Dunántúli Napló, 1966. január (23. évfolyam, 1-25. szám)

1966-01-22 / 18. szám

u napló I960. Január ZZ A hét vége sportműsora Rajt az asztalitenisz NB I-ben Megyei egyéni bajnokságok Az asztaíiteniszeziíknelt két ver­senyük is lesz a hét végén. A ■ versenynaptár összeállítása nem a iegjobban sikerült, hisz az NB I. tavaszi rajtja, ahol a Pécsi Ércbányász SC férfiesapata van érdekelve, egybe esik a megyei • felnőtt és junior egyéni bajnok­ságok versenyével. — Sajnos, más időpontunk nem volt, Így kénytelenek vagyunk a vr nyt a legjobbak, az Ércbá­nyász SC asztalitenlszezől nélkül megrendezni — mondotta Weich László, a Szövetség főtitkára. — A megyebajnokságok versenyei­re az Egyetemi Tornacsarnokban kerül sor. Szombaton délután a tv liak, vasárnap délelőtt a nők küzdenek meg a bajnoki címért. Az Ércbányász SC-versenyzők tá- voliétében a PE.\C asztalitenisze­zői, dr. Kőhalmi, dr. Hrabovszky az esélyesek, de az Ércbányász SC veterán versenyzője, Ragoncsa meg'epetésre képes. A Junior versenyben Szelestei megismétel­heti a városi bajnokságban ara­tott győzelmét. A nőknél a BTC- lányok a legjobbak, de a sásdiak is tehetséges versenyzőkkel vo­nulnak fel, a vidékieket a sás­diak mellett előreláthatóan mo­hácsi. komlói, siklósi versenyzők kénviselik. Az asztalitenisz NB I. elmúlt évi mérkőzésein az Ércbányász SC játékosai Jól szerepeltek. Köz­vetlenül az élcsoport után végez­tek A PEAC együttese nem tu­dott helytállni a legjobbak között, most az NB n-ben próbál szeren­csét. Az Nil I. új csapatai között három új vidéki* együttest talál­tunk. A Dunaújvárosi Kohász, a Veszprémi AKdV és a Miskolc együttese találkozik a legjobbak- kal. Az Ércbányász SC Arató, dr. Horváth, Koronics, Balázs, Hoiváth L„ Ragoncsa Játékos­gárda jó eredmények elérésére képes. A csapat ezt mindjárt az első kettős fordulóban bebizonyít­hatja. Szombaton a Bp. Vörös Meteor (Faházi, Harangi, Bencze), vasárnap pedig a Vörös Meteor KÖZÉRT-tel (Harcsár, Sándor II.) ellen veszik fel a küzdelmet a pécsi asztaliteniszezők. Az elmúlt évi magyar rangsorban Arató és dr. Horváth az első húsz között volt, Koronics csak azért nem volt rangsorolva, mert átigazolása miatt nem játszhatott, de neki is ott a helye a legjobbak kö­zött. Sokat várnak az Ércbányász asztalitenisz szakosztályának ve­zetői Balázstól, aki az elmúlt év végén Jó formában küzdött csa­pata mérkőzésein. Jogos a pécsiek reménye, nemcsak megismétlik, de túl is szárnyalják elmúlt évi teljesítményeiket. Szombaton és vasárnap a harmadik forduló mérkőzéseit játsszák a DNX-ban A kézilabdázóiknál a Dunántúli Napló Kupa mérkőzések harmadik fordulójához érkeztek a csapatok. A mérkőzések színvonalával, a Játékosok teljesítményével elége­dettek voltak a szakemberek az első két fordulóban. Az érdeklő­dés közepes, a PVSK tornacsar­nok hideg terme sok nézőt el­riaszt a mérkőzéseik látogatásától. — Annak örülünk legjobban, hogy az alacsonyabb osztályban Játszó csapatok is mindjobban Já­tékba lendülnek. A férfi és női n. osztályban, a középfokú ’ Isko­lai csapatoknál, de még az Ifjúsá­gi fiú és leány együttesek mér­kőzésein ■ is legtöbb alkalommal Jó játékot, érdekes, izgalmas küz­delmet láthatunk. Dr. Buzánszky. Béla, a Megyei Kézilabda