Dunántúli Napló, 1966. június (23. évfolyam, 128-153. szám)

1966-06-02 / 129. szám

19««. JCN1ÜS 2. 6 LlCtplÖ A II. OSN városi ünnepségére készülődnek Komlón Élosakk-bemuiató Pécsett kézilabda-parádé Pécsűjhegyeit fl ten szízök rajfra készen A teniszezők nagy erőpróba élőit állnak. A hét végén meg- j kezdődnék a tenisz NB II-ben a j kétfordulós bajnokság mérkőzé­séi. Ä PEAC női és a Spartacus .férfi játékosai képviselik a város színeit ebben az évben is az NB n-ben. A pécsi teniszezők főpróbáju­kat a csapatbajnokság megindulá­sa előtt a megyei egyéni bajnok­ságokon tartották. A háromnapos verseny után kialakultak a csa­patok összeállításai, a PEAC Czibulkáné, Tamássy, Barics, Kiss, dr. Ambrusné, Molnár összeállí­tású csapattal kíván rajtolni. Tar­talékként az egyetemistáknál dr. Schmidtné áll készenlétben. — Idősebb, tapasztalt, rutinos játékosok mellett fiatalok alkot­ják csapatunkat — mondotta dr. Borsiczky Béla, a PEAC szak­osztályvezetője. A fiatalok közül különösen Kiss Ági árult el jó .fórmát a megyebajnokságon, a döntőbe jutásért háromórás mér­kőzést vívott Tamássy Liával és csak nagy küzdelem után há­rom játszmában maradt alul. Ba­rics is kezd formába lendülni, de nála az edzéslátogatást vizsgái akadályozzák. A régebbi játéko­saink közül Tamássy Lia mellett különösen dr. Ambrusnétól vá­runk jó játékot, biztos győzelme­ket. A PEAC női csapata szombaton az NB Ö-ben első mérkőzését Bu­dapesten a MAFC ellen vívja, majd vasárnap a Győri Vasas ETO lesz a pécsiek ellenfele, ezt a mérkőzést is Pesten játsszák. Nehezebb mérkőzés vár a ta­vaszi első fordulóban a Spartacus férfi gárdájára. Az elmúlt évben a MAFC-tól vereséget szenvedett a Spartacus, és most szombaton is­mét a műegyetemistákkal kell Pé­csett, a Balokány ligeti pályákon megmérkőzniük. Vasárnap ugyan­csak a Balokány ligetben a Csepel Autó ellen lépnek pályára a pé­csiek, a megyebajnokságon a fér­fi egyesben nem kis meglepetésre Borsiczky legyőzte az esélyes Ba- riczot. A két fiatal mellett Lacz- kó. Hirth, dr. Wébel és Orovicza alkotja a Spartacus együttesét. Az NB I. legjobb góllövői U gólos: Farkas (Vasas) ló gó­los; Albert (FTC). 9 gólos: Bene (U. Dózsa), Monostori (Dorog), Puskás (Vasas). 7 gólos: Korsós (Va3ae). s gólos: Csemal (Tata­banya. Dunai n. (U. Dózsa), Nagy A. (Honvéd), Solymosi I. (U. Dó­zsa). 5 gólos: Győrö (Győr), Kal­már -(Csepel). Kovács I. (DVTK), , Németh (FTC), Ticihy (Honvéd), j 4 gólos: Czigler (Dunaújváros), 1 Dalia (Pécs), Fengyvesi dr. (íTC), Komora (Honvéd), Mártha (Duna­újváros), Sebes (Csepel), Szabó (Tatabánya), Szuromi (Tatabánya), ; Varga (FTC). 1 fl P csi Bányász visszalépett a DNK-ból, a BTC került a helyére A tavaszi utolsó erőpróba előtt a Dózsa labdarúgói zottsága a selejtező mérkőzések harmadik helyezettjét, a BTC-t hívta meg a Bányász helyére. A lila-fehéreknek a keddi mérkőzés lesz a főpróbájuk az Újpesti Dór zsa elleni utolsó tavaszi baj­noki találkozó előtt. Dr. Vajda katonai szolgálatra vonult be, dr. Györkő gipszkötéssel a Lábán otthon fekszik. Kincses lábsérü­léssel bajlódik. A szakosztály ve­zetői az első csapat eredményei­vel elégedettek. A tartalékgárda teljesítménye viszont jóval a vártnál gyengébb. A bajnoki táb­lázaton a tartalékbajnokságban a Pécsi Dózsa foglalja el az utolsó helyet. Az MLSZ az NB I-es csapatok foglalkoztatására Nyári. Kupa- mérkőzéseket szervez Az NB I-es csapatok közül eddig az MTK, a Csepel, a Tatabánya, a Dorog és a Pécsi Dózsa jelentkezett, de nyolc NB I B-ben szereplő együt­tes is részt kíván venni a Nyári Kupában. Sok NB n-es csapat is jelezte részvételét a Nyári Kupa- mérkőzéseken, eddig nem keve­sebb, mint 20 együttes jelentke­zett. szkot. Tehát két héttel ezelőtt is fennállott a mostani helyzet és akkor össze tudták egyeztetni a tavaszi bajnoki hajrát a kupa- találkozókkal. A legfurcsább a dologban az, hogy a Bányász labdarúgó csapatának edzője, Kresz Sándor nem is tudott a visszalépésről. A Bányász elhatározása nem szolgálta a pécsi nagy sportkö­rök között kialakult jó viszonyt, és nem szolgálta a pécsi egye­sületek közötti együttműködést, mely nélkül a város minőségi sportjának fejlődése elképzel­hetetlen. Az MTS Komló városi Tanácsá­nak elnöke Vastagh László és munkatársai, a TS aktívái, a sportszövetségek és a sportkörök vezetői nagy munkában vannak. A hét végén rendezik Komlón az országos sportnapok városi sport­ünnepségeit A szervezőbizottság az utolsó előkészületeken dolgo­zik. A résztvevők csütörtökön és szombaton délelőtt még egy utol­só próbát tartanak, aztán vasár­nap délután a Bányász kökönyösi fűvespályáján következhet a nem kevesebb, mint 18 számból álló, 125 percig tartó nagyszabású sport műsor. KORAN KEZDTEK KOMLON A SZERVEZÉSHEZ Februárban a TS .elnökségi ülé­sén tárgyalták meg a tennivaló­kat, nem sokkal később megala­kították a szervezőbizottságot, azonnal munkához láttak. Két rendezvényen már túl vannak. Május 26-án a Komlói Szabadtéri Színpadon megismételték a pécsi élsportolók bemutatóját. Az idő­járás nem kedvezett a dísztornának, a vártnál jóval kevesebben tap­solták csak végig a szemerkélő esőben a színvonalas, változatos bemutatókat. De a komlóiak ön­kritikusan beismerik, jobban kel­lett volna előkészíteniük, meg­szervezniük a bemutatót. Sokkal jobban sikerült a Május 1. Műve­lődési Ház kiállítótermében meg­rendezett sportkiállítás. A kiállító­terem nagy elfoglaltsága miatt mindössze csak két napig volt nyitva, de ennek ellenére igen sokan nézték meg. A sikeren fel­buzdulva a Komló városi TS el­nöksége elhatározta, decemberben megismétlik a kiállítást, de akkor már hosszabb időtartamra tartják nyitva. A fényképes tablók, tró­feák, zászlók mellett grafikonos táblázatok jól szemlét-ették a bá­nyászváros sportjának fejlődését. A IT. OSN komlói központi sport­ünnepségének műsorát nagy gond­dal állították össze. Több, mint háromezer aktív résztvevő lesz. Ott lesznek a középiskolások, az általános iskolásak, az ipari tanu­lók. Az Úttörő Szövetség megala­kulásának 20 éves évfordulóját ünnepük az úttörők. A rendező­bizottság vezetője Somkuti Ede testnevelő tanár és munkatársai Sütöri Pál, Cserháti Zoltán, Sági Sándor, Becsei Gabriella, Huszka Gábomé testnevelők már a tanév elején hozzákezdtek tanítványaik­kal a gyakorlatok betanulásához. A belvárosi iskolások zászlógya­korlattal készülnek, a keleti álta­E heti totótippieink a pecst aanyasz sk elnök­sége bejelentette a Dunántúli Napló Kupa szervező bizottsá­gánál. a csapat visszalép a DNK küzdelmeitől. Szó szerint idézzük a Bányász SK elnöké­nek Bódi Dezsőnek levelét: ,,A Pécsi Bányász SK labdarúgó szakosztálya értesíti a DNK Szervező Bizottságát, hogy a labdarúgók versenysorozatának további küzdelmeitől visszalép. A csapatnak igen erős bajnoki mérkőzései vannak, és az ugyancsak erős ellenfelek nem szolgálják e célok elérését. Tar­talék-csapatunkat nem kívánjuk szerepeltetni, mert ezzel a Kupa versenyeinek értékét csökken­tené.** Nos, eddig a levél. Két héttel ezelőtt, amikor a Dunántúli Napló Kupa szervező bizottsága összevlti és határozatot hozott a kupa-mérkőzések folytatására, a Bányász képviselője, Kresz Sándor edző és Illés Ferenc, a labdarúgó szakosztály vezetője is jelen volt. Mindketten egyet­értettek a másik három érde­kelt csapati a Dózsa, a Komlói Bányász és a PVSK megjelent képviselőivel, befejezik a Du­nántúli Napló Kupa-mérkőzé­Népssab. Népszava Népsport D. Napló 1. Magyarorsrág—Sváje 1 1 1 1 2. Oroszlány—Komló z 1 2 x 2 X 2 3. DVSC—Miskolci VSC 1 1x2 1 X 1 á. Szombatin—Ganz MA VÁG 1 1 1 X 1 5. Székesfeh.—MÁV DAC 1 1 2 1 X X 1 S. KISTEXT—Szóin. MÁV X 2 2 x 1 2x1 1 7. Gyula—Pénzügyőr 1 x 2 x 2 1 2 x 8. SZMTE—Békéscsaba 1 1 X 1 1 9. Izzó—Zalaeg. TE 1 X 1 1 1 10. Zalaeg. Dózsa—Veszprém 1 1 1 X X 11. I.ecco—Palermo 1 1 X 1 1 12. Padova—Messina 1 X 1 X 1 X 1 X 13. Monza—AC Reggiana X 1x2 1 X 2x1 14. Pisa—Venezia x S X 1 X 1 X A n. OSN rendezvényei során jól sikerült snortdokumcntációs k állítást tartottak Komlón. lános iskolások labda- és botgya­korlatot tanultak. Tömeges népi tánc, karika, kendőgyakorlat is szerepel a műsoron. A kisdobo­sok humoros váltófutása a keleti általános iskolásokat mozgatja meg. A kenderföldi iskolások szín­pompás szabadgyakorlatot mutat­nak be. Az 501-es Szakmunkáskép­ző intézet növendékei tömeges gúlagyakorlatukkal szeretnének sikert aratni. A dávidföldiek kom­binált gyakorlata is minden bi­zonnyal elnyeri majd a nézők tetszését. Látványos lesz a sport- ünnepély záróképe, a pályán a zöld gyepen élőkép fo rmjában kialakul: II. OSN 1966. A nagyszabású sportünnepséget megelőzően a versenyek, mérkő­zések már szombaton megkezdőd­nek. Tíz sportágban tartanak ver­senyeket, mérkőzéseket. A szer­vezők mindent megtesznek, hogy a komlói városi sportünnepségek jól sikerüljenek. Az ifjú gárdis­ták vállalták a rendezői munkát. Mozgóbőflékriől, hangosbeszélőről is gondoskodtak, igyekeztek jól előkészíteni a kétnapos progra­mot. Pécsett az Országos Sportnapok műsorán két igen érdekesnek ígérkező rendezvény szerepel a hét végén. Vasárnap délelőtt a Schenyi téren élősakk-bemutatót tartanak a Leöwey Gimnázium, az Építő- és Gépipari Teclmikum tanulói, Radnóti János, a sakk­szövetség titkárának irányításá­val. A mostani rendezésre kerülő élősakk-bemutató némileg eltér az eddigi szokásos játékoktól. Ez­zel a bemutatóval érthetővé és egyúttal érdekessé teszik azok felé, akik nem értik a sakkjáték szabályait és mély értelmét. Az eddigi gépies és sablonos lépések helyett maguk a bábuk elevenednek meg és küzdik végig harcukat. Mivel ez a játék két hadsereg harca, az előretolt gya­log nem egy embert ábrázol, ha­nem egy járőrt. A huszár egy szakasz lovasságot stb. Minden egyes előretolt bábu megvívja kard-párbaját az ellen­féllel. A harcokat a vezér ;(kiráT; nő) irányítja. Ezt az új elgonch lást még sehol sem valósította meg az országban. Rendező és' forgatókönyv írója az Ércbánya1 SC sakkozója, Ivánö Kálmán. D Asztalos Lajos, a pécsi születé* nemzetközi mester még 1952-be írt. levelében írja, hogy az elgoi dolást áttanulmányozta, érdeke nek és szépnek tartja. A berni tató iránt NAGY AZ ÉRDEKLŐDÉS A SAKK-KÖRÖKBEN A pécsújhegyi bányász sportl lep is benépesedik szőni baton < vasárnap. A megyei kézilabd. bajnokság férfi- és női csapat sorra pályára futnak. A hét v gére kisorsolt bajnoki fordu minden mérkőzését Pécsújhegyc játsszák. — hi — Röviden A legjobb magyar sportJövc indultak el a Budapesten megre dezett nagyöbű sportpisztoly-ve senyen. Az, erős mezőnyben pécsi versenyzők jól megállt! helyüket. Péter József, » Dóz lövője 5. volt, Gáli József és V lek Béla a mezőny közepén v geztek. * Befejeződött a pécsi asztali la darúgők házibajnoksága 50 ve senyző indult. Nagy it * (PVS1 nyerte az I. osztályúak versenye Jól szerepelt Nagy m., Musztí az országos ifjúsági baj no Szén drei n. A csapatmérkőzést során a n. osztályban a Szig« vári MÁV Fűtőház végzett az el; helyen. A Hl. osztályúak köz Bállá m. bizonyult a legjob nak. Fejér megye bajnoks gán Martonvásáron Baloí László (PVSK) győzött ugyancsak pécsi Velkovics elő Csa patban: P VSK—Marton vás 37:32. A városi bajnokság, majd megyebajnokság után augusz'i 20-án és 21-én az országos ba nokságon versenyeznek a pée asztali-labdarúgók. KEVERŐ, epedft­rugós ágybetét, modern garnitúra <i> db 3 9 5 0 Ft-tói). RÉSZLETRE IS! VÁJT A kárpitos Pécs, Déryné utca 11. szám. Telefon: 3 6 - 75. áthúzás vállalatik gyors határidőre, mindé» méretbe* Olcsó árak. ÍEMPO Ksz. Bajcsy-Zs. a. 5- sz Beköltözhető Ml faéz eladó. Táltos ti. 18, Eladó egy személyes rek&mié, kárpitozott zsámoly, ebédlőbzek- rény, nagy tükör, vánkos, befőtteeüveg Siklósi utca 1—3. Két szoba, komfortos lakájomat eűcseréirüéfin csak 1 szobáért, amit eset­leg egy éven belül átadnék. ,,Társbér­let is lehet” jeligé­re a Sallai n. hir­detőbe. Vermek egy összkomfortos házat vagy öröklakást ..50 000 Ft kész pénz” jeligére a Sál Iái u. hirdetőbe, Egy Skoda Spartak személygépkocsi jó állapotban eladó. Pécs, UI. kér. 39-. es Dandár u. 8/A I. em. 4. ajtó. Moder» hálfwwfawbá tor eladó. Móricz \ Zsigmomd tér 8„ ül.1 29 ajtó. örfüi közmüvesátett telkemet eladom*. ..Tópart” jeligére a Sallai u. hirdetőbe. Simson segédinotarke- rékpárt vennék, eset­leg Simson start ad­nék cserébe. — Pécs. Előd u. 2.. Tihanyi. Elcserélném k any h ás, mellékhelyi-1 Céges lakásomat sra-l tv óbb összkomfortos­ra,.. ,, Térítés ellené-! ben” jeligére a Sal­lai u. hirdetőbe. szobás szövetke­zeti lakás eladó. ,, Október 1” jeligé­re a Sallai u. hir­detőbe. Zastava 600-as el­adó. Rácváros 19. szárp. ___________ K iadó 2 db kis ka­lorkályha, bontásból eredő deszkák. 1 Vú és 2 méteres fenyő rönkök. Ságvári 33, u. 25. szám. Olcsón efladó szek­rény, sezlon. vaságy' toalett tükör Pécs, Frankel Leó U. 27. sz. n. 3. Kandalló vajszínű el­adó. Kukoricát vagy téglát beszámítok. — l>obó István u. ' 76, földszint 3, a. Űjme­csekaljai két szoba, összkomfortos távfű­téses. 4 emeleti, fő­bérleti, lakásomat másfélszobás. vagy szoba-hallos hason­lóra 2 emeletig. ..Délután” jeligére a Sallai u. hirdetőbe. Festett kombináltbú ( tor olcsón eladó Lég szeszgyár u, 2, Nagy, Építtetők. figyelem: Épületgerentíák el­adók. Pécs, I. kér. Tolbucfato út. 354, alatt Elcserélném belváro­si egy szoba össz­komfortos nagy er- ! kélyes. távfűtéses; szövetkezeti örökla­kásomat nagyobbért, főbérleti is lebe*. ..Első emeletig” jel­igére a Sallad u. hirdetőbe. Egy dobfelszerelés el­adó. Pécs. Vafc Boty­tyán u. 54. Figyelem: Bátort, 6zépet. modernet, ol-l csőm vásárolhat Bá­rányai ál , Hal tér 1. j V rögbe» családi ház beköltözhetően eladó. Érdeklődni: Fülemüle utca 12. ac. Kárpitozott garnitú­ra, rekamié, fotel, szék, asztal. 6600 Ft-tól, fotelágy, ágy­betét. fiókos heverő, seelcra 700 Ft-tól — Bárány kárpitosmes­ter. Pécs. Jókai u. 4., régi Bútorházzal szemben. Tel.: 36-65. 6 darabból álló mo­dem garnitúra 6600 Ft-ért. Kétszemélyes rekamié, négy szék,! két fotel, fizetési] könny í léssel. Ágytne- [ mütartós heverő, sez­lon 700 Ft-tól. Zsol- nay u. 39., kárpitos­nál. Modern hálőber em.de- zés. konyhabútor, re­kamié. ágybetét, fote­lok eladók. Molnár — Felsővámház u. 2. Eí cserélném kétszoba összkomfortos lakáso­mat. másfélszobásra. Kolozsvár u. jeligére a Jókai u. hirdetőbe. Gáztűzhely. Berva motorkerékpár eladó. Pécs, Jókai M. 47., I. em, 4. ajtó. Üj állapotban lévő Pannónia eladó. Kert- I város. Táncsics M. u. 64. Belvárosi n. em. 1 szoba komfortos öröklakásom elcserél­ném n., m. kér. összkomfortos örök­lakásra, I. eme­letig. Értékkülönbö­zetet fizetek. ..Hely­csere” jeligére a Sallai u. hirdetőbe. Beköltözhető örökla­kás. központban há­romszobás, összkom­fortos eladó. Tele­fon: 27-34. Kis családi házam eladnám vagy elcse­rélném,. Közép-dein- dol út 22. szám. Elcserélném háromszo­ba személyzetis össz­komfortos lakásomat kétszoba összkomfor­tosra Nyugati jeligére a Jókai u. hirdetőbe. Asztalos szakmába önállóan dolgozó se­gédet azonnali belé­pésre felveszek. Je­lentkezni Szilágyi De­zső u. 16 ss, alatt. Már a Eladó sürgősein: Kombinált szekrény 800 Ft, 2 személyes rekamié 800 Ft, sez lan 300 Ft, ágybetét! 300 Ft. Fotelok 100 Ft-tól, hármasszek- rény tükörrel 800 Ft-tól tükör állvá­ny ok tükörrel 300 Ft. asztalok, székek, márvány lap, ablak tokkal. virágállvá­nyok, sublót, mat­racok ágyak, képek éö több minden, i Ady Endre u. 27. szám-. Csütörtökön egész nap. Rövid fekete bécsi zongora. körpáncélos, kereszthúros. három- pedálos eladó. Sem melweis u. 2. fszt. 1. Magaslati útinál lévő házhelyemet, szőlőmet, épülettel elcserélném Pécstől 15—40 km-es körzetben, úthoz, ál­lomáshoz közel. jó­szágtartásra alkalmas ház. föld. szőlő fel­szerelése« ingatlanért. Harkány vagy kör­nyékén előnyben. Ér­tékkülönbözet kiész- , pénzben jeligére a Jó- 1 kai u. hirdetőbe. Gyermekklinika mel­lett nagyméretű négy szoba, összkomfort vagy 2 db kétszoba összkomfortos lakás, emeletráépítési lehető­ség. 100 négyszögöl telekkel, építési en­gedéllyel eladó. — ..Emeletráépítés” jel­igére a Sallai utcai hirdetőbe. Kertes családi ház el­adó. kétszoba. össz­komfortos. Pécs, Ak­nász u. 7. sz., busz­megállóhoz 5 perc. Belvárosi .kisméretű szóba, konyhás la­kásomat elcserélném másfél vagy egyszo- ba összkomfortosért ,,30 000” jeligére a Sallai u. Hirdetőbe. Süldők. 3 db. 50—60 kg-os súlyban eladók. Kovácstelep, Árvács­ka ti. 11. szám. Televíaiö, mosógép, rá dió, gyorsszervíz garan mával. Házhoz me­gyünk. Telefon: 43-38. Keresek modern, egy, másfélszobás össz­komfortos főbérleti lakást, lehet szövet­kezeti is. „Sürgős 40 000” jeligére a Sallai ll. Hirdetőbe. Egy szoba-konyhás családi házat vagy la kást keresek ,,25 000” jeligére a Sallai u, hirdetőbe. HALÁLOZÁS Fájdalommal tudatjuk, hog> ÖZV. SZABD JA- NOSNÉ (Bem u. 20, sz.) 79 éves korában elhunyt. Temetése június 3-án 12 órakor lesz. A gyászoló család. Fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férjem, édesapám, fiúnk. vőnk, testvérünk, sógorunk. és kedves rokonunk, DR. BI­TÓ fMRE 36 éves korában csendesen elhunyt. Temeté­se június 4-én, szombaton fél 1 órakor lesz h Wö: ponti temetőben. (Részvé látogatások mellőzését ké jük.) a gyászoló család. KÖSZÖNETN YILVAN lT A Ezúton mondunk kös/i netet mindazoknak. ak' szeretett feleségem. £dc; anyánk, nagyanyánk *' < kedves rokonunk. Mil.O'i TA TAMASNÉ elhunyta a kalmával a temetésen rés: vettek és fájdalmunk? enyhíteni Igyekeztek, gyászoló család. 1700 négyszögöl szőlő lakható épülettel, tel­jes felszereléssel sür­gősen eladó. ,,150 000’ jeligére a Sallai u. hiidetöbe. Garázst keresek Belvárosban. Címet ,,Volga” jeligére Sallai u. Hirdetőbe kérek. Keresek gyűjteményem részére: régi és kü­lönleges gyufákat, — posta tiszta magyar és külföldi bélyeggyüjte- mény eladó. Motívum Elsőnapi borítékok is. Csak vasárnap dél­után 14—20 óra kö­zött. Érdeklődni Szita Imre gyűjtőnél, Péc*. Marx út 36. sz. Rádiót. írógépet, magnetofont, villany borotvát, távcsövet, légpuskát veszek. Wágner. Rákóczi u. 73. szám. Eladó kombinált bú­tor. szekrény. álló­lámpa. konyhabútor, virágállvány, gyerek­ágy stb. Érdeklődni: egész nap, Űjmecsek- alja. 117. ép. HE. e. Kántor Róbert. Hálóbútorok, konyha­bútorok. ágybetétek, csögamitúrák, sezlo- nok, rekamiék, kom­bin áltszekrények, liár- masszekrények. egyéb príma bútorok olcsón vásárolhatók. Soóky bútorüzletében, Zsol- nay n. I. Egy bejárónőt kerer sek reggel 8-tól dél­után 2-ig. ,,Falusi” jeligére a Ballal utcai hirdetőbe. Belvárosi nagyméretű 6 helyiségből álló (kb. 90 m2) kétszoba össz­komfortos lakásom el­cserélném 2 db egy­szobásra Ajánlatot ..2 különálló” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. ÖsfizeköRoceésr© alkal- ] más négyszobás. sok mellékhelyiséget; össz­komfortos családi ház. betegség miatt min- I den elfogadható áron, 1 fizetési könnyítéssel, igényesnek eladó. — Városi autóbusz há­rom percre. Pécs, Vasas H., Kút u. 6, Fiatal házaspár el­helyezkedne, feleség konyhai férj admi­nisztratív munkakör­be, gyakorlattal. ,;J6 munka” jeligére a Sallai u. hirdetőbe. Világoskék. fétmra- dőmy (reluxa) 85x242 és 140x160 cm mé­retű eladó. Pécs. A1 kofcmámy u 34 Hl Ulrich 17 ’órától Eladó 2 db ultra mo­dem világos Varia íróasztal. Ötkilogram- mos mérleg, három égős villanytűzhely, újszerű állapotban. Báránynál, Hal tér 1. Eladó Kertváros Bo gár u. 27. sz. ház félig kész állapot­ban minden elfogad­ható úrért. Érdek­lődni vasárnapokon a helyszínem. Hét- k&jnap Déryné u. 35. ss. Horváth. Azonnal bekül boziie bár. nagy trdvarr eladó. Gáspár u szám. Elcserélném egy s ba konyha, éléskai rás főbérleti lakás mat hasonlóra !vy. gáz bent van. üo tor Sándor u. .1 az. 7 ajtó. Aarmna) 'be-költoaht tőén eladó két / sz ba. konyha + ráf Mkhelyisége« há Csere lakást óesz mi tok. Péimpnost u 23. Megtekinti! tó: _ 15_ óra _ után. E ladó Péc; belter letér társasház ét tésre alkalmas tele kitűnő levegőjű h lyeai. Érdeklődni 1 bet délutánonké Ifjúság út 38. özrá alatt. Már csak S napig Pécsett a Baiokány-ligetben VARSÓ NAGYCIRKUSZ legyek eiMeta válthatók a színház Iegyfrotfáián és a cirkusznál Előadások kezdete minden este léi I, vasárnan tói 4 árakor tó, Jón / Makacsra június f—8—9. Jegyek elővételben válthatok a művelődés! házban. Telefon? 10—10= < Jóul A labdarúgó NB I-ben a hét végén nem játszanak bajnoki mérkőzéseket. A magyar váloga­tott Svájc csapatával játszik nemzetek közötti találkozót. Az STB I utolsó fordulójára június L2-én kerül sor. Az MLSZ-ben nem járultak hozzá, hogy június í-re előrehozzák az Ózd—Csepel §s a Diósgyőr—Dunaújváros ta- álkozókat. A műsor így alakul: június 11., szombat: Pécs—Újpesti Dózsa, Pécs 17.30, június 12., va­sárnap: MTK-Salgótarján, Nép­stadion (16.00, Ferencváros—Bp. lonvéd, Népstadion 18.00, Dorog—. 7asas, Dorog 15.30, Ózd—Csepel,; Ózd 17.00, Diósgyőr—Dunaújvá- 'os, Diósgyőr 17.00, Gy'őr—1Tata­bánya, Győr 18 00. Hétközben a Pécsi Dózsa labda­rúgói egymás közt játszottak ed- sőmérkőzést. A labdarúgó Du­nántúli Napló Kupa-küzdelmei so­rán kedden délután fél 6 órakor ‘ i PVSK-pályán a Dózsa labda­rúgói a BTC-vel veszik fel a har- ■ x>t a döntőbe jutásért. A Bá- ; nyász visszalépett a kupa-küzdel- \ síéitől, és a kupa szervező bi­Egy furcsa visszalépés

Next

/
Oldalképek
Tartalom