Dunántúli Napló, 1966. május (23. évfolyam, 102-127. szám)

1966-05-21 / 119. szám

6 napló 1966. MÁJUS 21. A hét vége sportműsora Tisztes eredményt várnak az ózdiak Nyolcezer néző na^y tapsa kö­szöntött'' szerdán délután a pá- áról levonuló ózdi csapatot: megszerezte (a Dorog ellen) idei harmadik győzelmét, és ezzel a bajnoki áblázaton ismét egy hellyel feljebb került az Ózdi Kohász. Nem is ennyire nehéz győzelem, hanem elsősorban a mutatott játék volt az, ami a szurkolók ezreit megnyugtatta, hiszen mintegy hatvan percen át folyamatosan gördültek az ózdi támadások, s jól játszott a mezőnyben a hazai együttes. — Pedig még most sem tu­dunk teljes csapatunkkal ját­szani — mondta Károái Béla, a csapat edzője. — Halápi las­san már másfél hónapja hiány­zik (térde volt beteg), úgy volt, hogy már elkezdi, de nem vál­lalta. Flikő ebben az évben még nem jutott szóhoz (egy működő veséje van és nem kap játék- engedélyt). Régi sérültünk még Váraljai is, Budai pedig lég­ii «óbb szenvedett izomrost-szaka­dást, így aztán a szerdai ösz- szeállításon is változtatnom kell. Nagy baj az is, hogy Szendrei, a csapat volt gólkirálya katona, s csak vasárnaponként találkozik a játékosokkal. Másszóval nem edz., így aztán nehéz helyzet előtt áll az- ózdi tizenegy. Ben­nünket egyáltalán nem téveszt meg az, hogy a Pécsi Dózsa hétközben súlyos vereséget szen­vedett. Minden csapat életében adódhat egy ilyen kisiklás, (itt az edző valószinüleg az ózdiak­nak nemrégen az újpesti pályán elszenvedett ugyancsak 7:0-ás vereségére célzott), s ez nem változtat azon a tényen, hogy a pécsi legénység a bajnoki me­zőny egyik kitűnő csapata. Fel­készültünk rá, hogy otthon majd nagyon akar bizonyítani, s természetesen ennek megfelelően igyekszünk megszervezni csapat­játékunkat. Nem megyünk vér­mes reményekkel, de azért nagy küzdelmet és szoros eredményt várunk. Az ózdiak még jól emlékez­nek a tavaly őszi pécsi találko­zóra, amikor csak minimális, l:0-ás vereséget szenvedtek, an­nak ellenére, hogy a pécsiek szinte végigtámadták a mérkő­zést, állandóan ostromolták az akkor pompás formában védő Balogh kapuját. Most, — a közhangulatból ítélve — nem várnak ennyire egyoldalú küz­delmet. Különben az ózdiak ed­dig 5 idegenben játszott mérkő­zésükből mindössze 1 pontot szerezlek, s gólarányuk 6:18. Az ózdiak valószínű összeállí­tása: Borbély — Kovács, Nagy- kaposi, Bekő, Zalai, Murányi, Bozó, Széles, Lutz, Szendrei, Ősi. A Dózsa játékosai fogadkoznak A Pécsi Dózsa labdarúgói,- a csapat vezetői levonták a tata­bányai kudarc tanulságait. A 'Já­tékosok nagyon fogadkoznakj a jövőben hasonló meglepetés nem éri a csapatot. Vasárnap az Ózd ellen szereplő együttes össze­állítása több helyen megválto­zik. A szakosztály vezetői re­mélik, vasárnap javítani tud az együttes. A Televízió vasárnap közvetíti a Dózsa—Ózd találko­zót. igen nehéz mérkőzés előtt áll a Komlói Bányász is. Az NB I. B. listavezetőjéhez, a Debreceni Vasutashoz utazik vasárnap a Bányász-ósapat. Amennyiben meg tudja ismételni a Bányász a legutóbbi fordulóban Eger ellen mutatott játékát, még Deb­recenben is vannak esélyei a csapatnak. Ez a komlói szur­kolók