Dunántúli Napló, 1966. június (23. évfolyam, 128-153. szám)

1966-06-10 / 136. szám

0 nuptö 196«. JŰNItJS lfc A sport nem lehet cél Vannak sportágak, ahol a versenyzők zömét diákok, ál­talános. középiskolások, egye- cmislák fői kolások adják. A tornászokra küönösk éppen vo­natkozik ez. Az Országos Szö­vetség vcze'ői azonban erről nem akarnak tudomást venni. A nagy országos tornaverse­nyek időpontjait az iskolaév i égére, a vizsgaidőszak kellős közepére telték, s még csodái­kon ak, hogy legutóbb az or­szágos II. osztályú bajnokság­ról hiányoztak a vidékbajnok- ■■ *n kitűnően szerepelt Pé- \ Ta ’’»-képző Főiskola tor- " szai. Már a vidékbajnoksá- n való részvétel *s igen agv megterhelést jelentett *■ ^»-i-niás sportolóknak, hisz • eki’c ebben az időben a ta- n'-lmányi munkájukról kell ‘"’not adniuk. Nagy hiba, amikor a sportot csak célnak '•Vjk, nem pedig eszköz­nek. A tornaszövetség vezetői ncdig ezt tették. Csak a spor­tot nézték, nem gondoltak ar­ra. hogy a versenyzők, a tor­nászok tanárok, mérnökök, or- vosok szeretnének lenni, akik­nek nem csak a versenypo­rondon kell helytállni, hanem az életben is. l ««"-onnan A Pécsi Bányász női kézilabda- csapata hétközben Budapesten a Testnevelési Főiskolával játszott az KB 1. pontjaiért bajnoki mér­kőzést Félidőben még a pécsi lá­nyok vezettek 3:2 arányban, szü­net után azonban a nagy lendü­let tel játszó, kitűnő formában lé­vő fővárosi csaphatnak sikerült megfordítani a már elveszettnek látszó mérkőzés sorsát, s végered­ményben a Testnevelési Főiskola S :5 arányban legyőzte a Pécsi Bá­nyász női csapatát. & Az OSN keretében játszották Bolyban a középiskolások sakk­csapatai a megyei döntőt. A kör­mérkőzés formájában lebonyolított versenyt a Gépipari Technikum Ma jós, Kiss, Dárdai, Békés, Lu­kácsi, Horváth összeállításban) fö­lényesen nyerte, a további helye­zésekért azonban éles küzdelem fe'vt. Eredmények: Vegyipari- Gépipari 1:5, Boly—Szentlőrinc 2:4, Gépipari—Szentlőrinc 5.5:0,5, Vegy­ipari—Bóly 3:3, Bóly—Gépipari 2:4, Szentlőrinc—-Vegyipari 1,5:4,5. Vég­eredmény: 1. Gépipari 14.5, 2. vegyipari 8.3, 3. Bóly 7, 4. Szent- lörinc 6 ponttal. * Megyei gyermek tornaverseny. A Közgazdasági Technikum torna­termében tartották meg az el­ír; ült héten a megyei tornász csa­pat- és egyéni bajnokságot. Fiúk­nál a Petőfi utcai iskola csapata tunt ki. a lányoknál nagy harcot 'clytatott a BTC f.A”, Komló ;,A” - a PEAC csapata. Egyéniben luknál 1. Kiss Imre 37.2; 2. Sza­bó László 36.5, 3. Bala László 36.3 • Fo‘ őfl utcai iskola). Lányoknál: 1 Békési Vali (PEAC) 27.3, 2. Ga- "ényi Márta (BTC) 26.3, 3. Szabó Zsuzsa (PEAC) 26.1. Csapatban: 1—2. Komló .,A” és BTC fiA? : 2T.6 3. PEAC 127.1. SPORTOLJ VELÜNK Az Újpesti Dózsa ellen készülődnek a Pécsi Dózsa labdarugói A Pécsi Dózsa labdarúgói a kedden lejátszott labdarúgó Du- í nántúli Napló Kupa-mérkőzésen 1 a BTC ellen helyenként biztató (teljesítményt nyújtottak. Az el- i ső félidő