Dunántúli Napló, 1965. december (22. évfolyam, 283-308. szám)

1965-12-23 / 302. szám

Világ proletárjai, egyesüljetek! Dunámon napio _________Az MSZMP Baranya megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja X XII. ÉVFOLYAM, 302. SZÁM Ara 50 FILLÉR 1965. DECEMBER 33-, CSÜTÖRTÖK Kincsek az íróasztal mélyén Könnyű a mesebeli hős­nek, aki csodatevő lámpásá­val minden áldozat nélkül temérdek kincs nyomára akad. A földi halandó dolga nehezebb. Az élet nem szór­ja könnyelműen az értéke­ket, a földi' javakért naponta keményen meg kell küzdeni. Lámpásunk azért van, ami r~" ^ világít ja cselekvésünk út­ra* és kerülők nélkül célhoz vezet. Ez a segítőtárs az al­kotó gondolat Néha azonban furcsán bá­ni-nk a gondolatokkal, bár világítunk a lámpással, még­is sötétben botorkálunk. Erőn­ket. értékeinket pazaroljuk a napi gondokba temetkezve, s r°m kívánunk messzire lát­ni Az egyik üzemben el­határozták, hogy a műhe­lyekben és a raktárakban át­térnek a rakodó-lapos szállí­tási. tárolási rendszerre. Ki­mutatták: ha nem kell az a1' at részeket ömlesztve tá­rolni. feleslegesen átrakos­gatni. minden harmadik anyagmozgató segédmunkás fo'esi égéssé válik. A jó ötlet kivitelezése már az ez évi tervben szerepelt. Végrehaj­tására azonban mégsem ke­rt* 1 sor, mert az év elejei lét­számcsökkentés éppen a ra­kodó-lapok gyártására hiva­tott üzemi fenntartókat érin­tette. Az üzemfenntartóknál megtakarítanak ugyan né­hány főt, de -a többszörösét elpazarolják az anyagmozga­tásnál. Jobb ma egy véreb, mint holnap egy túzok — vallják egyes üzemekben. Sajnálják az erőfeszítést minden olyan ésszerű intézkedéstől, amely pillanatnyilag áldozatot, mun­kát igényel, de később ka­matostul megtérül. Nem egy­szerűen a kicsinyes, hatásá­ban gyakran pazarlást okozó látszattakarékossági megoldá­sokra kívánunk kilyukadni, hanem a formális munka egy másik, hasonló tőről fakadó és hasonló kárt okozó tüne­tére. Nevezetesen az év ele­jén kidolgozott, s azóta az íróasztalok mélyén porosodó műszaki szervezési intézkedé­sek tervéről időszerű ma beszámolni. Minden üzemben kötelező gyakorlattá vált a tervkészí­tés időszakában, hogy választ keressenek a központilag ki­tűzött célok elérésének ho­gyanjára. A vállalat dolgozói számos javaslattal élnek ilyenkor a minőség javítását, a termékek korszerűsítését, •" gazdaságos gyártást segítve. Fz a felbuzdulás azonban nem egv helyen, amikor a végrehajtásra kerül sor, szal- malángnak bizonyul, a to­vábbiakban nem gaz'iagíHák űi iavasla'okkal az intézke­dési tervet, hanem a már elhatározott műszaki-szerve­zési feladatokról is megfe­ledkeznek. Néhol valóságos kincses- bánya reilőzik az íróasztalok mélyén. Gondolatok, hasznos javaslatok évülnek el a kö­zömbösség a nemtörődömség miatt. óz alkotó munka szo­lid gondolati lámpásai már ea-szer rávilágítottak az ész­szerű tennivalókra, s most íe’előssá lérzet re' lenne szük­ség. amely az íróasztalok mé­lyéről előássa és hasznosítja ezeket a kincseket. Amit nem csinálunk meg, abból nem lehet baj — vall­ják nem egy helyen. Valójá­ban milliós pazarlások for­rása ez a szellemi restség és felelőtlen nemtörődömség. Nagy jelentőségű határozatokkal befejeződött az ENSZ közgyűlés 20. ülésszaka Gazdasági szankciók Portugália ellen — Fűggetlengését ÍJj-Guineának! — Nyilatkozat a más államok belügyeibe való beavatkozás megenged hetet lenségéről Mozgalmas napja volt ked­den az ENSZ jubileumi köz­gyűlésének. Az esti ülésen 66 szavazattal 26 ellenében (többek között Portugália, az Egyesült Államok, Anglia és Spanyolország), 15 tartózko­dással határozatot fogadtak el, amelyben elítélik a por­tugál kormány gyarmatosító politikáját és hangsúlyozzák, hogy Portugália viszonya az afrikai gyarmati lakossághoz és az azokkal szomszédos ál­lamokhoz fenyegeti a nemzet­közi békét és biztonságot. A dokumentum felhívja az ENSZ-tagállamokat, szakítsák meg diplomáciai és keres­kedelmi kapcsolataikat Por­tugáliával, zárják el kikö­tőiket és repülőtereiket a portugál hajók, illetve re­pülőgépek előtt. A határozat felszólítja Portu­gália NATO-partnerelt, ne szállítsanak fegyvereket és hadianyagokat a portugál kor­mánynak, mivel az gyarmati népek elnyomására használ­hatja fel. Ugyancsak a kedd esti ülé­sen hagyták jóvá 84 szavazat­tal, ellenszavazat nélkül, 25 tartózkodás mellett, azt a ha­tározatot, amely felszólítja Ausztráliát, hogy minél hamarabb adja meg a függetlenséget Uj-Guineá- nak, Pápuának és a kis csendes-óceáni Nauru-szi­getnek. A közgyűlés nagy szavazat- többséggel elhatározta, hogy fenntartják az ENSZ-alapok- mány átvizsgálásával foglal­kozó konferencia előkészítő ; bizottságát és javasolta ennek j a bizottságnak, hogy ajánlá->: sait terjessze a 22. közgyűlés I elé. A Szovjetunió képviselő- ! je felszólalásában hangoztat- i ta, hogy ilyen konferencia összehívására semmi szükség sincs, mivel az ENSZ alap­okmánya kiállta az idők pró­báját és biztosítja a nemzet­közi együttműködés számára szükséges feltételeket. A fel­adat nem az ENSZ-alapok- mány felülvizsgálatában, ha­nem szigorú betartásában áll. Elfogadták az ENSZ 1966­os költségvetési előirányzatát is, amely 121 567 420 dollárt irányoz elő. A költségvetésen belül az ENSZ rendfenntartó erőivel kapcsolatos 1966. évi Pjofr Seleszt Magyarországról Szerdán reggel Budapest­ről visszaérkezett Moszk­vába a Szovjetunió Legfel­ső Tanácsának küldöttsége, amelyet P. I. Seleszt, az SZKP KB Elnökségének tagja, az Ukrán KP első titkára vezetett. A küldöttség fogadására a moszkvai Kijev pálya­udvaron megjelent az SZKP és a kormány több képvi­selője, ott volt hazánk moszkvai nagykövete. Pjotr Seleszt a sajtó kép­viselőinek adott rövid nyi­latkozatában meleg hangon beszélt arról a vendégsze­retetről, amellyel a szovjet parlamenti küldöttséget szerte Magyarországon fo­gadták, valamint azokról a ( A kertvárosi végállomástól benyomásokról, amelyeket a J körülbelül egy kilométerre, a küldöttség tagjai országjáró : Málomj úton befejezéshez kö- körútjuk során szereztek. < zeledik a Mesterséges Termé­kiadásokat 15 millió dollár­ban állapították meg. A szov­jet küldöttség tartózkodott a szavazástól. Makejev szovjet küldött felszólalásában meg­indokolta kormánya álláspont­ját, amely azért ellenzi ezt a költségvetést, mert olyan intézkedések finanszírozására tartalmaz törvénytelen pénz- kiutalásokat, amelyek sértik az ENSZ alapokmányát. A költségvetési előirányzatot öt­vennégy tagállam szavazta