdálkodásról esett szó, annak az a magyarázata, hogy a kettő rendkívüli módon összefügg: a hálózatgl|||p 1 ■ : : fejlesztés mindenekelőtt gazdasági, gazdálkodási kérdés. Hogyan gazdálkodtak eddig"’ Jóformán mindent előírt a központi tervutasítás. Előírta a termelési értéket, állományra bontva a létszámot, állományra bontva a béralapot, az átlagbért és a termelékenységet — megannyi gyeplő. A tervutasítások január elsejétől — amióta a Fodrász Ktsz kísérleti szövetkezet —, két mutatót tartalmaznak: a termelési érték és a jövedelmezőség mutatóját. Szabad kezet kaptak tehát, ezen belül úgy gazdálkodnak, ahogyan akarnak, illetve tudnak. Az országban egyedülálló bérrendszerük már ennek jegyében fogant. Az elmúlt hónapokban még csak ízlelgették a rendszert. A kérdés egyelőre: tudnak-e így létezni, ösztönzi-e a gazdálkodást? A tapasztalatok felmérése, feldolgozása és fel- használása tehát a jövő feladata. Egy fogyatékossága azonban máris jelentkezett, tanulságként lejegyezzük. Kisebb beruházások, felszerelés, bővítés, reklámköltségek rontják az évi jövedelmezőségi mutatót. Pedig szükséges kiadások, viszont hatásuk perspektívában, a következő évben vagy években mutatkozik. A mutató ezt nem veszi figyelembe, nem perspektivikus. Már most hogyan állunk az igényekkel? Az életszínvonal emelkedésével megnövekedtek az igények. Mind többen adnák a divatra. Ennek megfelelően a szolgáltatás színvonala óriási fejlődésen ment keresztül. Vidéken a ktsz-nek van a legnagyobb hálózata, amióta megyésítet- ték 57 helységben (ebből 8 kijárásos), 142 üzlethelyisége. A kiszolgálások száma — női, férfi, kozmetika, pedikűr — 191. Tehát a megye községeinek kevesebb, mint félében van szövetkezeti fodrászat, ehhez jön még a magánkisipar. De ahol már maszek sem él, onnan 10—20 kilométert kell utazni egy haj vágásért. A megye térképén jócskán vannak ilyen „fehér foltok”. Jöttek is az igények a községi tanácsoktól: nyisson a ktsz üzletet. De miből, ha nincs rá pénz, illetve nem rentábilis falun a vállalkozás. Pillanatnyilag harminc új üzlet kellene vagy még több is. Ennek hatására a ktsz-ben született néhány részmegoldás, de ennél sokkal többre van szükség. Tervbe vették például, hogy bevezetik a gebines szolgáltatást vidéken. A régen beharangozott fodrászautó havonta tíz községét látna el. Csakhogy már előre kiszámították, hogy ie- ficites az üzemeltetése, évente 165 ezer forintos veszteséget jelentene. Márpedig na ráfizetünk — mondta az elnök —, azonnal leállíttatom. A hálózatfejlesztéshez pénz kell, de honnan? A fodrászipar 1946-os árakkal dolgozik. Egy borotvál'ás első osztályon 1,70. húsz év óta változatlanul. De például a shampon kilója húsz évvel ezelőtt kb. 20 forint volt. most 92 forint. Az egy forint 70 fillér fele bérköltség, a borotvál ásnál egy-egy kendő (az egészségügyi hatóságok előírása: minden vendégnél váltani) mosás ára 50 fillér. Az önköltség nagy, a férfifodrászat deficites. Talán így érthető a fodrászok azon „drá- gítási” törekvése, hogy mindent rárakni a vendégre, törekvése, hogy igényessé tegyék a vendéget, és ami előfordul néha: kinézik azt, aki szimpla borotválást kór. A férfifodrászatban, azt hisszük tárgyilagos megállapítás: alacsonyak a díjtételek. Az értéket megközelítő ár kialakítása az új gazdasági mechanizmus feladata. Megoldásként kínálkozik egy másik