második felében for- ;más támadásikat vezettek a li­la-fehérek, s ezeket a gólerős Daka rendre t ikerrel fejezte be. ; — Nagyon készülünk, az Újpesti íDózsa elleni szombati találkozó­ra — mondotta Lovíq Károly, a Dózsa labdarúgó szakosztályának vezetője. — Az elmúlt évben Pécsett legyőztük budapesti test­vércsapatunkat, Újpesten viszont Bene emlékezetes négy góljával súlyos vereséget szenvedtünk. Kétségtelenül az újpestiek jó erőt képviselnek, hisz csapatuk­ban egész sereg válogatott játé­kos játszik, de úgy érzem, a ha­zai pályán azért nekünk ts van keresnivalónk. Akarással, lelkese­déssel, küzdeni tudással a csa­pat jó eredményt érhet el. Megtudtuk a Dózsa vezetőitől, hogy az Újpesti Dózsa elleni ta­lálkozón kedden délután a BTC ellen kezdő csapatot szeretnék pályára léptetni. A találkozó iránt nemcsak Pécsett, de a fő­városban is igen nagy érdeklő­dés nyilvánul meg. Az újpestiek szombaton külön autóbuszokat indítanak Pécsre A vendégcsa­pat már pénteken délután meg­érkezik a városba. A DÓ2»a lab­darúgói szerdán és csütörtökön délelőtt és délután is tartottak edzést. A pénteki napot pihenés­sel töltik, aztán jöhet a .szomba­ti utolsó tavaszi mérkőzés, az Újpesti Dózsa ellen. Az NB I-es pécsi csapat nyári programja lassan kialakul. A tavaszi idény befejezése után a labdarúgó Dunántúli Napló Kupa döntőmérkőzéseken vesznek részt. A nyári kupa találkozóira is ne­vezett az együttes, de a Dózsa vezetői a nevezést visszavonták, mivel a csapat június 3C-án 8 napos túrára az NDK-ba utazik. A tervek szerint július 2-án a Wismuth Aue csapatával mér­kőznek, majd július 3-áv Gerá- ban lép pályára a pécsi NB I-es csapat, a Dózsa harmadik NDK- beli mérkőzésének színhelyét kint jelölik ki. Július közepén a pé­csi szurkolók nemzetközi találko­zót nézhetnek végig, a Wismuth Aue együttese látogat el a Pécsi Dózsához. Augusztus elején Eszé­ken vendégszerepei a pécsi csa­pat, a labdarúgó Dunántúli Napló Kupa visszavágó mérkőzéseit az eredeti tervtől eltérően nem No- viszádon, hanem Eszéken játsz- szák, melyen a Vojvodina is résztvesz az Osijek Slovan mel­lett. Az MLSZ vezetői elkészítették az őszi idény első fordulójának I műsorát. A bajnokság őszi idé­nye augusztus i4-én kezdődik. A Pécsi Dózsa együttese a PVSK sporttelepén Csepel csapatát lát­ja vendégül A Népstadionban rangadó lesz ezen a napon, a Ferencváros és a Vasas mén ösz- sze erejét. Az NB l. őszi első fordulójának további mérkőzései: MTK—Bp. Honvéd, Ózd—Tatabá­nya, Dorog—Újpesti Dózsa, Diós­győr—Salgótarján Győr—Dunaúj­város. Verseny verseny után az úszóknál Az 1966-os nyári úszóidény jú­nius 4—5-én kezdődött Siklóson a megyei újonc-bajnoksággal, me­lyen kísérőszámként , lehetőséget adtak az idősebbeknek is a ver­senyzésre. A nagyok azonban kis számban képviseltették magukat, így nem is születtek kimagasló eredmények. Vasárnap délután rendezték meg a megyei úttörő olimpia döntőjét a Balokányban, ahol a vidékieket, sajnos, csak