Dunántúli Napló, 1966. március (23. évfolyam, 50-76. szám)
1966-03-26 / 72. szám
s napló m hakcrjs m Felesi téli spartakiád-versenyek Á hét yége sportműsora Snlsóíarjáni jelentésünk: Mészáros edző: „Pécs ellen nyerni kell!“ Amikor a Dorog—SBTC mérte fries Ueíejezése előtt to—12 perced a Hazai közönség Hazafelé indult a pályáról, ez a „kritika” nem az SBTC-nék szólt. A Ferencváros ellen vereséget szenvedett együttesre rá sem lehetett Ismerni Dorogon. Folyamatos volt a csapatmunka, a Játékosok betartották a taktikai utasítást, űrre a mérkőzésre Is állt az a mondás, hogy amelyik csapat az első gólt rúgja, az nyer. Ez a Dorog- , nak sikerült, ám ebben nagy részé van a tarjáni ötősíosatnak Is. Kocslsék három nagy helyzetet hagytak kihasználatlanul. Az ötijsíogat játéka újabb leckét adott tel Mészáros edzőnek. Turjánban egyébként üj szelek fujtíogálnak. Az edző nem titkolja, hogy a fiatalokra kívánja építeni a Jövő SBTC-jét. Kísérletezik. Igyekszik megvalósítani elképzelését. A Dorog ellen hat helyen megváltozott az SBTC. Most a Pécsi Dózsa elleni találkozón újabb változásokat kíván eszközölni Mészáros József. Szerdán a magyar válogatott elleni edzőmér- kőzésen már a vasárnap pályára lepő tizenegyet láthatták a szurkolók. A Pécs elleni összeállítást egyébként néhány sérülés hátráltatja. Kökéily sérült, nem játszhat. Wertig és Salgó télig kész állapotban van. Az 6 Játékukra sem tehet számítani. Szojka le beteg, árig Bástt • Dorog tOm szenvedett könnyebb húzódást. A szerdal edzőmérközésen a bal- szárny kivételével a Dorogon szerepelt együtt« játszott. A nézők kicsit meglepődtek, amikor a bal- szelső posztján a tartalékcsapat Játékosát, Szűcs Lászlót észrevették. A fiatal játékos hétről hétre javuló tormát mutatott és bekerült a tizenötöe keretbe. Taligára is számit az edző. Minden valószínűség szerint vasárnap 6 less a balösszekötő. — „Birkózni lógunk**, mert a Pécs edlen nyerni keilt — mondta a szerdal edzőméikőzés után Mészáros József. — Nagy küzdelmet és jó játékot várok, mert vendégeink harcos felfogásban játszanak. Jó a csapat összetétele, de nekem elsősorban, mint együttes tetszik a Pécsi Dózsa Játéka. A tarján! szurkolókat az eddig elmaradt gólok Izgatják. A Pécsi Dózsa ellen gólokat szeretnének látni, elsősorban a tarjám ötösfogattól. Bár tartanak a pécsi együttestől, de győzelemre számítanak. Az SBTC vasárnap minden valószínűség szerint az alábbi öez- szeállltásban fogadja a Pécsi Dózsát: Vlrágh _ Havasi, Pereme, Oláh — S zalai, Toldi — Zöldi, Kocsis, Bánkút!, Taliga, Szűcs. Szokása Mrit árián vasárnap délelőtt a egerszeg elleni mérkőzésen sze- \ retnék megkezdeni a pontgyűj- \ téat. A megyetoa j nokságl mérkő- ? zések közül a Bóly—Mágocs, a Kinizsi—Vasas és a Siklós—Vasas L Bányász mérkőzések emelkednek ki. Nyíregyháza ellen járuló játékot fáinak Komlón Helyi rangadó az NB II-ben és az NB Ill-ban Komád éa kénél «érméssel HajMik A Dózsa Salgótarjánban j.oreplö csapatának öasaeáWtása a két játrims egészségi állapotától függ AimnyB» nem jönnek rendbe. Török éa Rádl játékára la sor kerülhet. A Komlói Hányás» hétközi edzőméikőzésén döcögött a csapat játéka. Ezt bizonyította az eredmény la. Az együttes a Máza-Szászvári Bányásztól szenvedett vereséget. A csapat vezetői és szurkolói remélik, vasárnap a Nyíregyháza elleni találkozón javuló formában mindkét pontot otthon tartják. lsét pécsi NB n-es csapat találkozik: vasárnap délután a PVSK-pályán. A FVSK—Bányász összecsapást élénk érdeklődés el őzd meg. A vasutasok I mérkőzésen, köztük két vidékül, I pontot szereztek. A Bányász-csapat addig négy pontot gyűjtött; Is kétszer otthonában játszó«. A találkozóra a vasutasok legutóbb Pápán döntetlent kiharcolt csapatukat küldik pályára. A Bányász csapat összeállításában több változtatást tervez Kresz Sándor edző, gyorsabbá, keményebbé kívánja tenni a csapat játékát. Az eredményre vonatkozóan a Bányász-szurkolók döntetlennel már elégedettek lennének. Az NB rn-ban la helyi rangadó lesz. Ma délután az Egyetemi Tornacsarnok melletti pályán a PEAC és a Helyiipar csapatai találkoznak egymással. Az újonc HeiyHpar jól rajtolt éa a Lovászi Hányás* legyőzése után most Szabó László csapata a PEAC énért Is szeretne helytállni. A BTC Nagykanizsán a Dózsa ellen próbál szerencsét, Mohács Lábo- dot látja vendégül. Az Ercbá- ■C labdarúgói UjmeesekVárlák a nevezéseket Ebben az évben Is megrendezi a városi labdarúgó szövetség kispályás labdarúgó bajnokság mérkőzéseit. A nevezési batáridő március 2*. A nevezéseket a városi labdarugó szövetség elmérő kell eljuttatni (Megye utca a). I Pénteken és hétfőn este ! éi I óra között a szövetség helyiségé- ( ben személyesen is elfogadnak J nevezéseket. A csoportbeosztást a' nevezésektől függően készítik. I Jót sikerültek a sasdl járásban a XV. Falusi Sparta- kiad téH versenyei. A községekben igen sokan indultak az asztalitenisz és sakk-versenyeken. Jól sikerültek s körzeti versenyek is. A járási döntőkön s legjobbak indultak. Kár, hogy a járási döntőn csak a sásdi női sportolók indultak. A sakk- csapatversenyt Csikóstöttös nyerte Sásd, Kishajmás és Szalatnak előtt. Egyéniben Tóth Jenő (Csikóstöttös) győzött, Szabó László (Sásd) volt s második, Surján András (Csikóstöttös) a harmadik. A női versenyben Szűke Éva (Csikóstöttös) győzött. A járási •perlakiad asztalitenisz versenyeinek győztesei: Férfi csapat: Sásd, női csapat Sásd, Férfi egyéni: Walter László (Sásd). Női egyéni: Fián der Teréz (Sásd). Férfi páros: Horváth—Walter (Sásd). Vegyes páros: Flander—Walter (Sásd). Női páros: Flander, Erb (Sásd). A megyei döntőket vasárnap Pécsett rendezik. Az asz- talltcniszezök a Szabadság út* Általános Iskola tornatermében találkoznak, a sakkozók a Szénbányászati Tröszt Déryné utcai kultúrtermében versenyeznek. A megyei döntőkön a járás legjobbjai jogosultak r észtvenni. Furcsa bűntény Báró ti Lajos nyilatkozatának közlés» az »gyik vádpont Furcsa per kezdődik a nyugatnémet» rszági düsseldorfi tartományi bíróságon. A vádlott: Arnold Bittner, a Jsporttrlbúne” című sportláp tulajdonosa. A vád: , .Bittner a kommunizmusnak a sportban való fölényességét éa győzelmét hirdette”. A vádirat kivonatokat közöl a «államügyész által kifogásolt cikkeikből. Eszerint ennek az evetnek, amely szomorú tényt ve* a nyugat-németországi állapotokra meg az 1162-es chilei futball- világbajnoksag előtt nyilatkozatot kért nemzetközileg ismert labdarúgó szakembereiktől arról, hogy szerintük ki esélyes a