Dunántúli Napló, 1966. szeptember (23. évfolyam, 206-231. szám)
1966-09-23 / 225. szám
1966. SZEPTEMBER 23. ncipio 3 Az eredmények kovácsai Vezetőségválasztó párttaggyűlés a mágocsi tsz-ben Mágocs neve fémjelzett ebben a megyében, sőt országosan is. Jó hírét elsősorban immár másfél évtizedes múltra visszatekintő termelőszövetke. zetének köszönheti. A mágo- csiakra mindig lehet számítani. Mágocs szilárd maradt ötvenháromban, amikor a Nagy Imre-féle „szózat” hatására válságba jutott a tsz-mozga- lom. ötvenhatban szintén keresztülhúzták a bomlasztók terveit, hatvannégyben 3,5 milliós pusztítást okozott náluk a száj- és körömfájás, de mégis leküzdötték a csaknem négymillió forintos mérleghiányt. Ebben az évben csaknem húszmillió forintos értékesítési tervet teljesítenek, visszaállítva a hosszú évek óta garantált munkadíjazás teljes értékét és becsületét. A kommunisták hitvallása Talán azért illeti különleges tisztelet a mágocsiakat, mert sohasem volt könnyű a helyzetük. A háború, a nácizmus súlyos nyomokat hagyott ebben a községben. Ma Is több nemzetiség lakja ezt a nagy községet, vezetőinek nem kis gondot jelenthet ezt a 840 tagot sEámláló tsz-t összefogni. — Könnyű ott, ahol Sziveri Kálmán az elnök — hallottam egyszer, és az ember hajlamos arra, hogy így leegyszerűsítve is elfogadja a dolgokat. Sziveri Kálmán a tsz bölcsőjének ringatója, országgyűlési képviselő, KB-tag, nagy ismeretséggel rendelkezik, hozzáértő, rutinos vezető, jó politikus és jó gazda — kell-e ennél több? Tegnapelőtt este, amikor az éjfélbe nyúló taggyűlés után elbúcsúztam a mágocsi kommunistáktól — mégis arról győződtem meg, hogy a mágocs iák sikereinek nem egy, hanem 56 Sziveidhez hasonló kovácsa van —, ennyien tagjai ugyanis a termelőszövetkezet üzemi pártszervezetének. Hegedűs Lajos párttitkárt idézem: — Termelőszövetkezetünk munkájáért elsősorban mi kommunisták vagyunk felelősek. Mi vagyunk a gerinc, nekünk kell a legjobb példát mutatni, a legnehezebb munkát vállalni és odaállni a gátra, ha baj van. A taggyűlés vitája teljes mértékben igazolta a párttitkár hitvallásnak is beillő szavait. A vitában a tsz elnöke — bár a pártszervezet vezetőségi tagja —, mégis egy kicsit kívülről, a vezetés oldaláról nyilatkozott, amikor kijelentette: — A kommunisták becsülettel dolgoznak nálunk. Mi gazdasági vezetők. minden helyzetben elsősorban a párttagságra támaszkodunk, elsősorban nekik köszönhetjük, hogy a két évvel ezelőtti csapásokat ki tudtuk heverni és újra egyenesbe jutottunk. Sok még a tartalék Hasonlóképpen nyilatkozott a szövetkezet főkönyvelője, Vörös elvtárs, a gépcsoport agronómusa, Kubik Zoltán, Jerszi István elvtárs, a Sásdi járási Pártbizottság első titkára is. Szerinte a kommunista példamutatással, azzal a bizonyos többletvállalással Mágo- cson minden rendben volna, — csak az a baj, hogy a párt- szervezet nem gyűjti be ennek gyümölcseit. ötvenkét kommunista valóban nagy erő, de ha a tsz-tagok számához viszonyítjuk, akkor min— Kálmán Imre Csárdás- királynő című nagyoperettjét mutatja be legközelebb, szeptember 30-án a Pécsi Nemzeti Színház. A főbb szerepeket Szabadi József. Várhegyi Márta. Takács Margit Érdemes művész, Vári Éva, Men- delényi Vilmos, Krémer József, Szabó Samu Kossuth- ( díjas, Faludi László, Szalmái JLajos alakítják. denképpen kevés ez az arány, Alsómocsoládon például — mint arról Tombi elvtáns beszámolt —, 140 tsz-tag dolgozik és közülük mindössze három párttag van. Tóth elvtárs szintén a nevelőmunkát kérte számon a vezetőségtől. — Igen sok még a tartalék nálunk... Az új vezetőség foglalkozzon többet az arra alkalmasakkal, elsősorban velük erősítse a pártszervezetet. Csiszár elvtárs szerint a fiataloknál is az gond, hogy bár prímán dolgoznak, nagy fel adatok elvégzésére is alkal masak — emberileg, politikailag nemigen foglalkozik ve. lük senki. — Valahogy mintha nejn lenne életcéljuk — mondta tűnődve és, ha ez így mégsem fogadható el, mindenesetre elgondolkoztató, hogy