Dunántúli Napló, 1965. december (22. évfolyam, 283-308. szám)

1965-12-30 / 307. szám

VUdg proletárjai, egyesüljetek j XXII. ÉVFOLYAM, 307. SZÁM ARA: 50 FILLÉR 1965. DECEMBER 30.. CSÜTÖRTÖK Eskütétel a Köztársaság téren A pécsi honvédalakulatok újoncai az új gyorsforgalmi útra érkeztek gépkocsival. In­nen vonultak fel a József At­tila utcán, a Rét utcán át a Köztársaság térre, ahol a szülők és hozzátartozók mint­egy kétezres tömege várta őket. Ennyien még egyetlen eskütételen sem voltak Pé­csett. A környező irodaházak és lakóépületek ablakai is megteltek érdeklődőkkel, sőt a lapos tetejű garázsra is fel­merészkedtek. A pécsi honvédalakulatok egyesített ünnepélyes eskü­tételéhez a dísztribünt a Köz­úti Igazgatóság irodaépületé­nek főbejáratánál állították fel. A dísztribünön foglaltak helyet a fegyveres testületek vezető beosztású tisztjei, a párt, a tanács és a tömeg­szervezetek képviselői, meg­hívott vendégek. Pontosan 10 órakor kürtszó jelezte az elöljáró érkezését. A pécsi honvédalakulatok ve­zénylő parancsnoka. Kosovics Gyula ezredes, a magasabb egység politikai osztályának vezetője elé ment és jelentet­te: az alakulat az ünnepélyes eskütételre felsorakozott. Ez- zután Kosovics Gyula ezredes köszöntötte az újoncokat gz eskütétel alkalmából, majd zúgó hajrá mellett ellépett az alakulat előtt, s kíséretével együtt felment a dísztribünre Ülést tartott a megyei képviselőcsoport Napirenden a mezőgazdasági szakemberképzés Kezdetét vette az ünnepség A zenekar soraiból öt kür­tös lépett ki és ugyanennyi úttörő csatlakozott hozzájuk A vegyes menet a dísztribün elé lépett és harsonaszóval jelezte az eskütételt. Elsőnek Asztalos László őrnagy, a helyőrségparancs­nok politikai helyettese üdvö­zölte az ünnepségen megje­lent szülőket, hozzátartozókat, az újoncokat, a vendégeket, majd Novak Szilveszter, a Pé­csi városi KISZ-bizottség tit­kára szólt az újoncokhoz az ünnepség alkalmából. Ezután üqsoyícs Gyula curedes be­szélt a felsorakozott alakulat­hoz, majd Kerékgyártó Béla őrnagy, az egység parancsno­ka méltatta az eskütétel és a katonai szolgálat jelentőségét, azt a felelősségtudatot, ami a most bevonult katonákra hárul. Az újoncok nevében Kurucz Gyula honvéd vála­szolt. Megkezdődött az eskütétel. „Esküszöm hogy hazámat minden külső és belső ellenséggel szemben az életem árán is megvédem” A hangulat megható volt, nem egy édesanya szemében csillogott a könny. Amikor véget ért az ünnepélyes eskü­tétel, a felsorakozott alakulat kemény díszmenetben elvo­nult a csapatzászló előtt. Az alakulat, a már felesküdött újoncok a Rét utcán, József Attila utcán át nótaszóval meneteltek a gépkocsikhoz, majd a laktanyába hajtottak. Az ünnepélyes eskütétel után még fél óra múlva is hömpölygőit a szülők és hoz­zátartozók sokszínű tö­mege az autóbuszállomások felé, hogy az újoncokat a lak­tanyában keressék fel. A pécsi honvédalakulatok egyesített ünnepélyes esküté­teléről a Magyar Televízió, a Rádió, valamint tizenkét újság tudósítója és riportere adott részletes anyagot a fő­városi lapoknak. Elkészült a Nyugati Főcsatorna Szerdán a 15 kivitelező vál­lalat, valamint a Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság szakem­bereinek részvételével meg­kezdődött a Tiszántúl máso­dik nagy mesterséges folyó­jának, a Nyugati Főcsatorná­nak a műszaki átadása. A most befejeződött második öt­éves terv nagy létesítményét 1963. augusztus elején kezd­ték építeni. Negyvenhárom ki­lométer hosszúságú medrének ásása során körülbelül 1,5 millió köbméter földet moz­gattak meg. Tizenegy közúti híd íveli át, három úgyneve­zett bujtató és két automata vízszabályozó biztosítja za­vartalan működését. Az épí­tők a hatalmas munkát ha­táridőre fejezték be, s az ere­detileg tervezett 72 millió fo­rintos beruházási költségből kereken 6 millió forintot meg­takarítottak. A Tiszavasvári- tól kiinduló, s a Hortobágy medencét keleti és északke­leti irányban körülölelő új főcsatorna az ország csapa­dékban legszegényebb vidé­kére — Újtikos, Polgár, Gör­beháza, Ujszentmargita térsé­gében — viszi el a Tisza ví­zét. Jelenlegi kiépítettségében ' másodpercenként 4—5 köbmé- ; tér öntözővizet szolgáltat a í vidék mezőgazdasági üzemei- S nek. í Az országgyűlési képviselők Baranya megyei csoportja Földvári Jánosnak, a megyei tanács vb-elnökhelyettesének a mezőgazdasági szakember- képzés helyzetéről elhangzott tájékoztatóját vitatta meg szerdai ülésén. Baranya mezőgazdaságában közei négyszerannyi — egye­temmel. illetve felső- vagy középfokú technikummal ren­delkező — szakember dolgo­zik jelenleg, mint dolgozott 1961-ben és ez a fejlődés ki­elégítő. A termelőszövetkeze­tek annyi ösztöndíjast küld­tek felsőfokú mezőgazdasági tanintézetekbe, hogy 1970-ig bezárólag is megnyugtatóan alakul a vezető posztokon te­vékenykedő mezőgazdasági szakemberek aránya. A fő­könyvelők döntő többsége mérlegképes könyvelői szak­vizsgával rendelkezik. Mind­ez azt jelenti, hogy a megye Megnyílt a Puswash-értekezlet I. Hailé Szelasszié, Etió­pia császára szerdán Addisz Abebában megnyitotta a 15. Pugwash-Jrtekezletet. A megnyitó ülésen felol­vasták U Thant ENSZ-fő titkár üzenetét, amelyben egyebek között hangoztatja, hogy „a leszerelés az egye­temes béke megteremtésé­nek kulcsa". A hivatalos megnyitás után a részvevők zárt ajtók mögött folytat­ták tanácskozásukat. mezőgazdasága megérett, alkal­mas arra, hogy a párt által kidolgozott és bejelentett gaz­dasági reformot — termelő­szövetkezeteknél a vállalatok­hoz hasonló önálló ügyvitelt, gazdálkodást — a kellő szín­vonalon megszervezzék. Elmaradás mutatkozik azon ban a szakmunkásképzésben: a különféle szakágazatokban jelenleg 1437 szakmunkás dől gozik a szükséges hatezer el szemben. Ezért most 8 sok­oldalú szakmunkásképzésre összpontosítják az erőket. Cél, hogy minden tsz-tag értsen valamilyen munkagéphez: a szaktanfolyamokat már ennek szellemében szervezik. A szakemberképzés jelentő­ségét sokoldalúan taglaló ér­tékes tájékoztató fölött élénk vita alakult ki. Megyénk or­szággyűlési képviselői számos újabb kérdést tettek fel és hasznos hozzászólásokkal. ;a- vaslatokkal egészítették ki a 1 beszámolót. Többen is hang- | súlyozták annak fontosságát, hogy az új szakemberek, szak munkások képzése mellett pillanatra se feledkezzünk meg a korábban végzett me­zőgazdasági szakemberek to­vábbképzéséről, hogy a leg­újabb technikai, kémiai, bio­lógiai eredmények nein is­merete és esz, ebből adódó konzervativizmus ne váljon akadályává a legkorszerűbb vívmányok alkalmazásának. A továbbiakban az 1966-os, első félévi munkaterv megvi­tatására. jóváhagyására került sor, majd a Pécsi Tejipari Vállalat új, modem üzemébe látogattak a képviselőcsoport tagjai. Reggelig nyitva lesznek Újévkor a zenés szórakozóhelyek Szilveszíeri és újévi ételkülöntegességek a nagyobb éttermekben Legtöbb zenés szórakozóhely ajtajáról már bevették az „Asztalfoglalás szilveszterre’’ feliratú táblát, mert decem­ber 15. óta csaknem minden zenés szórakozóhelyen „meg­telt” a szilveszteri létszám. Pécsett már csak az újonnan átalakított Hullámban, Sopia­A Sea Gém drámái a December 27-én, eddig ismeretlen okok miatt elsüly lyedt az Északi­tengeren a British Petroleum (BP) nevű angol olaj- társaság 90 méter hosszú. 5600 ton­nás fúrótornya, a „Sea Gém”. A sze mélyzet SOS je­leire hajók érkez­tek a helyszínre és 18 embert si­került is megmen teniük. Ezek kö­zül többen súlyo­san megsebesül­tek, egy pedig meghalt. Képünk még a dráma előtt készült a „Sea Gem”-rőL nában és az Elefántban van néhány szabad asztal. A zenés szórakozóhelyek szilveszterkor egységesen reg­gel öt óráig tartanak nyitva. A nem zenés vendéglátóegy­ségek, kisvendéglők, italboltok és falatozók szilveszteri zár­óráját éjjel 1 órában álla­pították meg. Január 1-én, Újévkor, az egyébként szom­bati napokon szokásos záróra lesz érvényben: Pécsett éjjel 1, a megyében éjjel 2 óráig lesznek nyitva a szórakozó­helyek. A szilveszteri szóra­kozásra való tekintettel ja­nuár 1-én, újévkor a szoká­sosnál egy órával előbb nyit és reggel 7 órától kezdve fo­gadja vendégeit Pécsett a Napsugár, az Éva, a Kedves, a Sarokház és a Virág esz­presszó. A Baranya megyei Vendég­látó Vállalat üzleteiben már december elejétől készültek a Szilveszterre, ennek következ­tében jelenleg 1200 hektoli­ter hordós és 720 hektoliter palackozott bor áll rendelke­zésre. Szilveszterkor kétszáz vendéglátóegység tart nyitva, ezek legtöbbje utcán át is árusít borokat. Sörből 400 hektoliter kerül forgalomba hordókban és 180 hektoliter palackozva jut el a szórako­zóhelyeken szilveszterezőkhöz. A táncos-zenéi szórakozóhe­lyeken lesz elegendő pezsgő, kisebb mennyiségben habzó­bor is. Szilveszterkor minden zenés étteremben és zenés kisven­déglőben különleges menüket szolgálnak fel. Csaknem min­denütt lesz malacpecsenye, ro­pogós malacsült, pezsgős ká­poszta, disznótoros, korb elv- leves, malacaprólékleves. Az Olimpiában négyféle menüt állítottak össze, a Borostyán­ban malacaprólékleves. ma- lacpörkölt, házi disznótoros, a Susogóban frissen sült házi kolbász, az újmecsekaljai Me­csek étteremben (volt U- ín kisvendéglő) rablóhús, töltő í- káposzta, túróscsusza lesz a szilveszteri ételkülönlegess Műsor csak a Hullámban s az Olimpiában lesz, Aim =i Klára és Pongrácz Zob >n táncdalén ekesek közreműkö­désével. A Nádor Szálló üzleteiben előre rendelték meg a vendé­gek a bőséges menüket. SzH- v észterkor nyitva lesz min­den: még a volt bár is meg­nyílik. Itt negyven tagú sze­gedi és nagyobb létszámú bu­dapesti IBUSZ-csoport fog szilveszterezni, természetes n raituk kívül, az asztalok" t előre lefoglalt pécsiek is szó­rakozhatnak itt, ahol négytagú zenekar szolgáltatja majd a vidám, hangulatos zenét. >

Next

/
Oldalképek
Tartalom