Dunántúli Napló, 1966. április (23. évfolyam, 77-101. szám)
1966-04-03 / 79. szám
napló 5 IUI a statisztikán Lezajlottak a zárszámadások. Lapunk hasábjain napvilágot látott az összesített eredmény. Ebből tehát csak annyit, hogy előreléptünk, összezsugorodott a mérleghiány. Több, mint 10 százalékkal, 2^ milliárdra emelkedett az összes vagyon. S ami a legfontosabb, az átlagkeresetek, az egy dolgozó tagra jutó jövedelem 7,3 százalékkal több, mint az előzó évben, (összehasonlításul: Baranyában a szocialista iparban foglalkoztatottak átlag- keresete öt év alatt emelkedett 9.5 százalékkal). Előreléptünk. S ezt nemcsak a számokból lehet kikövetkeztetni, kiolvasni. Aid végig ült, végig hallgatott jónéhány elnöki beszámolót anélkül, hogy a számokra ügyelt volna, jelentős változások tanúja. Formájában kicsit más volt maga az év végi számvetés is. Olyan jegyeket viselt magán, amelyek a jobb gazdálkodás Ismertető jegyei. Hogy csak a legszembetűnőbbet említsük, hol vannak a régi idők, amikor elérkezvén a várva várt nap, hasas borítékban egy összegben vehette ki-ki kezébe évi jövedelmét A legtöbb helyen kifizették előre, év közben előlegként Régi igazság hogy a hamisat mondó ember nem állja a tekintetet. Hol tekergeti a nyakát néz a plafonra, a széksorok alá, mindenhová, csak a hallgatóságra nem. Nyilvánvaló, ahol kozmetikázni kell az eredményeket nincs rendben a széna, ahol erejéhez mérten nem tett meg mindent a vezetőség, ott kényelmetlen a beszámoló. (És esetleg nem azért, mert az elnök lámpalázzal küszködik, nincs hozzászokva a nagy nyilvánossághoz. Szerény tapasztalat: 20 forint körüli munkaegységérték mellett nehéz a tagság szemébe nézni). Nos, ezen a téren messzemenő javulás tapasztalható, őszinte sző jellemezte a zárszámadásokat. Az idén alig találkoztunk ilyen nyakatekergő vezetővel. Az év végi viszapillantás, a végzett munka együttes értékelése eddig inkább a hibák számbavétele. felelősök, kibúvók keresése volt. Felelősöket könnyű találni. Most inkább megoldásokat kerestek a szenvedélyes vi- tázók. És egyre több szó esett a jövőrőt Úgy hisszük, nem apróságok ezek, a gazdálkodás más, szintén megváltozott minőségű össztevői mellett. Hogy van már olyan termelőszövetkezet, ahol nem munkaegységben számolnak, hanem azt mondják: egy 10 órás munkanapra átlagban 86 forintot fizetünk. Mint egy ipari üzemben. Vegyszerrel kapálják a kukoricát és nem kézzel. Hogy egyre több gép helyettesíti az embert, a mezőgazdaságban is. És sok helyen elfoglaltságot, keresetet biztosítottak télen. Sorolhatnánk. A tagság hangulata, a zárszámadó gyűlés légköre, a gazdálkodás élő szeizmográfba. A számokon túl, vegyük ’■szre ezt is. Miklósvári Zoltán Készül Baranya néprajzi atlasza Harminc faluból gyűjtik az anyagot Néhány hónappal ezelőtt megkezdődtek a baranyai néprajza atlasz előkészítő munkálatai. Az atlasz készítői: Mándoky László, Sarosácz György és Zentai János muzeológusok és Andrásfalvy Bertalan, a Dunántúli Tudományos Intézet munkatársa. Mándoky Lászlót kérdeztük meg. hol tartanak jelen pillanatban a munkák? 1959—60-ban vetődött fel az ötlet, mivel egyéb munkáink közben feltűnt, hogy nincs áttekintő képünk a megyéről. Az atlaszok, ■ Így a készülő Baranya néprajzi atla- i célja is az, hogy bizonyos kulcskérdések segítségével egy-egy meghatározott terület népi kultúrájáról, hagyományos műveltségéről keresztmetszetet nyújtson. Ez a munka jól megválasztott kérdések segítségével öt évet vesz igénybe. 