Dunántúli Napló, 1965. november (22. évfolyam, 258-282. szám)
1965-11-26 / 279. szám
Világ proletárjai, egyesüljelek! „A forró fogadtatás a legszebb, a legnagyobb ajándék“ Testvérmegyénk pártmunkásküldöttsége Mohácsra látogatott Látogatás a Mohácsi Farostlemezgyárban Katonai államcsíny Kongóban Politikai könyvhónap Ma este ünnepélyesein megnyitják a politikai könyvhónapot. December elsejétől két hónapon keresztül sok rendezvény és személyes beszélgetés ad lehetőséget arra, hogy a könyvbarátok tájékozódhassanak a Kossuth Könyvkiadó sokoldalú munkájáról, megismerkedhessenek a tervekkel, a gondozásukban megjelent és a jövőben megjelenő művekkel. Ezek az alkalmak egyben a politikai irodalom népszerűsítését, az érdeklődés felkeltését is eredményesen szolgálhatják. A marxista szellemű elméleti-politikai könyvkiadásnak mély hagyományai vannak hazánkban. A Horthy-fasiz- mus éveiben számos haladó gondolkodású magánkiadó jelentetett meg füzeteket a marxizmus klasszikusainak legjelentősebb műveiből, az illegális párt vezetőinek tanulmányaiból. A felszabadulás után előbb a Szikra, majd utóda, a Kossuth Könyvkiadó lett a könyvkiadás gazdája és terjesztője. Ennek az időszaknak a fejlődése nem volt egyenletes. Az évtizedek mulasztását pótló gazdag termés után az ötvenes évek elején visszaesés következett be. A példányszám ugyan nem csökkent, a művek tartalma azonban elszürkült. Eluralkodott rajtuk a dogmatiz- mus, a citatológia, s ez egyáltalán nem növelte a politikai irodalom tekintélyét. Az olvasók egy részének bizalma megingott, s ezt igen nehéz visszaszerezni. A Kossuth Könyvkiadó az elmúlt években sokat tett olvasótáborának növeléséért. Évente mintegy kétszáz művet jelentet meg, a nagy választékot országszerte tízezer társadalmi aktíva ajánlja üzemekben, hivatalokban, termelőszövetkezetekben egyaránt. Sokan még ma is azt hiszik, hogy csupán a klasz- szikúsok — Tőke, Emprio- kriticizmus, Anti-Dühring — kiadásával foglalkozik. A Kossuth Könyvkiadó sokoldalúan igyekszik kielégíteni az igényeket. Itt adják közre Marx, Engels, Lenin műveit, bizonyos esetekben egy- egy téma gyűjteményét, a kommunista és munkáspártok vezetőinek a mai kort eljmző könyveit, beszéd- és c'kkgyűjteményét, a harmadik világ eseményeit, összefüggéseit megvilágító tanulmányokat. Az olvasók megismerkedhetnek a közgazdaságban, a filozófia területén -olvó vitákkal, a legújabb T '"ományos eredményekkel. A tudományos ismeretter■‘és jelentős sorozatát, az Univerzumot is a kiadó pártfogolja. Mindezek mellett igen gazdag a szénirodalmi müvek tablója, ezek természetesen elsősorban politikai jellegű szépprózai alkotások. Négy sikerrel jelentette meg Artur Miller Gyújtópont, Andre Stil Az utolsó negyedóra című regényét, s még sok más világhírű szerző művét. A politikai könyvhónap azért is hasznos lesz. hogy ismételten a tanulásra irányítsa a figyelmet A tudományok fejlődése napjainkban rendkívül meggyorsult, ez érvényes a marxista társadalomtudományra és a filozófia tudományára is. Gondjaink, nehézségeink egy része abból adódik, hogy az A Ívovi pártmunkás-küldöttség tegnap reggel Mohácsra utazott Rapai Gyula elvtárs, a megyei pártbizottság első titkára és Csendes Lajos elvtárs. a megyei pártbizottság titkára kíséretében. A vendégeket Baris István elvtárs. a járási pártbizottság titkára és Borsos János elvtárs, a mohácsi városi pártbizottság titkára fogadta. A ^ormány tájékoztatási hivatala közli. A Minisztertanács csütörtökön ülést tartott. Meghallgatta a könnyűipari miniszter beszámolóját az általa veze- i tett delegációnak az Egyesült Arab Köztársaságban és az Indiai Unióban folytatott tárgyalásairól. A kormány utasította az érdekelt minisztereket és országos hatáskörű szervek vezetőit, hogy vegyenek részt a további államközi tárgyalások. valamint a két országgal | kötendő hosszúlejáratú szerződések előkészítésében. A külkereskedelmi miniszter jelentést tett a Csehszlovák Szocialista Köztársaságban és a Lengyel Népköztársaságban folytatott kereskedelmi tárgyalásokról és a két