Dunántúli Napló, 1966. január (23. évfolyam, 1-25. szám)
1966-01-23 / 19. szám
3 napló 1966. JANUAR ** Választások után, új feladatok előtt Látogatás a lila-fehéreknél Napi két kemény edzésen alapoznak a Dózsa labdarúgói Amikor az ötvenöt perces megállás nélküli, ahogy divatosan az elmúlt esztendőkben mondták, „non stop" foglalkozás után Bdrd Bertalan, a Tanárképző Főiskola kitűnő testnevelő szakembere engedélyt adott a pihenésre, a játékosok . az irgalmatlan munkától fáradtan Bitek le a padokra. Erőgyűjtés a tornateremben — A foglalkozás első része után rövid pihenőt tartunk, azután jöhetnek a gumikötelek, meg a gyogylabda! — Így vigasztalta „vendégeit” Berci bácsi. A „pihenő,, kétszer ötös csapatok kosárlabda vlllámtornájából és egy rövid, de „villámgyors" labdajáték sorozatból állt. Végeredményben csak azok pihentek néhány percet, akik a labdára vártuk. Ok viszont csuromvizesen .lihegtek a bordásfalak mentén. A tornaterem az alapozó labdarugó részére az erőgyűjtés „műhelye”. Cseppet sem csodálkoznánk a látottak alapján, ha a resztvett játékosok egyike, másika a ,.miihely” megjelölést „kin- zokamra” szócskával helyettesítenél Persze, ók tudják, hogy amit végeznek, megéri a fáradtságot. Ha a szurkolók csak ezt az orsó óS percet láthatták volna a főiskolán, az erőnléti állapotot tekintve nem nyugtalankodnának a bajnoki rajt miatt. Keserves SS pere volt az első „félidő”. Nem kevesebb, mint 31 iia meicgitos (helyesebben csak 20, mert Móricz anélkül dolgozott) lm, .o.ia végre Igazán becsulete- . - . maradéktalanul a testnevelő .—másait. Berd bácsi időnként V mgr., tál közöttük és egy kur- m-ruuláttal segítette ki a nem üveggé hajlékony törzsek tulajdonosait. Mit tehetett a játékos? Nyögött egyet és csinálta! Kesőb- b..i e«>re kevesebbet nyögött és tg, re rugalmasabban, egyre ini'.. .iuvtöben vegezte a rendkívüli richer gyakoritokat. De azért mint. lkuk örült a „félidőt” Jelző v ezeny szónak. Amikor az egyetlen labda előkerült, mintha a fáradtságot eile, jdte volna legtöbbjük. Remek kosárlabdázás kezdődött. Egész komolyan: a Györki dr. — Török — Zengől — Tüske — Rádi ötBscsapat tagjai* Igen könnyen bsoyurhatná akármelyik NB-s kosaras edző a saját együttesébe. Időnként a kosarazás Jobban Is ment nekik, mint tavaly a „foci”. Mindenesetre a kosaras palánktól kevésbé voltai? megilletődve, mint a furballkaputóll Teleki Gyula edző az eleién Czibutka Mihály dr-ral az erkélyről figyelt© a foglalkozást. Amikor azonban előkerült a labda, fürge mozdulattal „lemászott” a bordafal segítségével az erkély- rő'. hogy segítse a labdagyakorlatokat. A labdájáéból azonban nem lett semmi. Az edzőnek rövid írást mutattak: „A teremben futballoztam 1 szigorúan tilos! Aláirds és pecsét”. Teleki nagy 'gondban volt. , — Két hétig nem volt panasz, most elvitték a labdákat is, Ktnt akkora a hó, hooy labdddita- korlatokról . szó sem lehet. Árral nem crindl'ink kárt. ha 3—3 fiúval klskavuzunk, viszont a labda hiánva alaposan visszavetheti -a munkánkat. LelM smsretes munVa Máris arról tanácskoztak Czi- bulkával, miként lehetne a lab- dázás lebelő^écelt is biztosító helvet találni Közben az edző nagy elismeréssel beszélt a Játékosok fegyelmezett, alapos munkájáról. — Bár olyan jól játszanának majd a bajnoki taláikorak során, mint amilyen rendes fiúk Itt a