Dunántúli Napló, 1966. január (23. évfolyam, 1-25. szám)
1966-01-13 / 10. szám
1966. JANUAR IS. 2 napló Jelentésünk Vietnamból: Ho Si Minh fogadta a szovjet küldöttséget Hanoi: A Hanoiban tartózkodó szovjet küldöttség Seljepinnek, az SZKP Központi Bizottsága, elnökségi tagjának, a Központi Bizottság titkárának vezetésével szerdán látogatást tett Ho Si Minh-nél, a Vietnami Dolgozók Pártja Központi Bizottsága elnökénél. A találkozón Le Du am és társi légkörben folyt le. A találkozó Le Duan és Pham Van Dong, a Vietnami Dolgozók Pártja Politikai Bizottságának tagjai is jelen voltak. A szovjet küldöttség tagjai Seljepin vezetésével szerdán délután találkoztak Le Duan- nal, Le Due Thoval, To Huuval, Nguyen Van Csannal és Hoang Anhhal, a Vietnami Dolgozók Pártja Központi Bizottságának titkáraival. A találkozón megbeszélés folyt rendkívüli meleg, testvéri hangulatban. A vietnami fiatal nemzedék képviselői, hanoi úttörők szerdán látogatást tettek a szovjet küldöttségnél. A hanoi úttörőotthon együttese szovjet és vietnami dalokat és táncokat adott elő. Befejeződött a havannai értekezlet bizottságainak munkája Szerdán a kora hajnali órákban befejeződött a trikoutlnentális értekezlet összes bizottságainak és albizottságainak zárt ajtók mögött végzett munkája. A bizottsági és albizottsági tagok alapos munkát végeztek, mindenekelőtt eleget tettek annak a feladatuknak, hogy az egyes kérdésekben megnyilatkozó számos — sokszor* csak árnyalatokban eltérő — véleményt az egység és szolidaritás szellemében közösen elfogadható határozati javaslatokká formálják, amelyek azután a delegáció-vezetők szavazataival emelkednek határozattá. Értesülésünk szerint a küldöttségvezetők szerdán este összeültek. Seljepin, Ho Si Minh és a szovjet küldöttség tagjai le- fényképeztették magukat a vietnami úttörőkkel együtt a meleghangulatú találkozó emlékére. Dél-vietnami szabadságharcosok a Da Nang-i amerikai támaszponttól mintegy 110 kilométerrel délre a szerdára virradó éjszaka heves ütközetben kiszorították a saigoni kormány egységeit egy stratégiai fontosságú völgyből. Guang Ngai tartományban december közepe óta ez már az ötödik megerősített állás, amelyet a szabadságharcosok nyomása alatt a kormánycsapatok feladni kényszerültek. Folyik a vizsgálat a Da Nang-i amerikai támaszponton kedden este történt robbanás ügyében. A jelek arra mutatnak, hogy Az új francia kormány első ülése De Gaulle még az idén Moszkvába utazik Párizs: Az új Pompidou* kormány szerdán tartotta első ülését. De Gaulle jobbján Pompidou, balján pedig Michel Debré, a gazdasági és szociális kérdésekkel megbízott „kis miniszterelnök” foglalt helyet. Yves Bourges államtitkár, a kormány új szóvivője az ülés után közölte az újságírókkal, hogy Couve de Murville külügyminiszter a nemzetközi helyzetről tartott beszámolójában nagy jelentőségű eseményként értékelte a taskenti konferenciát és az India és Pakisztán között létrejött megegyezést. A Minisztertanács másik napirendi pontja az állami szektor alkalmazottainak bérrendezése volt. Pompidou miniszterelnök bejelentette, hogy a bérrendezés eddigi gyakorlata nem változik. fantasztikus fuccsasápolc — Ery angol lelkész ezt a táblát akasztotta az ajtajára: „Ha gondjai vannak, lépjen be és közölje velem. Ha nincsenek gondjai, lépjen be és mondja el, hogyan csinálta”. ár — A legudvariasabbak, a Jelek szerint, a Japánok. Japánban egy tisztviselő minden ll percben üdvözöl egy valakit, egy vasúti kalauz naponta kétezeregyszázszor köszön, a nagy áruházak liftkezelői naponta 2500-szor köszönn«ek. * * — New York közelében, Long Island szigetén a bejáratnál gyors vezetést kedvelők ezzel a szívélyes 'lgyelmeztető táblával talál- koz"ak: „A távirópőznák csak Jogo-. .önvédelem esetén rongálják meg a képkocslkat.” * — Tristan Bemard ötven éves a-01«tésnapján tömegével kapta a gratuláló leveleket. Hogy meg- kö*7«nle. ezer darab levelet ryommott ezzel a szöveggel: „Az e*e- üdvözlés között, amit kapi-rr. az öné szerezte a legna- 3"4b'3 örömet.” * — A Harvard egyetem kladő- vállalats egyik előfizetőidnek, aki Jelen'er történetesen sz Egyesült Államok elnöke, Texasba kjt'dö't levelet a régi elmére. A levél a következő megjegyzéssel érkezett vissza: „Címzett ismeretlen helyre távozott.” * — A milánói Tempó közli, hogy Timi"-to V -'e megszökött a börtönből a * Unesekkel együtt. A bl'ircrrket postán vlsszaküld*« ezzel a megjegyzéssel: „Nem «karok kárt okozni az államnak.** De Gaulle tábornok francia köztársasági elnök szerdán fogadta Válerln Zorlnt, a Szovjetunió párizsi nagykövetét. Nyugati hírügynökségek gyorshírben közük, hogy az Ely- sée-palotából távozva Zorin kijelentette: De Gaulle „szíves-örömest” elfpgadta a Szovjetunióban teendő látogatásra szóló meghívást és közölte azt a kívánságát, hogy az útra 1966 folyamán kerüljön sor. Mint az AFP jelenti, a látogatás pontos idejét és programját később fogják rögzíteni. Waldeek Rochet levele Párizs: Waldeck Rochet, a Francia Kommunista Párt főtitkára levelet intézett az ország többi baloldali pártjához és demokratikus szervezetéhez. Javasolja, hogy dolgozzanak ki közös demokratikus akcióprogramot. Leveléhez mellékelte t Francia Kommunista Párt Központi Bizottságának egy héttel ezelőtti plénumáról szóló anyagokat. — Ha megismerkednek ezekkel az anyagokkal, láthatják, hogy hajlandók vagyunk kivétel nélkül minden baloldali párt, munkás- és demokratikus csoportosulás képviselőivel vitát kezdeni egy közös demokratikus program kidolgozása céljából, — Írja Rochet. ismeretlen tettesek az amerikai katonák egyik klubjának közvetlen közelében érintésre robbanó gránátot helyeztek el, amely ükkor robbant fel. amikor a klubba tartó egyik amerikai katona iazt félrerúgta. A robbanásnak három sebesültje van. Luns holland külügyminiszter a parlament keddi ülésén kijelentette, hogy kormánya nem szándékozik haderőket küldeni dél-vietnamba, de tervezi azt, hogy egészségügyi segítséget nyújt a saigoni kormánynak. - A szenátus külügyi bizottsága kedden délután ülést tartott, amelyen William F. Rabom admirális, a Központi Hírszerző Hivatal (CIA) igazgatója beszámolt a washingtoni kormány legutóbbi diplomáciai lépéseiről a vietnami kérdéssel kapcsolatban. Az ülésről csupán annyi szivárgott ki, hogy az admirális részletes áttekintést adott a világhelyzetről. A Republikánus Párt hat parlamenti képviselője kedden követelte, hogy mondjanak k! általános embargót az Észak-Vietnamba és Kubába irányuló kereskedelemre. A képviselők támadták az angol kormányt és több nyugati - országot, amiért azok kereskednek a VDK-val és Kubával. Az amerikai külügyminisztérium kedden megcáfolta 1 azokat az egyes amerikai la- j pókban megjelent jelentéseket, amelyek szerint thaiföldi