1905-ben készi- lettük el a kísérleti kérdőívet. Ebben 120 téma szerepel, a gazdálkodás, a népszokások, a viselet, a táplálkozás, a néphit és egyéb területekről. Ennék alapján indultak meg a gyűjtések, hamarosan mintegy 30 faluból összegyűjtjük az anyagot. E kísérleti gyűjtések alapján fogunk aztán összeállítani egy végleges kérdőívet, amelyet majd sokszorosítunk, és a megye minden községében ennek alapján végezzük el a gyűjtőmunkát — Miért volt szükség egy kísérleti kérdőívre? — Csak konkrétan lehet eldönteni, hogy mely kérdések azok, amelyeknek alapján valóban bű képet kaphatunk a baranyai nemzetiségek egészéről. Amikor egy ilyen fontos, hosszú időre felhasználandó munkát készítünk, megszokott dolog hogy ilyen előkészületeket folytassunk, mielőtt a tényleges gyűjtéshez fognánk. — Hogyan történik a gyűjtés? — A megye 324 községe mintegy ötszáz közösséget jelent. Mohácson például öt kérdőívet kell kitölteni: a mohácsi katolikus, illetve református magyarok, a szerbek, a sokacok és a németek, mind egy-egy külön közösséget jelentenek. Ebben az atlaszban a betelepült népességgel nem is foglalkozunk részletesen, így példáid a mohácsi cigányok, bukovinai székely, moldvai csángó, felvidéki, Illetve alföldi telepesek felmérésére csak évek múlva kerül sor. A gyűjtést szakemberek végzik. A mintegy 500 kérdőívből az atlasz főmunkatársai kb. 60 százalékot készítenek el. A budapesti, debreceni és szegedi egyetem néprajzos oktatói és hallgatói Is segítenek a munkában és bevonunk a gyűjtésbe néhány olyan társadalmi gyűjtőt, akikről hosszú évek tapasztalatai alapján tudjuk, hogy meg tudnak felelni ennek a feladatnak. A gyűjtés maga nem túlságosan egyszerű munka: esetenként elegendő lehet ugyan négy-öt helybeli ember egybehangzó véleménye ahhoz, how eldöntsünk bizonyos kérdéseket, de mivel egyes témákhoz fényképfelvételek, rajzok kellenek, általában be kell járni és alaposan meg kell nézni minden egyes községet. — Mikorra készül el az atlasz? — Az anyaggyűjtés kb. 1970re befejeződik, akkor kezdünk hozzá a térképek készítéséhez. A kérdésekre kapott válaszok feltérképezésével megpróbáljuk megállapítani a néprajzi csoportok határait. Az atlasz végső soron a sokszínű Baranya kialakulásának olyan részleteire világít rá, amelyek az írásos emlékek alapján eddig homályban voltak. Megmutatja a hagyományos népi kultúra mozgását, rávilágít az elhalás folyamatára, megmutatja: melyek a hagyományőrzőbb vidékek és feltár bizonyos fejlődésbeli fáziskülönbségeket. Azzal, hogy körülhatároljuk a néprajzi csoportokat, nagy segítséget kapunk a múzeum munkájához, mert az így feltárt néprajzi csoportokból, a további gyűjtéseknél elég lesz egv-egy reprezentáns falut kiválasztani és ott folytatni a kutatást. Összebeszélt tíz szegénysorsó ember Ma nyílik a dél-dunántűli képzőművészek II. kiállítása Ma délelőtt fél 12 órakor a Technika Házának nagytermében nyitják meg a déldunántúli képzőművészek II. kiállítását. A Magyar Képzőművész Szövetség Déldunántúli Területi Szervezetéhez tartozó képzőművészeknek ez lesz a Pécsett bemutatott első kiállítása, mivel két évvel ezelőtt teremproblémák miatt nem sikerült a területi kiállítást a pécsi közönségnek is bemutatni. A kiállítást, amelyet Cséri Lajos szobrászművész, a Művelődésügyi Minisztérium képzőművészeti osztályának főelőadója nyit meg, két hétig tekinthető meg Pécsett. Ezután Nagykanizsán, Zalaegerszegen, Sopronban, Tatabányán, Hódmezővásárhelyen, Kaposvárott és Szekszárdon mutatják be az anyagot. Huszonöt képzőművész 60 alkotása szerepel a kiállításon, a területi szervezetnek mind a négy megyéjéből: Baranyából, Somogyból, Tolnából és Zalá- bóL Szabó István is családja 1940-ben. Ki emlékszik Szabó Istvánra? Van még néhány fénykép Szabó Istvánról. Ott függnek az ágy fölött az özvegy lakásában. A falu öreg igazgató tanítója a képekhez lép, megnézegeti, mintha fel akarná idézni annak az embernek az arcvonásait, aki már huszonegy éve nem él. Az özvegy csendes, monoton hangon emlékezik: — 1944. december elsején reggel nyitott be hozzánk a német katona és a tiszt. Olyan hirtelen jöttek, hogy mire észrevettük magunkat, már bent voltak a lakásban. A tiszt felhúzta pisztolyát és ráparancsolt az uramra, hogy keljen fel az ágyból. Egy csónak formájú autóhoz kísérték F ehérneműhetek ügyelem! Ne várjon, míg egybe van a pénze, részletre megrendelheti vaskapuját és kerítését, vasablakát és mindenféle vasmunkáját. Méretvételre helyszínre megyek. VÁRI JÁNOF lakatosmester, Villány. „Fehémcműhetefc in. 28. IV. 9”. — olvashatjuk a kirakatokban mindenütt, s a jólértesültek tudják, hogy fehérneműt most érdemes vásárolni. Hogy miért? A fehémeműhetek alkalmából sokkal nagyobb a választék, mint máskor; mondhatnánk: óriási. Kimondottan erre az alkalomra sok külföldi — köztük olasz, német, osztrák áru és új magyar fehérneműk érkeztek. A fehérneműhetek húsvéti g tartanak, így nagymértékben megkönnyítik az ajándékozást, hiszen fehérneműt egyaránt lehet vásárolni feleségnek, férjnek, gyermekeknek. Az Állami Áruház a fehémeműhetek alkalmából alábbi cikkeit ajánlja; A szatén kombiné minden méretben kapható — extra méret is — divatos és változatos csipkedíszítéssel, sokféle színben. Jól mosható, fényét nem veszti el könnyen, formáját mosás után is tartja. Ára nagyságtól függően változik, a legkisebb szám 72 forintba kerül. Szatén hálóingek is kaphatók igen sok színben. Díszük a szép csipke, fazonúk változatos. Dekoltált és zárt nyakú, keresztben vagy hosszában felvarrt csipkével. A legkényesebb ízlés is kielégül itt. A szatén hálóing ára 170 forint. Nagyon szépek a női bari szt pizsamák is, gusztusosak, modernek. Nemigen divat már a francia pizsama, a tenyérnyi nadrággal, a pizsamák főleg halásznadrággal készülnek. Habselyemnadrágok és kombinék találhatók még nagy választékban itt. A férfi fehérnemű osztályon sokféle inget mutat az eladónő. Strapára, munkára való a bányász zefír ing. Különböző színekben, kockás és csíkos mintával kapható. Extraméret Is van belőle, ára 66 forint. Szintén nehezebb munkára való a praktikus és olcsó freskó ing. Extra méretben is kapható, több színben és mintával, ára 54 forint. Osztályon felüli kivitelben készült az egyszínű, sima puplin ing. Mogyoró és szürke színben kapható. Minden méretben van — extra méretben is — 93 forint az ára. A férfiruhatár intim darabja az alsónadrág. Zefír anyagból készült változata van 27 forintért. Az Állami Áruház Kossuth utcai bejáratánál fiatal lányok állnak és a kirakatot nézik. A kirakatban meseszerű lila fantáziavirágok között női kombiné, lenge hálóing, kacér pizsama. — Jó lenne ez a pizsama! — Azt elhiszem, de pénz is kéne! — Talán húsvétra ... Fél szavakból értik egymást, és tovább nézik a kirakatot s a pizsamát. — Talán majd a mama... — Kérjed. Sóhaj, és egy búcsúpillantás a hőn áhított pizsamára. Kedves anyuka! Itt az alkalom, lepje meg lányát a kedvei kis pizsamával] (x) őt, a elindultak vele nyugat felé. Fél óra múlva valaki telefonált, hogy agyonlőtték őt Magyarmecskén. Arra számítok, hogy azasz- azonv elmondja, miért lőtték agyon, de egyelőre hallgat. Az asztalkendővel van elfoglalva, csak az óra ketyegése töri meg a csendet. Végül az öreg Igazgató tanító köhint. — Kommunista érzelmű ember volt — mondja rekedten. — Egy olyan kicsi faluban, mint a miénk, nem lehet eltitkolni az ilyesmit, bár 6 nem Is titkolta. Már évekkel korábban nyíltan hangoztatta, hogy más rendszerre vár. Az asszony felnéz. Szokatlanul nyílt tekintete van: — A németek úgy nyitottak be hozzánk, hogy a kommunista Szabóért jöttek, s a tizenhárma« számú házat keresték a faluban. Valaki elárulta az uramat. — Ki árulta el? — Nem tudom! — mondja • fejét rázva. — Néhány nap múlva, amikor bejöttek az oroszok, azok is kérték, hogy mondjam meg, ki volt Később, amikor megalakult a rendőrség, azok is kijöttek. Évekig nyomoztaik, be kellett mennem Pécsre, de hiába, nem találták