Dunántúli Napló, 1966. január (23. évfolyam, 1-25. szám)
1966-01-30 / 25. szám
napló 1966. JAVTJÁR 96. 8 Napirenden: Mi lesz a lőtérre!? A Dózsa közgyűlésének a végén történt. Mátrai Géza egymásután olvasta a neveket és ár. Nagy Gyula elnök egy meleg kézszoritás kíséretében átadta az értékes tárgyjutalmakat a legjobbaknak. Köztük igen szépen képviseltették magukat a sportlövők. Hídvégi Ferenc, Dobra Sándor és mások. A fiatal Dobra a dísztárgy mellé ..ráadásul” három bajnoki aranyérmet Is kapott. Á közgyűlés résztvevői . minden megjutalmazottat lelkesen megtapsoltak. Kitűnő eredmények — A sportlövők megérdemlik, hiszen beverekedték magukat az ország legjobbjai közé! — hallottuk itt-ott a véleményt. A sportlövők eredményeire tehát joggal büszkék a pécsiek! Kár. hogy nem sikerült egy fényképet szerelnünk ezeknek a sportolóknak az „otthonáról’’, a külvárosi pályaudvar mögötti lő- térről. Ahol a Dózsa versenyzői naponta hosszú órákat töltenek, ahol az öttusázók és az MHS lövészköreinek legjobbjai gyakorolnak. Már amlkot tudnak. Téli időben hónapokig hallgatnak a sportfegyverek és a csuda tudja,. mégis honnan szerzik a jó tonnát tavaszra a sportolók? — Félek az elkövetkező tavaszi hónapoktól — mondotta a napokban az r. osztályú versenyek nagy felelősségét érző Hídvégi Ferenc sportlövő edző. — Nem a versenyzők hozzáállása . aggaszt, hiszen a személyi feltételek a legjobbakkal kecsegtetnek. Sajnos a technikai feltételek hiányoznak! Nem a fegyver, nem a lőszer, nem a sportruházat, erről gondoskodott az egyesület. A pálya, a lőtér hiányzik most néki. A lőtér? — Ez a lőtér a város szégyene. A palánk sérült, nincs kerítés, a lőállásbán szél esetén nem lehet. megmaradni és ag épület, amit a sportolók kényszerűen öltözőnek neveznek. Inkább egy putrihoz haeonHtl A fentieket Vértes József, az rns megyei elnöke mondotta. Hivatalosan egyébként ők a lő- t-r gazdái, de ehhez képest meg- I hetősen nekikeseredett hangulatban vannak’. Aki á klsállomfla mögött fárt, megérti őket Is. Ez a lőtér egyébként 1836'57-ben létesült, akkor a követelménvek- fiik meg is felelt. Hosszú évek s'rán azonban ott csak lőttek, ti 3 nem építettek, Így az eredeti épület összedőlt, a lőállásokban runy! víz gyűlt össze, hogy már- n ár horgászni lehetett bennük. A felszabadulás után társadalmi munkával a régi helyén egy új éoUlt. Igen szerény kivitelben. A tervezők és a kivitelezők sem ár* stak ej valami nagy hozzáértést. mert komoly versenyekre nem lehetett a létesítményt hitelesíteni. A „tordalai éve* IMft-ban elérkezhetett volna a ..fordulat éve”. A Dózsa központnak hárommilliós fedezete volt egy új pályára. Hiába kérték az MHS akkori vezetőit, hogy . adják át a területet. Mereven elzárkóztak. A milliók Győrbe kerültek ée az ottjárt pécsiek azóta Is fájó szívvel utaznak onnan haza. — Szűklátókörű, szerencsétlen volt az a károm év előtti döntési — ismerte el Vértes József a korábbi vezetők hibáját. A hárommillió tehát Győrbe került és a pálya gondjai most- már az MHS-re nehezedtek. Ügy tudjuk, hogy azóta 570 ezret beépítettek ugyan, de tervezési hibák miatt