a párttagok zöme középkorú. Két év alatt tizenegy tagjelöltet vettek ugyan fel — csupán az idén hetet —, de mennyivel többre volna még lehetőség... Pedig a „kádermunka” — ha szabad még ezt a szót használni — nem vaktában folyik nálunk. A pártszervezet nek gondja van arra, hogy az arra alkalmasak, megfelelő szinten tanuljanak. Két év alatt például négyen végezték el a mezőgazdasági technikumot és így már tizen rendelkeznek mezőgazdasági érettségivel. Időközben többet „kiemeltek” közülük, az irodákban megüresedő helyekre. Politizáljon a tagság A pártoktatás már nem megy ilyen simán: egy-egy tanfolyamra huszonötén is beiratkoznak, tizen talán elvégzik, a többi lemorzsolódik. Pedig maguk a tagok is érzik, hogy mennyire szükség volna a rendszeres képzésre, tanulásra. Lássunk néhány véleményt! Vörös elvtárs: „A gazdasági mechanizmus reformja ránk is nagy feladatokat bíz, el kell igazodni a gazdasági-politikai életben, önállóbban kell gondolkodni és dönteni”. Bakó elvtárs: „Nem elég, ha jól dolgozunk, politizáljunk is a tagsággal”. Kubik elvtárs: „A párttagok jó példája alapvető, de az még fontosabb, hogy minden pártcsoport gyűjtsön maga köré pártonkivüli aktívákat”. Jerszi elvtárs mintegy ösz- szefoglalásként így fogalmazta meg ezt a feladatot: „Választ kell adni a tagságnak, lépést kell tartani a fejlődéssel. Tanulni, olvasni, rádiót hallgatni, tv-t nézni — ez is párt- munka.'” Mindez persze megköveteli a pártszervezet belső életének rendezettségét, folyamatos szervezettségét. Elsősorban a taggyűlések fontosak és hát- szóval, emiatt kapott is fejére a vezetőség. Bea Vendel, Simon István kerek perec megmondta, hogy a taggyűlések elvesztették régi mozgalmasságukat, harci erényeiket. Elsősorban talán azért, mert legtöbbször összevontan tartják a község másik két alao- szervezetével. Csiszár elvtárs a traktorosok képviseletében még határozottabban fogalmaBárdosi KémethJános szerzői estje Bárdosi Németh János költő válogatott vérseit magába foglaló kötete nemrég jelent meg Vacsoraasillag címen. A Pécsi Írócsoport és a Jelenkor szerkesztősége ebből az alkalomból október 9-én este hét órakor a Városi Művelődési Házban szerzői estet rendez. Az esten Tüskés Tibor mond bevezetőt. Közreműködik: Bánffy György, Bálint András, Meszléry Judit (vers), Csida Gizella, Wagner József (ének) és Horváth Mihály (zongora). zott: „A mi párttitkárunk nekünk politizáljon, a taggyűléseken a mi saját munkánkról, gondunkról legyen szól”.Megszívlelendő gondolatok ezek, és ha nem is lehet kiiktatni teljesen az összevonást, mégiscsak arra kell törekedniük, hogy a taggyűlések zömében saját dolgaikról folyjon a vita. Imponáló egységben Szorosan vett termelési ügyek nem szerepeltek ennek a taggyűlésnek napirendjén. Jobb így —, hisz kétévenként igazán szükség van arra, hogy a pártszervezet saját, belső életével foglalkozzon! Ez még nem befeléfordulás vagy ön- célúság. A szigorúan belső ügyek mellett mégis többen is szóba hozták az őszi munkákat, sőt — csatlakozva párttitkáruk javaslatához — vállalták, hogy a pártkon gresz- szus tiszteletére befejezik az őszi munkákat. Ezt aztán a tagság határozattá is emelte. A taggyűlés második részében vezetőséget, küldötteket választottak, méghozzá imponáló egységben. Szükség is van jó vezetőkre Mágocson! Tőlük többet várnak, őket többre kötelezi eddigi jó munkájuk és hírük. Vasvári Ferenc Harkányi tervek A nyáron egy amerikai Magyarországra tartott, útközben az Atlanti-óceán felett elromlott a gép motorja, nagy nehezen egy jégtáblára szálltak le. Az amerikai rövid nadrágban utazott és a 30 fokos melegből 15 fokos hidegben találta magát, méghozzá tizenkét óra hosszat. A vége súlyos reuma lett. — Visszaforduljon? Ne — mondták neki, menjen Harkányba, s mire hazatér, a kellemetlen kalandnak nyoma sem marad. Szórakozás va«y gyógyászat? Vliról tárgyalnak a hé» végi orvo-*» tanácskozáson? A történet egy az idén Harkányban járt közel sokezer külföldi története közül. Ausztráliából, Párizsból jöttek már ide, az NDK-ból pedig szerződéses alapon szeptembertől májusig 3 hetes turnusokban érkeznek a betegek. Fiatal operaházi szólótáncostól, hetvenes éjjeliőrig, az idén eddig összesen hétszázezren fordultak meg Harkányban. Adatok igazolják, hogy ilyen jellegű — decemberig százezres évi forgalom növekedés egyetlen magyar fürdőhelyen nem volt még. A szakemberek azonban nem lepődnek meg. — A harmincas években külföldön jártam — mondja dr. Szabó József, a reumakórház igazgató főorvosa — I és odakint legalább annyit tudtak Harkányról, mint itthon. A mull században, mégpedig 1886-ban, dr. Than Károly kémikus, a gyógyvízelem zéseknél használatos Than- egyenérték, rendszerének megalkotója tette ismertté ezt a vizet. Nem meglepő tehát. ha Harkányt sok külföldi reumaorvos a „Mekkák Mekkájának” nevezi. Hiszen kéntartalma más fürdők vizéhez képest négy-öt-hatszoros, hőfoka viszonylag magas és állandó, benne biológiailag aktív szulfidion van. Mindezek mellett szinte mediterrán éghajlata van. Ezen a vidéken a legmagasabb a napsütéses órák száma. Nyolc- vem éve tudják ezt Európa- szerte. Felhasználásáról, lehetőségeiről tárgyal most az ország szakmai élgárdája, bőrgyógyász, reumatológus, bélés nőgyógyász szaktekintélyek, és más tudományok neves képviselői pénteken Pécsett, szombaton pedig a helyszínen, vagyis Harkányban. — Valóban nyolcvan éve ismert előnyei vannak a harVersenyben a szabadpiaccal Kétszáz vagon áru w a MEK raktáraiban kányi víznek — mondja dr. Szabó József, — de tervezni, tárgyalni róla most megint nagyon időszerű. Legyünk őszinték: elmaradtunk. Nemcsak a Kossuth-fürdő szinte már muzeális másfél évszázados kádjaira gondolok. — Egyáltalán, az igényesebb gyógyfürdőket járt hazai és külföldi vendégek sokszor bizony finnyásan fordulnak vissza, mert a külső környezet tisztasága, elszigeteltsége, a vendéalátás nem olyan, mint egy Európában egyedülálló le hetőségű fürdőben lehetne. De nincsen gyógytorna és megfelelő elektro- és mechanithe- rápiás berendezés sem. Ezen tehát segíteni kzll. Tulajdonképpen nem új, hanem az utóbbi években már kialakult két elképzelés közül kell most választani. A vezetők, szakemberek, s a közönség egy része szerint a lényeg Harkányban a fürdés, a szórakozás, s ha ez megvan, ha ebből pénz lesz, akkor gyógyászati lehetőségeit is fejleszteni lehet. A másik felfogás szerint első az egészségügy, s ennek kell alárendelni a szórakozást, a fürdőzést. A két vélemény még nagyjából egyforma erővel tartja magát. Egy dolog azonban biztos, s a kettő közötti állás foglalás nélkül is megállapítható: az egészségügyi fejlesztés legalább annyi valutát jelent mint a „másik oldal” fejlesztése. A burgonya-, zöldség- és gyümölcsterméltetés valamint felvásárlás helyzetéről adott tájékoztatót a MÉK-kel kapcsolatban álló szervek és a sajtó képviselőinek tegnap Görcs Károly, a Szövetkezetek Értékesítési Központjának igazgatója. Megalakulásától, 1949-től számítva sok szervezeti változáson ment keresztül a MÉK. Volt olyan időszak, amikor a megye zöldség-, gyümölcs- és burgonya szükségletének 45—50 százalékát más országrészekből voltak kénytelenek beszerezni. Ebben a nagyüzemi kertészetek kialakulása hozott változást, különösen pedig az utóbbi évek, amikor 980 katasztrális holdról 3296 katasgtrális hold ra emelkedett a kertészetek által használt földterület. — Két-három évvel ezelőtt nagy fordulatnak számított, hogy már sikerült Baranyában meg termeltetni a szükséges áru- mennyiséget, idén pedig ugrást jelentett a termelői és bolti körzetek kialakításával, a közvetlen áruszállítások megszervezésével az áruk útjának lerövidítése. 