Dunántúli Napló, 1965. december (22. évfolyam, 283-308. szám)

1965-12-17 / 297. szám

19«5. DECEMBER 17. napló Csatnak franciáid Ismerősöm, egy icike-pici- ke csomagot küld Romá­niába. Vásárol a postán úgy­nevezett csomagszállítót és az előírásnak megfelelően magyar nyelven, jól olvas­hatóan kitölti, hogyaszon- gya feladó, címzett, tarta­lom érték... És viszi a pos­tára Beadja a kisablakon. — Sajnálom, kérem, ez nem jó... — Miért? — Erre a célra különleges [ nyomtatvány van. Franciául I kell kitölteni. | — Nem tudok franciául. — Akkor angol nyelven... — Sajnos, angolul sem f beszélek. \ — Keressen tolmácsot! | Keres, mert abban az 1 icike-picike csomagban rej­tőzködő gyógyfüvet el akar­ja küldeni Romániába. S milyen szerencse, hogy az ismerősömnek eszébe jut egy ismerőse, aki valami­kor tanult angolul, de a pos­tai ismeretek fejezet átvé­telekor valósznüleg hiány­zott az iskolából. Nosza, elő­kotorja a magyar—angol szótárt, és szép magyar sza­vainkat átülteti angolra. Ismerősöm köszöni szépen a szívességét, hiszen másfél óra alatt mégiscsak elintéz­te, hogy a gyógyfüvek el­jussanak a címzetthez. Én ezalatt megírtam ezt a glosszát. A gyógyfüvet majd küldöm, mivel fűben, fá­ban van orvosság ...- b. - j. ­Kétezer ebédet főznek az egyetem új központi konyháján A legmodernebb gépek szolgálják ki a szakácsokat a klinikára), illetve az Jgye temi alkalmazottaknak De­cember 16-án 15 féle levest 10 féle húst. 15 féle Körítés főztek és sütöttek csupán s diétások számára. Százszám­ra sütötték a túróstáskát hatalmas tepsikben. ÖTVENNYOLC SZAKÁCS ÉS KUKTA Az új ételgya územbehe- lyezésével nagy teher került le az Egyetem válláról A ré­gi központi konyhát ugyanis még a harmincas évek ele­jén építették, s nagyon el­avult már, nem beszélve ar­ról, hogy annak csak 700 adag ebéd volt az eredeti na­pi kapacitása. Az 58 szakács és konyhai dolgozó ünnepnek érezte azt a napot, amikor az új épületbe költözött. mert — amint Gyűrűs Lajosné élelmezési vezető és Milotta József konyhavezető is mond­ja — egy ilyen kitűnően fel­szerelt épületben örömet je­lent a munka. Téliesifik az Aranyositól mrd«*n<*ejét A bronz fiúcska vlszoní újból csak ruha nélkül néz a tél el'Lj. A nagy teljesítményű NDK gyártmányú, univerzális konyhagép majdnem minden előkészítő munkát elvégez. Falusi vasárnap Berkesden Nagysikerű falusi vasárna- X>t szervezett Berkesden a negyei Mozgó Művelődési Ház is a pécsváradi járási tanács nűvelődésügyi osztálya. A községben zenés ébresz- ;ővel kezdődött a nap. A leg- fjabbak számára a hidasi nűvelődési otthon bábcsoport- a előadta a Hüvelyk Matyit. 3ok résztvevője volt a körze- ;i asztalitenisz-bajnokságnak, le a nap legérdekesebb ese- nénye a körzet KÍSZ-fiatal- ainak és a pécsi honvédek- lek a szellemi vetélkedője /olt. A hidasi fúvószenekar nűsort adott Himnusz a bé­réért címmel. Este pedig ki- ,űnő hangulatú bál kezdődött, amely reggelig tartott. A jólsikerült vasárnapnak mintegy 800 résztvevője volt. Fehérköpenyes szakács­nők sürögnek-forognak a hatalmas, alumíniumszínű, gőzüstök körül, ezerféle étel illata száll a levegőben. Az épület előtt, a nagy rámpán, tejet, húst, és zöldséget rak­nak le a teherautókról. EGY NAP _____________ S ZÜKSÉGLETE A közelmúltban lépett üzembe hivatalos nevén a Pécsi Orvostudományi Egye­tem központi konyhája. Egy­szerűbb és találóbb azon­ban az ételgyár elnevezés. Egy olyan épületben ugyanis, ahol külön diszpécsert állíta­nak be a különböző munka­mechanizmusok irányításá­ra és összehangolására, ahol kétezer, később pedig majd háromezer ebédet főznek meg naponta, nem túlzás étel­gyárról beszélni. A teherautók minden nap 300 kilogramm kenyeret, 150 kiló húst, 3—4 mázsa burgo­nyát, egy mázsa zöldséget. 700—800 liter tejet, egy má­zsa cukrot, 70 kilogramm zsírt, ezer tojást, 70—80 kilo­gramm lisztet és sok mást rak nak le a rámpán. Ennyi a konyha napi fogyasztása. HÉT HÜTÖSZOBA Talán a gépek puszta fel­sorolása is képet ad a mecha- nizáltság fokáról, illetve az ételgyár méreteiről, öt bur­gonyahámozó és egy zöldség­szeletelő gép dolgozik az alag­sorban; hat robotgép a fel­sőbb szinteken, melyek úgy­szólván minden munkára al­kalmasak: ha kell paszíroz- nak, darálnak vagy éppen szalámit szeletelnek. Két ha­talmas húsdarálógép szapo­rítja a létszámot, a közelük­ben látható a 6 elektromos sütő, mely percek alatt meg­süt 900 buktát. Idetartozik 4 pirítóserpenyő is, mely a rán­tás, hús, rizs, tarhonya stb. pirításánál és sütésénél tesz jó szolgálatot. A kenyérszele­telő gép óránként 140 kilo­gramm kenyeret vág fel. A nyersanyag és ételek hűtésé­ről, tartósításáról 7 hűtőszo- ba, három 1700 literes és négy 1000 literes hűtőszekrény út­ján gondoskodnak. Van itt óriási méretű tojáshabverő, fagylaltgép, mosogatógép, mely tüneményes gyorsaság­gal mossa ragyogó tisztára a tányérok ezreit. Végül, ami a legfontosabb; 15 gőzüst, há­rom és fél ezer liter űrtarta­lommal. Külön konyhájuk van Itt a diétásoknak, az átlagos bete­geknek (azoknak, akik nem gyomorpanaszokkal kerültek (Déryné szekere Körkérdés „tájügyben' A lassan két évtizedes táj­színház, Déryné szekerének kései utóda újabban egyre in­kább bekerül a viták pergő­tüzébe. A falusi közönség már nemegyszer ezt mondja rá: „csak” tájszínház. A mű­vészek egy része szerint: „fapados” művészet, csak má­sodosztályú lehetőségeket nyútjhat. A két vélemény mostanában gyakran így ösz- szegeződík: meg kell szüntet­ni. Vagyis: Déryné szekere végleg forduljon vissza a fal­vakból! S az állami irányí­tás szerint? — A „táj” ma­rad! Mi az igazság? — „A vidék" igen nagyot fejlődött — mondja Galam­bos György színművész — hol vagyunk már attól, ami­kor a falusi közönség alig- alig értette meg a poéneket. Ha a tájszínház társulata úgy indulna el, hogy „jó lesz ez falura”, akkor eleve megbuk­na. — Én csak bent a színház­ban játszom, — vélekedik Iványi József —, de néha ki­utazom megnézni a tájelő­— Nehéz volt. Előfordult, >gy naponta egyszer ettem, ste mindig sokat sírtam, les voltam. Heteken át min- ;nnap csak babot ettem. szintén megmondom. A technikum utolsó éve >lt a legnehezebb, már abba ;arta hagyni az egészet. Úgy nt, hogy egyre több és több : akadály, a meg nem értés, [yszerűen érthetetlennek tar­ifák, hogy egy nő az épíiő- arban ... 1950-ben technikus tt. Egy fontos építkezésen bízták a vasbeton szerkeze- k beépítését. — Volt úgy, hogy egész éj- aka meg vasárnap is ott >líam. Nem lehetett senkire : rábízni. 1952-ben megbízták építés- :zetőnek. — Sokszor nagyon nehéz jrülmények között dolgoz- nk. Ma ezt már nem is na- 'on hiszik el. 1955-ben létszámcsökkentés >lt a vállalatnál. Egy kicsit in tóttá az önérzetét. Utána bbször is szóltak neki: le­ütne megint építésvezető, de ►kan ellenezték. Csodálkozva h-dezték: de szaktársak, egy 5? ... 1951-ben Munkaérdem- rndet kapott, 1960-ban Kiváló olgozó lett. A fizetése ugyan- aiiyi, mint a férfiaké. Nehéz életpálya, szinte tör­vényszerűen keverednek ben­ne a gyors előreívelések, a megtorpanások, az ellentmon­dások. — Én nagyon megszenved­tem azért, ami vagyok. Ez biztos. — Úgy gondolja, hogy a maga életpályája kivételesnek számít? — A férfiak nem szívesen veszik, ha egy nő olyan be­osztásban dolgozik, ahol diri­gálhat. d — Még egyszer végigcsinál­ná ezt az utat? — Végig. Mindenképpen ez akartam lenni. Nem mentem el kalaposnak, se fodrásznak. Nekem ez szép. Azt javasolom másnak is: ha szeret valamit, ne röstelljen áldozatot hozni érte. — A vállalatnál megbe­csülik? — Csak jót mondhatok a vállalatomról. — Véleménye szerint mi szükséges ahhoz, hogy egy nő az életben, de különösen a munkahelyén a maximumot tudja nyújtani? — Először is erős akarat. Azután leküzdeni az előítéle­teket És végül. amire fel­tesszük az életünket, azt hi­vatásszerűen szeressük. Nem elég csak megkapni a diplo­mát. — A házasság, a családi élet nem akadályozza a munkájá­ban? — Engem nem. Tizenhárom éve mentem férjhez. A fér­jem megért, időközben ő is elvégezte a technikumot, ko­rábban könyvelő volt. Tulaj­donképpen neki köszönhetem, hogy el tudom látni a felada­tomat ... Ez kedves volt, gondolom, több mint családias. Kérde­zem: mi a napi program? Azt mondja: más nyáron és más télen. Gyerek nincs. Reggel hatkor ébresztő, héttől ne­gyedötig a munkahely, utána a 400 négyszögöl szőlő, kapá­lás, kötözés, permetezés, vagy haza televíziót nézni, rejt­vényt fejteni, s ez a szigorú, fegyelmezett arc, a beszélge­tés alatt úgy tűnik, mintha egy pillanatra a befőttes üve­gek között bukkanna fel. Csa­ládiasán, kicsit mentegetőzve mosolyog. — Elszoktam aludni a tv mellett. — Nem érzi egyhangúnak az életét? — Nem. Én ezt szeretem így. Könnyű és tanulságos volt mindezeket elmondani, s könnyű volt leírni is. Az ember különös vonása, hogy nemcsak az élete, de az ér­zései, a gondolkodása is fo­lyamatszerű, ami tegnap po­kolian nehéz volt. az holnap már valamivel könnyebb, s akiben van elég derű az élet­hez, egy idő után úgy érzi: nem is volt ez olyan elvisel­hetetlenül nehéz. — Véleménye szerint egyen­jogúak a nők a férfiakkal? — Nagyrészt. De hát sok még az előítélet. A férfiak egy jelentős része még min­dig lenézi a nőket, nem tart­ják olyan értékűnek őket, mint sajátmagukat. Pedig van­nak egészen kivételes egyéni­ségek is a nők között, vannak vezetők is, jól megállják a he­lyüket. — Csak a férfiakban látja a teljes megoldás akadályait? — A nőkön sok múlik. Ha egy kis akadályba ütköznek, nagyon könnyen meghátrál­nak. És nem tűznek ki na­gyobb célokat maguk elé. Én is nagyon sokszor abbahagy­hattam volna, elhiheti. Ami­kor én kezdtem, bizony ez nem női szakma volt... Tulajdonképpen, ha jól át­gondoljuk: még most sem az. S ha Vertényi Józsefné újra­kezdené az életpályáját, köny- nyem meglehet, hogy most is nagy fába vágná a fejszéjét. (Folytatása következik) Thlery Árpád adást is. Valami csodálatos van abban, ahogy a rajongó vidéki közönség elfeledteti a színésszel, hogy csak egy te­nyérnyi színpadon, alig né­hány díszlet között, hiányos világításban, egyszóval nem igazi színházban játszik. Csakhogy a közönség véle­ményét nem lehet kizárólag a nézőtéren lemérni Mert itt a másik tény: nem egy falu­ban csökkent a tájelőadások látogatóinak száma. Aztán így panaszkodik Gyöngyösi Já­nos közönségszervező is: — Néha nehéz feladat egy előadásra való közönséget összegyűjteni. Éppen ezért a falusi kultúrotthonok vezetői, akiknek ez elsősorban felada­tuk volna, sok helyütt meg­lehetősen vonakodnak a kö­zönségszervezéstől. Konkuirencia a tv S mit mond Nógrádi Ró­bert, a Pécsi Nemzeti Szín­ház igazgatója? — A tájszínház helyzete tu­lajdonképpen azért változott, mert növekedett a falusi la­kosság életszínvonala, kul­turális lehetőségei, és ennek alapján igénye a színházzal szemben. Az autótulajdonosok gyakrabban bejárhatnak a kő színházba, az autóbuszháló­zat lényegesen sűrűbb, a te­levízióban ragyogó, vagy ra­gyogónak tűnő díszletekkel nézhetik a színházi közvetí­tést. Nógrádi Róbert elmondta, hogy a falusi közönség mind­ezek segítségével sokszorta jobban látja ma a kőszínház és a „táj” közötti technikai különbséget, mint látta tizen­öt-húsz évvel ezelőtt, s a pri­mitívebb körülmények kö­zött nehezebben kerül a szín­ház varázsába. — Emellett a színház fa­lun is társadalmi jelenség. Ott is találkozókat, partnerkí­sérést, asszonyok ruhasétálta- tóját jelenti. És kis faluban erre sincs mindig lehetőség. Szerintem tehát lassan elő­térbe kerül a táj színház re­formjának kérdése. Persze nem huszonnégy óra alatt kell megoldani, de a megol­dás útja már kialakulóban van. Az évad eleje óta 1495 fa­lusi néző jött be Pécsre, hogy megnézze a színház előadá­sát. Ebben csak azok szere­pelnek, akik szervezett formá­ban és a színháznak előre bejelentve érkeztek. De leg­alább ugyanennyi jött már kettesével, négyesével, vagy úgy, hogy a csoport közvet­lenül előadás előtt váltotta meg jegyét a pénztárnál. Déryné szekere tehát for­duljon vissza és helyette a vidéki közönség járjon be a kőszínházba? Mit mond erre az illetékes állami szerv kép­viselője? — Lényegében mindez igaz, — válaszolja Lemle Géza, a megyei tanács művelődési csoportjának vezetője. — De a közönség bejárását és a,q & színészek kiutazását mégxoö/ü hosszú évekig párhuzamosan kell szervezni. Az élő szín­házi előadás mégiscsak kell a falunak, ezért nem az elő­adások számának csökkenése, hanem kissé még mindig a növelése a tájszínház szer­vezőinek feladata. A vélemények tehát szerte­ágazóak, és tulajdonképpen mindegyik félnek igaza van» Hol van hát Ariadné fonala, amely kivezet az útvesztő­ből? Először is tisztázni kellene az objektív lehetőségeket! Az alig néhány százas létszámú faluban nincs megfelelő szín­padé művelődési ház, s építe­ni sem érdemes. De var íón.é- hány baranyai nagyközség, ahol már létezik komolyabb színpad. Ezért az út ilyen esetben a tájszínhá f >vábbl ’-endszeres kijárása. Színházi körautóbusz A piciny falvakból pedig meg kellene szervezni a kö­zönség beszállítását. Ebben szerepe lehetne az AKÖV-nek és az iBUSZ-nak is. Meg­oldható lenne a „színházi kör­autóbusz”, mely sorra felve­szi, majd előadás után haza­szállítja több falu nézőközön­ségét. Kétségtelen, hogy autó­busz kapacitásunk nem a leg­jobb, de bizonyos meddő pénz ügyi összegek — közte eset­leg a tájszínház kiadásainak — csökkentésével is növelni lehetne az erre a célra szol­gáló buszok számát. Termé­szetesen meg kell vizsgálni, hogy például az IBUSZ nye­resége miatt a jegy ára ne növekedjék kétszeresére. Végül egy igen fontos probléma, amit a közönség nem is lát: anyagilag ren­dezni kellene a ..táj-színé­szek” bérét. A pesti rádió- szereplő színész gázsija mint­egy tízszerese a tájszínház művésze „napidíjának” — Ilyen körülmények között nem csoda, ha néhány művész „fapadosnak” hívja a „táj­előadást”. Egvszóval: van mit tenni a falusi lakosság élő színházi élménye érdekében. FSIdessy Dénes

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom