Dunántúli Napló, 1966. február (23. évfolyam, 26-49. szám)

1966-02-10 / 34. szám

MM. FEBRUÁR 10. napló 3 Pályázat a luxemburgi Acéltröszt számára Az Építészeti Világszervezet — az úgynevezett UIÁ — a múlt évben valamennyi tag- szervezetéi, így hazánkat is megkereste egy nemzetközi pályázattal. Az európai acél­közösség, a luxemburgi Acél­tröszt előregyártott lakóház egység megtervezésére írt ki pályázatot. Az ÉM. Pécsi Ter­vező Iroda két mérnöke — Szigetvári János és Takács János — vesznek részt a pá­lyázaton és augusztusban kül­dik el pályamunkáikat Luxemburgba. Téli gépjavítás - gép nélkül Több mint kétszázezer holdat vegyszereznek a tsz-ek A Szederkényi Növényvédő Állomás főagrpnómusa kimu­tatást tesz elém. A számsor a komlói Jószerenesét Tsz mániái üzemegységének ku­koricásáról árulkodik. Két év­vel ezelőtt a vegyszerezett területen holdanként 11 má­zsa többletet értek el anél­kül .hogy az önkölt-ég emel­kedett volna, hiszen a kapá­lás költsége szerény számítás mellett holdanként 240—360 forint, ugyanakkor a vegy­Elkcs/üH Pécs villamosenergia­rendszerének fejlesztési terve Az egykori statisztika ada­tai ma már mosolyra készte­tik az embert. Pécs város 1894. december 1-én kapcso­lódott be a hazai villamos­energia rendszerbe, s az új világítási mód oly „rohamo­san” tért hódított, hogy Í895 végén már 110 fogyasztóval büszkélkedhettek a város­atyák. A Légszeszgyár utca 13. szám alatti, kétszer 150 lóerős, gőzgéppel hajtott, vil­lamos erőmű telep ekkor való­di csodának számított. A Lég- szeszgyár utca, Rákóczi út, Bem utca és Széchenyi tér között az üzletekben kigyúl- tak a villanyégők. Korszerűtlen energiarendszer 1895-től 1920-ig tartott a vá­ros villamosításának hőskora. Ebben az időszakban a villany kiszorította a város utcáiról a gázvilágítást, s a városi csúcsterhelés elérte az egy megawattot. Az 1920—45 kö­zötti időszak a stagnálás kora volt, a teljesítmény egy mega­wattról mindössze 2-re nőtt. A fogyasztók száma 50 év alatt elérte ugyan a 20 ezret, a hálózat korszerűsítése azon­ban nem történt meg. A fel- szabadulás utáni 20 év alatt a teljesítmény 2 megawattról 12-re ugrott, a fogyasztók szá­ma pedig meghaladta a 40 ezret. 1955-ben nagyarányú energetikai rekonstrukció kez­dődött, a mintegy negyedszá­zad elmaradását azonban még mindig nem sikerült pótolni; a következő években, a város energiarendszerének teljes át­építésére lesz szükség. A város villamosenergia­rendszerének kábelezése 1926 —28 között kezdődött. A 110 voltos hálózat ekkor 3x110 voltosra alakult át. A gazda­ságos és zavartalan energia­továbbítást egyre kevésbé biz­tosították már az utcai oszlo­pokra szerelt vezetékek, ugyanakkor ezek az oszlopok városképi szempontból is kel­lemetlenek voltak. Elsőnek a Széchenyi tér 2000 voltos ká­belhálózata épült meg, majd az 1938—39-es kisebb gazda­sági fellendülés időszakában a kábelrendszert a belváros egész területére kiterjesztet­ték. Az 1958-ban indult nagy­arányú rekonstrukció során a 2000 voltos városi feszültség 5000 voltos magasabb szintre tért át, mellyel párhuzamosan a kisfeszültségű hálózat a ko­rábbi 110 voltról 220 voltra változott, mert csak ezekkel a kapacitásnövekedésekkel le­hetett a rendkívül gyors fej­lődés energiaigényeit kielégí­teni. A városfejlesztéssel összhangban A DÉDÁSZ az energiaháló­zat kiépítését, illetve felújí­tását a városfejlesztési tervek legmesszebbmenő figyelembe vételével végzi. Ma talán még sok olyan ember van. aki nem érti, miért kellett például a vásártér közelében egy nagy­teljesítményű alállomást épí­teni, mikor ezen a területen jelenleg még viszonylag ala­csony az energiaigény. A vá­rosfejlesztés és ipartelepítés tervei azonban választ adnak e kérdésre: e területen hatal­mas fogyasztói kapacitások belépésével kdl számolni. 