Dunántúli Napló, 1966. július (23. évfolyam, 154-180. szám)

1966-07-21 / 171. szám

196«. JÜLITJS 21. nctplö 3 Vietnami szolidaritási napok Lobogjon a láng! Őrtűz, KISZ-vezetők ünnepélyes fogadalma a Mecseken — Vörös rakéta száll az ég felé A Béke Világtanács felhívá­sához csatlakozva a genfi egyezmény 12. évfordulója al­kalmából július 20 és 30 kö­zött rendezi meg a Baranya megyei KISZ-Bizottság a viet­nami szolidaritási napokat, melvnek ünnepélyes megnyitá­sára tegnap este hatalmas tö­meg Pécs város KISZ-vezetői gyűltek össze a Mecseken, az Üdülőszállótól nyugatra eső ki­emelkedő részen. Az izzó han- su'atú demontsrácdó a DIVSZ- induló hangjaival vette kezde­tét a 8677-es alakulat fúvós­zenekarának előadásában. Szi­lágyi Erzsébet Győré Imre „Az is hazám” című versét szavalta mély átéléssel, majd Vágyj Karola, a KlSZ-bizott- ság nevelési osztálya vezetője emlékezett meg a genfi egyez­mény megkötésének 12. évfor­dulójáról. Elítéljük az agressziót — Az egyezmény fontos ré­sze — mondotta —, hogy sem Észak-, sem Dél-Vietnamban nem létesíthet katonai támasz­pontot idegen állam, az öveze­tek nem válhatnak katonai szövetségek részévé, nem hasz­nálhatják fel őket az ellensé­geskedések felújítására vagy agresszív politika folytatásá­ra. A genfi egyezmény végre­hajtását az Egyesült Államok hiúsította meg, az amerikai csapatok mint megszállók, mint a vietnami nép szabadságának, függetlenségének elfojtói men­tek Vietnamba Köztudomású, hogy az Egyesült Államok Vietnam elleni rablóháborújá- bertelenebb eszközökhöz folya_ bertelenbb eszközökhöz folya­modik, nem riad vissza napalm­bombák és mérgező anyagok alkalmazásától sem: fegyver­rel próbálja ráerőszakolni Dél- Vietnam lakosságára „saját”, amerikai szuronyokon nyugvó rendszerét, mely mélységesen gyűlölt a nép körében. Az USA törekvései legújabban az egész vietnami nép ellen folytatott háború kiszélesítésére irányul­nak. — Ugyanakkor — emlékez­tetett Vágyi Karola — a VDK a békés egymás mellett élés politikáját folytatja, mint a többi szocialista állam, mindig betartotta a genfi egyezménye­ket, hadserege soha nem lépte át a 17. szélességi fokot, soha nem sértette meg az Egyesült Államok légiterét. — Az Egye­sült Államok mégis bombázza a Vietnami Demokratikus Köz­társaságot. Nemcsak katonai célpontokat, hanem békés fal­vakat, településeket, iskolákat, kórházakat is. A füstölgő ro­mok, az ártatlan gyermekek vére, az anyák jajszava az amerikai imperializmust vá­dolja, mely mérhetetlen szen­vedést zúdít e testvéri szocia­lista ország népére, veszélyez­teti a békét és az általános biztonságot Békét Vietnamnak! A szónok kitért arra, hogy az amerikai csapatok és csat­lósaik Vietnamben elkövetett gaztette a béke és az emberi­ség ellen elkövetett bűntett, melyért a felelósségrevon ást nem kerülhetik eL Majd Így folytatta: — A vietnami nép igaz ügyét a szocialista országok, a nemzetközi munkásosztály, a béke és a haladás erőinek mély rokonszenve és teljes szolidaritása kíséri. Ezért jöt­tünk ide mi is, hogy őrtüzet gyújtsunk és őrséget álljunk. Ma és tíz napon keresztül áll­jon itt az őrség, lobogjon ma­gasra szökkenve a láng, hir­desse, hogy mi is, pécsi, bara­nyai fiatalok mélységesen el­ítéljük az imperializmus gaz­tetteit és együttérzünk a sza­badságáért küzdő hős vietna­mi néppel, az ő ügyük a ml ügyünk is. Lobogjon hát a láng, írja fel az égre: segítjük, támogatjuk Vietnam hős né­pét! Tiltakozunk az agresszió ellen! Követeljük: békét Viet­namnak! Az őrtűz meggyújtása köz­ben a zenekar a munkás gyászindulót játszotta, a KISZ-vezetők vigyázzállásban áldoztak az elesett vietnami hősök emlékének. Tóth Éva, a Városi Művelő­dési Ház irodalmi színpadának