Dunántúli Napló, 1966. március (23. évfolyam, 50-76. szám)

1966-03-10 / 58. szám

19M. MARCIÜS S napló Rajira késsen a Komló A SZEAC ellen kezd vasárnap a Bányász A hét v'égér. az NB t B-ben lß megkezdődnek a küzdelmek. Már­cius 13-tói Június 19-ig 15 vasár- napod át. megszakítás nélkül ver­seng 16 együttes — köztük 6 volt NB t-es csapat. A komlóiak nem kisebb feladatra vállalkoznak, mint az őszi Idény végén isnict feljutni a legjobbak közé. — Van-e már csapat a bavaszi rajtra? — kérdeztük Szőcs Jánost, f* Komlói Bányász edzőjét. A csapat nagyjából kialakult a előkészületi mérkőzések során — mondta a fiatal oktató —. A csatársorban a Garai. Pataki I., Pataki TT.. I^tzarldlsz, Szigeti ötössel kezdünk. A középső csa­pa tree/. Sós ée Ruppert lesz. A három hátvéd Jerabek. Csordás, Villányi és Bodaí négyesből ke­rül kJ. Legnagyobb problémánk a kapuskérdés. Buss a porc;mű- tetből még nem épült fel és Kiss se teljesen harcképes. Jobb térde rögzítő kötést kapott. A Hét végén dől el. hogy melyik vállalhatja a játékot. \r. edző ismertette axt Is- hogy a fiatalok szintén készenlétben állnak: Bordáén, Göncz, Koniáno- vles. Bánfalvi. Ftezkó és Lelovics «zeneplésére bízvást tekintenél;. A kék-fehér gárda az alapozás Időszakában 53 edzést tartott. Az állóképesség Tokozása érdeké­ben nem kevesebb, mint 200 kilo­métert futottak. Az alapozás Idő­szaka hat hétig tartott, elsődle­ges cél volt az erőfejlesztés. Sok tornatermi edzést végeztek a já­tékosok, ahol a szerek mellett ügyességfejlesztő gyakorlatok sze­repeitek az edzésprogramban. A •Későbbi foglalkozásokon a tech­nikai 1 epésségét csiszolták. A négyhetes formabahozó Időszak alatt 14 edzésünk volt — folytatta Szőcs János, — Hat hi­vatalos 'edzőm érltőzéát Játszot­tunk. Azt tapasztaltam, hogy fo­kozatosan lendült bel«» a csapat h játékba. Ebben az Időszakban a sportág jell«gzetesaógenek meg­felelő speciális gyakorlatok és já­tékos elemek sulykolása került előtérbe. Az edzéseken külön tak­tikai játékok és a játékrészletek gyakorlása váltotta egymást. A szurkolók nagy figyelemmel kísérték a bányász-együttes fel­készülését. Általános megállapí­tás, hogy az együttes felkészült­sége megfelel a várakozásnak. Ez elsősorban a*z állóképességre vo­natkozik, hiszen több barátságos mérkőzésen játszott Jó erőben a gárda. A technikai és taktikai vonatkozásban azonban még bő­ven van javítani való ... Szőcs János arról 1« nyilatko­zott, hogy bízik a csapatban, bár kifejezésre juttatta, hogy az első két mérkőzéé elég nehéznek ígér­kezik. Vasárnap mindjárt a ta­valy még ugyancsak NB I-ben szerepelt Szegned lesz az ellenfél. A SZEAC még hazai pályáin is nagy erőpróbát Jelent. A március 20-1 partner, a Székesfehérvár, ugyancsak a feljutást tűzte ki célul, saját otthonában fogadja a Komiót. A* első három mérkőzésen 4—5 pontot tervezek — Ismer­tette elképzelését az edző —. A SZEAC vend égj átél? a után Fehér­várra látogatunk, majd a Nyír­egyháza mutatkozik be Komlón. A negyedik fordulóban Budafo­kon játszunk, utána pedig a i\dAV-DA£ szerepel a bányavá­rosban — először. Tudjuk, hogy minden mérkőzés nehéz, mert minden csapat a , .nagyok” ellen akar bizonyítani. Ezért minden j mérkőzésre egyformán készülünk, i nehogy a papíron