1945-ben 2 megawatt, ma 12, 1985-ben pedig előrelát­hatólag 62 megawatt lesz az igény. A várható növekedés tehát több mint ötszörös. A fogyasztói létszám ez idő alatt a jelenlegi 40 ezerről hatvan- ezerre nő. A városban jelenleg 200 transzformátor-állomás dolgo­zik. A következő húsz évben számuk megduplázódik, az egy fogyasztóra eső jelenlegi évi 1460 kilawattórás fogyasz­tás ugyanis 4400 kilowattórára emelkedik. Ez a szám az 1960. évi angliai egy főre eső, hasonló jellegű, fogyasztásnak több mint kétszerese. Növelni kell az energiarendszer tápál­lomásainak számát is. 1972- ben a József utca elején, az e célra fenntartott szabad területen, egy új alállomás épül, mellyel egyidőben a Széchenyi téren és Bem utcán keresztül húzódó nagyarányú kábelfektetés is megtörténik. A terhelés góca a nyugati városban lesz A terhelés góca a következő években a jelenlegi belváros­ból Ujmecsekaljára és a fel­építendő szigeti városrészbe . tevődik át, ennek megfelelően már most elkészültek a Tü­zér utca, 120 kilovoltos alállo­más tervei. 1965—70 között a városi feszültség a jelenlegi 5 kilovoltról 10 kilovoltra tér át. szeres gyomirtásé 268 forint volt. (Egy évvel később, 1965- ben már csak 233 forint.) — Az akkori piaci árakon ez 1980 forint többletbevételt jelentett. Gépesíteni, amit csa lehet! Lehet, hogy a példa nem ti­pikus, de akármennyi is a többletbevétel, tény az, Baranyában az idén a kuko­rica vetésterület 70—75 szá­zalékán tervezlek vegyszeres gyomirtást a tsz-ek. Ha hoz- j “závesszük. hogy négy éve 1/ kezdtek vegyszerezni, s a te- rület mindössze 10 százalékán, a fejlődés üteme rendkívüli. Emellett 42 000 hold búzára szórnak ki karbamidot, sőt a burgonya vegyszeres gyom­irtását is megkezdték, 3700 hold az igény, ki is elégítik. Elég csak egy pillantást vetni a tsz-taglétszám, az aktiv tagok, méginkább a növénytermesztésben dolgo­zók létszámának csökkenő tendenciájára, ugyanakkor az egy főre jutó szántóterület növekedésére, rögtön magától értetődő a magyarázat: ka­pálásra nehezen kapni mun­kaerőt, gépi erő kell. S a tsz-ek tehát — amit lehet — gépesítenek. Növény­védő gépparkjuk évente 40— 60 darabbal gyarapodik, je­lenleg 225 darab — zömmel RAPIDTOX II-es, S—2—93- as. A növényvédő állomás szerint 1970-re el akarják ér­ni, hogy minden ezer holdra jusson egy működő gép. A nagyüzemi módszer ala­posabb szervezést, körülte­kintést kiván. A csábító több­letbevétel még nem old meg egycsapásra mindent, egy új módszer bevezetése nem megy egykönnyen. Először is aggasztó az erős szakmunkás­hiány. A szakemberek száma 80 fő, és az igazsághoz tar­tozik, a növényvédő gépsze­relő tanfolyamon nagy a rész­vétlenség, alig tudtak 30 főt összeverbuválni. A megfelelő erőgépállomány biz*osítása to­vábbi nehézség. Nyilvánvaló, tavasszal a vétód, szántási munkáké az elsőség, a vegy­szerezés csak másodrendű. Jó szervezéssel, ütemezéssel kell tehát az utóbbit időben el­végezni. Mezítlábas R nitl oxo; Majdnem, hogy objektív ne­hézségek ezek. tetézve néhánv érthetetlen jelen-éggel. Tél van, a gépjavítások ideje. Térjünk csak be a Villányi Gépjavító Állomás bólyi üzemegységébe, itt javítják január elsejétől az összes nö­vényvédő gépeket! Azaz csak javítanák, mert eddig 12-őt hoztak be. s összesen is csak 40-re kötöttek szerződést. Pe­dig becslés szerint az állo­mány 70 százaléka — 150 gép — szorul javításra. (Nem drágán, 50 százalékos állami kedvezménnyel, átlagban 3—4 ezer forintért javítanak egy génét.) Tapasztalatból tudják, hogy a növényvédelmi gépek már két év múlva elkezdenek „va­cakolni”. Sokhelyütt helytele­nül