meg, kilenc ellenszavazat és tizenkettő tartózkodás mellett. Jelentős kérdésben foglalt állást a közgyűlés, amikor 109 szavazattal, 1 tartózkodás (Anglia) mellett Kedd hajnali ülésén elfogadott egy nyilatkozatot a más államok belügyeibe való beavatkozás megen- gedhetetlenségcről és az ál­lamok függetlenségének és szuverenitásának védelmé­ről. Az úgynevezétt koreai kér­désről szóló határozat szava­zása során -az Egyesült Álla­moknak sikerült kierőszakol­nia, hogy azt a közgyűlés M szavazattál, 13 ellenében, 34 tartózkodással elfogadja. A határozat meghosszabbítja az úgynevezett „koreai ENSZ-bt- zottság” tevékenységét. Amintore Fanfani elnök zárszavával szerda reggel be­fejezte munkáját az ENSZ jubileumi 20. közgyűlése. A Csepel Vas- és Fémmű­vek munkásőr-zászlóalja szer. dán délután ünnepélyes év­záró gyűlést tartott a helybeli sportcsarnokban. Az ünnepsé­gen részt vett Kádár János, az MSZMP Központi Bizott­ságának első titkára, Németh Károly, a budapesti pártbizott­ság első titkára, Papp Árpád, a munkásőrség országos pa­rancsnoka. Az ünnepség a munkásőr­ség kórusának műsorával kez­dődött, majd Molnár Ernőnek, a Csepel Vas- és Fémművek pártbizottsága első titkárának megnyitója után B. Tóth Sán­dor, a munkásőr-zászlóalj pa_ rancsnoka értékelte az egység egész évi munkáját, ismertette a kiképzésben, a fegyveres szolgálatban és a munkában elért eredményeket. A zászló­alj a budapesti munkásőregysé gek közötti versenyben első helyezést ért el, s vándorser­leggel tüntették ki, amelyet Ruzsbatzky László, a munkás­őrség budapesti parancsnoka adott át. A legkiválóbb alegy. ségeket és azok parancsnokait, valamint a kiemelkedően helyt állt munkásőröket vörös se­lyemzászlóval, oklevéllel, illet­ve kitüntető jelvénny el jutal­mazták. Az évzáró gyűlésen elbú­csúztatták a zászlóalj leszere­lő, illetve tartalék-állományba helyezett tagjait. — akiknek Papp Árpád, a munkásőrség országos parancsnoka emlék­érmet és emléklapot nyújtott át,' — s a csapatzászló előtt ünnepélyesen esküt tettek a helyükbe lépő, újonnan ki­képzett munkásőrök. Ezután Kádár János szólt a csepeli munkásőrökhöz. A párt Központi Bizottságának üdvözletét tolmácsolta az egy­ség tagjainak és parancsno­kainak, további eredményeket kívánt az önként vállalt műn. kásőri kötelesség teljesítésé­ben, majd az időszerű bel- és külpolitikai kérdésékről tájé­koztatta az egybegyűlteket. Az ünnepség az Intemacio- nálé hangjaival ért véget. Robbantásos szénjbvesztéssel kísérleteznek Kossuth-bányán Sújtólégbiztos — Húsz százalékot teljesítmény-növekedés Pár hónappal ezelőtt érde­kes kísérletsorozat kezdődött a komlói Kossuth-bányán az­zal a céllal, hogy az átlagos­nál keményebb szenek jövesz- tését meggyorsítsák. Jelenleg ezt a munkát nagy erőfesz!té­Megszűnik az állatkórház Állategészségügyi Járványügyi Állomás lesz a helyén Áprilisban elkészül a Mesterséges Termékenyítő Állomás Kedden délután fél 5 óra- | Vállalat a dolgozók gyeimé­kor a József utcai KPVDSZ i kei részére télapó ünnepélyt kultúrotthonban a Mecsek- rendezett, vidéki Üzenni Vendéglátó ■ kenyítő Állomás új központ­jának építése. A mintegy 4,5 millió forintos beruházást igénylő létesítményt március végén, április elején adja át rendeltetésének a 26. számú Dunaújvárosi Magasépítő Vál­lalat. A főépületben az irodákon kívül korszerű csomagoló, mélyhűtésre is berendezhető steril laboratórium, műhely, raktár és garázs kap helyet, valamint egy 30 férőhelyes istálló, ahol teljes higiénikus körülmények között tartják majd a Békáspusztáról átköl­töztetett állományt. Felépíte­lek továbbá két állatorvosi lakást is. A Gazdasági Bizottság ezek­ben a napokban dönt a Me­gyeri úti Állatkórház, illetve állatorvosi ambulancia meg­szüntetéséről. Egészségügyi és egyéb okokból nem kívánatos ma már a város területén működő állatkórház, ennél jobb megoldás, ha értékesebb állatokhoz súlyos esetben helyszínre megy ki az állat­A mai ambulancia területén 1966-ban a tervek szerint bő­vítési munkákhoz kezdenek s kis, körülbelül félmilliós be­ruházással létrehozzák a Me­gyei Állategészségügyi Jár­ványügyi Állomást, melynek vezetője a megyei főállator­vos lesz; szakmai felügyeleti szerve pedig a Kaposvári Ál­lategészségügyi Intézet. Az állomás a megyei tanács jtöallatorvosa mellett működő hatósági operatív szerv lesz s 8—9 fő állatorvost íoglai- soztat majd különböző terü­leteken, kiknek fő feladatuk a járványok elhárítása. Az állomást korszerű felszerelés­sel látják el. többek között zárt állatszállító autóval. Az állomáson állandó állatorvos, ügyelet lesz — már jelenleg is működik inspekció —, hogy az oda befutó jelentésekre azonnal intézkedhessenek. — Nagy szerepe lesz az állomás­nak a tbc-mentesítés fokozá­sában. Az állatgümökor-men- tesítés eddig 30 százalékban történt meg a megyében, melynek elvégzésében csg.’t 1965-ben, 3,5 millió forinttal segítette a t*z-eket. sek árán, jelentős mennyiségű fizikai munka felhasználásá­val végzik. A termelékenység viszonylag alacsony, s ennek megfelelően az önköltségi mutatók sem a legkedvezőb­bek. A most folyó kísérletek robbantással igyekeznek gyor­sabbá tenni, illetve megköny- nyíteni ezt a munkát. Eddig hasonló jellegű robbantásos jövesztéssel csak Nyugat-Eu- rópa fejlett országaiban és a Szovjetunióban dolgoztak. Az eljárás viszonylag egysze­rű. A fejtési homlokba lyu­kakat fúrnak, melyeken ke­resztül — hagyománvos eljá­rással —, injektálják a szén­falat. A lyukakat robbanó­anyaggal töltik ezután, me­lyet aztán magas víznyomás - mellett lőnek el. • A magasnyomású vízsugár alkalmazása lehetővé teszi, hogy az eljárást sújt ói ég ve­szélyes munkahelyeken is al­kalmazni lehessen. A víz egy­részt leköti az esetleg felsza­baduló veszélyes gázokat, másrészt megakadályozza a nagymérvű porképződést. A robbanás lefojtva megy végbe, azaz nem okoz nagy­mérvű detonációt, így az el­járás során a biztosításokat nem éri károsodás. A kísérletezés két hónapja alatt mintegy 1000 robbanó­lyukat töltöttek meg, illetve lőttek el, s az eredmények mindenben felülmúlták a szakemberek várakozását. Az összfejtési teljesítmény mint­egy 20 százalékkal növeke­dett, s a biztonságot veszé­lyeztető rendellenesség egy alkalommal sem történt. A kísérletek tovább folv- i nak, s amennyiben a lövő eredményei is pozitívak lesz­nek, rövidesen sor kerül az üzemszerű alkalmazásra ks. Kádár János eivtárs a csepeli munkásőr-zászlóalj évzáró gyűlésén

Next

/
Oldalképek
Tartalom