ismeretek megszerzése nem tart lépést ezzel a fejlődéssel. Ma inkább, mint valaha érvényes Leninnek, a tanulásról írt intelmei, hogy a felelős posztokon dolgozó embereknek sokoldalúan kell érteni az állam- és gazdaságvezetés művészetéhez. A diploma kézhezvétele még nem jelenti a tanulmányok befejezését. A Kossuth Könyv kiadó sokrétű tevékenysége az ismeretek gyarapításának kimeríthetetlen tárháaa. Még a délelőtti órákban a pártmunkás-küldöttség felkereste a Mohácsi Farostlemez- gyárat és megtekintették azt az üzemrészt, ahol az új terméket — a színes farostlemezt — gyártják. Amrich László, a gyár főmérnöke kalauzolta a vendégeiket. Elmondotta, hogy jelenleg 32 választékban készítenek farostlemezt és alig három hete országban aláírt egyezményekről és jegyzőkönyvekről. A munkaügyi miniszter az 1965. 1—3. negyedik negyedévi bér- és munkaügyi gazdálkodás helyzetéről tett, jelentést, majd a Központi Népi Ellenőrzési Bizottság elnöke és a munkaügyi miniszter ismertette a normarendezés végrehajtásával és a létszámtakarékossági anyagi ösztönzési rendszerrel kapcsolatos vizsgálat eredményeit. A kormány a jelentéseket tudomásul vette. A SZÖVOSZ elnöke és az élelmezésügyi miniszter beszámolt a zöldség- és gyümölcsfelvásárlás ez évi alakulásáról. a lakosság téli ellátására való felkészülésről és az exporttervek teljesítéséről. A Minisztertanács a beszámolót megvitatta és elfogadta. Az elméleti politikai irodalom iránt világszerte nagy az érdeklődés, ez érthető is, hiszen eseményekben gazdag időszakot érint. Nagy az igény az emberekben, hogy megértsék a történelmet, korunk változásait. A politikai könyvhónap során a kiadó ehhez kíván segítséget nyújtani, amikor ankétokon, íróolvasó találkozókon, szellemi vetélkedőkön, kiállításokon és beszélgetéseken szélesíti olvasótáborát. a moszkvai KGST-palota számára küldtek belőle. Paliszander mintájú farostlemezből négy és fél köbméter I. osztályút indítottak útnak Moszkvába, de szállítanak a Győri Vagon- és Gépgyárba, az Ikarusnak és a Magyar Hajógyárnak is, ahol exporttermékeket is állítanak elő, ezek (Folytatás a 3. oldalon) A Központi Népi Ellenőrzési Bizottság elnöke a lakos, ság egészségügyi helyzetének, a közegészségügy problémáinak vizsgálatáról tett jelentést. A kormány a jelentést elfogadta és határozatokat hozott. A Minisztertanács határozatot hozott arra, hogy az ország gyűlés legutóbbi ülésszakán elhangzott javaslatokat az érintett állami szervek vezetői vizsgálják meg, tegyék meg a szükséges intézkedéseket, illetve a saját hatáskörükben nem rendezhető kérdésekben a kormányhoz tegyenek előterjesztést. A Minisztertanács tanácsszervek osztálya vezetőjének előterjesztésére a kormány határozatot fogadott el az 500 lakoson aluli községek végrehajtó bizottságai működésének átmeneti szüneteltetéséről. Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára táviratban üdvözölte A. I. Mikojant, a Szovjetunió Kommunista Pártja KB elnök ségének tagját, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa elnökségének elnökét 70. czületésnapCsü törtökön hajnalban a leopoldville-i rádió katonaindulókkal kezdte a műsort majd több nyelven ismertette Mobutu hadseregfőparancsnok közleményét: Mobutu megbuktatta a kormányt, eltávolította Kaszavubu köztársasági elnököt, az államfői tisztséget saját magának adományozta. s hivatásos katonatisztet ültetett a miniszterelnöki székbe: Mulamba ezredest. Az új hadseregfőparancsnok Bo- boto tábornok. A rádióközlemény szerint szerdán este Mobutu „megtárgyalta a katonai és politikai helyzetet” a hadsereg vezetőivel. A Mobutu magánlakásán tartott tanácskozáson a katonai vezetők úgy találták, hogy — mint a közlemény megfogalmazza — a politikai helyzet ellentétes az ország érdekeivel. Ennélfogva elhatározták a következő intézkedéseket: Kaszavubut elbocsátják, Kimba ügyvezető miniszterelnököt felmentik a kormányalakítási megbízás alól. Mobutu átveszi az államfői teendőket. Bár a történteket a hír- ügynökségek azonnal összefüggésbe hozták a háttérbe szorított Csombéval, a