világbajnokság megnyerésére, s a válaszokat kinyomtatta lapjában. A vádirat például kifogásolja, hogy a lapban megjelent Bárót! Lajosnak, a magyar labdarúgó válogatott kapitányának a következő véleménye: „A brazilok fognak ismét győzni, a következő helyeikre a Szovjetunió és chile kerül”. A vádirat egy másik pontja így szél: „Karácsonykor vádlott, Helmut Kempfke nevű vádlott — társéval együtt annak gépkocsiján Kelet-Berllnbe utazott, állítólag egy labdarúgó-mérkőzés megtekintésére”. (A vádlott tényleg megnézte az akkor Berlinben ««rákerülő NDK—Csehszlovákia futballmeccset. Elvégre sportújságíró, akit az ilyesmi érdekelhet A perrel a nyugatnémet sporthatóságok és igazságügyi szervek el akarják rettenteni a nyugatnémet sportolókat, sportvezetőket és sportújságírókat attól, hogy az NDK-bell sportemberekkel felvegyék; a kapcsolatot. Jóllehet, néhány hónappal ezelőtt maga a nyugat-német sportszövetség is elhatározta, hogy nem állít többé akadályt a két német állam sportolóival való érintkezésének útjéKOSARLABDA NB I. Férfiak: L Bp. Honvéd 7 7 — 79*3417 lő i. Baja 7 7 — 637:494 14 3. MAIL 7 < 1 536:374 13 4. Csepel 7 5 2 538:506 12 5. Pécs 7 4 3 526:565 11 A Sopron 7 4 3 601:542 n 1. C.-MÄVAO 7 4 3 447:455 n A VTSR 7 3 4 532:518 iß 9. Bp. Előre 7 Z 5 451:576 9 10. Szeged 7 z 5 «3:618 9 11. BEAC 7 1 6 484:540 5 12. Sz.-fehérvAr 7 1 6 485:668 t IS. TF S 1 5 387:435 7 14. Újpesti Dózsa 1 1 5 420:569 7 SZOMBAT, MÁRCIUS M: Labdarúgás. NB 111. narkózis: > PEAC—Pécsi Helyiipari, Ifjúsági j stadion, 15.36. Megyei mérkőzések: ÍP. Postás—P. Dinamó, Postás-pá- 1 lya, 16.90. P. Honvéd—P. Előre, > FVSK-pálya, 16.00. ) Teke. NB H. mérkőzések: Lo- í vászi—P. Bányász, Lovászi. 15.00, > Szombathelyi SE—P. Szikra, > Szombathely, 16.30. Kézilabda, vörös Meteor Kupa i férfi- és női mérkőzések, Pécs- J újhegy, 14.30. Vívás. Megyei felnőtt egyéni } bajnokság, PEAC-csamok, 17.00 Asztalitenisz. Országos vidéki ) serdülő és Hiúsági fiú és leány , egyéni bajnokság a Pécsi Ercbá- i nyász, Pécsi Dózsa, Pécsi Postás > és Pécsi BTC versenyzőinek rész- {vételével, Szombathely, 14.00. Ökölvívás. Területi felnőtt egyé- ! ni bajnokság a FVSK, Pécsi Hon> véd. Pécsi Bányász és Mohácsi TE ; versenyzőinek részvéteiével. Ka- j posvár, 10.00 és 15.00. Toto. Területi serdülő I. osz- 1 tályú fiú Ó6 leány egyéni bajnokság, Közgazdasági Technikum, i 15.00. Cselgáncs. Országos vidéki Ifjú- ! sági bajnokság, a Pécsi Dózsa { versenyzőinek részvételével, Bu- ; dapest, 15.60. Tájékozódást futás. A Tenné- \ szett) a rät Szövetség gyakorió ok- i tató és futó iskolájának vias- gája a kövestetői turistaházban. , este ( órakor. FASARNAF, MÁRCIUS Xt. Labdarúgás. NB I. mérkőzés: Salgótarjáni Bányász—Pécsi Dózsa, Salgótarján, 14.50. NB l. tartalék mérkőzés: Salgótarjáni 1^- nyász—Pécsi Dózsa. Salgótarján, 12.45. NB I. B. mérkőzés: Komlói Bányász—Nyíregyháza, Komló, 15.00. NB ti: mérkőzés: PVSK— Pécsi Bányász. PVSK-pálya, 15.30. NB III. mérkőzések: Pécsi Ercbá- bány ász—Zalaegerszeg, UJmeesek- alja, 10.00, Nagykanizsai Dózsa— Pécsi BTC, Nagykanizsa, 18.30, Mohácsi TE—Lábod, Mohács, 10.50. Megyei mérkőzések: Bóly— Mágocs, Bóly, is.30, Péesszaboles —Hidas, Péesszaboles, 15.00, Szigetvári EMSE—Pécsi Porcelángyár, Szigetvár, 