Dunántúli Napló, 1966. április (23. évfolyam, 77-101. szám)

1966-04-10 / 85. szám

tm. ÁPRILIS 10.

napló

Pécsre érkezik a Lahti Férfikórus

E szavakkal szólítja éneklésre finn testvérvárosunk, Lahti Férfikórusát az énekkar mottó-dala, a „Lahdén Mies- kuoron tunnuslaulu” című dal és e szavakat olvashatjuk a kórus életét ismertető könyv első lapján. A pénteken Pécsre látogató kórus 1964-ben ünnepelte fennállásának hatvanadik évfordulóját. Ebből az alkalomból jelent meg a „Lahden Mieskuoro 1904— 1964” (Lahti Férfikórus 1904— 1964) című könyv (Lahti, 1964). melyből kiragadok néhány adatot, hogy előre ismerkedjünk kedves vendégeinkkel.

A kórus jelenét és múltját fényképekkel bőségesen illusztráló, szép kiállítású könyv adatközlő jellegű és mégis riportszerűen eleven munka. Az ünnepi koncerten készült felvételeket, valamint Kalevi Niemi karmester, Rei- no Rajala elnök és Arvi Jur- vainen helyettes karmester képét látjuk az első lapokon, majd Rajala elnök bevezető szavai után a Lahti Férfikórus részletes történetével ismerkedhet meg az olvasó, az először csak kis csapatot képező dalos együttes megalakulásától a mai, Finnország határain túl is ismert énekkarig. Az éveket „dalos évadnak” nevezve, szakaszokra bontva kapunk képet az énekkar küzdelmeiről, sikereiről, belföldi és külföldi utazásairól, régi és mai neves karmestereiről, szólistáiról.

A Lahti Férfikórus szervezeti formája egyesület. A tulajdonképpeni férfikóruson kívül ehhez az egyesülethez tartozik a Nőtanács, mely az alakulástól napjainkig a hűséges támogató szerepét tölti be. A kórus anyagi alapjait a pártolótagok biztosítják. Külön szót érdemel az egyesületen belül a fiúkórus és a zenekar. A fiúkórus körülbelül egy évtizede működik, részben önálló koncerteket ad, részben a férfikórussal együtt lép fel. Létszáma 30 és 60 között mozog. A zenekar még a fiúkórusnál is ifjabb. 1962-ben alapították a kórus tagjai először saját kedvtelésükre, de ezen a célon gyorsan túlnőtt a zenekar és ma

Harmiiictagú baranyai küldöttség utazik Ma

Egvutt ünnepük május elsejét

már ez is a finn zenei élet egyik jelentős tényezője.

A kórus műsorait változatosan állítja össze: Bach, Mozart, Sibelius, Felix Krohn, Martti Similá és más külföldi és finn zeneszerzők műveiből válogatva,

A nagysikerű műsorszámok közül csak néhányat említünk: Folke Lindqvist kitűnő bariton szólista előadásában: „Voi jós ilta joutuisi” (Ó, csak jönne már az este); „Miesten laulu” (A férfiak dala); „Me- ren rannalla” (A tengerparton).

Finn barátaink napjainkban méltó utódai a Kalevala dalait egykor kantelén játszó és éneklő őseiknek. A dalkedvelő és daltermő hagyomány él. Emberek tízezrei járnak hetenkint egyszer-kétszer énekelni valamelyik énekkarba.

A Kalevala megjelenése, a finn nép dalainak, költészetének szépsége, az ősök csodás világának és a valóságnak sajátos összefonódása a világ több országában ámulatba ejtette az olvasókat. Ebből a gazdag hagyományból táplálkozik a mai finn zenei élet. Genetz, Sibelius, Järnefelt, Palmgren, Kuula és más finn zeneszerzők, valamint a legnagyobb külföldi komponisták halhatatlan alkotásai a finn énekkarok tolmácsolásában ma is magukkal ragadják a koncerttermek közönségét nemcsak Finnországban, hanem külföldön is.

Pécs város közönsége is érdeklődéssel és szeretettel várja a finn testvérváros férfikórusának baráti látogatását

és április 18-án, hétfő este fél 8 órakor rendezendő hangversenyét.

Dr. Szabó László

docens

Az MSZBT szervezésében harminctagú baranyai küldöttség utazik április 27-én Lvovba, ahol a város dolgozóival együtt ünnepük majd május elsejét. A látogatás előzménye a Baranya megye és az ukrajnai Lvov megye között évek óta szövődő, elmélyülő barátság, közvetlen kapcsolattartás, amely az üzemek, intézmények, szocialista brigádok részéről megnyilatkozó levelezésekben, a Pécsi Rádió, a Baranya megyei Moziüzemi Vállalat, a pécsi városi művelődési ház és a hasonló Ívovi intézmények

közötti műsorcserékben mutatkozott meg. A hónap végén Lvovba utazó baranyai küldöttség célja ez, hogy ezt a baráti kapcsolatot tovább szélesítse, konkretizálja. Ezt fejezi ki a csoport összetétele is: tagjai között ott találhatóak a Mecseki Szénbányászati Tröszt, a Pécsi Hőerőmű, a Porcelángyár. So- piana Gépgyár, a MÉSZÖV, a párt- és a tömegszervezetek, a tanács és a termelő- szövetkezetek képviselői egyaránt. Baranya megye és a Ívovi terület között ez az első ilyen, nagyobb létszámú küldöttséget magába- foglaló, baráti látogatás.

Ötvenkéímillió forint Mohács vízhálózatának kiépítésére

3300 tagol számláló vízműi ár sül at segíti a munkálatokat

Mohács vízvezeték és csatornahálózatának kiépítésére 3300 tagot számláló vízmű társulat alakult két évvel ezelőtt. A társulat tízmillió forinttal, a különböző állami szervek, intézmények 42 millió forinttal segítik elő a nagyszabású beruházást, melynek eddigi eredményeit a Városi Tanács V. B. a napokban összegezte. Megállapította, hogy a dunai árvíz ellen vívott múlt évi küzdelem óta a vízműhálózat kiépítése meggyorsult. Uj kutakat fúrtak,

közel 40 km vízvezetéket fektettek le, ezekben 80 közkifolyókutat nyitottak. Még az idén befejezik a teljes elosztó- hálózat lefektetését, a felbontott útburkolat helyreállítását, két-háromszáz lakásba, illetve intézménybe bekötik a vízvezetéket. A vízmű teljes kiépítését — beleértve a vízműtelepet, víztornyot, kezelői lakást és egyéb melléklétesítményeket — 1967-ben fejezik be, 1968-ra csak kisebb, áthúzódó munkák maradhatnak hátra.

A professzorok nesztora

Kissé lázas a professzor úr,

de azért fogad. Felkönyököl a klinika fehér vaságyán, kíváncsian fordul felém. A kórterem ablaka a minaretre néz, egy fiú van fent a toronyban, a dzsámi árnyékában pedig iskoláslányok tereferélnek.

Április van, süt a nap, időnként megszólal egy gerle a klinika kertjében. Mégis csalóka az idő. Elég hűvös levegő árad be a nyitott ablakon, de nem törődik vele. Biztos abban, hogy holnap reggelre, az ünnepség kezdetére meggyógyul.

Örülök a szerencsémnek. Holnap nem beszélhetnék ilyen nyugodtan vele. KörülPÉCSBÁNYÁN

nyán. Ezért van ez a rátar- tiság s a mai gyerekek már ebben nevelődnek. Nem is baj.

Echter néni — fáradt, különben nagyon kedves asszony — halat pucol az udvaron. Toncsi bácsival a szinte kínosan tiszta konyhában ülünk. Lassan tíz esztendeje, hogy utoljára láttam, most hatvanhat esztendős, de — igazán minden hízelgés nélkül — nem sokat változott.

— Csak fáradt vagyok .:. — mondja.

Fáradt. A huszas évek végén felkerekedett, útlevéllel megy ki Németországba, útlevél nélkül Belgiumba, Hollandiába, aztán hazajön a családért, ismét kimegy és évek múltán visz- sza. Sokat hadakozott a kinti hatóságokkal (sztrájkok, letelepedési kérelmek, amelyeket hol megtagadtak, hol megadtak), de nem is ezert jött meg, hanem mert bántó a hollandiai éghajlat, örökös eső és köd. Az ötvenes évek végén a legényszállások hétszáz főnyi lakójának politikai nevelője. S ez mennyi gonddal járt! Az ötvenhármas nagy-amnesztia után tömegével érkeznek a munkavállalók, aztán fele cserélődik: ötvenhat olyan embere volt, akik tíz évnél többet ültek börtönben, feketézők, valutázók, barnáskártyások, betörők, egyebek. Ezek aztán továbbléptek. A zöme a legényszállások lakóinak itt maradt, szakmát kaptak, letelepedtek: házat építettek,, autót vettek, nősültek, gyereket nevelnek.

— Támaszkodom a kerítésnél, jönnek a „fiaim”, beszólnak: „Mi újság, Tóni bácsi? Hogy szolgál az egészsége?” S ennek én nagyon tudok örülni.

— Valóban: hogy állunk az egészséggel, Tóni bácsi?

— Hát, nálam még nincs baj. De az asszonykám beteges. Én végzem a bevásárlást, fát vágok, szenet hordok be a lakásba, még a nagytakarításnál is segít- kezek. Míg jobban volt, fölmentünk az erdőbe az asz- szonnyal, vittem egy-két üveg bort, leültünk, fölváltva hangosan olvastunk egy- egy könyvet. Most nehéz már a járás a feleségemnek.

A kert alatt van egy be- tonozott vizescsatorna, azon egy híd, addig elkísér, aztán átmegyek az aknára. Valami üzemépületet renoválnak a kőművesek, meg két fiatal asszonyka. Meszelik kívülről az épületet. Teherautóról anyagot raknak le, a sofőr odaszól egyik asszonynak:

— Mire meszelnek?

— Húsvétra.

A sofőr felnevet:

— Azt hittem a falraj».

A férfiak nevetnek, az asszony meg bosszúsan keveri a meszet a hosszú- nyelű alkalmatossággal.

Benézek a szakszervezethez, Kálmán Bélát találom a belső szobában. Hogy élnek itt a telepiek? Tudja-e? Gondjaik, örömeik eljutnak-e a szakszervezethez? Mondom neki, valamikor jártam itt külföldiekkel, azoknak is feltűnt, hogy egy bányatelep létezik az oroszágban, amit nem fejlesztenek, pontosabban: hiányzanak a szokásos új bérházak, középületek, egyebek.

— A szénkészleten múlik minden. A szénkészlet diktálja az ütemet, vagy ez esetben az elsorvasztást .. i

Megírtuk már, de néhány

sorban még egyszer emlékeztetni kell, amennyiben a telep jelenéről, jövőjéről van szó. Borbála-telep már likvidálásra ítéltetett, sorra kerül Pécsbánya-telep is. Van itt még szén, de nagyon mélyen, nyolc-kilenc- száz méter alatt, kitermelése körülményes. Inkább István- akna irányába folyik majd a termelés. Ide emeletes lakóházakat építeni éppen ezért nem érdemes. Talán tíz-tizenöt vagy húsz esz- tendőnyi ideje van még a telepnek. A régi koloniális lakásokat persze a tröszt felújíttatja, nagyon tisztességes elgondolás alapján, ezt hozzá kell tenni: ahol csak lehet, oda fürdőszobát is építenek és ez nagy szó,

hiszen ezek a kis lakások

már a kezdet kezdetén — ötven—nyolcvan évvel ezelőtt — is szűknek és korszerűtlennek bizonyultak. Pécsbányán talán négynégyszázötven család él, majdnem fele nyugdíjas. A tröszt egyik legnagyobb problémája: lakást adni a szanálásra ítéltetett házak lakóinak.

— Ellátás?

— Mit mondjak magának? Van itt pénz, élnek jól, szépen az emberek. De van — talán látszólag kicsinek tűnő — baj is. Kiszáll a bányász, kifürdik, megy haza, sört vagy bort vinne néhány üveggel, hogy a hűtőszekrényben tartalékoljon magának néhány napra. Mert kiszárad az ember lent a fejtésben, izzad és izzad fürdés közben is. Ezért kell ez. De honnét, ha nincs. Még jó, hogy sok itt a magánautó, így ünnepek előtt fölkerekedünk, megrakjuk a kocsit demizsonnal, üveggel és megyünk borért Siklósra, Villányba. De ezt nem lehet mindig megcsinálni.

Memcsak Kálmán Béla, hanem mások is panaszkodtak a közel sem kielégítő bor-, sörellátásra. Az is igaz: ez volt az egyetlen panasz, amit itt két nap alatt hallottam. Bár minden bizonnyal akad itt más óhaj és kívánság is. Biztosan. De hát a húsvéti ünnepek lázéban mindenki szívesen mellőzi a panaszokat.

Rab Ferenc

fogják őt, szinte megközelíthetetlen lesz számomra. Ott lesz a miniszter, a két orvos- tábornok, az egyetem rektora, a professzorok, kórházigaz gatók, főorvosok, akik az ország legkülönbözőbb részeiből azért utaznak Pécsre, hogy 80. születésnapján köszöntsék. Valamennyien a tanítványai.

Professzor tanítványa van még a skóciai Edinburghban és a kanadai Torontóban is. Ritka ember dr. Ángyán János. Nem ismerek még hozzá hasonlót, akinek ennyi híres neveltje volt.

Ö a professzorok nesztora.

_Uogy milyen volt a kli■

* nika a kezdet kezdetén? — tűnődik a kérdésen. — Hádesz! — mondja röviden.

S valóban: 1923-ban, amikor az I-es belklinika profesz- szorának kinevezték, elhanyagolt közkórház állt az intézmény helyén. A betegek többségét az alagsorban zsúfolták össze. Pislogó villanykörte világította meg a helyiségeket, gyanús szalmazsákok szolgáltak fekhelyül. Sok volt a ténfergő öreg, akik csak azért kerültek ide, mert megtelt a város szegényháza..;

Ebből a siralmas helyből teremtette meg az ország egyik legkorszerűbb klinikáját. Szinte mindent átépíttetett. Az ő tervei alapján készítették el a kiinka amfiteátrum-szerű előadótermét is. Azt a helyet, ahol holnap az ünnepséget megrendezik.

•

D eszélgetés közben kér® déseket tesz fel Albert Schweitzerről, Schillerről, Jendrasik Györgyről, Mecs- nyikovról és másokról, s fürkészően hallgatja, mit válaszolok. Azon kapom magam, hogy vizsgáztat. Mérlegre tesz; mit érek?

Régi, beidegzett szokását követi. Ö egész életében „vizsgáztatott”. Minden fiatal orvost kifaggatott, aki a hosz- szú évtizedeken át elébe került. De sokan voltak!

Szigorú kérdező.

Azt hiszem boldog volt az a fiatal orvos, akit nemcsak egy-két óráig, hanem éveken át „zaklatott”, akitől nagyon sokat, mind többet követelt. Az bízhatott magában, az mindig számíthatott rá.

kJ éha rápirít a miniszterre vagy az egyetem rektorára: „Fiaim, miért nem tegeztek’ Hiszen ti is felnőttetek már! Sőt! magasabb polcokra kerültetek, mint én!”...

Valóban, miért magázzák őt a tanítványok, még a miniszter is?

Dr. Szabó Zoltán elmosolyodott a kérdésen, s így válaszolt;

— 1939-től 1952-ig dolgoztam a professzor keze alatt, medikus koron óta ismerem

őt. Nem lehet elfelejteni azt

a tizenhárom évet, a régi emlékeket. Számomra professzor úr marad ő, amíg csak élek...

U umanizmus... Ez a szó

** az ünnepi felköszöntőkben minduntalan visszatért Dr. Trencséni Tibor orvos- vezérőrnagy, az Orvosi Hetilap felelős szerkesztője mesélte el a következő történetet:

— Ha jól emlékszem, 1934- ben a fegyőrök behoztak egy beteg rabot a klinika ambulanciájára. Megdöbbenve ismertem fel a fogolyban barátomat, dr. Heimer Ödön le- tenyei gyakorló orvost. Tudtam, hogy kommunista mivolta miatt került börtönbe.

Alaposan megvizsgáltuk a beteget, elkészítettük a leleteket, s átadtuk egy gyakornoknak, hogy vigye fel Ángyán professzorhoz. Szorongva vártuk a Választ.

A gyakornok csakhamar visszatért s a következőt súgta a fülembe: ,A professzor azt üzeni, hogy próbáljunk segíteni a betegen. Ahogy csak lehet, könnyítsük meg a helyzetét”.

Ez annyit jelentett: ne hazudjunk a leletekkel, de adjunk olyan diagnózist, javasoljunk olyan gyógymódot, amivel elérhetjük, hogy a lehető legkíméletesebben bánjanak vele.

Valószínű a professzor már elfelejtette ezt a történetet, hiszen több hasonló lejátszódhatott abban az időben. Én mégis megőriztem magamban, hiszen a legvadabb kommunistaüldözés éveiben történt ez.

N

em élünk társasági életet; — mondta a professzor felesége, aki ötven éven át, jóban-rosszban mellette állt, s most készül az aranylakodalmukra

Amikor megkérdeztem a derűs kedélyű asszonytól, hogy járnak-e hozzájuk látogatók, élénken bólintott. Azt mondta gyakran bekopogtat a lakásukra Barta professzor, Benkő professzor, dr. Horváth Mihály Balatofüredről, Halász doktor Sopronból és természetesen még más tanítványok.

M| eggyengült a professzor ■ * látása. A százas villanykörte ott lóg közvetlenül a feje fölött, ha olvas. Nagyító készüléket használ, mely mögött óriásinak látszanak a betűk. így olvas. Orvosi folyóiratokat, újságokat, könyveket.

Ha elfárad, felesége a felolvasó. Ö a kísérője is, bár a professzor egyedül is "vak- ran elindul a Szent István térre.

Magyar László

Az április 8-án, pénteken tartott bensőséges ünnepségen mintegy 150 tanítvány köszöntötte dr. Ángyán János prof es» szórt.

i

i,Hel, Lahden mlehet, lautakaa, Lauluna llettü lletsokaa!”

(He), lahtl férfiak, daloljatok, Szítsátok a dal tüzétl)