eszköz is: az adópolitika. Területenként diferenciálni kellene az adókulcsokat. hogy mindenütt elérjék az előírt haszonkulcsot, ott is, ahol eddig jövedelmezőségi okok miatt nem lehetett új üzletet létrehozni. A szövetkezet részéről egyetlen egy kritériuma vá2; a hálózatfejlesztésnek: a diktált haszonkulcsszámot elérni. Ezt nevezik ésszerű fejlesztésnek, megéri-e vagy sem? Miklósvári Zoltán — Gyorsan hajtott szerdán Gál Jenő mkp-jával Kákics es Sellye között. Egy enyhe, jobb ra ívelő kanyarban átsodródott az úttest baloldali útpadkájára és elütötte a vele szemben szabályosan közlekedő Nagy Ferencné kerékpárost. Gál súlyos, Nagyné könnyebb sérülést szenvedett. Fiatalok a bikali halastavak, s viszonylag kicsik Is. Hisz ha a bikali, szalatnaki és alsómocsoládi doJnbok között szétszórtan csillogó víztükröket egymás mellé helyeznénk. összesen nem tennének ki félezer holdat. Hírük azonban már messze túljutott az országhatárokon. 13 mhzsa hús ho'danként Három évvel ezelőtt bombaként robbant az európai szaksajtóban egy hír: Magyarországon a Bikali Állami Gazdaságban holdanként több, mint 13 mázsa — nettó-halhúst állítottak elq, s ezzel Európa eddigi legjobb eredményét érték el. A hírre felfigyeltek. A belföldi és külföldi látogatók száma ugrásszerűen megnőtt: S aki vette a fáradságot, és ellátogatott Bikáira, nem látott csodát. De ha egy kis szerencséje volt, találkozott ott a híres halbiológussal, dr. Woynáro- vich Elekkel, akinek a gazdaság vezetői „szabad kezet" adtak a kísérletezéshez. Nekünk nem volt ilyen szerencsénk, mert mikor a napokban kint jártunk, megtudtuk, hogy a professzor két hónapra Indiába utazott. Munkája nyomát azonban mindenütt ott láttuk, még a helybeli tsz-ben is, mely a halgazdálkodásban a nagynevű szomszéd nyomdokain jár. A tsz-nek 120 hold tófelülete van, s az idén ők is 10 mázsát halásztak le tisztán, ebből az ivadék súlya már le van vonva — holdanként. Az ezért kapott félmillió tiszta bevétel 11 forinttal emelte meg az egy munkaegység értékét. A gazdaságba jókor érkeztünk. Buzási László szakmérnök irányításával éppen akkor kezdték meg a falu alatt húzódó úgynevezett nevelő tó lehalászását. Innen az egynyaras ivadék nem a telelőkbe kerül, mint ahogy ez másutt szokás, hanem rögtön végleges helyére az árutermelő tóegységbe. A hagyomány szerint az Ivadékot májusban kell kihelyezni. Már az is szokatlan volt, mikor híre ment, hogy Bikaion márciusban helyeznek ki, még- lepőbb ez az őszi kihelyezés. Buzási László érvei azonban meggyőzőek. — Kényszerűségből helyezünk ki ősszel, mert telelő kapacitásunk minimális. De ha ez másképp volna, akkor is ősszel helyeznénk ki, mert ilyen enyhe időben egydara- big még etetni is tudjuk a halat, míg bejön a hideg és elül. Mivel rögtön a végleges helyére kerül, tavaszig akli- matizálódik, s tavasszal nem kell újból tömi a halat, így kevésbé van kitéve a hasvíz- kór veszélyének. Jégolvadás itán azonnal elkezdjük az etetést — fokozatosan —, s mire mások kihelyeznek, a mi halaink már 8—10 deka súlyt felszedtek magukra. Fantasztikus Ualmennyiség Úgyszólván mindent felbontottak már, ami hagyomá- uyos a mesterséges tavi hal- gazdálkodásban, jellemezte valaki nemrég a bikaliakat. .un, az eredmények őket igazolják. Itt van például a ki- nelyezett ivadékok száma. S hagyományos 600—700 helyett Bikaion 1200 