Szövetség vezetője nyl­A birkózó (portban la korán kell kezdeni. Legutóbb 14—1$ éves fiatalok részére rendeztek versen yt. Pécsett a Bányász, a PVSK és a Kinizsi szakosztályaiban nevelődik az utánpótlás. A verseny Azonban valahogy elkerülte a szakvezetők figyelmét, mert alig néhányan Indultak. Az elmúlt év ckben alig jutottak versenyzési lehetőséghez az utánpótlás tagjai a birkózó sportban. A Szövetség vezetői ebben az évben több versenyt iktattak műsorba az után­pótlás foglalkoztatására. Reméljük, a legközelebbi alkalmat Jobban kihasználják a fiatal birkózók. latkozott Így a kupamérkőzések eddigi tapasztalatairól. A harma­dik forduló műsorát vizsgálva, szombaton és vasárnap délután 1* találunk érdekesnek Ígérkező ta­lálkozókat. Szombaton délután 14 órakor kezdődik a műsor és este 21 órakor fejeződik be. Tizenegy mérkőzést Játszanak. Vasárnap pontosan délben kezdenek és egy­más után 17 találkozót nézhetnek végig az érdeklődőik. Az I. osz­tályú csapatok mérkőzései közül a Tanárképző Főiskola—Bányász „A” és a Bányász ,,B”—Ércbá­nyász SC összecsapás emelkedik ki. A nőknél a Tanárképző—Épí­tők mérkőzése Ígér izgalmns küz­delmet. A női n. osztályban két jól szerepelt csapat méri össze ereiét a Nagyharsány—PEAC ta­lálkozón. Az esélyekre vonatkozó­an Így nyilatkoztak a szövetség­ben. — A női csapatoknál a bányász­lányoktól ebben az évben sem le­het elvenni az elsőséget, a többi­ek még csak meg sem tudják ne­hezíteni a bányászlányok helyze­tét, A fiúknál azonban most is nyílt a harc, a bányász együtte­sek mellett a Dózsa Is lóképes- ségü gárdával vonul fel. de a Tanárképző Főiskolások Is meg­lepetésre képesek. Hét közben vívták a vasárnap elmaradt me­gyei junior férfi tőr egyéni baj­nokság versenyét. Az esélyes Szelenczy (PEAC) egyetemi viza­gél miatt távolmaradt a verseny­től. A győzelmet Várnagy Leven­te, a PVSK vívója szerezte meg. A verseny végeredménye: l. Vár­nagy Levente (PVSK) * gy.. *. Herbert János (Sportiskola) 7, $. Kopasz Csaba (Sportiskola) *, 4. Herczfeld József (PEAO 4, 5. Várnagy Attila 4, (PVSK) 8. Szüos János (PVSK) J, T. Danka László (Sportiskola) 2, s. Puskás Tamás (PEAC) 1, t. Czinner József (PE­AC) 1 gy. Jégpálya Űjmecsekalján- de még egy kellene As Űjmecsekalján lakó gye- kek és szülök örömmel fogad­ták a hírt: a 39-es dandár úti iskola, kihasználva az időjárás nyújtotta lehetőségeket, jégpá­lya létesítéséhez látott. Deli Ist­ván és a szülői munkaközösség tagjai, s a gyerekek lelkes, oda­add munkája eredményeként a jégpálya már üzemel is. De ml van a Bánki Donét utcai isko­lában? Ott sem hiányoznak a lelkes szülök és a gyermekek, de a jégpálya még nem nyílt meg. Sok a fiatal korcsolyázni vágyó Űjmecsekalján. A 39-es dandár úti Iskola pályája mel­lett Jutna látogató bőven a Bánki Donét utcai Iskola kor­csolyapályájára is. Síkolcsonzés a Mecseken Az MTS Pécs Városi Tanácsa slkölcsönzó állomást létesített a Mecseken. A Posta-Erő<sitő épüle­tében, a Bolygó közvetlen szom­szédságában egész napon na.pt 5 forintos áron kölcsönözhetők Kilé­cek. A kölcsönzést bárki Igénybe veheti. SZOMBAT, JANUAR 22: Kézilabda: Dunántúli Napló Kupa mérkőzések a PVSK-esamokban: Leöwey—Bányász A, Ifi női 14.00, Vegyigéplpari—Gépipari, közép­fokú férfi 