Dunántúli Napló, 1966. április (23. évfolyam, 77-101. szám)
1966-04-04 / 80. szám
2 nciplo 1966. Április «. Czinege Lajos honvédelmi miniszter ünnepi beszéde hazánk felszabadulásának évfordulója alkalmából Hazánk legnagyobb nemzeti ünnepe, felszabadulásunk 21. évfordulójának előestéjén a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága, valamint a forradalmi munkás- paraszt kormány üdvözletét tolmácsolom önöknek és szocialista hazánk minden állampolgárának — mondotta bevezetőben Czinege Lajos. Az ünnepi évfordulón mély tisztelettel adózunk a szovjet népnek, amely a legnagyobb áldozatot hozta szabadságunkért. Hálával gondolunk mind azokra, akik felszabadulásunkért harcoltak. Szívünkben őrizzük a szovjet, román, bolgár, jugoszláv népek fiainak emlékét, akik hazánk földjén életüket adták népünk és az emberiség boldogabb holnapjáért — Kegyelettel emlékezünk népünk legjobbjaira, akik történelmünk során hősökként küzdöttek nemzeti függetlenségünkért, az osztályelnyomás megszüntetéséért, társadalmi felemelkedésünkért. A magyar népnek, melyet az idegen hódítók és saját urai évszázadokon át kegyetlenül elnyomtak, nem volt ismeretlen a kizsákmányoltak harcát vezérlő eszme, a marxizmus—leninizmus. Az idegen érdekekért rablóháborúba kényszerített magyar munkások és parasztok, a dolgozók tízezrei ragadtak fegyvert a Nagy Októberi Szocialista Forradalom idején, annak védelmében. 1919 tavaszán pedig népünk elsőként követte a Lenin vezette orosz nép példáját, amikor a kommunisták vezetésévé! hazánkban is munkás-paraszt hatalmat teremtett. A Tanácsköztársaságot az akkor még túlerőben lévő ellenség vérbe fojtotta. De nem tudta megtörni a nép ügyéért harcolók hitét és elszántságát, akiknek nagy és igaz eszménk adott erőt, kitartást a küzdelemhez a legkegyetlenebb elnyomás idején. Ennek az eszmének jegyében bontottak harci lobogót a magyar nép tömegei 1945 április 4-e után is. A kipróbált, harcokban edzett kommunisták, hazafiak mellé a forradalom újabb katonái, párttagok és pártonkívüliek milliós tömegei sorakoztak fel. A szabaddá vált nemzet parancsolt itt új rendet. Szétverte a sötét múltat visszavágyó, a nép ügye ellen támadó tőkés földesúri reakció erőit. Megteremtette a dolgozó emberek igaz hazáját, a nép államát, amely nemcsak otthont, kenyeret, s a szellem napvilágát, hanem önnön sorsa alakításának jogát s módját adta minden fiának, aki becsülettel vállalta, hogy egyéni sorsát összeköti a nem zetével, a társadalmi haladás ügyével — mondotta Czinege Lajos, — majd gazdasági sikereinkről szólva kijelentette, hogy fejlődésünk feredményei állják az összehasonlítást a megközelítőleg azonos, sőt sok szempontból a miénknél jobb feltételekkel rendelkező országokkal is. Hangsúlyozta, hogy a szabadság és a szocializmus éltető levegőjében fel- virágzott a tudomány és a kultúra, mely egész népünk kincsévé vált. Hazánkban a lakosságnak nagyobb százaléka vesz részt alap-, közép, és felsőfokú oktatásban, mint például Nyugat-Németország- ban, Angliában vagy Olaszországban. Elismert tény, hogy dolgozóink orvosi ellátása, államunk nyugdíj-, betegsegély- ző-, anya- és gyermekvédelmi rendszere lényegesen jobb, mint sok fejlett tőkés országban. S az is tudott, hogy az élelmiszerfogyasztás tekintetében a világranglista előkelő helyét foglaljuk el. Czinege Lajos miután