meg az árulót. Szabóné háza pontosan szembenéz egy kastéllyal. A magas, dfratomyos épület egy Tvószlts nevű földbirtokosé volt valamikor. A kastély felé Intek és megkérdezem: — Férjének nem volt valamilyen vitája Tyoszitsékkal? — De volt, még negyvenegyben! — válaszolja, s hamutartót tesz az asztalra. — összebeszélt kilenc-tíz olyan szegénysorsú emberrel, mint mi voltunk, és mint a szószólójuk, bement Tyószitsné- hoz. Azt kérte tőle, adjon át nekik földet házhelyre. — Nem félt, hogy baja lesz ebből? — Nem szokott ő félni! — tiltakozik az öreg tanító. — Mindig kimondta, amit gondolt. És Tyószitsék sem mertek nagyon visszavágni, mert nem sok hívük volt a faluban. Tyószitsné még jóval a németek kivonulása előtt elmenekült a községből. — Mit csinált a férje az utolsó estén? — fordulok az asszonyhoz. — Fegyverkezett! — válaszol Ismét az öreg tanító. — Este, sötétedés után bekopogott hozzám és elkérte a vadászpuskát. Kinéztem az ablakon és láttam, hogy Markó Lászlónál, egy másik szegénynél is fegyver van :.. Azóta sem tudom, ml lett a puskámmal. — És később mit csinált? — kérdezem ismét az asszonyt. — Nem tudom! — válaszolja elgondolkozva. — Egész este nem volt itthon, csak tizenegy óra, fél tizenkettő tájban jött haza, nyakig sárosán. Amikor megkérdeztem tőle, hogy miért olyan sáros, olyan hangon, mint akinek sok mondanivalója van, azt válaszolta, hogy reggel majd megmondja. Sajnos, nem mondhatta meg, mert jöttek a németet. — Miért nem próbálta szóra bírni este? Az asszony elmosolyodik — Mert ismertem az uramat. Egész nap kalapált a kaptafánál, ha kellett: kapált és csépelt is, de ha ő egyszer elfáradt és álmos volt, nem lehetett vele beszélni. Akkor aludt, s ember legyen a talpán, aki fel tudta őt kelteni Amikor a németek jöttek, akkor is olyan soká tért magához . i. — Úgy tudom, öt gyerek maradt utána. — Nem, csak négy — válaszolja elkomorodva. — Az ötödik, akivel akkor terhes voltam, csak egy hétig élt Mindig fuldoklóit, megkéktilt azt hiszem, ráment szegénvre az ijedtség, ő is megsínylette, hogy elvesztettem az uramat. — S a többi négy? — A többi négy él. Jóska, a legidősebb, az állami gazdaságban dolgozik. Mérnök szeretne lenni... Nekem nem volt erőm arra, hogy kitaníttassam őket — mondja szinte szégyenkezve. — Nagyon nehéz volt a négy gyerekkel egyedül!... A következő kérdésem — ti. emlékeznek-e még a férjére — gondolkodóba ejti öt Azt válaszolja, hogy az idősebbek bizonyosan. Hogy a fiatalok? Hát... Töprengés helvett elmen tűnk az iskolába. Vagy húsz huszonöt alsó tagozatos fiú é* kislánv ült a tanteremben. — Ki tudja közületek. ki volt Szabó István? — kérdeztem a gyerekektől. Mély csend. Húsz-huszonö1 szempár figvel ránk, elmerültem Van aki még a ceruzái is a szájába veszi, annyira igyekszik. De senki sem tartja fel a kezét. — Ejnve-ejnye! — mondja restellkedve a tanító. — Pe dig olyan egyenes ember voh én is kedveltem. Kint, az. iskola előtt a tanító még mindig sajnálkozik. Látszik az arcán, hogy felkavarta az eset. Végül felcsillan a szeme: — Tudja mit, menjünk be még egyszer és kérdezzük meg úgy... Ismét a gyerekek előtt állunk. Rámutatok özvegy Sza- bónéra: — Gyerekek, ki hallott valamit Ilonka néni férjéről? Ismét csend. Végül két gyerek bátortalanul felnyúitja a kezét. Egy vékonyhangú kislány elmondja: agyonlőtték a németek. Kifelé menet a faliújságra pillantok. A neve: Hóvirág őrs. Hm, hóvirág ... Búcsúzás előtt megkérdem Szabónétól: — Megkoszorúzták-e a férje sírját az utóbbi húsz évben? Tettek-e virágot rá’ Nem maga és a fiai, hanem valaki más .;. Az asszony nemet int és elsírja magát. A tanácselnök elsápad, amikor meghallia mi történt. — Én csak két hónaira lettem elnök, s nem is kisasz- szonyfai vagyok, hanem gyöngyfái. Mégis bánt ez. bánt... Mftgrar László Szabó néni
