Dunántúli Napló, 1966. április (23. évfolyam, 77-101. szám)

1966-04-10 / 85. szám

I

I

i

I

I

I

I

I

I

I

I

I

I

I

Líránk nagy értékedről beszélni régóta közhely. Ezek az értékek ma már széles közönséghez jutnak el, sokakat vonzanak. A verses kötdtek egyre emelkedő példányszámai s az országszerte elszaporodó irodalmi színpadok bizonyítják a növekedő érdeklődést. A költészet iránti szomj azonban igen gyakran ösztönös, kevés a tudatos versértő, a líra belső értékeibe igényesen beavatott. S ebben bizonyára része van annak is, hogy a költői értékek gondózásával mostanáig eléggé elmaradtunk. Nemcsak a líra elméletének átgondolása lassú s költészetünk történeti fejlődésének feldolgozása hiányos, hanem még az egyes költemények elemzésének tudománya-művészete is jórészt kialakulatlan. Az explication de texte-nek, a francia vagy például az orosz irodalomoktatásban oly fejlett szövegelemzésnek nálunk nem csupán a gyakorlata vájt gyarló, de még a hagyománya is szórványos, kevés.

Ezért is különösképpen jelentős ez a vállalkozás, ameleyt „Miért szép?’’ rovatának meghonosításával a Magyar Rádió kezdeményezett. s amelynek sorozatos verselemzéseiből most egy

terjedelmesebb — több mint húsz ívnyi — kötetet a Gondolat Kiadó közreadott. Tizennégy XX. századi magyar poéta negyvenkilenc költeményét elemezte huszonnyolc költő,'' író, irodalomtörténész. kritikus. A nevek és címek, az alkotók — Ady Endrétől Illyés Gyuláig —, az elemzők — a nemrég elhunyt Bóka Lászlótól Simon Istvánig —, s a versek — az üj vizeken járok strófáitól Illyés Bartók című költeményéig — puszta felsorolása e kötet tartalmáról még keveset mondana. Legfeljebb csak jelezné a szervezők és összeállítók — Albert Zsuzsa és Vargha Kálmán — sokrétű és igényes figyelmét, korszerű szükségleteket kielégítő érdemét.

E kötet lehetőségeiből és tanulságaiból bevezető előszavában néhányat már Benedek Marcell is érintett. Felhívja a figyelmet arra, hogy minden elemző két irányt követhet. Vagy kívülről, a körülmények (keletkezés. a történelmi helyzet, a költő élete, lelki állapota, élményei) felől közelíti a verset, s így tárja fel fokoMiért szép?

Századunk magyar lírája verselemzésekben

zatosan annak szépségeit. Vagy pedig először belülről, a költemény hangulatának megragadásával éli bele magát a költő helyzetébe, s ebből bontja ki általánosabb, a történelmi adottságokból fakadó és mindnyájunkhoz szóló mondanivalóját, érteleiét. De hozzávetőlegesen az előszó azt is elsorolja, amire a versek elem zőinek ügyelniök kell: a lí- rai tárgy, a társadalmi állásfoglalás. a költői nyelv, a képalkotás és a versszerkesztés analízisére.

Csakhogy — se kötet izgalmas érdekességét éppen ez bizonyítja — olykor az egyes versek elemzői is általánosabb, elméleti terepre lépnek. Mint például — Szabó Lőrinc 1— szonettet elemezve — Déry Tibor, aki az analízis érvényességébe beleszámolja a mindenkori elemző szubjektív hangolt- ságát, lelkiállapotát is. Szerinte aiz elemző adta élmény „mindenképp egyedi

kép lesz, az olvasó bár nem illetéktelen, de durva ujjlenyomataival.” S mintha éppen vele vitázna egy Ady versről szólva Füst Milán, amikor az elemzőt objektív, végleges' eredmény elérésére bíztatja: „Tegyen meg mindent, ami tőle telik, s ha még ez sem elég. még többet tegyen meg a mű kedvéért. — azért esztétikus. Lelkesedjen, keljen ki magából, feszüljön meg...” S valóban: ezeknek az elemzésére választott költeményeknek tömény szépségével szemben gyakran dadogásnak tűnik minden magyarázó kommentáló szó. Dadogásnak tűnik, de közben mégis felismeréssé válik: az elment, homályos szépségből megélt, megértett szépség lesz. A részleteknél elidőző és aprózó analízis után az egész élmény is teljesebbé, gazdagabbá érik. S ebben a küszködésben és hódításban rejlik a verselem zések objektív érvényessége/