hangsúlyozta. hogy országunk gyarapodásával, a néphatalom erősödésével párhuzamosan növekedett hazánk nemzetközi tekintélye is, hálával emlékezett meg igaz barátunkról és szövetségesünkről, a Szovjetunióról, amely azon túl, hogy vérével váltotta meg szabadságunkat, nagy segítséget nyújtott új állami, társadalmi rendünk kialakításához. Elismeréssel szólt az SZ$P XXIII. kongresszusáról, majd tolmácsolta a magyar kommunisták, egész népünk testvéri, forró üdvözletét a Szovjetunió Kommunista Pártja XXIII. kongresszusának. Szív bői kívánjuk, hogy a szovjet nép váltsa valóra a kommunizmus építésének a kongresszuson megfogalmazott lelkesítő célkitűzéseit, amelyek nemcsak önmaga további fel- emelkedését, hanem az egész emberiség békéjét, az egyetemes társadalmi haladást is szolgálják — mondotta. Czinege elvtárs köszönetét mondott a testvéri szocialista népeknek a nehéz időkben nyújtott önzetlen, elvtársi, testvéri támogatásért és hangsúlyozta, hogy a szocialista országok barátsága és együttműködése olyan erőforrás, amely sikereinknek mindig nélkülözhetetlen feltétele volt és marad. Miután méltatta a Szovjetuniónak a tudomány és a technika terén elért sikereit, kijelentette: Szertefoszlott az imperializmus atommonopóliumáról és katonai fölényéről szóló mítosz is, amelyről a nemzetközi reakció régi hatalmának, egyeduralmának visszaállítását remélte. Megváltoztak, s visszavonhatatlanul a szocializmus javára tolódtak el az erőviszonyok. A két világrendszer között széles fronton bontakozott ki a harc. Erőnk és igazunk tudatában ezt a harcot mi nem fegyverrel akarjuk eldönteni. Döntse el a küzdelmet az, hogy melyik társadalom fejlődik gyorsabban, melyik ad többet emberségből, jogból, a tudomány és a kultúra kincseiből, melyik tudja az egész társadalmat, — nemcsak annak egy részét — anyagi javakkal — történelmileg rövid idő alatt — magasabb fokon ellátni. Czinege Lajos miután megállapítottá, hogy a nemzetközi imperializmus — mindenekelőtt az Amerikai Egyesült Államok — ma még megpróbál ellene szegülni a történelem menetének, a népek akaratának. Elítélte az Egyesült Államoknak a vietnami nép elleni szennyes háborúját. Kijelentette, hogy népünk mélységesen együttérez hős vietnami testvéreinkkel. A világ népeivel összefogva, nők és férfiak, fiatalok és idősebbeit milliói gyűléseken és munkahelyeken tiltakozó szavakkal és tettekkel támogatják a haladás, az emberi jog, a szabadság eszméit, a hősiesen védekező vietnami népet. Népünk joggal lehet büszke, hogy olyan fegyveres erővel rendelkezik, amely méltó társa a testvéri szocialista országok hadseregeinek — hangsúlyozta Czinege elvtárs. Nemzeti függetlenségünkért, szabad, szocialista hazánk és a nemzetközi haladás sorsáért, az emberiség boldog jövőjéért érzett felelősségtől áthatva, fegyveres erőink személyi állománya készen áll, hogy a testvéri szocialista hadseregekkel együtt teljesítse hazafias és internacionalista kötelességét: a szocializmus, a béke ügyének védelmét — mondottá, majd így folytatta beszédét: Uj feladataink megvalósításához szívből kívánok sok sikert a forradalmi harcokban edzett munkásosztályunknak: az úi élet útjait iáró parasztságunknak; a termelés, a tudomány és a kultúra frontján tevékenykedő értelmiségünknek; az anyáiknak, akik a családi élet fő terhét viselik, s egyben aktív építői új hazánknak; a