Dunántúli Napló, 1966. március (23. évfolyam, 50-76. szám)
1966-03-08 / 56. szám
rüí mAkcttts a. napló 5 Magyar—bolgár barátsági estek fűt yid Hagyomány immár, hogy b ávríí évre megemlékezünk várj azokról a hóé bolgár harcosi sokról, akik a Dráva menti eZ| harcokban szovjet katonákkal vállvetve küzdöttek a fa- jJ sizmue ellen. A Hazafias szil Népfront megyei szervezetészt nek vendégeként március lói 9-én Pécsre érkezik a budapesti Bolgár Kulturális Iroda helyettes igazgatója, aki ö a magyar—bolgár barátsági us estek keretében számos elő- adást tart. Vendégünk már- lS$ cius 9-én Old községben, 10-én Vejtiben, 11-én C Bányai oszróban vesz részt az ünne- ^'3 pi megemlékezésen. — ezen 4v« kívül 10-én Pécs új tejüze- .] miét és a Patyolat Vállalatot . J látogatja meg. G9 0-1 IV ó Házi filmarchívum iint Különös házi filmarchívum- tjí mai rendelkezik dr. Láng Mik- 1 1 lós, a Baranya megyei Tanács j főállatorvosa. Színes filmen a* örökíti meg az egyes, kevéssé stA' ismert állatbetegségeket, ame- a ' lyeket aztán esetenként — továbbképzések alkalmával — ne* bemutat a kollégáknak. Diákéi kora óta hódol ennek a szen- l<3 vedélvének: nemcsak maga it forgat, hanem maga dolgozza p°f is ki a filmjeit. A szakmai : tárgyú filmek készítésére az adta az ötletet, hogy az utób- r bi időben több olyan betegség • lépett fel, amelyeket a fiaital kJ. állatorvosok személyes ta- U pasztalatból nemigen ismer- ■d* nek, az viszont technikailag ^ megoldhatatlan és egészségig ügyi szempontból nem is kívánatos, hogy ellátogassanak ! a betegség színhelyére. Dr. „■ Láng Miklós tehát egy-egy >r fontosabb, érdekesebb esetet '■f filmszalagra vesz fel, feldra- 'gt tokkal látja el és levetíti a pl továbbképzésben részvevő kollégák előtt A hasznos hobby eredményeként már 130 méternyi — összesen tehát háromnegyed őrás vetítésre elegendő — szakmai tárgyú filmMaszek zsűri a Jókai utcában Csak let kiss-t láncolok Fiú vagy leány? — A lecke marad Vége van a műsornak, a lányok lehuppannak otthon a székre és megkezdődik a „zsűri”. Persze, ez nem hivatalos, csak afféle maszek zsűri, következésképpen gátlástalanul az Igazat mondja, amellett rendszerint nincs sajtóvisszhangja. Ez utóbbi alól most pusztán azért van kivétel, mert Áginak jók a kapcsolatai a sajtóval. Eddig, ha az osztályában valakiről írni kellett, mindig őt szúrták ki az újságírók, immár harmadszor. Sőt, az egyik interjút kényszerhelyzetben félig-meddig angolul adta, lévén, hogy angol tagozatos osztályba jár. A vasárnapi karneválon pedig a Füles című rejtvénylap stilizált jelmezét viselte, kezében az újság példányával, és díjat Is kapott érte. Szóval Áginak protekciója van a sajtónál. A színhely ezúttal a Jókai utca 47. számú ház első emelet, vagyis a Mess-lakás. A zsűri tagjai: Mess Irénke, a Jókai utcai általános iskola hetedik b. és Mess Ági negyedik c. osztályos tanulója. A téma: milyen volt a karnevál és az úttörő kulturális szemle, amit az iskola és így ők magúk is rendeztek? — Szó se róla, jobban megrendezték, mint tavaly, amikor az alsó és a felső tagozat egyszerre versenyzett, de így is nagy volt a zsufi... — így Irénke. — Csak a zenekar... nem igen akartak let klss-t játszani. Pedig én azt jobban tudom táncolni, mint az ósdi táncokat, vagy a twisztet. — Hány éves is vagy? — Tíz. — És kivel táncoltál? — Hát még csak lányokkal. — És te, Irénke? A válasz egy ravasz kis mosoly és utána ennyi: — Vegyest! — És a kulturális szemle?, — Hát nem azért mondjuk, de a mi sulinkban nagyon érdekes volt. Jaj, az a ritmikus tánc a pettyes labdákkal ... meg a Wagner Mariék buzogány gyakorlata a sötétben, csuda klassz volt a sok zöld meg piros lampion. Kiderül: az iskola egész seregszemléjét az úttörő-mozgalom fennállásának huszadik évfordulója jegyében rendezték meg, s ezzel kissé történelmi keretet adtak a műsornak. És a győztesek? Pilinczes Zsuzsa, aki az V/a-ba jár. Szabó Lőrinc: Nyitnikék című versének szavalatával, Deák Mária az V/d-ből perzsa mesékkel, Halász Ágnes V/a osztályos kislány zongora szólójával került az első helyre. Ugyancsak a győztesek között kell felsorolni a VH/a tánc- csoportját, a VII. és VIII. osztályosok kamarakórusát. A kisdobosoknál ugyan nem volt értékelési sorrend, de a IV/c szép üveges tánccal, aztán a többiek tavaszi jelenetekkel, majd a lakodalmassal nagy elismerést szereztek. — És a rendezésért kit kell megdicsérni? Egészségügyi központ Villányban Több mint egymillió forintos beruházással egészségügyi központtá alakítják át Villányban az egykori gépállomás központi épületét. Itt kap majd helyet a község körzeti orvosi rendelője, a fogászati rendelő, a gyermek- és esetekére» került a főállatorvos i csemőgondozó. a tüdőszűrő ál- archívumába. I lomás, a korszerűen berendezett gyógyszertár, valamint a < gyógyszerész szolgálati lakása, í Az épületkomplexumba beve- í zetlk a központi fűtést is. Az új létesítmény bizonyos j mértékig tehermentesíti majd j a siklósi és a pécsi szakorvo- i si rendelőket, klinikákat, meg- > szünteti négy falu betegeinek } felesleges utazgatását — Zsuzsa nénit és Tünde nénit. Vagyis Beok Györgyné úttörőparancsnokot és dr. Kálmán Istvánnét, a kisdobosok vezetőjét. De talán a nevelői gárdát és a segédkező szülőket is. — És én még nyertem egy díját a jelmezemmel, a Fülessel — meséli Ági. — A kisdobosok közül egy jegesmed- vés maszk kapta az első díjat. — Nálunk a felsősöknél pedig egy fiú, akiről azt sem tudtuk, hogy fiú-e vagy lány, mert a fél oldalán vőlegény, a másik felén menyasszonyi ruhát viselt. — Lecke? Biztosan kevesebbet kaptatok a huszadik évfordulón? — Áh, — sóhajt a két „zsűritag”. — Ugyanannyit, mint tavaly. A lecke az marad! Földessy Dénes A kollégiumok vetélkedője Vasárnap megtartották a pécsi, kollégiumok szellemi vetélkedőjét, mely egyúttal válogatás is volt a Csong- rád megye és Szeged város kollégiumaival lejátszandó verseny előtt, ahol ugyancsak lesz szellemi vetélkedő is. Vasárnap a diákok sportban, irodalomban, történelemben, technikában és művészetben való jártasságukat bizonyíthatták be. Végeredményben a Vegyi Gépészeti Technikum tanulói szerepeltek a legjobban. Második helyre a Geisler