14.25, Bányász B—Épí­tők. ifi női 15.00. Felsőfokú Vegyi- gépipari—Porcelángyár, II. o. férfi 15.25, Tanárképző—Bányász A, I. o. férfi 16.00. Szabolcs—Dózsa, I. o. férfi 16.45, Tanárképző—Építők, L o. női 17.30, Komló—PEAC, L o. férfi 18.05. Kesztyűgyár— Dózsa II., II. o. férfi 18.50 Komló —Dózsa, Ifi férfi 19.25, 500-as ITSK —Építőipari, középfokú férfi 20.00. Asztalitenisz: NB I. mérkőzés: Bp. Vörös Meteor—Pécsi Ércbá­nyász, férfiak, Budapest 18.30, megyei Junior és felnőtt egyéni férfi bajnokságok, egyetemi tor­nacsarnok 15.00. Kosárlabda: „Baranya Kupa” mérkőzések: az új-mecsekaljal gimnáziumban: UJmecsekalJa— PVSK III., Ifi női 15.00. UJmecsek alja—Komlói Gimnázium, ifi férfi 16.10, a Nagy Lajos Gimnázium­ban: Nagy Lajos ÜL—Szigetvári Spartacus II., ifi férfi 15.30, Nagy Lajos II—Siklós, ifi női 18.45. Cselgáncs: Területi felnőtt egyé­ni bajnokságok, Bánki Donát Gimnázium 16.00. Vívás: Területi Junior egyéni bajnokságok, Leöwey-terem 15.00. Ökölvívás: Országos L és n. osztályú egyéni verseny Buda­pest, a PVSK és P. Honvéd ver­senyzőinek részvételével. VASÁRNAP, JANUAR 23: Kézilabda: , .Dunántúli Napló Kupa” mérkőzések a PVSK-csar- nokban: Közg. Kér.—Vörös Me­teor n., ifi női 12.00, Bánya ipart A—506-os ITSK, középfokú Megerősödött csapattal indul a PVSK férli kosárlabda-együttese az NB l-ben A kosárlabdázóknál a hét vé­gén megkezdődnek az NB I. mér­kőzései. Több újonc csapat is szerepel majd a mérkőzéseken. A Ganz MÄVAG, a PEAC és a Bp. Előre harcolta ki a legma­gasabb osztályba való jutást. Az esélyeket vizsgálva most Is a Bp. Honvéd és a MAFC gárdája kép­viseli a legjobb erőt. Utánuk azonban az erőviszonyok nagyon klegyonlitődöttek. A Baja, Sop­ron, Csepel együttesei mellé az Idén felzárkózhatnak a vasutas kosárlabdázók is. A PVSK férfi együttese Jelentősen megerősö­dött. Pánczél és Bátor, a koráb­ban eltávozott Játékosok, ismét a PVSK együttesét erősítik, s a PEAC volt három játékosa, Nau­mov, Uzsokl és Gyenge Is a Vas­utasokhoz került. A régiek közül Gyuraslcs, Szamosi, Gombos L, Gombos II., Erdősi, Rab, Tahi, Móró és Tallós áll az együttes rendelkezésére. Az új fiúk átiga­zolási kérelme felől a hét végén várható döntés. A vasutasok első mérkőzésüket most vasárnap, Budapesten vív­ják. A csapat ellenfele a Csepel gárdája lesz. Amennyiben az új szerzemények felölthetik a PVSK- mezt, a csapat Budapesten is eséllyel léphet pályára a Jőképes- ségü játékosokkal rendelkező Cse­pel elleni mérkőzésen. Az alacsonyabb osztályban Ját­szó csapatok női játékosait a Baranya Kupa-mérkőzések foglal­koztak. Az NB U. mérkőzései márc. 20-án indulnak A sorsolás már megtörtént. A PVSK-nőlc Szék szárdon kezdenek, ugyancsak Szek­szárdon játszik az első forduló­ban a Postás férficsapata is. A Tanárképző Főiskola férfiegyüt- tese Kecskeméten, a Szigetvári Vörös Meteor női csapata Szege­den a Postás ellen kezd. A PE­AC férfi és női csapatai Pécsett a Szegedi Postás és a Szegedi EAC ellen Játsszák első mérkő­zésüket március 20-án. A KOSÁRLABDA BARANYA KUPA V*0- EREDMgpYE Férfi I. osztály: 1. PEAC 4 S 1 382:306 7 2. PVSK 4 3 1 350:285 7 3. Tanárképző 4 3 1 288:276 5 4. Postás 4 1 3 246:325 5 5. PVSK n. 4 — 4 260:345 4 Ifjúsági férfi 1 L osztály: 1. PEAC m. 5 4 1 491310 9 2. Széchenyi I. S 4 1 388:292 9 3. Gépipari 5 3 2 370:301 8 4. Szlgetv. Spart. 