volt miniszterelnök magatartása nem ismeretes. A Reuter iroda idéz egy „megbízható hírforrást”, aki mostanában beszélt Csombéval, s aki szerint Elkészült a Szigeti városrész beruházási programja. A Pécsi Tervező Vállalat mérnökei az utolsó simításokat végzik a terveken és még ebben a hónapban átadják azokat a beruházónak. A program 2888 lakás építését tartalmazza bölcsődékkel, óvodákkal, iskolákkal és gimnáziummal. A programtervek két területi egységre bontják a lakónegyedet. Az első ütemben épülő lakótelep a Szigeti út déli részére, a Madách, Athi- nay és Huszár utca által határolt területre kerül. Ebben az ütemben 1633 lakás felépítését tervezik. A Szigeti út déli oldalán, a Madách és Huszár utca közötti szakaszon a jelenlegi épületeket szanálni kell. Helyükbe panelból négyemeletes lakóházak épülnek majd. Mögülük négy középmagas, tízemeletes panelház emelkedik ki. A lakótelep déli részére, a József Attila utca mellé ugyancsak négy középmagas oanelháza* terveznek. A belső területen tizennégy ötszintes lakóház mellé 60 férőhelyes bölcsőde, egy 75 és egy 50 férőhelyes óvoda, és 24 tantermesre bója és Lenin-renddel történt kitüntetése alkalmából. A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa nevében Dobi István ugyancsak táviratban fejezte ki jókívánságait A. T Mikojanaak. Csőmbe „jobban nem is örülhetne”. Csőmbe a jövő éveie- jén esedékes elnökválasztás a sandított, miközben közte ás Kaszavubu között folyt 3 hatalmi harc. A Reuter kiérnél, hogy a puccsról szóló rád á- közlemény a közelgő elnök- választásokról egyetlen szót sem ejtAz AP hírügynökség Mu- tom béról, a kijelölt új miniszterelnökről azt írja, hogy hivatásos katona, s igen erőteljes tevékenységet folyt ‘ott a kongói forradalmárok ellen Stanleyville körzetében, a volt keleti tartományban, mint az odavezényelt kongói hadsereg parancsnoka, vezérkari főnöke, s a tartomány polit;kai biztosa. Boboto. az új hadseregfőparancsnok szintén hivatásos katona, Mobutun kívül a hadsereg egyetlen tábornoka, Mobutu állandó helyettese, s eddig Katanga körzeti katonai parancsnoka volt. A hírügynökségi jelentések szerint „jól tájékozott körölt” tudtul adták, hogy Kaszavubu mozgási szabadságát nem korlátozzák. Kimbárói nincs hír. A főváros képe állítólag nyugalmat tükröz, a termelés zavartalanul folytatódott. Léo- poldville kulcsfontosságú pont jain azonban — így a rádiónál is — ejtőernyős őrsége- látni. Letartóztatásokról pinck hírügynökségi jelentés. víthető, 12 tantermes általános iskola felépítését tervezik. A Megyeri út és József Attila utca kereszteződésénél pedig a program szerint egy 16 tanulócsoportos általános gimnázium építhető fel. Érdekessége a déli Lakótelepnek a Madách és Megyeri út közötti részre tervezett tizenkilencemeletes, 278 lakást magába foglaló garzonház. Az épület földszinti részéhez csatlakoztatva éttermet, ABC-áruházat, eszpresz- szót terveznek. Pécs első magasháza tehát csaknem összkomfortos lesz. Az északi lakótelep a beruházási program jóváhagyása esetén a Szigeti, Honvéd. Alkotmány és Rókus utcák által övezett területen, a második ütemben épül fel. A program ezen a területen 1255 lakás építését irányozza elő. A lakások itt is panelból készül - nek, négy. és tízemeletes változatban. A terveikben az északi lakótelepre még 60 férőhelyes bölcsőde, 1Ö0 férőhelyes óvoda, általános sírnia, mozi és áruház építés- . szerepel. Mindkét lakótelepi részi)»v belső utakat terveztek, - • utak mellett gépkocsipa-■'■- zó helyekkel. A program k - jelöli az építhető sorg'ará- > helyét és terület-tartaléko’ •• sál lehetőséget biztosít e k "óbb jelentkező igények -légítésére is. Ennyi látható a program 'erveken, a részleteket m-íd a kiviteli tervek tari'-'m^-'- zák. S ha az Országos Tervhivatal jóváhagy in „ h—u- házási programot, a harmadik ötéves tervben megkezdődhet a létesítmények kiviteli tervezése és felépítés®. Űlésf tarSott 2 Minisztertanács Pltár lines és letii István UdvSz’tt távirata H S. Mik<ranEioz A harmadik ötéves terv lakónegyede a Szigeti városrész