Eta, harmadikra a Mü. M. 508-as tanulóintézet kollégiuma került. Egyéni győztesek: első: Hajnal János (vegyi gépésztechnikum), második Molnár Klára (Geisler Eta kollégium), harmadik Vándor Béla (Cséti Ottó kollégium). A képernyő' előtt Hosszabb szünet után ismét megkezdődött a közép- iskolások „szakmai” vetélkedője: a Ki miben tudós. A korábban már nagy népszerűséget aratott verseny szombati és vasárnapi újabb elődöntőin is beigazolódott, hogy a tudományok különböző területein legképzettebb s legtehetségesebb diákok felkutatása, felfedezése mellett a vetélkedő a legjobb értelemben vett Ismeretterjesztés is. Egy-egy televíziós műsor konkrét népszerűségét csak később lehet lemérni, bár ez is többé- kevésbé relatív vállalkozás, dé a szombati, vasárnapi biológiai elődöntő közönségsikerét sejtetni engedte a vetélkedő közvetlen telefon- számának szinte állandó zsúfoltsága is. A lebonyolítás komoly volt s jól Is sikerült, s ami a nézők tömege szempontjából egyáltalában nem közömbös: sikerült a kérdéseket olyan szakszerűen kiválasztani, hogy azok egyaránt megfelelhettek a tudományos nehézségeknek s egyaránt a közönség érdeklődésének Is. A vetélkedő lebonyolítási rendjének hibája, ezt a verseny közben is több néző szóvátette, hogy páronként mindig a relatív jobbik jut tovább, s van, hogy az egész mezőnyt tekintve egy képzettebb versenyzővel szemben esetleg egy gyengébb jut tovább a legjobb négy közé. Kár, hogy az Időbeosztás még így, a kétnapos távlatban, se sikerült (a televíziós közvetítések régi hibája ez) a vasárnapi adást lehetett volna esetleg félórával korábban kezdeni. S végül egy házi jellegű bírálat: pécsi-baranyai versenyzővel a biológiai elődöntőben sajnos nem találkoztunk. Aki egy kicsit Is ismeri az, államosított magyar színház történetét, vagyis az utóbbi tizennyolc év hazai kultúrtörténetét, az tudja, hogy színháznak tíz év alatt gyökeret verni egy területen. ahol azelőtt sokkal Inkább csak tisztelték, mint szerették a színházat, megnyerni ennek a területnek a közönségét, s emellett még művészi rangot is szerezni: a maximum ez, amit színház tíz év alatt produkálhat. — Szombaton este a televízió „Töltsön egy estét a József Attila Színházban” címmel kétórás műsort adott az évforduló alkalmával. Az évforduló kultúrpolitikai jelentőségéről vitatkozni se lehet, annál Inkább viszont a műfajról, amelv keretül szolgált az emlékműsorhoz. A '"ín- ház tíz év alatt több mint őtven bemutatót tartott, a műsor ezek között tallózott, kiragadva egy-egy jelenetet, vagy más mozzanatot. A részletek kiemelése az egész műsort egy kissé a levegőbe emelte, amely így nem kevés színházi tájékozottságot kívánt, s ha a műsor mégis szép élményt nyújtott. az nem utolsósorban a népszerű s kitűnő színművészeknek köszönhető. Sajnos az összekötő szöveg (helyzeti tehetetlenségénél fogva) nem tudta összekötni a műsort Ugyancsak szombaton, a késő esti órákban a nézők még egy kurta kis közvetítést is kaptak az Eurovíz'á luxemburgi táncdalfesztiválláról. Az utolsó néhány versenyszám ismeretében aligha lehetett képet