S a Miért szép? elemzéseinek java így hódítja véglegesen nekünkvalóvá e tökéletességükben megbonthatatlan nak tűnő verseket A sikeres módszerek „titkát” részletezni itt persze kevés a hely de a jellemző tendenciákat mégis csak érzékelhetjük. Hiszem valóiában három-négy konokul ismétlődő magyarázó módszer tér vissza az egyéni variációk. eazdáradásában. A leggyakoribb — az elemző-, seknek egyharmada ilyen — történelmi fogantatásé közelítés. A történelem rejtett fényeit nyújtják ki ilyenkor az elemzők hogy általuk a verssorokat is eredeti ihletésükben felragyogjanak így éli újjá például Bóka László Ady: Uj vizeken járok és József Attila: Elégia című költeményeit. Mások — mint többek között Hegedűs Géza. Kereszt- ury Dezső, Rónay György, Ortutay Gyula. Béládi Miklós — leginkább az életmű verseit övező gyűrűzéseiből, a rokon és ellenkező érzelmű költői vallomások felvillanásaiból „mérik be” elemzésük tárgyát.

Nem ritka azonban az olyan elemzési gyakorlat sem, mely

elsősorban a ver&szerkezet kemény maghéj óba markol.

S ebben a tekintetben a legbravúrosabb megoldásokat azok az elemzők nyújtják. akik nem feszegetik, hanem azonnal kellő ponton nyitják meg a „héjat”. Mint Komlós Aladár a Sírni, sírni, sírni című Ady-versnél: az infinitívuszok kizárólagos használatára kérdezve érkezik el e költemény erkölcsi magjához, feloldó katarzisához. Vagy mint Babits Esti kérdés-ét elemezve Nemes Nagy Ágnes, aki belső ellentéteinek egységében érteti meg velünk teljesen e nagy sodrású verset: „A költő nyevtanüag kérdez, képgazdagságával felel. A vers teste válaszol a vers értelmének.”

Persze e kötet nem minden elemzése telíes és végérvényes. De a lényegig él nem érők is azt sugallják, hogy lehet és érdemes egy- egy költeményt maradéktalanul meghódítani. Mert az igazi elemzés nem visszafogja és szűkíti, de teljes szépségében bontja ki a verset. Élményeinket és emberségünket gazdagítja.

koczkAs s Andor

I

VILEN LVOV:

II Mii

CTj lakásba költözünk. A kiutalás már a zsebemben van. A végrehajtó bizottság egyik előadója adta át. „Gratulálok!” — mondta és fáradtan végignézett a hosszú soron, majd szólította a következőt.

Kellemesebb lenne természetesen, ha mindez ünnepélyes keretek között történik: ha a papírt nem a kisablakon keresztül adják át. hanem a nagy tanácsteremben ...

De minek ez a hűhó. Nincs most idő az ünnepélyes ceremóniákra ...

Holnap átköltözünk. A mai nap csomagolással telik el. össze kell szedni a dolgokat.

Vovka, a fiam, alig aludt valamit, korán kelt, hogy kartondobozába gyűjtse az építőkockákat, gumilabdákat, a „nagyon értékes és nélkülözhetetlen” asztali futball-csapatot, a játék-gépkocsikat.

Holnap kiürül a lakásunk. Az utolsó lakók is elhagyják ezt az öreg családi házat... Szent“ igaz, már régen eljárt felette az idő. Maga a körzet építészmérnöke igen óvatos, meggondolt ember, százszor inkább javíttatja az épületeket, s csak a legvégső esetben ad bontási engedélyt, ebben az esetben határozottan kijelentette: „A ház megérett a lebontásra.” Még azt is hozzátette, miközben letört esv korhadt darabot a gerendából: „Itt nincs értelme a kézi bontásnak. A szerfa használhatatlan. A gépé a szó, igy a leggazdaságosabb.”

Felzúg majd a szorgos exkavátor motorja, s forog a gémnyakú daru. A kőművesek keze alá szállítja maid a téglát, naev fémtartályokban a habarcsot, s fenyőillatot árasztó ablaktokokat. Erős. vidám leoénvek, a lányokkal huncut, éles nyelven évődve húzzák majd egyre magasabbra a falakat, a világos, tágas emeleteket.

