Dunántúli Napló, 1966. február (23. évfolyam, 26-49. szám)
1966-02-06 / 31. szám
Ahogy odaértünk, berúgtunk. A hivatalban előhozták a demizsont és mire az üdvözlésein, úgy ahogy átestünk máris keresztbe állt a szemünk. Enni még egy kekszet sem adtak. Mikor kicsit megszűnt bennünk a mólé, átmentünk az irodalmi előadásra. A helybeliek tizenegyen voltak és valamennyien körbe ültünk a székeken. Azonnal hozták a feketét. Csinos kislány hozta és nagyon barátságosan mosolygott. Ittunk is. Utána egy mordabb Képű nő azonnal bevasalta az árát. Mire megrázkódtatásunkból magunkhoz téltünk, máris megkezdődött az irodalmi est. Kiderült, hogy a tizenegy emberből öt író volt, hat pedig e?v család. Egy öregúr családja, köztük négy lány egyformára göndörítve. Nem voltak csúnyák, de mór rég férjhez kellett volna menniük. Erre pedig az eladáson semmi remény nem volt. Otthon is maradhattak volna. Kissé rövidre fogtuk a dolgot, mert Ca-ervn éhesek voltunk. Különben is okvetlen család lévén, kimondotta” családi est volt. Az ember pedig családid -> hamar elengedi macát. Éhesen kizárólag a rabszolgák dolgoztak, abban som volt sok köszönet. Most eszünk. — mondtuk magunkban. Épp ideje volt. különben, mert előző nap este óta nem volt egy falat sem a gyomrunkban és kizárólag az ünnepi bor fhég megmaradt része ko- tvogott benne. Nem is mertünk nagyon mozogni, mert egy-egv elóredőlés után félő volt. hogy a löttv ide-oda áramlása révén felborulunk. Még hátra volt a rituális kérdés, van-e valakinek hozzászólása? Ettől nem nagyon tartottunk, mert legfeljebb a családfő köszönhette meg családja nevében a műélvezetet, de mivel s bevezetőben is megköszönte, sok újat úcv sem mondhatott. Teljesen Tdzártnak látszott, hogy a családtagok sorba mind megköszönjék. Valóban, az atya elolvadt az előadáson tanultak miatti bálában’ de két perc múlva 'dűlt. Na most gyerünk enni! Előbb m’ég mi is megköszöntük a családnak a meg jelenését. Családias hangulatban voltunk. Már majd felkerekedtünk,. amikor az egyik helyi író visszanyomott bennünket. — Még egy pillanat! Lehet az. hogy én. aki feldolgoztam az egésfc szőlőhegy történetét, ezért a hatalmas munkáért négyezer forintot kapjak, illetve még azt sem kaptam meg. mert egy műfű t még azt sem fizette ki?! Kitört a zivatar. Felpattant egy má- si1 helvbeli. aki meglehetősen bél természetűnek tűnt eddig és felordított: — AW a pénzügyi csoportvezetőmre azt mondja, hogy műfűre, azzal én nem maradok egy fedél alatt! Rögtön föl is ragadta bőrkabátját és megpróbálta magára vontatni. Ez i nőm ment, részben mert a bélés ki volt fordítva, részben, mert mire mégis sikerült, addigra két párthíve megakadályozta és kezdte visszafelé vontatni. ö félig makacskodott, félig engedte magát, közben kiáltozott: — Vonja vissza, hogy műfűre! — Műfűre! — így a présházak szószólója. — Nem műfűre! — Műfűre! Kitört a világ első mufurc-vitája. Alapos és kimerítő vita volt, a koszt már kézzel fogható közelsége szétoszlott. Van egy könyv, címe: „Az éhség földje”. Nahát ez az volt! A mufurc-kérdés közben elmélyült, némi tiszteletdíj, első és másodosztályú állampolgári kérdés is keveredett bele, úgy, hoov a műfűre probléma —etenként merült csak fel, mint viharos Balatonon az elszabadult csónak. Az ember szemét állandóan odavonta, mer! hol eltűnt, hol felbukkant. Én a magam részéről mufurc-száiri- 'álást rendeztem, vagyis megolvastam. hánvszor fordul elő a vitában r műfűre szó. Más szórakozásom aligha akadt. Vagy az éhenhalá'nmat figyelem. vagy a mufurcokat számlálom. Némi vigasztalást még a szentcsalád nyújtott, ök sem mehettek el. Kiváncsi voltam rá. hogy a családapa, az előadást látogató pátriárka ezt a vitát megköszöni-e? Logikus az lett volna, hogy megköszönje. A mufurc-iigy tehát ellaposodott, de egyáltalán nem végződött. Mint mikor a szónok képtelen befejezni a beszédet, végül is lemond róla és nem fejezi be. bízva abban, hogy valami majd csak közbejön. Pl. elmegy a közönség és csak egy ember marad. Az ilyennek már mondhatja a szónok: — Hát ezt akartam mondani! Ezt azonban elő is lehet segíteni, valami váratlan dologgal elterelhető a figyelem és az egész kérdés magától összeroskad. Felálltam hát és elmondtam, hogy mennyire szép az, ha az emberek szeretik egymást. A mufurc- tígyben pedig szavazzunk! Szótöbbség elég és eldől, hogy a pénzügyi csoport- vezető mufurc-e vagy sem. — Nem műfűre! — nyögte a bőrkabátos, aki már vagy két órája magára rántotta a kabátot és mairadt. Jó melege lehetett, mert csúnyán befütöttek. Mellesleg megérdemelte, mert a rau- furc-kérdés nélküle nem fajulhatott volna el. Mindenki úgy ment volna el, hogy a csoportvezető műfűre és kész Na és?! Hogy jutottunk mi ahhoz, hogy egy teljesen provinciális ügy miatt éhen haljunk. Különben sem lett volna országos műfűre, csak helyi. Ezt meg amúgy sem akadályozhattuk meg Országos, vagy megyei ügyben még csak körhírré tehettük volna, hogy nem műfűre. (Bár attól tartok, ahogy a megyénket Ismerem, eddig a kutya sem ismerte, de a cáfolat után óhatatlanul megyei műfűre lett volna belőle.) A kérdés egvébként nem dőlt el, de legalább sikerült élénkséget kelteni. A lánvok útrakeltek. a többi meg kénytelen-kelletlen utánuk baktatott. Az utcán ugyan kitört volna újra a mu- fureügv. de ennek gátat vetettünk. Ar- rébblökdöstük.'a vitatkozókat és ezt ötven méterenként megismételtük, amíg végre ott voltunk a vendéglő előtt. Éjjel háromnegyed 12 órakor berontottunk. — Mi van? Étlap nem volt, luxus lett volna, ugyanis étel sem volt. Magunkba ros- kadtunk, de végül a szemünk megakadt a presszógép melletti polcon, ahol is flvegbúra alatt tündöklőit hat fasírozott. Hat szén, rücskösre sült, kőkemény, gyönyörű, ronda, avítt fasírozott. — Kenyeret is kérünk! — ütöttünk rajta egv csapzott külseiű. cilámnás. de arisztokrata magatartású pincéren. — Nincs! — mondta lakonikusan, jói lehet kizárt dolog volt, hogy görö" műveltsége legyen. Kitört belőlünk a koldusgőg. Megyünk a fenébe, van másik vendéglő is! A Urai Vrí’i* aki megalkuvó lény volt, aggályoskodott. — Fiúk maradjunk! Fasírozott van: „A bírhatót ne add el álompénzer ” — idézett még. — Mit, te megalkuvó' Eszünk mi még pirított májat oár. káp.-al. ami köztudomású, hnev nemzetközi -endég- látó inart rövidítése a párolt káposzt tának. Nem volt párolt kánosztn. Le-hu-re (lehúzott -odfinv. újabl vendértátóinari rövidítés.) — Menjünk viasza. — Oda?... — uőzrtt ránk meave tőleg a novellista . Móniitok Men- tette ki következetlenül, de feltörő értelmesen. * — Nincs fasírozott! — Mentette ki a lakonlkus. akiről kiderült, hogv érti«) érzékeny és méh' lelkivilága van. koszos ruházata ellenére. — Ebből nem esztek kutvák! — mondta Mást aligha mondhatott, bár az egész szövegből csak az eleiét, meg . a vécét értettük. Eonvit: . Ebből- . . kutyák.” önérzetünk összeomlott és kunyerál ni kezdtünk. Hasztalan, mert