csapatok nyomultak be Laosz- ba. Bonn és a halálövezet fi t Cnrolellenes tímáruk a nemzetközösségi konferencián Lagos: A nemzetközösségi konferencia második és 1 egyben befejező napjának kezdetét szerda reggel 10 órára tűzték ki. Mint a hír- ügynökségek jelentik, szerda este befejeződött a rhodesiai kérdést tárgyaló értekezlet. A kedd délutáni ülést, a kiszivárgott hírek szerint, Anglia- ellenes éles támadások jellemezték. Albert Margal, Sierra Leone kormányfője éles hangon azzal vádolta Angliát, hogy megakadályozta az ENSZ közbelépését a rhodesiai telepes kormány ellen. Előzőleg Albert Margai azzal is vádolta Angliát, hogy elárulta Afrika ügyét azáltal, hogy elkerüli a katonai beavatkozást. Követelte, hogy amennyiben továbbra is csak gazdasági szankciókkal akarják a kérdést megoldani, úgy tűzzenek ki határidőt, ameddig ennek a módszernek a sikerére a nemzetközösség várhat. Egyébként az értekezlet technikai bizottságot állított fel, amely részletes tervet készít a további gazdasági szankciókról és a Zambiának nyújtandó segítségről. MEGHALT LAJTAI LAJOS „Alvókamrciban'1 fogunk aludni? Eljön az idő, — mondotta egy nagy amerikai gyár veze tője —, amikor az emberek éjszakára „alvó-kamrába” vonul nák, ahol tudományosan ellenőrzött, ideális körülmények között. lehető legrövidebb idő alatt, a legtökéletesebb éjszaka nyugalomhoz Jutnak. Az „alvó-kamrákat” az amerikai NASA űrkutató szervezet számára dolgozó gyárban tervezik már. Elsősorban űrutazások számára fogják felhasználni, hiszen módot adhat »2 űrhajósoknak, hogy „koncentrált alvással” fokozott pihenéshez jussanak Később persze az „alvó-kamrák” forradalmasíthatják a földön maradottak mindennapi szokásait is. ahogyar a vitaminok felfedezése is megváltoztatta az emberek étkezési szokásait. Az elgondolás lényege, hogy „tökéletes” körül menyek kialakításával „minőséggel” pótolják az alvás meny- nyiségét. Lajtai Lajos, a Svédországban élt neves magyar operettszerző, aki néhány napja érkezett Budapestre, szerdán a szállodai szobájában 66 éves korában elhunyt. A Spiegel folyóirat cikket közöli az atomaknazárról. A pen az atomtöltet elhelyezésére laolgjálá akna nyílá» Atomaknazár' az NSZK területén. A térképen bejelölt helyek jelzik az atomaknákat. dig már a legmagasabb ran gú amerikai katonák játsszál a főszerepet. Más szóval: 1 adott politikai helyzetbe*- i Egyesült Államok már csal- részengedményekei te> a tömegpusztító fegy'**0 után óMtor* pt- nntnérer-' -t vansistá knak. hanem mi egyen™*v Washingtn ■ verik számukra n .,ciánként1 ami* Bonnban már „csak” e< ionodnak. A helyzet alakuló“- oedl szorosan összefügg ar eg?1 agresszívabbá váló a merik- vonalvezetéssel. A délkel« ázsiai kalózháború élesedés« vei ugyanis egyenes arányba nő Bonn katonai jelentőséi az Egyesült Államok számi ra. Felmerült egy olyan e gondolás is, hogy a Nyuga Európában állomásozó am- rikai haderők egy részév erősítenék fel a vietnami te ton aj egységeket. A „légüre tért pedig a Bundeswehr té tené be. A bonni rezsimet tehát jelek szerint felértékelt« Washingtonban Nyilván el nek tudatában nyilatkozta Strauss volt hadügymin'í terhez közel álló körök be szó szerint így: „Nem éri mes fáradságos utakon tör kednl az atomfegyverek i lettj befolyás gnegszerz-n^ Ehelyett inkább '‘egyék az Egyesült Államokat. e kétoldalú katonai szövets megkötésére. Ehhez megy