ivadékot helyeznek ki kéthetes korban holdanként. Így fantasztikus halmennyiség él tavaikban, melynek táplálékát nem könnyű biztosítani a víz biológiai egyensúlyának időnkénti megbillenése nélkül. Ilyen intenzitás mellett — mondja Buzási László — az átlagosnál kétszer nagyobb mennyiségű algát és zooplank- tont kell biztosítanunk tavavízinövényt megesznek, a sástól a gyékényig. Azelőtt három Essox vízikasza működött állandóan a bikali tavakon, mégsem voltak tiszták. Az idén egyszer sem kellett kaszálni, gyönyörű tiszta a víz, a halak tisztították meg. A szakmérnök szerint a falánk kínai halak még éheztek is. Jövőre, mikor újabb 50 ezret kapnak — ebből már piacra is értékesítenek — Buzási László szerint ízlete- sebbek a tavi pontynál —, kénytelenek lesznek a tópartokat megkaszálni és a vízbe „zöldtakarmányt” szórni, mert a Fehér Amur nem eszi meg az abrakot A bikali gazdaság terve 25 vagon áruhal volt erre az évre. Ezzel szemben már eddig 30 vagonnal értékesítettek, s még további öt vagonnal fognak. Náluk már nincs ilyen, hogy őszi lehalászás. Az év minden szakában folyamatosan szállítják a halat, s úgy tervezik, hogy jövőre, ha megépül a modem haltároló telepük, az őszi haldöm- ping idején egy dekát sem értékesítenek, inkább a halszűkös téli időszakban viszik piacra az árut. Idei átlaghozamuk alatta marad saját rekordjuknak, pedig valójában ebben az évben érték el a legjobb eredményt, csakhogy halaik jórészét tenyészanyagként értékesítették. Egymillió ivadékot neveltek saját célra, további másfél milliót pedig értékesítettek, ebből 300 mázsa ment lengyel exportra. Az egy kiló halhús önköltségét a tavalyi _ A mikor eljöttem hazu lról, távirat érkezett az uzsondzsovói Magyar-Bolgár Termelőszövetkezetből és öt személyt meghívtak hozzájuk. Nem először megy szövetkezetünkből küldöttség Bulgáriába. ök is voltak már nálunk. Tudja, mit hoztak? Egy Moszkvicsot. Ajándékba. Mi nyertük az egyik versenyszakaszt, hát ezért. Most a tsz-tagok utaznak benne. Ha valakinek ügyesbajos dolga akad például Szombathelyen, csak kéri a kocsit, esetleg többen is betársulnak, aztán mennek be a városba. Megfizetik a kilométerpénzt és urasan utaznak. — Csaknem egy- szuszra mondta el ezeket Tóth Ferenc, a Vas megyei Kissomolyó Bolgár—Magyar Barátság Tsz-ének állatgondozója a harkányi Baranya Szálló kultúrtermében. Hogy miként került ide? Itt üdül közel századmagával. Valamennyien tsz- tagok Somogybái, Fejérből, Vasból. Feri bácsi körül itt ül a kultúrteremben vagy húsz üdülő. Arra kértem néhány tsz-tagot, hogy üljünk le egy kicsit és beszélgessünk. „Szívesen” — mondták és jöttek, de mindjárt hívták a szobatársakat, ismerősöket is. Mire körülnéztem, a terem leghosszabb asztalánál alig fértünk el. Még a szoCjfielzetekalafi&s zmkwck — ügy mondja, mintha füzetből olvasná — mondja 1valaki mellettem. — Pontosan tudom valamennyit. Nem tévedek. Már hogy is tévednék, amikor én vagyok a tsz raktárosa — vágja ki nem kis büszkeséggel. — Hol raktáros? — Perkátán, Fejér megyében. Bezerédi István a nevem. Kelemen Lajos, a Somogy megyei Zimány Béke Tsz-ének segédmunkása: — A mi szövetkezetünk egyre több gépet vásárol. Tavasszal három szovjet kombájn is érkezett. Tavaly 52 forint volt a munkaegység. Az idén ötvenet terveztünk, de talán lesz 60 forint is. Nem panaszkodnak, dicsérik az idei jó