tagja, Nguyen Thi Khiem viet­nami költő „Hegyezzük nyár­saink” című versét adta elő Jobbágy Károly fordításában. Hagyományainkhoz méltóan Ezután a pécsi KISZ-vezetők ünnepélyes ígérettétele követ­kezik. Arcuk komoly, hang­juk kemény, messze szállt. „Mi, Baranya megye és Pécs város ifjú kommunista vezetői zászlónk előtt megfogadjuk, úgy neveljük a fiatalokat, hogy a kommunista ifjúsági mozga­lom legjobb hagyományaihoz méltóan a haza igaz szereteté- től áthatva hű fiai legyenek a Magyar Népköztársaságnak. Legszentebb kötelességünknek tartjuk a párt, a magyar népi demokrácia, a proletárdikta­túra megvédését. A proletár- internacionalizmus eszméihez híven ott leszünk most és min­dig azok között, akik az im­perializmus ellen, a béke, a függetlenség, a szocializmus, a demokrácia és a haladás ellen­ségeivel szemben harcolnak!" A már lobogó tűz körül négy ifjú gárdista és feszes úttörő gyerekeik állnak díszőr­séget a népek zászlóival, és este 10 órakor vörös rakéta száll az ég felé. Tíz napon ke­resztül. Körséta az építkezéseken 570 új laka» Uimecpek alján Toronyház a íVlindszeni utcában • • A héten beemelik a/ AMjV-telep tetohéjszerkezetét Űjmecsekalján ebben az év­ben főként az Építők útja. a Tüzér utca és az Ybl Miklós út által határolt területen vannak nagyarányú építkezé­sek. A Postával szemben egy három szekciós, többszintes épület alapjait ássák. Idén itt nyolcmillió forint értékű mun­kát végeznek, melynek során függőfolyosós megoldással a felső szinteken lakások lesz­nek, alul pedig az épület tel­jes terjedelmében üzleteket helyeznek el. A lakások szá­mára vonatkozóan pontos ada­tok még nincsenek, mert még nem dőlt el, hogy öt vagy hat szintes épület lesz-e. 1. Az Építők útja déli oldalán már befejezés előtt álló panel­épületek sorakoznak, s több helyen alapoznak. Ezen a ré­szen 11 épületben 330 lakást adnak át augusztus 15 és de­cember 31 között. Vele szem­Lebontották a Tacskó Mackót ben az északi oldalon a három kockaépületben hatvan iakásr. az F-tömbben pedig további négy épületben 120 lakást ad­nak át. Év végére a már át­adott lakásokkal együtt '70 úí otthonba költözhetnek be a lakók. Ugyancsak augusztus 15-én adják át a nyolctanter- mes iskolát majd tíz nappal később az 50 férőhelyes óvo­dát, szeptemberben pedig a bölcsődét. Még ebben a ne­gyedévben megkezdik az F- területen egy újabb bölcsőde és a G-területen pedig egy nyolcvan férőhelyes óvoda épí­tését. Az Ybl Miklós úton a 113-as és a 114-es épület kö­zött a kitűzés két üzletház alapjait jelzi, melyeknek ala­pozását ugyancsalt rövidesen megkezdik. Az Építőipari Iskola tőszom­szédságában öt épületet kezde­nek meg, vele szemben a déli oldalon pedig kilenc panel­épületet szerelnek össze. Ezen a részen körülbelül 420 lakást készítenek elő a téli munkák­ra. A vasút mellett húzódó zöld­területen rövidesen megkezdik az első tízszintes panel-épület szerelését. Az épületben elő­reláthatóan negyven lakás lesz, s idén 5 millió forint ér­tékű munkát végeznek raita előkészítve a téli munkákra. 2. A Kossuth Lajos utca 34. szám alatt lebontották az egykori „Tacskó-mackó” épületet, mert lakhatatlanná vált. Az OTP Baranya megyei fiókja tervbe vette, hogy a jelenlegi üres tel­ken kétemeletes öröklakásos házat épít majd. A földszinten egy reprezentatív üzlethelyiséget alakítanak ki abban az eset­ben, ha valamelyik kereskedelmi vállalat hozzájárul az épí­tendő öröklakásos ház beruházási költségeihez. Egyik nagyon érdekes be­ruházás — bár napjainkban még kívülről nem valami lát­ványos — a Pécsi Kesztyűgyár üzembővítési beruházása. A gyár tőszomszédságában a Vince utca 11. szám alatt dol­goznak a B. m. Tanácsi Ma­gas- és Mélyépítő Vállalat dol­gozói, akik idén egymillió százezer, jövőre pedig körül­belül 900 000 forint értékű munkával 1967 szeptember 30- ra átadják az új épületrészt. Az épület létrehozása lehető­vé teszi, hogv 1968. január el­sejétől 150 000 párral több kesztyűt gyártsanak, ebből 127 ezer 500 pár nyugati export megrendelés alapján készül. Az új üzemrészt átmeneti­leg irodáknak fogják használ­ni, a jelenlegi irodákat pedig folyamatosan adják át a ter­melő üzemrészeknek. Ez az átmeneti megoldás egy újabb létesítmény alapjait teremti meg. Ugyanis nemrégiben hagyták jóvá a Kesztyűgyár 15 millió forintos beruházásé AZ ÜJ TITKÁR Nincs is egészen egy hó­napja annak, hogy telefonon kerestem Tiborc elvtársat, a B. m. Építőipari Vállalatnál, — Tiborc. Tiborc — ízlel­gette nevét a telefonközpon­tos. — Ismerős a neve. Hol dolgozik? — ö a párttitkár i i. — Ja. igen! Kapcsolom. Ugyanígy iártam a portás nénivel is, amikor, csak úgy kíváncsiságból érdeklődtem, hol találom Tiborc elvtárs szobáját. Pedig Tiborc Ist­ván tulajdonképpen régi dol­gozója a vállalatnak. Itt volt kőműves 1950-től egészen ötvenkettő novemberéig, az üzemi pártbizottságon a szervezőtitkári funkciót is betöltötte. Negyvenhét óta párttag. Nem is néz ki be­lőle, hogy „már” harminc­kilenc éves, amint leveszi a szemüvegét, arca egy szigo­rú gyereké, aki komolyan veszi feladatait, s ezért nincs ideje játszani. Tizen­négy éves kerülő után — melynek során tevékenyke­dett a városi pártbizottsá­gon, volt a mohácsi városi pártbizottság titkára, majd a mohácsi iárási pártbizott­ság titkárbeVp*+ese. — jött vissza az Éoítöinari Válla­lat kőművese függetlenített párttitkárnak. Mintegy 4600 dolgozó. 332 párttag, járási jogú pártbizottság — nagy ídelőeség. Első benyomásairól, ter­veiről kérdezgetem. — Megfelelő szervezeti felépítéssel és színvonalas pártmunkávai találkoztam a vállalatnál. Az első és leg­lényegesebb feladat adott: az alapszervi vezetőségvá- iasztások alapos előkészítése. Ebben a pártbizottságnak lényegében közvetett, de na­gyon fontos szerepe van. Minden a jelölőbizottságok gondos — és idejében tör­ténő — kiválasztásán, meg persze, tényleges működésén múlik. Mindenesetre mi is beszélgetünk a jelenlegi alapszervi titkárokkal, aki megfelelően látta el funk­cióját az eddigiekben, arra a tagság a jövőben is szá­mít, tájékozódnunk kell te­hát, hogy ő szívesen látná-e el a titkári teendőket a to­vábbiakban is. A vállalat 12 alapszervé­ben szeptember 12. és 30. között lesznek a vezetőség­választó taggyűlések, de a jelölőbizottságokat már az augusztusi taggyűléseken megválasztják. Tiborc Ist­ván nagy súlyt helyez arra. hogy olvan embereket java­soljanak a jelölőbizottsá­gokba, akik jő munkájukról, tárgyilagosságukról ismertek az alapszervezetben. A végső szót természetesen ebben a kérdésben is a tagság mond­ja ki. — Azt szeretnénk, ha ezek az emberek minden egyes nárttag, sőt pártonkívüli vé­leményét is megismernék. Ennek alapfeltétele a mi vi­szonyaink között az. hogy a ielölőbizottságok tagjai kü­lönböző munkahelyekről ke­rüljenek ki. Az ő lelkiisme­retes munkájuk biztosítéka annak, hogy már a jelöltek "stáiára is azok az elvtár­sak kerüljenek, akik a kom­munisták bizalmára a leg­méltóbbak. Szeptember első napjaiban a jelölőbizottsá­gok elnökei megbeszélésre ’önnek össze n vállalati párt bizottságon. Nem neveket adunk nekik, hanem elvi javaslatokat, figyelembe véve az alapszerv jellegét, elfo­gadni azonban ezeket sem kötelező. Tiborc Istvánt kemény embernek ismerték a rpohá- csi pártbizottságon. 1961-ben. amikor a iárás tsz-einél egyes emberek iogtalanul — munka nélkül — vették fel az állami dotációt, szi­gorúan fellépett ez ellen, nem nyugodott, mig csak meg nem szüntették ezt a gyakorlatot. Munkatársainak mindig „könyörtelenül” és azonnal fejére olvasta hibái­kat, alapelve, hogy inkább legyenek pillanatnyi harago­sok, mint fokozatosan félre­csúszott életű, szerencsétlen emberek, akiken már nem lehet segíteni. Ezt régi ba­rátságra. egyebekre való te­kintet nélkül mindenkivel szemben érvényesíti, a befe­lezett ügyeket azonban so­hasem hánytorgatja fel. Mégis, vagy talán éppen ezért, rengetegen fordultak hozzá, a párthoz nem is tar­tozó problémákkal. — Az csak véletlen — mondja —. hogy hozzám jöttek, a párt segítségét kérik. Mint legutóbb az a dol­gozó, aki már itt a vállalat­nál kereste meg; nem kap előleget, pedig terhes az asszony, egyébként sem dol­gozik, nagy szükség volna a Dénzre. Tiborc István rög­tön intézkedett, de kiderült, hogy az illetőt mindössze három hónapja vették fel, így a szabályok értelmében előleg nem fizethető neki; saját magának köszönheti, hogy nehéz helvzetbe került. És a nárttitkár ezt is meg- mondia a hozzá fordulónak. Vezetők és beosztottak itt az új helyen ezeket a régi tulajdonságait ismerhetik meg. K T. A Siklósi út mellett épült úi AKOV-telev hatalmas szerelt­csarnokának tartóoszlopot és gerendái programját. Ennek során a Mindszent utca felől lévő kor­szerűtlen és túlzsúfolt kis iro­dahelyiségeket lebontják kisa­játítják a Mindszent utca 20- tól a 30-as számig teriedő épületeket. Az ÉM Pécsi Ter­vező Vállalatnál készülő ter­vek szerint a lövő évben in­duló beruházás eredményeként a karmelita templom tőszom­szédságában egy középmagas, korszerű épület emelkedik majd. amelyben holvet kaonak az adminisztratív dolgozók az üzem többi része pedig ter­melőegység lesz. A munkakörülmények és a szociális ellátás lavítása érde­kében idén beépítették a pad­lásteret. a hátralévő hónapok­ban készül el a kísérleti mű­hely, s az orvosi rendelő, ahol a gyár megnövekedett létszá­mára. s különösen a női dol­gozókra való tekintettel kü­lönböző szakrendelések is lesz­nek. Az éoítő vállalat ezeket a belső építési mupkákat de­cember 15-re fejezi be. 3. Ugyancsak látványos és nagyjelentőségű beruházás az AKÖV-telep építése, amelyen idén mintegy 20 millió forint értékű munkát végez a B m. Építőipari Vállalat. Az idei programban szere­pel az irodaépület teljes befe­jezése. a nagyjavító és szerelt- csarnok 75 százalékos készült­ségi fokra emelése, téliesftésre való előkészítése. A kocsimo­só és a napi szervizüzem sze­relésre készen áll. énítik a fu­tó javítót amelyet jövőre fe­jeznek be az étterem, konvha és raktárhelyiségekkel együtt. Ezzel egyidejűleg (itat épí­tenek és csatornáznak, ennek során körülbelül 3,5 ezer köb­méter földet mozgatnak meg. Az eredeti beruházás prog­ram szerint a telepet jövőre kellene átadni rendeltetésének. Menetközben módosult a befe­jezési határidő, mivel módo­sultak az épületek méretei Ugyanis az utóbbi két évben a város több csuklós autóbusz: kapott. A forgalom zavartalan lebonyolítása az elkövetkező években is nagyobb befogadó- képességű buszok érkezését te­szi szükségesé. Ezeknek iaví- tására szükségessé vált a futó javító épület méreteinek nö­velése is. amely körülbelül 14 méterrel lesz hosszabb az ere­detinél. A hét izgalmas eseménye a fedett szerelőcsarnok hinerho- likus paraboloid tetőhéi szer­kezetének beemelése. \ nagy körültekintést igénylő munka nehéz feladat elé állftia 32 ép'tőket. A tetőhéj szerkezet érdekessége, hogy négv hét kénez egy hajót. 102 négyzet­méter alanteriilettel. Összesen 32 hajóból áll, vagvis 3262 négvzetmóter tetőszerkezetről van szó. Ezenkívül a hiánvzó 'etőszerkezeteket. melvek újabb 2200 négyzetmétert tesz­nek ki. stáza födémelem ké­pezi madd.

Next

/
Oldalképek
Tartalom