Dunántúli Napló, 1966. július (23. évfolyam, 154-180. szám)
1966-07-09 / 161. szám
»68. JÜLITTS 9. napló 5 Nyilatkozat az európai béke és biztonság megszilárdításáról (Folytatás a 2. oldalról) szültség enyhítésén, a két szuverén német állam fokozatos közeledésén, megegyezésükön, a német és az európai lesze- re'ésre vonatkozó megállapodáson, valamint annak az elvnek a megvalósításán keresztül vezet, hogy az egyesített Németországnak valóban békeszerető, demokratikus államnak kell lennie, és soha többé nem veszélyeztetheti szomszédai és Európa békéiét. 7 Nagy pozitív hatással lenne egy olyan álta- ■ lános európai tanácskozás összehívása, amely megvitatná az európai . biztonság szavatolásának és az egyetemes európai együttműködés kibontakoztatásának "kérdéseit. Az ilyen értekezleten születő megállapodás kifejeződhetne például egy közös európai nyilatkozatban, amely az európai biztonság fenntartásáról és a megerősítése érdekében kialakítandó együttműködésről szólna. Egy ilyen nyilatkozatban az aláíró államok kötelezettséget válthatnának, hogy egymással való kapcsolataikban a béke érdekeit tartják szem előtt, a vitás kérdéseket csak békés úton oldják meg, konzultálnak és tájékoztatják egymást a kölcsönös érdekű kérdésekről. elősegítik a gazdasági, a tudományos, műszaki, valamint a kulturális kapcsolatok sokoldalú fejlődését. E nyilatkozathoz minden érdekelt állam csatlakozhatna. Az európai biztonság és együttműködés kérdéseivel foglalkozó értekezlet összehívása elősegíthetné a kollektív biztonsági rendszer megteremtését Európában, jelentős mérföldkő lehetne Európa jelenkori történelmében. Országaink készek résztvenni egy ilyen értekezleten, bármilyen, más érdekelt államok számára, így az Észak-Atlanti Szövetség tagállamai és a semleges államok számára is alkalmas időpontban. Az európai semleges országok is pozitív szerepet játszhatnának ilyen értekezlet összehívásában. Magáitól értetőcBk, hogy egy ilyen találkozó vagy értekezlet napirendjét és az előkészítésével kapcsolatban felvetődő egyéb kérdéseket valamennyi részvevő állam közösen határozná meg, űgyelem- bevéve mindenegyes részvevő ország előterjesztett javaslatait Az értekezleten Jelenlevő országok készek arra, hogy más rendelkezésükre álló módszereket is igénybevegyenek az európai biztonság problémáinak megvitatására: a diplomáciai csatornákon folyó tárgyalásokat, a külügyminiszterek vagy külön-megbízottak két vagy többoldalú találkozóit, valamint a legfelső szintű személyes kapcsolatokat is. Az a véleményük, hogy a fentebb kifejtett elképzelések magukban foglalják az európai biztonság garantálásának alapvető és legfontosabb vonatkozásait. Készek arra, hogy megvitassanak minden olyan javaslatot, amely ennek a problémának a megoldását célozza, bármely állam terjesztette is azt elő, vagy terjeszti elő a jövőben. Az ilyen vitában való részvételt illetően a Varsói Szerződés államai senkit nem zárnak ki. Minden államnak magának kell eldöntenie, részt- vesz-e, vagy sem az európai problémák megvitatásában, vagy megoldásában. A népeknek természetesen nem mindegy milyen politikai irányvonalat választ az egyik, vagy másik állam — olyant választ-e, amely megfelel a béke és a biztonság érdekednek, vagy pedig olyant, amely ellentétes ezekkel az érdekékkel. Az értekezlet részvevői megvannak róla győződve, hogy más földrészek országainak sem lehet közömbös, milyen irányban fejlődnek európa ügyed. A két világháború tüze Európa földjén lobbant lángra, de csaknem egész bolygónkra kiterjedt. Sok ország, közöttük Európától távolfekvő kontinensek országai is megismerték a pusztítást és nagy veszteségeket szenvedtek. Ezért minden olyan államnak, amely szívén viseli a béke sorsát, üdvözölnie kell olyan lépést, amely a feszültség csökkentéséhez, az európai helyzet egészségesebbé tételéhez vezet és támogatnia keli minden ilyen erőfeszítést. Országaink kifejezésre juttatják, hogy érdekeltek az európai biztonság megszilárdításában, készeik megtenni a cél érdekében a szükséges lépéseket és meg vannak róla győződve, hogy valamennyi európai államnak kötelessége hozzájárulni az egész világot érintő problémák megoldásához, amelyek rendezése kétségkívül az európai helyzetre is kedvező hatással lenne. Ide sorolhatjuk az egymás bel- ügyeibe való be nem avatkozást. az erőszak és az erővel való fenyegetés megtiltását a nemzetközi kapcsolatokban, a leszerelést, a nukleáris fegyverek alkalmazásának megtiltását és az atomkanfllktus veszélyének elhárítására irányuló más nagyhorderejű intézkedéseket, továbbá a gyarmati rendszer teljes felszámolását annak minden megjelenési formájában, az idegien területeken létesített külföldi katonai támaszpontok felszámolását, az egyenjogúságon alapuló nemzetközi gazdasági együttműködés fejlesztését Az értekezleten részvevő államok a jövőben is minden tőlük telhetőt megtesznek annak érdekében, hogy elősegítsék e világméretű problémák mielőbbi rendezését. Nagy jelentőTűzoltás — társadalmi munkában Országos bajnokságot nyertek a zóki fiatalok séget tulajdonítanak az Egyesült Nemzetek Szervezete megerősítésének az ENSZ alapokmány maradéktalan betartása alapján, az ENSZ egyetemessége biztosításának, továbbá annak, hogy összehangolják az ENSZ tevékenységét a világban végbement változásokkal; mindenképpen hozzájárulnak a világszervezet hatékonyságának fokozásához, az általános béke és biztonság megőrzése és a népek közötti baráti kapcsolatok fejlesztése érdekében. A nyilatkozatot aláíró államok hangoztatják, készek más államokkal együtt keresni az európai béke megszilárdításához vezető kölcsönösen elfogadható utakat. Államainkat az a szilárd eltökéltség hatja j át, hogy a nemzetközi életben megvédik a béke, az államok nemzetközi együttműködése, valamennyi szabadság- szerető és haladó erő összefogása politikai vonalát, harcolnak az imperialista agresz- ■ szió, az erőszak és a diktátor 1 politikája ellen, támogatják a szabadság, a nemzeti függetlenség és a társadalmi haladás ügyét. Az értekezlet résztvevői azzal a felhívással fordulnak valamennyi európai kormányhoz és nemzethez, földrészünk békeszerető és haladó erőihez ideológiai, politikai vagy vallási meggyőződésüktől függetlenül egyesítsék erőfeszítéseiket azért, hogy Európa — a világcivilizáció egyik legfontosabb központja — egyenjogú nemzetek sokoldalú és gyümölcsöző együttműködésének földrészévé, a tartós béke és a világméretű kölcsönös megértés hatalmas tényezőjévé váljék. A Bolgár Népköztársaság nevében: Todor Zsivkov, a Bolgár Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkára, a Bolgár Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke; a Csehszlovák Szocialista Köztársaság nevében: Antonin Novotny, a Csehszlovák Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkára, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság elnöke, Jozeí Lenárt, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság kormányának elnöke; a Lengyel Népköztársaság nevében: Wladyslaw Gosnulka, a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára, Józef Cyrankiewicz, a Lengyel Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke; a Magyar Népköztársaság nevében: Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára, Kállai Gyula. a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány elnöke; a Német Demokratikus Köztársaság nevében: Walter Ulbricht, a Német Szocialista Egységpárt Központi Bizottságának első titkára, a Német Demokratikus Köztársaság Államtanácsának elnöke, Willi Stoph, a Német Demokratikus Köztársaság Minisztertanácsának elnöke; a Román Szocialista Köztársaság nevében: Nicolae Ceausescu, a Román Kommunista Párt Központi Bizottságának főtitkára, Ion Ghcorghe Maurer, a Román Szocialista Köztársaság Minisztertanácsának elnöke; a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége nevében: Leonyid Brezsnyev, a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának főtitkára, Alekszej Koszigin, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke. Bukarest, 1968, július 5« Feliér Lajos elrtárs Borsod megyében Kedves ünnepség színhelye volt csütörtökön este a zóki kultúrotthon: a község önkéntes tűzoltó testületének ifjúsági raját ünnepelték abból az alkalomból, hogy Czilják József tűzoltószázados a Pécsi Városi és Járási Parancsnokság vezetője átadta dr. Micskó Rudolf vezérőrnagynak, az Országos Tűzoltó Parancsnokság vezetőjének dicsérő oklevelét a zóki fiataloknak. E kitüntetést azért kapták ezek az önkéntes tűzoltók, mert megnyerték az országos bajnokságot. Zókon már tíz éve dolgozik az önkéntes tűzoltó testület, melyben felnőtteken kívül néhány éve a fiatalok is megalakították rajukat. Ez a raj hét tagból és a parancsnokból áll, s egymás után éri el sikereit a járási és megyei versenyeken. Ezen kívül a tényleges tűzoltásban is részt vettek már: — Még a tanévben történt, hogy kigyulladt egy szalmakazal. Balatoni István Igazgató vezetésével a fiatalok a helyszínre siettek és nekiláttak a tűz lokalizálásának, illetve oltásának. s mire a felnőtt tűzoltók odaértek, már nem volt mit tenniük. Többezres értéket mentettek meg a gyerekek — meséli Czilják József százados. A megyében 978 fiatal tagja az ifjúsági önkéntes tűzoltó rajoknak és 240-en az iskolákban szervezett tűzoltó szakkörnek. Ezek a számok még alacsonyak ahhoz, hogy elégedettek legyenek velük a megyei tűzoltó parancsnokság vezetői. Éppen ezért a pedagógusoktól várnak több megértést, támogatást, csaknem any- nyit, amennyit Balatonyi István megad a kis társaságnak: vezeti a foglalkozásokat, fiát is beszervezte az önkéntes tűzoltók közé, s minden megmozdulásukon részt vesz. A gyakorlatokon a gyerekek a régi kocsifecskendőn kívül igénybe veszik a 400 liter/ perces motoros kisfecskendőt. Ennek kezelésére egy pécsi tűzoltótiszt tanította meg őket, s az országos bajnokságra is ez az elvtárs készítette fel a fiatalokat. A Belügyminisztérium állás- foglalása: az önkéntes tűzoltó testületeket nőkkel és fiatalokkal kell megerősíteni, mely utóbbi még az utánpótlást is jelenti. Az ifjúsági tűzoltó rajok megalakításának népszerűsítésére történő országos versenyen tehát jól megállták helyüket a zókiak. akik a felnőttektől sokat tanultak. A felnőtt csapat ugyanis első lett a járási bajnokságban, s több tagja néhány évvel ezelőtt még az ifjúsági csapatban dolgozott. Gáspár Zoltán önkéntes tűzoltó főhadnagy, a testület parancsnoka eredményesen fogja össze a fiatalokat és a felnőtteket, s a vezetéshez minden segítséget megadnak a társadalmi és tömegszervezetek. B. S. Az élet kapujában A mohácsi Mezőgazdasági Technikumban két osztály képesítőzött. A IV. a) 26 tanulója közül jórendű 3, közepesrendű 12, megfelelt S tanuló, nem felelt meg 6 diák. Az osztályban jelesrendű nem volt. Tantárgyi átlaguk 2,8, tanulmányi átlaguk 2,8. A 26 tanuló közül 15-en munkába akarnak állni, a többi különböző felsőfokú intézménybe jelentkezett továbbtanulásra, mégpedig kilencen felsőfokú mezőgazdasági technikumokba, illetőleg az agrártudományi főiskolára, ketten pedig katonatiszti iskolára. A IV. b) 27 tanulója közül 21 diák érettségizett. Illetőleg képesítőzött. Jelesrendű: V ö- r ö s Márton. Jórendű 7, közepesrendű 11. megfelelt két tanuló, nem felelt meg öt diák. Tantárgyi átlaguk 3.17, tanulmányi átlaguk 3,10. Tizen munkába akarnak állni, tizenhármán különböző felsőfokú mezőgazdasági oktatási intézményben, ketten a tanárképző főiskolákon, egy tanuló pedig az Állatorvostudományi Egyetemen szeretne tovább tanulni. ZENEI Fehér Lajos, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnökhelyettese csütörtökön és pénteken Borsod megyébe látogatott, ahol a lejtős területeken nehéz körülmények között gazdálkodó termelőszövetkezetek helyzetét tanulmányozta. Megtekintette a Bé- luspatak-völgyi vízgazdálkodási társulat munkáját, meglátogatta a Gönc környéki kajszibarackosokat, a vizsolyi termelőszövetkezet üszőnevelő telepét, a harsányi termelőszövetkezetet, valamint a Bükk déli lejtőjén folyó gyümölcs- és szőlőtelepítéseket. A Minisztertanács elnök- helyettese hosszasan elbeszélgetett a közös gazdaságok vezetőivel és tagjahmL Az öntevékeny énekkarok életében, művészi munkájában jelentős esemény az országos minősítés. Az itt elért pontszámok alapján arany-, ezüst- és bronzkoszo- rú-fokazat jelzi azt a színvonalat, melyet a minősítésre jelentkezett kórusok elértek. Az ismétlődő minősítések rendkívül alkalmasak arra, hogy a kórusok felmérhessék fejlődésüket, ugyanakkor a tagság számára a minősítő hangversenyre való lelkiismeretes felkészülés olyan munkafeladatot, lelkesítő hatást jelent, ami az öntevékeny kórusmunkánál nélkülözhetetlen. Az elmúlt hetek folyamán az ország különböző városaiban rendezett hangversenyekkel kapcsolatosan lezajlottak a minősítések is, melyeken a baranyai öntevékeny énekkarok nagy többsége részt vett. Az elért eredmények arról a hozzáértő és nagyon alapos zenei munkáról tanúskodnak, melyért elsősorban kórusvezetőinket, de a dalosokat Is dicséret illeti, öt kórus érte el az aranykoszorú fokozatot: a II. kamarakórus-fesztiválón a Nevelők Háza Pécsi Kamara- kórusa (vez.: Dobos László és Tillái Aurél), a Keszthelyen megrendezett főiskolai napokon a Pécsi Tanárképző Főiskola Vegyeskara (vez.: Til- lai Aurél), valamint Nőikara (vez.: Dobák Pál). A sárközi napok alkalmával öcsényben megtartott dalostalálkozón a Mecsek Művészegyüttes Vegyeskara Tillai Aurél vezényletével ugyancsak aranyko- SEorús minősítést ért el csiszolt, a művek mondanivalójához igazodó szereplésével. Múlt vasárnap Baján lépett pódiumra a 12. AKÖV Bartók Béla Férfikara Ligeti Andor vezényletével. Választékos műsorukkal, melynek során bemutatták Karai: Szigetvári ébresztő című pályadíjnyertes művét, nemcsak hatalmas közönségsikert arattak, hanem a zsűritől is megkapták az aranykoszorú fokozat eléréséhez szükséges pontszámot. Ezüstkoszorút a diplomával nyert a MÁV Pécsi Vegyeskara a szombathelyi dalostalálkozón. A Dobák Pál vezette kórus szép teljesítményéért érdemelte ki ezt a fokozatot. Ezüstkoszorús minősítést kapott a II. kamarakórus- fesztiválon az Fmsz Janus Pannonius Leánykamar akórus (vez.: Ivasivka Mátyás), valamint két lelkes bányászénekkarunk: Jandó Jenő vezetésével a Pécsszabolcsi Bá- nyászvegyeskar Várpalotán, Ivasivka Mátyás irányításával pedig a Pécsbányatelepi Bányászférfikar Vácon érte el ezt a szép, országos viszonylatban is értékes minősítést. A Pécsi KISZÖV Vegyeskar (vez.: Horváth Gyula) Kőszegről, a Mohácsi Bartók Béla Művelődési Ház Szivárvány Kamarakórusa a II. kamara- kórus-fesztiválról, Sass Zsuzsa vezényletével, továbbá a Komlói Művelődési Házak Énekkara (vez.: Zsongor Kálmán) Várpalotáról, illetve a Szigetvári Tinódi Vegyeslcar (vez.: Hergenrőder József) Dunaújvárosból a bronzkoszorú- fokozottal tért haza. Ernster Dezső világhírű operaénekest szombaton estére várják Pécsre. A pécsi születésű, nagynevű művész régi énekescsaládból származik, ö maga itteni, budapesti és bécsi tanulmányai után Németországban kezdte el egyre felfelé ívelő pályáját. Hosszú időn át egyik vezető művésze volt a berlini operának, de sűrűn koncertezett itthon is. két világháború között több" emlékezetes sikerű pécsi kéméért is fűződik nevéhez. A második világháború miatt csak a felszabadulás után tudott eleget tenni a New York-i Metropolitan meghívásának, melynek színpadán azóta megszakítás nélkül énekel minden szezonban. Közben járja szinte az egész világot. Rendszeresen visszatér a Budapesti Operaház színpadára is. Repertoárja rendkívül széles skálájú. Felölelj Beethoven, Mozart, Muszorgszkij. Verdi, R. Strauss operáinak kiemelkedő szerepeit, ugyanakkor egyik leghivatottabb interpretátora az oratórium és dalirodalom remekeinek. Július 11-én, hétfőn este a pécsi zsinagógában megrendezésre kerülő hangversenyének műsorán is oratóriumrészletek és dalok szerepelnek. A koncerten közreműködik még Z. Sassy Iringó. Halász Béla és Horváth Mihály. A budapesti Vajdahunyad várban szerdán kezdődött országos borversenyben a befejezett kategóriák közül eddig csak a hegyvidéki vörös borok végleges eredményei ismeretesek. A vörös-kategória első helyét a Szőlészeti Kutatóintézet 1962. évjáratú Egri bikavér és a Magyar Állami Pincegazdaság 1965-ös évjáratú Villányi vörös bora szerezte meg azonos pontszámmal. Nem sokkal maradt el mögöttük az Állami Pince- gazdaság eger—gyöngyösi pincészetének 1965-ös Medoc noirja Ugyancsak első díjasok lettek: a Villányi Állami Gazdaság tavaly szüretelt Burgundija, a Szekszárdi Állami Gazdaság különleges Szekszárdi bikavére, valamint az egri Nagy József Termelőszövetkezet még márka nélküli vörös bora. A háztáji termelők kategóriájában két szekszárdi asszonyborász: Kó- tai Lajosné és özv. Varga já- nosné egy-egy Kadarka bora kapott kitűnő minősítést. A bíráló bizottságok szavazólapjai szerint számos aranyérmes akadt a fehér borok között is. Főleg a tokaj-hegy- aljal és a badacsonyi borok szerepeltek igen jól a küszöbön lévő borolimpia főpróbáján. NEMZETKÖZI KÉZILABDA-MÉRKÖZÉi Megkezdődtek Píesújhcgyen a Bányász kézilabda nemzetközi tornájának mérkőzései. Pécsi Bányász—Pécs utánnótlás-válogatott 21:16 (12:8). Lokomotív Vinkovci- Maslova Kutina 20:18 (13:7). A Az országos borverseny első díjasai Két első díjat kaptak a villányi borok