tárolják, elmulasztják a karbantartást, s rögtön _ meg­jelenik a veszedelmes "jelen­ség, a korrózió. Szívésebben tárolnak a gépszínben ter­ményt, gépek hamar kikerül­nek a szabad ég alá. A „le­leményes” tsz-ek egyszerűen átszerelik a növényvédő gép gumikerekeit a becsesebb jó­szágra, a Zetorra. Mert a gu­mikerék. gumiköpeny hiány­cikk. Nevetve újságolták Bóly- ban. hogy a múltkor két ilyen „mezítlábas” RAPID­TOX II-t szedtek le a szál­lítókocsiról. Főhet a fejük, honnan szereznek rá gumit, nekik is hiánycikk, kiutalásra kapják. Ne meire^eH íny a tavasz elé! Miért idéztünk ezeknél az eseteknél? A feladatok na­gyok, hiányzik még a gyakor­lat. Tavasszal aztán, mikor vegyszerezni kellene, egyszer csak észbe kannak, rossz a gép. Megrohanják a gépjavító állomást, s már mámapra sze­retnék, ha megjavítanák. Ek­kor azonban már elc-űszhat- nak a határidővel. Ne nézzünk így a tavasz elé, a többlet- bevételért már most fáradozni kell! Miklósvárt Zoltán Húsz egynéhány évvel ez­előtt Hűvösvölgyben és Istenkúton két hangulatos kertvendéglóje is volt a pécsi nyugati külvárosnak. Virágzásukat, vendégforgal­mukat az sem zavarta meg, hogy két másik szórakozó­hely, a Pompár és a Tolnai is beékelődött közéjük. Pe­dig annak idején sivár rep­tér volt még a mai Uj- mecsekalja helyén, és a bel­várostól is kilométerekre nyúló foghíjas házsorok vá­lasztották el a daindolia- kait Minek köszönhette mégis népszerűségét az említett két kertvendéglő? Fenyői­nek, hársfáinak, kiránduló jellegének, ízletes, házias főztjeinek, tájjellegű borai­nak. Vagyis olyan sajátos­ságainak amit nem pótol­hatnak az újonnan és szép­számmal épült reprezenta­tív szórakozóhelyek. A városiak télen is szí­vesen látogatják a „nyári” vendéglőket. Fél órákat va­cognak, toporognak végig a buszmegállóknál, hogy kel­lemes órákat tölthessenek el a mecseki, a daindoli ven­déglőkben, turistaházakban. Példa rá a várostól egyik legtávolabb eső szórakozó­hely, az Istenkúti Turista- ház, amely már a nyár fo­lyamán is kellemes meg­lepetéssel csábítgatta a ven­dégeket. A sült keszeghez, halászléhez, a választékos ételekhez, italokhoz, zene­kar szolgáltatta a ráadást, a hangulatot, amit megtalá­lunk ugyan a városi szóra­kozóhelyeken is, de í .. Mondják el a különbséget maguk a vendégek és a vendéglátók. — Kell az ilyenfajta „ki- kapcsolódás”. Szeretjük ugyan a Nádor, az Olim­pia disztingváltan hangula­tos zsongását, tapintatos fe­gyelmezettségét, kötöttsé­gét, de legalább ennyire a havat taposó séták utáni tu­rista vendéglők tarka abro- szos melegségét, hangula­tát is. Es szeretjük a har­madik, a negyedik pohár után; halk danászások ár­talmatlan fegyelemsértéséit is, mert ez is kell az ember­nek .. . — Szeretjük még az ilyen kis turistaházak vendéghez idomuló zenekarát, szeret­jük a házi főztet kínáló, ita­lokat díc-érő házigazdát, szóval minden olyat, amiért érdemes fagyoskodni a busz­megállók előtt. És mit mond a turista­ház vezetője? — Ami erőnkből telik, mindent elkövetünk a ven­dégekért. A hazai recepttel készült halászlétől a válasz­tékos húsételekig, az olcsó asztali fehértől, az arany­hegyi, a móri, a badacsonyi borokig, üveget bontunk, asztalt terítünk, zenés han­gulatot teremtünk a ven­dégeknek. És mi mindem még? Né­hány ezer forintos költség­gel kibővítették, lakályosab­bá varázsolták a a téli he­lyiséget. A frissen festett fa­lakon vasból kovácsolt lám- partartók, s fölöttük mester- gerendás mennyezet kölcsö­nöz Igazi turistaház jel­leget és hangulatot a ven­déglőnék. Aztán bizonyos mértékben modernizálták is, mert gázzal, hűtőszekrény- nyeL presszógéppel szerel­ték fel a konyháját, és bor­kóstoló jelleget adták a rá­csos sütésnek is, amely 