többek között az oszlopokat, Jelzőállást Is túlméretezték. Máskülönben 200—2S0 ezerrel ..megúszták” volna ezt a munkát, illetve a kerettel kétszer ennyit tehettek volna! Hiába tehát a félmillió. A golyófogó elégtelensége miatt a rendőrség már hárnmtzben letiltotta a lőtér használatát és sok Sok huzavona után csak minősített sportolók edzéseit, versenyeit engedélyezte. (Még akkor Is, ha saját sportolóiról van szól). Kerítés nincs, a lőálláson keresztülsüvít az északi szél, a lőállások nincsenek egészen szemben a Jelzőállásokkal és a tönkrement gondnoki lakást ma már Istállónak sem lehet hasznosítani. Van-e kiút? Vajon, van-e valami kiút a Jelen helyzetből? — Az MHS jelenleg nem tesz semmit, illetve téglát hordatott a területre. Mi a veszélyes területet közbenső feltöltéssel igyekeztünk biztosítani, a jelzőtáblák oszlopait betonokkal cseréltük ki és használt anyagból padlót raktunk a versenyzők talpai alá — így szerénykedtek a dózsások. Az MHS cáfolja, hogy semmit sem tesz. Vértes József mondotta: — Tizenötezer téglát, S0 mázsa cementet és más bontási anyagot szállítottunk Ki. A nagyüzemek közül az Ércbánya igazgatója ígért tavaszra munkaerőt és anyagi segítséget. Másutt is vannak lövészkörök, tőlük is segítséget várunk A városi tanács elnöke is Ígért 40 ezret azzal. hogy küldjük be a költségvetést. Ezt beküldtük. mire közölte, hogy pénzt adni nem áll módjában. Viszont kaptunk bontásra kijelölt épületet. A karhatalom sporttisztje már nemegyszer megjelent 40—50 katonával, hogy segítsenek. A határőröktől ts kaptunk ígéretet egy kis társadalmi munkára. Ha minden évben a keretünkben szereplő százezret beépítjük, bízom abban, hogy használható lesz a lőtér. Ezt szeretné és várja el joggal a Dózsa 52 fős sportlövő- szakosztálya, az öttusázók és az MHS lövészköreinek tagjai. Elvégre a sportlövészet nemcsak szórakozást, felüdülést, kikapcso- lödást biztosit, ennél Jóval több a Jelentősége. Honvédelmi sport Jelenleg tehát ez van! Nagyon, de nagyon kevés és aki kint járt a kisállomás mögött és látta őket, a sportlövőket, szorgalmukat, kitartásukat, fegyelmezett munkájukat, még Jobban értékeli eredményeiket. Ez a „munkahely" ugyanis 15—20 százalékot biztosan levesz a teljesítményeikből. Ezért van az, hogy a sportlövőikre Igen, a lőtérre viszont a legkisebb mértékben sem lehetnek büszkék a pécsiek! Tóth Zoltán Készülődnek az NB I. B csapatai A technikai képzés mellett az erőnlétre is naay gondot fordítanak a komlóiak Jó hangulatban az edzés előtt. Felvételünk a Komlói Bányám labdarúgóit mutatja a Uökönyősl pályán A Bártfa utcai általános iskolások is kedvelik a sportot Gyerekek népes csoportja tartott szíjra fűzött korcsolyákkal nap mint nap a Bártfa utcai Iskola felé. Délutánonként benépesült a kézilabda-pályán létesített jégpálya az iskola és a környék fiataljaival. Vidáman rikkáztak a Jégen, nagyokat nevettek egy-egy egyensúlyát vesztett társukon. Mindenki vidám volt, nem csoda, ha boldogan mosolygott a pálya szélén Jedlicska János testnevelő tanár. — Végre sikerült biztosítani tanulóinknak a téli sport-foglalkoztatását. Tanulóink nagyon megszerették a pályát, csak a szüi> kület vet véget Játékuknak. — Milyen prognm vár a közeljövőben az Iskola tanulóifjúságára? — Iskolánkban a téli Időszak alatt is rendszeresen folynak a foglalkozások. Mind a lányoknak, mind a fiúknak hetente 2—2 alkalommal úttörő sportfoglalkozáson, Illetve szakköri foglalkozáson biztosítunk mozgási lehetőséget.- Az ősz folyamán több sportágban rendeztünk házibajnokságot. Kézilabdában mind a nyolc felsőtagozatos osztály Indított leány és fiúcsapatot, négytusa versenyeinken pedig sikerült elérni, hogy a felmentettek kivételével minden tanuló aktívan részt vett rajta. Tavasszal gazdag sportprogram vár a diákokra Első Ízben rendezzük meg a kispályás labdarúgó-bajnokságot, amely Iránt máris nagy az érdeklődés. Ugyancsak tavasszal kerül megrendezésre a torna, négytusa és a kerületi kézilabda-bajnokság. Úgy gondolom, ezen egyenlő esélyeink vannak a többi Iskolával és teljesen nyüt lesz a bajnokság. A lányok szintén megkezdték felkészülésüket, Schwara Nándomé testnevelő tanár vezetésével. Igyekszünk a kerületi és a városi versenyeken eredményesen szerepelni. BGy. Az alapozás utolsó két hetéhez érkeztek a Komlói Bányász labdarúgói. Eddig már több mint 60 kilométer van mögöttük, januártól naponta kétszer edzenek. Csupán vasárnap tartanak pihenőt. A szakemberek egyöntetű megállapítása: ugyanolyan a megterhelés mint Tatán. Jellemző, hogy a lábtörésből nemrég felépült Lelovicson kivül egyetlen Játékoson sincs már súlyfelesleg. _ Az erőnlétre különös gondot kelt fordítanunk — mondotta Szőcs János edző. — Számítunk ugyanis azzal. hogy a technikai tudással párosulni kell a kitűnő állóképességnek is. Minden meccs nehéz lesz. hiszen régi gyakorlat már, hogy a „nagy csapatok” tekintélyét szeretné minden együttes megtépázni. Különben is tizenegy csapat vezetősége nyilatkozott úgy, hogy az első négy között szeretne végezni. Mi is a feljutást tüztük kt célul. Nem nehéz elképzelni, hogy milyen nagy versenyfutásra van kilátás. A mostani napoktól a szabadtéri foglalkozások száma növekszik. A labdatechnikai gyakorlatok végzése kerül előtérbe. Február 13-án lesz az első kétka- pus játék, a Pécsi Bányász n. ellen Újhegyen. A kék-fehérek nem rendeztek még komolyabb mérkőzést, de máris van a csapattól néhány sérült. Kiss kézsérüléssel, Sós Ínhüvelygyulladással, Garal és Bo- daj lábsérüléssel bajlódik. Nincs még edzésben a tavalyi magyar Ifjúsági válogatott kapuvédő, Buús György. December végén porc- műtéten esett át, Így a szereplésére valószínű csak áprilisban kerülhet sor. Az újak közül a fiatal Kelemen naponta egyszer jár edzésre, mert szakmunkásvizsgára készül. A másik három: Villányi, Bánfalvi és Göncz máris megszokta a megterhelő edzést. Szeretnének minél hamarabb bekerülni az első csapatba. — Erről győződhettem meg a többi labdarúgó esetében — emelte kJ az edző. — Valamennyien nagy szorgalommal dolgoznak s ha a sérültek rendbe jönnek, a mostani játékkedvből ítélve, kellemes gondjaim lesznek az összeállításnál. Különben az első öt mérkőzésünkből (Szeged, Székes- fehérvár, Nyíregyháza, Budafok. MÁV