véleménye. A PVSK va­sárnap délelőtt Pécsett Moson­magyaróvár ellen játszik, a vas­utasok hazai pályán a tavaszi idényben minden mérkőzésüket megnyerték, vasárnap újabb győzelmet várnak a szurkolók az együttestől. A Pécsi Bányász Pápára utazik. I Az NB HL hétvégi fordulójá­ból két mérkőzést játszanak Pé­csett. Helyiipar a Nagykanizsai Vasutast fogadja, a PEAC pedig Siófok együttesét látja vendé­gül. Vasárnap a Mohácsi TE Zalaegerszegen lép pályára, a BTC Nagykanizsán a Bányász- szál veszi fel a küzdelmet, az Ércbányász SC-re pedig Baján vár nehéz csata. A megyebaj­nokság mérkőzései közül a Má­gocs—Pécsi Vasas, a Boly- Siklós és a ma délután sor rá­kerülő Dinamó—Előre összecsa­pások ígérnek különösen érde­kes küzdelmet. Budapesten versenyeznek atlétáink Az atlétikai NB I. második for­dulóját szombaton és vasárnap rendezik meg. Baranya megye férficsapata a Budapesti Vasas és Debrecen csapatával, a megye női csapata a Budapesti Vasas mel­lett Borsod megye csapatával is találkozik a Vasas Pasaréti úti pályáján. Az elmúlt heti gyen­gébb szereplés után a női és férfi csapat javítani szeretne és vidéki ellenfeleiktől a két bajnoki pontot megszerezni. A női csapat össze­állításával kapcsolatban Köves mellett a második 100-as futónő, valamint a 4xlOO-as váltó összeál­lítása okoz gondot. Az elmúlt heti csapattól eltérően, Szilágyi váltja fel Hetesit a váltóban és 200 mé­teren. Tóth dr-tól, Dukácsnétól és Nikolausznétól is javuló telje­sítményt várnak a csapat vezetői. A férficsapatnál az újabb sérül­tek pótlása okoz gondot, de csata­sorban áll Honti és Benkovics. Ha csapatainknak ezúttal sike­rül ellenfelüket legyőzni, úgy nyugodtan nézhetnek az október­ben sorrakerülő két forduló elé. Ilyen szempontból nagy jelentő­sége van a mostani versenynek. Mi újság a kosárlabdázóknál? AzNB I-ben befejeződött a tavaszi idény Az NB II. csapatai most hajráznak A kosárlabda NB i-ben már be­fejeződtek a bajnokság tavaszi idényének küzdelmei. A PVSK férficsapata a 11. helyen végzett, a mezőny igen szoros, a hatodik és tizenegyedik hely között álló csapatok egyforma pontszámmal foglalnak helyet a táblázaton. Az őszi idényben javíthatnak a pé­csiek. Az NB n-ben a tavaszi idény hajrájához érkeztek a csapatok. A nőknél a szigetváriak most is jól szerepelnek, hétközben leját­szott mérkőzésükön 46:34 arány­ban ugyan vereséget szenvedtek Budapesten az Egyesült Gyógy­szergyár csapatától, de ez volt a második mérkőzés, melyen a csa­pat alulmaradt, pedig a tavaszi idényben legjobb összeállításuk­ban nem tudtak mindig szere­pelni. Erényük a szigetváriaknak, nagyszerűen dobnak, hallatlanul gyorsak. A PVSK női együttese ebben az évben sem nyújtja azt, amit a nagy múltú csapattól a szurkolók várnak. Kosán ét és Mórónét nem sikerült pótolniuk, ráadásul edzőválság is van a szak osztálynál. Bóta László, aki több, DUNÁNTÚLI NAPLÓ az MSZMP Baranya megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja. Főszerkesztő: Vasvári Ferenc Szerkesztőség: Pécs, Hunyadi János út 11. Telefon: 15-32,15-33, 21-60, 26-22, 60*11. — Belpolitikai rovat: 31-68. Kiadja: a Baranya megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Braun Károly. Kiadóhivatal: Pécs, Hunyadi út 11. Telefon: 15-32, 15-33. 