Dunántúli Napló, 1966. április (23. évfolyam, 77-101. szám)

1966-04-16 / 89. szám

napló

19(56. ÁPRILIS 1«.

2

Egy hét a világpolitikában

9 Tüntetések sorozata Dél-Vietnamban Ky rendszere ellen

0 Növekedett a nyugati békedemonstrációk ereje 0 Egyre mélyül a NATO válsága 0 Wilson rhodesiai manőverei

M

inthogy az emberiség békéjét legközvetlenebbül az USA vietnami agressziója fenyegeti, természetesen ez a konfliktus foglalkoztatja ezen a héten is első helyen a világsajtót. Dél- Vietnam népe fokozódó erővel lép fel Ky tábornok zsoldos rendszere ellen. Nemcsak az északi perifériák 9 tartománya fordult szembe Ky uralmával. hanem magában a fővárosban is naponként megismétlődnek a szenvedélyes demonstrációk. Ky — amerikai tanácsadóinak unszolására — különféle Ígéreteket tett a népnek az „alkotmányosság” fokozatos bevezetésére. De az ígéreteknek már nem hisznek a tömegek. A buddhista vezetők közül pedig többen — amint ismeretes — kapcsolatot teremtettek a DNFF vezetőivel. Az amerikaiak, a számukra elviselhetetlen újabb politikai kudarc takargatásá- ra, de agresszív terveik végrehajtásának részeként is — most már a hírhedt B 52-es bombázóikat is bevetették a Vietnami Demokratikus Köztársaság ellen. Számos további jel is arra mutat, hogy az USA az egész indokínai területre ki akarja terjeszteni agresszióját.

a

z amerikai vezetés barbár embertelensége azonban mind nagyobb tömegeket állít a béke zászlaja alá. E tekintetben igen beszédes a nyugati húsvéti békemenetek és egyéb békedemonstráciök növekvő ereje. Nyugát-Német- ország valamennyi nagyvárosában nagyszabású békemenetet rendeztek s ezeket nagygyűléssel fejezték be. Tény: a demonstrációkban részt vevők száma az elmúlt évihez képest 50 000 fővel emelkedett. Ez pedig — a militarista körök nyomásának ismeretében — jelentős erőgyarapodás. Nagyszabású békemenetek voltak Angliában és valamennyi nyugat-európai országban. A francia, a svéd, a norvég, az olasz, a belga béketüntetések megmutatták, milyen eleven a békemozgalom. Az Egyesült Államokban a kaliforniai Berkeley egyetem diákjai, miközben a békét követelték és tüntettek a vietnami háború ellen — szalmabábitk formájában felakasztották az amerikai háborús vezetőket. „Le a háborúval! Békét akarunk!” — ilyen jelszavakat kiáltoztak azok a New York-i békeharcosok, akik a tőzsdepalota bejárata előtt egyúttal kíméletlenül kárhoztatták a háborús nyerészkedőket.

D

e Gaulle NATO-eüenes

politikáját is éppen a béke védelme szempontjából értékelik a francia tömegek. Pompidou francia miniszterelnök legutóbbi nyilatkozatában világosan kifejtette: Franciaország azért akarja függetleníteni magát a NATO katonai gépezetétől, nehogy olyan háborúba keverjék, amelyhez semmi köze. A francia külpolitika új irányzatát a béke valamennyi híve örömmel üdvözli, s azokat a törekvéseket is, amelyek arra vallanak. hogy a francia kormány a kelet—nyugati kapcsolatok folyamatos javítását kívánja. E tekintetben De Gaulle közelgő moszkvai látogatása nyilvánvalóan jelentős lépés lesz előre.

V

ilágszerte — ugyancsak a béke megőrzéséért küzdők — élénk érdeklődéssel figyelik Wilson brit miniszterelnök lépéseit a „rho- désiai válság” újabb fejleményeiben. Wilson átlátszó taktikája nem téveszti meg a béke éber híveit. Ismeretes, hogy az ENSZ még az elmúlt év végén embargó-rendelkezéseket szavazott meg, s közöttük az is szerepelt, hogy a fajüldöző Jan Smith-féle rho- désiai telepes-kormány nem kaphat olajat. A rendelkezést azonban sorozatosan megszegték mindazok a jobboldali erők, amelyeknek a faj üldözés „politikája” a kedvükre való, és azok az üzleti körök is, amelyeknek semmiféle erkölcsi gátlásaik nincsenek, ha zsíros üzletről van szó. Ilyen légkörben robbant ki a Joanna nevű tankhajó botránya. Az ENSZ afrikai tagállamai erélyes fellépést követeltek Jan Smith ellen, és azt sem hallgatták el, milyen mértékben felelős maga Wilson is az újabb fejleményekért.

