Dunántúli Napló, 1965. december (22. évfolyam, 283-308. szám)

1965-12-29 / 306. szám

IMS. DECEMBER 29. napló 3 Eredményes munkát végzett a megyei tanács művelődésügyi osztálya Felére csökkentek esz elfekvő készletek A megyei tanács művelő­désügyi osztályának sokrétű tevékenysége három éves kor­tól szinte élete végéig elkísé­ri a megye lakosait Nyolc­vanhat óvoda, 374 általános és tíz középiskola, kilenc közép­iskolai, három általános is­kolai diákotthon, öt gyermek- védelmi intézmény, 279 mű­velődési otthon és mozi, 389 könyvtár, valamint hat mú­zeumi intézmény irányítását és működését biztosítja. A szervezett vagy más intéz­ményi nevelésben több mint ötvenezer fiatal és közel hat­ezer felnőtt vesz részt, a nép­művelési rendezvényeket évenként mintegy ötmillió ember látogatja. A párt és a kormány mű­velődéspolitikai célkitűzései alapján jelenleg a művelődés- ügyi osztály munkájának kö­zéppontjában két ffi feladat megoldása áll: a közoktatás­ban az iskolareform fokozatos megvalósítása, a népművelés­ben a tartalmi és módszerta­ni korszerűsítés. Ehhez a munkához az állami szervek biztosítják a szükséges felté­teleket. A megye művelődés­ügyi költségvetése évről évre növekszik. Az 1961-es 111 millióval szemben 1964-ben 143 millió forintot biztosítot­tak erre a óéira. A második ötéves terv időszakában álla­mi beruházásból elkészült 43, befejezés előtt áll húsz álta­lános és középiskolai tante­rem, felépült egy 400 szemé­lyes művelődési ház. Vegyes beruházásiból és községfejlesz­tési hozzájárulásból 53 tan­terem, 64 művelődési otthon és 13 falusi könyvtár létesült, összesen 56 millió forint ér­tékben. Komplex beruházás­ból Komién elkezdték egy 8 tantermes általános iskola és egy 50 férőhelyes óvoda épí­tését. Ibafán és Sásdon általá­nos iskolai diákotthon, Pécs- váradon, Bólyban és Sellyén középiskolai diákotthon. Szi­getváron űj filmszínház épült. Befejeződött 22 falusi mozi szé'esvásznúsítása. A jelentős fejlesztés ellenére sem lehe­tett lépést tartani a megnöve- kedett igényekkel, ez különő- sev vonatkozik a középiskolai, valamint a gyorsan kiépülő körzeti általános iskolai háló­zatra. A közoktatásban az iskola- reform feladatainak végrehaj­tásában még csak a kezdeti lépések történtek meg. A ta­nácsülés határozata értelmé­ben központi kérdéssé vált a cigány-tanulók iskoláztatása. Ennek érdekében kilenc he­lyen napközi otthont szer­veztek, Komlón pedig új két tantermes iskola épült. A tan­kötelezettségi korhatár fel­emelése és az oktatás ered­ményességének iavulása kö­vetkeztében 86 százalékra emelkedett azoknak a tanu­lóknak a száma, akik 16 éves korukig elvégzik az általános iskolát. A szakrendszerű ok­tatás Baranyában csak a körzetesítéssel oldható meg, mert csupán ötvenegy olyan iskola van, amelynek létszá­ma lehetővé teszi az önálló felső1 "gozatú osztályok szer­vező^ a helybeli tanulókból. Az osztály a körzeti iskolák kifejlesztésénél a tanácsi és gazdasági körzeteket, vala­mint a közlekedési lehetősége­ket vette alapul. A körzetesí­tésben öt év alatt elért ered­ményeket mutatja, hogy ma már a tanulók 88 százaléka részesül szakrendszerű okta­tásban, a bejárók száma 3000-ről ötezerre emelkedett A művelődésügyi osztály meg kezdte az általános iskolai diákotthonok létesítését a magyarbólyi, ibafai, és sásdi otthonokban mintegy 200 diá­kot helyeztek el. Tervbe vet­ték a mecséknádasdi és a szentlőrinci diákotthon fel­építését A művelődésügyi osztály Pécsváradon, Sellyén, Bóly­ban és Komlón »íj középisko­lákat létesített és ennek kö­vetkeztében a középiskolai ta­nulók száma 1700-ról 3200-ra emelkedett A növekedéssel ugyanakkor rendkívül hagy zsúfoltság keletkezett. ezért már a múlt évben csökkente­ni kellett az első osztályok számát. A társadalmi szer­vekkel összehangolt pályavá­lasztási tanácsadás mégis azt eredményezte, hogy az orszá­gos adatokhoz mérten csak nagyon kevés tanulót, mint­egy 60—80-at kellett a közép­iskolákból elutasítani. A mű­velődésügyi osztály ezután is keresi azokat a lehetőségeket, amelyek módot adnak új szakközépiskolák szervezésére. Az iskojareform előtérbe állította a hatékonyabb ne­velést. Ezért a pedagógiai to­vábbképzés megoldására ax osztály megszervezte a neve­lők akadémiáját, nagy gondot fordít a modern technikai eszközök alkalmazására, és kísérletet tett a programozott oktatás bevezetésére is. En­nek megfelelően a tervszerű nevelésben országosan is mél­tányolt eredmények születtek. R népművelés korszerűsítése A gazdasági és társadalmi élet fejlődése megkövetelte a népművelés tartalmi-módszer­tani-szervezeti korszerűsítését. A dolgozók szabadidejének megnövekelése, az életforma fokozatos átalakulása, a tö­megtájékoztatási eszközök gyors elterjedése. átmeneti megtorpanást eredményezett a hagyományos népművelési ágazatok hatókörében. Az is­meretterjesztő előadások szá­ma egy év alatt 86 száza­lékra csökkent, az utóbbi 4 évben több mint 1 millióval kevesebben voltak moziban. Ebben a helyzetben a mű­velődésügyi osztálynak gon­doskodnia kell a népművelési munka korszerű tartalmának, vonzó módszereinek kialakítá­sáról. A kétségkívül bíztató eredmények ellenére ez a munka nem tudott lépést tar­tani a fejlődéssel. Ennek egyik oka az, hogy nincs összhangban a társadalmi igény az egyéni érdeklődés­sel. A közönség érdeklődése Inkább a szórakoztatási cé­lokat szolgáló könnyebb mű­fajok irányába tolódott el, és a korunk "társadalmi, tudo­mányos, művészeti kérdéseit színvonalasan közvetítő al­kotások és rendezvények Folío^fos Iehű!ésr<*, áffuló esőkre, havazásra számíthatunk Az atlanti ciklon hatókör­zetét az utóbbi napokban meg erősödött, úgynevezett skan­dináv ciklon vette át, amely­nek hátoldalán délnek nyo­muló sarki eredetű légtöme­gek a szokatlan decembervégi enyheséget a Kárpátok és az I Alpok vonaláig, illetve dél- j nyugaton a francia tengerpar­tig és a Pirenneusokig szorí­tották vissza. A Meteorológiai Intézet Köz pon ' Előrejelző Osztályán tá- jé’-n-'V-ésul közölték: való- i színűnek látszik, hogy a lehű- ; lés fokozatosan átterjed a I fcitjját-jnedencére. Erősebb le- I hűlést azonban csak a két- három nap múlva érkező má­sodik hideghullám hoz, ha megérkezik. A szakemberek szerint ugyanis esély van az úgynevezett genovai ciklon | újraéledésére, amely rendsze. ' rint a Kárpát-medencét meg­óvja a sarki hideg betörésétől. [ Szerdára felhőátvonulásokat, i átfutó esőket, szórványos ha­vazást várhatunk. A nappali hőmérséklet az ország déli vi­dékein plusz 5—7. északon általában plusz 2. plusz 5. a ' legészakibb vidékeken szórvá­nyosan mínusz 4, mínusz 5 I fok körül alakul ki. 1 iránt csökkent az érdeklődés. A másik ok a népműveléssel szemben támasztott követel­mények és a megvalósítás feltételei között meglévő sza­kadék. A művelődési ottho­nok, mozik, könyvtárak egy részének gondoza tlansá ga. be­rendezésének szegényessége miatt nem versenyképesek a családi otthonokkal és a gyor­san fejlődő vendéglátóipari egységekkel szemben. ló kezdeményezések A művelődésügyi osztály több kezdeményezést való­sított meg a népművelés tar­talmi, módszertani korsze­rűsítése érdekében. A mozgó művelődési ház nagy értéke, hogy a színvonalas rendez­vényei a legkisebb települé­sekre is eljutnak. A baranyai vasárnapok, mint tömegmé­retű és komplex népművelé­si rendezvények. céltudato­sa® szolgálják művelődéspoli­tikai céljaink megvalósításót, mert többezer embert juttat­nak olyan kulturális élmény­hez, amelyet kisebb közössé­gekben csak nagy anyagi rá­fordítással érhetnének el. A mór rendszeressé vált mú­zeumi hópap rendezvényei ugyancsak nagy tömegeket érintenek. Az osztály előtt az a feladat áll, hogy ezeket a kezdeményezéseket tovább fejlessze, ugyanakkor bővítse a tőmegkulturáilis munka ha­tókörét. A művelődésügyi osztály je­lentős támogatást nyújt a nem közvetlenül hatáskörébe tartozó szervek tevékenységé­hez is. A megye művelődésé­nek irányítását a különböző társadalmi és tömegszerveze­tek együttműködésével való­sítja meg. Ebhez a munkához jelentős segítséget nyújt a kö­zelmúltban megalakult Me­gyei Népművelési Tanács és a hamarosan megszervezésre kerülő Megyei Oktatási Ta­nács is. Gondoskodni kell arról, hogy a két testület az együttműködés hasznos fó­rumává váljék, a gyakorlati feladatok közös megoldása érdekében. Az előterjesztést a megyei tanácsülés résztvevői beha­tóan megtárgyalták. A vitá­hoz jelentős __ segítséget adott az az újszerű kezdeményezés, hogy a művelődésügyi osztály munkatársai színvonalas ki­állítás keretében mutatták meg a megye ötéves kulturá­lis eredményeit. A tablók és a fényképek, a különböző ok­tatási eszközök, könyvök jól reprezentálták a fejlődést. — Ezenkívül levetítették a Ba­ranya megyei Foto- és Film­klub két kisfilmjét a Bara­nyai Vasárnapok és a film­szemle rendezvénysorozatá­ról. A hozzászólók kiegészí­tették a sokoldalú írásos be­számolót s végül a tanácsülés elismerését fejezte ki az osz­tály dolgozóinak eredményes munkájukért. November végén 58 millió forintra becsülték a baranyai ipari vállalatok inkurrens anyagkészletét. Ez a szám ön­magában bosszankodásra jo­gosít, hiszen sokkal maga­sabb mint a sok évi átlag. Mégis azt kell mondanunk, hogy ez az 58 millió forint bi­zonyos mértékig pozitív je­lenség. Pozitív, mert az előző évek viszonylag alacsonyabb számai megtévesztő képet ad­tak az elfekvő készletekről. Régebben ugyanis a vállalatok nem végeztek olyan sokolda­lú, átfogó készletfelmérést, mint idén, amikoris az év kö­zepéig 50 millió forint értékű felesleges anyagot tártak fel. Ezzel egyidőben az anyagbör­zéken 25—28 millió forint ér­tékű úgynevezett elfekvő anyag talált gazdára. Novem­ber végéig pedig az 58 milliós értékből 33 milliónyit haszno­sítottak. A vállalatok éltek a lehető­ségekkel, amiket a Pénzügy­minisztérium, valamint az Országos Tervhivatal rende­leté biztosított számukra. Többek között módjuk nyílt szállítási szerződések felbon­tására. Lemondtak olyan anyagokat, melyeket profilvál­tozás, kapacitáshiány vagy más körülmények miatt nem tudtak felhasználni. A DÉ- DASZ 6,5, a Mecseki Szénbá­nyászati Tröszt 3,8 millió fo­rinttal csökkenthétté megren­deléseinek összegét. A rende­let módot nyújtott arra is, hogy egyes anyagokat ár­engedménnyel értékesítsenek, s ez ösztönzően hatott a se­lejtezés szorgalmazására is. Az Aramszolgátlató Vállalat január elsején 6 millió forint értékű felesleges anyaggal rendelkezett. Ez abból adó­dott, hogy egyes vállalatok rendszertelen szállításai miatt bizonyos fokú mennyiséget ál­landóan kénytelenek tartalé­kolni. Általános tapasztalat az is, hogy a szállító vállala­tok év végén eleget téve a szállítási kötelezettségüknek, garmadában zúdítják az anya­gokat. S ugyancsak év elején futott be egy jelentős mennyi­ségű előszállítás is. Ez a kész­let viszont az első negyedévi munka során 3,75 millió fo­rintra csökkent. Időközben a vállalat négy üzletigazgatósá­gán elkezdték számbavenni az összes létező anyagokat. En­nek során újabb 7 millió fo­rint érték került felszínre. Azonban az is kiderült, hogy amelyik anyagféleség az egyik üzletigazgatóságnál felesleges, a másiknál hiánycikk. így az anyagok átcsoportosításával 5 millió forintot meghaladó ér­tékűt sikerült hasznosítani. A Mecseki Szénbányászati Tröszt is igyekezett megszaba­dulni felesleges készleteitől, amelyek meghaladták a 14 és fél millió forintot. A tröszt résztvett a különböző börze­napokon. hirdetéseket közölt, s ennek eredményeként ár­engedmény nélkül értékesített 2,89 millió forint értékű anya­got. Több mint kétmillió fo­rintot meghaladó értékűt fel­használtak, 51 000 forint ér­tékű anyag került selejtezés­re. Jelenleg a felesleges anyagkészlet körülbelül 6 szá­zaléka a tröszt tényleges anyagkészletének. Hasonlóan értékesítették fe­leslegeiket a többi vállalatok is. A megyében a novemberi adatok alapján körülbelül 25 millió forint értékű inkurrens anyag található. Egyharmad része 2—3 éven belül felhasz­nálható lesz, a többi pedig értékesítésre szorul. A válla­latok ilyen irányú tevékenysé­gét elősegítené, ha jövőre is foganatosítanák azokat a ked­vezményeket, amelyeket idén eredményesen hasznosítottak. Ugyanakkor a vállalatok vár­ják az olyan irányú rendeletek megjelenését is, amelyek mó­dot nyújtanak arra, hogy a rendelő vállalatok ütemezhes­sék a szállítást, s a gyártó vállalat ehhez az igényhez al­kalmazkodjon. Ez egy sor fe­lesleges raktározási, anyagtá­rolási gondtól mentesíthetné a vállalatokat, hiszen a köz­ponti raktározás helyett azon­nal a munkahelyre továbbít­hatnák az anyagokat. Szóba került az is, hogy sok olyan áru jelentkezik felesleges készletként, amelyet a MÉH a lakosságnak vagy kisiparo­soknak eladhatna, hiszen ezek az anyagok, mint például kü­lönböző huzalok vagy szerszá­mok a kereskedelemben több­nyire hiányoznak. Van Pécsett egy Műszaki Bizományi Áru­ház is. Érdemes volna meg­vizsgálni, hogy nagyobb rak­tárhelyiséggel rendelkezve, s árucikkeinek bővítésével nem tudna-e hathatósabban köz­reműködni a feleslegek érté­kesítésében. Az elmondottak arra enged­nek következtetni, hogy vál­lalataink a lehetőségekké' él­tek és jó úton haladnak afe­lé, hogy minél kevesebb kész­letet tartalékoljanak. De a jövőre vonatkozóan méri egy sor probléma vár megoldásra, mint pl. a szállítások terv­szerűbbé tétele, az új profil­gazdák kapacitásának növe­lése, s egy sor olyan kérdés, amely most hátráltatja a he­lyes anyagkészlet kialakulá­sát. Ennek megteremtése gaz­daságosabb termelésünk pffrik lényeges feltétele, s népgaz­dasági szinten sokat jelent. Öt év alatt négyszeresére nőit az Építőgép]avító és Gépgyártó Vállalat pécsi üzemének termelése Három évvel ezelőtt bírálat érte az Építőgépjavító és Gépgyártó Vállalat pécsi üze­mének vezetőit, amiért kerí­tést építettek. Sokan azt ne­hezményezték, hogy a pálya­udvar és a korszerű lakóépü­letek központjában úgy „ter­jeszkedik” ez az eléggé zajos vasipari üzem, mintha időt­len időkre rendezkedne be. A gyár vezetőj nem győzték bi­zonygatni. hogy a kerítés szükségmegoldás. S ha mór egyszer így „beszorult” ez az üzem a korszerűsödő város­részbe, akármilyen kerítést nem is építhetnek. A gyáregység dolgozód napjainkban a 74,5 millió forintos évi terv befejezésén dolgoznak. Ez az üzem öt év alatt több, mint négyszeresére növelte termelését. 1960-ban még mindössze 17 millió fo­rintos tervet teljesített. Ak­kor a javítási munkák értéke 250 000 forint volt, most pedig négy millió. Az akkori 207 0A0 forint , értékű gépgyártással szemben ma már hatmillió forintot meghaladó érték­ben készítenek gépeket, s or­szágos viszonylatban egyedül gyártják a 120. sőt idén már a 300 tonnás cementtároló si­lókat. Ezekkel a „vasóriások- kal” a pécsi telepen már nem tudnak megbirkózni, mert hi­szen öt év alatt a telephely területe a felére csökkent. A silók, valamint az SRK-tető- szerkezetek napjainkban már a barcsi telepen készülnek, amely két éves múltra te­kint vissza. A pécsi telepen jelenleg 170 ember dolgozik. A műhelyek annyira zsúfoltak, hogy a bal­esetmentes munka minimális feltételeit is csak nehezen te­remthetik meg. Az udvar anyagtároló és „szerelőcsar­nok”, s az anyagmozgatás min dennapos fejtörés. Vagyonbiz­tonság szempontjából az a sze­rencséjük, hogy annak idején megépítették a kerítést, sze­rencsére elég magasra is, hogy fehalmozhassák a tárolt anya, gokat. Viszont az is igaz, hogy jogos aggodalommal szemlél­ték annak idején a város la­kói a kerítés építését, hiszen még napjainkban sem tudja senki, hogy ez az üzem még meddig marad itt a városban. Munkájukat zajtalanul nem tudják végezni, s ez sok eset­ben zavarja a környék lakói­nak nyugalmát. Állítólag el­készült már a beruházási program, s már tavaly szó volt arról, hogy az új telep­hely kialakításához szükséges anyagi fedezet is rendelkezé­sükre áll. Most az kellene, hogy a további fejlődés érde­kében minél hamarabb döntés szülessen az új telephely lét­rehozását illetően. Jegyesek. A házasság kü­szöbén állnak. D. M. a meny­asszony, könyvtáros, K. J., a vőlegény, raktárban dolgozik. Szeretik egymást, teljes az egyetértés. A házasélet mindennapos kérdéseiben is? S ha ugyan­azt a kérdést tennénk fel mind­kettőjüknek külöm-külön? íme, az eredmény! Az esküvő után ki kezeli majd a pénzt? Menyasszony: Természete­sen én. Vőlegény: Megállapodtunk: a feleségem. Mennyi pénzre lesz szüksé­ge a férjnek? Menyasszony: Nem dohány­zik, még csak kávét sem iszik, a buszbérletet minden hónap­ban megváltja, a többi ki­adásra — gondolom — na­ponta két-három forint elég. Vőlegény: Havi 50 forinttal beérem. A férj egy héten hányszor találkozik barátaival? Menyasszony: Nincs kifogá­som ellene, de lehetőleg ve­lem együtt. Vőlegény: Kéthetenként, de feleségek nélkül. Egy héten hányszor főzzön a feleség? Menyasszony: A rántottasü- iég is főzésnek számít? Vasár­nap okvetlenül.. Vőlegény: Elég, ha naponta egyszer, de jó kiadós ebédet vagy vacsorát. Mit segítsen a férj otthon? Menyasszony: Gondoskod­jon hidegvacsoráról, segítsen takarítani, vágjon fát, fűtsön be, vigye ki a szemetet, eset. leg törölgessen is... Vőlegény: Amit a feleség nem tud elvégezni. Meg tudná mutatni jegyese fényképét? Menyasszony: Sajnos nem. nem hajlandó fényképészhez Vőlegény: Hogyne, paran­csoljon! Állandóan magammal hordom. Ha sok pénzhez jutnának, mire fordítanák? Menyasszony: Körülutaz­nánk a Földet, mindenfajta közlekedési eszközzel, ha szűk séges, még indiai kenuval is. _ Vőlegény: Vennék egy vil­lát, stílbútorokkal berendez­ném. a kapu fölé ezt írnám: Üdvözlet a ház asszonyának. Milyen bútort szeretnének először venni? Menyasszony: Nagyon sok könyvünk van, egy szép könyv szekrényt. Vőlegény: Szeretnénk egy eredeti francia ágyat csinál­tatni. Gyerek? Menyasszony: Idővel feltét­lenül. Vőlegény: Természetesen. Milyen képeket tennének szívesen a feha» Menyasszony: Legszíveseb. ben eredeti impresszionista olajfestményeket. Vőlegény: Olaj reprodukció­kat, akvarelleket. Érdekli-e jövendőbelije mun kája? Menyasszony: Szerintem te­hetségesen rajzol. Vőlegény: Nagyon szereti a könyveket, sokat olvasok ma­gam is. Mehet-e futballmeccsre a férj? Menyasszony: Oda még nél­külem is. Vőlegény; Nem járok meccsre. Mit gondol, az elhangzott kérdésekre jövendőbelije is hasonló értelmű válaszokat ad? Menyasszony: Ezekről a kér­désekről már mi is beszál­lunk. Teljes köztünk az egyet­értés. Vőlegény: U < - gondolom, igen. Ha néni, a kérdések rosszak. 1 JF EGYESEK

Next

/
Oldalképek
Tartalom