Dunántúli Napló, 1966. január (23. évfolyam, 1-25. szám)

1966-01-04 / 2. szám

m*. JANUAR 4. napló 5 Bővítik a Sellyéi ., technikumot Jelentős beruházásokkal ejlesztik a Sellyéi Mező- "azdasági Felsőfokú Tech­nikumot, hogy az idén szep­temberben már a harmadik ^turnust” is fogadhassa. Je- ^nleg első és másodéves jlallgatók tanulnak az inté­zetben, szeptembertől pedig j|tár végzős növendékek is (ísznek a hároméves okta- dá«-t biztosító iskolában. Há­ljam és fél millió forint .^öltséggel munkagépeket vá­sároltak, s használt erőgépe­det szereztek be, hogy a kp Ugatok a szerelést tanul­ok. Elektromos próbapa- jpk, fúrógépek, a mezőgaz­daságban használatos leg- jabb erő- és munkagépek y■sitik a hallgatók oktatá­st « a tanügyi épületet egymil- ó forintos költséggel meg­adják és két, egyenként "Ó személyes tantermet ala- jjítanak ki. Az új tantermek valamint a biológiai de- Stővel ellátott szennyvíz- Jfvezető is szeptemberre ké­lül el. j lösszel már 180 hallgatója ■sz a sellyei felsőfokú tech- jjkumnak és ugyanennyi äi Igatót lesz képes befogad- tt a diákotthon Is, amelyet -ötmillió forintos költséggel Vakítottak ki az egykori dtstélyban. á 41 Fe szével agyonütötte ;; nevelőanyját ^Családi tragédia történt Jnuár 1-én délután fél 2­or Kővágótöttösön. A fiatal- >rú B. Irén fejszét raga- re*tt és nevelőanyját, a 42 J}es Orsós Pétemét a jobb n •.illan megsebesítette. Az •tftés olyan mélyreható volt, ’Jigy Orsósné meghalt. A ,Jndőrségi vizsgálat folya­matban van. A haladás élharcosa Pécsi szeizőtől megjelenik dr. Doktor Sándor életraiza A Kossuth Könyvkiadó táv­lati terve már korábban je­lezte. hogy könyv készül dr Doktor Sándorról, aki 1901— 1921 között élt Pécsett és mint kiváló orvos valamint a munkásmozgalom kiemelkedő alakja egyaránt elismerést, megbecsülést szerzett nevé­nek. A könyv szerzőjétől, [gaz Sándortól, az MTI Baranya megyei szerkesztősé­gének vezetőjétől érdeklőd­tünk — mindenekelőtt az életrajz jellegéről, azaz mű­fajáról. Tudományos monográfiát ír­tam. tehát a kortársak visz- szaemlékezéseire, korabeli sajtóközlésekre, levéltári do­kumentumokra és természete­sen dr. Doktor Sándor írásai­ra — tudományos tanulmá­nyaira, publicisztikájára, kéz­irataira, naplójára, emigrációs leveleire stb. — támaszkod­tam. Az első és egyetlen szempont volt a hitelesség. Az adatok felkutatásában szá­mottevő segítséget kaptam dr. Hajdú Gyula egyetemi tanártól, Szabó Gyula mu‘ zoológustól, dr. Babies And­rás kandidátustól, Szita László főiskolai tanártól és — Jugo­szláviában — dr. Lobi Árpád újvidéki történésztől. — Az életrajzban egyébként dr. Doktor Sándor munkásmoz­galmi tevékenysége dominál, de érintem orvosi tevékenysé­gét is,, amennyiben ez össze­függ társadalmi célkitűzései­vel. — Milyen pontokon találko­zik dr. Doktor Sándor mint orvosnak és mint haladó tö­rekvések élharcosának tevé­kenysége? — Dr. Doktor Sándor elő­ször a hozzá legközelebb álló területen arvosszodológiai írá­saiban jegyezte el magát a társadalomtudományokkal. Er­ről a platformról kiindulva bővült, teljesedett ki szocio­lógiai munkássága és .jutott el a tőkés társadalom egé­szének bírálatához, sőt az el lene folytatott tevőleges harc­hoz. — És meddig jutott el esz­mei meggyőződésében? Arra gondolok, hogy dr. Doktor Sándort, számos kortársa olyan nagyműveltségű polgári hu­manistának tartja, aki nem vált kommunistává. — Ez az álláspont abból adódhat, hogy — objektív okok miatt — nem ismerték Doktor Sándor teljes élet­útját. Dr. Doktor Sándor 1864 január 4-én született és 1945. november 7-én halt meg, te­hát hosszú, és eseményekben gazdag történelmi korszakot ért meg, nagy utat járt meg, amíg kommunista meggyőző­déséhez eljutott. A Pécsre ke­rülése utáni első években még az evangélikus egyházban presbiterként tevékenykedett, vallásos esteken utópista szo­cialista eszméket hirdetett, hogy utána mint szabadgon­dolkodó, polgári radikális, szabadkőműves és a munkás­ság marxista tanítója folytas­sa. Ezek az állomások azon­ban dialektikusán követték egymást: a megjárt úton visszafelé soha nem lépett, a dolgozó osztályok ügyéhez pillanatra sem vált hűtlen­né. Amikor 1919. március 21- én győzött a Tanácsköztársa­ság, már jól képzett és esz­meileg szilárd marxistaként állt a proletárforradalom ügye mellé, és élete végéig kitartott annak harcosaként. — A nemzeti hadsereg be­vonulása utón, 1921. augusztus 20-án dr. Doktor Sándor is Jugoszláviába emigrált. Mi­lyen új, eddig ismeretlen ada­tokat küzdi életének erről a szakaszáról az életrajz? — Az emigrációban az ille­gális JuKP tagjaként foly­tatta munkásmozgalmi tevé­kenységét. Működési területe volt az egész Vajdaság: or­vosként járta a városokat falvakat, és ennek leple alatt végezte sokrétű pártmunká ját: szemináriumokon, rayon vezetők összejövetelein nevel­te, tanította á párt tagjait, kádereit, a tartományi párt­vezetőség összejövetelein vett részt, dolgozott a párt sajtó- orgánumaiban és állandóan nagy összegekkel támogatta a nehéz körülmények között dolgozó pártot. Az illegális pártmunka sok ötletet, találé­konyságot igényelt: volt, ami­kor az újvidéki szabadstran­don „vidám társalgást” mű­velve komoly pártügyeket vi­tattak meg. máskor a Sza­badka melletti palicsi tó kö­zepén, csónakos találkozó ürügyén tárgyaltak, olykor pedig „névnapokon” disznó­toros vacsorák örve alatt jöt­tek össze. Míg nappal orvosi munkájának és gyakorlati pártmunkájának tett eleget, éjszakáit szüntelen olvasásra, tájékozódásra és írásra hasz­nálta fel. Az 1922—1940 kö­zötti években alig található Jugoszláv és magyar terüle­ten olyan haladószellemű fo­lyóirat, melyben ne jelent volna meg marxista szelle­mű írása. — Végűi még egy kérdést: milyen terjedelmű lesz az élet- raja és mikor Jelenik meg? — Mintegy 200 oldal terje­delmű lesz és 30—35 fény­kép Illusztrálja. A szerződés a Kiadót a négy éven belüli megjelentetésre kötelezi. A képernyő' ---------előtt Nem v életlen, hogy az utóbbi években, különösen pedig körülbelül .rét év óla az egész ország közvélemé­nye fokozott figyelemmel szokta várni a Televízió szilveszteri komplex műso­rait, nemcsak azért, mert az otthon szilveszterezőknek a képernyő kellemes, ké­nyelmes és könnyed szóra­kozást nyújthat, de ezeket a műsorokat a nagy premie­rek izgalma is szokta kí­sérni, egy-egy részlete, csi- pősebb megjegyzése utána hosszú ideig beszédtéma, egy-egy jellegzetes alakja továbbra is megmarad a köztudatban. A mostani szilveszteri mű­sor ezeket a kitűnő emlé­keket sajnos kissé megté­pázta. Az egyik lap kriti­kusa nem kevés iróniával jegyezte meg a Szilveszteri vacsora keretjátékáról, hogy telerecording-íze volt. Ez nem csak a keret játékra ér­vényes, hanem többé-kevés- bé az egész műsorra, amely úgy szemre, a műsorban je­lentősnek, újnak és változa­tosnak tűnt, a valóságban viszont nehézkes és vegyes ismételgetése volt a korábbi produkcióknak. Körülbelül kéit hónappal ezelőtt jelent meg egy szil­veszteri hír a magyar sajtó­ban: már dobozokban van a Televízió szilveszteri műso­ra. A néző ekkor kissé meg­hökkent, két hónap az mégis csak hosszú idő s ha okó- ber végén a műsor már do­bozokban van, akkor mikor DUNANTOLI napló az MSZMP Baranya megyei Bizottsága as a megyei .akáca Főszerkesztő: Vasvári Perese Szerkesztőség Pécs, Bunyadl János út U. Telefon: 15-32. 15-33. 21-60. 26-12. «0-11 - Belpolitikai rovM: 21-8K Kiadja: a Baranya megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Braun Károly. Kiadóhivatal: Péca. Hunyadi út 11. Telefon: 15-32. 15-33. 21-50, 98-22 Ml. Pécsi Szikra Nyomda. Pécs. Munkácsy Mihály utca I# _______•■ '* _________Felelős vezető: Melles Rezső._______________ Te rjeszti a Magyar Posta. Előfizethető s helyi postahivataloknál és kézbesítőiméL Előfizetési díj 1 hónapra 12.— Ft. — Indexszám: 25 054. I forgatták? Legalább plusz tárom hónapja S mikor ír- ák? Ennél is régebben. . Vlindez bizony alaposain neglátszott a képernyő mű­során. nemcsak ismerős ála­tok bukkantak fel a? est ólyamán, ez nem baj. de ismerős varációk és helyze­tek is. Régi dolog: van amit meg lehet ismételni több­ször is, de egy kabaréíró sohasem ismételheti meg a vicceit. Gobbi Hilda és Ma­jor Tamás műsora az ismét­lésektől éltekintve is tet­szett. A szerkezet monumentali­tása csak a papíron lenyom­tatott műsorban tudta az embert megragadni. A való­ságban, a képernyőn ez a szerkezet szétfolyt, látszólag mindenből akart valamit nyújtani a néző számára s végül kiderült, hogy alig nyújtott valamit. Ami pedig az időbeosztást illeti, ezzel a Televíziónak ugyan nem sok szerencséje van, évek óta nem sikerül eltalálni pontosan az éjfélt. Amit hiányoltunk a szil­veszteri műsorból tehát: több és frissebb közéleti hu­mort, a humor változatossá­gát, a szellemességet és a korábbi évekhez hasonló színvonalat. Nem a néző fö­lösleges elégedetlenségéről van szó, hanem a korábbi évek színvonaláról, ami fel­tétlenül kötelezi a Televízió szerkesztőit. Az ünnep két további nap­jának műsora sok meglepe­tést ugyan nem tartogatott a néző számára, különöskép­pen ha beleszámítjuk a kel­leténél kissé több ismétlést, de Jó szórakozást jelentett a szombati Qualiton-koktél, s a vasárnapi műsorból Psota Irén húsz perce, amikor. Brecht-song-nokat énekelt, a az év egyik legjobb, ha nem a legjobb magyar filmvígjá- téka: A tizedes meg a töb­biek. <T) »• •••*£££ j&tofa&hti'Cl'C'tC'S'C'lc £ LET BE 18! | k »<* irt* 18 JTA kárpitot, Pécs, ,,tfyoá utca II. «ám Útitáskák, válltáskák. | tilsait sertés eladó.- - ii,|8 sportzsákok, hátizsá- ; Málomi út balra. III. * kok. légitaskak, ra- 1 dülöúton bemenni, 6. gyogó színekben, kivá- hás. ló minőségben kapha­tók. Task a boltban. — Rákóczi út 40/1. ti““ etj a ön helyett Is dolgozik a ií^EMPO KSZ! ^Találkozók. bankettek, ^esküvők stb. Í endezése: 3 ECS> ;üljallai utca 22. TELEFON: 60-S4. ___________ if cdi hasban üres a^jn-konyha albérlet- n^kiadó. „Piros ró- no»' jeligére a Hu- núái úti hirdetőbe. n fin bejáraté albérle- n-—^ kettő see­kiadó. Beköltözhető kétszobás öröklakás eladó. Hu­nyadi János át 1. — Széchenyi tér. Wébel Vennék egy táskará­diót. Alkotmány u. 77. PlK-szálláa. Prank. BÚTORÁT ha régi vagy rozoga, el ne pa­zarolja. Alpár újjá­alakítja. Tekintse meg átalakított bútoraimat. Alsó balok ány u. 41. Egyssoba- konyha, mel­lékhelyiség áprilisi beköltözéssel eladó. — Pécs-U rög, Fülemüle u. használt, 1500-as —irgapadot keresünk ♦ételre Damja- Tra, Koeármls­Alumlnlum, va­lamint nehézfém öntéseket vállalunk rövid gyártási határ­idővel vállalatok éa szövetkezetek részére. PÉCSI VASAS SZÖVETKEZET ÖNTÖDÉJE Pécs, Fürst S. u. 42. Réti széna eladó. — érdeklődni: Boros a. 3. Nagyárpád. Kétsaoba, Osaskomfor­’M. _________ u házaspárt TafT t /lányos őreget él-__ lá tnánk lakásért too, új családi hás ■ életjáradékra in- beköltözhetően eladó, „.-tanárt. „Szak- Pécs. Kovácstelep, Le- JeUséra a Hu-Mandula a. 14. llAl üti hirdetőbe. |___________________ fl ánnóawui új, mo- Saalsrfüréeei vess a i c**rt® Mgt« érteal­FeSőiiwtam j «•: »értő 4. tele­li tf s l- ---­i el l atos oáST' Tehenész, házaspár ter­melőszövetkezetben — szarvasmarha gondo­zását, fejősét vállal­ná Január 16. be­lépéssel. Ajánlatokat: „Tehenész” Jeligére a Jókai utcai hirdetőbe. Eladé'6 mázsa iszap- szén 20,— Ft. mázsá­ja. Ugyinitt ágy, asz- j tál, toalett-tükör is eladó. Pécs, Bajcsy- ZsiUnozky u. 8. Ka- ráülné.-----X--------------­Mag ányos, Idős néni kis család háztartásá­ra ajánlkozik, vidékre Is. „Bentlakásos” Jel­igére a Sállái u. bír- ! detőbe. Eladó Siklóson 1 pár ló, gumis kocsival. — Gazsi István. Eladó Siklóson kettő­ezer négyszögöl szőlő. 1 háromszáz db részben | termő franciaba­rack fával. azoba-komy- na lakható présházzal, 1 továbbá egyezerhárom- ! száz négyszögöl szőlő. I Lafkovios P41, Ber- issoyi n * I. Autó­kárpit 6a belső KoraltlsztltA» TEMPO KS2 Péti, Tettye a. 16 TELEVÍZIÓ mosógép rádió javítás. Hoh- marun. Aradi vértanúk útja 11. Telefon: 43-38 Házhoz megyek. Kom bí ná ltszek r ény szép kivitelű, garnhú- ! rával is eladó Klein asztalos. Pécs. Fel- * sővámhéz u. 33. NagytéljeAÍtményfi ak­kumulátortöltő dinamó eladó. Sőrház u. 9. Magaslati úton kora­tavaasral épülő 4 la­kásos tár&asházba tár­sat keresünk. Kp. 65 ezer + . telek. Érdek­lődni Bajusz István, Ujmecsekalja 101. Pos­tával szemben 17—19 óráig. Mosógépét félévi jótállással gyorsan, szakszerűen javltjuk. Kovács gépműhely, — Rákóczi út 48. Tele­fon: 26-48. Fehér’ szőrme kuli­bunda, pelerin és bo­leró esküvőre kölcsön­nés, Teréz u. 6. Hálóbutorok, konyha- , i bútorok, garnitúrák, rekamiék, ágybetétek, egyéb príma bútorok • olcsón vásárolhatók: , Soóky bútorüzletében, i Zsolnay út 1. Kézbesítő állást vál­lalnék 1200 havi fize­téssel. „1000” Jeligére a Sáliul u. hirdetőbe. .Bútoroséit szoba fia- ! tál dolgozó házaspár részére kiadó. 