5 2 3 254:286 7 5. PosUs n.* 5 1 4 206:230 5 6. Nagy L. II.* 5 — 5 291:423 4 • ” Egy büntetőpont levonva. férfi 12.25, Vörös Meteor B- PEAC, Ifi női 13.00, Bányaipari B -508-as ITSK, ifi férfi 13.25, Vö­rös Meteor n.—Vasas n. Bányászt n. o. női 14.00, Nagyharsány— PEAC, II. o. női 14.25, Nagyhar­sány—Siklós, n. o. férfi 14.50, Dózsa—Sellye. II. o. női 15.25. Va­sas II. Bányász—Boly, II. o. férfi 15.50, Vörös Meteor—Sziget­vár. I. o. női 16.25, Bányász B- Bőly, I. o. női 17.00. Bányász B- Ércbányász, I. o. férfi 17.35. Por­celángyár-Bányász A, I. o. ft'rfl 18.20. Széchenyi—Nagy Lajos. Kö­zépfokú férfi 18.55. Leöwev—--ini- zsl. IT. o. női 19.30 Bányász B- Szentlőrinc, Ifi férfi 19.55, Közi- Kér.—Bányász A. Ifi férfi 20.30. Asztalitenisz: NB I. mérkőzés: Bp. Vörös Meteor KÖZÉRT—F:- csl Ércbányász, férfiak, Buda­pest 8.30, megyei Junior és fel­nőtt női egyéni bajnokság, egye­temi tornacsarnok 9.00 Kosárlabda: NB I. mérkőzés: Csepel—PVSK, férfiak, Cseiel 9.30, „Baranya Kupa” mérkőzé­sek, a Tanárképző-teremben: Vö­rös Meteor OTP II.—Széchenyi II- ifi fiú 8.00, Vörös Meteor OTP I.- Komlól Bányász, férfi II. o. 9.11 Szigetvári Spartacus—PEAC 11- férfi n. o. 10.20, Felsőfokú ve gylgéplpari—Mohács, II. o. férfi 11.30. Cselgáncs: Területi egyén! fel­nőtt bajnokságok, Bánki Donét Gimnázium 9.00. Vívás: Területi Junior csapat­bajnokságok, Leöwey-terem 8.30. Ökölvívás: Országos L es 1| osztályú egyéni verseny, Buda­pest 10.00, a PVSK és a Pécs! Honvéd versenyzőinek részvételé­vel. Si: A PVSK évadnyitó verse­nye, futás 10.00, a Mlsina-tetí környékén, óriásműlesiklás 14.09. a mecseki sípályán. Röplabda: „Téli Kupa" mérkő­zések az egyetemi tornacsarnok­ban: Dózsa I.—Komlói Dózss. I. o. férfi 14.80, Dózsa n." PEAC I„ I. o. férfi 15.15, Komiéi Dózsa—PEAC I., I. o. férfi 16.H. Komlói Holyiiparl—Janus I., I. o női 16.45, Keszü—-Janus I., I. o női 17.30, Keszű, férfiak—PEAC l nők 18.15, Bányaipari I.—Keszü H. o. férfi 19.00. Sakk: OB n. mérkőzés; Bl Belker—Pécsi Ércbányász, Budi pest 9-00. megyei mérkőzések: P‘ esi Bányász—Pécsi Tervező O’- Honvéd), Komjáti A. u. 5. 9.0ft Bóly—Mohács, Bóly 9.00, Siklós-* Komlói Bányász, Siklós 9.00, P** esi Spartacus—Vasas H. Bányád KIŐSZ Klub 9.00. HALÁLOZÁS Fájdalommal tudatjuk, hogv szeretett édesapa, após, nagyapa- KOVÁCS ANDRÁS nyugdíjas $i éves korában elhunyt. Temetési január *4-én hétfőn 2 órakor 1®* a központ! temetőben. Dr. K<r vács András tanár és családja. Fájdalommal tudatjuk, bog) ROMAN GYULA nyugdíja) rövid szenvedés után váratlan^ elhunyt. Temetése január 24-én 3 órakor lesz a központi temetőbe*1' A gyászoló család. Fájdalommal tudatjuk, hoc' szeretett édesanya, anyós, nagft' mama, OZV. VÖRÖS JÓZSEF* NÉ királyegyházi lakos 78 éve) korában elhunyt. Temetése ja' nuár 24-én fél 2 órakor lesz a pé' esi köztemetőben, a gyászoló cs*' Iád. Fájdalommal jelentjük, hog' özv. IRBLICH KAROLYNÉ d'i hunyt 89 éves korában. TemehH január 24-én 3 órakor lesz a pée* bányatelepi temetőben, a gy“' szoló család. utviiö, I r m i J b ágybetét, ® o a e r 0 garnitúra <6 o 0 «»50 Pt-tűlj. lUaZLtlBB ISI VAJ! A zarpitoe. Péca, Déryné utca 11. az am _ reiefao: __16-1 A Di áklány kUlönbeJá­r*iu albérletet ceres február 1-től. „Medi­na” Jeligére a Sáliul u. hirdetőbe. Kálón bej ára tó bútoro­zott vzoba két személy részre, fűtéssel azon. Dal kiadó. Kisboidog- asstóny u. 15. Elsőé fiatal fejőste­hén. Siklós, Arany János u. 5. 