DAC) hármat Komlón játszunk. A sorsolás tehát nem rossz ... Qltmts eíl Az egyetemi, főiskolai kluboknak nemcsak a minőségi sport színvonalának emelése, a tömegsport szervezése, a feladatuk, de van egy olyan feladatuk is, melyről kevés szó esik. Évről évre sok-sokczei hallgató búcsúzik cl az egyetemektől, belecsöppen az élet tengerének kellős közepébe. Tanárok, orvosok, mérnökök vagy valamely vállalat gazdasági irányító szerv >lvan tisztviselői lesznek, akik két. tíz, száz vagy ezer tanftvány- nyal beszélgetnek, beosztottal foglalkoznak nap nap után. Nem közömbös, hogy az egyetemeinkről, főiskoláinkról kikerülő fiatalok miként vélekednek az élet különféle dolgairól, köztük a sportról. Hozza tudnak-e járulni lövő munkájuk során a felnövekvő nemzedék és országunk dolgozói gazdasági felemelkedéséhez életerős polgárokká történő neveléséhez. Nem mindegy, hogy képesek lesz- nek-e kommunista szakemberként saját Ismereteik hozzáadásával egyre fejlődő társadalmunkat szolgáink Vagy egyáltalán nem vesznek tudomást a hétköznapokról, napjaink problémáiról, köztük az egészséges életkörülmények kialakításáért folytatott küzdelemből. Nos, a sport megszerettetése, megkcdveltetése, igazi céljainak felismertetése egyik legfontosabb feladata az egyetemi sportköröknek. A Jövő vezetőinek véleményének ( formálásával felfogásuk tudatos alakításával megsokszorozódhatnak azok a lehetőségek, melyek a magyar testnevelés és sportmozgalom célkitűzéseinek megvalósítását elősegítették. Akik nem tartanak télen sem pihenőt Rovatunk mai és legközelebbi számában az egy évvel ezelőtt Indult sakkrovat évfordulójáról emlékezünk meg. Egy évvel ezelőtt azzal a céj-r kitűzéssel indítottuk meg rovatunkat, hogy a kezdők szintjén a sakkozni nem tudókkal megismertessük és megszerettessük a sakkot, míg a haladók szintjén a versenyzők elméleti felkészültségét segítsük elő. A kezdők anyagában először a sakkozás elemeit, Így a játék- szabályokat, a sakkfigurák értékét, majd a különböző mattadásokat Ismertettük. Később rátértünk a közeli és távoli oppozició, majd a különböző tisztek és gyalogok egymás elleni játékának tanulmányozására, végül a Játszma megalapozásának elméleti kérdéseivel foglalkoztunk. Szerkesztési alapelvünk azon szovjet nemzetközi nagymester véleményével egyezett, mely szerint az egyszerűbb technikai és taktikai elemek gyakorlása klasszis látékosok számára is elengedhetetlenül szükséges. így a kezdők anyagában sokszor a versenyzők részére Is tanulmányozásra érdemes anyagot Ismertettünk. A haladók anyagában elsősorban megnyttáselméleti kérdésekkel foglalkoztunk Különösen figyelmet érdzmel f Morra-cselről közölt tanulmány, melynek Ilyetén való feldolgozása sem a magyar, sem a külföldi Irodalomban nem Ismeretes Behatóan foglalkoztunk a feladványok elméiül Ismertetésével, majd Mieses szü- ) lelésének 100. évfordulóján rneg- 1 "rn’éyezést közöltünk Ismertettük a 20 magyar sakkbajnokság rtön- 1 lóiét, valamint a VIII. Aszialos- omlékvertcnvt megnyitáselmélet [tükrében. Fog! T óztunk továbbá a vtlágbajnokjelöltek páros mér- I közőseivel U. Ogy gondoljuk, hogy art a célt. melyet rovatunk megindulásakor kitűztünk, — sokszor a kissé szűknek bizonyuló terjedelem ellenére Is sikerült az eddigiek során megvalósítanunk. A sakkozásnak olvasóink körében barátokat, megyei .sakkéletünknek pedig — az. országos sakk értekezlete* elhangzott nyilatkozatok szerint — megbecsülést szereztünk. Kérjük kedves Olvasóinkat, hogy a sakkrovat megindulásának egyéves évfordulója (alkalmából a közölt anyagokról írják meg véleményüket és észrevételeiket. Közöljék rovatunkkal, hogy mely anyagok tetszettek legjobban, és a jövőben milyen jellegű anyagokat olvasnának legszívesebben. Észrevételeikkel és javaslataikkal elősegítik a rovat szerkesztésének munkáját. Egyúttal bejelentjük, hogy rovatunk megindulásának egyéves évfordulója alkalmából pályázatot hirdetünk az 1965. évben a Baranya megyei sakkozók által váltott legszebb, legértékesebb játszmákra. A részt venni szándékozók 1966. február 13-ig küldjék be rovatunk elmére a legértékesebbnek tartott versenyjátszmájukat, lehetőleg gépelve, vagy tisztán olvasható kézírással, tömör elemzéssel, a rovatunkban használatos lépésjelzéssel. A pályázaton a játszma adatait (világos és sötét neve, egyesülete, a játék helye és időpontja), valamint a beküldő lakcímét pontosan fel kel! tüntetni. Az elemzés elsősorban a iátékos salát elgondolásaira, terveire világítson rá. általános megjegyzések helyett konkrét változatokkal. Egy versenyző legfeljebb két tátszmávnl pályázhat. Az elbírálásnál a játszma színvonalát (beleértve a vesztes részéről, mutatott ellenállást) és a játszmához fűzött elemzés szakszerűségéit egy■ránt értékeljük. A legjobb hárem játszma díjazására a Megyei Sakkszövetség értékes könyvjutalmakat ajánlott fel. A nyertes játszmákat rovatunkban folyamatosan közölni fogjuk. * A haladók mai feladványa magyar szerző müve. Jól példázza azt a részletekig terjedő összhangot, amely a remekműveket Jellemzi. A feladvány minden része szorosan összefügg egymással, szerves egészet alkot. Ugyanez vonatkozik az egyes változatokra Is. amelyek a rész és egész tökéletes összhangját példázzák. A forma tökéletes zártságát érzi az ember, amelyen a legkisebb változtatást sem lehet tenni, mert nkkor az egész mű megsérül. 27. SZ. TF.LKES I. Skakbladet, 1934. n. dfl 'Mi í •*B; A. " w * A '■% fit a í & * \MÁ * a U X í n 1 m x is Világot Kh6. VgS, Bel. Fd7 és h2, Hbfi és fa, gy: a4, b3, e4, d5. d(S (12 figura). Sötét: Kc5, Val. Bbl és c2, F7i8, H<13 és e4, gy: a3, b4, e2 (10 figura). ' Világos Indul és a harmadik lépésben mattot ad. Beküldési határidő február 8-a vasárnap A haladók 20 az. (LOYD) fcl- •dványának nityj! láaa: I. Kf3! V A’tozntnlc: n) 1. —t Kfl: * Frtl4- Kg3 J. Fg4, Kh4 4. Ff2 matti bj k —> «4 *. Kg4:. Kfl L pyu matti IV11 11-1II1“ cXA AUL, X1B a DpUil társadalmi munkásai a szurkolókkal együtt pihennék át a téli Időszakot? Ml lenne a tavasz' versenyekkel, a beinduló bajnokságokkal. ml történne az egyél sportfeladatokkal? A sportszövetségekben télen sincsen holtidőszak. Legfeljebb kevesebb alkalommal Jönnek össze kevesebben a különböző bizottságok tagjai, de munka mindig akad. Ilyenkor már ültetni kell az egyes versenysportok magvait, hiszen márciusra már nem Is palántákra, hanem erő telje* hajtásokra van szükség. Itt van mindjárt a labdarúgó- szövetség. Amikor megkérdeztük a szövetség főtitkárát a most folyó munkákról, tennivalókról, Gálost Ferenc annyit sorolt fel, hogy alig tudtuk Jegyezni. Van munka télen is «- Évek óla problémát jelentett például az NB-es tartalékcsapatok foglalkoztatása, amit végre sikerül megoldani. A Komló tartalékok és a pécsi NB 11., NB 111. tartalékcsapatok, valamint a Pécsi Honvéd második csapata mellé jelentkezett a Mohács Is azzal, hogy inkább erős csoportban szeretne szerepeint. mint otthon a járásban. Így 9 csapattal háromfordulós „Tarcsl" bajnokságot írunk ki. Komoly küzdelmek várhatók. Hasonlóan érdekes, amit a Járási legjobbak foglalkoztatásáról hallottunk. Az eddigi „kiemelt” és megyei n. osztály helyett három összevont Járási I. osztályú bajnokság Indul a mohácsi, siklósi és pécsi körzetekben a csapatok utazás és más szempontok szerinti csoportosításban. A három bajnok felkerül a megyei L osztályba. örvendetesem megnőtt az érdeklődés a labdarügó MNK lránt, főleg a Járásokban. Jóval többen neveztek, mint tavaly és a kiscsapatok most Jól Járnak, hiszen megyei I. osztályú csapatokat sorsol hozzájuk a szövetség, és amelyek továbbjutnak, a Szabad Föld kupa keretein belül is szerepelnek. — A nevezési határidő január SÍ, tehát hétfőn estig még lehet jelentkeznil — hallottuk a szövetségben. Talán érdekli a szurkolókat, ha elmondjuk, hogy újra sorrake- rülnek a megyék közti Ifjúsági tornák, amelyben Baranyának nagy hagyományai vannak. A szövetség már felszólította a klubokat. hogy Jelentsék be az általuk számításba Jöhető tehetséges Ifiket. ' Cálosl Ferenc lelkendezve beszélt a most folyó Játékvezetői tanfolyamról. A Jővő játékvezetői — Sok fiatal jelentkezett, akik rendszeresen hallgatják az előadásokat. Ügy számítunk, hogy mintegy harmincon vizsgáznak majd sikerrel és ez kitűnő vérfrissítést jelentene. Még egy nagy 'újság: Baranyában egyedülállóan I egy csinos női jelöltje Is von o i játékvezetői testületnek' Beszélgettünk a kézllabd »szövetség vezetőivel Is. Buzánszky Béla ár. megyel elnök szerint s téli Időszakban kevesebben keresik fel a hétfői szövetségi órákat, ezért panaszkodnak Joggal s teremkupa csapatai, hogy még nincsen tabella! — Nem kis munka a hét csoport mérkőzéseit figyelemmel kísérni és az eredményeket összesíteni. örülünk, ha a küzdelmek zökkenőmentes bonyolítását biztosíthattuk. A résztvevők, vezetők elégedettek a Dunántúli Napló kupamérkőzések fegyelmezett, sportszerű légkörével. Főleg azzal, hbgy ezek a nagylramú küzdelmek remekül szolgálják a tavaszi felkészülés munkált Is. _ Átszervezzük a megyei bajnokságot. — újságolta a szövetség elnöke. — Egycsoportos lesz 12 csapattal és véleményünk szerint erősebb, jobb, mint a Budapest I. osztályú bajnoksági A Jelek szerint Javul a Játékvezetői Bizottság munkája Is és ez bizony ráfér a kézilabdázókra. Győrből visszatért Kiss László, aki a korábbi években igen agilisán dolgozott, és akitől most Is sokat várnak a szövetségben. Fő g ond az utánpótlás Nemcsak a labdajátékokkal akartunk bizonyítani, ezért Idézzük az atlétákat Is. Villányi Nándortól, a megyei szövetség főtitkárától hallottuk, hogy a napokban tartották meg első elnökségi ülésüket. Ennek egyik határozataként hamarosan összeállítják majd az elnökség éves programját. Az i9«6-os versenyek technikai lebonyolítása különös gondot nem Jelent a megye kitűnő szakembereinek. — Főgondunk az utánpótlás kérdése. Azt akarjuk, hogy az ifjúsági seregszemlék, a 15—17 évesek kiválasztó versenyei a ta- valyinál is jobban sikerüljenek és ennek eredményeként minél több tehetséges baranyai fiatal kerüljön el az edzőtáborokba és Tatára. Lehetőleg ne csak Pécsről, hanem a járásokból Is, ahol eléggé stagnál az atlétika. ' A közvélemény érdeklődéssel várja Baranya válogatottjainak idei I. osztályú szereplését Is. A szakvezetők azt szeretnék, ha a női csapat tartaná tavalyi közep- helyezését és a férfiak Is feljebb kerülnének. Érdekes tervről hallottunk. Siker, siker után *- A Béke Kupát és a Vidék serlegét végleg megnyertük, ezért idén új verseny kerül kiírásra. Ügy hallottuk, hogy ellenfeleink megelégelték Baranya állandó sikerét, ezért azt kérik, hogy külön serleget kínáljanak fel a férfi és külön a nőt csapatok-ak. Eddig Baranya ereje abban volt, hogy a két csapat együttes eredményét nem tudták túlssdr-i- a'ni. Ezentúl mindenesetre jóval nehe- zebb lesz de ha nem ta'é'ho- zunk nálunk széthúzással és senki sem szítja az ellentéteket, képes lehet Baranya a kitszerat győzelemre 1» — vélekedett Villányi Nándor. Mai sportműsor Kézilabda. Dunántúli Napló Kupa-mérkőzések a PVSK-csamok- ban: Siklósi . Kesztyűgyár—Felsőfokú Vegyigépipari, n. o. férfi, 13.00. Bányász A.—Meteor B. Ifi leány, 13.35. Gépipari—Bányaipari, rözépf. fiú, 14.00, Sellye—Meteor CL n. o. női. 14 35, Dózsa II.— ifagyharsány, H. o. férfi. 15.00, Hasas n. Bányász—Naevharsány. T. o. női, 15.85, Ércbányász—Pécs- izabolcs. I. o. férfi, 10.00, Sziget- zár—Porcelángyár, I. o. női, ! 15.45, Dózsa—Tanárképző I. O. j ’érti. 17.2«, Bóly—Meteor, I. o. I tői. 18.05. Bóly—Kesztyűgyár n. ] i, férfi, 18.40. Porcelángyár—Va- ias IT. Bányász, n. o férfi, 19.15. ! foltők—Közg. Kér. Ifi leány. 19 50. Snfr.Onari—Vegylgéoloart. középf. lú 20.15 . 508-as ITSK—Bányaipari 1. Ifi fiú 20.30. Labdarúgás. Előkészületi mér- ' lőzés' PVSK I.—PVSK n.. PVSK- tálya 10.00. Kosárlabda. NB I. mérkőzés: •VSK—Soproni MAPC férfi. PV- K-csamok, 10.00, Baranya Kupalérkőzések: PVSK I.—Szigetvári ’M. n. női. PVSK-esamok. 8.30. Icbács—Komlói Bányász, férfi, ’VSK-csarnok 11.30. Siklós—Uj- «"'•sekalla Ifi női Slk'ós 10 00. Rdolabdu. Terem Kupa női mér- 1 őzének a PEAC-csarnokban: Jaus m.—Keszü. 8.30. #Januc I — •ózsa. 8.13, Janus II.—Dózsa. >.00. Élelmiszer—Szolimán, 10.43. lklós—Janus n. 11.30. Cse’adncs Országos vidéki trióig! »gvénl *4nlnok«*e s Pécsi I ózs* versenyzőinek -ászvételé- •’ " > 9 oc zssstaítie.uMi. íubLtu. -gyénl erseny a Pécsi Srrbányász és a I EAC versenyzőinek részvételért. Szombathely, f.M. *