Dunántúli Napló, 1966. június (23. évfolyam, 128-153. szám)
1966-06-16 / 141. szám
19««. JtJNIUS 16. napló 3 Nagy Józsefné miniszter nyilatkozata Az igényeknek megfelelő jé és tetszetős árut az ország lakosságának Nagy Józsefné, könnyűipari miniszter a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatalában tartott sajtóértekezleten ismertette a tárcához tartozó iparágaknak a második ötéves tervben elért fejlődését, jelenlegi feladatait, a további fejlesztésükre vonatkozó terveket, majd válaszolt az újságírók kérdéseire. lyolcvanegT százalékkal több bútor A könnyűipar 1965-ben S7,3 százalékkal termelt többet, mint 1960-ban. Egye» iparágak — így például: a köt- szövő-, a papíripar- és a bútoripar — az átlagosnál nagyobb mértékben fejlődtek: a kötszövőipar 61 százalékkal, a papíripar 54 százalékkal, a bútoripar 81 százalékkal növelte a termelését A kiemelt termékcsoportok termelése általában a terv szerint alakult. A vásárlói igények változásának megfelelően azonban az előirányzatnál jóval nagyobb mértékben fokozták néhány tennék, így többek között a szintetikus harisnya gyártását, amelynek termelése csaknem megkétszereződött A könnyűiparban végrehajtott átszervezés jelentősen hozzájárult a termelőerők fejlődéséhez. Az átszervezés ered ménye, hogy 1963 óta a köny- nyűiparban foglalkoztatott összes dolgozó száma vidéken 11 ezerrel emelkedett, míg Budapesten 1400-zal csökkent. Megkétszereződött az export A könnyűipar csaknem valamennyi ágazata előirányzatánál többet gyártott a külkereskedelem oéljaira: öt év alatt összességükben megkétszerezték exportjukat. A könnyűipar termelésének csaknem egynegyed részét adja át a külkereskedelemnek. Nagy Józsefné kifejtette, hogy az export növekedése jó hatással van a belföldön forgalomba kerülő árucikkek minőségére és a választék bővítésére is. A könnyűipar legfontosabb feladatának tekinti, hogy az ország lakosságát a növekvő igényeknek megfelelően jóminőségű és tetszetős áruval lássa eL Jelentősen nőtt a cipő, a szintetikus harisnya és a bútorok belföldi forgalma. A miniszter beszélt arról is, hogy a kormány határozata folytán sok textil- és ruházati termék árát leszállították. A termelő kapacitások teljes kihasználása mellett is egyes cikkekből átmenetileg részleges hiány mutatkozik. Hz új meehanlzRiDS A belföldi áruellátásban mutatkozó problémák — mondotta Nagy Józsefné — összefüggnek jelenlegi gazdálkodási rendszerünk kötöttségeivel is. Bár a könnyűiparban már 1957 óta egyszerűsítettek bizonyos tervezési és gazdálkodási módszereket (így például csökkentették a kötelező tervmutatók számát) a termelés és az elosztás alapjában véve továbbra is a jóváhagyott tervszámok és nem a piac változó igényei alapján történt. Ezen az említett kezdeményezések nem tudtak döntően változtatni. Az elmúlt évben egyes könnyűipari vállalatoknál kísérleteket folytattak a külkereskedelemmel közös deviza- érdekeltség megteremtésére, és ezt ebben az évben további vállalatokra terjesztették ki. Ezek még nem az új mechanizmus elemei, de megkönnyítik az áttérést. Megnyugtatóan csak a gazdaság- irányítási reform biztosíthatja, hogy az áruviszonyok, a piac változásai kifejthessék kedvező hatásukat a termelés és a vevők igényei közötti összhang megteremtésében. Több száz mílliús beruházás Tájékoztatója befejező részében Nagy Józsefné a könnyűipar további fejlesztési terveit ismertette. A könnyűipar termelése a harmadik ötéves terv időszakában mintegy 25 százalékkal emelkedik. Az átlagnál nagyobb mértékben, mintegy 64 százalékkal nő a papíripar, 50 százalékkal a kötszövő- és a selyemipar, 32 százalékkal a bútoripar termelése A harmadik ötéves tervben számos további fontos beruházás segíti a könnyűipar különböző ágának fejlesztését. E beruházások