10 éves tervezői iro­dai gyakorlattal resv- delkezó építész, terve­zésben la Jártas belső építész és hasonló gya­korlatú építésztechni­kus felesége állást vál toztatma. Lakás szük­séges. „Dunántúli szü­letésű” Jeligére Bp., Felszabadulás téri hír detőbe. I Msgánrendelkeaéei Új házban földszinti 3 1 szoba, előszoba, kony- ; hás házrész kerttel eladó beköltözhetően. I Táncsics Mihály u. 20. ! 39-es busz. Kettő vagy két 4» fél szobás öröklakást vennék OTP lássál. „100 000 kp.” Jeligére u. hirdetőbe. MdpiáUitddé&ek Kett« és félszobát új- mecsekaljal, távfűtéses szövetkezeti lakásomat elcserélném két tőszó- tfáromssobá. családi ‘’Ji­ll..* lskőmentss, be-iTÄJSI.1, JjjJ-jJí1 ’jíf}­Mi.lWi.toeü eladó üt. gJídítSta te ion. Leveleket: —PVattöbs. „Zöldövezet” Jeligére Kicserélném belvárosi a s~.ai u. hirdetőbe. 12 szobás összkomfor­tos lakásomat l*,i— i-’’*'”' . * szobás Bsezkom­teT'íhí. modernre. — Mim'..-::t u 4. «Fiatal házaspár kü­vi I. . „ 1—. T-|lönbeJératú üres ál­ba »“hoz jförol búd- bérletet keres kis larti.ie.yjégből álló konyhával vagy kony- csa v-i ház üdültetés- ha használatul. — re k.a.o, .Ajánlatokat,„Olympia” Jeligére a ,,-u o. ama Hunyadi úti hlrdető­a kaposvári kiadóba ^ L .. —[Egy hízott sertés sl­u» .. . uaok. Három-}adó PUrJ u 37 Erő­»zc.-a, lg. yha, zártfo- {rQnél . összkomfortos —----■ VO-V­ti ..\«i.o*i lakásomat***1 beköltözhetően, t.uué..;em 2 szoba, eladó. RAc­„i.LuitOs belváro-jvftro* *1 *fc,y.zoba, konyha vagy c-^yszoba kora- íw.o'ra. Címeket — „yr-l ; • > .izünk 878” jJ.gi <3 a Salial U. 3 ti....* öröklakást v* t.., vagy 66-ban U.é^aio átvennék, vgyy társulnék. — „S :-*ői 898’ * Jeligére a S.V.iat u. hirdetőbe. Ke s.lic yl J szobás lasúsoinai közület ré­szére UdUltelés céljá- ból kiadnám. Hévíz is Jól hasznosítható. Dr Göczd Magyaratad, áo •ofe megye. II «csibéi a helyt föld- mflveiszövetke- zetnél lehet megrendelni március 10-tg 4.50 Ft db., március 11-től 5.— Ft/db. áron. Eladó 200 V nagy­teljesítményű hegesztő transzformátor, öteze­rért, hozzávaló erős akkumulátortöltő kettő ezerért, kéthergeres boxer csonka stabil-1 motor, csekély hibá­val, kettőezerért. — Kandi János ToLna- némedi. 2 darab 8 hetes ház­őrző és patkányozó kutya eladó. Cím: Svégelné, Damjanich U. 49. Idős nénit keresek, aki gyermekem «ondo-1 xáak* varrógépet ÚJ- zását vállalná szerűt sürgősen veo­lakásomon, teljes slU- nas „Varrógép” lel- tást biztosítok. £im: I igére ä SalhU u hir- Kránricz Sándor, Pécs, u> ** B a Uca te tő 11. 1 . ; ,. ------­-----­----------------------------- Kombtnáltnekrén Építőipari segédmm>*'antik karosszékek el­Kaler-káVyba, 40 lite­res zománcozott életjáradékért zsl- I gazdasági épületekkel rosbödön, próbába el-1 rendelkező pécsi há- adó. Diós U. 23. 