11 fajta borával, likőrkülönle­gességeivel incselkedik az asztaltársaságokkal. Tehát nem szorul reklá­mozásra az Istenkúti Turis­taház. Annyira nem, hogy maholnap megoldhatatlan gondot okoz majd a szom­bat, vasárnapi vendégforga­lom lebonyolítása. Különö­sen amióta külföldi turis­ták is programjukba vették meglátogatását. Az ő Igé­nyeik máris túllépték a je­lenlegi adott-ágokat, ami sürgetően felveti az elszál­lásolási gondok megoldását De vannak más gondok is, amelyek már a közeli ta­vaszi, nyári vendéglátó problémák megoldását sür­getik. A vendégriasztó esős, szeles napókkal számolva jó előre gondoskodni kellene már a viszonylag nem is olyan költséges műanyag­tetős, kerti „menedék” meg­építéséről, amely minden bizonnyal megnövelné a forgalmat, és ezzel rövid időn belül megtérítené a beruházási költségeket is. S ha mindezekhez hozzá­tesszük, hogy Pécs váro­sának nemcsak ez az egyet­len turistaháza van, akkor feltételezhető az is, hogy a többiekben Is haconló gond­dal, mego’d^sokkal kell számolnia a Turistaházakait kezelő felettes szerveknek. P. Om. Gondolatok az árrendezés nyomán i. |z özeit tíz éve volt utol- jára a fogyasztókat érintő árrendezés. Ez sok tekintetben jó hatással volt a lakosságra, biztonságérze­tet adott. Az utóbbi évek­ben nagyobb figyelem tere­lődött arra. hogy bizonyos termékek előállítása meny­nyibe kerül a társadalom­nak, fedezi-e az eladási ár, nyereséges-e vagy éppen veszteséges és a különböze- tet miért kell a nemzeti jövedelemből kiegészíteni. A jobb gazdálkodás út­jainak keresése közben vi­tathatatlanul kiderült, hogy kinőttünk a gazdaság irá­nyításának azt a formáját, amit 1948—49-ben alapoz­tunk meg és korrigáltunk 1953-ban és 1958 körül. Uj, az eddiginél jobb. a társa­dalom érdekeinek haszno­sabb utat kell találnunk. Ennek része a termelői és fogyasztói árak rendezése. Érthetően élénk vita tár­gya ez a lakosság körében. A legtöbbet tárgyalt téma a ; hús és húskészítmények árá- ! nak emelése. I Ismert, hogy a sok erő­feszítés ellenére, évek óta húshiány van. Oka: az ál­lattenyésztés elmaradt az igények mögött. A szarvas­marhaállomány országosan csökkent. A sertésállomány- ; nál van gyarapodás: 1935- ben négymillió hatszázezer sertés volt az országban, ! 1964-ben pedig hatmillió- I háromszázezer. Ugyanez idő- ; szak alatt azonban a fo- £ gyasztás is növekedett: 1935- > ben egy fő 33 kiló 20 deka í húst fogyasztott, 1964-ben ( pedig 50 kiló 30 dekát. ! Húsból külföldre is szállí­tanunk kell, mert ezért ka­punk iparunk számára nél­külözhetetlen nyers- és fél­kész anyagokat. Vannak, akik úgy véle­kednek^ hogy a hús és a húskészítmények árának \ emelése indokolatlan és „kedvezmény a parasztnak”, Mi is e téren a valóságos helyzet? A Baranya megyei Ta­nács 1965-ben 5C i; olyan termelőszövetkezetber végzett elemző vizsgálatot amelyek jól gazdálkodnak Vizsgálták a marhahús ter- ! melési költségét is. Kiderült, ! hogy egy kiló marhahús nettó költsége 1964-ben 21 forint 6 fillér volt, ugyan­ekkor 13 forint 88 fillérért vásárolták meg tőlük, mert ez volt a megállapított át­lag felvásárlási ár. Ez azt jelenti, hogy egy hízómarhá­nál 197 forint volt a veszte­ségük. Ugyanez a vizsgálat azt is megállapította, hogy a sertéshizlalásnál volt ha­szon, de hízott sertésenként mindössze 285 forint. A vizsgálat feltárt még egy elgondolkoztató állapotot: 1964-ben 414 millió forint értékű hízóállatot adtak közfogyasztásra a baranyai termelőszövetkezetek és eb­ből a hasznuk 20 millió fo­rint volt. (Nem tévedés!) Aligha vitatható, hogy a termelési költségek és a fel- vásárlási árak ilyen ará­Í nya nem ösztönző az állat- tenyésztés fejlesztésére. Ide kapcsolódik a tejter­melés is. Közismert, hogj a tejtermelés még gyenge £ termelőszövetkezetekben. Ki­magasló eredménynek szá­mít a dunafalvi tsz, aho egy tehéntől 1964-ben 324! 