mindegyikének értéke többszáz millió forint és hathatósan támasztják alá a könnyűpari termelés mennyiségi és minőségi továbbfejlesztését. ózcsalád Páprádon Egész kis őzcsalád él a p áprádi vadászlak környékén, Lovas Béla kerilletve- zető vadász és felesége pártfogásában. Három évvel ezelőtt egy magáraha- gyott őzgidát találtak, amelyet felneveltek és a „Miéi” névre keresztelt suta többé el sem hagyta Lova- sékat. Állandóan a ház mellett legelészik és rendszeresen bejár az udvarba „éle- lemkiegészités" végett. Boltot kapott Kozármisleny-Ajtetep Hétfőn élelmiszer-háztartási boltot nyitott Kozár- misleny-Uj telepen a pécsi fmsz. A jelenleg száz házból álló település lakói eddig a tőlük két kilométerre levő falu boltjába voltak kénytelenek járni minden apróságért is. Kastelefon, automata relé Lengyel elektrotechnikai kiállítás Pécsett A Lengyel Népköztársaság budapesti nagykövetségének kereskedelmi osztálya, valamint a Lengyel Elektrotechnikai Külkereskedelmi Vállalat bányászati elektrotechnikai kiállítást nyitott június 14-én Pécsett. A kiállítás első két VÍZBETÖRÉS UTÁN Széchenyi-aknán Tudom, hogy felhördül a cím elolvasása után H orvai Ádám, az akna helyettes főmérnöke és rosszallóan csóválja a fejét Lucza Vilmos geológus mérnök is, mert mind a ketten lelkemre kötötték, hogy vízbetörés he- I lyett „vízfakadásról” tegyek említést, ha sort kerítek a két héttel ezelőtti vízbetö .;. Hiába, na, erre forog jobban a nyelvem, de mentségemre szolgáljon, hogy magyarázás közben azért ök is bele-beletévedtek a két fogalom csereberéjébe. Pedig valóban különbség van köztük, nem is lényegtelen, mert Lucza. Vilmos szerint... Megmentették a környező bányamezőket A termeléskiesés még pótolható ad Négyszáz liter víz percenként — A vízfakadás enyhébb lefolyású. Könnyebben kiszámítható az áradási „utánfo- lyási” időtartama is, mint a vízbetörésé. Váratlan rém az utóbbi, amely nem „jelez” előre, s legtöbbször katasztrófát zúdít nemcsak a betörés színhelyére, hanem mindenhova, amerre utat talál. Még ami lényeges különbség, az utóbbi rendszerint hatalmas föld alatti „tárolókból’’ hirtelen és elemi erővel töri át a megvékonyított kőzetet, amíg a vízfakadás a kőzetnyomás alatt álló fejtések repedésein át mos magának utat, miközben öntömedékelő torlaszokat épít maga elé, és Szakadatlan zöldfolyam Ankét a MÉK-nél - lizennégyezer fuvar Az áru hatvan százalékát ősszel szállítják A Baranya megyei MÉK szerdán vendégül látta a megyében működő szállítási szervek képviselőit. Görcs Károly igazgató a MÉK tevékeny ségét jellemezve elmondotta, hogy amig 1961-ben 9350 gépkocsi szállította a MÉK zöldáruit, 1964-ben már 14 000 gépkocsira volt szükség a zöldség- és gyümölcsboltok folyamatos ellátásához. Ma már több árut szállítanak közúton, kevesebbet vasúton, mivel Baranya lényegében önálló lett. Más megyéből csak gyümölcsbehozatalra szorul. Mivel a megye kertészkedő termelőszövetkezetei messze esnek a megye- székhelytől, nagy távolságról kell szállítani a zöldségféléket. Jelenleg 120 kilométer körül van az átlagos fuvartávolság. 1958-ban 940 holdon termeltek Baranyában kertészeti növényeket, ebben az évben vl- •iron't 3400 hold a termelőszö- retkezeti kertészetek területe, Nem ritkaság a 300—400 holdas kertészet. A nagyüzemek kitűnő partnerei a MÉK-nek olyannyira, hogy létük szükségtelenné tette a MÉK-kiren- deltségek fenntartását. Azóta Pécs és Komló ellátásáról a MÉK, egyéb területek zöldség- és gyümölcsszükségletének biz tosításáról a földművesszövetkezetek gondoskodnak. A MÉK 40 millió forintos beruházással alkalmassá tette boltjait arra. hogy közvetlenül fogadjanak termelőszövetkezetekből érkező árukat. A közvetlen szállítások megkezdődtek, az első tapasztalatok biztatóak. Mivel azonban