'zat. Ajánlatokat Sállal u. hirdetőbe Hőbben' „Életjáradék 1000” jed- - - igére kérek._____ YalUkabá t4>k,HHHI csők, csizmák, olcsón kaphatók. Hetényl De- j zsonél a Jelmez köl­csönzővel szemben. — Rákóczi út 85. R B lön bejáratú bútoro­zott szoba dolgozó há­zaspár részére kiadó. Levendula u. 21. — (Kovácstelep). _______ Ab laki-edényt készítek, minden méretben. Helyszínre «állítva és felszerelve. Hízót Is beszámítok. Megren­delhető: Kenderest, Szabadság u. 50. kás szabad Idejében adók. Erkel u. 4. Te­sz őlő vagy kerttmirn- lefon: 44-05. kit vrtean., lakiét, lsoO.irt »hol (elertcttrsl, ki»- eUd6 n. ,, lányával megférne. Kovácsék Évi 300 munkaórát ___ Id énynek megfelelő * «O» J4°—160, .... időben lakbér fejében Jf*. HefrMtooa CJiAládl becsületesen ledolgoz- feldolgozható. A ball- nám. Cím: Angell Jó-ft. Ko«uth m. 7. zsef. Munkásszállás. Két szoba, összkom- Málomi út 80/a. Te- fortoa öröklakás tár- lefon: 15-94. sasházban eladó „Kp.. főző weg OTP” Jeligére a darám eladó. Sza­badság úton. „Ga­rázs” Jeligére a Sál­lal u. hirdetőbe. Megbisható, Jól _________ - - ­ny ugdíjas asszony vál- Hunyadi úti hirdetőbe, lain* kisebb háster- Lakéháaam. megélhe­tés ^vezetését pécsi el- tést nyújtó nagyköz- helyezkedé—el. „Pró- séf központjánál, mto boldö” Jeligére a Sál- deiire alkalmas, elcse­Négyszebás, sok mel­lékhely lségeo, öaszkom- fortos azonnal beköl­tözhető két család ré­szére megosztható, hás eladó. Gazdálkodási lehető­ség, váróéi autóbusz közel. — Érdeklődni: Gaál Mihály, Pécs. Vasas n. Kút e. g. 8fiáe felnőtt. 150.— Fi. gyár a. 12. I. em. Jobb. Egy hónapot hosonált eladó. Eladá házhely, építé­si engedéllyel, Szé­chenyi tértől 2 meg­álló. Balok ányrvál. — „Tiszte levegő” Jel­igére a Ballal u. hir­detőbe. Etedé beköltözhető épülettel, 600 n-öl szőlő. Pécsújhegy. — Palahegy u. 40. az- Érdeklődni Pécs. Me­gy erl út 3. «. alatt. EloserélBéas 2K1 ooba, konyháé lakásomat rnásí élszobás vagy nagyméretű szoba, hálófülkés, öoszkom- ifortosért. — „Idősek előnyben.” Jeligére a Jókai u. hirdetőbe. _ Riadó lófogatú, csővá. 7A M luxusszán. Víg István, Pécs. Siklósi és Béke u. sarok. Különálló kis szoba gyermektelennek al­bérletbe kiadó. Pécs. Oregmeeaes, Bocskai u. Megélhetést biztosító, 73 szép lakóház, gazda- El sági épülettel, — aljai újmeowk- kétssoba, esetleg felszereléssel komfortos, emeleti ls- — gyümölcsössel be- kásómat haaonüó köe- költözhetően elad**, vá- ponti fűtés csért meg­ró«! autóbusz, vasút- egyezéssel. ..Mielőbb” állomás mellett. Dó* Jeligére a Jókai utcai nes György, Hird. hirdetőbe. _____________-r • Olcsó házrészt vagy ji..—3 szobás öeaakom­Mmw* ftiuuuM, ^dó. - szobe-konyhás ’magáE fortS. lehetőleg köz­lat u. hirdetőbe. rélném kisebbért. El- „Doktor rendelkezifl lakást ponti vagy távfűtéses Gitár, erősítők mikro- adnám! Gyermektelen Sándor n. 21._______ | veszek a Dózsához kő- belvárosi beköltözhető fo n, hangszóró és szerényebb nyugdíjas Ketté, esetleg három- Mi. Cserelakást a öröklakást vennék. — Eladó 2 nagy konyha, éléskamra, I fürdőszoba, nagy pin-1 ce, nyári konyha, ba­romfiudvar, faház, I :»gy kerttel beköltör.-1 hetőem. „140 000” Jel-! igére a Ballal u. hir­detőbe. __ Ny árig beköltözhető egy vagy másfél szo­bát szövetkezeti lakást átvennénk. „Váza” Jeligére a Ballal u. hirdetőbe. ____________ Eg yedülállói Idősebb férfi keres különbejá- ratú albérleti szobát, lehetőleg fürdflszoba- haszrvá lattal. Címeket: „Pontos fizető” Jeligé­re a Jókai utcai hlr­dobézerelés eladó. Du. nőt élettárául 2—4-lg. Doktor 8. út »ek hatvanötig. 