Azután a környéket .teleültetik vékony, zsenge kis nyírfákkal, smaragdzöld pázsitot növesztenek, — és senki sem fog emlékezni a kis jelentéktelen faiházikóra, amelyik ezen a helyen állt.

De mindez a jövő. M» még itt ülök az íróasztalnál. Egy kis papírt nézek. Megsárgította az idő, a hajtások mentén megkopott az írás. A szöveg azonban olvasható.

... Köteles, — olvasom ismételten — a be- hívási központban az alábbi helyiségben megjelenni ...

Az én apám behívója. A kamrában egy papírhalmazban találtam rá. Ott, ahol a már senkinek sem kellő ócska székek, gyerekkocsi, meg egyéb lom hever: ahol a polcokon porosodnak az üres parfümös üvegek. Ott, ahol hányódnak az én papírmasé harci paripáim. meg a nővérem babái...

— Az úi lakásba nedig semmiféle ócsks holmit nem hurcolunk be, — jelentette ki a feleségem ellentmondást nem tűrő hangon. — Kérlek válogasd ót, a felesleges dolgokat ki kell dnbnji

Minden felesleges dolgot. De minden emlékeztet valamire, mind drága. Minden egyes tárgy régi izgalmakat éleszt újra, összeszo- rítia a szívet.. .

De az úi lakásban nincs kamra. Itt minder ésszerű, kimért. A szobák nagyok, világosak, kényelmesek, beépített szekrényekkel. Csodálatos konyha, mint a mesében, tágas, derűs. A gáztűzhely meg valóságos álom. A beépített mosogató asztalkáról meg ne fs beszéljünk: előbb megmosod a tányért forróvízben, aztán azonnal Öblítheted is, csak a csapot ►ell elfordítanod. A fürdőszoba csodás: a

kézi zuhanyozó mi mindenre jó; esőszerűen moshatod vele magad minden oldalról. Ha szükséges, akkor meleg, gyógyhatású vizet készíthetsz és úgy fürödhetsz, ahogy az orvos előírta. A szoba parkettás, a konyha és az előszoba műanyaggal borított, a tisztántartása gyors és könnyű.

Az építész, amikor a tervet készítette, arra törekedett, hogy minden gazdaságos legyen és teljesen megfeledkezett arról, hogy az embernek vannak öreg holmijai, amelyek mái teljesen használhatatlanok, de valamiért mégis fontosak, valami miatt meg akarja őket tartani.

Az idősárgftotta öreg papírok egyik csomóját válogattam, — kezembe kerül apám anyámhoz írt levele. Átlapozom saját iskolai papírjaimat, bizonyítványaimat, megnézem a jegyeket; még most is izgalommal tölt el az egyik bejegyzés: „A kedves fiúk ma ellógott a mértanóráról. Kérem a tisztelt szülőket, vegyék fel a kapcsolatot az oszály- főnökkel.” Átlapozom a régi házifeladataimat, iskolai dolgozatfüzeteimet, fogalmazásaimat,

— amelyek ügyetlenek, naivak, de lelkesek

— ezeket félreteszem. Ide kerülnek a frontról írt leveleim, a poros iskolai vonalzók, háromszögek, Vovka első rajzai, — házikók, magas kéményekekl, melyekből gomolyog a ceruzával rajzolt füst, meg a nagyapa öreg dolgai, az élmunkás kitüntetés papírjai, a jelvény, a Volga—Moszkva csatorna megnyitására szóló meghívó ..:

És hirtelen a kezembe kerül ez a behívó. Emlékszem, egy magas, piros arcú, egészséges gyerekember hozta, ő volt a katonai parancsnokság kézbesítője.

„

__A behívottat távolléte esetén — olvas

om a szöveget, — a hozzátartozók kötelesek értesíteni arról, hogy hová és mikor kell bevonulnia ..

— Apám az üzemben van — mondtam akkor hamarosan itthon kell lennie, ijedve tettem hozzá: — Nem tudná megvárni?

— Semmiképpen, látod mennyit kell még széthordanom, ez mind nagyon sürgős — mondta a legény. — írd csak alá magad.

Aláírtam. A fiatalember leszakította az ellenőrzőszelvényt, amellyel az átvételt igazolja, elbúcsúzott és elment.

Majdnem egy negyed század telt el azóta. Most újból azt a papirszeletet nézem, felső szélén nagy fekete betűk: itt levágandó. Felfoghattam volna-e azon a napon, hogy ezek a sorok, az itt levágandó rész alatt akkor őrökre szétszakítják nyugodt gyermekkoromat, családunk boldog életét, az egész nép békéjét. Gondolhattam volna-e, hogy ez a papír, az „itt levágandó” vonal határkő, amely mögött a háború nehéz évei húzódnak majd meg; titkok, melyek gyerekek számára érthetetlenek, könnyek, melyeket anyák hullaj- tanak, az emberék milliói számára oedi” a megpróbáltatások szörnyű éveit hozza el?

A következő reggel elkísértük apámat. Az iskola nagy és poros udvarán már a be- hívottak százai gyülekeztek, és ezerszólamű zaj töltött be mindent. Ki a gitár húrjait pengette, ki harmonikán játszott: de nagyon- nagyon sok volt a kisírt szem; sírtak az anyák, a feleségek, és a szülök által annyira szeretett gyerekek ...

Csend van most az iskolaudvaron.

— Apám — mondtam én akkor, igyekezve megnyugtatni anyámat. — a háború hamarosan befejeződik és hazajössz.

— Természetesen azonnal. — helyeselt apám. ,És megkérte anyámat, hogy mondjon meg valamit az üzemvezetőnek.

— Sütök valami ízletesét, amit szeretsz —. mondta anyám és elbúcsúztunk a másnapi viszontlátás reményében.

De apám már este betoppant. Amint kinyitotta az ajtót és belépett, nem ismertem meg. Kopaszra volt nyírva, gimnasztvorká- han, derékszíjjal, erős katonai bakancsban. Csak egy percre tudott hazauerani Azért jött, hogy. tudtunkra adja: azonnal indulnak a frontra. Leült az asztalhoz, abhoz. amelyiknél rr^-t én

Mit mondott a búcsúzáskor? — erőmet megfeszítve gondolkodom, de nem jut eszembe. Mit is mondott?

— Papa! gondolataimból Vovka hangja riaszt fel, — papa, miért felelsz olyan soká — mondja szemrehányóan. — Hívlak, te meg nem felelsz ... Segíts elhelyezni a dobozomban az ólomkatonáimat. De siess! Mi már olyan régen küszködünk vele, de nem sikerül ...

Nem jut el a tudatomig flam csengő hangja. A múltat élem. —

__ Apám __ súgom halkan, — ne siess!

M

ég van idő. Ülj le egy cseppet, csak egy percre!...

De mennie kell. — Katona. Valamit mond anyámnak. Ö persze mindabból nem ért semmit, csak néz apámra.

— Vigyázz a gyerekekre! — emlékszem, ezt mondta apám.

— Vigyázz1 a gyerekekre — mondta és megcsókolt bennünket, anyámat magához szorította.

Sokáig, talán egy egész percig álltak úgy. Aztán apám megfordult és elindult. Elment. Mi pedig az ablakhoz rohantunk, félre toltuk a kékre festett függönyt, erősen néztünk a sötétségbe. Az újsággal is sötétített ablaküveg mögött nem láttunk senkit. Visszahúztuk a függönyt és egyedül maradtunk. Aps nélkül, örökre.

Egy év múlva, pontosan ugyanazon a napon jött egy másik behívó. Ez már nekem. Ugyanolyan volt, mint az előző.

Ismét férfihang tölti be a lakást. Fiain csengő hangja:

— Papa, — kiáltja Vovka, — ideje .készülni!

Igen. Ideje. Segíteni kell fiamnak összeszedni a játékait, elhelyezni ólomkatonáit a dobozba. Mennyire szeretném, hogy csak az ólomkatonákról tudjon. Mennyire szeretném, hogy nyugodt gyermekkora legyen, és boldog egész életében!

A behívót megőrzőm;

Ott őrzöm, ahol azokat az iratokat kell őrizni, amelyek nagyon fontosak, és bármelyik pillanatban szükség lehet rájuk. Beteszem a katonai igazolványomba, oda, ahol ez olvasható:

. A behívó parancs kézhezvétele után — minden körülmények között köteles pontosan megjelenni a kitűzött helyen és időben."

A Pravdából fordította;

Sigér István

Lipták Gábor:

Baudelaire legdrágább

Azt, hogy Párizsból Hon- fleurbe indultunk, nem az útikönyvek vagy a színes prospektusok csábításának köszönhettük s még csak nem is annak, hogy a kis normandiai halászvárost régen „művészek kincse” s „festők paradicso- ma”-ként emlegetik.

A normandiai út terve ott született az egyik legszebb s legrégibb párizsi templom, a St. Germain de Prés előtti kis bisztró teraszán; egy fülledt nyári délelőttön, amikor hirtelen érkezett friss szellő simította végig a verejtékező arcokat.

Mindenki vidáman fordította fejét az új vendég felé s az öreg pincér mosolyogva bökött ujjúval északnyugat felé: „Normandiai szél!”.

Erről aztán eszébe jut a Párizs tengernyi látnivalójába leginkább belefeledkezett

utasnak is, hogy milyen közel esi! Normandia az autók ezreit hömpöly^ető boulevard mellett meghúzódó temnlom- hoz. Hiszen itt a hajdani apátság majorjából figyelték valamikor aggódó szerzetesek a normannok egész a városig felmerészkedő félelmetes sárkányhajóit.

Normandia nevét a romantika s a történelem együtt vonta be különös varázzsal. A gyermekkor meséi, vikingek bátor tengeri kalandjai, borzalmas viharok, ősi legendák

nagyszerű .harcai társulnak történeti nevekkel, dátumokkal. S ez az országnak is beillő, hatalmas és gazdag tartomány, máig megőrizte múltjának remekszén emlékeit: a fényes kastélyokat, az ódon kolostorokat, a festői várakat és a gótikus katedrálisokat. Elbűvölő szépségű vidéken, ősrégi kultúra kínálja itt mindenkinek, amit legszebb álmában kíván.

Csak a választás nem köny- nyű, az idő és pénz megszabta határok között. Merre, hová?!

Útikönyv, térkép, prospektus eligazít, de csak megnehezíti a választást a látnivalók útvesztőjében.

így aztán nem az utazási irodák s a prospektusok: Baudelaire dönt helyettünk. A költő, aki „legdrágább ál- má”-nak nevezte Honfleurt, amelynek dallamos, szép nevs egy esztendeje még csak muzsikaként csengett fülünkben s most már feledhetetlen,

S ez a szó „álom”, Baudelaire sorával velünk utazott s hamar elnyerte értelmét. Az egész utazás máig is megőrzött valamit az álmok káprázatos és ellenőrizhetetlen ragyogásából. Hiszen már az is álomszerű, amikor a tova vágtató caeni expressz a szinte néptelen evreux-i pályaudvaron magára hagyja az utast, akinek fülében még ott kavarog a hajnali Champs Elysées népvándorlásában munkába siető nők tűsarkú cipőinek kopogása, a metró fülledt alagútjaiban visszahangzó vonatok zúgása s a Gare St- Lazare reggeli forgatagának zűrzavara; s így indul aztán e hirtelen támadt csendben néhány bátyus parasztasszony, két hazatérő vasutas és egy sekrestyés formájú, öreg normann társaságában a szomszéd vágányon ácsorgó, s hajdani vörös postakocsik emlékét idéző, kedves, kis hon- fleuri motorkocsi felé.

Honfleur legfeljebb kétszáz kilométerre és legalább háromszáz évre van Párizstól. S a nyári napfényben flirdő, tékozló szépségű Párizs ragyogása s még éjjel is agyunkban örvénylő félelmetes forgalma után, a kis halászváros oly csenddel s operadíszletnek is beillő képekkel fogad, amelyek már ismét csak az álmok vagy a képzelet birodalmába illenek.

Az idegen, amikor a kis ál-*, lomás felől az egymásba fonódó kikötőmedencék

partján a városka belsejébe vándorol, legelőször a Vieux Bassin, a régi kikötő partján sóhajt fel, most már végleg megértve Baudelaire szavait, s azt is, hogy Boudintől Dufy- ig miért próbálta annyi kiváló festő festő ezt a „legszebb álmot” képbe foglalni.