a termelőszövetkezetek áruiknak csak bizonyos hányadát szállítják közvetlenül az üzletbe, és a jövőben is szükség lesz az AKÖV és más szállítási vállalatok közreműködésére a város zöldségellátásához, a szállítási értekezleten sok szó hangzott el a szállítások jelenleginél is ésszerűbb szervezéséről. Különösen ősszel lesz erre szükség, mert az őszi hónapokban kell elszállítani a MÉK áruinak 60 százalékát. Az értekezlet résztvevői számos javaslattal igyekeztek elősegíteni a közös feladatok meg oldását. Legfigyelemre méltóbb volt Borbás Károlynak, az AKÖV oszt. vezetőjének az az ajánlata, hogy a MÉK és az AKÖV forduljanak közös javaslattal a SZÖVOSZ-hoz, illetőleg az Autóközlekedési Vezérigazgatósághoz a zöldárut szállító gépkocsivezetők különleges premizálására. A szervezésben fontos helyet kap az áruk előkészítése, ami ma még nem történik meg minden fuvarnál. A vállalatok ígéretet tettek, hogy a termelőszövetkezetek termékeit még gyorsabban juttatják el az üzletekbe. ízzel módot, lehetőséget ad a lokalizálásra is. Azonban amikor részleteiben is elmondta a „vízfaka- dás” náluk történt baljós lefolyását, kiderült, hogy miért is cserélték fel akarva- akaratlanul a két fogalmat. Mert korántsem volt olyan „szelíd”, olyan könnyen fékezhető a Széchenyi-akna „VI-os szinti déli keresztvágat 11-es telepének vízfaka- dása”, mint ahogyan számoltak vele jelentkezésekor. A percenként 400 liter vizet zúdító „fakadás” lehetetlenné tette az ilyenkor szokásos legfontosabb óvintézkedéseket, — Tulajdonképpen az lett volna az első teendőnk, hogy csatornába fogjuk és elvezessük a vizet. Sajnos nem volt módunk rá, mert a néhol derékig érő víz és az időközben összeomlott vastámok miatt veszélyessé vált a mentési munka. Egyetlen megoldás maradt, megmenteni legalább a környező bányamezőket. Gond gondot kő vetett Elmondta azt is, hogy a lokalizálást szolgáló szűrőgátak elkészítése majd egy hétig tartott. Ezt a munkát rendkívül megnehezítette a tömedékelés folytán előállt levegőhiány, amit csak súlyosbított a bányagázokkal fertőzött tér, vagyis meghiúsult minden olyan tervük, hogy kimentsék a fejtésben maradt drága vastámokat, kaparóberendezéseket. Széchenyi-aknát különben sem környékezte meg a „jószerencse” ebben az esztendőben. Kezdődött azzal, hogy egy meglévő és üzemelő mélyszinti bányamezőt rekonstrukciós tervek miatt, pontosabban György-akna bővítése miatt fel kellett adniuk és helyette újat kellett üzemelésre előkészíteni az akna II. szintjén, ahol a termelésre alkalmas feltételek csak most kezdenek kialakulni. De más, ennél is nehezebb akadályokkal folytatódott az új esztendő. A termelés folyamatosságát, következésképp a teljesítmény alakulását hátrányosan befolyásolták a vártnál nagyobb mértékben jelentkező geológiai zavargások. Például az akna I/A szintjén nem kevesebb, mint 200 méter front- hosszúságú fejtésüket kellett feladniuk teljes „elmeddülés” miatt. Igaz, azóta pótolták a pótolandókat. mert időközben a II. szinten új, mintegy 160 méter hosszúságú frontfejtést készítettek elő a termelésre, ahol az adott viszonyok lehetővé teszik a fejtési sebesség meggyorsítását. Mindezekről már Horvai Ádám, az üzem helyettes főmérnöke számolt be, de korántsem olyan pesz- szimizmussal, ahogy a sorozatosan előforduló bajok után joggal várható lett volna tőle. — Jellegzetes problémák ezek. Minden bányaüzemben előfordulhatnak, miért lenne kivétel a miénk? Nem azért vagyunk itt, hogy keseregjünk rajtuk, különben is nagyon rossz tanácsadó a ke- sergés. Helyette... Helyette arról beszél inkább, mi mindent tettek eddig, hogy a csapásokat áthidalva újra egyenesbe kerüljenek a tervteljesítéssel. Az említett akadályok ellenére sem tartotta irreálisnak az üzemre kiszabott idei tervet, amely