alkotni a bemutatott táncdalok összességéről, így maradt a nemzetközi zsűri. véleményének technikailag bámulatoson precíz összegezésé s a győz- . tes dal a győztes osztrák fiatalember patetikus előadásában. Ami a közvetítést illeti: a nézőnek nem volt alkalma csömört kapni, a közvetítések rövidsége azonban nem a kritikákra tartozik. Legfeljebb egy szerény javaslatot szülhet: az Inter- vfzió is rendezhetne táncdali: fesztivált, hiszen elismerjük- korunk legnépszerűbb műfajáról van szó. (T> ■*»**«. é*-' Sw*», kwrh., Wbír-:tWe*wk, »«helynek. . rft|6l ágT Bitét, tori u. 15. se. alatti j letet rogy bekSlté*- utcai házrís* beköl-1 e modern «arnltür» fAl házrész, áramnál hetd házréent kere- t(tehetSem eladó „Beiig db 3 5 5 0 Pt-tél). beköltözhetően. írdek-, sek. — 15 000 kp + íváros 53 119" Jeligére — " “ 1 lOdmá: Pécs, Sziklai, részlet. „Június' l”í Sallal u hirdetőbe Rákóczi u. 35. Jeligére Sállal a. hír---------------'-----------------Ét ad«-----BwÄia" wtl detőbe. |M4reta, 3-ám délután RÉ SZLETRE ISI VAJTA kárpitos Pécs, Déryné utca 11. szám, Telefon: ««-15 Szinesfémés rövid gyártási határidővel vállalok. BALOGH IMRE fémöntő Hidas, Jókai u. 2 szám. ____ £E£á? Kt S» W Simpson — lagg**1» rt*5g£i me llékhelyiségekkel, • torkerékp&r eladó. — £5521*1 - T2S5K? «• JiSÄ? £■£!?»’ “"“HKSS ‘-«EST . del,_ méhészetre^!* al, 45.----------------------------------------------I becsületes megtalálót, 150 WMS® el erre" a cím. Hiigyl Mihály slk-;kR-os. Kertváros, Gár re: Paragi Géza, Bl- donyi Géza u. 3. | csé-rd 193. lós. Postaszállás. mélykocsi Eladó 2 db ÚJ, padló ha« eladó szabad kézből. nos, Málom, Kis 20. Svpatnyfk |_______________Ept el adó. „Olcsó 123” | tokos szobaajtó 196x05 Jeligére Ballal u. hír-1 és ty, n’ cseresanye- detőbe. lés diópadló 1*. — Mosógépét félévi Jót-1 Pécs, Nagyszkókó 17. állással, Ryorsan, szak! Balatoni nyaralómban I Nagy-DatnőoTban #, 1 sz. «ép szőlő eladó. i Buszmegállónál. Al- i kotmámy u. 82. Bela- tonylné. Nylon és sippzárak, or kár, kabátok azaksze- I rü Javítása. Megye u. lakbérpótlékeeefcI TTJ, Háromszor noha-komj ____________ eg yseoba tewkomfor- hás b árrést nagy Elaí« ezépfekvAsfl tos lakásomat elcserél udvarral eladó. Egy- „—,, ném k étszoba, össz- szoba-kooyha beköl- fürdőszoba azonnal, komfortosra Cím: Jó- tűzhető. Vilmos u. 4. beköltözhető. ig«n ol- zsef Attila u. 36. II. csőn eladó. Srdekléd-I 11. | Malnavcaszí 80 fillér, Kovára Já "t megtektaitenl Toty- ... — „ , ----TTT--;I ipen»lánta 30 fillér. Ko rára _ JA-: tyi dűus 3 Tálcára. Elowrélníra Susogó fölött, kCaret- le® autóbusz meg- állónál 4 szobás villa, kettöszoba kocyha. ...................belvárosi Hunyadi út 20. ké tszoba. öoszkomíor-1 Bálics út 29. Höfler- Pécs, Nagyposta Tölgy: tómat, mátf élszobá- nél. 27 sz. családi ház sért. „Április" Jel-) állással, gyorsan, szak Ratatonl nyaralómban “A““*”“!,elidó Érdeklődné Ígéri a "jókal 4tl hír EettC, tett« éa félczerOen javítjuk. -8-10 éves kislányt , uímnott du. 1« h-tól. 1 detöbe. azoWa beköltö-hetö Koráca gépműhely, tel les ellátással nraJ Engels u. 91. | agyamon uu. szövetkezeti öröklaszőlő gyümölcsfákkal. Rácvárosi templom mögötti úton Jobbra. Kaffka szőlő mellett. Eladó Nugy-Daindoi 76 szőlő, lakható épülettel. Érdeklődni: UJ- vll&g n. 15. gépműhely, Rákóczi út 48. Telefon 26-48 Villányban 1200 négyszögöl «őlő eladó, —j detöbe. Érdeklődni Hunyadi út 53, teljes ellátással nya „Júrdu* Egyszoba konyhAs, | második felére J©l-( viiiar.ytOzhelyes, ud- igére Ballal m. hir-|Varl házfelügyelői lakásomat elcserélném • Anfőgarám kiadó. ~ Vasa» I. Erzsébet hegyi 569 négyszögöl szőlő eladó. Érdek- 10d.nl Pécs, Dózsa György u. 60. RlgóNaryméretű három-! hasonló fŐbérletlért. szoba, összkomfortos,1 Hunyadi János u. 17. telefwios, kertes, rep-j Érdeklődni esti órákrezentatfy, villaszerű, be^_________________ kö zponti lakást cseré- . _ T 1-^ lek: egyszobn-hflllos * “*»«hasonlóért, értékkttlönbíteettel. ,í«orá-''Sf í'“S' ma" Jeligére Sallal u. Jh.rdctdbe. _____^•“•^SÍUíSít: Bőczhi László, Aradi vértanúk 65. Jókai u. 47., fsat. l.! Eladó 3 szoba, konyíi* Elcserélnem pécsi két- térin. ^km-ttel^gaTézH- Motorkerékpárok dilrjj tőszóba, kaniyhás la- lehetőséggel ’ 160 000- (mttyúzása elsőrendű 1. kásoihat mohácsi ha- ért, vagy elcserélhe- kivitelben. Gyújtó- és 19 sonlóra. Zsolnay u.ltő kétszoba ősszkom-1 víllamosberendezések 21. Kőhegyiék. fortoe házért, „öreg Javítása. Kovács. Rá. I meszes” Jeligére Sál- kóczi út 48 Motor- masszív, lai u. hirdetőbe. kerékpár eladó.______ Pé csvárad legszebb1 részén háromszobás Macskákat és kutyá- x --1 i i kát vásárol kísérleti gyomra Air- i c^lrÄ * Gyógyszertani kást vennék ,,70 ezer thiátM tuviWí «t. « kp. + OTP átválla-** *• Iá*” Jeligére a Hu-, Eladó ÚJ 4x4 m. tá- nyadl úti hirdetőbe. ! torponyva Traűbert, i S*oba, kenyhás, vagy kétszobás főbérleti lakást keresek. Pécs, Vas Gereben 11. Hegedűs. . . w« jnjuj wm í Ballal o, IS. Különbejárató szoba, konyha, mellékhelyiségekkel, bútorozva albérletbe kiadó. Pécs Nyílköz 10. Házréni eladó, szoba, konyha beköltözéssel Szilágyi Dezső u. 29. összeadógépem bérbeadnám. „Leírós” JelEladó közművesített házhely, építési engedéllyel Balokány-für- dőnél, vasút part alatti villanegyedben. „Füstmentes hely 45 ezerért" Jeligére a j Sallal u. hirdetőbe. J va P 1» j Kétszobás, összkomfor " tos, kertes villa Kürt V* utcában \lA szobás, ■ • rágj’ személyzetis főbérleti lakáscserével a*ó. „Igényes 955” Jeliére Ballal u. hlr- | ii®*őbí. •í P*'V> eladó. 575 ; ré«ys*ögöl, bekerítve. >, Vbw I., Sas u. Máté fi Bynla. 2 »»•? ryméretft szoba e’.őizoba, gázos, régi- I hér a belvárosi lakásomat elcserélném új- meciekeljal 2*i. eset- | kétszobás PTK f Asl gép villany beszerelését, földelések ké szítését. azonnal ra vállalom. Családi házak szerelését, mflve- 'etését. műszaki tervek készítését vállalom. Villanyszerelőin ester. Telefoni: 35-67. Fiádé két fél " házrész gyümölcsös, szántófölddel. Személy 44. ss. Uzoo Márkrué. _________ . ^ Kettöszobás pécsi főve g^' tanácsi lakásért!Mrletl lakást kere- 9 Fürgősen. „Megegye- **. „Megegyezünk 9RA" («IM*. Sallal Fi gyelem! MlndeovfaJ- Bndapestl egywoba ta villamos háztar- mellékhelyisége«, szép j yü~k 66” Jeligére Sál. * lai u. hirdetőbe. Külön bejáratú, köz- 9 ponti fűtéssel ellátott j bútoroGott szobába “ igényes férfi szoba- ( tárnát keresek. Fürdő szoba- ée telefom- hásSbilattal. Cím: Losone n, lt,______ |! Adómentes, Jő kar- , bar. lévő kis «ölő a ! göresönyi hegyem betegség miatt eladó. Érdekiődri Déryné n. 35. Horváth. Parketta ~ késsftéaót, hozott anyagból vállalom. Száva! Kálmán asztalos, József] M. 984” Jeligére •V hirdetőbe. Bútorozott. «obi *51 bérletbe kiadó gyermektelen házaspár részére Érdeklődni Hunyadi u. 20. Höfíler- nénél Magasföldnrintes, kertes családi ház félkész állapotban betegség miatt eladó. Érdeklődni Déryné u ?5 Horváth. lakásomat elcserélném pácaiért. Regecz La- Joané, XV. Zrínyi u. 25/a. 3. a. Értesítést zárt levélben — Fogad- csak vasárnap . _________________ Al bérlőt felveszek, azonnalra. Engels u 23. Perveiirné. Háromaaobá» ÚJ ház. elfoglalható Kttlönbejáratú bútoro- Intarziás anük ülőíííl SaUal "• blr' Alkotmány utcánál fái _________ ház olcsón de tőbe. családi ház gazdasá- zott szoba fürdőszobá-! garnitúra eladó. Jókai Hőerőmű mellett csa-| •föÄlödnl; gl épületekkel, nagy val férfi részére kl-:U. 43/a, fszt. 1. iládl ház eladó, 500, ,u* eladó. — Vámház Szobafestés, épületmázolás. Kapornakl, Kun k&csy u. 39 Telefon: 60-40/786 mellék. kerttel, százharminc adó. Erreth Lajos ttt-IrTT“ ?' T. ~T" i négyszögöl terület, — ezerért, külön kilenc-; ,» 4. Belrárert utcai reob«- g^ditaodáir» »lkaiszáz négyszögöl lor-1.—-----7-------------j kanyhás félh&z ma«á. ma8 „Beköltözhető pr ímát* fajtájú szóló ÍJjmecaekalJal keit#- \ K8»k «yermektelen- 991„ íonRíre s»Hal u. épülettel, felszcrelée- 2,<>öäz. távfűtéses be- nek el-,Hirdetőbe. Mandela u 12 sz sei hatvan ezerért el- M tett. konyhán PIK- adó. K1» Plórláa 3. I---------------------------------- Mandna u, iz ra. ad ó ,Pécsvárad" Jel- lakásomat elcserélném “[Keresek szol» kony- eladó KetraoM, Iliére Sallal u hír- belvárosi másfélszo- *1»** hás föbérletl lakást. mere «auai u. n b4sra .Tav„z 945" ban lévő Oombor .MegcByezUnk »»0" Jeligére a Jékal úti. sportkocsi Munkácsy JellBÍre sallal u. Hír-; Mcvtcklntheté 9—12 hirdetőbe, | M. 4. fsa. 8, detöbe, 16r41|f._______________ de tőbe. Elcserélném Ágoston téren nagy szoba komy- hás (gáz, víz) emeleti | Vadnanuics lakásomat, 250 négyszögöl telek rackaijai távfűtéses eladó. Magyarürögl kétszobásért ül. eme- út 32 I létig, tanácsi, esetleg —♦oWírtA—*V 'szövetkezetiért. „KŐlt- Benczur televízió ei-iais_f tx-íf-w.t 4s,u0Ar« kétéves Kubák, ballonok tisz- újme-' él ősövémycsemetét ez- titasa rövid Idő alatt "** renként 360.— fortn- részül. KuUch Gyula tért szállít Kopár, *, Kullch utca 21. idő Rákőnrt n 73/c|séget ^ek” Jeligére K^ h^ck?ntheSj hirdet«*. rétiszéna el- Jámos, Eldélután 4-től. Na gypostavölgyben. tramzform&tortiál 800 négyszögöl, részben gondozott szőlő, rész- bon konyhákért, gyümölcsös, kétszoba telek meg- , konyhái lakás, prés- épitkezóose'!,'ház. pince, felszere- * ‘ _ “ _ * * ‘ mindenféle 100 adó. lemdJB Szép helyen 80 négy seögöles kezdett plusz építési anyag- léssel, gal sürgősen eladó, melléképületekkel, be r Megegyezés 316” Jel-, tegség miatt igére Sallal u. hirde- Klasék. tAbe- I Kecskemét * eladó. beit erűVennék Jő aSflt 350 lc»én főbérlett Férfl « négy szögölig, kisebb s-»obe m-!i ékhely íséeeJETS?1 ^1” leható épülettel. a utca! lakásomat elcse adó Fürdőszoba van ,jjj területben. Cfm-j rclném párst hasonlA- Vörösfccrnszt n. 24, ^ ármeirlrlőlée,Eel:i vei. Vátftrat »árt le7IIÍ ztf*r»«5é"I «Köt*1 „KAnzpóne H. lír’, vATbon kArek. K«m> Apülettcl Oloöö, Pa-! Jeliedre Sallal u, hír- kAe Tlhorné, Recskeáaca. s»9 9«(r H. 'dotóba. mát, Jókat — KAtiacmílyea rekanPA, Kombinált szobobú- bAt fittel, oó«y szélt tor, 11 db-ból álló, ■ Sezlonok modem vonalú, eladó, 700 J^-töl Zsolnay u. Hargita u. 2. (Petőfi: 39. Kárpitodnál, utcából nyílik.) HAI.Al.OZAS Fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett, jó fér), édesapa, apés, nagyapa, testvér és rokon, MtlLLFR JANOS asztalos, 58 éves korában elhunyt. Temetése március 9-én, szerdán 3 órakor lesz a központi temetőben. A gyászoló család. ÖZV. PIKGI, PÉTERNÍ: Somogyi Anna 84 éves korában, róvid szenvedés után elhunyt. Temetése 9-én, szerdán fél 3 órakor lesz. A gyászoló család. FájC Jmas szívvel tudatjuk, hogy szeretett férjem, fiam, édesapám, testvérem, BAKA ZOLTÁN március S-én elhunyt. Temetése 9-én, szerdán 1 órakor lesz a központi temetőben. A gyászoló család. ÖZV. GOI.OBICS IST- VANNS, volt mozsgól lakos temetése szerdán U órakor lesz a pécsi köztemetőben. A gyászoló család. Fájdalommal tudstjnk, hogy szeretett leányunk, édesanyánk, testvérünk és kedves rokonunk, HAR- BORTH HKJIBF.RTNÍ, Miklós Mária 4* éves korában, hosszú szenvedés ntán elhunyt. Temetése március 9-én, szerdán fél 1 órakor lesz a központi temetőben. A gyászoló Harborth Miklós és Grandi család. , ___.—7----— Sörétea vadászfegyHá ióbútorok, konyha-vert vennék, Jó álla- bútorok, rekamlAk.l pótban, 20-as vagy csőgamatúrák, ágyba- : t-oa öbnagyságban. tétek, egyéb Prima írtceftAst Tlmotlty tt bútorok olcsón rásá-;istván, Mohács, Orgo--- “ rolhatók Soóky bú- ra u 22 torüzletében, Zsolnay u. I. Fájdalma« szívvel tudatom, hogy szeretett feleség, édesanya, leány, testvér és rokon, HARBORTH HKR BERTN® Miklós Mária 12 éves korában csendesen elhunyt. Temetése március 9- én, szerdán fél 1 órakor lesz a központi temetőben. Gyászolják: férje. Grandi Alfrédo; leányai: Grandi Izabella, Harborth Carmen, Miklós, Kefel- és Harborth-csal&d. (Bochum) Fájdalommal tudatjuk. hogy HALMAI LAJOSVÉ. sz. Zombory Etelka 57 éves korában hosszú betegség után elhunyt. Temetése március 9-én, du. fél 4 óra? kor lesz a pécsbányatelepi temetőben. A gyászoló család. Megrendülve tudatjuk, hogy szövetkezetünk alapító tagja, MÜLLER .t.ANOú tagtársunk váratlanul elhunyt. szövetkezetünk minden tagja emlékét kegyelettel őrzi. Pécsi Faipari Szövetkezet vezetősége. KOSZÖNETNVILVANÍTAS Köszönetét mondunk mindazoknak, külön a keményítőgyár dolgozóinak, akik drága halottunk. ÖZV. P®- TEB FERENCN® temetésén megjelentek, virágok és koszorúk küldésével fáldil- rmtnkat enyhíteni Igyekeztek. Köszönetét mondunk a honvédkörház orvoséin-k és az ápolóknak, akik oda- adóan ápolták, A gyászoló család. Elcserélném városban levő modern, másfél - Vennék 400—500 négy-l szobás föbérletemet szögöl szőlőt. Bálié«,I űjmecsekaljal kettőCsoronlka vagy Arany szobás, távfűtéses fflEladé lakáscserével Sf“ hiSor1*^' hegyen, „tpüiet nél-] bérletért. „Tavaszi vfmíé fotíSS^’ síi- KA.