Dunántúli Napló, 1966. május (23. évfolyam, 102-127. szám)

1966-05-03 / 103. szám

1966. MÄJTJS S. napló 5 A képernyő előtt Ha a néző figyelmesebben átlapozza a heti műsorka­lauzokat, áttekinthetőnek lát­szik az a törekvés, hogy a televízió lehetőleg minden igénycsoportot kielégítsen; fő­képpen az eseményekről szóló tájékoztatásokat illetően. A Zenei figyelő is az ilyen tájékoztató jellegű műsorok közé tartozik, s való­színű, hogy a jelentős zenei kultúrával rendelkező Pécsett különösen nagy népszerűség­nek örvend. A legutóbbi Ze­nei figyelő gazdag tartalomjegy zéke is igazolja, hogy a tulaj­donképpen csak most kiala­kulni kezdő műsor szinte minden jelentős zenei műsor­ról igyekszik számot adni; három operafelújítás, illetve -bemutató (Faust, Nyugat lá­nya, Mahagonny) kitűnő ösz- szeállítás Charles Münch bu­dapesti vendégszerepléséről, a Prokofjev-évforduló s a Musi- ca Hungarica ismertetése — a bő tartalomjegyzék egyben a műsor dicsérete is. Ami ta­lán kifogásolható; a túlzott beszámoló jelleg, az egysíkú­ság, amely kultúrált formá­ban sem képes elragadtatni a nézőt. (Ez a beszámolós-stí- lus egyébként jellemző a te­levízió tájékoztató műsoraira, egészen kirívó példájával a múlt héten találkozhattunk a TV-jelenti során, amikor a MÉMOSZ-székház tetejéről nyolcperces műszaki-technikai tájékoztatást kapott a néző). Régi kívánsága a nézőnek, hogy a televízió mutasson be minél több rövid, jókedvű televíziósjátékot Ennek az örökös kívánságnak tett ele­get többek között a Nadrág és szerelem című televíziós játék, amelyet Hunyady Sándor novellája — Barangolás Olaszországban címmel dr. Oppe Sándor főorvos tart előadást május 4-én, szerdán du. 6 órakor Pécs város Doktor Sándor Művelődési Házában (Dé­ryné u. 18.), melynek keretében bemutat 200 színes, művészi diát, »eneklsérettel. (x) alapján, illetve színpadi átírá­sa alapján Horváth Tivadar rendezett. A derűs, kellemes történet egy angyalian egy­szerű ötletre épül, s szól a házitanítóról és a három sze­relmes kamaszlányról, felidéz­ve egy pillanatra a polgárott­honok kissé mindig vasáma- piasan megfontolt hangulatát, a szegénysorsú diák talpra­esett, mindig jókedvű egysze­rűségét s a komaszlányok minden jóvágású fiúra piruló pillantásait. A kellő hosszúsá­gú, derűs és színészileg is mértéktartó tv-játék a hét egyik legkellemesebb szórako­zása volt. örömmel üdvözöltük az első jugoszláv—magyar közös tele­víziós műsort szombaton este, ezúttal Belgrádból Két város egy folyó partján címmel. A műsor milyenségét, értékét mérlegre tenni kissé korai, annál is inkább, mivel csak az első részt láttuk A hatvan perc egyébként példa volt arra, hogyan lehet a mű­soridővel precízen s kultúrál­tan gazdálkodni, ami pedig a műsor első részét Illeti: volt benne valami diplomataszerű udvariasság mindkét „fél” ré­széről; megbízhatóan jót nyúj­tani. A lényeg mégis a műsor címében van, s ez (ha nem csak egy