Dunántúli Napló, 1966. február (23. évfolyam, 26-49. szám)
1966-02-08 / 32. szám
WC«. FEBRUÄR 8. napló 3 Az ötéves terv beruházásai Baranya tsz-eiben Háromezer-kétszáz vagon húst állítanak elő évente a tsz-ek 310 millió forintért építenek gazdasági épületeket 290 millió forint gépvásárlásra Ha m istán fik a bíróság előtt Amikor a hamistanát súlyosabban bűntettek, mint a vádlottat A tsz-elnökök továbbképző tanfolyamán Ács Vilmos, a megyei tanács mezőgazdasági osztálya terv- és pénzügyi csoportjának vezetője tájékoztatta a baranyai termelőszövetkezeteket azokról az anyagi eszközökről és lehetőségekről, melyek a harmadik ötéves terv időszakában Baranya megye rendelkezésére állnak. CsblckenVbetö a bú?8vetésteriilet A harmadik ötéves terv idején Baranya megyének évente átlag 6300—6600 vagon kenyérgabonával kell hozzájárulnia az ország kenyérellátásához. Ma még ezt a meny- nyiséget körülbelül 88 000 holdon termelik meg a tsz-ek. Már a közeljövőben el kell és el is lehet érni a 13 mázsás átlagtermést, ami azt jelenti, hogy e növény vetés- területe 12 000 holddal csökkenthető. A takarmánygabona, kukorica terület növelése viszont megköveteli e növény betakarításának gépesítését és a tárolás megoldását, öt év múlva terményzsákolásra nagyon nehezen kapnak majd falun munkaerőt. E téren úttörő munkát végeztek a pécsi járás termelőszövetkezetei- Itt 9 tsz-ban létesítettek komplett terményfeldolgozó sort az elmúlt évben, ahol földszintes ’ áthajtó raktárakban elektro- 1 mos zsákemelőkkel teljesen ■j gépesítették a betárolást, ter- | ményfeldolgozást. Évente 3200 vagon húst kell : előállítani a megyében. A marhahústermelést tovább fokozni nem lehet, hisz a kiÖ vágás máris magas, a 25 ezer szarvasmarhának 28—30 százalékát vágják le évente. A j baromfihústermelés lényeges fokozására sem ad módot a terv. mivel új nagyüzemi ba- I romfi létesítmény építésére az | állam nem kíván beruházási | megyében hitelt nyújtani. Itt a már j meglevő tsz-telepek termelését, illetve a háztáji baromfi- : tenyésztést kell növelni, s ily I módon a jelenleginél 25—30 ■ vagonnal többet, évente átlag ; 160 vagon baromfihúst lehet | előállítani. Komoly lehetőség kínálko- ] zik, ezzel szemben a sertéshús j termelés fokozására. A jelen- I légi évi 99 000 hízott sertés •1 helvett a tervidőszak végére j évi 125 000 hízott sertést kell I előállítaniok közfogyasztásra ' a tsz-eknek. Ehhez jelenleg 10 400 kocaférőhellyel rendelkeznek. Ezeket azonban nem i használják ki kellően. A ko- jcaforsó növelését nehezíti, fhoscv fi mai fiaztatók téli el- 1’-* ~1kalmatlnr'oV Már az I r'm1'’* évben is felépült néhány téli fűthető fiaztató, dí ezek számát még növelni kell. A sertéshústermelés fokozása érdekében csökkenteni kell a takarmányfelhasználást, is. Jelenleg 5—5.5 mázsa takarmányból állítanak elő egy mázsa sertéshúst- Ezt az arányt 1970-ig 4.4 mázsára kell csökkenteni. A korszerűtlen istállók is gátolják a jobb termelést. 1966-ban 53—55 millió forint amortizációs alapot kapnak a tsz-ek ben, az ipar és kereskedelem tájékoztatása szerint viszont gépvásárlásra 48—50 millió forint értékben van lehetőség. Kívánatos, hogy a különbözetet korszerű istálló-berendezések megvásárlására fordítsák a tsz-ek. 140 millió forint «eiiénistáiiókra Épületberuházásokra a harmadik ötéves terv során 300 —310 millió forint beruházási hitelt nyújt az állam. Ennek 40 százalékát — mintegy 140 millió forintot — szarvasmarha-férőhelyek, 20 százalékát — 72 millió forintot — sertészférőhelyek növelésére célszerű fordítani, további 18 százalékot gépszínek, gépműhelyek építésére és végül a fennmaradó 20 milliót járulékos beruházásokra. Mi indokolja ezt az arányt? Ahhoz, hogy a tehénlétszámot 1970-re 16—17 000-re növeljék a tsz-ek. még további 6500 új tehénférőhelyet kell létesíteni. Jelenleg 11 000 tehénférőhely van a tsz-ekben, en nek csak 15—20 százaléka szerfás, a többi szilárd építmény. Növendékmarhánál kedvezőtlenebb a helyzet, hisz itt a szilárd építmények aránya csak 50 százalék. A szarvasmarhatartás épületeire fordítandó látszólag nagy ösz- szeg valójában arra nem elég, hogy a férőhelybővítéssel egyidejűleg épületcserélésre gondoljanak a tsz-ek. Az ötéves terv építkezéseinél tért hódít a paneles Istállóépítés. Kísérletképpen már ebben az évben hét panelistálló épül fel a sorban meg kell vizsgálni az üzem eddigi hitelterheit. Tájékozódni kell az árváltozásokról s kiszámítani ebből, mennyivel növelheti saját felhalmozását, beruházásait a szövetkezet. Mindezek együttesen eredményezik a jó tervet, melynek alapján dolgozni lehet. „Figyelmeztetem, hogy a hamistanúzást a törvény szigorúan bünteti” — jegyzi meg a bíró a tanúk kihallgatása alkalmával. A figyelmeztetés azonban számos esetben nem használ — a tanúk nem az igazságot mondják. Példát ehhez csak az utóbbi Idők bírósági ítéleteiben is nem egyet találni. O. Vendel több emberen elkövetett emberölési kísérlet vádjával állt a tárgyalóteremben. Magát a tényt tagadni nem lehetett —, a sértettek súlyos sérülést szenvedtek. A körülményeket azonban O. Rozália — az Készül a csupaszem „Sztár“ egyik tanú — Igyekezett megmásítani. Azt vallotta: „O Vendel azért fogott fejszét mert a sértettek engem megtámadtak”. Állítását többéi- cáfolták és ezért O Rózáik, ellen az ügyészség hamistn núzás miatt vádat emelt. A hamistanűzás bebizonyosodott Érdekessége az ügynek, hog O. Vendelt — a különbőz enyhítő körülményeket figve lembe véve 1 év és 6 hónani szabadságvesztésre, míg az ügyében hamistanúskodó O. Rozáliát 2 évi szabadsáevesz- tésre ítélte a bíróság. A Btk ugyanis megkülönbözteti a hamlstanúzás büntetésének mértékét abból a szempontból, hogy a tanú milyen súlyú bűnügyben vallott hamisan. O. Vendel olyan büntet-, tét követett el, amelyért halálos ítélet kiszabása is fenyegette. A vódlott beismeri a tanú tanadía U. Gyula és G. Miklós együtt utaztak egy gépkocsiban, amelyet U. Gyula vezetett A gépkocsiban rajtuk kívül még mások is ■ helyet foglaltak. Egy közúti ellenőrzés során a rendőrök megállapították, hogy U. Gyula Ittasan vezeti a gépjárművet Az Ittas vezetés megállapítása után U. Gyulát kiszállították az autóból, nem engedték, hogy továbbra is a kormánv mögött maradjon. A gépkocsi vezetője tiltakozott, ő nem ivott, nem ittas. Ezt állította a mellette ülő G. Miklós is Az ügyből bírósági tárgvalás lett. Tanúk igazolták: U. Gyula aznap ivott, nem Is keveset. A számos bizonyíték hatására a gépkocsi vezetője is beismerte: az ellenőrzés napján valóban ittasan vezetett G Miklós azonban még a vádlott beismerése és a bizonyítás ellenére is állította: U. Gyua nem ivott. Hamis- tanűzás bűntette miatt 8 hónán! czoKndságvesztésre ítélték G Miklósnak még ..pechje” is volf, mert egv korábbi 4 hónapi" szabadságvesztése nek végrehajtását is elrendelte a bíróság. Hamis vaPomását visszavonta Emberölésért folyt eljárás gy asszony ellen. A rövid történet: az asszony, a férje és egy közös ismerősük a pincében iszogattak. A férj és feleség közt szóváltás támadt s az asszony a kezében lévő Gépi és egyéb beruházáson Gépek váráslására 280—290 millió forint áll a tsz-ek rendelkezésére. Ebből 1970-ig 10 —15 százalékkal lehet a megye erőgépparkját növelni. Az ’ öt év alatt 750—760 traktor kerül kiselejtezésre, s ezzel szemben 110 millió forint értékben 900 új traktort vásárolhatnak. Ez traktoregységben többet jelent majd, hisz az új gépek főleg nehéz traktorok, lánctalpasok lesznek. A fennmaradó 160—170 milliót munkagépek vásárlására fordíthatják. Főleg speciális munkagépek iránt nagy az Igény, ilyenek a Farmer terményszárító, adapter kukoricakombájnhoz, trágyamarkoló, j bálázó nagykapacitású tisztító és osztályozó gépek stb. További 10 millió forint értékben kínálkozik lehetőség üzemanyagkutak és tárolók építésére. A tervidőszak végére 90 termelőszövetkezetben működik majd ÁFOR rendszerű benzinkút, illetve üzemanyag-telep. E lehetőségek ismeretében készítik el a tsz-ek távlati fejlesztési terveiket. A terv elkészítésénél azonban meg kell vizsgálni a munkaerő- helyzetet. Az ötéves terv végére lesz olyan baranyai tsz — pl- Abaliget — ahol 100 hold szántóra már csak egy I tsz-tag jut. El kell dönteni e ! profilt, a leghelyesebb jőve I delemelosztási formát, figye lembevéve azt. hogy a részes művelés elriasztja faluról j fiatalokat. Ugyanilyen ok bő a nehéz fizikai munkákat gé _ pesíteni kell és nem utols késsel nyakon szúrta férjét« úgy, hogy a szerencsétlen férfi azonnal meghalt. Az esetnek mindössze egy tanúja volt — erre alapozta védekezését a vádlott. Azt mondotta. hogy a férje megtámadta és a tárr-iás következtében véletlenül beledőlt a késbe, igen ám. de a boncolás megállapította, hogy a szúrcsator- ta iránya felülről lefelé szúrást bizonyít. Ha pedig valaki véletlenül — úgy, ahogy az asszony mondja — dől bele egy késbe, akkor a szúr- csatorna iránya alulról felfelé halad Mit mond ? tanú? ö nem iättn abban a pillanatban éppen másfelé nézett. A bíró és az ügyész kérdéseire azonban mind jobban belezavarodott a válaszokba. A bíróság az ügyet egyéb okok miatt elnapolta, majd ismételten figyelmeztette a tanút az igazmondás kötelességére Néhány nap múlva az Illető télén tkezett az ügyészségen: „őszintén akarok mindent elmondani”. Vallotta: látta, amikor összeszólalkozás után a féri felállt és az asszony közelébe léoett. Az asszony ekkor a már kezében lévő kést felemelte és nyakon szúrta férjét. Véletlenről szó sem lehet. Sőt elmondotta azt is, hogy az asszony apja rávette őt: most már úgyis mindegy, mondja, hogy nem látta az esetet, nehogy lányát megbüntessék. Ez az igazság. A Btk. 181. §-a 2. bek. kimondja- „A büntetés korlátlanul enyhíthető, különös méltánylást érdemlő esetben annak kiszabása mellőzhető is azzal szemben aki a hamis vallomását, illetőleg nyilatkozatát az alapügy jogerősbe fejezése előtt visszavonta”. Az - említett esetben ez történt — a tanút miután hamis vallomását időben visszavonta és őszinte nyilatkozatot tett — nem büntették meg. A törvény szigora Természetes, hogy a törvény nemcsak a hamistanú- zást bünteti, hanem art is, ha valaki tudott tényeket elhallgat. Sajnos nem ritka bűntett a hamistanűzás, amely megnehezíti az igazság kiderítését, a bűntett vagy a körülmények tisztázását. Aki tanúként áll a bíróság előtt, saját érdekében helyesen teszi, ha megszívleli a biró szavait: „Figyelmeztetem, hogy a hamistanúzást a törvény szigorúan bünteti”. G. F. : ÄHaini 37ih$$üf)V. te»iPíP$7Qvi!!lifzete\ közben hullámpalacsavar beszerezhető VaSÉRT Vállalat»*!, udapesi kill.. Üllői úl 32. szám — Jónapot!.. i Megmondaná, hogy merre találjuk meg a cipészt? — ezzel a kérdéssel álltunk meg egy sor Dráva menü, Siklós kör- nyéki faluban. A megszólított egyes helyeken csodálkozva ránk- nézett, mintha holdlakók lennénk, máshol elégedetten elnevette magát és visszakérdezett: — Talán bizony leszakadt a cipője talpa? Mert, ha le- ^ szakadt, akor viheti Sellyére, Vajszlóra vagy Siklósra... Kisharsányban hosszú fejtegetésbe kezdett a megszólított pufajkás fiatalember, \ melyből kiderült, hogy a faluban volt ugyan egy suszter. de aztán megnősült és elköltözött valamelyik ipari vidékre, és azóta nincs suszter a faluban ... A kovácshidai tanácson az adóügyistül kaptunk tájékoztatást: — Cipész... Hát van is, meg nincs is... A Betlehem bácsi éppen most kérte vissza az iparengedélyét, de hát 6 már csak így van, hol visszakéri, hol visszaadja ... A vajszlói szövetkezet minden héten kijön, összeszedi a rossz cipőket, elszállítja, aztán a következő héten megjavítva visszahozza. Fodrász... hát az aztán nincs. •— És, aki hajat akar vágatni? Ha leesik egy sarok vas... — Nem vágat. Nézze, nekem is mekkora hajam van — mondja nevetve a tanács egyik tisztviselője. — Ha, valaki beretválkozni akar. hát elutazik oda, ahol van fodrász... Elindultunk, hogy Betlehem bácsival megtárgyaljuk az ügyet, aki most éppen vissza akar térni a ^kaptafához”. Kicsi, statikailag elbizonytalanodott házon függ a cégtábla: „Betlehem Ferenc cipész”. A táblán egy régimódi, magasszárú női cipő a reklám. A kutya csak úgy tessék- lássék ugat néhányat, amikor belépünk az udvarra, I de aztán nem törődik velünk. A műhely zárva, a lakás zárva, Betlehem bácsinak se híre, se hamva. — Talán itt a kocsmában van . — mondja egy közeli szomszéd, de Betlehem Ferencet nem találjuk meg a kocsmában. — Talán a hegyen van — mondja a kocsmám« — de oda csak lóval vagy gyalog mehetnek... Nem megyünk. Betlehem bácsiról egyelőre lemajj- dunk. Pedig biztosan elmondta volna, hogy legelőször miért adta be az iparengedélyét, aztán máért kérte ki újra és újra? Egy biztos: régente. ha az embernek leszakadt a ba ! kanosáról a sarokvas, átugrott a majszter uramhoz, és egy kis politizálás kíséretében felüttette. Vasárnap reggel meg szombat esténként mindig tele volt a falusi borbély „üzlete”, s a nehéz kezű parasztemberek szívesebben beretválkoztak a borbélynál, mint otthon a parányi, törött tükör előtt, az életlen, elhanyagolt szerszámokkal. i Most tíz kilométereket kell utazni vagy a cipőt utaztatni egyetlen sarok vas miatt... És az is előfordul, hogy téli időben, hó- me? sárgázlá&hoz az embernek egyetlen alkalmas lábbelije van, ha azt elküldi egy hétre, befekhet a csikósiporhell mögé a padkára. A szövetkezeti szolgáltató ipar kétségtelenül jó, hasznos, de egyelőre nem elég mozgékony, nem elég rugalmas szervezet. Az embereknek borbélyra nem tíz kilométerrel odább, és nem „majd” van szüksége, hanem mindig azonnal. Aztán arról sem vagyok megg'1*, ződve. hogy nincs szükség r. falvakban asztalosműhév re, kovácsműhelyra, bog nárokra. Pedig ezek is eltűntek. Nemcsak hagy mi nyos iparosokra, de a mai modi 11 világban talán ’•'ár olyan szaktanácsadókra is szükség lenne falun a'.ik megmondják, hogy a táz közelében, hogyan célszerű kialakítani a melléképületeket, hol jobb a konyhakertet eivr> /ezni, s mennyivel olcsóbb tízéves szinten, ha a házra csatornát is szerelnek. s mennyivel szebb az élet. ha az udvaron, a konyha ajtótól a kútig nem merül el az ember derékig érő sárban... Ezt városon Így mondják, hogy városrendező mérnök, kultúrmérnök stb. Falura is kellene most már legalább egy „kultúr- t.echnikus”. Feltehető, hogy a közigazgatás megfelelő szintjén már rég eldöntötték, hog\ falura kell kisiparos, vagy nem kell, s a döntésük értelmében most vagy egyet értettek velem, vagy nem . Mindenesetre érdemes elgondolkodni azon, hogy nagy harcok, szervezések Irán elértük, hogy az autókönyvtár, mozgó művelődés: ház, vándormozi szinte minden faluba eljut, de aiz emberek a cipőjüket ugyanezekben n falukban nem •ídják megcsináltatni, s aoes--' táját növtvz'enuk mint a braUesek, mivel nincs boritólv... Bertha Bulcstt 1 A székesfehérvári Villamossági-. Televízió- és Rádióké- i j ».ülőkék Gyárában sorozatban készül a „Sztár” elnevezésű nagyképernyős televízió, amelynél a hangszínt, a képméretet és a fekete-fehér szint automata szabályozza. Az új „csupa- szem" televízió rövidesen az fizietekbe kerül. Kapitány Erzsi a hangszint ellenőrzi.