*7* á Ú CÄlAdl kül” Jeligére Sallal u. csere" Jeligére a Jókai SKTköníSSSWhaí •----------------------------i»W««»._____________uteal hirdetőbe._______ ve rő eladó. Molnár, Eladó kisipari kombi- Kétnohás. fürdőe*o-i TTnmcnAli férfínihát Felsővámhaz 2. Inált bútor, velúr sző- bás lakréi»* lakottan. civilt ée katonait. 1í»VTa , wmk. festmények, réerletre és olcsón el- gumi estem át, munkahlívré« Kswd^b-'*ornló, Eötvös u. 13. adó. vagy «vőló-gyfl- ruhát, *tb. veszek ne^reez «agyaomo n eraelet 3 Telefon: -ölesősért elcserélhe-JHetényi, Rákóczi út szoba, présház. fel- 12-®4- „ tő Bővebiy-t: Kör.yök 55., a Jelmezkölcsön szereléssel együtt, és Hávhely nyugati vá- ” 18 n1att _____ TŐTól cemben. ___ a Cseri dűlőben 396 rosrészen, 8zigeti vám ’f r»*^p-M«kárban egy'Vennék kétszobás, be- Tiégyszögöl fiatal szőlő közelében, kis szőlő- bold szőlő legjobb faj- költözhető távfűtéses sürrősen eladó. Ér- gyümölcsössel autóbusz iákból, épülettel fel-|szövetkezet! lakást. — deklődn! lehet: Pécs, Járat mentán eladó, szereléssel, esetleg Készpén* ötven*—h«t- Pósa Lajos a, 4«.., Kitűnő hangú, rövid megosztva eladó. — I vanezer. Cím: ifj. - vagy vasárnap a hely bécsi zongora eladó, iMák árhegy” Jeligére Abrah ám József Pp>. Ktoao. Vargáétoál. Tompa Mihály 36. öuja Sallal o. hirdetőbe.1 tőfi a, 11. venmék. RAdics. Barcs, Dr. Plszár u. 6. Beköltözhető azonnal, szoba konyhás ház, mellékhelyiségekkel, — ciszterna, villany, szép kilátás, 678 négyszögöl szőlő eladó Kőeép- deindolhegyhátoo felszereléssel ötve«e*er forint készpénzért — Érdeklődni munkanapokon 8—17 óráig. — Páncél. Rákóczi út 37. üzletben Bokorrfaaa különböző szírekben, nagy választékban. — Hentes Kálmán. Péca, u. 46. Tiborc Tetőfedést és tetőJavltáat vállal Tóth Károly tetőfedő u. 31. Csillag Kifogástalan állapotban lévő Ikersport kof'Sit vomr.ék „Sportkocsi" Jeligére kai hirdetőbe. a JóDéldun&ntúll KTSZ megvételre keres 2 db 100-200 m2 nlaptertiletfl csőváras szint, vagy felvonulási épületet (bontását el végezzük). Cím: DKV KT6*. BoUjk 142* négyszögöl szőlő, Vegyi részben gyümö’csös, nr«*shá*. plnoe, lakKotykapeterdea 077 négyszögöl területen kétszoba-konyha, elő- szobás családi ház gazdasági épületekkel, azonnal beköltözhetően eladó. Érdeklődni Bálint Károlynál. kásomat elcserélrém egyszoba, összkomfortosra. „Térítéssel" 1*1 leére Hunyadi úti hlr- detóbe. _________ Kő vAgésvÖUÖs 101 alatt, pajta lebontásra eladó. rcleídős vemhes tecl»«é T «t*r alatt. felszerelés eladó. ist Rn váp-nbral bJ1OTIA«ál-| *5^________ lé téi 10 percre, *r- Veszek rA<-l hasra Alt deSIÖdnt lehet Tolbu- hegedűt Somogyi Bé- buhto «. »3. B. Ú* » udvart»«.