tanuló és dolgozó fiataloknak, akik holnap helyünkbe lépnek; fegyveres erőink tagjainak, akik éberen őrködnek nemzeti függetlenségünk, szocialista vívmányaink felett. Mindnyájunk nevében a tisztelet és hála szavával köszöntőm forradalmi küzdelmeink veteránjait, s az építő munka már nyugalomba vonult harcosait, akiknek szívből kívánjuk, hogy még hosz- szú éveken át élvezzék társadalmunk megbecsülését és gondoskodását. Hazánk valamennyi állampolgárának kívánok erőt, egészséget, magánéletükben sok boldogságot! Kádár János visszaérkezett Moszkvába Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára, az SZKP XXIII. kongresszusán részt vevő magyar pártküldöttsíg vezetője és Szipka József, hazánk moszkvai nagykövete, a magyar pártküldöttség tagja, Szergej Pritickijnek, a Belorusz Kommunista Párt Központi Bizottsága titkárának kíséretében, vasárnap reggel a Belorusz Köztársaság fővárosából visszaérkezett Moszkvába. Moszkva Belorusz-pályaudvarán fogadásukra megjelentek Maserov, a Belorusz KP Központi Bizottságának első titkára, Szurga- nov, a Belorusz KP Központi Bizottságának titkára, Kiszeljov, Beloruszia miniszterelnöke, Fedoszejev akadémikus, a Szovjet—Magyar Baráti Társaság elnöke és Tyitov, a Szovjetunió budapesti nagykövete. Kongresszusi visszhang Prága: A csehszlovák közvélemény és a sajtó figyelme ezekben a napokban az SZKP XXIII. kongresszusára összpontosul —. Írja a TASZSZ prágai tudósítója, majd idézi a pozsonyi Pravda megállapítását, amely szerint a XXIII. kongresszus felbecsülhetetlen értékű hozzájárulás az egész nemzetközi kommunista mozgalom megszilárdításához, a kommunista pártok, korunk összes forradalmi erői együttműködésének és egységes akciójának kiszélesítéséhez. Ma, amikor az imperializmus kiélezi a nemzetközi helyzetet, a világ kommunistái egységének kérdései elsőrendű fontosságra tesznek szert. Hasonlóképpen alapvető jelentőségű korunk fő forradalmi erejének, a szocialista testvériségnek egysége és összefogása^ Berlin: Az NDK sajtójának, rádiójának és televíziójának figyelme középpontjában a kongresszus eseményei állnak. A Neues Deutschland teljes szöveggel közli Gromiko külügyminiszter és Malinov- szkij honvédelmi miniszter beszédét. Hangsúlyozza, ezekben a beszédekben kifejezésre jut a Szovjetuniónak az az elszánt akarata, hogy megvédelmezi a békét, meghiúsítja az agresszorok elgondolásait; A Berliner Zeitung hangsúlyozza: „a Szovjetunió rendíthetetlenül védelmezi a békét” a Der Morgen című lap pedig címében kiemeli: „A meglévő határokhoz nem szabad hozzányúlni”! Varsó: A vasárnapi lengyel lapok vezető helyen közlik Gromiko szovjet külügyminiszter kongresszusi beszédét a szovjet külpolitikáról. Kommentárjaikban megállapítják, hogy Gromiko a hangsúlyt az európai. biztonság problémájára helyezte. — A szovjet külügyminiszter — írják a lapok — az NSZK legutóbbi jegyzékével foglalkozva világosan kifejtette, hogy soha többé nem állíthatók vissza az 1937. évi német határok, mert azok végérvényesen a múltra tartoznak. A lengyel közvéleményben nagy megelégedést keltett Gromiko beszéde. Bukarest; A TASZSZ jelentése szerint a román sajtó és a rádió továbbra is nagy figyelemmel kíséri az SZKP XXIII. kongresszusának munkáját. A bukaresti televízió riportokat közöl a kongresz- szusi palotából. A szovjet külügyminiszter kongresszusi