5 ezer forint előfizetéssel. — j Pöea Lajos u. 33. Modern, 9 darabos cseh szobagamltúra eladó. Balogh, UJme- ícsekalja, 102. ép. — Tel.: 60—40/861 mei­;'*• ' •_ ___ ! C j (beffltetlen) MBA- j KALOR 602-es . olaj- kályha eladó. Dankó .Pista u. I. I Garázs kiadó-. Mártí­rok úton. Érdeklődni: Tamási, Mártírok u. ,42. sz. halálozás Fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett fiam, édes­apám, testvérünk, sógo­runk, HEGEDŰS GYULA 59 éves korában elhunyt. Temetése január 5-én négy órakor lesz a központi te­metőben. A gyászold csa­lád. január 2-án csendesen el­hunyt. Temetése csütörtö­kön 3 órakor lesz a Szt. Mihály kápolnából. Gyá­szolják gyermekei: dr. Ná­dor Lajos, dr. Nádor Fe­renc* dr. Majorossy Kál­mánná Nádor Mária, dr. Nádor Tamás és családja­ik, 11 unokája és 7 déd­unokája. Fájdalommal tudatom. Fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férjem, hogy PITZ FRANCISKA HORVATH LAJOS nyug- a Xavér utcai Szociális díjas, 73 éves korában el- Otthon gondozottja el­hunyt. Temetése Január 5- hunyt. Temetése szerdán én, szerdán fél 4 órakor 2 órakor lesz. lesz. Gyászoló özvegye. .. Édesanyánk, SZABÓ MA­Mélységes fájdalommal ria, pécsszabolcsl lakos, tudatjuk, hogy forrón sze- elhunyt. Temetése szerdán retett, drága feleségem fél i órakor lesz a pécsi édesanyánk, MARFI 1ST- köztemetőben. A gyászoló VANNE. Nagy Rozália, éle- család, tének 65. évében elhunyt. Szerdán fél 12 órakor kl­Fájdalommal tudatjuk. Megtört szívvel tudatjuk, hogy felejthetetlen, drága Jó férj, édesapa, testvér és rokon, LEPOLD BÁLINT nyugdíjas, 63 éves korában elhunyt. Temetése január 5-én 1 órakor lesz a köz­ponti temetőben. A gyá­szoló család. Fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férjem, édes­apánk, apósunk, nagy­apánk és kedves rokon POLGAR FRIGYES hosz- szú betegség után, 62. élet­évében elhunyt. Temetést január 5-én, 3 órakor lesz a központi temetőben. A gyászoló család. Fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett testvér, nagynéni, ÖZV. GEDEIST VANNE, Augsberger Teré­zia, MAV-nyugdijas özve­gye, 67 éves korában el­hunyt. Temetése Január s-én, szerdán fél 3 órakor lesz a központi temetőben. A gyászoló rokonság. sérjük utolsó útjára a köz- hOB7 szeretett Jó férj édesapa** ^pós^nagy api* é-s ból. A SYászoló család. kedves rokon, DR. SZVI­TAN KAROLY, berkesdl Mélyen megrendülve tu- körzeti orvos 65 éves korá- KÖSZÖNOTNYILVANITAS datjuk, hogy a legönfetál- ban elhunyt. Temetése Ja- dozóbb édesanya, szeretett nuár 5-én, szerdán fél 2 anyós, jóságos nagyanya órakor lesz a pécsi közte- és dédanya, OZV. NÁDOR metőben. Minden külön LAJOSNÉ, Vasváry Flóra értesítés helyett a gyászoló életének 87. évében, 1966. család. Ezúton mondunk köszö­netét, akik szeretett férje­met és édesapánkat, dEH (Schmidt) JÓZSEFET utol­só útjára kísérték és rész­vétükkel mély fájdalmun­kat igyekeztek enyhíteni. Külön köszönetét mondunk nirdi ismerőseinknek és regi barátainknak a készséges segítségért. A gyászoló család. Ezúton mondunk hálás köszönetét mindazoknak, akik szeretett halottunk. OZV. KOLBERT JANOSNL temetésén megjelenésük­kel, koszorúk, virágok kül­désével fájdalmunkat eny­híteni Igyekeztek. A gyá­szoló család. ' Hálás szívvel köszönjük a részvétüket mindazok­nak a rokonoknak, jóbara- toknak, ismerősöknek és utcabelieknek, akik drága feleségemet, édesanyánkat, anyósunkat, PALFA1 FF- RENCNET utolsó útjára kisérték és koszorulkkal, virágcsokraikkal, részvét­távirataikkal nagy fájdal­munkat enyhíteni Igyekez­tek. Külön köszönetét mondunk együttérzésükért dr. Horváth Tivadarnak, a gyárvárosi nőtanác«- nak, valamint az MT1- szerkesztöség és a 2-es sz. cukrászüzcm valamennyi dolgozójának. A gyászoló család. Eladó 1 »«tét háló- Házhely Őéltcsi bódé- Coleniil . uobabútor. 1 kihúz- nál négy lakásos, két­Kálonbejárató bútoré- '.ható asztal, I gyerek- szintes társasházra tor eladó Hftrház a. 9. 1 darab • ▼ akkumu­látor. 84 Aó-ás eladó | SOrház u. I. kisgyermek gondozá­sát lakásomon egész nétre vállalom. III. Iker. Nefelejcs u. 13. zott ■ helyiség, magá­nyos személynek, rsgy , házaspárnak kiadó. — Engel» u. 44/1. ' Hízott ....sertés eladó , Kertváros, Tólgyee u. ágy, 1 celliár, 1 fest- engedéllyel eladó, ár­mány. Pécs-UJmecsek- deklódni: Pécs, Már- alja. Páfrány u. 23/a. Itlrok u. 38., em. ni. 1». ---------------------------— __________________Bútorozott szoba fcl­ny elvoktatás adó 2 személynek 1108­azemélygépkocsl 13 000 forintért üzem­képes állapotban el­adó. Kovács László, Pécs, Nagyszkókó 39. Angel . kezdőknek. haladók- eggy házaspárnak. — Eladó egy törzskőny- nak, közóplskolasok „ .vezett, fiatal vemhes korrepetálása. fordí- ^raeklődée. Zerge u. tehén ócsárd, Koö- tá«. Telefon: 26-04, ,26/1. 17 6ra után Isuth u. 106. I mellékállomás 87. 'Kálináraknál. Egynob» konyhái, csa­ládi hás azonnal be« kőltöLhetőer. eladó. — Pécsbánja telep, Isten­eid ás völgy 18. Komló, Akácfa u. 11. se. Ikerház eladó. Ket­tő és egy család ré­szére la. Mindkét la­kás két szoba, fcazkom fartőé, garáai éa mel­OLCSÓ háló, ra- kamlé, konyhabútor, hirooi&jtöa szekrény, sodronyok, heverő, mat rácok eladók. Alkot­mány u. 7. Kisbútor- , üzletben. I’éképülettel. I Riadnánk, vagy elcse­rélnénk 2 sióba, össz­komfortos családi há­zunkat balatonfüredi, vagy fomyodl 3 szobád Ittasakon) íortoe családi I házért. Ugyanott egy l Skoda Octavla Super 29 000 km-rel eladó. IPéoi, Marx u. 4. Ou­|tayr___________ .Kisip ari oíajkályha eladó. Kertváros, Ke­letül út 27. {Hányáét u. 96. ss. házrész, kétszobn, mel lékhely iségek kei beköl­tözhetően betegség miatt eladó. Megte­kinthető mii.donrap délután 3-tól 6 óráig. I *1*6 osnngó. ______ Ela dó 60C négyszögöl szőlőterület. FácandÜ- lő 4. s*. alatt, a 37- 66 busEvégállomáwAl. Kút van. Érdeklődni üehet du 2 órától. :kisiparosok A KlOSZ és a Vasmnszaki Nagykereskedelmi V. leértékelt árukból eV ke* *4 V»* n U cipészek, asztalosok, lakatosok, vízvezetékszerelők, villany- és motorszerelők! anyagbörzét rendez a KIOSZ (Pécs, Rákóczi u. 24.) székhazában 1966. fan. 4 7-ie". 12 - 19 óráig Most clőnifősen vásárolhat!

Next

/
Oldalképek
Tartalom