15.00, Siklós—Vasas L Bányász, Siklós, 15.00, Pécsi Kinizsi-Pécsi Vasas, Hdyllpati-pá- lya, 10.0«, Pécsi Szficra—Pécsvánad, Kokszmű-pálya, 10.00. Kosárlabda. MB I. mérkőzés: PVSK—Újpesti Dózsa, férfiak, 11.00. NB If. mérkőzések: PVSK— Bp. Pénzjegynyomda, nők, 0.45, PEAC—Kaposvári Honvéd, férfiak, 8.30, PEAC—Bp. Nemzeti Bank, nőik, 12.15, Pécsi Postás—K3S- TEXT. férfiak, 15.50, mind az öt mérkőzést a FVSX-esamokban Játsszák. SZEAC—Szigetvári Vörös Meteor, nők. Szeged, 10.50, Szegedi Poétáé—Pécsi Tanárképző, férfiak, Szeged, 0.15. Teke. MB I. mérkőzés: Pécsi BTC—Bp. Előre, nők, BTC-[erem, 12.00. NB II. mérkőzés: Pécsi BTC—Bp. Beloiannisz, férfiak, BTC-terem, T.00. Kézilabda. Vörös Meteor Kupa férfi- és női mérkőzések:. Pócs- újhogy, *.00. Röplabda. NB I. mérkőzés: PEAC—Újpesti Dózsa, nők, Egyetemi tornacsarnok, 11.00. Sakk. Megyei CSB mérkőzések) PEAC—Komlói Bányász, Rákóczi út S3, 9.00, Mohácsi TE—Vasas TU Bányász, Mohács, 9.00, Pécsi Tervező-Pécsi Spartacus, Rákóczi irt 1, 9.00, Tanárképző Főiskola—Süt- 10«, Tanárképző Főiskola, 9.90. falusi téli sparlakiád-versenyski megyei döntő. Asztalitenisz, Szabadság úti Postás-terem, 9.00. Kaki:: Mecseki .Széntröszt Déryné utcai tenne, 9.00. Vívás. Megyei felnőtt egyéni bajnokság: Bánki Dónál ÚU gimnázium, 9.00. Asztalitenisz. Orazági-s vidéki serdülő és Ifjúsági ríú és leány egyéni bajnokság a Pécsi Ércbányász, Pécsi Dózsa, Pécsi Postás és Pécsi BTC versenyzőinek részvételével, Szombathely, 8.30. ökölvívás. Területi felnőtt egyéni bajnokság a PVSK. Pécsi Honvéd, Pécsi Bányász, és Mohácsi T13 versenyzőinek részvétel ével, Kaposvár, 10.00. Atlétika. Megye) m.sart futóverseny, a budapesti éa harkányi vasútvonal találkozásánál, lO.OO. Birkózás. Területi kötött- és szabadfogású Ifjúsági bajnokság, a PVSK, a Pécs) Kinizsi, a Pécsi Bányász és a Szigetvári líMSIl versenyzőinek részvételével, K/:-k- szárd, 10.00. Úszás. Területi gyermek sereg- mernie a Pécsi Ércbányász éa a Pécsi Dózsa versenyzőinek részvételével, Székesfehérvár. 9.00. Cselgáncs. Országos vidéki ifjúsági bajnokság, a Pécsi Dózsa versenyzőinek részvételével, Budapest, 10.00. Súlyemelés. Országos vidéki felnőtt m. osztályú bajnokság, a PEAC versenyzők részvételével, Szolnok. 10.0«. Tájékozódási futás. Vlzcga verseny a kövestetői turistaházban, délelőtt 10.00 órakori 1 honnan Jól átkerüli Siklóson a Jara.il uttorótorna verseny. A lányoknál nyolc, a fiúknál hót csapat ledül*. Villány lánycsapata bizonyult a legjobbnak, megelőzve Siklós és Beremend együttesét- A lányok egyéni tornaversenyé» Kohn Anna (Villány) nyerte t* ugyancsak villányi Sebnth Zsuzsa előtt. A fiúk csapatverseny étx» is Villány győzött és a fiú egyéni versenyben is a villányiak végeztek az élen, Szüea Miklós <* Véna. Jenó. Úján marim a PVSK verjen?" nője nyerte a tájókoeódácl futók váróéi bajnokságát. A vasutasod fölényét Jellemzi, bogy as első öt hetyeui PVSK versenyző vég' nett. A n. osztályú versenybe» Schiffer (PEAC) győzötk A» egyetemisták jeleskedtek, az elS" tíz között öt PEAC verseny*) végzett. A Természetbarát szövetség orra pontversenyében a legutóbbi fordulóban a felnőtteknél a Pécsi Vasas Elektromos győ- aött 157 ponttal, a Pécsi Orvoft" «éfőnzaégOgy writ a második lit ponttal, az ifjúságiaknál a Gép" ipari Technikum uzerexte a \efr több pontot. A. túrán vet* lek ré«sL | ntriftá «a«». r ú i 6 • Aljbetét, modern garnitúra <6 db 3 9 5 0 PUtól). RtBSlBTBIll! TÁJT A kárpitos Pécs, Déryné otcs 11. asám. Telefon: ti-71. alkalmas. kiváló autó' alrámserkeset J6 to- mOckal, 4000;— »dó. Felsőmalom ntc 3. Töltőtoll - m ühdfcy. nettó b, 28-áo MEGVYtLTC a Fodrász Ktsr. Bein utcai, 7 €B ti ó I r o d r á 3 «L, kozmetikai reb/Jegp Károly a. IS, Hirkmy dfaodMepn áj 8—10 a nyaraló kiadó, lef eladó, hetósésgel. tá&ra alkalma» kány' Jeligére htucsl hirdetőbe. rékp&r eladó, posvári q. ». Rem« — gyónydró u j d oil Kásákban, diolus* Klejerf tnem ÉJ e*7 1 r.oba tem, aoi n forte* ^ttka.'stxn&t kCU^oba »5>azkomfortosr». Clm:| iu.se t Attila ■. 35.' II 17 ^n*cl»Uq 96 W-m fty .• torn ás ritir- »*rús?t.ó fitár, mikro- fon <* dubwerclós eJ- tiíO. Doktor ö. o.! 18 D. P, 7. _____j ul e» fofytatá sónál 6b0 ’.ókTssÖfól ■wántó eladó. Mars u. *«._«.____ Ro amúrenitett harboIjek Kii«els, Bittner, Dóm» út sarka« eladók. Bittner a. 9. ' Bőrbe, la telep) Vetnek; bármasszálr- térijí bilóbutort, ko*i.' lmbereudeaest. «a&lout. rekamlét. jobb liutűrokat. Molnár. | Fe’uo’i ámliAs_9. Ke UMOieljee reka- kei fcáel, oé*y rrjtk. részletre 1». Se/,- \m /00 Pt tói eladó, ’.»olnay u. 39. Kárpitosnál._______________\ *« mássá Jómlnóeécö rarlaffaz^na OtuksIÓ* ruomerílóról eladó^ | Ertüőbm (tes&komfM to», kertes családi hás Kertváros. Ma-karertko ♦. alatt eladó._______j Be kéitecbété három - •reobás összkomfortos örók’ak á, köspontbar eladó. Autót átve. o-k. Tel.: y«’-34. Tlrégkarot. rócaafal.usót, küsöleteseki -k «cag:ánoaoknak mlnt’.u nérstbse, festre. 9 bO d »eset 14.— PH ért •áJl't: ©porcig Bo-1 riblali Kérje díjmentes fajta! >meröi tetőmet. — Szállítás postán Bbó- kely. Budapest ÜT., Vöröevárl 18._________ 5e S-aa Trahaná eladó. Komló, ’öobák-alona. Hórlrá* S. 9. I. 4. hely eladó, yfa, fflma-dűló It. (I kfttoól). Dsaert csraztcláyal készít Molnár József nőt fodrAasmeater — Geiste* *ta a. 4., «ne leien.______________ Ka pornak!, Mob káosy u, 39. Telefon 60-40/78« Családi hás aasaneU beköltözóssei eladó 509 ■o-öi s?(flövel Csurgó dötö ». AptóUiidtU&ek ä ojtmoas essJátftagként InisIlifSDS «itkecéshes házvételhas markoló, illetve rakodógépet vásárolnánk, vagy kBnyvJórá írással átvennénk Pécsi kertészeti éo Parképítő Vállalat, Pécs, Lenin Mr 5. az. eladó ház 995 datodol szám. helyszínen, Kissé. 3 drt> hfsottsertés 130-tÓl 149 kg-ig. Cím: Pécs U. kor. Viola a. M. asobés klskomyhás sped» kOJóc padlás lakásomat 3 ssobás konyhás «>els Jól Jőve dolmozó 7—900 Ft-ig. ^Hásfelflgyeló!, vagy gondnoki állásért." Je igére a Sállal a, hirdetőbe konyháé Mkást wn- nók. ^Nyugdíjas" Jeligére a a hirdetőbe. Kttféabejáratt Mtorezott szóba háza&par nak la kiadó Magyar- ürőgi a. 53, Eladé kis családi h áz «óba konyha kamra jó kerttel. Nagy árpád Pál Láadó m. 9 7 enyduarma tárákat kéc-/,Ildiik, egyem, kettes, háxtnac fényeaő- fri. 20. 40 Wattos j kivitelben. Róvidl szállítási határidő. Árajánlat díjtalan. Vegyes Ktsz, Csab- rmidek. Telefon: 11. MoAvm Mtorvétti KM tor» ha ttrsépiUAM terv- «:____________________! . , ~I bútorok, esöou-útúrik Etmenato men deklödnj, __ refcamlf*, tvyéb prim» mat, nyugdUam mu gtetlntenl bútorok. Booty bútor- SrtrMOáknA Bóm» T0 Ukertes öröklakás be- kőltőahetőeni Pécs Erzsébet telep “ ■. tat m 15 000 Pt kp. + OTP átvállalás. n. m. kor. előnyben .»Emeletráépítés ta lehet. Jeligére. » Ballal v hlrdetőba. ________ Pe il érden Dózsa Oy. 73. «. 9 hónapos vemhes Qaaó tbc meo- tea Járma» eladó. KiUnbeJáratá bútorozott albérleti szoba házaspárnak április 1-re kiadó. — Gyár- város Sárvári B. aj 14. háramlóba konyháa (■aterfcaoe kertes 6J áhapotbani lévő családi ház. víz bevezetve, harmincezer, Ft kölcsőmml. Azonnal beköltözhető. Pécs IH. bor. Nefelejos «, 19. '■ Pataos maüett. rélnóm 1% ssobás sző vetkezeti lakásomat fé ligkész etaládl házzal OTP átvállalással. Me ftses, Dobó István n. W n. em. 8 ajtó. i életjáradékkal, cserelakáé anükségea, eladó. Felső?ámháa a «8,___________________ ElaseréhMsa két sooba ctaÄzkomiortoei távfűtéses (melegvíz* I. emeleti szövetkezeti taká-' sómat 3—1V4 ssobás főbérletiért, ..Modcsmf ; jeligére » Ballal n.; hirdetőbe. _____________ Et edé olaJkáJyha, tra- gumik, villanymotorok, méli kaptának gyermekágy. igsskocsi. daráló Kertváros Oár donori »/a___________ el őbb" Jeligére a Já- kaá átl hirdetőbe. Elade hás PeUértfcn 3 eaobás konyhával, kerttel, meüéképü- hekőltözhotó. távfűtéses, külön beJ arató összkomfortom 1 mhie komfortért bérletért. .. jeligére a Jókat hirdetőbe. hásrésa részletre, nem beköltésóetó BcáőHéshe SJ , ./Ä? ittlettlwb. olosön. TiIfhet. Totari J»t»-|Sirolb»to Zsolnai n. iái. 30 Családi hás garáralchetőeéggei kettős«**. K*lt«to5ÍMUtbAtts mesUheU*. HA Sssskomíort InUUttovjdjmeré »állításit «*» b<í1, het6, eIkA,t0rt* mtatt vallKlotD. Scbreer holdatAOn* is betöltő» Lásstó • HWcóSl n Ibetö ápttlstottel no 31. Tel.: 60-40 Lton ' 'elpnreeUázT* riexlet- 051 mellét | fizetésseJ eladó. ÖT Sásdi, Pécs. ügyvédi 3^1 eladó, vagy budapesti nagyobbra dosearétaóra ráfizetésest. Érdeklődné Ferenc o, 9, __________ At ba P-cgia TV és mély gyermektoatt eladó. Pécs, Baja* Zsi magasföldszinites ház- skada Spartak «serész eladó, Kiss Bruó, mélygépkoeal sürgöasn ltnőky n u. B.______________ eladó Érdeklődni le- --------------Sí é, sttSl« ltagyóato- het: ' Pécs tn. 39. do! *9 alatt, parcel- DecdAr u. 8/a, X. ff*?1 ..h?ld.. «mytné tUMBágy s ^ uwwln * ^ ^srirtSeráTV 8^.__________________ 4Ó0—438) szoba konyha g Máyer Bn-tváree kőspöotjá- ’ préaház felmereiéssel ------------*------------------ba u egy ÚJ 3 sióba kút villany van. Lám- ÓBA, eeűsá és fém hallos Összkomfortos pásl megállótól 10;ékssevek azaksaterű Ja- ház beköltözhetően el- Perc. Alsógyüké» 13. vitása jótállással Bá- Hdó Gyulai Pál a. 1 40© a ril- ^n* Ittvác órás ét, ■«,*!* bäköllocbeto 3 lányi volt Winger sö wOaUBflvee Boltír te,--obás li-'sással vagy lSbSl eladó preeháal 3.________________ 40 0 nég, Hagölentént, hajeirválattai trdekléd- MáriagyOt kár 1 is riadó K'etumeừ* Battre Adta, min a. 1. m, trie ■és 1. *m, fi' mi A 0.1*4». Djom&n épült családi ház 1800 n-öd telekkel eladó, vagy bérbe adó. KertéBaefcre, vagy méhészetre alkalma». Érdeklődőid: Pécs, Va- aut q. 3. Katies Márk g éves kislányunk mm, le idős néndt keresőn I Cím: ttjmecsekalja 58. ép. fsat. 9,________ E tade gyerekágy betéttől, selyem paplan, huzattal ée> egT világ-1 vevő rádió. Üjmeccek alja Páfrány a. 5.1 I. s, 4,____________ Éi cserelném gödöllői 3 szobás komfortos kertes lakásom pécsi egy nagy vagy kétszobásra ,, Alkalmi’ jeligére, | góllal q. hirdetőbe. I Gatter fúrása, vaoeoz- j terga, faeazterga, fúró véső, gyalugép eladó. Olcsó áron. ő®v. Varga Sáadomé Sava az állomáshoz 3 perc 44., szám. I Gyárvároson magányoe kis családi ház eladó beköltözőn meg eg>wé» asriitn" Tál hm n. 9». CSERÉPKÄLTHÄK átnafcását, javítását, áj cserép- kályhák építését rövid határidőre vállalja lakosság és köccdlebek ré- Bcoére a Pécsd járási Rpitésf Ktsz SlAMaAI UTCA 11 2x1 szóba konyha fftr- dősaoba éléskaniraa családi ház két részr ben is és egy Duna ol dalkörei. KovSostt-' lep Üllőm a. ». ___| H& rkávy vikendteiepen félig kész vikendház eladó ,36 ezer" Jeligére*» Sali»! o. hirdetőbe.____ ________ ad ó. sd- q. f. határában lévő kétssobáa kertes Ingatlanomat & pácaiért, vagy nuA hasondé bekőitőstiató pécsit. Érdeklődni de. 5-től Pécs, UJmocsekalJa, Bolgárkor! t43/b. tESt. 2 Eladó Pécttma közeli községben kétszoba Öeszkomfortos ház Jó- j menetel ű lakatos mű hellyel 800 n-öl ryü-! Qiölcsöesal, gazdálko- { dáara méhészetre al-: knlmas Bővebbet Pécs György q. 10A Mayer, Egy különálló helyiség { bútorozva, vagy anél-, kül albérletbe kiadó 3 személynek Bányász, előnybe 1 gyermek, nem akadály Pecssza- bolcs Katona József u 15 érdeklődni a helyszínem vagy a 18- ba. Elcserélném belvárosi szoba-konyha, kamrás, száraz, alagsori lakásomat város területén bárhol, nem alag-, sori ugyanolyanra. Költségtérítést adok. Qlaalla «tea 1. «■. Mű maki «ortlflé né- metrói vagy angolról magyarra bármily eo műszaki vagy más Jellegű fordítást vállal. ..Napi 30 gépelt oldal terjedelemben" Jeligére, a Balls! q. hirdetőbe. Pécsett belvárosba« 9 szoba öeszkomfort ga- raszsai épülő társas- házba eladó, ..sörgő- sem” jeligére a öallai u. JiJrdetőbe. Egy rilágoe bálé stFagaras eteáha« kertet hág háremszobás őeseJtomfurtos beköltözhető lakással, mell A helyiségekkel eladó. Tel: 18-45. Nyeldiámapas vecnhes üsző eladó, KesaObm, Farkas Jóomtoó'. NALALOZAO H49t ___________ ju k. hory*GETEB ZOLTÁN W. «naoOllkua Talláatanár március 24-én elhunyt. Temetése szerdán, so-án du. 4 érakor lesa a pécsi kéz- ponti temeti)ben. Gyászoló özvegye, család és ar. evangélikus egykém. eOSZÖNOTNTILTANfTAS köszönetét minrtaimlmsk, a rokonoknak, jó barátoknak, ismerősöknek, akik drága halottunk, n>. SZABÓ FERENC, volt asztalos- mester temetésén megjelenésükkel, koszorúk és virágok küldésével, mérhe- tftlfin fájéüli^nnkB * enyhlteái igyekeztek. Külön köszönet s pécsi KIOSZ, á pécsi ALS08Z vezetőinek. A gyászoló család. Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak akik szeretett halottunk, OZV- ASZTALOS LASZXONE temetésén 'oegjelenésükkel, koszorúk, virágok küldésével fájdalmunkat enyhíteni Igyekeztek. Külön köszönetét mondunk a Közúti Czemi Vállalat és a Mecseki Erdőgazdaság dolgozóinak. A gyászoló család. köszönetét mindazoknak • rokonoknak, jó barátoknak ismerősöknek, akik drag* halottunk, OZV. HORVÁTH DEZSŐN* sz. Petkó Márt» temetésén megjelenésükkel, koszorúk, virágok küldése' vei fájdalmunkat enyhít«' ni igyekeztek. A gyászért család. Hálás usarvel mond unt köszönetét mindazoknak * rokonoknak, jó barátok nak, ismerősöknek, akii drága halottunk, PlNTíí* KONRAD nyugdíjas pálys' őr temetésén megjeleli«' sükkel, koszorúk és virá' gok küldésével fájdalmuk' kát enyhíteni igyekeztek A gy ászoló család. Ezúton mondunk háló; köszönetét mindazoknak’ akik 11). Si l DINGI'k i ' RENC temetésén meglel«- nésükkel, koszorúk és vi' ragok küldésévé! mérhetek len fajdalmunkat enyhíti' ni igyekeztek. A gyászul« család. Ezúton mondunk hála köszönetét mindazoknak akik MARA NANDUK V sz. Döry Anna elliun' I* alkalmából részvétükéi* bármilyen módon kOojezé41 adtak. A gydszolo Mar' és Reinlscb család. Rés eladó, konyha, mell ókór Mettel oődrekeresrtflr, Vt’ st,. remtúr.i M. u. 19. se. hás óladé. Yt út msUett. ‘ -------bekőltöáhefeő. CÖ ÓO E. olaóó. 4. Sérrárl bstvaros! fcól*zob»f bei r arcod Uhésomat olcserél- r.ém hasunló Pécsiért. Ereink lődrő Pócb, Bartók B. q. ». Karács. Ha lobe tor BflrföMS eladó. Érdeklődni t7. h után. Péos, K*- ssfli Út 19. ____ Cs aladiha* bekóltöshetósn eladó. Ufyaasi- ott kádáripari fo!««- relén és hardófa olcsón eladó. Ssantlőrtiic, Erzsébet B, 11. Atonual hekőltöchető egyszobás házrész 40b régyszöfÖJ szőlővel Al- tfógyli késben hartnlncmervehelő. %. 9. öröklakás olaBó. Al-. kotwanr v. 7. Er- dektőcSn! a háiíelü- gyelőPőH 4 éra után. Kim eted* • bstvá- i-oobaa, mmij 3 lakácséból áll. Háromszobaft lakás kisebb lakás-, cserére! betoStöshető I Mátyás király n. 19J Bnlláatfhrdé mellett kétoaebés komfortos,1 telefonos aatófelzarcs lakásomat elcserél- j nem beUertllefel a«y-i aeobás komfortosra. I. emeleti* jellsére ~ Jokaihirdetőbe. _____ Ela dta űrö*i templom mőtőtt 543 TSéayszőíőJ 14 éves óUsx rlzliu* saőlő, lakható új préshámal, házhely- ’nek való, rlllanatr, víz van. DatndoH búmmal TobT*< marki ló hr. Rqaátt, Etika aJkalmi vétel AlaocrUJcésbeo b«3 »MM «Ä6 Jói Ipar! crarskácy, Vs eladó. Ugyanott kin- ipart gTTekácr ta el - adó Rakód* a. 49/1. n. í. Etr «fanért ssbráltóe kerékpár ée err újszerű asztali tÜz/iety eladó öerdrózar u. 7/1. Kmáca-tete>. mos Eltér „ _ mapnetofan eladó 39- CB Dandár n. t/a. Lánc. 15 őrátó». ______ háa bekőllöahe tőan eladó. Krdeklőchá H. Köeép-Cso- rantka 1 mssM HÉ BekMtőshettea két- moha, konyha, kamra moilekhetriséEek- ktt hásrésa eladó. P«o«, Antal s. 38. ____ myoriUao fé rfinak otthont ad- nák. ..Caaládttr' jetidére a HlmyadS úti hirdet Jha. Skoda Oktávia 3uper kifoca^talan, ig±. ráesnek elad*. Mer tettethető BBombat 19—19 érád« __ kettő el őmoba, kosiba, kamrából álló hás- rém Ducapartoc. hajóállomásnál aladó. Erymoba kí^tel^e' bekölt&Zhető _ J«H, Mohira, Elsfátaőr tár 7. ri náBTfaöVMdri* far dálkodácr* afkaln-a^ raaládl ház három' szoba, három konyha melléképületei kei c1' ad*>. Érdeklődni íc' vélben va«y a heir srtnen. Wéber Adé*11' mái. Rákóczi utca gZ. alatt Uujhallas és korpé' vjdáanál forduljon bi' zalommaJ Sehne id *r fodrásahet, V'árcali^ 7 átraplás assuéir gépkocsi eladó. V deklődtil szombat, vá" ftárosp. Kapósv^' /arany Jánus q. konrhás 33 főt kartteL rnsvonttva ta tafattMuttn el' lő Mr ! » rlkendJiás. Jcb beremdoésael » idő. Bábu, mflsz* r Cjx. Eapoaví,*Ft T»' nácshár n 38.___ Ké m* Basket 9fí tálán *. 58. a a**1 háe lakáscserével * tata