teremben és kint a pályán, vagy a terepenI Valóban nem lehet panasz a Dózsa legénységére. Becsületesen és igen aktívan résztv esznek a napi két edzésen olyannyira, hogy ami a szorgalmat illeti, ‘ idősebb és fiatalabb, régi és új', nős és nőtlen között bizony nem is igen lehetne különbséget tenni. Ezen az edzésen is mindössze ketten hiányoztak. Vajda dr., aki délelőttökön nem akar mulasztani első munkahelyéről, a fogászati klihlkáról, ezért délutánonként vállal a rendes fölé némi kis „tülórát” — a pályán! Gőr Lajos meg Achlles ínhúződását borogatta otthon, hogy ne essen ki hosz- szabb időre ebből a kétmüszakos élvezetből”. Kik ii'om-ik Totóra ? Más mindenki, aki számításba Jöhet az „egyben", készül és várja a tatai „behívóparancsot”. A tatai „laktanya” pécsi újoncai a jövő hét végétől ezek a fiúk lesznek: Kapp, Vlaszák, Hernádi, j Móricz, Kincses, Csupák, . Lutz, ! Halasi, Konrdd, Rónai, Győrkő ■ dr.. Dunai dr., Tüske, Daka, Rádi, Gór, Török és Udvarácz. 7 Dr. Vajda egyetemi elfoglaltsága miatt nem tud résztvennl a csapat tatai alapozásán. A fiatal Játékost azonban nem féltik a vezetők, itthon minden tőle telhetőt megtesz, hogy ő is Jó formában várja a tavaszi Idényt. — Mi csak IS fővel „vonulunk" <be — mondja Teleki edző — ) máskülönben csak 4—5 fiú maradt volna itthon. így lesz közel egy csapatra való játékos, akik részire barátságos mérkőzéseket [kötött le a vezetőiig. j Az edzó szívesen megy Tatára, j — Sokat akarok játszani az ott- 'evő csapatokkal es amint megadjuk a beosztást, ki is választok sürgősen a partnereket. Most az alapozásnál csaknem egyenlőek az esélyek. Tatára 18 játékoa unna, de mire viesuérkeznek, az edző szeretné már tudni, hogy kik alkotják azt a szőkébb törzset, akikből a rajtoló csapat kikerül. Ez még messze van. Most, a főiskola új tornatermében a második „félidőre” készültek a Játékosok, amikor előkerültek a szertárból a „kínzóeszközök”, a gumikötelek, a behemót nagylabdák és tovább izzadt a lelkes társaság. Még Jó, hogy nem hallották, amit Berci bácsi nekünk mondott: — Ez semmi. Azt látnák, ami holnapután lesz Itt/ Ennél sokkal keményebb, nehezebb foglalkozási Még ennél is keményebb? Tényleg Jó, hogy nem hallották! A tavaszi rajt előtt Az) elzés végén Szekeres Ambrus, a szakosztály intézője újságolta: — Már a héten szerettünk volna edzómérkózést játszani, de az időjárás meggátolt bennünket. Első nyilvános edzőmérkózésünk január 29-en. szombaton délután lesz a vasutas sportpályán. 4 tatai előkészületek után, a tavaszi bajnoki rajt előtt komoly programot szeretnénk biztosítani, a csapatnak. Az már biztos, hogy március 6-án. egy héttel a rajt előtt az Újpesti Dózsa látogat el hozzánk barátságos mérkőzésre. T. Z. Néhány napja csupán, hogy megyénk valamennyi sportegyesületének elnökségei eleget tettek alapszabálybeli kötelezettségüknek, számot adtak az elmúlt év munkájáról, eredményeiről, hiányosságairól, határozatba foglalták a fövő terveit, s e feladatok sikeres végrehajtására újjáválasztották az elnökségeket. * Tóth I.ás/Ióvat, a* MTS Baranya megyei Tanácsának elnökhelyettesével, a megyei KISZ- bizottság munkatársával >esz.él- gettünk a választásokról, s a választások után következő feladatokról. 