21-60. 26-22. 60-11. Pécsi Szikra Nyomda. Pécs, Munkácsy Mihály utca 10. szám. ______________________Felelős vezető: Melles Rezső._____________________ T erjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj 1 hónapra 12.— Ft. — Indexszám: 25 054. mint egy évtizede irányította a szakosztály munkáját, lemondott tisztségéről. A PEAC női együt­tesében több van, mint amit a csapat mérkőzésein elárult. A kosárlabda férfi NB n. meg­lepetését a tavaszi idényben a Pécsi Postás szolgáltatta kitűnő szereplésével. A Postás a második helyen áll a bajnoki táblázaton, az idősebb játékosok, Móró, Bó- dis. Bányai, Fülöp mellett tehet­séges, fejlődőképes fiatalok, Ja- kabos, Lipics és a többiek hétről hétre jó eredményekkel lepik meg a sportág kedvelőit. A PE­AC férficsapata a harmadik he­lyen tanyázik. Az őszi idényben azonban nehéz helyzetbe kerül­nek az egyetemisták, Csongor és Polonyi egyetemi tanulmányaik befejeztével megválnak az együt­testől. A csapat irányítója és mo­torja Naumov Miklós nellé fiatal, tehetséges játékosokat szerepeltet Mórócz Imre edző. A hét végén különben rangadó lesz a kosár­labda NB n-ben, a Postás és a PEAC férficsapatai találkoznak egymással. A Tanárképző Főiskola együttese a vártnál gyengébben szerepel. Az ősszel három játé­kosuk végez, a főiskolásoknak sem lesz könnyű dolguk a baj­nokság hajrájában. A megyebajnokság tavaszi idé­nye véget ért. A férficsapatoknál a Meteor OTP, a nőknél Szigetvár II. vezet, örvendetes az ifjúsági és serdülő csapatok nagy száma, a sportág jövője szempontjából biztató, hogy 15 csapat részvéte­lével rendezték meg az általános iskolás bajnokságot, de a hónap végén sorrakerülő megyei úttörő kosárlabda-bajnokság iránt is nagy az érdeklődés. MÁJUS 21., SZOMBAT: Labdarúgás. NB III. mérkőzé­sek: Pécsi Helyiipari—Nagykani­zsai VTE, Helyiipari-pálya, 15.00, PEAC—Siófok, Ifjúsági-stadion, 16.30. Megyei mérkőzés: P. Dina­mó—P. Előre, Erőmű-pálya, 15.00. Kosárlabda. NB H. mérkőzés: P, Postás—PEAC, férfiak, PVSK- csarnok, 18.00. Atlétika. NB I. csapatbajnokság n. fordulója. Férfiak: Vasas, Deb­recen. Baranya. Nők: Vasas. Bor­sod, Baranya, Budapest, 16.00. Birkózás. Országos junior ver­seny a legjobb pécsi birkózók részvételével, Budapest, 16.00. Torna. Területi ifjúsági I. és II. osztályú férfi—női ^bajnokság. Tanárképző Főiskola 14.30. Tenisz. Megyei utánpótlás-baj­nokság, Balokányi sporttelep. 15.00. Háromtusa. Területi ifjúsági bajnokság. Siklós, lövészet, 15.00, úszás, 17.00. Asztalitenisz. Országos ifjúsági seregszemle a Pécsi Bányász, Pécsi Ércbányász és Sásd verseny­zőinek részvételével, Eger, 9.00. MÁJUS 22., VASÁRNAP: Labdarúgás. NB I. mérkőzés: Pécsi Dózsa—Ózdi Kohász, PV- SK-pálya, 17.30. NB 1. tartalék­mérkőzés: Pécsi Dózsa—Ózdi Ko­hász. PVSK-pálya, 15.45. NB I B. mérkőzés: Debreceni VSC— Kom­lói Bányász, Debrecen, 16.00. NB II. mérkőzés: PVSK—Mosonma­gyaróvár, PVSK-pálya, 10.00, Pá­pa—Pécsi Bányász, Pápa, 16.30 NB III. mérkőzések: Zalaegersze­gi Építők—Mohácsi TE, Zala­egerszeg, 10.00, Nagykanizsai Bá­nyász-Pécsi BTC, Nagykanizsa, 17.30, Baja—Pécsi Ércbányász, Baja, 17.30. Megyei mérkőzések: P. Porcelángyár—P. Szikra, Por­celángyár-pálya, 9.00, Mágocs—P. Vasas, Mágocs, 16.00, Pécsvárad— P. Kinizsi, Pécsvárad, 16.30, Bóly —Siklós, Bóly, 16.30, Pécsszabolcs —p. Honvéd, Pécsszabolcs, 17.00, P. Postás—Szigetvári ZMSE, Pos­tás-pálya, 15.00. Kézilabda. NB I. mérkőzések: Pécsi Bányász—Csepel, nők, Pées- újhegy, 10.00, Pécsi Bányász— Csömör, férfiak. Pécsújhegy* 11.00. NB II. mérkőzések: Kom­lói Bányász—Bp. Építők, férfiak, Komló. 10.00. Pécsi Dózsa—Szé­kesfehérvár, férfiak. PVSK-pálya, 10.00. Pécsi Vörös Meteor—BVSC, nők, PVSK-pálya, 9.00. Kosárlabda. NB II. mérkőzések: PVSK—PEAC. nők, PVSK-csar< nők, 9.45, Szigetvári Vörös Meteor —Vasas Izzó, nők. Szigetvár. 10.00, Tanárképző Főiskola—Agráregye­tem, férfiak, Tanárképző Főis­kola. 11.30. Teke. NB II. mérkőzések: Ró­zsa Ferenc Építők—Pécsi BTC, férfiak Budapest, 10 00. Bp. Mű­vész—Pé. sí Szikra, férfiak. Buda­pest, 10.00. Szombathelyi Haladás —Pécsi Bányász férfiak, Szom­bathely, 8.00. Röplabda. NB I. mérkőzés: PE­AC—Szeged, nők. Egyetemi torna- csarnok. 9.00. NB II. mérkőzés: Pécsi Dózsa—Kaposvári Dózsa, Tüzér utca, 10.00. Atlétika. NB I. csapatbajnokság II. fordulója. Férfiak: Vasas, Deb­recen, Baranya. Nők: Vasas. Bor­sod, Baranya, Budapest, 10.00. Te­rületi férfi- és női csapatbajnok­ságok: Baja, PVSK, Pécsi Tanár­képző, Pécsi Postás, Dunaújváros, Baja, 11.00, Barcs, Pécsi Dózt-a, Szekszárdi Dózsa, Barcs, 11.00, Komlói Bányász, Kaposvári Dózsa, Bátaszéki VSE, Komló, 11.00. Birkózás. Országos junior ver­seny a legjobb pécsi birkózók részvételével, Budapest, 10.00. Sakk. Megyei női egyéni dömő, Ujmeszes, Komjáth A. u. 5.. 9.00. Úszás. A Pécsi Dózsa évad­nyitó versenye, Balokányi strand, 9.30. Tenisz. Megyei utánpótlás-baj­nokság, Balokányi sporttelep, 9.00. Háromtusa. Területi ifjúsági bajnokság, Siklós, terepfutás, 9.00. Asztalitenisz. Országos ifjúsági seregszemle a Pécsi Bányász, Pécsi Ércbányász és Sásd verseny­zőinek részvételével, Eger, 9.00. Hazai pályán játszanak a kézilabdázók A kézilabda NB I. vasárnapi fordulójában a Bányász-csapatok a hazai pályán küzdenek a baj­noki pontokért. A legutóbbi for­dulóban mindkét együttes Özdon vereséget szenvedett. Most nem­csak a lányok, de a fiúk is ja­vítani szeretnének. A Bányász­lányok a bajnoki táblázaton jelen­leg a 6. helyen állnak, három győzelem mellett egy döntetlen és két vereség a csapat mérlege. Az ellenfél Csepel csapata jól szerepel, két vereség után egy­más után négyszer győzött, és jelenleg az 5. helyen áll a baj­noki táblázaton. A férficsapat Csömör együttesével találkozik, Ózdon sem játszottak rosszul a Bányász-fiúk, de a mérkőzés je­lentős részében emberhátránnyal voltak kénytelenek harcolni, és ez döntően befolyásolta az ered­mény kialakulását. Otthonukban I mérkőznek az NB II. csapatai is. kosárlabda NB n. Női csapatok 1. Egy. Gyógysz. 8 8 • 531:259 16 2. Székesfehérvár 8 7 1 454:354 15 3. Szigetvár 8 6 2 449:378 14 4. Szekszárd 8 5 3 410:319 13 5. MAFC 8 5 3 360:347 13 6. SZEAC 8 5 3 422:422 13 7. PVSK 8 3 5 361:386 11 8. Szegedi Postás 8 3 5 425:450 11 9. PEAC 8 3 5 378:395 11 10. Pénzj. Ny« 8 2 6 274:415 10 11. Izzó 8 1 7 373:439 9 12. MNB 8 8 270:543 8 Püspökladányban országos kö­töttfogású serdülő birkózóversenyt rendeztek, légsúlyban Farkas (PV­SK) első, középsúlyban Szabó (PVSK) második lett. Tizenhat csapat 65 résztvevőjével Budapest ten rendezték meg a hagyomá­nyos Dózsa Kupa tájékozódási fu­tóversenyt. A PVSK csapata a he­tedik helyen végzett. A *egjobb vasutas-versenyző Ihász, az erős mezőnyben is a 18. helyet sze­rezte meg. Még egy hír: A Pécsi Tanárképző Főiskola női kézilabda csapata a Testnevelési Főiskola és a Szarvasi Óvónőképző között harmadik volt a főiskolás bajnok­ságon. HEUEft, epeda­iugos ágy betét, modern garnitúra «5 db 3 9 5 0 Ft-tói). RÉSZLETRE IS! VAJTA kárpitos Pécs, Déryné utca 11. ssám. Telefon: 3 6-75. KÉT DARAB FŐZŐ­ZSÁMOLYT könyv­jóváírással átveszünk. VEGYESIPARI VÁLLALAT, Irányi D. tér Nagyon szép két ágy, matrac, sodrony és toalett. 2 dfc 3^2 szeles dunna olcson eladó Érdeklődni: Bartók B. u. 36/1. Fellegi. ürögi Felsőhegyea 730 négyszögöl szőlő ol­csón eladó. Bővebbet Ürög. Kócsag u. 7. Szőlő. Makártetön, 7SÓ négyszögöl eladó. Érdeklődni minden nap du. 4—7-ig Pranc r.éő ál. ■ _____ l d­Sz erényen szoba azonnalra adó Pécs, I., kay' utca 92. (Közép- ) Belvárosban kétszobás házat, házrészt szék vagy kertes vil­lát. Ajánlatokat „Be­költözhető” jeligére debreceni hirdetőbe. Haláleset miatt sür­gősen eladó Zokon 1400 négyszögöl szőlő lakható épülettel, két részben is, teljes fel­szereléssel. Buszmeg­álló 10 perc Érdek­lődni Bicsérd* 22. Vízimotor. 250-es, 2 hengeres Boxer ri­adó. Baja, Alkot­mány utca 8. (Vár­halmi.) Egri komfortos, telefonos, gázfűtésű, magasföld, szinti luxuslakásomat cserélném pécsi hasonlóra. Kun Zoltán nyomdatech mókus Eger, Egészség ház n. 23., mfszt. 2. Telefon: 16-30, 16-31. Csőváeas kerti garni­túra riadó. Zó ja Családi ház, 2x2 szo­bás. 2 erkély es, össz­komfortos eladó. Meg egyezés szerint beköl­tözhető Pécs, Ignác u. 6. sz. MÉHÉSZEK! Ezúton is értesítjük Baranya megye valamennyi mé h ész ét, hogy a Bara nya—Tolna megyei Méhanyanevelő Tár­sulás kismórágyi te­lepéről anyákat lehet vásárolni. A társu­lás tagjai 40 Ft, társuláson kívüli mé­hészek 50 Ft-os egy­ségáron kaphatják meg. Az érdekeltek megrendeléseiket '■ alábbi címre küldjék el: Baranya- és Tol­na megyei Méhanya- nevelő Társulás Pécs, Zsolnay Vilmos u. 27. Elcserélném 2 szoba, összkomfortos komlói öröklakásomat másfél vagi' 2 szobás „Ta­nácsi lakásért” jeligé­re a Sallal úti hir­detőbe. Harmonium egy síp- r.oros, rövid zongora i utányosan eladók. — 'líohács,-r Kazinczy " r. «L A sildósá Magyar— Bolgár Test­vériség Mg. Tsz egy D— 4—FK (nagy Dutra) traktort üzemképes állapotút el­cserélne egy MTZ vagy Z Su per -f- Zetor 25- ért, azonos értékben. Érdeklődni le­het a HARKÁNYI GÉP­ÁLLOMÁSON Bálicsban 10S5 négy­szögöl szőlő gyümöl­csös, présházzal, két részben) is eladó. — Pécs, Fürst Sándor u 28. Kun; ____________ 40 8-as Moszkvics ri­adó. Pécs, Rákóczi út 10. Elcserélném konyhás, gázos bel­városi lakásomat egy szobásra. „Nyár ele-| je” jeligére Hunyadi úti hirdetőbe Zastava-Fiat 767 cm3 kifogástalan eladó. — Pécs, Csorantts