Dunántúli Napló, 1965. november (22. évfolyam, 258-282. szám)
1965-11-13 / 268. szám
6 napló 1965. NOVEMBER 13, „Csengetés előtt’’ a labdarúgó-bajnokság Harc az elsőségért - Küzdelem a kiesés elkerüléséért posvári Kinizsi, Veszprém, Ikarus és Pápa eredményeitől is függ „Elméletileg” még a négy csapat közül is bármelyik kieshet. Ki lesz a bajnok és a negyedik kieső az NB IlI-ban? Az NB m-ban is két csapat, a Dombóvári VSE és Nagykanizsai Vasutas versenyez az elsőségért. A dombóváriak vezetnek egy pont előnnyel és valamivel jobb gólaránnyal. A dombóváriak látszólagos előnyük ellenére sem érezhetik magukat páholyban, vasárnap nehéz mérkőzés vár rájuk Baján. Vereségük esetén könnyen búcsúzhatnak bajnoki ábrándjaiktól. A nagykanizsaiak előtt még két küzdelmes találkozó áll. Pécsett a PEAC és otthon az Ércbányász. Vasárnap eldőlhet a nagy kérdés: Ki lesz a bajnok az NB IlI-ban. A kiesés 7T5 százalékban már tisztázott az NB HI-ban, a Dombóvári Spartacus, Sárbogárd és a KMTE már kiesett. A negyedik kieső a Szék szárd, Lovászi és Nagyinányok közül kerül ki. Csak az utolsó fordulóban dől el az elsőség A megyei bajnokságban Lány- csók visszalépésével az idén nincs kieső. Annál nagyobb a harc az elsőségért. A Pécsi Helyiipar jelenleg két pont előnnyel vezet a Kinizsi előtt. A Helyiiparnak egy, otthonában a Porcelángyár, a Kinizsinek kettő, otthon a Szigetvár és idegenben a Hidas elleni mérkőzése van vissza. A Helyi- ipari vasárnap szabadnapos,^ így csak az utolsó fordulóban dől el az elsőség kérdése. A Kinizsi csak abban az esetben lebet bajnok, ha a Porcelángyár legyőzi a Helyiiparit és a sörgyáriak mindkét mérkőzésüket megnyerik. A jobb gólarány a Kinizsi elsőségét biztosítaná. Döntőbe harcolta magát a nyugat-németországi női kézilabdavilágbajnokságon a magyar női együttes. A csapat teljesítményének értékét növeli, hogy pontveszteség nélkül játszotta végig a csoportmérkőzéseket. A Lengyel- ország elleni utolsó találkozón a magyar együttes 15:5 arányban győzött. A magyar csapat vezető gólját a 4. percben a pécsi Schmidtné szerezte meg. * összeállították az elkövetkezendő év versenyeire készülő magyar kerékpáros válogatott keretet. Keserű Ferenc és Rajnai György személyében két pécsi versenyző is tagja lett a 23 főből álló országúti válogatott keretnek. Tartalmas, gazdag műsor vár a kerékpárosokra 1966-ban. * Igen érdekesen alakult a röplabda NB II élcsoportja az utolsó * bajnoki forduló előtt. A MAFC férfi együttese, mely két ponttal előzte meg a Pécsi Dózsát, legutóbbi bajnoki mérkőzésén Szombathelyen vereséget szenvedett, így a pécsiek pontszámban beérték a műegyetemistákat. A hói wéjfe sporlmíisora Még két bajnoki forduló és befejeződnek a küzdelmek az alsóbb osztályú labdarúgóbajnokságokban is. Az NB II., NB III. és megyebajnokságban az elsőség mellett a kiesés kérdése is tisztázatlan. Mindhárom osztályban két- két csapat áll még mindig versenyben a feljebb jutást jelentő elsőségért, az NB n-ben még nyolc, az NB m-ban pedig még három csapatot fenyeget a kiesés veszélye. Érdekes mérkőzéseket ígér a hajrá. A Kaposvári Honvéd és a Várpalotai Bányász párharca Az NB n-ben a bajnoki táblásat élén a következő a helyzet: 1. Kaposvári Honvéd 45 pont 2.454 gólapániy, . 