szimbolikus cím) ba­rátságos alapelve lehet egy kölcsönös, szomszédos együtt­működésnek, ami egyébként — a sportközvetítéseket leszá­mítva — televíziónknak más szomszédok esetében sem erős oldala. A május elsejei műsor fő­attrakciója a szerencsés ke­retbe foglalt hetven perces revűműsor volt, a látszik így utólag is, hogy a slágert, a sok kellemes rész­ötletet, a táncot, a látványt; a revüt megerősítették Róna Tibor kabaré számaival. Bár hozzáteendő, hogy ezek a be­tétek elmaradtak attól a szint­től, ami általában a Róna­számokra jellemző. Persze, így is szellemes, kellemes szóra­kozást nyújtottak például Sin- kovits taxismonológja, a Hul­lámvasút párbeszédje vagy a hajóhintást játszó Kazal László zenés száma, amelyek a politikai kabaré nyíltságá­val nyúltak közéletünk voná­saihoz. Példa Is lehet az egész műsor, amely végül Is elképze­léseiben, ötleteiben, szerkeze­tei megoldásában, díszleteivel, művészeivel és nem utolsó sorban kitűnő ritmusával, ren­dezésével feltétlenül nemzet­közi színvonalon mozgott. (T) Ifjúsági hangverseny a Liszt-teremben Kórus alakult Szalatnakon Szalatnakon nemrég ve­gyeskar alakult. A 40 tagú kórus tagjai bányászok, vas­úti dolgozók, erdőgazdasági és tsz-munkások, hetenként kétszer, de ha szükségét ér­zik, több alkalommal is összejönnek próbára. A ve­gyeskart Krausz György ne­velő vezeti. Számos művet tanultak már meg. Magyar nyelvű kórusműveken kí­vül német népdalokat Is megszólaltatnak. Nagyobb nyilvánosság előtt május 29-én mutatkoz­nak be Aballgcten, a Hegy­háti majális című rendez­vényen. Tévé-park Róna Tibor kabaréi a műfa­jon bélül mindig esemény-! számba mennek, s bár a va- ! sárnap esti műsor nem poli-; tikai kabaré volt, sokkal, egy magas igényű eszterádműsor- ról volt szó — remek ötletnek. A gép is, a vezető Is kü­lönleges „öltözékben” dol­gozik. A vezető, Darvas Ist­ván traktoros gázálarcban irányítja a gépet, amely gyomirtószert szór a fajta­kísérleti állomás eszterági telepén egy 29 hpldas Ex­press borsó táblára. A vegy­szer száműzi a kapát és biztosítja a kiváló mag­fogást, mert ebből a borsó­ból elit-szaporítóanyag lesz. Bemutatók, kuriózumok, sokrétű, változatos műsor A pécsi Nagy Lajos Gim­názium és Szakközépiskola szombaton este nagysikerű if­júsági hangversenyt rendezett a Liszt-teremben. A Janus Pannonius Gimnázium kóru­sa mellett vendégként fellé­pett a szegedi Tömörkény Ist­ván Gimnázium száztagú leánykara is dr. Mihálka György vezényletével. A Ti­szántúl legjobb iskolai ének­kara impozáns megjelenésével, kidolgozott, finom, tiszta hang­zásával, megérdemelten nagy közönségsikert aratott. Műso­rukban magyar szerzők (Bar­tók, Kodály, Bárdos, Tillai) al­kotásai szólaltak meg, vala­mint olyan művek, melyeket ez az együttes mutatott be, így a Hajnalhívás című kom­pozíció a zeneszerző Joó Ete zongorakíséretével. A kórus­mű szövegéül szolgáló költe­ményt a neves szegedi költő, Papp Lajos mondotta el. A pécsiek szerepélését első­sorban a sokrétűség, a korok és műfajok tekintetében is érdekes, bár kissé túlmérete­zett változatosság jellemezte. Ivasivka Mátyásnak, a két pécsi gimnázium együttesei karnagyának életeleme a fá­radhatatlan mozgás, a lendü­letes munkatempó, a mindig újat nyújtani akarás vágva. Ezúttal is alapos munkát vég­zett, ha a műsorra tűzött mű­vek interpretálása nem Is mozgott mindig azonos szín­vonalon. A zeneirodalom nagy korszakaiból stílusos ízelítőt nvújtó műsorból hadd emel­jük ki Monteverdi: Scherzi musicali sorozatának három tételét, mely korabeli hangu­latot árasztó, gitárokkal kl- esészített hangszeregyüttes kí­séretében szólalt meg a Nagy Lajos Gimnázium vegyeska­rának tolmácsolásában. Érde­kes színfolttal gazdagította a hangversenyt a gimnázium vokálesvüttese, főleg néger spirituáléval aratva nagy kö­zönségsikert. A jánuszisták két Kodály-mű (Pálmák alján és Badacsonnyal szemközt) mel­lett bemutatták Ivasivka Má­tyásnak Jevtusenko versére írott Alkoss, művész! című új kórus-epigrammáját, vala­mint Tardos Béla: őszi vers című impresszionisztikus han­gulatú művét. Nagy sikert aratva szólalt meg újból Kodály Zoltánnak Kisfaludy Mohács című versére, 1965- ben komponált nagyszabású kórusműve az azt elsősek be­mutató Janus Pannonius és Nagy Lajos Gimnázium egye­sített vegyeskarának tolmá­csolásában. E hangversenyen hangzott el először Magyar- országon Britten: Missa Bre- vis-e. Nagy érdeklődése! hallgatta a közönség ezt a latin szövegű, a gregorián dal­lamokat helyenként dzsesszes elemekkel átszövő öttételes művet a Janus Pannonius Gimnázium leánykarának elő­adásában. A maga nemében egyedülálló kuriózumként ha­tott Carl Orff néhány nép­dalfeldolgozásának bemutatá­sa a mester által a Nagv La­jos Gimnáziumnak kü’dött hangszerek és az iskola leány- karának közreműködésével A meglehetősen hosszúra nvú!t műsort zenekari számok egé­szítették ki: Hándel F-dű- or­gonaversenyének II. tétele, melvben szívesen hallgsituk Halász Béla művészi orgona- iátékát (a Britten-művet 1« ő kísérte), valamint Sugár Re­zsőnek zongorára és vonós- zenekarra komponált Rondáid Litter Ilona és a két girr" 4- zium vonószenekarának elő­adásában. A sikeres Ifjúsági hangverseny Kodály: A ma­gyarokhoz című nagyhatású kánonjának összkari előadá­sával zárult. A szegedi és pé­csi együttesek kamarakórusai vasárnap délután a Kórház téri dzsámiban Is színvonalas műsorral kedveskedtek. —nt— Pécs város I. kér. Tanácsa VB mezőgazdasági csoportja felhívj»« az érdekelt lakosság figyelmét, hogy a Pécsi Állami Gazdaság Bogád község lerllletén május 5- Ig mérgező növényvédő szerrel permetezni fog. Felhasználásra kerülő szer: Wofatox, hatóanyaga szerves foszforsavas észter. A szer emberre és állatokra veszélyes. A permetezett területtől mindenki tartózkodjék távol. BETtífl, apeth-1 BontUMI ered« m rugós igtbMít. lulált, gereadák, léc. modern garnitúra ks eladó. Vasas n, <6 db 3 9 5 0 Ft-tol).I Szövetkezet út 11. RÉSZLETRE ‘ Telefon: 5 0-15. ESERNYÖ­JAVlTAS,-áthúzás. ol­csón és szak­szerűen. Gyors pontos kiszol­gálási Pécs. utca 4 ! Beköltözhető egyszo. 1 ba összkomfortos örök | lakást vennék, bel te­|rülétén készpénzért. — j Cím: Dorogi Pécs, Janus 8. sz. Pamnomdus u. Sál lat izám. TEMPÓ Szövetkezei Rózsafán. Petőfi o.'Különbejárat« bűtor©-1 37. sz húz beköltöz- zott szobába férfi szó] hetően eladó. ; batársat keresek — Kis lakásomban _ ott- Szilágyi Pezső út 30. hont és kosz tot ad- sz* _____________________ n ék egyedülálló nyug- Keresek bontásból, díjas vagy középkorú téglát, iparvasutat nőnek, ki$ ápolásért, vagy té-vasat. Berta Felsővámház u. 28. . István, Pécsszabolcs,1 ivfp^ívu~v»" “ WvTTn<Wí>c-< Botomd utca 3. Vessek tűzhelyeket,' TeTevfsió, mosógép,'407-es Moszkvics jó mecscKcn kozmuvesi- ------------------. —r—^ !Tea-tüzhelyeket, Pa. rádió, gyorsszervíz, állapotban sürgősért H oh- olcsón eladó. Vörös­rúzs-tűzhelyeket, vae- garanciával. deU&til: Kossuth L. s *8göl szül« Bfcy' | ágyakat, mosógépeket, ma™. Házhee me- kereszt ú. 1. u. 45.. tejboltbaffi. Idős. nyugdíjas házas *| - •----------------'varrógépeket. P ár egy kis szoba-u___Zlv__WlDoltDao.__|s mázsa petrezselyem, tai Rákóczi k omyhás lakást keres Egy 13 hónapos bl- sárgarépa. cékla Kol- gyek. Telefon: 43-38. 48. Autógumi 590x15 ÚJ — * Pécs belvárosi szoba, konyha, fürdőszobás Eladó hálószoba, kom öregmezesen vagy Kert ka. szabad áron el- hagyma eladó. Érdek- Veszek komyhabú- JJJJJJfásomat elcserél- városban október 1-re adó. Pogány, Kos- lődni Garai u. 10. tort, rekamiékat, cső-, ff«11 vértanuk uija riém Szigetvárira. Bútor van. egy. évi suth u 26. | alatt. | garnitúrákat, kárpi-, *1;______________________'Választ „Sürgős" jel­lakbért előre fizetek Tti7TFArYjn*Ő7£ tozott garnitúrákat,! Elcserélném kétszo- igére a Jókai úti U jmeszes. °I kér. S”10« ?0'4’,* &í~ kombi náltszekrényt, |ba, konyha, élés- hirdetőbe. Szeptember 6 tér 6 I B«^w»Íahi fon-* 39 91 György hármasszekrényeket, kamrás lakásomat, 2~ “ “-----7~ H CP«n] Szedelinló, í eSáií^íagy elST- ífl * ° | Ilonokat. ágyteté. vagy egy szoba össz- «“****. torta* köl­i exact nam vagy eicse , u. o.______________ 1 mntroe/iiiraf. 1 ifnmfprffwm Sjml- csönt keresek októ­­.vi—x— v,„ —----------------- . W2K.CI/, mauiiwJKai.,! koiiuwubh. , , — “• E lcserélném kertes -él!n ■ - <gl hasonlóra. E]adó 0 crúÁd méh fehér márványt. Kol-'badság u. «2.. tat. .-Fedezet van.* utST kom- KisfParl kombinált- Hunor rakodó kap- tai. Rákóczi út 48.' Novecky. [eiigére a Jókai úti utcai i szoDa kom h-t o4l .Te- tárral Komló Kos--------------------------1------------------------hirdetőbe * készeméi: ° VlÜS*1’« Kr6' VmcAnUv. örn1f_ n<>. lOSOOC U. 12. 1 SUtll U. 1. hasonlóra vagy örök-. lakásra. Tel.: Tüzép-lroda. 