mast a lehetőség. Ha viszc az Egyesült Államok ne lenne hajlandó ezzel a s" vétséggel messzemenő köteí zettségeket vállalni, akkor ő met ország késlekedés véli1 lásson hozzá saját atomhe erejének kiépítéséhezEh! kapcsolódik a tény, hogy shingtonban egyre nyíltabb beszélnek arról, hogy a N TO megmentése érdekében kell alakítani egy külön * vétségét. Nem vitás, hogv sósodban Bou.wro gondolni tehát ez is arra mutat, he az Egyesült Államok szer ben határozottan megnőtt NSZK jelentősége. Itt kell megemlítenünk « egy sokatnyjndó epizóc Arizonában ötszáz nyugat met repülőt képeztek ki éven át. A tanfolyam vél egy magasrangú amerikai ton a tiszt így nyilatkozott luk: „Ezek a legkiválóbb kók. Ha kiadnám a par csőt. akár egy hegynek is kivezetnék a gépet”. A m állapítás (bizonyára találó, hitleri Luftwaffe gyilkos p fáinak utódad nyilván « denre elszántaik, és ez tu dobképpen ráillik az ef bonni vonalvezetésre. Az tani fele1 ős politikusok i nagy hajlandóságot miutat' arra, hogy gépükkel nékirt jenek a hegynek. Bizon: hogy ez végső fokon nen hegynek, hanem a nyuga* met gépezetnek az össze lásáVal végződne ám d< történelem biaonvságté szerint az ilyen *,vál1a!k< sok” mindig mérhetetlen «K védést zúdítottak az emb ségre. Ezért olyan sú mindazoknak a felelős? akik atomfegyvereket, hf övezetet akarnak a veszi kalandorok kezére játszás játszott Rotterdam és Firenze lerombolásában) —, a bonni kormány megbízásából az elgondolást a párizsi NATO-tanács elé terjesztette. Legutóbb Lennitzer N AT O-főparancsnok „melegítette fel” az atomakna-tervet és a végrehajtásra közvetlen utasítást maga az amerikai hadügyminiszter adta ki. Jellemző, hogy a halálöve- zet-elgondolás a Német Szövetségi Köztársaságban is órlá sj felháborodást keltett. A határ menti vidékeken tüntetésekre került sor. Hamburgban olyan karácsonyfát állítottak fel, amelyet gyertyák helyett atomakna-makettek „díszítettek”. A Welt der Arbeit című lap pedig így írt: „A Trettner-féle tervnek semmi köze sincs a védelemhez, inkább öngyilkossági kísérletre emlékeztet. Ugyanilyen sikerrel ciánkálit is rendelhettek volna minden NSZK-állam- polgárnak és ez olcsóbb lenne". A halálövezet-elgondolás kronológiája magában véve is igen figyelemre méltó és az eddigi „menetrend”-ből komoly politikai következtetéseket kell levonni. Először Kai- Uwe von Hassel nyugatnémet hadügyminiszter és Trettner Bundeswehr-főfelügyelő léptek a színre. Utána bekapcsolódott a fejleményekbe az Atlanti-paktum, jelenleg peOly sok ékess2óló washingtoni cáfolat után ismét napvilágot látott a hír; mégis megvalósítják a nyugat-németországi halálövezetet, elhelyezik az atomaknákat az NSZK területén. A Spiegel című nyugatnémet lap értesülése szerint ezer akna már meg is érkezett. Ezeket „egyelőre” a különböző ottani amerikai gamizonok bunkerjeiben tárolják. A halálövezet létrehozásánál 1964 óta több hírhedt politikai kalandor bábáskodott Induláskor Kai-Uwe von Hassel hadügyminszter több hónapon át tárgyalt amerikai tábornokiakkal az NDK és Csehszlovákia határai mentén létesítendő atom aikn a-ö vezet tervéről, ami lényegileg any- nyit jelent, hogy egyetlep gombnyomással több millió embert pusztíthatnának el és hatalmas területet fertőzhetnének meg radioaktivitással. Később Trettner, a Bundeswehr főfelügyelője — (aki egyébként a második világháború idején döntő szerepet