Wilson, pusztán azért, hogy megelőzze az ENSZ afrikai tagállamainak akcióit, a Biztonsági Tanács összehívását kérte, s ott, némi huzavona után, elfogadták határozati javaslatát. A szavazás ténye persze, nem változtat a lényegen, s a kérdést sem zárta lej

II hadseregben is kérdésessé vált

a tábornokok hatalma Dél-Vietnamban

Saigon: A buddhista vezetők pénteken összeültek, hogy megvitassák az általános választások megtartásáról szóló kormányígéret nyomán előállott helyzetet. A tanácskozás kezdetekor Thich Man Giac buddhista főpap közölte, hogy tanulmányoznak egy tervet, melynek értelmében követelik majd a kormány azonnali átalakítását és több, a buddhista egyházzal szemben álló miniszter eltávolítását. Magukról a választásokról szólva Thich Man Giac nem zárta ki annak lehetőségét, hogy a partizánok ellenőrzése alatt álló területeken élő lakosság is részt vegyen bennük, sőt hozzáfűzte: „nem az a lényeges, hogy a kormány katonai vagy polgári, hanem az, hogy a népet képviselje”.

Míg a saigoni buddhista vezetők részben elfogadják a Ky kormány választási ígéretét, a Dél-Vietnam északi részén levő nagyvárosok budd hista vezetői akik a jelenlegi

kormányellenes mozgalmat elindították, elutasították azt. A legnyíltabban Da Nang polgármestere, Nguyen Van Man beszélt. Ha a katonai junta mondotta — Da Nangban nem mond le azonnal — újabb kormányellenes tüntetések lesznek. A választásokat — mondotta — csak egy ideiglenes kormány készítheti elő, nem pedig Ky tábornok. A polgármester, akinek a miniszterelnök két héttel ezelőtt akasztófát ígért, kijelentette: az ellenzéki mozgalom azért küzd, hogy megszüntesse a korrupciót és a diktatúrát Dél-Vietnamban.

Nem valami biztató a kormány helyzete magában a hadseregben sem. A UPI jelentése szerint kérdésessé vált az uralmon levő tábornokok hatalma, mivel az ala.- csonyabb rangú tisztek bizalma megrendült bennük. Ez véres hatalmi harc kirobbanására vezethet a közeljövőben. A veszély arra késztette a tábornokokat, hogy a biztonsági szervek irányítására új minisztériumot hozzanak létre és ennek élére Linh Quang Vien tábornokot nevezzék ki. Ez azonban mit sem változtat azon, hogy Dél- Vietnam északi részén gyakorlatilag még ma is nyíltan kormányellenes álláspontot foglal el egy egész hadosztály, ugyanakkor pedig — mint az UPI írja — a századosok és őrnagyok egy része nagyszabású tisztogatásra készül, mely a jelenlegi katonai parancsnokok nagy részét eltávolítaná.

A dél-vietnami lakosság érzelmeit jól tükrözi az a közlemény, amelyet ,,a vietnami békéért és szuverenitásért küzdő diákbizottság” juttatott el pénteken a sajtóhoz. A köz lemény követeli, hogy vessenek véget a véres háborúnak, mielőtt még az országot teljesen lerombolják. Dél- Vietnam minden kormányát, beleértve a jelenlegit is, külföldiek hozták létre, s ezek a A kaliforniai Berkeleyben több mint kétezer főnyi tömeg kormányok sohasem képvisel- tüntetett az amerikai kormány vietnami háborúja ellen. — ték a népet — hangoztatja a A képen: közelharc a rendőrök és a tüntetők között közlemény.

Washington:

Mcnamara amerikai hadügyminiszter csütörtökön sajtóértekezleten válaszolt Gerald Fordnak, a képviselőház köztársasági párti csoportja elnökének vádjaira, amelyek szerint az amerikai hadiipar nem gyárt elég bombát a vietnami háború céljaira és ezért az amerikai légierő Vietnamban bombahiánnyal küszködik. A hadügyminiszter felháborodottan cáfolta a képviselő állításait. Közölte, hogy márciusban az amerikai légierő Észak- és Dél-Vietnamban mintegy 50 ezer tonna bombát szórt le — ez háromszorosa a koreai háború idején havonta ledobott bombamenynyi ségnek. A hadügyminiszter az aggódó köztársasági párti képviselő megnyugtatására közölte, hogy a hadsereg raktáraiban még 331 ezer tonna bomba vár felhasználásra, s hozzáfűzte, hogy a termelés olyan gyors ütemben növekszik, hogy júniusra már lépést tart majd a havi 50 ezer tonnás szükséglettel.

Íralí ideiglenes elnöke

BAGDAD: Aref marsall,

iraki elnök több magasrangú kormánytisztviselő kíséretében Bászrába utazott, hogy ott ipari berendezéseket szemléljen meg. Útközben a repülőgép homokviharba kerüli és lezuhant. Aref és társai meghaltak. Az alkotmány értelmében Abdel Rahman al- Bazzaz miniszterelnök látja el az elnöki teendőket az új elnök megválasztásáig. A képen; Abdel Rahman al-Bazzaz miniszterelnök.

A francia parlament vitája a NATO-ról

Párizs: A francia nemzet- gyűlés befejezte a kormány politikája feletti általános vitát és kedden szavazni fog a szocialista párt által benyújtott bizalmatlansági indítványról.

A vitában kevés szó esett a belpolitikai kérdésekről. Lényegében csak a kommunista párt szónokai hívták fel a figyelmet a kormány gazdasági és szociális politikájának súlyos következményeire, az egymást követő sztrájkokra, a dolgozókat sújtó bérrögzítés tarthatatlanságára. A többi párt szónokai csaknem kizárólag a NATO problémájával foglalkoztak. Az „atlanti” ellenzék megragadta az alkalHadikiadások és infláció

Felhők a nyugati gazdaság égboltján

dós jelenségek tapasztalhatók. A folyamat ott kezdődött, hogy — éppen a vietnami háború miatt — emelkedtek bizonyos nyersanyagárak. Az ón például két százalékkal, a réz fél év alatt ötven százalékkal drágult, az alumíniumárak brutális növelését a kormány csak ideiglenesen, tartalékainak piacra dobásával tudta feltartóztatni és így tovább. Logikus: az alapvető nyersanyagok áremelkedése gazdasági láncreakciót indít el, és általánossá teszi a drágulást.

A férfiöltönyök ára egy év alatt 7,6 százalékkal, a szalonna 35 százalékkal, a gépkocsibiztosítások díjtételei csaknem tíz százalékkal növekedtek. Egy kórházban töltött nap átlagos költsége 15-ről 27 dollárra emelkedett, a hajvágás másfélről két dollárra, a taxiköltség pontosan a kétszeresére. Jócskán megnőttek a lakbérek is. Ahhoz, hogy egy jómódú szülő főiskolára adhassa gyerekét, az egész időszakra eddig is nagy összeget, mintegy négy-ötezer dollárt kellett félretennie. Most ez az összeg egy amerikai folyóirat tanúsága szerint egy évre elegendő.

William McChesney, az amerikai Szövetségi Bankrendszer egyik vezetője a napokban kijelentette: „Fel kell ismernünk a kellemetlen igazságot. Azt, hogy a fegyverkezési kiadások, a vietnami háború miatt meg kell húznunk a nadrágszíjat”.

Washington elsőszámú NATO-szövet- ségese, Anglia még sokkal nehezebben bírja a csillagászati összegű fegyverkezési és katonai terheket. A font stabilitásával mind súlyosabb bajok vannak. Az ország 2,7 milliárd dollárnyi arany- és valutatartaléka szinte teljes egészében olyan kölcsönökből tevődik össze, amelyeket fél évtizeden belül vissza kell fizetni. Nyílt titok, hogy az elmúlt évben csak amerikai gyorssegély mentette meg a látványos és nekivadult inflációtól a fontsterlinget. A helyzet azóta sem javult: egy minapi jelentés szerint egy hónap alatt 140 millió dollárral csökkentek a tartalékok. A fő ok iránt senkinek sincsenek kétségei: 1965-ben Anglia ötmil- liárd dollárral többet költött, mint amennyit a kincstár bevett — a hadikiadások miatt.

Franciaországban — mint Georges Marchais, a Francia Kommunista Párt Politikai Bizottságának tagja az Huma- nitében megírta — a dolgozók reálbére gyakorlatilag 1957 óta esvhelyben topog, az árak viszont gyorsan nőnek. Az 1966 január elsején életbelépett ötödik gazdasági terv — írja Marchais — a kormánynak azt a törekvését tükrözi, hogy a dolgozókkal fizettesse meg az önálló atomerő, a Force de Frappe hatalmas költségeit.

Pontosan ugyanez a törekvés állapítható meg Nyugat-Németországban, ahol az 1966-os hadügyi költségvetés 500 millió márkával nagyobb, mint a tavalyi. Miközben a márka bajainak, az infláció biztos jeleinék nyilvánvalóan ez a fő oka, a düsseldorfi Handelsblatt, a nagyipari körök lapja takarékosságra inti a kormányt —, de szociális vonatkozásban! Erhard szüntelenül „fegyelemre és belátásra” szólítja a munkásokat, vagyis arra, hogy ne követeljenek béremelést. Ebben a kancellárt egy cseppet sem zavarja két lényeges tényező: 1. A megélhetési költségek gyorsan nőnek. Néhány hónap alatt a tojás 20, a főzelék 16,5, a kenyér 4, a burgonya ára pedig 100 százalékkal emelkedett. 2. Ugyanakkor a monopóliumok profitja tovább növekedett: az Opel 71,4, a kölni Ford AG 27, a Volkswagen 20, a hírhedt IG Farben 19,5 százalék profitot fizetett az elmúlt évre a társtulajdonosoknak. Bonn mindent megtesz, hogy a fegyverkezés miatt 1966-ra várható másfél- millárd dolláros (!) deficitet ne Opelék és társaik, hanem a nyugatnémet dolgozók fizessék meg.

mat, hogy támadást indítson de Gaullenak az Atlanti Szövetséggel szemben folytatott politikája ellen.

A vita azonban megmutatta, hogy az ellenzék korántsem egységes. Míg Pleven, volt miniszterelnök, a Demokratikus Centrum vezérszónoka az amerikai sajtóból ismert érveket hangoztatva a nyugati szolidaritás feladásával, Franciaország elszigetelésével vádolta a kormányt és jóvátehetetlen lépésként ítélte el Franciaország kiválását a NATO- ból, addig Francois Mitterrand, a Demokrata Szocialista Szövetség elnöke elismerte a NATO reformjának szükségességét és főleg azt vetette a kormány szemére, hogy a parlament és a szövetségesek megkérdezése nélkül hozta meg döntését.

Mitterand szerint de Gaulle következetlen politikát folytat, amikor megbontja a fennálló szövetségi kötelékeket anélkül, hogy pontosan meghatározná politikáját a keleti országokkal szemben.

A kommunista párt szónokai ellenzéki álláspontjukat fenntartva, méltányolták a degaullei politika pozitív vonásait, helyeselték Francia- ország kilépését a NATO-ból, az amerikai támaszpontok felszámolását. a francia—szovjet kapcsolatok fejlesztését és de Gaulle tervezett moszkvai látogatását. Az FKP éppen ezért nem csatlakozott a kormány NATO-politikáját elítélő bizalmatlansági indítványhoz.

Couve de Murville külügyminiszter az „atlanti” ellenzék támadásaira válaszolva, újból leszögezte, Franciaország hűmarad az Atlanti Szövetséghez, s ezért kiválása az integrált katonai szervezetből „nem veszélyezteti sem saját, sem szövetségesei biztonságát”. A NATO körüli vjt? — mondotta — nem katonai hanem politikai kérdés. Szükségszerű, hogy Nyugat-Euró- pa visszanyerje függetlenségét Amerikával szemben. Párizs és Washington között 8 évig „süketek párbeszéde” folyt a NATO reformjáról, ezért a francia kormány •» katonai szervezet elhagyására kényszerült. A miniszter rámutatott, az európai államoknak nincsen beleszólásuk a világ különböző részein folytatott amerikai politikába. Nem arról van szó — mondotta —, hogy Franciaország azt tehesse amit akar, hanem, hogy ne ránthassák be olyasmibe, amit nem akar.

A legnagyobb nyugati hatalmak sajtójában sokasodnak annak jelei, hogy felhők gyülekeznek a gazdasági élet egén. Ezen persze legfeljebb egyes nyugati személyiségek csodálkoznak. A marxista közgazdászok az ilyesfajta hullámzást a tőkés gazdasági rend elkerülhetetlen tünetének tartják és mindig is azt mondták; a kapitalista országokban bizonyos időközökben be kell következzék a különböző erősségű pangás.

A nyugati kormányok az utóbbi időben megpróbálnak bizonyos „serkentő injekciók”-kal hatni a renyhülő gazdasági körforgásra. A leggyakrabban használt recept ilyenkor mindig a hadikiadások további növelése, abból kiindulva, hogy a hatalmas összegű katonai megrendelések a gazdasági élet egészére kihatnak. Ha például a Pentagon, az Egyesült Államok hadügyminisztériuma mammut összegű rendelésekkel látja el a legnagyobb monopóliumokat, azoknak lesz munkájuk — mondták az amerikai szakértők — és a kapacitásnak ez a leterhelése végiggyűrűzik az egész termelési-üzleti mechanizmuson. Mindinkább bebizonyosodik azonban, hogy ez csak rövid ideig ható tényező, afféle tüneti kezelés.

Az elmúlt nyáron például recessziós — pangási — jelek mutatkoztak a New York-i tőzsdén. Johnson elnök bejelentette a vietnami háború kiterjesztését, az eszkalációt, a Pentagonból zúdulni kezdtek a megrendelések és látszólag I válóban helyreállt minden. Az azóta eltelt rövid idő alatt azonban kiderült, I hogy ez sem oszlatta el a felhőket a Wall Street egéről.

S Valójában a dollár vásárlóereje a bel- és külföldön, csökken és a US I News and World Report című amerikai folyóirat szerint kifejezetten inflá-