Dunántúli Napló, 1966. március (23. évfolyam, 50-76. szám)

1966-03-20 / 67. szám

KOVÁCS PÉTER JL NO KÉPPEL %.. Megitta a tejet, megreggelizett. Forrón tűzött az augusztusi nap. Anyja rábízta a legkisebbik Ficzeket, hogy együtt a többiekkel, menjenek a le­vegőre! — Aztán vigyázz rájuk! Bélát befektették egy házi gyártmá­nyú kocsiba, amely cukrosládából ké­szült, szolgálataiért kapta ajándékba az Illés bácsitól. Négy cémaguriga szolgált kerék gyanánt A láda elülső oldalába két szöget veitek, zsineget kötöttek rá, ily módon nagyszerűen lehetett húzni az utcán, sokkal kényelmesebb volt, mint karon . cipelni. Márton golyókat és pilinckát tett a zsebébe, elindult a Teleki térre játszani. Vele ment Pista, Bandi és a kis Lajcsi. Bélát ma? után húzta a kocsiban. A gurigák vadul csikorogtak Először pilinckáztak. De ez nehéz volt, mert Márton nem akarta otthagy­ni a kis kocsit, ha pedig maga. után húzza, elrontja a játékot. Azonkívül a repülő pilincka könnyen a csecsemő arcának ütődhetett így hát golyózni kezdtek. Lajcsi, Bandi és Pista egy ideig mellette ha­ladt. figyelte a váltakozó szerencsével folyó játékot. Márton egyik kezével saját golyóit gurította, a másikkal meg húzta a gyerekkocsivá'átalakult cukros- ládát. — Klek-kradl! — kiáltotta Márton. Az ő nyelvükön ez azt jelentette, hogy a golyót egyenes vonalba kell állítani. — Kész —- kradij — felelte az ellen­fél. — Supucc! — kiáltotta ismét Márton. Ez azt jelentette, hogy a földön aka­dály fekszik a két golyó között: kő­darab, újságcafat, lócitrom, és az ellen­félnek kötelessége ezt az akadályt el­távolítani, mielőtt Márton gurítani kez­di a golyót. Kilenc golyóval kezdett játszani, most pedig csak három volt. Hiába igyeken zett, rosszul ment a játék. Egyik kezé­vel a golyót gurította, a másikkal húz­ta a ládakocsit. — Kani — három! — kiáltotta az ellenfél. Márton a kanális-rácsra tette mezíte­len talpát, hogy bele ne guruljon a golyó, mert akkor — a kanl-három! értelmében — büntetést kell fizetnie: három golyót! Nyert. Már nyolc golyója volt. „Ha még egyet nyerek, ugyanannyi golyóm HIDAS ANTAL lesz, mint amennyit hoztam, s nem játszom tovább” — gondolta. E pillanatban lárma támadt. Az emberek odaszaladtak a villamos- vágányhoz, ahol egy sárga kocsi állt. Pista és Bandi Márton mellett voltak, de Lajcsit nem látta sehol. Hiába sző­lőn gáttá — nem jelentkezett. Márton, a kocsit a járdán hagyva, odarohant a villamoshoz, ahol már nagy tömeg verődött össze. — Lajcsi... Lajcsi.:. — súgta ré­mülten, sápadt lett az arca És ekkor, mintha szöget szúrtak volna a szívébe, hallotta: — A Ficzek suszter flát elgázolta a villamos! Lihegett, furakodott előre a tömegen át... Még, ipég ... Előtte ott sárgállott a villamos. Mintha őrá nehezedett vol­na a súlyos vastömeg. Felemelték a kocsi elejét. Ott, a mentődeszka alatt, eszméletlenül feküdt Lajcsi; feje csupa vér, a gránitkövezeten vércsík kígyó­zott: a kisfiú meztelen lábán, rövid­nadrágján a véres por csíkot húzott; arca szintén poros; szája nyitva, fogai véresek, elől — látta — hiányzott az a két fog, amelyet tegnap ő, Márton, fo­nállal rántott ki, mert Lajcsinak fájt az a két foga. Az elgázolt gyerek szeme le volt csukva. — Lajcsi!... Megjött a mentőkocsi. Kis vércsík maradt a kövezeten. A mentőkocsi el­robogott Lajcsdval. A tömeg szétszéledt. A villamos elindult Márton egyedül állt. — Lajcsi... Lajcsi... Édes Lajcsi­kóm! Várta, mikor vonják felelősségre öcs­cse halála miatt. Lajcsit kórházba szállították, és ami­kor Réti Etel, a szomszéd házban lakó szülésznő betelefonált a kórházba, azt válaszolták neki. hogy a gyermek meg­halt. Halála előtt magához tért, és azt mondta; — Istenem, de beteg vagyok? Ficzekné egy kis gverekszéken ülve szoptatta Bélát, hangtalanul sírt. Ficzek mellette állt. Márton várta, mikoi von­ják felelősségre. Meghalt az öccse, mert ő nem vigyázott rá. Golyózott! De Mártonról senki egy szót sem ej­tett. Észre se akarták venni. Hirtelen kitört az apja; — A Baráth kölyke a hibás! Az! Keresztülhaladt a vágányon, Lajcsi utá­na, az én fiami. És Ficzek a szekrénynek dőlve fel- zokogott. Márton hallgatta. Baráth Jóska a hi­bás? „Nem igaz! Nem igaz!” Várta, mikor esik neki az apja, mikor néz őrá vádlóan kisírt szemű anyja, a testvé­rei, a Simon, Flórián, Rosta Lajos, Ekstein Elek, Bencze... az egész utca. „Megölte az öccsét” — zúgja majd az egész környék.—„Megölte az öccsét.,. Lajcsit!.. .** Elmúlt egy nap, két nap — és senki se szólt egy szót se. „Nem Igaz! Nem igaz! Mondjatok már valamit!...” Márton kiment az utcára, a Teleki tér felé nézett, hátha jön a Lajcsi és fekete szemét csillogtatva mosolyog és így szól: „Csak vicceltem, Márton, nem is haltam meg.” De nem jött. Mindig csak mások jöttek. Reggel Már­ton a szalmazsákra nézett, hátha ott látja a kis göndör fejet: „Hiszen te itt vagv. ugye? Lajcsi? — És megcsókolja. — Úgy megijesztettél!” De a szalma­zsákon csak Ottó, Pista. Bandi feküdt... Lajcsi nem volt köztük. Este, amikor már nem égett a lámpa, csend volt a műhelyben, a tárva-nyitva álló ajtón befutott a meleg augusztusi szél, hallani lehetett, ahogy a Teleki téren csörömpöl a villamos. Márton a kaptafa stelázsi polcain át kinézett az utcára, hátha jön az öcskös! „Itt va­gyok. Márton. Menjünk a ligetbe. Ve­gyél fel a hátadra. Égeti a föld a tal­pamat ..." De Lajcsi nem jött, nem jött! Le­hetetlen . i. Lehetetlen... Valami iszonyúan égette belül. Szere­tett volna írni valami olyasfélét, amit a Tolnai Világlapjában olvasott. „254” lenne a címe, ez volt a villamos száma. És ebben a valamiben elmondani, hogy nem Baráth Jóska, és nem is ő a hibás, hiszen ő csak játszott... játszott egy kicsit... golyózott... „Istenem, hát már játszani sem lehet egy gyereknek?” Részlet a szerző könvvnapra me*- Jclenő „Ficzek úr” című regényé­ből; az esemény 1910-ben Játszó­dik. Fayad Jamís: JHlmL ejyijiiit A költeményt mind együtt írjuk. Az utcán minden most ültetett fából, minden falból, mely védelmezni épül (a nyomorultak álma) a paraszt minden izzadság-cseppjéből (sötét könnyekkel szemében nézi a földet, mely annyi kínját látta) költemény születik termékeny tűzvész terjed szelek, hegyek és ten^e- ' engján a fölhasadó földek hangján földei hasító eke hangján s az emberén, ki dallal szánt a napsütésben. Vers, költemény, amit mind együtt írunk műhelyre folyópartra a házra és a hegytetőre a nádvágókés pengéjére olvasni tanuló gyerekszemre írni tanuló kezeimre s szívébe mindazoknak, akik csak most tanulják hogy szenvedés nélkül is lehet élni. Esik a hajnal neszei rebbentgetik az utcát. Föld, virág, friss kenyér szaga érzik. A forradalom nem alszik sem nappal sem éjjel. András László fordítása Fayad Jamis fiatal kubai költő és festőművész. 1930-ban szü­letett, a kubai Írószövetség folyóiratának főszerkesztője, nem­régen Járt hazánkban. József Attilát és Radnótit fordít spa­nyolra. Első hat József Attila fordítása kis kötetben jelent meg Havannában, 1963-ban. J. Piévert: Szántadra szer ebnem Piacon jártam árultak madarakat vásároltam madarakat számodra szerelmem A piacon árultak virágokat vásároltam virágokat számodra szerelmem A piacon árultak ócskavasat vásároltam ócskavasat számodra szerelmem fis jártam ahol árultak rabszolgákat kerestelek hiába nem leltelek szerelmem Fordította: Marafkó László Eszéki Frigyes: Qléyipzejnk&zt (TÉMA VARIÁCIÓKKAL» L Kételkedem, mégis hiszem: szeretsz. Kételkedem, mert gyakran úgy beszélsz: hiszem, mert nélküled nem élhetek. Kétkedve élni — hittel is nehéz. £. Beszelj világosak szavad legyen kristálypohárban tiszta méz s szivednek ragyogó tükrén mutassa lelkedet ahogy azt én teszem ha vallomásra kérsz. 3. Nincs szerelem, ha az ajkak méze alatt hamis érzés rejtett lángja lobog, s csalnak a szép mosolyok. 4. Látod? Szerelmem úgy maradt, ahogy megszületett: szűzen, és csak a fcllegek miatt félek, ha lelked nem üzen. I I I I I I I I I k l AZ ÜSTÖKÖS Valamivel hét után — szokás szerint — bedobták az ajtón az újságot. Fölvette, magával vitte a szobába, s míg reggelizett, átlapozta. 1. Föltűnő cím ötlött szemébe: „Ma este üstököst látni az égbolton". Azonnal ol­vasni kezdte a cikket, a lap népszerű ma­gyarázatát. Többször is elolvasta. „Egye­sek szerint az ü~tökös nem valóságos égi­test, csupán tünemény, viászfénye vala­mely. pályája távolabbi részén tartózkodó bolygónak. Mások viszont úgy vélték, hogy az üstökös, miután végtelen hosszú kör­utat tett az űrben anélkül, hogy látható és megfigyelhető lett volna, viszonylagos földközelbe kerülve fölizzik ..." Az már nem érdekelte, melyik feltéte­lezés a legvalószínűbb. Az újságot szokat­lan hanyagsággal zsebre gyűrte, d- gyak­ran elővette és újra meg újra elolvasta ezt az .írárt. 3. Sokáig kellett villamosézrria, mfg a hiva­talába ért A város egyik külső negyedé­ben lakott, egy öreg házban, a harmadik emeleten. A munkahelyén is észrevették, mintha másutt járna az esze. Pedig megszokták, hogy pontos munkaerő, keveset szól, teszi a dolgát. Most azonban sűrűn elmélázott, s mintha mondani akart volna valamit. Az ebédnél aztán megkérdezték végre, mi történt vele. „Semmi” — válaszolta, és mégis így folytatta: — „Más foglalkoztat. Ha nem untatja önöket... Évezredekig, vagy még hosszabb ideig nem vette észre senki, sö­tétben bolyongott az űrben s ma itt lesz a közelben. Elröpül felettünk és egy pil­lanatra bevilágít az éjszakába. Olyan erős a fénye, hogy amerre jár. nem is látjuk majd tőle a csillagokat. Nyomában a csóva: ele­mentáris erővel tör ki belőle mindaz, ami belészorult... Évezredekig ismeretlenség, és ePyszer eljön a nagy pillanat: előtör, berobban az életünkbe, fölgyullad, izzik, lángol, ránkvilágít, mint valami óriási fák­lya ...” Elcsöndesedett, el is röstellte magát Még osem beszélt ennyit A csekély érdeklődés ■ ódöbbentette, hogy túlságosan elragadta a hév. „Üstökös?" — kérdezték a többiek. — „Az is valami? A szputnyik meg a hold­rakéta korában?” „Holdrakéta?” — rájuk nézett elmereng­ve, de aligha látta őket. 3. Mindig arra vágyott, hogy kiléphessen a szürkeségből és valami nagy, igen nagy dolgot cselekedhessen. De ez így csak most körvonalazódott benne, hogy fölfigyelt _ az üstökösre. Ezért nem is ment haza, úgy határozott, hogy sétálva, a szabadban várja meg a nagy pillanatot. A város szélén járt, sehol egy ember, de még ház sem. Észre sem vette: beborult. Arra eszmélt, hogy megdördül az ég és erősen villám­uk. A több hetes szárazság fullasztó hősé­be hirtelen elviselhetetlenné vált, mert eső nem esett, csak sűrűn villámlott 4. Hirtelen sikoltást hallott. A hang irá­nyába szaladt. Valahonnan füst szállt föl. ''(iáért: kis faházat ért a villám. Fölordított: „Emberek! Segítség! Ide!” Tétovázott: egyedül nem bír a tűzzel, de i má 'okért szalad, nem lesz-e késő? Né­hány lépé't tovább rohant a város felé s körben szüntelenül ordított: „Jöjjenek, ide jöjjenek!” Visszarohant, neki az ajtónak. Kétszer, háromszor is nekirugaszkodott. Maró füst tört rá az ajtódeszkákon át Odabent föl­sírt egy gyerek. Messziről rohanást, kiabá­lást hallott: „Segítség! Tűz van!” A szemét marta a füst. A friss levegő fölszította a tűzet. Pölnyalábolta az áléit gyereket s a lángokat kerülgetve sietett vele kifelé. Gyengéden a gyepre fekette: akkor értek oda az emberek. „Utánam!” — kiáltotta és újra a lángok közé rontott. A láng végig­lobbant a ruháján. Fölüvöltött és össze- roskadt. 8. Másnap reggel, valamivel hét után — szokás szerint — bedobták az ajtón az új­ságot. Ott hevert a földön. Az első oldalon: „A vastag felihőtakaró miatt az üstököst nem tudták megfigyelni”. A hetedik oldalon pedig, a napi hírek kö­zött: „Villámcsapástól tűz keletkezett egy városszéli házban. Az oltásban részt vevő egyik járókelő súlyos égéd sebeket szen­vedett. Kórházba szállították, ahol egye­lőre még nem tért eszméletre. A neve is­meretlen.” ZAY LAS2L0 !

Next

/
Oldalképek
Tartalom