Dunántúli Napló, 1966. március (23. évfolyam, 50-76. szám)
1966-03-05 / 54. szám
1966. MÁRCIUS 5. 2 nupiö Sekou Tonré bejelentése nagy meglepetést keltett Világszerte hatalmas feltű- nést keltett Sekou Touré guineas elnöknek az a csütörtökön nyilvánosságra került bejelentése, hogy Nkrumah most már nemcsak Ghana, hanem Guinea államfőjének is tekintendő, s egyszersmind a guinea! kormánypárt, a Guineái Demokrata Párt főtitkárának minősül. Washingtoni „tájékozott körök” — mint a Reuter hír- szolgálat jelenti — az eseményeket csütörtökön úgy kommentálták, hogy súlyos jogi problémák vetődnek fel, amennyiben „Sekou Touré valóban átadná az elnökséget Nkrumahnak”. Washingtonban ismeretessé vált, hogy az Egyesült Államok eonakryi nagykövetsége magyarázatot kért Sekou Touré nyilatkozatával kapcsolatban. New York ban Ackhar Marof, Guinea ENSZ-delegátusa újságíróknak kijelentette: a gnfneal alkotmány minden afrikainak biztosítja a guineal állampolgárságot (természetesen az illető kérelmére), ■ .Ilyen módon Nkrumah egyrészt guineal állampolgár, másrészt —egy régebbről származó kitüntetése értelmében — a gul- neial képviselőház tiszteletbeli tagja. Londonból érkezett Jelentének szerint az afrikai ügyek szakértőit meglepetésszerű fejleményként érte Sekou Touré bejelentése. Bár a rádió és a televízió csütörtökön szinte egyébbel sem foglalkozott, a nemzetközösségi ügyek minisztériuma nem volt hajlandó nyilatkozni. A BBC hír- magyarázója kijelentette: a tény, hogy Nkrumah „politikailag életben van”, aligha seg(t az új ghanai rendszernek. Sekou Touré elhatározása lehetővé teszi Nkrumah számára, hogy hivatalos funkció birtokában a nemzetközi politikai életben továbbra is szerepeljen. Az AFP francia hírszolgálat Dakarból keltezett helyzetmagyarázatában kiemeli, hogy Sekou Touré nagyvonalú húzása akár elméleti jelentőségű csupán, akár nem, a történelemben egyedülálló lépés. Még sohasem történt meg, hogy valamely ország államfője átadja helyét egy másik ország elmozdított vezetőjének. Az AFP ezután úgy vélekedik, hogy ha dr. Nkrumah valójában nem Is fogja Guineát kormányozni, Sekou Touré ezzel a gesztusával a világ elé tárta országának forradalmi szellemét. Az AFP és a Reuter hírügy nők ség egyaránt foglalkozik Nkrumahnak azzal a kijelentésével, hogy „úton vagyok hazámba”. Az AFP telefonon kérdezett meg egy guineai személyiséget, meddig marad Nkrumah, az illető azonban ezt nem tudta megmondani. A Reuter-iroda annak lehetőségével foglalkozik, hogy milyen segítséget adhat Guinea Nkrumahnak, hatalma visszaszerzéséhez. Guineát területileg az Elefántcsontpart választja el — s körülbelül nyolcszáz kilométer Ghánától. „Ennélfogva minden guinea! hadmozdulat hallatlan nehézségekbe ütközne” — írja a Reuter; Az AP-hfrügynökség jelentése szerint Nigéria ghanai főmegbízottja (nagykövete) csütörtökön Accrában sajtó- értekezletet tartott Közölte: jegyzékben tudatta Artkrah tábornokkal, hogy Nigéria.elismeri az új rendszert -’ Súlyos zavargások Indiában Uj Delhi (MTI): India Assam államában a kormánycsapatok folytatják hadműveleteiket a fellázadt Mizo-törzsek ellen, amelyek kikiáltották függetlenségüket Aijal körzeti székhely pénteken este súlyos utcai harcok színtere volt Az AFP jelentése szerint a lázadé törzsek egyes egységei — könnyű automatafegyverekkel és gránátokkal felszerelve — kemény ellenállást tanúsítanak. Más jelentések szerint viszont a lázadók körülzárták a várost és elvágták annak vízvezetékét. A kormánycsapatok újabb erő sítéseket