termést. — Hanem mi lesz, ha mi öregek kidűlünk a munkából? — kérdi a 64 éves Tar Ferenc bácsi, a Somogy megyei Mosdós község termelőszövetkezetének kertésze. No, ezzel aztán kiugratta a nyulat a bokorból. „Régebben azért mentek el a fiatalok —, mert mint mondták — nincs pénz a termelőszövetkezetben. Most már javul a helyzet, mégsem akarnak maradni” — I I H inkban ahhoz, hogy az egyensúly meglegyen. Ezt nagy- adagú és folyamatos trágyázással érjük el. Jégolvadástól kezdve — borús napok kivételével, mikor az alga nem tud asszimilálni — mindennap kiszórjuk a sertéstrágyát, mely növeli az algaállományt. Az alga a hal számára oly fontos zooplanktonok tápláléka, sokszor kivirágzik, ilyenkor meszezzük, hogy a víz oxigéntartalma újra normális legyen. Ez az ingadozás, mikor a maximumról a minimumra csökken az alga-, illetve planktonállomány, ma még zavarólag hat. Hogy ne kelljen meszezni, az algavirágzás kiküszöbölésére vásárolnak most 20 ezer kínai algaevő halat. Ezek fenntartják majd a természetes egyensúlyt. Tiszta a víz Egy éve hétezer kínai növényevő halat, Fehér Amurt kapott a gazdaság, átlag 26 dekás súlyban jöttek, s most 2 kiló 80 dekás az átlagsúlyuk. Hazai halfajtáink ilyen gyors fejlődésre képtelenek. Az itteniek azt mondják, hogy ezek a halak a vidra- keserűfű kivételével minden mondja egyikük. „Miért? Mert szórakozni akarnak, azt mondják falun nem lehet” — adja meg az érvet egyik idősebb bácsika. Nem lehet falun szórakozni? Ott a mozi, a kultúrházban a tánc. Mi kell még? — szól közbe a harmadik. „Mi kell még? Ki tudja azt már közülünk, hogy mit akarnak a fiatalok a városban?” — véli a negyedik. De közbevág az ötödik „hozzászóló”: Na, majd én megmondom, hogy mi csábítja őket a városba. Ha a termelőszövetkezetből megy nyugdíjba, akkor jóval kevesebbet kap. mint az üzemi nyugdíjas. Én azt mondom, hogy a nyugdíj miatt’. „Törődnek is azok még a nyugdíjjal, bátyám" — mondja kéz- legyintve egy fiatalabb. Folyik a vita, aztán egykük így summázza: „Jönnek a gépek, nem lesz szükség o faluban annyi emberre”. Helyeselnek, bólogatnak — Elmegy ám a délelőtt, aztán még fürödni sem voltunk — szól valaki. Felkelnek az asztaltól, fe jükre teszik a fekete kalapot és indulnak. A szálló előtt megállnak, az eget kémlelik. „Talán majd jön egy kis eső... Nagyon kellene a vetés miatt’ — hallom a beszélgetésüket, miközben lassan indulnak a strand felé. Garay Ferenc kásos kérdést, a „hogyan érzik magukat?” is félig mondtam el, már megkezdődött a beszélgetés. — Jákfalvi Péter vagyok, a Somogy megyei Putos- fáról, a Búzakalász éjjeliőre — kezdte. — Én még nem voltam ilyen szép helyen, pedig sosem voltam szegény ember. Tudja mennyi pénzem volt nekem a bankban? 14 ezer pengőm. De nem engedhettem meg magamnak a pihenést, üdülésről nem is beszélve. A megrokkanásig dolgoztam a földön, az istállóban. Nem tréfálok, nézze meg a lábam! Mutatja rokkant lábát. Az emberek szinte egymás szavába vágva mesélik, ki honnan érkezett a szállóba. Jól megtermett, idősebb férfi „kér szót?’: — Én már voltam üdülni, tíznapos Kijev—Moszkva kiránduláson vettem részt. Szép volt. Most meg itt. Igaz, jó egy kis pihenés, mert — szerencsére — volt miben elfáradni. Igen, szerencsére! Jó volt a termés, búzából 14,64 mázsát, burgonyából 80 mázsát... Sorolja a terméseredményeket, nem is győzöm jegyzetelni.