a harkányiak képviselték. Most szombaton és vasárnap Harkányban kerül sor a megyei serdülő bajnokságra, melyen, re­mélhető, a pécsieken kívül a me­gye más úszószakosztályai is kép­viseltetik magukat. Ezt követően Nagyatádon mérik össze erejüket a serdülők a területi bajnokságon. Az idén először rendezik meg a serdülők területi döntőjét, ahol Somogy, Tolna, Baranya és Fejér megye legjobb fiatal úszói talál­koznak egymással. Egy héttel később, június 25-26- án Kecskeméten lesz az országos serdülő bajnokság és a területi gyermek seregszemle második for­dulója. Július 2—3-án a Balokány­ban rendezik meg a megyei fel­nőtt bajnokságot, 9—10-én a te­rületi felnőtt bajnokságot. Kis­kunfélegyházán 16—17-én találkoz­nak a gyermek seregszemle ül. fordulójának résztvevői és Kis­Rádióközyetítések a labdarúgó VB-ről vn. 11., hétfő, 19.20: Megnyitó és Anglia—Uruguay; VH. 12.. kedd, 19.20: Brazília—Bulgária; vn. 13., szerda, 19.20: Magyarország—Por­tugália; vn. 15., péntek, 19.20: Magyarország—Brazília; VTT. 16., szombat; 14.50: Bulgária—Portugá­lia; vn. 20., szerda, 19.20: Magyar­ország-Bulgária; vn. 23., szom­' bat, 14.50: Negyeddöntő; VTT. 25.-, hétfő, 19.20: Elődöntő; vn. 26., kedd. 19.20: Elődöntő; vn. 28.. csü­törtök, 19.20: Mérkőzés a 3. he­lyért; VII. 30., szombat, 14.50: Dön­tő. (A vn. 23, 25, 26, 28-i közve­títések a magyar csapat szereplé­sétől függőek). kunhalason a területi ifjúsági baj­nokság. Július 23, 24, 25, 26-án a magyar felnőtt bajnokságot bonyo­lítják le, 30—31-én az országos serdülő bajnokságot és ugyancsak 31-én a meghívásos versenyen vesznek részt Szegeden a pécsi úszók. Az idei nyári úszóidény kiemel­kedő eseménye lesz augusztus 13- án az országos vidékbajnokság, melyet Debrecenben rendeznek. A versenyekre a pécsi úszók idejük­től függően készülnek, s az edzők is, a versenyzők is alig várják már, hogy vége legyen a vizsga- időszaknak és jól felkészülhesse­nek az összecsapásokra. Sporfpedagógia, edzéselmélet, sportpolitika Nyilatkoznak a sportoktalói tanfolyam hallgatói Az Országos Edzőképző Intézet rendezésében indult 1965—36 évi egy éves sportoktatói tanfolyam az első „fejezetének” végéhez érkezett. Az Edzőképző Intézet kiküldöttel előtt megtörténtek az elméleti vizsgák. Sportáganként, a két heti gyakorlati oktatás és a záróvizsga még hátra van. Az elméleti részre pécsi szakelőadók készítették fel a hallgatókat, a gyakorlati anyag elsajátítása a szakágak országos szakemberei­nek irányítása mellett történik. A sportpedagógia, edzéselmélet, sportegészségtan, sportpolitika és gimnasztikái ismeretek az edzők számára elengedhetetlenül szük­ségesek. Lemorzsolódás nem volt! Csupán kettő hallgatónak nem sikerült eredményes vizsgát ten­ni. Megkérdeztük a jövendő sportoktatókat, rrnként véleked­nek a tanultakról. Dr Bányai Sándor, a Pécsi Postás NB Il-es kosárlabdázója: — Hallgató társaim kivétel nél­kül komoly gyakorlati múlttal rendelkezők