vetnek a küzdelembe. A Mizo-törzsek lázadása kihat India és Pakisztán viszonyára is: az indiai parlament pénteki ülésén a kormányon lévő Nemzeti Kongresszus Párt egyik képviselője azzal vádolta a pakisztáni kormányt, hogy egy Kelet-Pa- kisztánban működő rádióállomáson keresztül az indiai központi kormány elleni lázadásra szítja a Mizo-törzseket. Szingh külügyminiszter válaszában közölte, hogy ez ügyben folyik a vizsgálat és amennyiben a vádak igaznak bizonyulnak, akkor Pakisztán „igen súlyosan” beavatkozott India belügyeibe. * Kalkuttában pénteken heves diáktüntetések folytak a rendőrség ellen. Reggel többezer diák a város iskoláit és kollégiumait végigjárva tüntetésre szólította fel az összes diákokat. Az utcákat elözönlő tüntetők megbénították a közlekedést. A diákok megtámadtak autóbuszokat és személygépkocsikat. A rendőrség könnyfakasztó gázt használt a tüntetők szétoszlatá- sára. R< pülőszerenesétfenscg Tokióban A tokiói repülőteret a Canadian Pacific Airline gépének szerencsétlenségét követően teljesen lezárták a forgalom elől. A DC—8-as roncsa két órával a szerencsétlenség után még mindig égett. Egy kilométeres körzetben hevernek szétszórva a gép egyes részei, az utasok személyes tárgyai, csomagok, cipők, kesztyűk. kalapok stb. A legfrissebb adatok szerint a Szerencsé' 'e~ségnek 53 halálos áldozata van a robbanást mindössze heten élték túl. Tizenegy utas sorsáról még nem tudnak, félő. hoev ezek is elpusztultak. A gépen összesen 71 személv tartózkodott: 62 utas és 9 főnyi személyzet. A tokiói repülőtér biztonsági szolgálatának vezetője elmondotta, hogy a kanadai gép mintegy másfél kilométernyire lehetett a repülőtértől, amikor az irányító" toronyból figyelmeztették, hogy túl alacsonyan száll, kísérelje meg újból a repülőtér megközelítését. Ekkor azonban már késő volt. A gép beleütközött a repülőteret a tokiói öböltől elválasztó gát falába, és — egyes értesülések szerint — futóműve beleakadt az irányt jelző lámpákba. Két robbanás hallatszott, majd a gép kigyulladt. A halálos áldozatok száma azért ilyen magas, mert több mint harmincon bennrekedtek az égő utastérben. Volt viszont, akinek szerencsére jött a robbanás. egy túlélő például elmondotta. hopy az egvik lvu- kon keresztül ugrott ki és menekült meg. A gép utasai között amerikaiak, japánok, dél-koreaiak és nyugatnémetek voltak. Az AP és az AFP jelentése szerint csütörtökön folytatódtak az új katonai rezsim melletti tüntetések Accrában. „Ezek a tüntetők legalább olyan jól meg vannak szervezve, mint amilyen jól szervezték az államcsínyt egy héttel ezelőtt — jegyzi meg az AP tudósítója. Mint a Reuter jelenti, a ghanai katonai kormány közölte, hogy azok az újságírók, akik elhagyják Ghánát, három hónapig nem térhetnek vissza. Ezzel akarják megakadályozni azt, hogy a sajtótudósítók a szomszédos országokból adják le híreiket — megkerülve a cenzúrát —, aztán visszatérjenek az országba; Algír: A MEN-hírügy- nökség jelentése szerint Burned! en algériai elnök csütörtökön üzenetet kapott NkrumahtóL Ghana volt vezetője üzenetében egyebek között rámutat, hogy a lázadást az imperializmus és az újgyarmatosítók nemcsak Ghana népe, hanem egész Afrika ellen irányították; Szíria új miniszterelnöke DAMASZKUSZ: Az új Szíria! kormány március hó másodlkán megtartotta első ülését. A képen: ZUAJEN, az új kormány miniszterelnöke íróasztalánál. Diplomáciai megbeszélések Szíriában Damaszkusz: Ibrahim Makii usz szíriai külügyminiszter sorra fogadta a Szovjetunió, Franciaország, Nagy-Britannia, az USA és a Kínai Népö*- társaság nagykövetét Hivatalos damaszkuszi sajtótájékoztató szerint a külügyminiszter magyarázatot adott a nagyköveteknek a február 23-i események jellegéről és leszögezte, hogy a Szíriái Arab Köztársaság változatlanul együttműködésre törekszik azokkal az országokkal, amelyek ebben érdekelteik. Az Office Arabe De Presse című sajtótájékoztató hozzáfűzi, hogy az említett nagykövetek kifejezték jókívánságaikat a szíriai kormánynak. Néhánynapos szünet után folytatódtak a Szíria nemzetközi kapcsolataival öszefüggő megbeszélések. Hétfőn hirdetnek ítéletet az Untung-perben Djakarta: Untung ezredes pénteken 75 perces beszédet mondott az utolsó szó jogán a felette ítélkező katonai bíróság előtt. Elismerte, hogy 6 a felelős a szeptember 30-a mozgalom megindításáért, hangsúlyozta azonban, hogy a mozgalmat kizárólag a tábornokok tanácsa ellen Sukamo elnök védelmében szervezte. Elmondotta, hogy a mozgalom két tagja október 1-ón felkereste Sukarno elnököt, és jóváhagyását kérte. Az elnök nem adott közvetlen választ, csupán a további vérontás elkerülésének szükségességét hangsúlyozta. Untung védője azzal érvelt, hogy az úgynevezett forradalmi tanács a gyakorlatban soha nem létezett, csupán egy névjegyzék formájába. A vád nem tudta állítását bizonyítani — mondotta. Kérte, hogy az egész ügyet terjesszék Sukamo elnök elé. A különleges bíróság ezt a Javaslatot visszautasította és közi te, hogy hétfőn, — magyar idő szerint 13 órakor — hirdeti ki az ítéletet Egy hét a világpolitikában # Kormányküldöttsége nk útja O A három válsággóc jelenlegi helyzete Melyik párt győz az osztrák és az angol választásokon? Johnson kétes győzelme az ÜSA törvényhozásában i Komor hírek az NSZK-ból legújabb szovjet űrsikerek lázba hozták a vlK A lágot ormányküldöttségünk eredményesen befejezte afrikai és ázsiai hivatalos küldetését hazatért. Bebizonyosodott, mi lyen nagy a Magyar Népköz- társaság tekintélye a békeszerető és a népek együttműködésére törekvő országokban Küldöttségünk a kapcsolatok sokoldalú fejlesztése érdekében újabb gazdasági, kereskedelmi, tudományos, kulturális és egyéb egyezményeket kötött. A szorosabb együttműködés fejlesztése ezzel nem ért véget, hiszen számos vendéglátó elfogadta küldöttségünk meghívását Magyarországra. A látogatás végeredménye: határozott béketett volt A világon mindenütt nagy tömegek figyelik, md történik Indonéziában, Ghánában és Szíriában. Mindhárom válsággóc helyzetének körültekintő megítélése teljes mértékben indokolt Sukarno egy djakartai gyűlésen nevén nevezte a négyhónapja mesterkedő ellenforradalmat és kijelentette: Indonéziában kérlelhetetlen osztályharc folyik. Ezt követően lépéseket tett a jobboldal megfékezésére. A ghanai fejleményeket az imperialisták leplezetlen öröm mel fogadták. Egészen a szájuk íze szerint volt az a hajtóvadászat, amelyet a haladó személyek bebörtönzésére és megkínzására rendeztek a puccsisták. Kiderült aztán: a hatalom új urai olyan gazdasági intézkedéseket léptetnek életbe, melyek minden tekintetben a „magánkéz” (érdekeinek kedveznek. Ebben a légkörben égettek el félmillió könyvet az „utca emberei ” míg a hivatalos körök féktelen demagógiával támadnak minden korábbi vívmányt. Az AESZ külügyminiszteri értekezletéről azonban eddig több afrikai állam már távozott és továbbiak távozása várható a puccsisták elismerése miatt. Közben Sekou Touré társelnökül fogadta Nkrumaht. aki ezáltal Ghana és Guinea kettős elnöke lett. A N yugnti vélemények szerint Szíria balra tart. Az új kormány összetételéből következtetnek erre. Négy „marxista” miniszter szerepléséről beszélnek a 20 tagú kormányban. Ezen a héten három választás körülményed foglalkoztatták a világsajtót A bolgár T 11 f a le o z ó gyűlés Lyonban A franciaországi Lyonban a helyi vas- és acélkomblnát munkásai koztak több gyár bezárása el lm nagygyűlésen HUa választók meggyőző erővel igazolták kormánpuk iránti bizalmukat. Az osztrák és rx angol választások esélyei nyitottak. Ausztriában most vasárnap, Angliában pedig a hó végén megy végbe a nagy erőpróba. Wilson 1964 óta néhány főnyi „többséggel” kormányzott s állandóan a leszavazás veszélye fenyegette. A konzervatív ellenzék egy pillanatig sem hagyta békén. Wilson most úgy érzi, neki kedve* a pillanat. Hivatkozik a fizetési mérleg deficitjének csökkenésére, a font megszilárdulására és bizonyos — népszerű — adócsökkentést ígér, s a Torykat teszi felelőssé a rho- desiai válság elmérgesedéséért. Heath viszont a választási ígéretek megszegésével és dilettantizmussal vádolja a munkáspárti kormányt. Az angol KP 50 képviselőjelöltet állít. Bírálja a katonai költekezést« Wilson behódolását a jenki agressziónak. elutasítja a szak- szervezetekre nehezedő nyomást és a kormánypolitika konstruktív megváltoztatását követeli; usztriában csaknem 5 millió osztrák választó szavaz — félmillióval több né, mint férfi. Hét párt indul. Igazán csak a néppárt és a szociáldemokrata párt esélyes. A kommunisták egy kerület kivételével mindenütt a szociáldemokratákat támogatják. A helyzettel ismerős osztrákok szoros eredményt várnak; Johnson kőzet C milliárd dollár újabb póthitelt kért vietnami agressziója folytatásához. Megkapta az összeget, de a törvényhozás mindkét házában erősen bírálták: a* Alsóházban 75 képvseiő, a szenátusban 17 szenátor fejezte ki az amerikai közvélemény növekvő aggodalmát. Johnson „győzelme” tehát elég gé kétes értékű és semmiképpen nem alkalmas politikájának népszerűsítésére. Komor tények híred érkeznek az NSZK-bóL A 113 nyugatnémet szélsőjobboldali szervezet tevékenysége feltűnően fokozódott. Az állami költségvetés 69,1 milliárd márka kiadást irányoz elő, s óbból 18.6 milliárdot (29.9 százalékot) fordítanak közvetlen katonai célokra. Más alapokból ugyanakkor máris 17 millió márka „segélyt” szavaztak meg a délvietnamd USA- zsoldos rezsimnek. Ez az út — hangoztatják a béke nyugatnémet hívei — a becstelenség, a hitlerista condor légió útja. Ezzel a negatív „fejlődéssel” szemben áll az NDK akciója: mindkét német államot vegyék fel az ENSZ-be. Ez előmozdítaná a béke védelmét és a német egység kialakulását. héten újabb nagy szovjet sikerek születtek. Földkörüli pályára küldték a Kozmosz —111 jelzésű mesterséges holdat, amely előírásosan teljestti feladatát. A Kozmosz—110 fedélzetén a világűrbe fellőtt Ugoljok és Vetyerok kutyákkal végzett kísérletek minden tekintetben igazolták a várakozást. A Venus—3 nagy diadala pedig lázba hozta a tudományos világot. E DUNÁNTÚLI NAPLÓ A Magyar Szocialista VhinkS' "Un Baranya megyei Bizottsága éa a megyei lanács 'apja Főszerkesztő: Vasvár) Ferenc. Szerkesztőse«: Pécs, Hunyadi fll lt. Tel.: 15-32. 15-38. 21-5(1, W-22 «0-H. Belpolitikai mvat: *1-68 Kiadja: s Baranya mecvel Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó' Braun Károly Kiadóhivatal' Pécs Hunyadi út 11. Tel.: 15-82. 15-88 21-60. 26-22. «0-11. PÉCSI SZIKRA NYOMDA fér«. Munkácsy Mihály a. 16. M. - ' s« vezető* Mellep inlexszám: 19 6i Tiltakozó avulés Lvonban