49/D. n. 7. ..................................................... it ek öltözhető családi ház KovAcstelepen azonnal eladó. Kifo­gástalan állapotban, 2 szobával, zárt terasz- Rzal, független és lak­kere- ,.8-ss Postaflók”, Kocsola. öngól fazonú, tükör- nélküli napszemüveget és egy szovjet mlkró- tüt vennék. „Szüksé­ges” Jeligére a Bal­lal u. hirdetőbe.mámmá h»M MutMhroi. kui-gn,,^ kerlMk tr túráit kMttel, t«mi6 ,Ionn»j. beköltözhet« pümMusfákk»1 Jr- hUit f«b*rl«l deklöónl este 5 örm Kinnen« 30" után. Telefon: 39-68. t ■ • • - Z űu----­Je ligére Ballal u. Tompa M. u 35. wá-! hirdetőbe._____________ mú emeleti háirtek 2; K,tt6wa», hellos. szoba, összkomfort, ^.«komfortos örökla­?Arte4rf . í. Ibelvárosban eladó, ékheylségekkel bot6l- imutáini 6rákYmn ér. tözhetöen eladó. |deklódés 40-85 telefo­Hassnált, hAromfárisú \ non. ífríi,'T*1 Klstoám siklÖMÓ Ady elsöö. tíröffi út 12/». Endr, u. 4. „4m szobás főbérleti vagy Csórón lkában tudok Telefon: szövetkezeti lakást ke- adni. Válaszokat „20 restek. „KáMpéns + OTP” Jeligére a Bal­59-03. lal u. hirdetőbe. Mohámon szőlőt ven­nék lakható présház­zal. 400 négyszögöl te­rülettel. „Készpénz 973” Jeligére a Ballal ir_ hirdetőbe. Nu gyteljeeftményÚ mo- zaiklap-prés eladó. — Budapest. XI . Buda­őrst út 87. __________ Lo vas szántalp eladó. Kertváros. Viola u. 10. sz. non V* «... 4.1 NagypoeUvölryben a O-Í?!« buszmegállóhoz közel igére kérem a Ballal ,1.^ pince szőlő utcai hirdetőbe leadni h árhely, P szántó ét- Vennék egy vagy két- dcklődné; Megyeri út szobás magánrendelke-! 4. sz. zésü lakást, vagy ház n ekéi tőeti été kótsBi»­részt. „Beköltözhető wa_ v’mu|]»wö» "#»i»dó 911" Jellkire • S»U»1 “** euao u, hirdetőbe.________ Mo sógépek javítása, tekercselése. Gröbl testvérek. Szigeti út 8. Tel.: 22-44. Pttsoon, 2. emelei etc* családi házban 2x2 szoba, összkomfort olcsón el­r:r,t ad* OTP átvehető. 38- as durzbel bakancn, I z------------------------------- ^ ­39- es. fehér szőrmés, I Garázs eladó Al^tne­allg használt gumi- l «izma, külföldi to- 7—11 órm Hunyadi út 36. némú alatt levő fél házamat; kete cslpkenylrm bő Hunyadi János u. 1. Széchenyi tér. Wébel. Vérmék fél, vagy kicsi egész tisztított hús­sertést. „Fiatal” Jel­igére « Ballal u. hir­detőbe. szögöl föld eladó. — Pécs. Ady “ * 55. m. házrész 2 «óba, mel- osztatlan. Bővebb fel- lék hely iségek kel beköl-, vllágosltást Pécs, III. tMjHően eladó. Alsó^kn^tejn^^ út 36. 8 db kél álló modern garnitúra 7300,— Fi­iért. Kétszemélyes re- kumlé, 2 fotel, 4 »leöMoknv», 40-e», új. Kulénbej.r.to «lbrile-'heverő rttaletre 1». — h»rn» körömclpö ol-, ti ml» hét íérfl r*- Iser.loo 700 Pt-től el­Km» 1m*mj a. w. p.neftx, na fekete bunds m»raj nővéeüre eladó. Mártírok útja 42. IV. lépcső, Jáno­siéit.______________ Ig áalovakat könyv Jól. rá ír ássál átveszünk. ÉM. Építőipart Szállí­tási Vállalat X az. Üzemegység, Vn. Ki- rendeltsége. Pécs, Fel­ső vámh ás u. 9. Konyhabútorok. háló- bútoroir esőgamltúrák, rekamlék, ágybetétek, vlllanyrzdlátor, nagy­kapu, sezlonok, ol­csón vásárolhatók — Soóky bútorüzletében. Zsolnay u. 1. .IjsJ garázs, részletre átadó. ,,E1- költözée” Jeligére a Ballal u. hirdetőbe. Nagyaaéretü kétszobás 4- lakható előszobáit PIK-lakást adnék a Széchenyi téren, nagy méretfi 3 seobás, elő­szobáé, lehetőleg új­szerű összkomfortért, amely n. kér. északi részén «ép nelyeu van. Garázs lehet Őség­gel. Költségeket téri­tek. Válaszokat rész­letes leírással „Mi­előbb” Jeligére s Jó­kai úti hirdetőbe.- .-------------­- JÉM utcában levő El oeerélaén Siklós kéteaoba, öeszkomfor- k óz pontjában levő toz. Z. emeleti Őrök­egyazoba öe«komfor- lakásunkat nagyobbra *MT cládl házr» pőcslírt. „Sikló«" 1«1- cserélnénk. G»rá­* 8»U»1 o. hír. ™nk v»o" jeligére • detőbe. I Jök-1 utc»l hirdetőbe. JM kr-o, hízott s*C I tések elttddk. Vöt*' Basamu lom-dűlő 23^ EÍ«46~2 db 150 »fl o» hízó. Pécsújh«^ f Szöcske U. 2. Wartburgot veS^Jj ár- km-megjelöli „Vall” Jeligére a lal _u__hirdetőbe. I Mc kalor olajkál ■ eladó. Szigeti vám: Málna u. 18. Peri Eladó 1000 n-öi~«2^ -pince én épület. P** I N.gj trpéd. Főtér i l'jnjccsekaíján gat'1 eladó, vagy kiadó- , Mező, Kertváros, & kéta u. 14. EUdé kétekn Az piros Kiadó Jó állapotban «““SS1* . ^5^ ilcvő „Orion” gyártmá Batsányi n. 8. lő óra nyíl, nagyképernyőe utáj^___________I tv-káazülák. 39-es Ve saek kárpitozott Dandár u. 98. ep. H. garnitúrákat, czőgar- , em. I., sete 6—8 órá- r.ltúrákat, rckamlékat, lg. »*«*»*., hálŐKob«- BtoUrtiel »lk»lm«zot- bútorokaí 5e*lon°k»t,jut feiveezek bentte- ágybetéteket. Agyakat, k&gsal páca. János u. Varia bútorokat, mo- g sógépeket, varrógépe-1 * két. túzh'eljeket. kély. hik»t, a»t»lok»t, két é« fél Bobé« te­konyhabútort konyh». k*zom»t elcserélném LVluSnyeket Kolt.l' lUvfűtéM. l»kter». - ’Lklárotúe" jeligére • “ — -----,— IjTnkjű utc»l hirdetőbe tr vbány. dolr-őv»l “ ‘ elcserélném újmecsek- ®oten HolUad robot- sJJ»l s*ob»-kanyháe.«éP sl»dő. Broun. Ok- lakásom hasonlóra, bor a. 4. stro* Mnoe'y ré«én. ricyetaB! Bél«« nél. S.A1 LiSÍ- kQI -Ulltok »blak­redőnyt redőoyszek- ■ g»M»- irtar nyélkUllt, r»l»- JSHÍÜ 7°*^ “*• redőnyszekré. Ial°—*"* *•__________ nyesi, 10 havi rés». tu s. erős. stnimblrő letflsettere. Rikőesl löíocstos «4n. Stetn- út 96. Tódanbter. rnetz kapitány tér 6. Külön he Járati Kim éret« pécsi no- lett «óba. konyha, ba-konyháé lakásomat fürdőszoba haeanólattal elcserélném hasonló gyermektelen dolgoaó budapestire, esetleg fő házaspárnak részben bérleti «obiért, sör- bútoromra február al- gfinen. Pécs, Harang- tejétől kiadó, Páng- Intőm. 1/1. Tahiké«, Kovácsul«». Is vita­Ház eUdn kec^ konyha, msllékh.’iy1^ gekkel beköl ’ö'-h« — Érdeklődni 1^ 15-50/378 mellék. Eladó egy zöld « *l» tűzhely és egy szétnyltható kov^'ü asztal. Geister Et* 9 at. n. 6. 160—186 kg. h sertés eladó. Diós 23 sz. Csöves kukoricát \j. reeek megvételre kotmány u. 31. Bleaérden 81. ez. *»*'' oál hízók eladók­Különleges fsJ^: vágó- és kertdfcj/ őszirózsa magjain» H lltását megkezdi* Értesítem kedves ^ rendelőimet, most bj1#. vlrágúak: halván^ de» színből kor]ft;!l nul szállítok, dr'.-i krémközéppel, •J! {í «mai. tös szirommal hér rózsaszia lyás zsírommal mtnplros P«l. szűrős mm** mai. Krémsárga * bár tflsslrommal- „■ évi újdonságok. 5» diílatosam szép fr*> tüszlrraú éa bog^:' » izczsebb <iek viltosék»!. réttel grui.issd'V 4.— Pt Qeátoé. *

Next

/
Oldalképek
Tartalom