3. Várpalotai Bányász 43 pont 2.032 gólarány. f-Tá'trálévő ellenfelek: Kaposvár: Székesfehérvár idegenben, Budai Spartacus otthon. Várpalota: Győri Dózsa otthon, Fővárosi Autóbusz * 'idegenben. Előnyösebb helyzetben a kapós váriak vannak, két pontos vezetésük és. lényegesen jobb gólará- jsyuk minden valószínűség szerint elegendő lesz a bajnoki cím megszerzéséhez. Ha a hátralévő mérkőzéseken két pontot szereznek, s gólarányuk nem romlik el. Érdekes helyzet alakulna ki, ha vasárnap a Kaposvár Székesfehérvárott 2:0 arányú vereséget szenvedne és Várpalota 7:0 arányban nyerne a Győr ellen, ezzel holtverseny lenne a két csapat között. Még mindig megmenekülhet a BTC Bármily hihetetlenül is hangzik, a szinte kilátástalan helyzetben lévő BTC még mindig elkerülheti a kiesést, amennyiben a zöld-fehérek megnyerik mindkét mérkőzésüket és a kieső jelölt Győr, Mosonmagyaróvár és Láng egy- egy pontnál többet nem szerez. Bekövetkezhet-e ilyen eset? Labdarúgásról van szó, nyugodtan elmondhatjuk, előfordulhat, de kevés a valószínűsége. Nézzük csak a mérkőzéséket: . rGyőr: Várpalota idegenben, Ka- £kisvári Kinizsi otthon. Mosonmagyaróvár: Esztergom és BTC. mindkettő otthon. Láng: Ikarusz otthon, PVSK idegenben. BTC: Pápa otthon, Mosonmagyaróvár idegenben. Hamarosan kiderül, valóra válnak-e a BTC reményei, mert ez végeredményben nemcsak a négy elsődlegesen érdekelt csapat, hanem a 11. helytől hátrább álló KaKézilabda: MNK mérkőzések: Pécsi Bányász—Újpesti Dózsa, férfiak, Pécsújhegy 11.00, Elektromos —Pécsi Bányász, nők, Budapest 11.00, Komlói Bányász--Bp. Spartacus, férfi. Komló 10.30. SZOMBAT, NOVEMBER 13: Asztalitenisz: NB I. mérkőzés: Kaposvári Vasas MTE—Pécsi Ércbányász, férfiak, Kaposvár 18.30 Teke: NB n. mérkőzés: Pécsi Bányász—Pécsi Szikra, férfiak, Bányász pálya 14.30. Torna; Országos n. osztályú felnőtt férfi és női felnőtt bajnokság, a Pécsi BTC és Tanárképző nők. Tanárképző férfi csapatainak részvételével. Budapest, 15 30. Birkózás: Országos vidéki ifjúsági kötöttfogású bajnokság, a pécsi versenyzők részvételével, Kecskemét 15.00. VASÁRNAP, NOVEMBER 14: Labdarúgás; NB II. mérkőzések: Pécsi BTC—Pápa, BTC-pá- lya 14.00, Kaposvári Kinizsi— Pécsi Bányász, Kaposvár 14.00, Zalaegerszegi Dózsa—PVSK, Zalaegerszeg 14.00. NB 111. mérkőzések: Pécsi Ércbányász—Nagymányok. Uj-Mecsekalja 10.00, PEAC—Nagykanizsai VTE, Ifjúsági stadion 10 00. Lovászi—Mohácsi TE, Lovászi 14.00. Megyei mérkőzések: Pécsszabolcs—P. Vasas, Pécsszabolcs 14.00, P. Kinizsi- Szigetvár, Helyiipari pálya 9.30, P. Dinamó—Hidas, Erőmű-pálya 10.15, P. Postás—Bóly, Postás-pálya 9.30, Vasas I. Bányász—P. Előre, Vasas I. Bányatelep 13.30, P. Szikra—Siklós, Kokszmű-pálya 9.00, P. Porcelángyár—Mágocs. Porcelángyári-pálya 9.00. Kosárlabda: NB I. mérkőzés: Bp. Honvéd—PVSK, férfiak, Budapest 11.30. NB II. mérkőzések: MTK-P. Tanárképző, férfiak, Budapest 14.00, Szekszárd—Szigetvár, nők, Szekszárd 11.15/ Asztalitenisz: NB I. mérkőzés: Szegedi Kender—PEAC, férfiak. Szeged 8.30. NB n. mérkőzés: BTC—SZÖVOSZ, nők, BTC-terem 9.30. Teke: NB I. mérkőzés: BTC— Szeged, nők, BTC-pálya 9.00. NB n. mérkőzés: Bp. Cserzők—BTC, férfiak, Budapest 10.00. Röplabda: NB H. mérkőzések: Pécsi Dózsa—Fővárosi Autóbusz, férfiak. Tüzér utca 11.00, PEAC— MAFC. nők. PEAC-pályák 9.00. Sakk: OB n. mérkőzés: Győri MA V-DAC—Pécsi Ércbányász, Győr 9.00. Birkózás: Országos ifjúsági kötött fogású bajnokság, a legjobb pécsi versenyzők részvételével, Kecskemét 10.00. Ökölvívás: NB II. mérkőzés: PVSK—Nagykanizsai Dózsa. PVSK- csamok H.00. Országos ifjúsági csb.: PVSK—Várpalota, PVSKcsamok 9.30. A kispályás labdarúgó-bajnokság végeredménye Vörös Meteor csapat 1. MÉSZÖV 22 16 5 1 34:9 37 2. Nádor Sz. 22 14 3 5 56:29 31 3. Uzemélelm. 22 13 4 5 38:22 29 4. Gázmű 22 11 7 4 40:28 29 5. Term.-forg. 22 11 4 7 36:22 26 6. Vízmű 22 8 6 8 49:31 22 7. Éleim. KISZ 22 7 6 9 32:36 20 8. Színház 22 7 3 12 27:38 17 9. Ruh. Nagyk. 22 7 5 10 20:36 17 10. Élelmiszer I. 22 3 7 12 23:45 13 11. Élelmisz. H. 22 3 4 15 26:48 10 12. Vendéglátó 22 3 4 15 28:54 10 13. Ruhaipari Versenyen kívül 14. Vegyesiparcikk Visszalépett Kézilabda M1SK Az Újpesti Dózsa Pécs úi hegyen, a Bp. Spartacus Komlón A bajnoki mérkőzések után sem pihennek a kézilabdázók, Magyar Népköztársasági Kupa mérköz' :oket játszanak. Vasárnap három Baranya megyei csapat küzd a továbbjutásért. A Pécsi Bányász férfi együttese ^imoníornyán iegutóbb döntetlenül végzett, a szövetség vezetői mégis beosztották a csapatot a kupa második fordulójába.. Az Újpesti Dózsa látogat el vasárnap *»éesújhegyre, az érdekesnek ígérkező találkozó 11 órakor kezdődik. A Bányász- lányok Budapesten a Elektromossal harcolnak a továbbjutásért. Komlón is igen érdekes népköztársasági kupa-mérkőzés lesz. a többszörös magyar bajnok Bp. Spartacus találkozik a Komlói Bányász férfi gárdájával. A mérkőzés fél 11 órakor kezdődik a kökönyösi pályán. Női kézilabdázóink a Világbajnokságon A NEMZETKÖZI Olimpiai Bizottság legutóbbi ülésén elfogadta a Nemzetközi Kézilabda Szövetségnek azt s javaslatát, hogy a kézilabdázást vegyék fel az olimpiai játékok versenyszámai közé. A NOB határozatot hozott hogy az 1972-ben megrendezendő olimpiai játékokon a kézilabdázás is szerepeljen a programban. Ezen az olimpián tehát — véleményünk szerint is igen jogosan — először kerül majd sor kispályás kézilabdázásban a legjobbak találkozójára. (1936-ban a berlini olimpiai játékokon a nagypályás férfi kézilabdázás egyszer már szerepelt műsoron.) Az eddigiek során és 1972-ig azonban a kézilabda sport legnagyobb eseményét a világbajnokságok jelentik. Jelenleg november 7—13 között, az NSZK- ban folyik a m. női kispályás kézilabda VB. A selejtezők eredményei alapján 8 ország válogatottja küzd a világbajnoki címért és a helyezésekért. Az A-csoportban: Jugoszlávia, NSZK, Dánia, Japán; a B-csopoftban; Románia, Csehszlovákia, Lengyelország és Magyarország. (A Szovjetunió visszalépett a döntőben való részvételtől és Japán csapata így került a VB döntőjébe.) Lányainknak, akik Török Bódog szakvezető irányításával már hosszú idő óta igen szorgalmasan és lelkiismeretesen készültek a VB-re, kitűnően sikerült a rajt. Előbb az 1957-es VB győztesét. Csehszlovákia csapatát (7:4), majd az 1962-es világbajnok román válogatottat (9:6) győzték le fölényes biztonsággal. A MAGYAR CSAPAT eddigi szereplése a VB egyik legnagyobb meglepetése. Meglepetés a kívülállók számára. Azok számára azonban nem, akik ismerik azt a hosszú idő óta tartó rendszeres és céltudatos munkát, amely a felkészülés időszakában folyt, és akik figyelemmel kísérték válogatott csapatunk legutóbbi eredményeit. A csapat szakvezetőinek hozzáértése, a játékosok magasfokú fizikai, pszichikai felkészültsége, a csapat taktikai érettsége és az együttesben uralkodó egészséges szellem jogos bizakodással tölthetett e bennünket. Válogatottunk eddigi eredményéhez csak gratulálni tudunk. És a pécsi sportkedvelők számára külön öröm és nem kis büszkeség lehet az a tudat is, hogy a válogatott egyik erőssége, a világbajnokság egyik kiemelkedő játékos-egyénisége. Schmidt Jenőné a Pécsi Bányász kézjlab- da-játékosa. Egyesülete és edzője, Zákány! Bálint méltán érdemli meg az elismerést. Kézilabdázóink legnehezebb mérkőzése még vissza van. A bajnoki cím sorsa még nem dőlt el. Lányaink Jugoszlávia csapatával látsszák a szombat esti döntőt. Nézzük meg. hogyan is alakultak a két nemzeti válogatott legutóbbi találkozói: 1961. VH. 1.. Belgrádi Magyaav o rszá g—J ugoszlávia 11:6, IX. 24., Budapest: Magyarország —Jugoszlávia 5:6. 1962-ben nem játszott egymással a két csapat, 1963. VH. 2., Zágráb: Magyar- ország—Jugoszlávia 6:8, 1964. ; Magyarország—Jugoszlávia 7:6. Nem lesz könnyű a atombat esti találkozó. Az eddigiek alapján azonban bízunk lányainkban. BEFEJEZÉSÜL pedig álljon itt az eddigi női kispályás kézilabdavilágbajnokságok eredményei: I. Kispályás szabadtéri — Kézilabda VB 1957. Jugoszlávia. Bajnok: Csehszlovákia, 2. Magyarország, 3. Jugoszlávia. n. Kispályás szabadtéri — Kézilabda VB 1962. Románia. Bajnok: Románia. 2. Dánia. 3. Csehszlovákia. — Magyarország csapata 5. helyezést ért tíL A döntő mérkőzését szombaton este vívja Magyarország és Jugoszlávia együttese. Nos, kedves olvasóink, lehet tippelni a világ- bajnokság végeredményét illetően. Szigeti Lajos ÄHskolai adjunktus ^"W-onnan