kereken 39 ezer tonnával több a tavalyinál. Jóllehet, hogy még az év felénél sem tartanak, és eddig 12 ezer tonna adósságuk vein, — ezt sem vette tragikusan. ■— Egyhetes adósság ez, amit be lehet és be is fogunk hozni év végéig. A kiesett fejtések pótlása fokozott ütemben folyik és addig is, amíg üzembe lépnek, más területen igyekszünk előrejutni ,.. Áttérnek a felsőbb szintekre Érdemes beszélni az „előrejutásokról”. Olyanokról például, hogy az egy tonna szén kitermelésére kalkulált önköltségük 13 forinttal csökkent a tavalyihoz képest, ugyanakkor az üzem minőségi mutatója kerek 4 százalékos értékben javult, amely árbevétel szempontjából 70—80 forint többletet jelent minden tonna kitermelt szén után. És ami a legfontosabb, az üzem műszaki vezetői, dolgozói már a jövő esztendőre is gondolnak. Vagy inkább cselekednek, mert máris hozzáfogtak a biztosabb, veszélytelenebb felsőbb szinti fejtések kiképzéséhez, ami any- nyit jelent, hogy nem hagyták ki számításaikból az esetleg megismétlődő geológiai „meglepetéseket”. P. Gy, napján több száz érdeklőlő kereste fel a Puskin Művelődési Otthont. A KGST-ben a Lengyel Népköztársaság kapta feladatául a sújtólégbiztos elektromos bányászati berendezések kikísérletezését, továbbfejlesztését. illetve gyártását. Gyártmányaik az elmúlt tíz esztendő alatt elérték a világszínvonalat, s ma már nemcsak a szocialista, hanem a nyugateurópai piacon is tekintélynek örvendenek. A mostani kiállításra azért került éppen Pécsett sor, mert a hazai fogyasztók közül a Mecseki Szénbányászati Tröszt a legnagyobb. A lengyel gyártmányú sújtólégbiztos berendezések 70—80 százalékát a Mecseki Széntröszt vásárolja meg hazánkban. Jelenleg mintegy 45 millió forint értékű ilyen motor, készülék, illetve kapcsoló üzemel a mecseki bányákban. A mostani kiállítás számos újdonsággal ismerteti meg a látogatót. Érdekesség a kastelefon, valamint az érintkezés nélküli mágneses relé. melynek lényege, hogy fémtestek elhaladása esetén az elektromágneses erővonalak megváltoznak, — növekednek, illetve csökkennek, — s ez gyakorlatilag lehetőséget ad az automatikus váltóállítás, illetve csilleszámlálás megszervezésére. Bemutatták a drótnélküli mozdonytelefont, mely két kilométeres hatósugárral üzemel és állandó összeköttetést biztosít a diszpécserrel, illetve szállítási felvigyázókkal. Hírközlő berendezések másik érdekessége az alig másfél kilós bányamentő-telefon, mely tranzisztorokkal működik, s a bányamentők egyéni felszerelésének kiegészítője. Ezzel a készülékkel az akcióban lévő bányamentő állandó összeköttetést tud tartani parancsnokaival. illetve a mentést irányító műszaki szakemberekkel. Sok érdeklődőt vonzott a föld alatt alkalmazható nagyteljesítményű egyenirányító készülék, mely többek között a föld alatti mozdonyok sújtó- légbiztos akkumulátor töltését teszi lehetővé. Valamennyi berendezés a biztonság és automatizálás jegyében készült. A kapcsolók közül kiemelkedik az a nagyfeszültségű berendezés, mely földzárlat esetén automatikusan kikapcsol, s ezzel megakadályozza az esetleges kábeltüzeket és az ebből fakadható sújtólégrobbanásokat. A kiállítás látogatói első ízben találkozhattak téglalap alakú villanymotorokkal. A laposépítésű berendezések előnye kettős: egyrészt bármilyen lapos vágatban alkalmazhatók, másrészt az esetleges kőzet- omlások, miután nincsenek kiálló felületek, nem tudnak kárt okozni az értékes berendezésben. A június 18-lg nyitva tartó kiállítás ideje alatt több filmvetítésre és előadásra is sor kerül, melyek a lengyel bányászatot, Illetve a bemutatott berendezések gyakorlati alkalmazását ismertetik. A kiállítás nemcsak a bányászati szakemberek, hanem a robbanásveszélyes gázokkal dolgozó vegyipari szakemberek ra is hasznos és érdekes