voltak. Az általános elméleti anyag, megfelelő .talaj­ba” került. Élvezet volt egy-egy elméleti témakörben vitázni. Kü­lönösen az edzéselmélet ragadta mea tetszésemet. Nagy kedvvel tanulmányoztam, hogy miként le­het többrétűén, bemutató mó­don modern, korszerű edzést le­vezetni. Élmény volt számomra a pécsi előadók felkészültsége egy- egy előadásra. Úgy érzem, mind­ez kitűnő alap a hamarosan sor­ra kerülő gyakorlati oktatáshoz. Bereczky László, a PVSK ki­tűnő ökölvívója bevezetőben Bá­nyai témakörét folytatta: — Előadóink tanítási módszere megragadott. Nem arra voltak kíváncsiak, mit nem tudunk, ha­nem azt feszegették, hogy mihez értünk. Olyat tanítottak, amit az edző gyakorlatilag felhasználhat. I Es mindezt közérthető módon. hisz a legjobb jegyzet sem pó- tol egy-egy kitűnő előadást. A Csepel -elleni ökölvívó mérkő­zés volt aktív sportoló pályafutá­som hattyúdala E Ihatároztamt edző leszek. Tizennégy éves sportpályafutásomat befejez tem. Orvosszigorló vagyok, sokat kell tanulnom. Deutsch Péter röplabda edző* a Gépipari Technikum tanára sem bánta meg, hogy elvégezte a tánföivamot. Ezeket mondotta: — Mindig tanul az ember. Már két segédok*atói képesítést sze­reztem. 1956-ban röplabdából, 1962-ben pedin kosárlabdából. De Ilyen előadói gárda, mint üllek Emil. Szuchovszky Bertalan. dr. Szalay István rengeteg újat tu­dott mondani. Es a régihez vi­szonyítva. mennyire előtérbe ke­rült a testnevelés rím élet! Mi­lyen nehéz —, milyen manas szinten kell tanulni a sportegész­ségügyet! Nem sajnáltam a fá­radozást. Az én sportágadban nagy szükség van az utánpót­lásra Pécsett. Mindössze négyen- öten működünk edzőként. A tanfolyamnak két n*’ jpú- gatója is volt. Köztük T u1"*ns Jánosné a PVSK magyar válo­gatott atlétanője. — A tanfolyam elvégzése -ov- pant hasznos volt számárra Férjem, aki egyúttal edzőm is. mindÍQ mondotta; „Meglátod, ha edzői vizsgát teszel, máskénben látod meg a dolgokat'*. Ez való­ban így van. Látom magamon, mit és miért kell tennem. A MÁV rendelőintézetben dolgozom, így érintkezésben vagyok a be­tegekkel, de az élettani és fizio­lógiai hatások tanulmányozása a sportegészség tap keretében mérni s nagyon érdekes volt számomra. Ha abbahagyom az aktiv spor­tolást, edző szeretnék lenni. Ad­dig nem. Versenyzőnek ás edző­nek együttesen lenni túlságosan nehéz Komlón az ipari tanulók körében népszerű a gúlatorna. A n. OSN Komló városi sportünnepségérc látványos gyakorlatokkal készültek. Be­mutatójuk nagy sikert aratott. A komlóiak példája is bizonyítja, érdemes foglalkozni ezzel az eléggé elhanyagolt sportággal. KÉZILABDA I. osztályú férfiak: 1. Tanárképző 9 8 1 — 207:1*24 17 2. Ércbányász 9 8 — 1 249:92 16 3. PEAC 9 8 — 1 192:119 16 4. Bóly 9 4 2 3 176:163 10 5. Kesztyűgyár 9 5 — 4 162:172 10 6. Szabolcs 10 4 — 6 184:200 8 7. Vasas II. B. 9 4 — 5 142:167 8 8. Siklós 9 2 3 4 141:150 7 9. Sellye 9 1 2 6 81:191 4 19. Porcelángy. 9 1 1 7 76:155 3 11. Márok 9 — 1 8 92:169 1 12. Mohács törölve A háromfordulós motoros gyor­saság) bajnokságban két fordulót már lebonyolítottak és miután csak a két jobbik eredményt ér­tékelik, igv azok, akik az első két fordulóban száz százalékod tel­jesítményt nyújtottak, már meg­szerezték a bajnoki címet. A pé­csi motorosok legjobbjai részt vesznek a versenyen. A 359 köb­centiméteres sportgépek bajnok­ságában Takács István, a Dózsa motorosa az eddigiek során jól állt, és esélye van a má­sodik hely megszerzésére. if EVER 6, epeda- rugós ágybetét, modern garnitúra (ü db 3 9 5 9 Ft-tól). RÉSZI. EIRE IS! VÁJT A kárpitos Pécs, Déryné utca 11. szám. Telefon: 3 6 - 7 5. Mindig elegánsan járhat, ha fta’apját a Patyolatnál tisztítlatja, Alakíttatja Patyolat. Rákóczi út 38. ButorMett ®oba két Magaslati úté® férfi vagy gyermekte- len. házaspárnak al­bérletbe kiadó. Érdek­lődni 12-étöl Pécs, Aradi vértanúk útja 2D. tsz. új társasházban 2 szobás öröklakás + garázs azonnal beköltözhetően eladó. OTP átvehető. ..Tettye” jeligére a Sallai u. hirdetőbe. _ bútordarabok , . eladók Szécsi Kál­teleszkópos. üzemképes máimé. Irányi D. tér Béri-Balogh Ádám 350-es Viktoria mo- Antik torkerékpár első-hátsó eladói állapotban eladó. Meg­tekinthető mendenmap délután. Pécs. Bá­rány-tető^ ________ 8 0 basszusos tangó­harmónika új álla­potban eladó. Megte­kinthető mindennap Pécs. Bárány-tető 3. Dannvia motorkerék­pár 125 cm3 eladó. — Antónia u. 7. Fürdőkályha komplett, jó állapotban eladó, Székely B. u. 73. Olcsón eladó kis csa­ládi ház. szőlő. kert. esetleg komlói lakás­cserével Cím: Rab Ferenc. Bodolyabér II. "•potyáim kéísitoba. Különbejáratú albérle­ti szoba kiadó. Kert­város. Gyulai Pál u. 24. sz. Eladó 500 négyszögöl fiatal őszibarackos és egy jó karban levő 900-as Wartburg. Rác­város 47. 643 négyszögöl. jól gondozott szőlő arany­PSS7komfortos. I eme- hegyen kLs épülettel. sö. belvárosi lakaso-)^ terméssel eladó. Sólyom-dűlő 7 «at elcserélném ha- on'ó pétidért. Ér­deklődni: Pces. Kök- En er** Válla'at. "»fon: 26-8í>. Pécs. 7i&itársaság tér 5. Pécsen .szoba, konyliás rl bérletet keresünk. . úiius elsejével A jár­atokat: 52193-as; zámra a kapcsvár hirdetőbe .'utó önindítók és di­■ amók javítását rövid1 batáridőre vállaljuk.---------------------------------“ T crchegjen 673 négy­l:0*»*1 Bo-;!s ögöl szőlő eladó, k«.. ut. présház, pince felsze­rv léssel * Lakás: Maíl­8. utcai kapu, I. ajtó.________ e m, 4. 2 dolgozó részére kü­lönbejáratú bútorozott szoba, fürdöszobahasz- nálattal kiadó. Tolbu. hin u. 122. Azonnal beköltözhető különbejáratú szoba dolgozó házaspár vagy két dolgozó részére kiadó. Pécs. m. kér., Ürögj út 53/1. Azonnal beköltözhető szoba-konyhás házrész mellékhelyiségekkel, esetleg műhely h&sz- nálattal eladó. ..Han­gulat cukrászda kö­zelében’' jeligére Sallai u. hirdetőbe, Tettye közelében na­gyobb lucernást bé­relnék. Bán. Zerge u. 30. Család! ház beköltöz­hető lakással. sok gazdasági épülettel, nagy telekkel eladó., Pécs. Táncsics Mihály! u. 42. sz. Kertváros.' .Régi. álló diszórákat. Pécs, rézórákat és kakukko- ló órát veszek gyűjte­mény részére Címet 9 órától 18 óráig a 13-59-es telefon szám­ra kérem. Eladó Wartburg De- lux. fekete-fehér. — Érdeklődni: Zója 19.. hátul i ban. Szómba ton órától, vasárnap egész nap. Egy másfél. vagy kettőszoba. összkom­fortos. távfűtéses szö­vetkezeti lakást ven­nék. — ..Cserelakás: nincs” jeligére a Sál­lal u. hirdetőbe. | mosasson A PATYOLATNÁL! Ágyneműk mosását 8 NAPRA, férfiingek és münkíiköne- nyek mosását 5 NAPRA vállaljuk. Kívánságra házhoz megyünk és a tex­tíliákat tisztán haza is szállítjuk. Telefon: 60-05. Figyelem! Siklóson Hálóbűtorok. konyha­gazdálkodásra és mé- bútorok. ágybetétek. hészetre alkalmas he- " ........... l yen ház telekkel ol­csó áron sürgősen el­adó. Érdeklődni: id Hugyi Mihály. Siklós] Postaszállás. Különbejáratú bútoro­zott albérleti szoba1400 négyszögöl szőlő, szerény dolgozó részé- gyümölcsös eladó. Kis­csőgarnitúrák. sezlo- nok. rekamiék. kom­bin ál tszekrények. hár- masszekrények. egyéb príma bútorok olcsón vásárolhatók Soóky bútorüzletében Zsol- nay u. 1. sz. ■I, Tel.: 148-704 u. 19. Kerens art a sze­mélyt. aki a Zsolnay , ,, ... i teában VI 8-ról, Egy idősebb népit 9-re virradó éjjel 34 vagy bácsit eltarta- -01 óra közötti idő-' ■•ók lakásért. némi ben megtalált én el- H pénzem van. vitt egy négerbarna1 .Mindketten jól 3 a- orkánt a rendőrségen ruck” jeligére a bal- sdja le. Személye is- UM u. hirdetőbe. mert. -----------------------------------­—------------------------------— E jszoba-kcnylia. kam J» Tort éoülő 5 lakásos rá' szabadreiidelkezé- t .rsasházban igé n es ni lakást keres nyug- t rvat keresünk. ..Két- díj as házaspár, belvá- » óba összkomfort”|rosban ..32 ezer” jel- L ligére a Hunyadi n,\ igére a Sallai ti. hír- llrtíetőbe 1 detőbi. Orvostanhallgató nő albérleti szobát keres szeptembertől .. Ren ­des” jeligére a Sallai u. hirdetőbe. Moszkvics 407-es első- kézből eladó. Érdek­lődni lehet minden délután. István-akna 9. sz. Buzási Nagykozár. Bogádi U. 7. sz. alatti ház sza­badkézből beköltözhe­tően eladó. (Szamárkúfenál) Csőn- JJ®, Myysiägöl szőlő ka ' I Makartetőn eladó. Er­!i ' deklődni: Pacsirta u---------------- 10. sz. L akatos tanulót, pécsi lakost felveszek. — Cemtgráf lakatosmes­ter. Rákóczi út 38. Lengyel bútorkiállítás­ról új konyha, ugyan­ott perzsaszónyeg el­adó. Kálmán. Korvin Ottó u 23. Telefon: 11-84. G amlrulkanitaló 15 éves ipari tanulót fel­vesz. Sipos János. gumijavitó. Pécs. u. 5. Ipar III. kerületben na­gyobb garázst vagy kis telket vennék. esetleg bérelnék mű­helyngk. „Autó” jel­igére a Sallai u. detőbe. hír­ESERNTÖ­JAVlTÄS,-áthúzás. Ol* esőn és szak­Guri-gnr! függönytar­tó. politúros eladó Belklinika, porta. Egy teafüzhely eladó. Pécs. Dobó István, u. 70. I em. 6. a. Bejárónőt felveszek. ..Kolozsvári út kör­nyék” jeligére a Sal­lai u hirdetőbe. Egy szép. világos há­lószoba bútor eladó. Színház-porta. Pécs külterületén levő, kertes kis családi há­zamat sürgősen elad-1 nám vagy főbérletiért elcserélném. „Bel váró-' siért” jeligére a Sal­lai u hirdetőbe. vállalunk gyors határidőre. minden méretbe» Olcsú árak. TEMPO Ksz, Bajcsy-Zs. u, 5. sz 500-as Trabant eladó. Komló, Zobák-akna. Hóvirág u. 6. Érdek­lődni mindennap dél­után. Keresek 1—2 szobás, komfortos szövetkezeti vagy öröklakást kp.-r OTP átvállalással. Hasonló főbérlet is le­het — Ajánl átok a t: .Rita” jeligére a Jó­kai u. hirdetőbe. Szép. biedermeier pá­ros antik szekrények Azonnal modern, bútorok el­adók. Megyeri u. 6. sz. Bútorüzlet. Eladó baromfi kavágógép és gyalu- pad. Erdély u. 38. sz. Eladók 89—70 kilós süldők. Nagy árpád. Főtér m, beköltözhető szoba-konyhás. mel­lékhelyiséget; ház sző­lővel. gyümölcsössel 65 00U eladó. Érdek­lődni: Köekrél. Lajkó megálló. 22, 23, 24-es busz. Albérleti lakótársat' keresek nagyméretűi szobámba, jólelkü nő.! vagy férfi személyé-! ben. aki. segítségemre lenne. Lehet nyugdí­Szép hálószobabútor, ias is. Pécs. TIT. kér. konyhabútor, rekamié.j Vadrózsa u. 5, — heverő. sezlon. sod-i A PÉCSI TEMPO KSZ értesíti a me­gye lakosságát hogy gépkocsi- átírás, név­változás, nyomtatványok kitöltése stb, esetében a lakosság ren­delkezésére áll a Megyei Fő- kapitányság előcsarnokában ÍEMPO RS2 szerűen. Gyors oontos kiszol­gálás) Pécs. Sállal utca 40 jzá m. TEMPO Szövetkezet Jő állapotban levő kettőszobás, alagsoros családi ház kisebb fő­bérleti lakáscserével, vagy egyszobás örök­lakás megegyezéssel eladó. „Szép otthon” jeligére a Sallai u. hirdetőbe. Elcserélném belvárosi nagyméretű. 3 szoba] hall. személyzetis, összkomfortos lakáso­mat kétszobás és másfél vagy egyszo­básért.. Lehetői eg összkomfort” jeligére a Sallai u. hirdetőbe. Kétszer 1 szoba-kony­ha. éléskamrás főbér­leti lakást cserélnék , i kétszoba. fürdőszobás ronyok. matracok, ol- Modern konyhabútor; DélamerikaJ pérasma! lakásért Felsőbalo­csór, eladók. Alkot- íó állapotban eladó. ! < néma) kis kacsák és kány u’ 6 Földszint many u 7. szám. Megtekinthető Vak1, tojás állandóan kap-j jobbra az első aitó Kórház térnél Kis- Bottyán u. 1.3. dél-* hatók. Torda u. 39. bútorüzlet. (előtti órákban. i----------------------------­------- I 1 Pellérd! szőlőhegyen gyümölcsös.-- j Házb.e'y Kova ested»- 187. , ___________ A ngol nyelvoktatás Beköltözhető kétszobás pen. Szarkaláb u. 5J szőlő-, málna- eper­most jelentkező kéz- összkomfortos örök la-j termő gyümölcsfákkal'.! telepítés betegség ■J~' haladóknak kás eladó. Hunyadi előnyös fizetéssel cl- miatt sürgősen eladó Tel,: I János út 1. Szőche-I adó. Érdeklődni: Al- vagy bérbeadó Érdek- 'nyi térnél. 'kotmáry c; 3é: «•. 1 lődotr Tettye“ tL SS. döfcnek. kedvezményesen. 26-94/87 HALÁLOZÁS Fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férjem, drá­ga édesapánk, nagyapánk és dédnagyapánk, CZAKÖ JÓZSEF életének 75. évé­ben elhunyt. Temetése jú­nius ll-én 11 órakor lesz a pécsi köztemetőben. A gyászoló család. Mély fájdalommal tudat­juk, hogy szeretett édes­anyánk. anyósunk, nagy­mamánk. ÖZV. SZÁLÁT JÓZSEFNÉ 69 éves korá­ban csendesen elhunyt. Temetése 10-én 19 órakor lesz a szigetvár—turbékl temetőben. \ gyászoló csa­lád. Mély fájdalommal tudat­juk, hogy szeretett kis­fiúnk, testvérke, unoka és kedves rokonunk, HEINE- MANN LACIKA, türelem­mel viselt, bosszú szenve­dés után, életének 9. évé­ben elhunyt. Temetése ll- én fél 12 órakor lesz a központi temetőben. — A gyászoló család. Fájdalommal tudatjuk, hogy drága, szeretett fér­jem, édesapám, GAJDON SÁNDOR hosszas betegség után június 6-án elhunyt. Temetése június 19-én, pénteken délután fél 2 órakor lesz a köztemető­ben. A gyászoló család. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Ezúton mondunk köszö­netét mindazoknak. akik felejthetetlen halottunk. KERTÉSZ MIKSÁN É te­metésén koszorúk, virágok küldésével fájdalmunkat enyhíteni Igyekeztek. Kü­lön mondunk köszönetét Borsy Károlynak és a Pé­csi Szikra Nyomda dolgo­zóinak. a gyászoló család. Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak akik felejthetetlen. ió édesanyánkat. ÖZV. PFTO JÁNOSNÉT elkísérték uto*- só útjára és koszorúk, vi­rágok adományozásával mérhetetlen * enyhíteni igyekeztek. Gyá­szoló gyermekei. Ezúton mondunk köszö­netét mindazoknak. ak;k szeretett halottunk. \T 4 - NYÓ JÁNOS temetésén megjelenésükkel, koszorúk virágok küldésével mér­hetetlen fájdalmunkat eny­híteni igyekeztek, a já­szolé család. Ezúton mondunk köszö­netét mindazoknak a ro­konoknak. barátoknak, is­merősöknek. akik d rá p-ít halottunk. GAJDON AN­DORNS sz. Halmai Margit temetésén fálda,*nu,,i’,rt enyhíteni Igyekeznek. Gyá­szoló édesanyja, fivére és távolból édesapja. J ARABHEG Ff úton épülő társai* ázban kétszoba. összkomfor­tos lakásomat átad­nám Érdeklődni: Ja~ kabhegn u. 43/1. Tol­na lóknál. Belvárosi, kertes há­zamban különbejáratú üres szobát biztosítok magányos férfi vagy nő részére. Családtag­ként teljes ellátással. ..János” jeligére á Jókai n, hirdetőbe. Egyedülálló. egészsé­ges. idősebb nénit ke­resünk családtagnak .. Anyagiak nélkül” jeligére a Sallai u hirdetőbe Szól őkapál ást. kötö­zést azonnal válla­lunk. Mayer Mlhálr- né. Kovácsiéiep. Roz­maring «, §, dunántúli napló A Magyar Szocialista Munkáspárt Baranya megyei Bizottsága és a Megyei Tanács laoja Főszerkesztő: Vasvári Ferenc Saerkesztőség Pécs. Hunyadi dt H Tel.: 15-32. 15-33.. 21-60. 2S-22 69-11 Belpolitikai rovat: 81-68. Kiadja: a Baranya megyei Lapítja 16 Vállal» Felelős kiadó: Braun Károly. Kiadóhivatal: Pécs, Hunyadi űi 11 Tél.: 15-32. 15-33. 21-60. 26-22. 60-11 PBCSI SZIKKÁ NYOMDA Pécs, Munkácsy Mihály u. 10. sz. Felelős vezető- Melles Rezső. „„ Terlesza a Magyar Posta;. . Előfizethető a helyi postahlvataloír- nál és kézbesítőknél. SSőöietési díj 1 hónapra 12.— Ft. Indexszám: SS HL

Next

/
Oldalképek
Tartalom