n, 1. BeWirosi Kertváros, Géza u. _ __ t es családi ’ házi négy szoba, összkomfortos, központi fűtéses, be­költözhetően eladó. Ér deklődmi 5—6 óra kö­zött. egyszoba, Gárdonyi összkomfortos n. em.1 tér öröklakásomat "elcse-1 rélném II—Ill-ra, egy szoba, összkomfortos öröklakásra I. emele­tig, esetleg kis csa­ládi házra. „Azonnali készpénz” jeligére a Jókai úti hirdetőbe. Rézháló, szekrény stb. költözködés miatt el­adó. Geisler 19. sz. KindJovics Uj tégla, 1500 db, el­adó. István u 34. Eladó: nagyon szép családi, erkély es, új villa igényesnek (két család részére elő­nyös), Földszinti há­romszoba, összkom. fort, alagsor 2 helyi­ség, garázs. Azonnal beköltözhető. Emeleti komfortos lakáscseré­vel. Telefon: 43-08 egész nap. Vennék Fonyódliget­Ujtelepülésen telket. Leveleket „Balaton” jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe kérem I’anyódligeten 130 négy szögöl közművesített telek eladó. Németh, Bu dapest, VI., Szi - nyel M. 10. Különbé járatú konyhás, vagy kony­ha haszná lattal albér­leti lakást keres fiatal házaspár, bel­városban vagy közel­ben, „Egyszerű” jel­igére a Jókai hirde­tőbe. Biztos megélhetést biztosító 900 négy­szögöl szőlő beköl­tözhető szoba-kony­hás lakással, 130 tér mő barackfával, lu­gas rendszerű, igényes nek eladó. Középdein. doi 35 Pécstől 4 km-re Bo­gád, Kossuth u. 108. számú ház 1400 négy szögöl szőlővel, gyü­mölcsössel eladó. 125 köbcentis Csepel motor eladó. Antal, Pollack M. u. 9. H. em; üjmecsefcalja. Uj állapotban lévő gyermek állóka eladó. Alkotmány 42. Hor­váth. Gáztűzhely, fajance mosdókagyló, öntött­vas kútkagyló. fest­mények neves festők­től, blondel keretben, négerbarna új kabát, hasítottbőrből, 2 fo­tel, 2 karosszék, 2 szék, gömbölyű do­hányzóasztalból álló garnitúra eladó. Pol- lák. Toldi M. u. 6, este 7 óra után. Tüskés dűlőben 2074 négyszögöl szántó ku koncával bevetve el­adó. Érdeklődés Ja- kabhegyi út 12. Beköltözhető örökla­kás központban, há- romszobás, összkom­fortos eladó. Autót átveszek. Tel': 27-34. Balatonf enyves ki pontjában partmenti szobák kiadók. Érdek­lődni Pécs, Rákóczi út 12/1., este 6 után. Kétszemélyes rekamié, garnitúrák, fotelágyak, kétszemélyes modern heverők, sezlonok, kis ipari kivitelben rész­letfizetésre. Kérjen díj mentes. képes ár­jegy zélket. Romám kárpitos. Budapest, Nagymező u 66. BSA 500 köbcentis motorkerékpár kifogás tálán állapotban el­adó Jókai u. 43., fszt 3. Különbejáratú szobát adnék annak az egye dülálló idősebb asz-; szonymak, aki beteg ápolását elvállalná. Marosvásárhely u. 13. A PÉCSI TEMPÓ KSZ értesíti a me­gye lakosságát, hogy gépkocsi­átírás, név­változás, nyomtatványok stb. kitöltése esetében a lakosság ren­delkezésére áll a Megyei Fő- kapitányság előcsarnokában. TEMPO KSZ Állami vállalatok, termelő- szövetkezetek, gépállomások, állami gazdaságok, magánosok FIGYELEM! Telepeinken beszerezhetik haszon vas szükségleteiket (vaslemez — mindem méretben —, csőáru, idomáru stb.) Telepeink: Pécs, Siklós, Mo­hács, Dombóvár, Paks, Szek- szárd, Bonyhád. MÉH VÁLLALAT Pécs, Doktor Sándor u. 14. sz. Tüdőszanatóriumnáf szőlő, beköltözhető épü lettel eladó. János u. 3. Morvay Különbejáratú bútoro­zott szoba, két férfi vagy két diák ré­szére kiadó. Kiss Er­nő u 25.’ Házhely Kovácstele- pen. Szarkaláb u. 5., előnyös fizetéssel el­adó. Érdeklődni: Al- kotmány u, 36. Fél ház beköltözhe­tően eladó, olcsón. — Szoba, konyhát be­számítok. Pécs, Ady Endre u. 74. sz. 900-as Wartburg fel- Keresek szoba-konyha, újított állapotban el-j éléskamrás házrészt, adó. Hird, Szabadsági vagy főbérleti lakást u. 128. Hétfőtől meg- „20 ezer kp.-vei” jel. tekinthető | igére a Sallai úti hir detőbe. lévő Jó állapotban heveröt vennék. Aj ám Eladó fehérzománcos latokat a Jókai ut- petróleumom gyorsfor- cai hirdetőbe kérek; raló. Cím: Felsőhavi- ,,Ibolya” jeligére. I boldogasszony 8 ESERNYŐ­JAVÍTÁS,-áthúzás, ol­csón és szak­szerűen. Gyors, pontos kiszol­gálási Pécs. Sallai utca 40 szám. TEMPO Szövetkezet HALÁLOZÁS A B. m. Bőr- és Nemi- beteggondozó Intézet mély megrendüléssel tudatja, hogy az Intézet fennállása óta volt vezető főorvosa, DR. JOBST PAL áldásos munkáséletének 76. évében elhunyt. Emléke úgy mun­katársai, mint betegei szí­vében tovább él. Fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férj, édes­apa, sógor és kedves ro­kon, SZAVAI FERENC, az újhegyi mosó nyugdíjasa, 55 éves korában, hosszú szenvedés után elhunyt. Te­metése május 23-án, hét­főn 1 órakor lesz a köz­ponti temetőben. A gyá­szoló család. Mély fájdalommal tudat­juk, hogy szeretett fér­jem, nagyapám, nagybácsi, testvér, SCHILLI MIHÁLY (volt csányoszrói lakos) temetése május 23-án fél 3 órakor lesz a pécsi közte­metőben. a gyászoló csa­lád. A Xavér utcai Szociális Otthon tudatja, hogy szere­tett gondozottjuk, HAKA- LA JÓZSEFNÉ elhunyt. — Temetése május 23-án 3 órakor lesz. KÖSZÖNETNYÍL V ANITA S Ezúton mondunk köszö­netét mindenkinek. aki gyászunkban együttérzésé­nek bármi módon kifejezést adott. Hal-család. Ház eladó Kandó Kálmán utcában, la­káscserével. Érdeklőd-1 ni: Kossuth Lajos út 7 sz. Udvarban. BIZTOS HATASÜ DROHOKA tyúkszem­irtó 3,60 Ft. VIDÁ- KGVICS drogériában, Doktor Sándor 56. Harkány, nyaralótele­pen., Béke u. 57.1 alatt egy. kettő, négy ágyas szobák kiadók. í Németbné, Harangön-! tő u. 1/2. sz. __ Eladó az Alsóhegyen 1200 négyszögöl jó­karban lévő szőlő, megosztva is. Lakás: Hegedűs Lajos, Ürögi u 98 sz vállalunk gyors határidőre. minden méretben Olcsó árak. Kútásást. kúttisztí- tást, emésztő- és de- rítögödrök tisztítását vállalom Móricz Pé-, tér kútmester. Pécs.j Kispostavölgy | Eladó Fürge I TEMPÓ Ksz. Bajcsy-Zs. u. 5. sz Kertes házamban egy Kisposta völgy.________| Eladó 800 négyszögöl szo ba, összkomfortot Fürge I. generálozottl gyümölcsös, új, lakha- biztosítok. „Idős rotációs * kapálógép és1 tó épülettel. Érdeklőd egyénnek kölcsönért” ■ fafűrészelő eladó Fe-,1]* Ujmecsekalja, 39-er jeligére a Sallai u. hér Sándor. Hosszú- öendar u 2/c. III hirdetőbe. ! hetény Fő u. 83. | Paracsi. Négyszobá* lakóház i Egyszoba, összfcomfor-, OTí’-n nyert 408-as beköltözhetően mező- gazdasági területtel eladó. Cím: Pécs, Marx K. ». 133. tos öröklakást vennék MOSZKVICS-ot ven- készpénzért. belváros- nék Címet „KP” jel ban. Dorogi. Janus igével a Sallai B, •. hirdet®» kérek. Beköltözhetően eladó présház 572 négyszög öl szőlővel. KÖzépgyü kés 4. — Érdeklődni: Pécsszabolcs, Hun u. 1. Papp. Szőlő 750 négyszögöl, Széchenyi tértöl gya­log 20 perc, 1 szo­bás, nyárikonyhás, be költözhető«! eladó. — Villany, pince, prés­ház, disznóól van. Ér­deklődni: hétfőn, ked den délután Tihanyi Gusztáv, Nagy Lajos u. 7. sz Középgyükös 10. alatt családi ház, 500 négyszögöl szőlő, fel­szereléssel azonnal be­költözhetően eladó. — Érdeklődni Lánc ’ u. 5. sz. Szabóéknál. Vasárnap egész nap. Keresek szoba-kony­ha, éléskamra főbér­letet 25 ezer kp. ,,Jú nius 15” jeligére Sallai u. hirdetőbe. Kétszemélyes rekamié, 4 szék. két fotel, fi­zetési könnyítéssel. — Ágyneműtartós heve­rő, sezlcra 700 Ft-tól eladó Zsolnay u. 39, KárpitosaÉl. Müút mellett 404 négy szögöl szőlő eladó. — Donátusi út 21 *(37­es busz). Fonyódligeten telek eladó. Levélcím Ka­posvár, Bartók Béla u. 15. Bodolyabér, n. kér. 13. számú ház sza­badkézből, sürgősen eladó. Érdeklődni le­het mindennap 3 db éves bikaborjú eladó Pécsudvard 142 sz. Horváth György.’ Figyelem! Bárány Ti­bor kárpitosmester új címe: Jókai u. 2. régi Bútorh ázzál szem ben. Kétszemélyes re. kaniié. fotel, székek, asztal 6600 Ft-tól. Fotelágy, sezlon^ he­verő, ágybetét ga­ranciális készítése, ja. vitása. Eladó kombin áltszek- rény, 4 személyes re­kamié, modern háló szobabútor, hármas­szekrény. mosógép. Kékes televízió, rá­diók, sezlon, székek, asztalok, konyhaszek. rények, sarokrekamié. Megyeri út 6. sz! Bútorüzlet. Irha bundáját, velur­és bőrkabátját most festesse torlódás előtt, őszkor kifizethető. — Tüzér utca 4. sz. Elcserélném Komló, Berek utca: kétszoba öSvSzkomfortos lakáso­mat pécsi másfélszo­básért. Ajánlatokat 52 180-as számra kaposvári hirdetőbe kérek. Értesítjük megrendelőin­ket, hogy a Bem vl. 3. szám alatti ÖRAJAVITÓ részlegünket a lövőben 7-18 óráig szombaton 7—14 óráig tartjuk nyitva. PÉCSI VEGYESIPARI VÁLLALAT Eladó modern konyha bútor, fél hálószoba, zománcozott fürdőkád fatüzelésű, rézhenge­res vízmelegítővel, 300 literes betomkád. Ér­deklődni Radnics u. 4. sz Pellérden, Dózsa út 118. ház azonnal be­költözhetően eladó. Ér deklődnl helyszínen. Kettő db túra motor csónak olcsón eladó. Érdeklődni: Rét u. 43. porta 900-as Wartburg el­adó. Könyök u. 16. szám Sírkő, sírkeret, műkő és beton áru megren­delhető Valkai Lajos kőfaragónál, Pécs-Új­hegy, Bor u. 36. Meg közelíthető 1*7-es autó­busszal. írógép, számolódén, varrógép, kávéfőző, rezsó, vasaló javítás. Kovács, Jókai utca 5.* Bútorüzletnél. Kandalló. két szó fűtésére alkalmas, i adó. Cím: Pécs. r kFülemüle u. ’8. : Kétszoba összkomfor­tos. hallos, szuterinos családi ház eladó. — Másfélszoba, összkom­fortos lakáscserét be­számítok. „Sürgős” jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. Eladó — részben — Magyarürög, Ali hegy rész alatt n-öl szőlő, gyümöle fákkal. Ugyanott 5 n-öl gyümölcsös. Érdeklődni: Magva ürög, Kócsag u alatt. Elcserélném bel vári kertes szoba konyb parkettás olcsóbé lakásomat 2 szol esetleg egy szó Összkomfortos újn: csekaljal vagy ny gáti városrésziért Értékkülönbözetet t rítek. Steinmetz %ct 6, Jenáit

Next

/
Oldalképek
Tartalom