0 Milyen tapasztalatokat hoztak a sportkörök beszámoló és vezetjség- újraválasztó közgyűlései? — A közelmúltban 'ezajlott közgyűlések iránt sokkal nagyobb érdeklődés nyilvánult meg mint eddig bármikor, s ez- ter* mészetes, hisz egy új tömegszervezet első lépéseiről, elért eredményeiről, problémáiról és soros feladatairól esett szó A megalakulás óta eltelt idő megmutatta, hogy szükséges volt a tömegszervezet létrehozása, a fiatalok sporttevékenységét szolgálja, bővitette a szabad idő hasznos, kulturált eltöltésének lehetőségskálaiát. A közgyűlések beszámolói, hozzászólásai igazolták. hogy az új tömegszervezet bebizonyította lé'jogosultságát, helyes volt az állami vonalról Kézilabda: „Dunántúli Napló Kupa” mérkőzések a PVSK-csar- nokban: Közg. Kér.—Vörös Meteor II., ifi női 12.00, Bánya Ipari A—300-os ITSK, középfokú férfi 12.23, Vörös Meteor B— PEAC ifi női 13.00, Bányaipari B —508-as ITSK. Ifi férfi 13.25, Vörös Meteor II.—Vasas II. Bányász, II. o. női 14.00, Nagyharsány— PEAC, II. o. női 14.25. Nagyharsány—Siklós. n. o. férfi 14.50, Dózsa—Sellve, n. o. női 13.25. Vasas n. Bányász—Bóly, II. o. férfi 15 50, Vörös Meteor—Szigetvár, I. o. nöl 16.25. Bányász B— Bóly, I. o. női 17.00, Bányász B— Ércbányász, I. o. férfi 17.35, Por celángvár—Bányász A, I. o. férfi 18.20. Széchenyi—Nagy Lajos, középfokú férfi 18.55. Leöwey—Kinizsi II. o. nőt 19.30 Bányász B— Szentlőrlnc, Ifi férfi 19.55. Közg. Kér.—Bányász A. ifi férfi 20.30. Asztalitenisz; NB I. mérkőzés: Bp. Vörös Meteor KÉZÉRT—Pécsi Ércbányász, férfiak, Budapest 8.30, megyei lunior és fel- ! nőtt női egyéni bajnokság, egyelem! tornacsarnok 9.00 Kosárlabda: NB I. mérkőzés: Csepel—PVSK, férfiak, Csepel 9.30, „Baranya Kupa” mérkőzések, n Tanárképző-teremben: Vörös Meteor OTP II.—Széchenyi n„ Ifi fiú 8.00, Vörös Meteor OTP I.— Komlói Bányász, férfi IL o. 9.10, Mai sportműsor Szigetvári férfi n. Síkölcsönzés a Mecseken Az MTS Pécs Városi Tanácsa síkölcsönző állomást létesített a Mecseken. A Posta Erősítő-épületében, a Bolygó közvetlen szomszédságában egész napon át napi 5 forintos áron kölcsönözhetők sflécek. A kölcsönzést bárki igénybe veheti. Spartacus—PEAC n„ o. 10.20, Felsőfokú Ve- gyigépipari—Mohács, IL o. férfi 11.30. Cselgáncs: Területi egyéni felnőtt bajnokságok, Bánki Donát Gimnázium 9.0Ö. Vívás: Területi junior csapat- bajnokságok, Leöwey-terem 8.30. Ökölvívás: Országos L és II. osztályú egyéni verseny, Budapest 10.00, a PVSK és a Pécsi Honvéd versenyzőinek részvételével. * Sí; A PVSK évadnyitó versenye, futás 10.00, a Mislna-tető környékén, órlésmüleslklás 14.00, a mecseki sípályán. Röplabda: „Téli Kupa” mérkőzések az egyetemi tornacsarnokban: Dózsa I.—Komlói Dózsa, L o. férfi 14.30, Dózsa II.— PEAC I„ L o. férfi 15.15, Komlói Dózsa—PEAC L, L o. férfi 16.20. Komlói Helyiipari—Janus I., L o. női 16.45, Keszü—Janus t.. I. o. női 17.30, Honvéd—Komlói férfi, 18.15, Bányaipari I.—Keszü, IL o. férfi 19.00. Sakk: OB IT. mérkőzés. Bp. Belker—Pécsi Ércbányász. Budapest 9.00. megyei mérkőzéseit: Pécsi Bányász—Pécsi Tervező fP. Honvéd). Komjáti A. u. 5 9.00, Bóiy—Mohács, Bóly 9.00, Siklós- Komlói Bányász, Siklós 9.00. Pécsi Spartacus—Vasas IL Bányász, KIOSZ Klub 9.00. Vivóiskola a/. Egvetemi 1 urn »csarnokban A PEAC újjászervezte vivő rt: osztályát. Császár Lajos ■ mély óben új edző került a szakosztályhoz. Nemcsak a .e Í nyszakosztályt szerveztek új I nz egyetemistái:, de ki- boy a szakosztály rnelle’t műli <.