39-98, Gyermek szerető, kö­- , 1 zépkorú nő 6—8 órai biráltezekrény, tv- háztartási munkát vál szekrény, heverő, re- laJnft Lelni or málha, kamié, varia hármas- w’ 'jeligére a Sallai szekrény, ágynemütar- útl hirdetőbe tó, televízió, rádió,!_______________:________; l emezjátszó. Megyeri Lakásomon két kis- u. 6. gyermek gondozását---------------------------—-----'vállalom, „Alkotmány F aredőnyjavitás. Tom ^t” Jeligére a Sallai pa Mihály u. 26. — úti hirdetőbe. Tei.: 49-41. Rozboud. ----------------------5-------------­----------------1---------------------1 Mánia 179. számú E lcserélném hat helyi ház. 1 szoba-konyha. Ségből álló főbérlete- fraöt szoba-konyha, élés kamrás főbérletiért vagy társbérletiért. — Ugyanott „Légpuskát veszek” jeligére a Sál lai úti hirdetőbe. Eladó sötét hálószoba bútor, könyvszekrény, kerek asztal, székek. Scós István. Ujme- csekalja, 57. ép. nyári konyha, kb. 800^ V—VI. osztályos Eladó Fonyódl gyermekek k orr epe- Vörösmarty u. 26 tálását vállalom.1 szám alatt kétszoba „Elsős -gimnazista’’ hallos villa. Száz­jeligére Jókai utcai, ötvenezer forintért, hirdetőbe /“ T . .--------------2---------------------- BÚTORÁT, ha régi E ladó süllyesztés var-j vagy rozoga, el n rógép, férfi kerék- pazarolja, Alpár új pár, Singer stoppoló jáalakítja. Tekintse varrógép. József u. meg átalakított bú- j toraimat. Al^óbalo- ! kány u. «._________ 5 25x16-os autógu­mik., és egy gyér­mekágy matraccal eladók. Komjáth u. 20 Meszes! iskolával aáembon. Telefon munkaidőben 65-23. Életjáradékra bekől­O tözhető összkomfor- Fő tos házat, vagy Gazdálkodásra is al­kalmas családi ház beköltözhető lakás­sal, jövedelmező hús- füstölővel, nagy te­lekkel eladó. Pécs, Táncsics Mihály u. Kertváros bizalom! Elő­la- leg nélkül szállítok kást keresek, belvá- ablakredőnyt, re- 42, rosban „99 000 kp. dőnyszekrény öélkü-1 , és 5—900” Jeligére lit, valamint re- Haloberendezes, kony­Humyadi úti hirdető- dőnyszekrényest. 10 ha bútor, rekamió, fő­be. Ihavl részletfizetésre, telok, garnitúra, sez­Tódenbler Rákóczi Ion, szekrémyek, 38 | ágyak, eladok. Mol­*-------------------------- nár. Felsővámház u. azon- Eladí belterületen 700 Fél ház. azobe-kony- 2 aeilon, festett *ey- u nell beköltözéssel el. négyszögöl Ingatlan, ha beköltözhetöséggel neraütarté, könyv- ­adó Érdeklődni min- kis szoba-konyha be- eladó. „60 ezer" jel- állvány, 2 fa fotel Elcserélném 'költözhető lakással. — Igére a Sallai úti eladó. Kossuth L. u. rogy utcai -— Megtekinthető vasár-; hirdetőbe ;17.. bőrdíszmű üzlet, ksmrás lakásom, szó­PIK 2. den nap. ! ha, konyhásért. Bő- zést, hálóberemde­Körfűrészgép eladó, ^ap ttéxi nap Báíics -— ---------------I 7 r'lba, konyhásért. Bő- zest, konyhabútort, 3 fázisú. 3 lóerő6. — dűlő 1. sz Fekete út- Yennek kis, lakható S®^;lpfkanyh^ vcbbet 8^ä"J!LJ>etöil. Kertváros. Rózsa «. ró, jobbra' [épületet ÜtólSíietöon UtC* 73‘ SiP°8né' I— ^ heveröt. .sez­—--------------------------------1--------------------------------------!P?ca, tepen^ 3 m ob&s házfelügye- Elcserélném újmecsek lől lakásomat elcse- aljai IVa szobás, táv. Pécsvárad. Külterü­let 33. Zádori réiném kisebb főbér- ffltéses, öszkomfortos _ remem s. 5euu loucl. l u lcoco ^ witu. ^ _ _ ___________. kettő­■•é os-Vaseson 2 szo- ÍTtíS?1 ‘^Beépített rllövrttezeU lakásomat: ' öa. összkomfortos.1 konyhk" Jeligére a városi 2 szobás fö-, eladójs Pince gazdasági _épU­07P- családi ház Sallai úti hirdetőbe, bérletiért. „Éva" jel- ül szőlőhegyen. Rrdek letekkel 647 négy­rar kerttel, tele gyű ------------------—— Igére a Sallai úti hír.1«*“*;, ?'01 telekkel eladó, r á!:kal eladó — Jé keresetteljáró ház- detőbe. |csekalja. Bajnóczl ú. Baranyajenön. Hó­„OTP + kp” Jel-! mesteri lakásomat ha-j "it a Sallai 'úti hír- sorolóra *’ I csekalja. Hajnóczi u. Baranyajemőn., 13/a._____________i bóráknál. W tnék beköltözhető ; ebb házat, vagy la- kást csak belterüle­Kevesehb elbé?"éta1ri-világos háló, konyha Két személyetek kű- Eladó Cserdl szóló­„AcVeseOD _ . ■» . . .1 cin/»nr troy- tAnivii 4mt.ll WtOTO- Rorrvntl 1 OArt nAonieoÄ. hirdetőbe. ícyArgs „ fih szekrény, Singer var-j lönbejáratú bútoro- hegyen, 1000 négyszö­lgere a oaiiai ““ rógép. szébnyitható zott szoba eladó. göi szőlő, 1100 négy­-----------! asztal. négy mosó- Két év előrefizetés- szögöl szántóföld,! e ladó, teknő, horganyzott! sei. József u. 42. [lakható emeletes r— meiyooi egy szoba, fürdőkád, nagy üst.! *^AifjVrHéR- présházzal- Érdek­összkomfort beköltöz- ágy sodronnyal. 5 16dinl - hely«11«01* Jeligére a Sallai úti y,AfÄ Alkotmány u.| köbméter tűzifa, ^b»fbb Szórni Fél házrész melyből egy Jel hirdetőbe, Bolgárkerti szövetke­zeti 2 szobás, távfű­hető. 72. I köbméter tűzifa, kü ., . löníéle üvegek, edé- Járadékra vagy Szomar Lajosnál. nyék Családi ház eladó.1 elköltözés Egyszoba, konyhás la adó Erzsébet utca 7. sok egyéb miatt el téses. II. emeleti la- kást beszámítok. Haj-, kásomat elcserélném, nal u. 3. ! _ . 2 szobás esetleg lü -------------:—A--------------------(Beköltözhető egyszoba s zobás PIK-lakásra, ! Szolid, magányos nö összkomfortos örökla vagy egy szoba hal-! 1 szép szoba társbér- kást vennék belterü los összkomfortosra.! letet vagy főbérletet létén készpénzért — .Modern lakás” jel- keres a belvárosban. Cím: Dorogi Pécs, igére a Sallai úti, „22 ezer” Jeligére aj Janus Pannonius ­hirdetőbe. re Nagyméretű diófa föbérletet ’ kSSek kombid iltezekréTiy el­iODerietet aereses ar1A mmvarii .Tó.nr« „Tavaszi” Jeligére adó. Hunyadi János „áttviwa JCDBCU3 . 0­Jókai utcai hirdető-;ut •_________________ — 1---------------------------------(Elcserélném, szoba, Eladó kukoricamor- konyha. mellékhelyi­zsoló, ágybetétek,1 séges lakásomat, sodronyok, hálószoba- másfél vagy kétszoba bútorok Koltai. RÁ- összkomfortra. Or- kócri M 4ft. ‘«olya a. 1». Síp­gondozás hantolás, (84 Ft) Virágültetés. Megrendelések felvétele: TEMPÓ Ksz. Temető kápolna jobb szárnyában lant, garnitúrákat. Molnár, Felsővámház utca 2._____________ E ladó szép szőlő Nagy-Daindol 49., buszmegállónál két út között, egyenes, kő­mentes értékes gyü­mölcsfákkal. kúttal, 400 négyszögölön kint házhelynek alkalmas. Alkotmány u. 82. Balatonyiné. Komló, Majális 18. számú családiház 400 négyszögöl kert­tel, gyümölcsössel, lakáscerével eladó. Háromszobás előny­ben. Tel.: 27-81. 16 órától. ““— 3 db fonott kerti- Elhe'yeekednék álla- ^ kerek - mi gazdaságba vagy |]í.1íiOVits Érdekp?"1 tsz-be fejős tehenész- „ P-écs’ twk. Havi fizetés és Felsővámház ú lakás szükséges „Ren- Tetőfedést és des. szorgalmas” jel- javítást vállal. Tóth Igére a Jókai úti: Károly tetőfedő, — hirdetŐU. 'Cailiag k. U, 40. tető­CsehssTov&k, mély gyermekkocsi, külföl­di menyasszonyi ru­ha eladó Mártírok u 24. sz. Komplett légfütőbe- rondezés eladó és ga­rázs kiadó. István u. 6/3. sz. Belvárosban 3 szoba, konyhás. részben be­költözhető alagsoros ház eladó. Landler u. 18. Jobb csengő. FIGYELEM! NÉGER­BARNA válltáska, repülőtáska, piaci táska, sportzsák. há­tizsák készítőnél kap­ható. TÁSKABOLT­BAN. Rákóczi u. 40/1. Nagyméretű. régibérű kettőozobáa, első­emeleti, összkomfor­tos lakásom elcserél­ném kertes vagy ud­varos hasonló lakás­ra. „Kossuth Lajos u. 50 Ft” Jeligére a Sallai úti Hirde­tőbe. Balatonlelle-felsőn I. osztályú 4—5 szobás, közműves épület, kö­zűiét részére üdü­lés céljából kiadó. „Saját vizparti strand” Jellgér# Hu­nyadi úti hirde­tőbe. Rövid fekete zongora eladó. Kulich Gyula u 12. n. 6. Hálóbútorok. konyha­bútorok, csőgarnitú­rák, ágybetétek, kom­binált bútorok, egyéb prima bútorok olcsón vásárolhatók. Soóky bútorüzletében. Zsol- nay u. l. HALÁLOZÁS I Fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett, Jó édes­anya, nagymama és mint édesanya, unokái után anyós és dédnagymama, ÖZV. BAUER ANTALNß Máyer Julianna türelme­sen viselt szenvedés után 82. évében elhunyt. Teme­tése 1966. május 4-én, há­rom órakor lesz a központi temetőben. A gyászoló csa­lád. Fájdalommal Jelentjük, hogv ÖZV. LUKACS BÉ­LÁN®, hosszú szenvedés után, 71 éves korában el­hunyt. Temetése május 4- én fél 1 órakor lesz a köz­ponti temetőben. — Gyá­szoló fia, menye, unokája. HINDI KISS ISTVÁN gyermekklinikai nyugdíjas gépész temetése május 4-én két órakor lesz. — A gyá­szoló család. Fájdalomtól megtört szív­vel tudatjuk, hogy drága gyermekünk, FERÉNCSICS JANCSIKA, 20 éves korá­ban, váratlanul elhunyt. — Temetése május 4-én üu. 16 órakor lesz a dráva- sztárai temetőben. — A gyászoló édesapa, Feren- csics János, édesanyja Bur­ger Mihálvné, Burger Mi­hály és kishúga, Rózsika. Fájdalommal tudatúik. hogy szeretett édes­apám, nagyapám és ked­ves rokon, KOROKN KAROLY nyugdíjas. 83 éves korában, rövid szen­vedés után elhunyt. Teme­tése május 4-én, szerdán fél 4 órakor lesz a központi temetőben. A gyászoló csa­lád. Mélységes fájdalommal tudatjuk, hogy forrón sze­retett, drága, jó gyer­mek, testvér, nagynéni, só­gornő és rokon, PINTÉR ENDRÉN® sz. Ladányi Má­ria (pellérdi lakos) türelem­mel viselt, hosszú szenve­dés után, április 30-án el­hunyt. Május 4-én fél há­rom órakor helyezzük örök nyugalomra a pécsi köz­temetőben. A gyászoló csa­lád. Fájdalommal tudatjuk hogy ÖZV. HERMFRZ BÉ­LÁN® április 30-án. rövid szenvedés után elhunyt. — Temetése május 4-én fél ? órakor lesz a Szt. M*há’v kánolnából. A gyászoló csa­lád. Fájdalommal tudatjuk hogy ÖZV. MÁTÉ MNO«:. N® Veres Katalin ívo’t noklosi lakos) 84 éves ko­rában csendesen Temetése május 4-én 1? órakor lesz Pécsett. Szi- getváry-család. Elcserélném belvárosi kettőszobás, összkom­fortos, gázboyleres1 régibérű, PIK-lakáso- mat, Jókai utcai, vagy Móricz Zsigmond téri másfélszobás, táv fütésesre. Lehet szö­vetkezeti," esetleg új- mecsekaljai főbérlet. „Móricz tér” Jeligére a Sallai u. hirdetőbe, Belvárosi nagy szoba, r.&gy konyha, előszo­ba, éléskamrás laká­somat elcserélném 1V2 szobás, vagy szoba- hallos belvárosi össz­komfortosra, magas költségtérítéssel. — „Hullám” jeligére Sallai u. hirdetőbe. Egy szoba-konyha főbérletet keresek, le­het egy szoba is. — Pécs, Aradi Vérta­núk a n Modern háló, kony­habútor, sezloro, re-i kamié, háromaJtós| szekrény, heverő OL-! CSÓN eladó. Alkot­mány u. 7. Kórház térnél. Eladó egy Jókarban levő Volkswágen gép- kocsl. Újvilág u. 1. Belvárosi, kettőszoba.1 összkomfortos lakást cserélnék belvárosi, egyszoba, összkomfor­tosért. „Május” jel­igére a Jókai u. hir­detőbe. Bor kapható Ott Bé­lánál, Báthory 17., (Jutányos áron). Bútorozott szoba für-l dőszobával két diák­lánynak azomnal ki-( adó. Munkácsy u. 4. I, e 9. __________ É ladó egy Jókarban levő fekete Duna ol- dalkocsd, bármikor, megtekinthető. Felső- vámház u. 17. Rie­Kétszeraclyeg röka- mié. négy szék két fotel, ágyneműtartós heverő, szekrény ágy részletre Is. Sezlon 700 Ft-tól eladó. Zsolnay u. 39. Kár­pitosnál^^ Fél házrész külön be­járattal beköltözhe­tően eladó. Szoba­konyha, nyári kony­ha, éléskamra, mel­léképülettel és kony­ha kerttel. Rigóderte- tő, I, kér. Hétvezér u. 24. Elcserélném 2 szoba, távfűtéses. újmecsek. aljai lakásomat 2 szó-, ba, személyzetis, ossz' komfortos, ealádi ud­varral rendelkező PIK lakásért. Doktor SánJ dór u. 64 14—18 órái«» Tel*: 32-23. * 407-es Moszkvics, állapotban olcsón adó. Fülemüle u. ? Fürdőkád kitűnő ál­lapotban eladó 9-'ő" 18 óráig Pécs, K^- '7(11 út 20. 250 köbcentis Sir-se motorkerékpár e-- adó Pécs. Közép - daindol 45. A Tolna megye! Á - látni Építőipari Vt, . lalat ács, vasbeton- szerelő, külsőközmű szerelő szakmunkáso­kat. valamint kub’- kos és segédmunkáso­kat keres felvételre Vidéki dolgozók ré­szére munlrés'-zéi,n,5 valamint napi három­szori étkezést tA-ífs- ellenében blztoR'»---* és különélést ff—*w Jelentkezni lehet s munkaügyi osztályon (Szckszárd. Tarcsay V. u. új irodaház*. Traktoros gázálarcban

Next

/
Oldalképek
Tartalom