beszédét ismertetve, a román lapok idézik a beszédnek azokat a részeit, amelyek a szocialista országoknak a nemzetközi küzdőtéren játszott megnövekedett szerepéről, s arról szólnak, hogy a szocialista országok politikája egy újabb háború kirobbanásának megakadályozására irányul. Táviratok RAPAI GYULA elvtársnak, a megyei pártbizottság első titkárának Pécs Kedves Elvtársak! Ukrajna Kommunista Pártjának Területi Bizottsága, a területi tanácsszervek és a Lenin-renddel kitüntetett Ivovi terület minden dolgozója nevében forrón üdvözöljük Baranya dolgos népét és önöket személyesen, nagy nemzeti ünnepük, Magyarország felszabadulásának 21. évfordulóján. Meggyőződésünk, hogy a baráti kapcsolatok a. szocialista és kommunista építés hőseinek tapasztalatcseréi tovább szélesítik majd a területeink közötti testvéri barátságot és együttműködést. Ennek reményében küldjük önöknek kedves barátaink forró üdvözletünket és kivánum• további sikereket a szocializmus építésében, a népek közli béke és barátság megerősítésében. KUCEVOL STEFANIK a Ivovi területi párt- a területi tanács elnöke bizottság titkára PALKÓ SÁNDOR elvtársnak, a Baranya megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága elnökének Pécs Kedves Elvtársak! Az Ukrán Kommunista Párt, a Ivovi területi tanács a kitüntetett Ívovi terület valamennyi dolgozója és a magam nevében forró üdvözletünket küldjük Baranya megye dolgozóinak, Magyarország nemzeti ünnepe, felszabadulásának 21. évfordulója alkalmából. Meggyőződésünk hogv a jövőben tovább fejlődik a baráti kapcsolat, a szocia'iz- mus és a kommunizmus építésének hasznos tapasztalat- cseréje, és mindez hozzájárul a két megye dolgozóinak szívélyes, baráti, sokoldalú együttműködése további megerősítéséhez. Ezen a nevezetes napon kívánunk Önöknek, drága barátaink, további sikereket a szocializmus építésében, a népek közötti béke megerősítésében. KUCEVOL ” ‘ STEFANIK a ívovi megyei pártbizott- a Ívovi megyei tanács ság titkaira elnöke * Ac Ukrán Kommunista Párt Ivovi területi Bizottsága első titkárának. Az Ukrán Szocialista Köztársaság Lvov területi Tanácsa Elnökének. Kedves Elvtársak! Hazánk felszabadulása 21. évfordulója alkalmából hálatelt szívvel emlékezünk meg a szovjet népről és hadseregéről, amely elévülhetetlen érdemeket szerzett hazánk felszabadításában. Sok sikert kívánunk terveik megvalósításához! Elvtársi üdvőzlettel; RAPAI GYULA PALKÓ SÁNDOR az MSZMP a Baranya Megyei Tanács Baranya megyei Bizottsága elnöke első titkára Emléktáblát állított Kossuth-díjas tsz-slnökének Kátoly község lakossága A falu főterén gyűlt fcsze vasárnap Kátoly község lakossága, hogy részt vegyen az emléktábla leleplezésén, melyet a helybeli pártszervezet és termelőszövetkezet néhai megalapítójának és a tsz Kossuth-díjas elnökének, a három évvel ezelőtt elhunyt Kaszapovics Andrásnak állítottak. Az emléktábla-avatási ünnepségen részt vett Kiss IKároly, az Elnöki Tanácstitkára, az MSZMP KB tagja, Rapai Gyula, az MSZMP megyei bizottságának első titkára, a Köziponti Bizottság tagja, Földvári János, a megyei tanács vb-elnökhelyettese, valamint a megyei és a járási pártbizottság, a tanács és a társadalmi szervezetek számos képviselője. Kaszapovics András sok barátja és tisztelője. A pécsi városi pártbizottságot Rugási Endre, a párt- bizottság titkára képviselte, aki a korábbiakban nyolc éven át patronálta a kátolyí termelőszövetkezetet és tarAz Izvesztvra a kommunistam f és munkásmozgalom egységéről Moszkva: Nyikolaj Pol- janov, az Izvesztyija vasárnapi számában megállapítja, hogy az SZKP XXIII. kongresszusán részt vevő küldöttek — 86 ország kommunista és munkáspártjainak, valamint nemzeti demokrata és baloldali szocialista pártjainak képviselői egyértelműen; megmutatták, milyen erővé vált a kommunista világ- mozgalom, mint gyakorol egyre nagyobb befolyást koKDK-be’i határerők magyar kitüntetése runk társadalmi eseményeire. A szerző megállapítja, hogy bár a kongresszus a Szovjetunió helyzetével foglalkozik elsősorban, mégis a nemzetközi események központjába került. Poljanov cikkében felteszi a kérdést, hogy mi az egység megszilárdításának a kulcsa. A küldöttek és a vendégek válasza egyértelmű: az egység kulcsa az 1957-es és 1960-as történelmi jelentőségű moszkvai nyilatkozatokban lerögzített általános irányvonal, mivel ezek a nyilatkozatok a testvérpártok közös alkotásai voltak és igazolta őket az élet és az utóbbi évek forradalmi fejlődése. Poljanov befejezésül megállapítja: a kongresszus felszólalásaiból látható; a nemzetközi kommunistamozgalomban határozottan felülkerekedik az egység, a józan belátás, a marxizmus—leninizmus forradalmi és alkotó hagyománya. tett fenn baráti kapcsolatot Kaszapovics Andrással. Ognyenovics Milán, a Magyarországi Délszlávok Demokratikus Szövetségének főtitkára emlékbeszédében arra utalt, hogy a délszláv, szegényparaszti származású Kaszapovics Andrást magyarok, németek és délszlávok egyaránt szerették, megbecsülték, országgyűlési képviselőjükké választották, ami egyben kifejezi nemzetiségi politikánk szocialista tartalmát is. Ko- vácsovics Márk, a pécsváradi iárási pártbizottság titkára Kaszapovics András önzetlenségét, mindenkori helytállását emelte ki: az „Aranyözön” néven megismert kukoricafa;fiával országos hírnevet szerzett magának és falujának, a járási párt vb-tagjaként a járás ügyes-bajos dolgaiból is részt vállalt, az ellenforradalom !dején a munkásőrség soraiba állt, mindvégig a helyén maradt. A Kossuth-díj összegéből falujának mozigépet vásárolt és az 1848-as forradalmat, valamint a felszabadulásunkat jelképező emlékművet állíttatott a falu főterén és most ezen a helyen, gránittömbben örökítették meg aranybetűkkel az ő nevét, a közéletben és magánéletben egyaránt példamutató tevékenységét is, míg a teret, ahol az emlékmű áll, róla nevezte el a községi tanács. Az emléktáblánál — annak leleplezését követően a megyei, járási, községi párt- és tanácsi szervek, a Magyarországi Délszlávok Demokratikus Szövetsége, a termelő- szövetkezet képviselői, valamint Kaszapovics András családja, hozzátartozói koszorúztak, helyezték el a kegyelet és a hála virágait. Os) í Berlin: A Német Demokra-1 tikus Köztársaság nemzeti néphadseregének Berlinben j állomásozó határőr-ezrede j szombaton, Magyarország fel- szabadulásának 21. évfordulója alka’mából fi'mbemuta- tóval egybekötött magyar estet tartott. Ezen Havas Imre i ezredes, berlini magyar katonai attasé tartott ünnepi beszédet, majd átnyújtotta a nyugat-berlini határt őrző egység nyolc tisztjének, tiszt- helyettesének és határőrének, a magyar néphadsereg Kiváló századparancsnoka. Kiváló szakaszparancsnoka, illetve Kiváló katonája jelvényt.