a legény érzéken v- séee elképesztő volt és a pénz emlegetése sem törte meg Végül is az utcán találtuk magunkat. — Én most hazamegyek és megvacsorázom! — Mentette ki a pátriárka, akinek családja közben észrevétlenül elkallódott. Nvilván ennivalót melegítettek a sütőben. — Mi lesz a vacsora? — kérdeztük kidülledt szemmel. — Gombapörkölt. — mondta egyszerűen. de a mondat másik felét hogy gyertek velünk, azt az atvaúrlstennek ki nem mondta volna, pedig lelkiszemeink előtt megjelent a Berda József által oly pompásan megénekelt vargánya gomba pörköltnek, sütve.- kirántva. A továbbiakról nincs mit mondanom. * hot bennszülöttből öt elment vacsorázni és egynek sem akadt képe. hogv legalább egy fél száraz kenveret közénk vessen. Ezzel szemben mindanv- nvlan részletesen elmondták, hogy mit esznek odahaza. A felsorolásból kiderült. hogy elpusztíthatatlan étvágyuk van és mlndegviküket egy halom ennivaló várta. A hatodik azonban velünk maradt. Elkísért bennünket az anvósa lépcsőfel járó iáig Tovább nem kísért mert nem volt túlzottan népszerű otthon Bíztatott bennünket, hogy lépjünk fel keményen az anyósával szemben és elódalgott. Settettük. hogy otthon nem túlzottan népszerű, de hogy ennyire nem, arra nem gondoltunk volna. Ahogy megnyomtuk a csengőt, egy éttesebb női hang máris kizúdult. — Te vagy az. te részeg disznó? A részeg ellen különösképpen nem tilakozhattunk, de a disznó szó teljesen jogtalan volt. Högv jön ahhoz! Végülis beengedett, de közben állandóan monológokat folytatott: — Ezek is olyanok, mint az a disznó .. Ott álltunk az éhhalál előtt, miközben szelíden ránkömlött az anyós! szeretet. Elkezdtünk a táskáinkban matatni. Végül a következő került elő: két szelet csokoládé, egy közepes nagyságú savanyú uborka és 3 dkg szalonna. Ettünk tehát csokoládés szalonnát savanyú uborkával. Rendkívül lelkiismeretesen, grammra elosztottuk egy más között. Aki osztott, az nem választott. tehát Igazságtalanságról szó sem lehetett. Végül is álomra hajtottuk a fejünket, jóllehet semmit sem tisztáztunk. Nem tudtuk azt, hogy a kultúra mekkorát lépett előre és még sem derült ld, hogy az osztályvezető f mufurc-e? ü'vasólnmnn Könyvek Az önálló és eredeti magyar képzőművészet jóformán alig másfél százados. Képző- művészeti kritikánk még ennél is kevesebb értéket és soványabb múltat képes felmutatni. Ha jól összeszámlál, juk. alig néhány nevet tudunk említeni: Fülep Lajos, Kállai Ernő, Rabinovszky Máriusz .. Pedig a művészetek közül alighanem épp a képzőművészet az, amely leginkább igényli a közönség tájékoztatását, Ízlésének formálását, a látás megtanítását. Igaz, a mű befejezést nyer akkor, amikor a festő az ecsetet, a szobrász a vésőt leteszi de ahhoz, hogy a mű újjás 'dessen éljen, az kel’ hogv a mű az élmény, az •.Ikolfú a né/úben folyta- vré’, alkotásban megfo- ií«l i i :• gondolat a közön- -ezonáljon. Nemcsak v a szobrok néznek két. de látó szemmel krt: rtn(,nk a műveket is... f iehe'ünk hálásak olyan kezdeményező ~ amely a képzőművészet. s főként épp a modern művészet mélyebb és teljesebb megértéséhez kíván hozzásegíteni. A műveket és az alkotókat népszerűsítő könyveknek sajátos típusát jelentik a művész-életrajzok, az életrajzi regények. Ezeknek is egyik jellegzetes darabját teszi az olvasó asztalára Ga- dányi Jenőné, aki így történt címmel megírta férje, Gadá- nyl Jenő .1896—1960), a modem magyar piktúra egyik kitűnő alakjának életét és művészi útját. A könyv tulajdonképp kettejük kapcsolatáról szól, de mindvégig Gadányl és a kor művészetének ismertetése marad előtérben. Gadányiról egyébként nemrég a Művészet Kiskönyvtára tizenhat forintos sorozatában is olvashattunk remek méltatást. Gadányl Jenőné azonban a feleség, az élettárs közvetlenségével. megrázó őszinteségével beszél férje küzdelmes életű tjáról. Emlékszünk, Gn- dányinak még életében. 1958- ban Pécsett is kiállítása nyfH melyen az. akkor már nagybeteg festő személyesen megjelent. Gndónyiné könyvében most ezt olvashatjuk: „Pécsett sokfelé hívtak, zsúfolt programunk volt. Jenőt leginkább Martyn Ferenc dolgai érdekelték, akitől régóta semmit sem látott. Előbb szép rajzait mutatta meg, majd képeit színes diákkal vetítette... A hozzáértéssel rendezett kiállítás, a figyelmesség, mellyel Jenőt körülvették, 6zéppé és kellemessé tették ottlétünket.. A modem európai piktúra népszerűsítésének érdekes és eredeti módját választotta Kassák Lajos, amikor Mesterek köszöntése címmel a modern festészet tíz kiváló alkotójának egy-egy lapját, valamint az alkotókhoz írt egy- egy költeményét foglalta közös kötetbe. A szép kiállítású, album alakú könyvben az olvasó elé lépnek a „csupa játék és csupa báj” Matisse. Picasso, „akit végül is varázslónak kell tekintenünk”. Braque. ..életre hívója a színeknek. rendbe kényszert tó- 'je a formáknak”, Léger, ki „egyedül vagy — egészen egyedül — az anyag és szellem egyazon vonzásában — keményen — és látva mindent”, Franz Marc, „ó te ismeretlen fajtájú gyümölcs — egy száradó fa ágán”, Maró Chagall, az álmok és látomások festője, Klee, kinek papírra vetett Jelel „mélyen gyökeret fogtak szívünkben”, a vámőr Henri Rousseau, Chirico, Max Ernát... A kötetet a modern művészeti stílusirányok, az avantgarde esztétikai eredményei közt jól eligazító tanulmány egészíti ki; ritkán olvashatni ennyire egyszerű, világos és tömör tájékoztatást egy ennyire bonyolult és szerteágazó, korunkig ható és a mai közönséget foglalkoztató művészeti kérdésről. Aktuális esztétikai kérdések közti tájékozódásnak és ítéletmondásnak is azonban az az alapja, hogy a nézó a művészettörténet, az elmúlt korok eredményeinek is valamiképp birtokában legyen. Ezt könnyíti meg a kitűnő dán szerzőnek, Rudolf Broby- Johansennek végre magyar nyelven is hozzáférhető könyve, az Ember és művészet. Az olvasót vonzó közvetlenséggel és hozzáértéssel kalauzolja végig a művészet- történet múltján, tekintete azonban mindig a ma embe- ’•én van, szavait a mai olvasóhoz intézi ........Hogyan nézzü nk?” — teszi föl a kérdést a könyv első fejezetében, s a szöveg, a képek, a szellemes rajzok segítségéve! nem adatok holt tömegét közli, hanem a képi gondolkozás, az esztétikai látás mélyebb és iga7abb birtokosává teszi az olvasót.., C. I Raszul Gamzatov A kevés számú avar nép fia, Raszul Gamzatov 1923- ban született a festői szépségű, hegyekkel koszorúzott Dagesztán egyik apró falujában (vagy ahogy az avarok nevezik településeiket, auljá- ban). Apja Dagasztán népi költője volt. Feljegyzések szerint számos dala ma Is él a nép ajkán. Gamzatovnak. mint az erősödő szovjet állam polgárának lehetősége nyílt a tanulásra Tanári képesítést szerzett. hosszú időn át különböző városokban tanított. Már három önálló verseskötrt volt mögötte, amikor 1945-ber beiratkozott a Gorkij Irodalmi Főiskolára. Egészen 1950 ig az intézet hallga+dip volt Azóta életműve kört műveit a megjelenésbe1 egyidoben fordítják orosz ovelvre. (Gyakran ő maga végzi a fordításokat.) 1963 ban „Hatalmas csillagok” c. kötetéért Lenln-dljjal tüntették ki Eg.'- évvel később kiadták válogatott verseinek gyűjteményé1 két kötetben orosz nyelven. „Megnyitotta a nemzeti és területi határokat, olya’ költővé vált. akinek neve hazája határain ‘ül >.« iát isme’" Gamzatov ma a szovjet költészet egyik legfigvelemremél- tóbb plakja. Ez elsősorban azzal magyarázható, hogv ve; seiben csorbítatlanul megőrizte nemzeti enfyM'só'M, hon- minden idegszálával népe életéhez, sorsához kötődik Kő tői útja Dagesztán folyókához, a Kara-Kojszhoz hason'' mely égbenyúló hegycsúcsairól fut egyenest a Kaspi-fer gerbe, ahol vize elvegyül a Volga vizével”. Lírája több forrásból táplálkozik. Természetesen meghatározó jelentőségű hatás a népköltészet oldaláré érte. Alapvető költői élményeiként tartja számon a gyér mekkorában hallott dalokat, meséket és legendákat. D nem kisebb a klasszikus orosz költészet (Puskin. Termor tov, Nyekraszov) valamint a világirodalom óriásainak (Shakespeare, Burns, Schiller, Goethe) reá gyakorolt hatása sem. Első kötetében (Hegyi daloki még nagyon köze áll a népi költő apjához, későbbi verseiben azonban, épp*" a klasszikusok alanos megismerése következtében líráié nak tartalmi és formai oldalai egyaránt bonyolultabbakká válnak. A mai Gamzatov filozofikusan bölcs, de sohasem komor, sorai mögött ott bújkál az életet szerető ember derűje. Az alábbi költemények „Válogatott versek” c. 1964-ben megjelent gyűjteményéből valók. ks — cA tűzhely, mellett Kályhánk ajtaját kinyitom s a lágy parazsat szítani kezdem — lassan megéled a láng. S míg nézem, úgy tűnik, a tűz hars bokra alatt nem szenek égnek, de sok-sok csillag-szilánk. Gyerekkor csillagai, az otthoni égét S Itt ülve a tűznél már hallani vélem a régi meséket, mintha apám mesélné, s a dalt, mintha anyám dalolná serényen... fijfél. Gyöngül a tfiz. Elzárom az ajtót. Püst se, láng se maradt. Nincsen sémáit tttötfúrt Csak szívemben a meleg, csak apám szava és anyám dala tölti színfiltlk a szobát! ^árbeizídei ozrí^k — Tenger, felelj, mitől lett sós a te vized? — Sok ember hullatta belém a könnyeit! — És sötétlő mélységed mivel díszített? — Mélyemet vörös koraitok hímezik! — Tenger, felelj mért háborogsz te folyton? — örvényem kútjában sok már a halott: az egyik meg akart fosztani a sótól, a másik korall-csipkékért kutatott!! — Boldogság, hol vagy. arcod nem Iátor — Meglelsz ha majd a csúcsokat eléred! i— Hol vagy? Régen a csúcsokat járom y —. Folyókban, miket nem Ízleltél meg! — Hol vagy, ezer folyóból ittam én? — Dalokban élek, miket holnap szerzel! — Hol vagy, neked szólt minden költemény? — Előtted járok, kergess, elérsz egyszer! Qltj eleső t'OSok Megyünk, megyünk, folyton úton vagyon' és számon tartjuk mindig a lépteket. Hogy meddig tart még a ml útunk, én sem tudhatom és te sem sejtheted! Megyünk, megyünk, folyton úton vagyunk, A cél előttünk mind tisztábban lebeg. Elrendelt-e, hogy felé haladunk, én sem tudhatom és te sem sejtheted! Meghalunk, őrökké senki nem él, mindnyájan tudjuk ezt, nem új dolog. De míg élünk, építünk vagy írunk, hogy hagyjunk magunk után némi nyonu Nem szárad ki minden patak medre, s az Idő minden verset nem emészt meg A patakvíz folyamokat táplál, mint dicsőségünk táplálja az ének! (Kovács Sándor fordításúi) Szőilősy Ká’rnán: Az első mufurc-üffy