1 | liter tejet fejtek. Egy litei S tej önköltségi ára 2 forin 1 75 fillér. A garéi termelő 1 ! szövetkezetben egy tehéi í 1366 liter tejet adott, ott i . £ termelési költség literenkén . i 6 forint 58 fillér. Hasonli önköltségi szint még sol r ; helyen található. Jogos . i ' kérdés: mi ennek az oka . j Az ok sokféle: silány ál 1 lalállomány, hiányos é t i szakszerűtlen takarmány« j zás, hozzá nem értés, s ner utolsó sorban az anyagi ér­dektelenség. Hazánkban 20 éve árpoli­tikai tendencia a mezőgaz­dasági termékek fogyasztói árának alacsony szinten va­ló tartása. Ennek mélyre­ható gazdasági, történelmi okai vannak. A felszabadulás előtt ** országos szintű viták tárgya volt, hogy mennyire van nyitva az agrárolló, vagyis hogyan aránylanak a mezőgazdasági termékek árai az ipari termékekéhez. Erről a gazdaságpolitikai talajról vívta harcát minden paraszttömörülés vagy párt, ezen a talajon bukott el vagy tört magasba sok pa­rasztpolitikus. A felszabadu­lás előtt — és ezúttal nem­csak a Horthy-rendszert kell érteni — a magyar paraszt vágya volt, hogy egy mázsa búzáért egy pár csizmát kapjon. Ez az ag­rárollós definíció amolyan népi mérce volt. Ha ma azt a kérdést tennénk fel, hogy mennyire van nyitva az ag­rárolló, akkor a válasz egy­értelműen így hangozhat: nagyon. Ezt az állam ed­dig milliárdos összegekkel, a nemzeti jövedelemből korri­gálta. Az állami hozzájáru­lás viszont kevésbé ösztön­zött, a többtermelésre, mert egyik oldalon állt a terme­lési kötelezettség, a másik oldalon pedig az állami ki- egyenlítés, ami köznyelven úgy is kifejezhető: „Majd elengedik a hitelt”. Jobb útnak ígérkezik, — bár ez csak első lépésnek tekint­hető a most érvénybe lé­pett korrekciókkal, — hogy kapja meg a mezőgazdaság az előállított termékek érté­két, termelésében legyen anyagilag érdekelt, legyen az jövedelmező, amit a gaz­dálkodás feilesztésére for­dít. Az államnak viszont kevesebbet, majd később egyáltalán ne kelljen adnia dotációt és aZ így megma­radt pénzt, a fizetések 1a- vítására. szociális juttatá­sokra fordítsa. Nálunk azért volt eddig olcsó és jelenleg is az, a mezőgazdasági termék, mert a nemzeti jövedelemből nagyösszegű támogatás ■ áramlott a mezőgazdaságba. Csak érzékeltetésnek: 1964- ben 3.5 milliárd forintot kapott ilyen címen a mező- gazdaság. Az új követelmé­nyek viszont azt mutatják, hogy egészségesebb, ha a felvásárlási árak emelésével (hús, gabona, ipari növé­nyek, állati termékek) és nem állami támogatás útján juttatjuk több bevételhez a mezőgazdaságot Mi elsősorban saját körül­ményeinket ismerjük. Nerr árt aoznban megnézni, hogj például a hús ára hogyar aránylik külföldön az ittho­nihoz. Forintba átszámítva néhány példa: egy kiló mar­hahús Csehszlovákiába! 36,67, Német Demokratikui Köztársaságban 40,14, Len gyelországban 30,84. E® kiló sertéshús: Csehszlová kiában 42,11, Német Demo kratikus Köztársaság 32,77 Lengyelországban 37,70 fo rint. Ausztriában egy kill marhahús 26,50, Franciaor szágban egy kiló sertéakara 46,80, a Német Szövetség Köztársaságban ugyan« 56,10 forint. 1 gy aztán nem esőd! hogy a hozzánk érkéz külföldiek olcsónak találjá nálunk nemcsak a húst, hí nem általában az élelmi*« reket és az sem eeodj hogy miért „éri meg" kü! földön eladni a turtstána a magyar szalámit vagy mi élelmiszert. Ezt a különb« get is ki kell egyenlített de ez csak sokadrangú ré« ennek a megkezdődött li tézkedés-sorozatnak, mert lényeg nyilvánvalóan ne turista szinten szemlálend Kászon 14»

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom