Dunántúli Napló, 1965. december (22. évfolyam, 283-308. szám)
1965-12-31 / 308. szám
Világ proletárjai, egyesüljelek! Dunaniűii napló Az MSZMP Baranya megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja _____ X XII. ÉVFOLYAM, 308. SZÁM ARA: 50 FILLÉR 1965. DECEMBER ".1 PÉNTEK Eredményes kísérletsorozat a Pécsi Porcelángyárban Január elsején életbe lép az új prémiumrendszer December 21-ével már befejezte éves tervét a Pécsi Porcelángyár. A hátralévő napokban mintegy 3 százalékos túlteljesítést érnek el, és ezzel, valamint más tényezőkkel arra számítanak, hogy márciusban 24—25 napos nyereségrészesedést fizetnek. — Ugyancsak most decemberben fejeződött be sikerrel az a két és fél éves kísérletsorozat, »minek eredményeképpen 25— 30 «zúzalékkal emelték a hosz- szúrúd-szigetelők mechanikai szilárdságát. Alumínium- oxid hozzáadásával ezeknek a szigetelőknek a húzószilárdságát 10 tonna helyett 15 tonnára emelték, amivel elérték, sőt túl is lépték a világ- színvonalat. A képen: Wencz- ler Antal és Gálos! József sorozatban készíti a nagyfeszültségű hosszúrúd-szigetelőket. Korszerűsítik Mohács villamosenergia-hálózatát 320000 ingyenes véradó A Magyar Vöröskereszt központjában az előzetes adatok azt mutatják, hogy az öt évvel ezelőtt megindított ingyenes véradó mozga- ,on: az idén is tovább fejőd jtt. Az egész évben begyűjtött vér 70 százalékát inc, már emberbaráti segítségként, térítés nélkül ad- .30/:. Az ingyenes véradók szál.ja egy év alatt mintegy 80 000-rel nőtt, 1965-ben a lakosság 3,2 százaléka, 320 000 ember adott ingyen vért beteg embertársainak. A .véradók csaknem kétharmada nő. ■A társadalmi összefogás szép .példáját adta két dunántúli bányaváros, Ajka és Várpalota lakossága. Az ajkai és várpalotai véradó napok a helyi társadalom érdeklődésének középpontjában álltak és a két város lakóinak nemes versenye követendő példát adott. Az idén Dunaújváros, Miskolc, Oroszlány, Szombathely, Dorog lakossága követte a példát. Az egész évi vérmennyiségnek mintegy 70 százaléka származik a falvakból. Nem egy olyan község akadt, ahol a lakosság 20—25 százaléka adott vért. Mohács fejlődését, iparosodását — többek között — az is mutatja, hogy a villamos- energia-fellhasználás az utóbbi évtizedekben hússzorosára emelkedett. Míg 1933-ban 414 ezer kilowattórát használtaik fel, addig tavaly 7 és fél millió kilowattórát fogyasztott a város. Az idén pedig az első félévben közel 4 millió kilowattórát tápláltak a városi hálózatba. Mohácson a 10 kilovoltos vezetek hossza 33 763 kilométer. a kisfeszültségű vezeték hossza pedig 42 863 kilométer. Jelenleg 31 transzformátorállomás és 1323 köz- világítási lámpa biztosítja az igények kielégítését. A DÉ- DÁSZ mohácsi üzemvezetősége 84 dolgozóval igyekszik megoldani a reá háruló jelentős feladatot és önköltségi tervét az első háromnegyed évben másfél millió forintra teljesítette. A város lakói számára elsősorban azok a tervek érdekesek, amelyeket a DÉDÁSZ a harmadik ötéves tervben kíván megvalósítani. Készül a végleges hálózatfejlesztési terv és az előzetes adatok szerint a tervidőszakban évenként mintegy kétmillió forint áll rendelkezésre. Már a jövő évben elkezdik a régi városi al- állomás helyén egy új szabadtéri állomás építését. Két év alatt 2,2 millió forintos beruházásra! valósítják meg a tervet. A létesülő alállomás további bővítés nélkül 1980-ig biztosítja a váro6 zavartalan ellátását. A jövő évben például — többek között — rendezik a Budapesti úti kis- és nagy- feszültségű hálózatot. Ez azt jelenti, hogy a vasúti átjárótól a kapcsolóállomásig eltűnik a nagyfeszültségű hálózat, teljesen kábelesítve tesz. Ugyancsak kábeles hálózatot kap a Szabadság és a Jókai utca. A következő évben elkészül a kiviteli terv Mohács újváros kábelesítésére, mintegy 1,2 kilométer hosszúságiban. Tervezik és a következő években megvalósítják a Liszt Ferenc utca és környékének energiaellátását. Kábelhálózat épül 1967-ben a Tolbuhin úton és a Selyemgyár, TEMA- FORG Vállalat között. Ugyanis az itteni ipari üzemek igénye jelentősen növekszik é; a későbbiek folyamán létesülő szennyvízátemelő telep is jelentős energiamennyiséget fogyaszt. A tervidőszakban, 1967-től a várce többi, jelenleg még rossz' vagy nem egészen kielégítő feszültséggel ellátott utcáiban fokozatosan végrehajtják a rekonstrukciót és a harmadik ötéves terv végére befejezik. Majd 1968-tól kezdődően — kétéves programban 7-t -a jelenleg kapcsoló- állomásnak használt épületben korszerű ipari tanműhelyt létesítenek és szolgálati lakást alakítanak ki. Január elsején életbe lép a munkaügyi és a pénzügy- miniszter szeptemberben közzétett rendelete g.z állami ipari és építőipari vállalati műszaki, valamint adminisztratív dolgozók premizálásának továbbfejlesztéséről. Az új prémiumrendszer bevezetésére megjelent a munkaügyi miniszter végrehajtási utasítása is. s most az egyes ipari szaktárcákon a sor. hogy ennek alapján területükre alkalmazva végrehajtsák a rendelkezést. Ez a munka befejezés előtt áll. A szaktárcák már kidolgozták a maguk végrehajtási utasítását, s néhány napon belül közzéteszik. A nehézipari miniszter utasítása már megjelent. A szakminiszteri utasítás ismeretében a trösztök, vállalatok vezetőire vár a feladat, hogy a vállalati szakszervezeti bizottsággal egyetértésben meghatározzák, milyen prémiumfeladatokat tűznek ki dolgozóiknak 1966-ban, és hogyan használják fel a rendelkezésükre bocsátott prémiumkeretet. A szakminiszteri utasítások értelmében a gazdasági vezetőknek vállalati prémiumszabályzatot kell készíteniük, s ebben pontosan meg kell határoz- niok munkakörük szerint a prémiumfeltételeket, a célprémium-feladatokat, az elő re meg nem határozott feladatok utólagos jutalmazásának módját stb. Rendelet a pedagógusok kedvezményes lakásépítéséről A pénzügyminiszter és a művelődésügyi miniszter — a munkaügyi miniszterrel, valamint a pedagógusok szak- szervezetével egyetértésben — rendeletben szabályozta a pedagógusok kedvezményes lakásépítési akcióját. Az 1966. január 1-én hatályba lépő rendelet kimondja: az alsó- és középfokú oktatási intézmények, valamint a szakmunkásképző intézetek községekben dolgozó, főfoglalkozású pedagógusai és gyakorlati oktatói — az oktatás érdekeivel összhangban — kedvezményes építési kölcsönben részesülhetnek. Az illetékesek — indokolt esetben — más helységekben dolgozó pedagógusok számára is engedélyezhetik a kedvezményes kölcsön nyújtását. A kedvezményes építési kölcsönben részesíthető pedagógusokat — a pedagógusok szakszervezetének megyei bizottságaival egyetértésben — az illetékes megyei tanács végrehajtó bizottsága művelődésügyi osztályának javaslatára a Művelődésügyi Minisztérium jelöli ki. A kijelölésnél előnyben kell részesíteni a pedagógus házaspárokat, a községben letelepedni kívánó fiatal pedagógusokat, valamint a többgyermekes pedagógusokat. A kedvezményes kölcsönt az általános lakásépítési köl- csönakció keretében, annak feltételei szerint az Országos Takarékpénztár engedélyezi. Az építési kölcsön összegének felső határa 140 000 forint. Az építtető pedagógus saját hozzájárulásának legkisebb ösz- szege 10 000 forint. Az építkezéshez szükséges házhely vételára az építési költségbe beszámítható. Ha a pedagógus házhellyel már rendelkezik, a saját hozzájárulás és az építési kölcsön teljes összegét építkezés céljára kell felhasználni. A kölcsön kamatmentes, a törlesztés leghosszabb időtartama harminc év. A pedagógust az építkezés helyén eltöltött tíz év szolgálati idő után az építési költség 15 százaléka, további öt év szolgálati idő után újabb 15 százaléka, összesen 30 százaléka erej&g állami hozzájárulás illeti meg. Az állami hozzájárulás felső határa tíz év után 22 500, további öt év után újabb 22 500, összesen 45 000 forint. Az állami hozzájárulásra jogosító szolgálati időt a kölcsönszerződés megkötésének időpontjától kell számítani. Az állami hozzájárulás elszámolására a tíz, illetőleg a további öt évi szolgálati idő eltöltése után kerül sor. A lakásépítési kölcsönakció lebonyolitásának részletes eljárási szabályait a művelődésügyi miniszter külön rendelkezése határozza meg. Bizonyos műszaki, gazdasági termelési feladatok végrehaj tására a vállalatvezetők pá lyázatot is kiírhatnak, enne! premizálási módját ugyancsai- a prémiumszabályzatban köz lik. A prémiumszabályzatot a vállalatnál kifüggesztik. íg' hozzák a dolgozók tudomásé ra. Erre körülbelül januái második felében kerül majd sor, amikor már valamennyi vállalat tudja, mekkora ; prémiumkerete. Az 1966. évi prémiumkere! meghatározásának kiindulási alapja, a vezetők prémiuma nélküli 1965. évi vállalati prémiumkeret 70 százaléka. Ha a vállalat eléri a minisztérium által meghatározott nyereségrészesedés mértékét, a prémiumkeret megnövekszik a "0 százalékos kiindulási alap 40 százalékával és körülbelül eléri v 100 százalékot. Ha vala- nely vállalat több na ni nyereségrészesedést ér el, nint amennyit minisztériuma előírt, a többletnanok /zárnának megfelelően 100 százalék fölé növelheti pré- miumkeretét. a 70 százalékos kiindulási alapnak maximálisan újabb 40 százalékával. Ilyen módon tehát körülbelül 130 százalékos nrémiumkeretet érhet el. A minisztériumi pénzügyi osztályok előreláthatólag legkésőbb január közepéig közük a vállalatokkal, hány napi nyereségrészesedés esetén növelhetik prémiumkevetüket 100 százalékra, illetve afölé. Kétszer nagyobb kombájn-, másfélszer nagyobb traktorpark a mezőgazdaságban A most záruló második ötéves terv fontos szakasz volt a mezőgazdaság gépesítésében is. A gépállomány gyorsabb ütemű fejlesztése lényegében a tervidőszakkal egyszerre kezdődött meg s az elmúlt öt esztendő a gépesítés sok területén minőségi változást is hozott. A mezőgazdaság öt év alatt csaknem ugyanannyi traktort kapott, mint amennyivel 1960- ban összesen rendelkezett. Közben azonban az elavultabb gépek jórészét kiselejtezték, így a traktorállomány most másfélszer nagyobb és összetételében sokkal korszerűbb az öt év előttinél. A korszerű eszközhordozó, univerzális és lánctalpas traktorok aránya 60 százalékról 90 százalék fölé nőtt, az izzófejes és más vaskerekes erőgépek pedig a traktorparknak nem egészen egytizedét alkotják. Az arató-cséplőgépek száma öt év alatt éppen megkétszereződött. Hasonló arányban emelkedett a legnehezebb mezőgazdasági munka, az aratás gépesítésének színvonala. 1960-ban az összes gabonának 42, a tervidőszak végén pedig több mint 80 százalékát vágták le géppel. (A rendelkezésre álló kombájnokkal még többet is lehetett volna, de az időjárás miatt nem volt mód a kapacitás teljes kihasználására.) Mindezzel, hosszú évszázadok után, az aratás megszűnt a mezőgazdaság legnagyobb, legfárasztóbb munkacsúcsa lenni, — ez áttevődött az őszi időszakra. Az őszi betakarítási munkák gépesítésében a tervidőszak alatt történtek meg az első jelentősebb, de még mindig csak kezdeti lépések. A kukoricatermésnek mintegy 10 százalékát takarítják be géppel. Részben e célra tervezett hazai berendezésekkel, részben adapterrel ellátott gabonakombájnokkal. Ez utóbbi megoldással egyébként sikerű11 a különben csak évente néhány hétig használt nagyteljesítményű arató-cséplőgépek idényjellegét megszüntetni. Az ugyancsak főként ősszel jelentkező . szállítási feladatok ellátására a mezőgazdaság öt év alatt csaknem 30 000 pótkocsit kapott, ami ugyan majdnem 60 százalékkal több a tervezettnél, de az időközben alaposan megnövekedett szükségleteit kielégítésére még távolról sem elegendő. Sok új és korszerű gép segíti a mezőgazdaságban a ke- mizálás alkalmazását is. Több ezer régi „kisüzemi” műtrá- gyaszórót modem, nagykapacitású berendezésre cseréltek ki, így a korábban nagyrészt kézzel végzett műtrágyaszórás most már teljes egészében gépesített. Az Olasz Kommunista Párt a Moro-kormány lemondását követeli Róma: Csütörtökön a délelőtti órákban ülést tartott az Olasz Kommunista Párt vezetősége. Az ülésről kiadott közlemény szerint a párt követeli az egész kormány lemondását. Fanfani lemondása — hangsúlyozza egyebek között a közlemény — akut és nyűt politikai problémákat idézett elő. Az OKP vezetőségének az az álláspontja, hogy e problémákat lehetetlen megoldani Moro ideiglenes külügyminiszterré történő kinevezésével, annál is inkább, mert a kormánytöbbség oártjai maguk is egyetértenek a kormányprogram felülvizsgálásának szükségességében. A párt felszólítja a munkásosztályt és a dolgozókat, szánjanak síkra annak érdekében, hogy fordulat következzék be az ország politikájában.