ő sportiskolát is. Vivó- Oborzót tartanak. várják azoknak a fiataloknak, fiúknak és lányoknak a jelentkezését, akik kedvet éreznek ", v(. ósnort iránt. A jelenf- -t íz éves kortól fogadóét «in és srsrláo estéi 7 óra között az E-yetemi l'or.” csarnokban. Jelentkezni I'- •» Császár Lajos vivó- ruesti nini, A kezdők mai rovatában KEM3ELEN Farkasra emlékezünk és elidőzzük a nevével egybeforrt sakkautomatájának” Izgalmas kérdéseit. 232 évvel ezelőtt született Kempelen Farkas, a zseniális magyar tudós és feltaláló. Világhírét sakkautomatájának köszönhette, bár Jómaga ezt az alkotást csupán Játéknak, mechanikai tréfának tartotta és „mosolygott rajta, hogy mások bémuHák”. A korlársak valóban évtizedeken keresztül bámulták a bábut, amc lyet tapasztalatuk szerint c-uipán mechanikai szerkezet irányit, mégis a legnehezebb, és előirt menetbe nem foglalható Játékot szabályosan végigjátssza. Világcsoda volt. Fejedelmi udvarokban mutatták be világvárosokat tártak vele végig, és mindenütt lázba hozta az embereket. A sakkozó gép „titka” már régen nem tjtok Egykorú források, hiteles tanúvallomások alapján tudjuk, miként sakkozott a gép. — Korabeli leírás szer nt az automata középnagyságú. tőré kosén öltözött, széken ülő férfibábu volt. Előtte Íróasztal formájú szekrény, melynek szélessége «6, hossza 150, magassága 117 cm, tehát magas, hosszú de keskeny méretű volt. Kétségtelen, hogy benne nemcsak kistermetű, de jól megtermett ember is elrejtőzhetett. Játék előtt Kempelen mindig k'nyltogatta a szekrény ajtajalt, megmutatta a török belső szerkezetét, még a bábu lábában lévőt is. A nézőnek olyan benyomása támadt, hogy a masinában ember nem reitőzheteU. A gépezet megvizsgálása, ill. bemutatása úgy történt, hogy az ajtó- szárnyakat csak egyenként nyitották fel. ezalatt a látékos ösz- Bzeeörbodve. lehajtott fővel u szekrénynek abban a részében kuporodott, amelyet az énrzm lezárt altószámy takart. Az automatát ilvmódon a közönség körében végig is hordozták, sót a lágy óbb „btz.onyság” kedvéért gyertyával még b-> tg világítottak Ezu'án Kempelen ogv kor'át mögé á'litotta a gépet, mig o Jelentkező ellen'ele .isztes távolban. de mindenesetre a kbr'át”n kívül foglalt helyet. Ezen előjáték után Kempelen benyúlt a gépezet belsejébe, ea mozgásba 1 hozta azt, majd egy „titokteljes" tokot és egy tálcát a szomszéd asztalkára helyezett. Ekkor kezdődött a komoly mutatvány. A pipát kivették a török baljából, mert balkézzel húzott, a jobb kar pedig kinyújtva a szekrénylapra könyökölt. Mindig a török báb játszott a világos figurákkal. Miután lépését megtette, kopogással Jelezte, hogy ellenfelén van a húzás sora. Lépése után a szekrény belsejéből kihallatszott a szerkezet járása. Ellenfele minden lépésére fejbólintással felelt. Ha hamis lépéssel tették próbára, visszaállította a figurát, és ellenfele helyesbítését be sem várva, húzott. A sekket két, a sakkot három íejbólln ássál jelezte. Kempelen a Játék alatt mást nem tett, mint ló—12 lépés után felhúzta a gépezetet (nyilván a kar mozgató rugóinak feszültségben tartására), olykor pedig a „titokzatos" ládücóba tekintett. Ennek célja minden bizonnyal az volt. hogy a kinyitás által támadt zörejjel a játékost figyelmeztesse például valamilyen szabálytalan lépésre, meg aztán a közönség figyelmét Is sikerült így megosztania. Nyilván ezért állt mindig résen a gépnél feszült figyelemmel, és jelentős mozdulatokkal Kemoelen „Anton úr" nevű segédje is. Egy játszmánál többet, sohasem • játszott. Kényelmetlen volt az ülés a szekrényben, és a bábuba való felkapaszkodás is fáradságos volt. A szekrény ját- sz.óasztalán lévő „felső” sakktábla alatt elhelyezett, könnyen mozgó mágnestűk közvetítették a Játék menetét, amelynek alapján az automatában lévő játékos a mai utazó-sakk mintájú táblácskán játszotta utána a szekrénylapon folyó játékot. Kempelen gépe tehát nem volt automata, hiszen nyilván ember ült benne, ember játszott, emberi erő Igazgatta a török bábu karját, vagy felbólintását Szemfényvesztés volt! Nyilván nemi Kempelen többször hangoztatta, hogy ami népében életnek és mozgatóerőnek látszott, nem volt e»véb furfangnál. De olyan művészi tökéletességgel kieszelt ami tfto volt, hogy megérdemelte a I körülötte zajló sok évtizedéé vi- I «ét. Kempelen i8#4-ben halt meg, sakkozó gépe impresszárió kezébe került, aki viszont 1834-ben összeveszett a szerződtetett Játékosával, az meg bosszúból egy párizsi újságban leleplezte a gép titkát. Kempelen automatája így csupán kultúrtörténeti érdekesség lett, és megszűnt mechanikai rejtélynek lenni. Befejezésül még annyit, hogy csupán mende-monda volt az a híresztelés, amely szerint a bábu a kor legnagyobb sakkozóit Is legyőzte, Ezzel misztifikálni akarták a sakkautomata rejtélyét, és azt akarták elhitetni, hogy mégsem emberi értelein Igazgatta a figurákat. A gép egyáltalán nem volt verhetetlen, noha az impresszárió elég jó képességű sakkozókat szerződtetett. Ezek neve is ismeretes, sőt, az 829-es londoni szereplés idején 15 játszmát ki is adtak röpiratban. Csak Londonban mintegy _ 300 iátszmát váltott a gép, a legtöbbet gyalog- és húzáselőnnyel pyerte, és csupán hatot veszített. Az auto- ma'ában ez időben játszó Lewis ellenfelei negyed-, sőt, ötödren- dű sakkozók voltak akiket, mint a kor egyik legerősebb iátékosa, könnyedén vert meg. Mindent egybevetve azonban évszázados távlatból Is megállapíthatjuk. hogy a zseniális Kempelen sakkozógépével nagy megbecsülést szerzett a megvár névnek külföldön, és máig is beszédtéma maradt „boszorkányos" sakkozó gépezete. (Vécsey Zoltán nyomán.) ^ 2«. a*. Valentin MARIN Stratégie August 1895. Világos: Kd2, Vo6, Bb5 (3 figura) Sötét: Kd4. Bd8. H17 (3 figura) Világos Indul, és a második lépésben mattot ad. Beküldési ha'áridő: január 30. A kezdők *5. sz. (SHINKMAN) hármasának megoldása; l. Has: Kdi : 9«, M t Üt matti társadalmi alapokra helyezni a magyar sportmozgalmat. 0 A közgyűlések tapasztalatai alapján a megye sportmozgalmában milyen változásokat hozott a tömegszervezetté válás? S milyen konkrét eredmények igazolják ezt? — óriási előrelépés történt a nézetek azonossága - területén. Sportvezetőink nagy öbbsége ma már helyes-n, .átja a mozgalmi helyét, szerepet a társadét! 'mban. Az elnökségek és vezetőségek újjáválnsztása során — ellentétben a korábbi évek mecénás" szellemének gyakorlatával — zömmel a sportot . zeretö megbízható, társadalmi tevék n ségre kész elvtársak kerültek a snort- egyesüld ek Irán vitásába Itt szeretném megemlíteni az MSZMP. KISZ- és szakszervezeti blzo't- sápok, alapszerveze'ek -lvi Irányító és a gyakorlatban ««v'tó munkáját, mely az utóbbi k'* 3 * 5 * II.* év alatt lótékonvan éreztet*«? hatását a sportmozgalom valsmoonvi területén. A szervezet taglétszáma, a sportegvesilletek. szakosztályok száma kedvezően növekedett és meghaladta az utóbbi évek fejlődésének ütemét. 0 A megye sportja igen sokat fejlődött a legutóbbi év"kben. A snort- körí elnökségek beszámolóiból valón hogyan derűit ez kJ? — A versenysport élvonalának kétéves szereplése oozltiv. Ügy hiszem, nem sok megye büszkélkedhet azzal, hogy 1965-ben 18 első. 32 második és 8 harmad- osztályú szakosztállyal képviseltette magát a magyar ba1n.*k«ág- ban De eljutottak versenyzőink az olimpiára az Universiadéra és világbajnokságra Is. Az utánnót- lás nevelése az elmúlt években tervszerűen fellődött. Az úttörő olimpiák, az Ifjúsági seregszemlék, a nyári utánpótlás-táborok és a sportiskolák .okozemyl tehetség részvételét biztosították, akiknek jó része már magasabb osztályban blzonvftla rátermettségét. A tesnevelésl és sportmozgalom belső erkölcsi helyzete — összhangban a szervezeti fellödéssel — sokat lavult Bizonyíték erre az a fonáknak látszó dolog Is, hogy az e'múlt három évben többet kellett büntetni. mini azelőtt 17 év alatt. Miről 1s van itt szAZ Arról, hogy most más elvek érvénvesfl'oek, nagyobb aduval. tttbboienu figyelemmel. Hazánk szocialista ország, vannak konzekvenciái, nálunk nem nézhetünk el olyan események felett, melyek eev kanltabsta orazáeban a snort természetes veleiárói lehetnek felvielen futtatások. osemnészZs. sportszerűden életmód stb.l. Es ezek az elvek Igazán az átszervezés óta kerültek a sportmozgalom gyakorlatába. 0 A tömegsportról, a sport mozgalom káderhelyzetéről sok szó eset* az utóbbi Időben. Mi a helyzet ezen a téren? — A tömegsportban új módszerek és fonnák kerültek bevezetésre. A falusi szpartaklád- versenyek új színfoltokkal gazdagodtak, egyre vonzóbbak, amit ismét számok támasztanak alá: 1961-ben 8 875, 1963-ban 18 778. 1965-ben pedig már 18 869 volt a résztvevő. Egyre közkedveltebbek a KIS7.-ala pszervezetek motoros-, keréknáros- és gyalogtúrái '(pl. a Mecseki Kék Túrán több mint háromszázan vettek részt), megyénkben is igen népszerűek az alapfokú kispályás labdarúgó-bajnokságok. Javul« a mozgalom káderhelyzete la. Baranyában jelenleg 12 szakoktató, 83 oktató, 169 segédoktató, 292 gyakorló oktató, összesen 556 minősített edző oktatJa-n*veli a szakosztályokban foglalkoztatott sportolókat. Fel sem mérhető a sokezernyi társadalmi aktfva ál* dozatkész, munkája, akiknek hatalma* szerepük van a mozgalom gépezetének zavartalan működésében. 0 Milyen fő feladatok áll* nak » sporttömegszer- vezet előtt a következő két év tevékenységében? — Az MTS egész szervezetét tovább szilárdítani, minden szinten Javítani a vezetés munkáját. Változatlanul folytatni a testnevelés és sport további tömegesítéséről szóló határozat végrehajtását, rendszeres sportolási lehetőséget biztosítani a mozgalomban résztvevőknek. A feltételek megteremtésével megalapozottabbá tenni az élvonal előrelépését. Szervezeti és tartalmi kérdésekben fokozatosan megkezdeni a felkészülést az 1967. évi kongresszusra. A feladatok azonosak valamennyi szerv és egyén >izámá-*: a párt elvi és a TS gyakori»1* Irányítása mellett, a társszerve* (elsősorban a KISZ és SZOT* segítségével végrehajtani a páf*