könnyűnek lát­szó találkozón hullai teunk ponto­kat Alihoz, hogy a Komlói Bányász tényleg Jól megállja helyét, bi­zony nem elég az L osztályban Őt esztendő alatt szerzett tapaszta­latokra. nagyobb technikai felké­szültségre építeni! Szükséges. hogy az alapozáson szerzett álló- képesség megtartásával küzdeni Is tudjon a csapat. A védelem az NB I/B egyik legszervezettebb hátsó alakzata. A csatársor tá­mad ószelleme azonban nem ki­elégítő: az eddigiek során is ez volt a kék-fehér gárda gyengesé­ge. A komlóiaknak különösen az otthoni mérkőzéseken kell bizto­sítani a megfelelő aktív gólarányt. A tervezett 80—90 százalékos ha­zai én az 50—60 százalékos ide­genbeli teljesítmény hihetetlen nagy akaraterőt kíván! Csak így valósulhat meg a nagy. terv: a 70 százalékos szereplés, a 42 pont megszerzése s ennek nyomán az NB r-be való feljutás. Mit mond erről Sót Károly, az együttes csapatkapitánya? •— Immár 10 éve játszom a kék- fehér színekben. ‘ ismerem a csa­pat képességeit, és nagyjából a riválisok erőviszonyát Is. Nem lesz könnyű a verseny, liiszen tucataiyl csapat tűzte ki célul azt, hogy az 1—4. helyezést megszerezze. A gárdánkat képes­nek tartom arra, hogy méltóin szerepeljen, a bajnokság végéin ott legyen a félj utók között. Erre biztosíték az i*. hogy a csapat elszántan lép a küzdőtérre. Meg­jegyzem azonban, hogy hazai mérkőzéseken sem lesz könnyű pontokat szerezni, hiszen min­denki 8—9 emberrel védekezik, viszont az átlövéfcekkel hadilábon állunk. Íííörőolinipia l%6 A* elmúlt évben nagy sikert arattak az úttörő olimpia ver­senyein. Az idén ismét verse­nyeznek az úttörőolimpián a legfiatalabbak. Atlétika, torna, kézilabda, kosárlabda, labda­rúgás és úszás sportágakban találkoznak az úttörő sporto­lók. A* MTS Pécs városi Ta­nácsa a városi úttörő elnök­séggel egyetértésben már hoz­zákezdett a versenyek előkészí­téséhez. A városi bajnokságok győztesét jogosultak majd részt venni a megye! úttőrőolimpián. Az egyes iskolákban Is hozzá­kezdtek mar a készülődéshez, a nevezést határidőt a versenyek­re március 15-ben állapították meg. ! ^«w-onnan A siklósi Járásban befejeződtek as asztalitenisz áa sakk csapatbaj­nokságok küzdelmei. A Jói bevált körzeti rendszerben lebonyolított versenysorozaton asztaliteniszben S csoportban U csapat, sakkban 4 csoportban IS csapat mórktfzött a bajnoki pontokért. A körzetek győztesei Siklóson mértók össze erejüket a bajnoki címért. Az asz­talitenisz bajnokságot nagy fö­lénnyel Harkány csapata nyerte a meglepően jól szereplő Felsőazent- márton és Nagyharsány csapatai előtt. Sakkban a Siklósi Tsz SK má­sodik csapata nagy küzdelemben caak minimális különbséggel tud­ta biztosítani az első helyet a Jó képességű villányi együttes előtt. Hamirdlk helyen Nagyharsány csapata végzett. * A labdarúgó Játékvezetők Ta­nácsa az elmúlt napokban küldte meg a megyei JT-nek az 19«. évre szóló minősítéseket. Az országos szerv Baranyából egy játékveze­tőt NB I., hármat NB II. mórfcó- zésvezetésre, NB , II. partjelzésre és tartalék keretre két, NB lU-as mérkőzés vezetésére pedig dz Já­tékvezetőt minősített. Baranyai já­tékvezető ebben az esztendőben sem, vezethet NB I. labdarúgó mérkőzést. A Baranya megyei ke­ret: NB I. B vezetésre: Stadler Tibor, NB TT. vezetésre: Kulcsár László, Lukács Lajos és dr. Ka­marás István. NB II. partjelzés­re és tartalék keret: Sabácz Jó­zsef, Sümegi Ferenc. NB HL vezetésre: Bors Elemér, Sutyor János, Kiss Rezső, Simonfai Fe­renc, Polca László, Hámori László (mind a hatan Pécs), Orbán Sán­dor, Kassal Tibor, Szloboda József (mindhárman Mohács) Vlrágh T-ásrio (Komló). * Mágoeson szorgalmasan dol­goznak a labdarúgók Sehraelez Antal irányításával. Több uj Já­tékos került az együtteshez, s mágócai színekben játszik Kom­lói (Kripl), a komlóiak colt ld- tünő labdarúgója is. Nagy Lász­ló, a Szekszárdi Petőfiből Is Má tga'.o'nsát. d- még több ÚJ Játékos készülődik a csapattal. Edzóraérközéseket ts Játszottak már, Sásddal, Szász­várral és a komlói tartalékokkal mérkőztek. A megy «'bajnokságban a középmezőnyben szeretnének végezni. DUNÁNTÚLI napló Az MSZMP Baranya megyei Bizottsága és a megyei tanáé, laojs Főszerkesztő: Vasvári Ferenc "~ Szerkesztőség: Pécs. Hunyadi János dt il. • Telefon: 15-32. 15-33. 21-00. 15-22. 89-1). — Beloolitikai rovat: »1-«B Kiadja: a Baranya megyei Lapkiadó Vállalat. . Felelős kiadó: Bvaun Károly. Kladéhlsatal: Pécs. Runyudl út 11'Telefon; 15-32. 18-33. 21-50, 24-22. WMl. Pécsi Szikra Nyomda Pécs. Munkácsy Mihály utca I# szám, Felelős vezető: Melles Rezső. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj 1 hónapra lí.— Ft. — Indexszám: 28 854. A tavaszt várják az atléták Megerősödött a PVSK gárdája Augusztuy végén baltánk fő­városában lesz a sportág leg­nagyobb nemzetközi eseménye, acc Atlétikai Európa Bajnokság. A nagyjelentőségű megmozdulás kedvező hatást gyakorol a sport­ág fejlődésére, előrehaladására. A hazai versenyzők eredményes szereplése különösen felkelt! a sportolni vágyó fiatalok érdek­lődését, ösztökéli őket a sportág megismerésére, annak flzésére. Nem titok, hogy a magvar atlé­tatársadalom a budapesti Euró­pa Bajnokságtól ilyen eredmé­nyeket is remél. Legfelsőbb sport vezetésünk, a Magyar AtéltlkaJ Szövetséggel karöltve, a maximális felké­szülés) lehetőséget biztosítja azoknak a versenyzőknek, akik hazánk színeit képviselni fog­ják augusztus 28-tól szeptember 4-ig a Népstadionban. Vajon Pécsett hogyan készül­nek a szakosztályok az 1966-os versenyidényre? Erezni-e vala­mit h nagy versenyek előszelé­ből, az egyes szakosztályok felké­szülése terén? A PVSK csarnokában együtt találtuk a „vezérkart”, az ed- aétí végére érkeztünk, a verseny­zők — idősebbek és fiatalok — kipirulva a kétórás munkától egymásután hagyták el a ter­met és Indultak a fürdők, öl­tözők félé. Az újdonsült szakosz­tályvezető, Baracs Ferenc és az edzők: Llppay Antal, Solymosl Egon és Verbőczy József éppen a végzett munkát értékelték ki. Megtudtuk, hogy a szakosztály életében döntő változás állít be január 1-ével. Megerősítették a szakosztály vezetőségét, szakosították az edzéseket. Az eddigi négy ed­zővel szemben, hat kiváló ok­tató foglalkozik a versenyzők­kel és versenyzÖ-jelöltekkeL Már tavaly visszakerült a szak­osztályhoz a volt sok szó-os válo­gatott és országos csúcstartó Llp­pay, ez év elejétől pedig a másik válogatott Solymosi, s a dobó­edző Gáspár János erősítik a PVSK edzői karát A szakosztály célkitűzései után érdeklődve aat. a választ kaptuk, hogy úgy felelő után pótlás rá tárnas: minőségi szakosztály mlelőb •üakít.ása az elsődleges cél. mészetesen ez nem megy holnapra. A múltban s< hangzott eJ panasz a/ ntán elégtelensége miatt. A jövőt a gond megszűnik. A Soorl új szerepet kapott: *jzoc szerződést kötöttek a PVS a vasutasok pályáján az edzéseiket. Cserébe a Sí kola keretében foglalko: fiatalok a PVSK szakos/Zá * köztük az atlétika! szsko* is — erősítik majd. ami'; éves korukban átlépnek a 9 fehérek táborába. A hat edz kosított formában, versen' ként foglalkozik a rábízoK senyzőkkel. Ettől a móds azt várják a szakemberek, a kiemelkedő tudású verse előbb és magasabb szintű ményt érjenek el. Jelenleg a heti két torna edzés melleit négyszer a 8/ ban dolgoznak az edzők ványaikkal. Az állandóan és szeresen dolgozók száma * körül mozog, de vannak 25-en, akik heti egy-két lommal látogatják ar. edzé; A legjobbak közül » gere Utó Gál és a középtáv futó ti a magyar válogatott közős felkészülésén vesz Edzőtáborozáson vett rész fiatal dobórcménység, János ts. Igen szorgalmasan kéerttJ kácsné, akinek komolyabb jai is vannak. Sikeres térdr után Matis Géza 11 nagy malommal igyekszik bepótoln kényszerpihenő okozta lcU Mindent egybevetve, látst csendesen, de nagy akarással goznak edzők és vezető PVSTC-ban, hogy az atlétikai osztály mielőbb kiemelkedő < ményeket produkáljon, mert szén a múlt is kötelez. A szabadulás óta Karácsony, pai, Solymosi, Lukács, Luk né és Matie Géza személy« hat vasutas versenyző a ma. válogatott ssfnetoot fe Icépvise E heti totótippjeinh Salcütarján—m Dun»iMvároe—MTS Tatabánym—Ceepel Gyír-DMaiyAr Komló— Szegőd Ksposvir—szfehsrrsj gyér Népeperé f t '1 X I l 1 X t V t t NépOBWVS 1x8 8 t t t 1 X 7 X 3 t f VépaatL 8 x 8 1 X t 1 1 tos m D. fcapl 8 X X 1 1 X 1 X t* Debrecen—SzAHlíólt Egyetértés—OroezUn­7 1 1 1 X 1 1 x i t t V t Gyula—Kecskéméi Itt z S 1 t SZMTE—Jászberény 1 * 1 X i > ? f Miskolc—Szolnoki MAT * 1 1 t 1 f a Esztergom—Pécsi a X 2 l X 4 X t' Cagliari—Milan x S 1 x . t 1 . v 1 ■ r ^ met« epeda­” ü t 6 $ » g * öctét; fodíffl zároltéra 16 db 3 • S 0 PUtól). U8UKTKIIB! V • JTA kárpitos Péct. Déryné utca 11 szám. Tele/oo- 3 6-75 Elesh et nem «ép, egy izobáo iák ázatna.t ket- tzoba, ÖKtszkomfortotrv megégj ménre), lehet tl.lioeciieka.lJaJ la. fa-- deklődrri: Seécharay! ♦éri niaUzertirbaaj. férfiruhát, elrtlt ée katonait. r rr in* lan át, munka.* "••hát s eb veszek. U«té.yl, Rákóczi üt 5Ö.. r Jelm«,kö!csőn- ~Ai- el nemben. A B. m. Szerelőipari és Szol­gáltató Vállalat a lakosság ré­szére vállalja új lakások, tár­sasházak építkezésének villa­mosítását Pécs, Mohács. Szi­getvár üzemeiben. Autó-, mo­tor- és szerviz-szolgaltafcás a lakosság részére mohácsi és komlói üzemeinkben. Minden Igényt kielégítünk. Pontos, figyelmes kiszolgálás. HORGÁSZOK FJGTE­IBM! Giliszták hoc- écrstsMílc be^ereahe tök. Pécs. Doktor 6. U. 80. üzlet. Dlsehal szak­Eladó három szob fi* liíí^re*>t ketfizobe. azoai ttíftl beköltötóietö. Prá­ger Sándor Pécs Perczel U. 29. A trnnal beköltözhető ! családi ház tóadó. — ' ^ece Vince u. 70 Termeli 60 emS tíllltp­V3D vagy Jáwa Pio­neer robogót. Kilo­méter, ár, 87,in meg- ‘Höiésfiel ..Kismotor” Jeligére SallaJ a. hír-; oíiíbe. Két hái-muezebás Örök lakást vagy ezővet- ke^etí lakást renuiék, Bekötlöeésae) észig var hatok. .,80 000 kp. 1 OTP” jeligére SaUal u. hirdetőbe. ButönbejáratQ, utcai, PiirketLka búturoiott KOOr rUrddtiXobáral| kiadó, fftdbvoualaüi. — Telefon 41-19, délután- •M«. _______________| Me kalor olajkályhát, fürdóez obttberettidetáéat, prupáa>-butáa* gázpa­lackot tűzhellyel ▼» nők. ..Készpétia 3393” Jellgér» Ballal u. hir­detőbe. ^uleubejaraté bútor©-' télit ki* ba m ár­éi ua lö-re szerémy doí-' totó r telére kiadó. —' P«t®, Ul. tor.. Rác-: ' ént 25. Elcaeréluétu székesfe. hérvari er raoba, ö&sz komfortos belváravl 3W-m Tra bálit, Cse­pel motorkerékpár tó­adó. Megtekinti! otÓ 5 után, Ruda* László u 38. lakásomat hasonló pé­csiért. Érdeklődöd Vas Gereben U. • 34. tuaa/xvj-i ruha eladó, réce, T.Llirm költsék 17. Olajkárba ém egy Vullkocal eladó. Cím: fizt. rsfcrá® tér 11 mt., hátul az ud^a-- ban. ________________ 706 e égyu-ógó I ház­hely eladó Nagykő-zár községben. Érdeklődni! ugyanott. Petőfi u. Iá Kigeder-teté, Hétvezér U, 32. sz. SZÓ16 fele részben eladó, építés­re alkalmaz. Érdek­lődöd UJmecsekalJa. Páfrány n. 17. Gu­bás. be. összkomfortos, ker tae. JÓOSágtartásoe la­kásomat új mecze Icai­jai. vagy városi ki­sebb lakásért, ércbá­nya dolgoséval. KŐ- Tágószöllős, Újtelep. 3. yjtot. Stote. kunrh.ín lel, •ómat eicaerelném ha- ■onlóért. * varosban. ..MegA-eg3#züiJc 3373” Jeligére Ballal tt. hir­detőbe. HügypetóavAIrrbcai *500 flé*«yseóg6l szőlő, fia­tal gytlmöln«fákkal tó­adó. — ..Nagypoate-J vólK” Jeligére Ballal i «. hirdetőbe. Vlllaarmtóor 4 7 KW éa cr/ g>alupad tó- felújított adó Erretto Lajos a. 13. Rétasobe, őaszkomfor- tas raövetkeaetl őrök- lská* beköltözhetően eladó OTP-átvállalás­sal. ,. Móric» Zslg- motid tér” Jeligére Ballal u. hirdetőbe. KEmennek gyerek mel­lé gouidozomeJc. Ivá­tiovlca Jáuosné, szo- ciálix otthofi. Tüzér u. 7. __ Bt. Tátra Pl an scemelygépkootó sürgősen eladó, nagy­motort beszámítok. crtleklődnl minden lap 4 óra után, va­sárnap egén mp Zsoinay Vilmoe n. 39., udvarban I. am. 3. ajtó. ________, Ve nnék XTJmeosekai­Jáo távfűtéses két p. _ „ Utotot ..Kbap«nto«l. «4^* J"“­timer* jelgére S«l- *• “rület. Senniy I»1 a hlr<totöbe to­**“ i tr,«»«»». tonyhte ház jßjpi'G’h'Lt'Cl'C'fcC&ß'lc Kiadó hás. toa főbérleU lakást át> enoék. „Tavaszra” Jeligére a róka* úti hirdetőbe. ____ 3x 2 «oba-hoE« Él csóréméi* másfél- Skoda Oetaeia % 000 ■áLóKERENDEZX^ Vorxyliabútor, heverő, rekamlé. OBekrény, sodron-:-, m»t­JO WW,---. * ... ... , ____ _____________________, összkomfortos,1 Icm-rel eladó. Teletan: | r,,cok eladtó. AJkot­ca aládl ház. ki* kert- Perczal utcai f<Sbéa-i 15-50. 501 mellék. 171 Kórház különbéi áratu szobás. tel, beköltözhetően.— let! Lakásomat, újme- óra után „Pécs I. kér. 334” j csekaUal tárfflté«ee,|--------------­Je ligére Sállá! detőbe. hlr-| kettőaaobás főbérle-i _ háJóasobabú­.>» t---- --------------„A4.N | tér 4. lek, szombat. tiért. ..Stoéoberöl tér"'»<»*. tor-»b»woJta jeligén n, hír- fék. rekamiég. Angel twelTOkintis kendőknek haladok- .VÍT?' nak. Égyetemlaták-1L Jme-neknüaí »)j— uak, diákoknak ked- haroeugobás, tévfflté. veonényesen. Telefon.' 20-04 S7 melléé. cserelakást «ámítanék az 3*2 szobás, fűrdöazo- fctllöci bat kertes családi elismerteket*:. Sa rokrckamlé, ________ Is állítható, négy szék házam kel eladó. Mártírok1 ..Osraztóehetőség” jtó­u. 45. Négy korállaziuö kár­pitozott szék eladó. — Ungvár ti. 35. Kaposvári távfűtéses kétszobás. tgere dáliái a. hlrde­Iskáet ose­Ehkáö Új Lsthtó kom­biné ltsztócrény piros. uHcktó oeett ceőgarr.il. túra, és Jó áJlapot­feujezstt vízionok, h omMpált hármas gazmlUlra, gantJ túrák. szekj én > ek. .vsekrexxitóí. Ezekréuirek kétűzemélyee fotel- ágyak, varróf*H>ek, párués&zékek. fotelek, kőuyvstekréna'ek, bie­dermeier bútorok nagy Választékban Bárány­nál, Hal tér 1 rélnék Pécsi lakásért. „Szép otthon” Jel­igére Sails! B. hirde­tőbe.__________________ ban lévő konyhabútor. Megtaktothetö munka- oapokűB 4 tóén, Ma­jor o. rr. — * Velkswage», uagyab- ____ —v—itócoa, príma állapot­ba" konyhát, utcai, i»» eladó. Drtcúa­ke rtes lakást cserél- Sándor a. 13. Venneii vét vbjtv h*.1 picével. heköltőzhe- nék nagyobb 3—ő no- BkUtüufenjnwn 122 romazoba öajvzkomfor-! toa családi hazat aI »«gj telek 500 né«y- szlgetl rése«D. 150 ezer; szőlő. készpénz ée OTP-át­vállal ás. Ajánlatokat ,,Szigeti rése 3205” Jeligére Ballal q. hir­detőbe, Vennék bészpenaért házréwrt, garaonilskást. vagy főbérletlt, OIP- vel Is. .,40 000 fo­rintig” Jeligére Bal­lal u. hirdetőbe ayümölcsőa és kört. — Pintér József, Pécs ürög. AlsóJiegy 49. ErywBoba, ösfiekouifar­tos. lehetőleg magéa> rendelkezésű főbérleti lakást keresek. ..Ma­ga« költségtérítés 323' jeligére kérek vá* lasüt Ballal ú. hirde­tőbe. K«Ó oi^osli «tá ősaíkom foitos. kölön- bejiratu házrész el­adó. Pécs. Sándor u. 9/1. ________ 42 4 negyaségél parlag téRtólet. szép kilátás-, gal. kőanyaggal el­adó. NarflÓTiéJS u 10. I. em. egervári. Elmemnek bejárónő­ink napi 8 órai el­foglaltságra ..Meg-! bízható 345” Jeligére' Ballal u. hirdetőbe. 1 leeka. ka.-hás hás. Bor pégyagfigol szőlő- gyúmölceöesei eladó. Pap Járna Patsos G er esd Kossuth n 3 sg. ház. kétszo- ba. 9 konyha, élés­kamra ée melléképü­letek. víz. ipari áram Tan. beköltözhető, tr- deklődnd lehet hely­ben és Pécs-Nagyár- pac Boroe «. 1. Baranya—Tolna megyei Tégla­ipari Vállalat felhívja TÜ- ZÉP- és fmsz-téglautalványok- kal rendelkező vevőket, hogy folyó év I. negyedében meg­vásárolt téglát a dombóvári, hidasi, mázai és siklósi téglagyárakból legké­sőbb március 31-ig szállítsák el. bás összkomfortra —i négyszögöl, _______ ,, Nem magaslat” Jel-' eladó. Sfcemcrc, Buda Igére Sallad n. hír- pest VT., ó utca 6. d<,tl51>*-------------------------ItrtaUjUk * otauaiá AIljLtta rtA termelő Kepeavérí máeíélseo-l nyos hto modem távfii ti- «»»dtoájotot, ho*7 J6- ue ' és pácéi káteeobs- mli^Seágű rátiezátm koiwhfe. tortes PIK- snAllItAeAt vAlleljulc lakart cserélnák ne- bálákV», BÜrrOe h»- fyobbmáretű 3—3 rao- tartdAre, htvmUloe báe össekomfortoe le- áron. Földmüveeeto­tosért .eíkecet. Képem 3-r----------------Budai Nof7 Antal u. Kt tlönbejáratn űrre 9 Telefcnr: tl-32, h4_ Hierein«. saspárnak ~ ^ kaaiha nirdfibzo­Kertváros Kertész u i ’ . « " t, iSSéieen, i, ba. é'fclimrto. ud­ÍIíiaT““ da- 5 rarí rárlberO laki­Arat®'. sómat máafél vsa: Zaj ívre keres fletal i oaj-saobá* újmectokal házaspár Urea, J01 fűt j»| távfOMeeeért hété icobit kmvha-, omda” Jeliedre Hu használattal, shol sr j nyadl ÚU hlrdetdbe re^SeU.1 u. W “SLSÍt^JS; ■------- töehető, lakáscserével El adó reszletflzotée, a uiáalk iakiz la át­mehet* la 595 négy-i aCj6 szögöl szóló ét g> U mölcaöfi. tlrófcl Csurgó dűlőben. Víz buszmegálló kö dt.T*'**»: ' Víz rln‘ee* 9 16 db 13X13 8 db 16x35 »1. trdeklddr.J BA-I *. M. licitet« 5. szám alatt. «««1». Beá­ikkor Jdasef. . Zrtnyl_u. •. íz. Raujistlt gumicsizmát Egy es félszobás en>e- rérflruhát. bakancsot letráépltéet 4tvt*ia»ók. zöld téllkabáiot, műn- Tavafis.1 vagy noarl ksruhát. qsőkőpenyt,; bekoltöchetóeéggel, — v^taóltAnyt veszek, —i ..Készpénz” Jeligére Költ«'. Weg-'flórlán! Hurvysdl úti hirdető­ú. 1. 1 be. RUHAKÖLCStíVZŐ. Különleges ecköröd ru­hák alala*a igazítva. Magye u. é. Teteic<a 40-61. _________________ At vermet egy, miafé! ▼agy egyatBoba-koojy- háfi lakást. Vidéki Cfiarét tudok biztosi- tacid. „Tavaasaal” Jtó- lgére 9. Jókat úti hir­detőbe. tégla. eladó. Győwgy u T. Kovács József (Xégbaeeagryár u._ ftóytatása) Cseh ■ fonott . kocsi eladó. Pelsónut- lom u. 37. H. é. Da­nyl._________________ Mo dem V.oml he berürv- deaéa. hálóbútor, kam lé, fotelek, a lan, köny v szekrény, hét erő eladó. Molnár. Felaávámház u. 3. konyháé FIK-lakáso­mat, eryaeobe, őa&z- komfortért, vagy egy- azoba, konyha kam­rás PIK-lakásért. — {Kölbséget téritek. Tóth litván Pécs, Zsolnai u. 31. Eladó Jóhangú B te­nor asaxafar., új ke- rékPár, Ckfeaderl 10. HALALOZA9 Fájdalommal todatjaá, hofy mretetu Jó f*rj, édesapa, após, nafyapa, testvér ég rokon, GüTH JANOS fodrász 63 éves ko­rában váratlanul elhunyt. Temetése március 11-én, pénteken fél 2 órakor les/ a központi temetőben. A gyászoló családi Fájdalommal tudatom, hogy VRABELV TERÉZIA, az Állami Biztosító nyug­díjasa* 1966. március 9-én elhunyt. Temetése március 11-én, pénteken 1 órakor lesz m központi temetőben. A gyászoló család. raj dalommal tudatj hogy szeretett férjem, éd apánk, apósunk, na apánk, testvér ós rok ro. dallos József ny díjas, 68 éves korában hunyt. Temetése márt ll-én, pénteken fél 4 é kor lesz a pécsszabolcsl met óben. A gyászoló e Iád. Fájdalmas «tívrel tud Juk, hogy szeretett fele gém, Pöv.OSKE MARTC NÉ, anyára, anyósom nagyanyánk, március 9 elhunyt. Temetése ll-én órakor lesz a Vasas I. metőben. Gyászolják: fé és Faitlg-csalátL PIK-iaJtáfio­Eli kcmyljás mat 1 ... r komfortért, vagy 1 ku>- bx-kamrác PTK-laká- fiért. Költséget térí- Uk. Tóth Irtván Pécs Zstóamy a. 31. B«járé vagy betxiakó háztartási alkalmazot­tat fel versz ÜT>k. Este 6 után. Dr. Kazal, Jó- aMrf a. 17/1.1 I eredő J6- mlndáérű, kisméretű caorép, kb. 3000 db •ladó. Labs Károly u. 18. Eladó gazdái kodásra alkalmaz hely 1100 ivégyanőgöl területtől (szóló-gyümölcsőaj. — trd^ Tolbuhto^ú. 118. Vállalok szobai eotést, mázolást. Szetnee Já­nos festő. Pécs, Tá­bor O 13. tTJ itóe fonémám 37-06. Eimartónetn egy nagy Kétsaei kéUzobáe ház EU de Blkló.>uu k szoba, egy nagy kony­ha, előszoba, éléskam­ra 'külön padlás) PIK-lak ásómat szigeti röKcun ..Zaolnay ut- aa” Jeligére « Jóka! utl hirdetőbe. Egnsobidél három- szobaiig szövetkezeti vagy öröklakást, ess.Iá dl házat vennék, száz­ezer + OTP átválla­lással. . .Napsugár’ jeligére Jókai utcai hirdetőbe. __________ He g/Menial értesd he­gyen 330-at. fis, 8CÖ1Ő felfizereléseel eladó. 36, literen felüli tetelek-1 ben fehérbor 17. rűf ‘ röe 15 Ft literenként kapható. trdttklóöui helyszínéé szóm hat ás vasárnap. Pécs. Haj­nalka u. 31. Oszlánczl Joztef. N jogdíjast árubeiior­dásra délelőtti órák- f el vernek. Siklóé! Út 13. tree szép belvároebaR kis kouy hával, fáz. tíz bent ran, lutelllgeais. egye­dülálló személynek, vagy gyermektelen há­zaspárnak kiadó, élő- nyűé megegyezéssel — .Becsülete«" jeligére i Jókai hirdetőbe. Kétsseba, öesekomfor- toe, kertes családi ház beköltözhetően el­adó. Pác», latrán u. 29/1. *. rá« külön bejárattal sú>oba. •to'n^há.«; h ée mellékhelyiséggel,| melléknek iseg' !tke bekültozhetöen: oladó. 21'56 négyszögöl ffi ,.Tavasz 1037” Jeligé-1 del, méhészetit la re a Jókai ÚU hír-, kaünae. érdeklődni detőhe. ! Hugyl Mihály ö-------- ; lös, Puetitsz&lláu Kfo «élé termő g>U­JI. kér.. Nm ein bér uiölcsfákkal, rajta le-, vő piaice, teljes fel-|u szereléssel eladó. Kö- családi zel a vármhoc, gyö­nyörű heh en. építési lehetőséggtó. Buss- megállÓhoa közel. 31— 33—33-as busszal, hű­vösvölgyi megállóig, grdeklödtd helyszínen. Aranyhegy. — Holló dűlő 3. Siebafeetéa, épűletmá. zol ás. Kapor t i«ki. Mun kácsy ú. 39 Telefon 60-40/786 mellék. Vasas I. Erzsébet he­gyi 569 négyszögöl szőlő eladó. Érdek­lődni Pécs, Dózsa Oyőrgy q 60. Rigó- dertetŐ. 3—4 hold szántót bér­be vennék. Ajánlatot Pécs. Hajnalka u. 31. szám alá kérem Iss motorkerékpár o|- dalkocrtval eladó. — Kern. Monyoród. képzőim Elcserékiém konyhás. m*l lékhely 1 '■égek.bói álló lakáéo-) mat baromfi- ée gm-| •■uZfilehetőséggel. m&s-l újmersekal- Jai távfűtésért A Jó1 kai úti hirdetőbe Tar. jattfért. Sokszorosítást „HÖTA ts STENCTL”-f épeken, valamint FÉNYMÁSOLÁST minden menny bérben, gyors határidőre vállalunk. lakossá«, liftzflletók és \ általatok részére. Vegyesipari Vállalat Péee, Irányi D. tér. J, Fiám. Telefon: 81-2«. Figyelem! Mindenfaj­ta villámáé háztar­tási gép Tills nybeaza- reléeét, földeléaek ké szításét, azonnalra vállalom. Családi há­zak szerelését, műve­zetését, ieűs7akl ter­vek készítését válla­lom. VlllanyszerelŐ­tzőlóvel, nagy ke tel. 160 000 Pt-ért 1 lálosás miatt bek tözhetően eladó. 1 deklódul Siklósi út Pozsonyi. VlUán/bun 1200 né| szögöl szőlő eJtioó. Érdeklődni Run/adí 53. Megvételre V a-ee* Brüfi/Lle r n*e«i Clert Unl versi Dloí tóé. ..Könyveket’ Ji Igére SaUal u. híré tőbe. dröklakast a búivá? ban, 80 ezer ké« pénz 4- OTP-a »I i vennék. . Azon all b kóltőakoúéKMfl 3 331 Jeligére Se Hal •> hl detőbe Beköltözhető lakáé« szőlő és man<lu1l Htkókóban. cazdnséi éoületekkei ée felsrt relóssel eladó Tel 54-46. ______________^ Ve őJ _ . . Béldenáqtúll . —. mester, T.1.<tan- 38-47 RTwy, „.„vitelre H Hálöbuterek. konyha- rés 3 db lOO-jnr tó bútorok. rekamlék. '«íapUrületfl esővé/» i'sőgarnitdrák. ágybe tétek, egyéb príma bútorok olcsón vásá­rolhatók Boóky bú tortisletébea, Zsolnaj u l__________ St á-ss, Jókarhae lévő Trabant eladó. Mán fa 303. szám. Érd.: hát- kőanep délután 4 óra Öté* «Int, vagy ftóvonulé* épületet /bontását tó végezzük). Cím: DI^* iTTRZ. Sellye tTJ. Lak hé rget léketek! egyszoba. MMnáC tos lakásomat elcseftó kovnfurtoara. Cím ^ zaef Attila u. W. *• tt.

Next

/
Oldalképek
Tartalom