1966-ban a burgonya, zöldség és gyümölcs 30 százalékát közvetlenül szállították a boltokba a termelőszövetkezetek. Ezzel — mint Görcs Károly hangsúlyozta — versenyképesek lettek minőség szempontjából is a szabadpiaccal. Ahhoz, hogy e nagyjelentőségű változás bekövetkezhes- sék, megérlelődtek bizonyos feltételek. Ilyen feltétel például, hogy a MÉK, mint termeltető, a korábbinál nagyobb, szinte kivétel nélkül 50 holdon felüli területtel rendelkező kertészetekkel áll szemben; hogy a termelőszövetkezeteknek megszaparod- tak a szállítóeszközei; hogy lényegesen javultak a MÉK technikai és személyi feltételei. Annak idején raktárak nélküli, alkalmatlan bolthelyiségekből álló hálózattal rendelkeztek. A II. ötéves terv során 40 millió forintot fordíthattak technikai felkészültségüket javító beruházásokra. Ma egy-egy nagyobb bolt akkora hűtött raktártérrel rendelkezik, mint néhány kapcsolatos kérdésre válaszolva a MÉK igazgatója elmondotta. hogy a rendes fogyasztói árnál mintegy 10— 15 százalékkal olcsóbban árusítják a hosszabb tárolásra alkalmatlan' hagymát. A kifogástalan minőségű főzőhagymát télire tárolják, s amennyiben erre lehetőség lesz, hagyma-akció keretében is ezt a jobb minőséget juttatják a vásárlóknak. A MÉK távolabbi terveiről megtudtuk, hogy tovább kívánják bővíteni a mohácsi tartósító üzem kapacitását és a III. ötéves terv időszakában teljesen befejezik üzlethálózatuk, valamint raktár hálózatuk korszerűsítését és bővítését. A most kezdődő orvosi szak tanácskozás mindenesetre két célt tűzött ki maga elé. Az egyik: állást foglalni amellett, hogy Harkány fejlesztésében a gyógyászati oldalt kell elsősorban kidomborítani. Ehhez segítséget ad számukra: a nyáron megjelent miniszteri szintű jogszabálv ilyen szellemben íródott. Másik: az egyes gyógyászati ágak szerint meghatározni Harkány lehetőségeit és igényeit. Az alapelv itt a víz, fény- és egyéb mechanikus energia kimerítése, vagyis reneszánszát élő fizikai the- rápiás gyógymód különböző alkalmazása. A pénteki és szombati tanácskozás tehát talán európai jelentőségű orvosi terveket sző majd, mégpedig gyógyászatúag kézzelfogható. pontos terveket. Ezért jelentősége igen nagy. F. D. Olajszállítás a Tiszán év előtt a teljes MÉK hálózat. Az új gazdasági mechanizmus előszele kedvezően érezteti hatását a MÉK tevékenységében. A legutóbbi időkben nőtt a szervezet önállósága mind a felvásárlás mennyiségének meghatározásában, mind az árak kialakítását illetően, s ez is hozzájárult a lakosság zöldségekkel, gyümölcsökkel történő ellátásának javulásához. A helyi körülményeknek megfelelőbb árképzés nemcsak a termelői kedvet lendítette fel Baranyában, hanem hozzá járult ahhoz is, hogy a tervezetthez képest csökkenjen a MÉK vesztesége. Csaknem 3 millió forinttal csökkentették a fél évre tervezett 7 milliós veszteséget. A veszteség csökkentéshez sok egyéb tényezőn kívül köze van annak is, hogy az elmúlt év első feléhez hasonlítva 133 forintról 113-ra sikerült leszorítani az egy mázsa árura jutó szállítási költséget. A télre való felkészülés már javában folyik a MÉK- nél. A tárolásra szánt 778 vagon áruból több, mint 200 vagon már raktárakban van. Emellett már most gondoskodnak a megye 1967—68 évi burgonya, zöldség és gyümölcs szükségletéről. A jövőre értékesítésre szánt 1270 vagon burgonyából 690 vagonra, a 3300 katasztrális holdat kitevő zöldségtermelő területből 1900 holdra kötöttek eddig szerződést a termelő- szövetkezetekkel. A tájékoztatón ismételten szóba került a MÉK burgonya ház’hoz-szállítási akciója, ebben az üzemi szakszervezetek is segítenek. Ezekben a napokban valamennyi üzemben meghirdetik az akciót, melynek keretében a most érvényes fogyasztói árakon, válogatott burgonyát kapnak díjmentesen házhoz szállítva, 50 kilogrammos tételekben a megrendelők. Ezenkívül 5 kilós zacskókban, ugyancsak válogatott burgonyát hoznak forgalomba az üzletekben is. Valószínűleg megszervezik a 1 hagyma házhoz szállítását. A j boltokban jelenleg kapható | rossz minőségű hagymával 1 tanét Tisza partról útnak indították az első olajjal töltött ikuszályokat. Ezek Titelen át viszik a szállítmányt a sző- i finomító üzembe. Ezentúl a Szened környékén 1 it érméit olaj egy részét az olcsó víziúton továbbítják