Dunántúli Napló, 1965. október (22. évfolyam, 231-257. szám)

1965-10-30 / 256. szám

1965. OKTOBER SO. 2 napló Naponta kétszer a Föld körül Az árvíz jelentős teljesít­mény- és bevételkiesést oko­zott a 12-es számú Autóköz­lekedési Vállalatnál. Gépkocsi jainak egy része a nagy meg­terhelés következtében lerom­lott. s így jelentősen meg­emelkedett a javításra szo­ruló kocsik száma. Elmaradt néhány új kocsi beállítása is. Ennek ellenére a gazdálkodás több mutatója a tervhez vi­szonyítva elérte vagy megha­ladta a 100 százalékot. Pedig a tervek a tavalyi évhez ké­pest jelentős emelkedést ír­tak elő, félmillió tonnával kell több árut és 5 millióval több utast kell szállítaniuk az Idén. Az eddigi három negyedév összesített eredménye szep­tember hónap nélkül: 2,18 millió tonna súlyt mozgattak meg a tehergépkocsik, a meg­tett út több mint 12 millió kilométer. Fél százalékkal ja­vult a gépkocsikapacitás ki­használása. 43 ezer órával csökkentették az állásidőt. Az autóbuszok szeptemberig 47 millió utast szállítottak, 13 millió kilométeren. Ebből csak Pécsett 28 millió utast, ami azt jelenti, hogy naponta át­lagosan „megforgatták” Pécs minden lakosát egyszer. Csök­kent az autóbuszok férőhely­kihasználása, s ez a zsúfolt­ság csökkenésére mutat. Az eredmények azt bizonyít ják, hogy a vállalati kollek­tíva igen nagy erőfeszítéseket tett, hogy pótolja az említett teljesítmény- és bevételki­esést. sőt az ilyenkor szoká­sos tervkorrekciót sem kér­ték, hanem vállalták a leg­alább 100 százalékos teljesít­ményt. A negyedik negyedévben — tekintettel az őszi csúcsforga­lomra — nem kis problémák­nak néz elébe az AKÖV, bár az Utóbbi években a csúcsfor­galom nem jelent akkora fel­futást. mint régebben. Mégis nagy erőpróba az ősz. Hely­telen jelenség ugyanis, hogy egyes tsz-ek, gépállomások, miközben bérfuvarozást vé­geznek idegeneknek — foko­zottabban veszik igénybe az AKÖV-öt. Némi kapacitás- hiánnyal kell megküzdeniök, sok a javítás alatt álló kocsi. Ezen úgy segítenek, hogy a kocsik napi foglalkoztatási idejét próbálják megnyújtani. Ehhez azonban a szállíttató segítségére is nagy szükség lenne, ne zárják túl korán raktáraikat, hogy időn túl is lehessen esetenként fuvarozni, hiszen az őszi frogalom sike­re nemcsak az AKÖV ügye. A divat mesterei Francia exportra gyárt majd a Pécsi Minőségi Ruházati Szövetkezet? Több szövetkezet összevo­násával jött létre a Pécsi Mi­nőségi Ruházati Szövetkezet Pécsett 15, vidéken 7 részleg­gel. Az egyesítés 1962 január­jában a Minőségi és a Há- mán Kató Szövetkezet össze­vonásával kezdődött, a leg­újabb lépés pedig: hozzájuk került a pécsváradi szövet­kezet szabórészlege is. Napjainkban a szövetkezet kétszáztizenhat dolgozójának egyharmadrésze konfekció« munkát végez, a többiek mé­retes részlegben dolgoznak, illetve a szolgáltatást segítik elő. mint például a szűcs részleg is. A boltok, méretes részlegek külsőre is sokat változtak, be­rendezéseik korszerűbbek, job­bak a munkafeltételek, jóm>- nőségű, divatos anyagokat dolgoznak fel. A belkereskedelem az idei nyári árleszállítás során sok olyan árut hozott forgalom­ba, amely praktikus, s a je­lenlegi igényeket jól szolgál­ja. Vonatkozik ez a méter- és konfekciós árukra egyaránt Ilyen körülmények között a méretes tevékenységet végző részlegek csalt az esetben tud­nak lépést tartani, ha meg­felelő minőségű, mondhatnék exkluzív anyagokkal állnak a vevők rendelkezésére. Jó kez­deményezés volt például az. hogy a komlói részlegben vál­laltak orkánkabát-készítést. Rövid két hónap alatt nyolc­van megrendelést kapott a bolt, s ezeket a kabátokat a sellyei részleg dolgozói varr­ták. A pécsi Kossuth Lajos utcai részlegben például már vállalnak szivacs zakókat is, s ez helyes törekvés. Változatlanul nagy gond a férfi szabók utánpótlása. Né­hány év alatt 50 dolgozó ment nyugdíjba, a férfi sza­bók ötven százaléka pedig egy-két éven belül éléri a nyugdíjkorhatárt A jókezű, tapasztalt, idős szakemberek pótlása nehéz, hiszen alig- alig jelentkeznek fiúk szabó­tanulónak. Pedig az ő mun­kájukra, fiatalos fantáziájuk­ra a szövetkezetben nagy szükség volna. A konfekciós részleg jelen­leg női blúzokat készít. A divatos, lenge anyagú blúzok­ra igényt tart a kereskedelem Karambol a Szent István téren Fazonúkban, színeikben meg­felelnek a mai igényeknek, sőt a jelenleg készített blú­zok iránt francia szakembe­rek is érdeklődnek. A mintá­kat nemrégiben mutatták be s ezekből export-megrendelés­re is számítanak. Természe­tesen nem ez lenne az első exportjuk, a nyáron 10 ezer női ruhát készítettek a Szov­jetuniónak. A sötétebb színű viselet napjaink divatja a délebb országokban, s («vre jobban hódít nálunk is. Ezért az igí- nvék alapj' i nagyobb men: - nyiségű, divatos fazonú feke­te blúzt is készít a jövőben a szövetkezet. GA 18-69 Az előírt szabályok ér­telmében helyesen járt el a 39-es járat GA 78—69-es gépkocsijának vezetője, ami­kor 29-én a 10 őrá körüli járaton a temetőnél nem állt meg, mivel az utasok közül senki sem jelzett. De, s ez a döntő, nem lehet senki sem annyira közöm­bös automata, ha el is mulasztják a megálló jelzé­sét, de a járat jellegzetes temetői járat, hogy a sza­bályok merev betartására hivatkozva tovább menjen és a zsúfolt és virágokkal megtömött busszal csak a kórházi megállónál álljon meg, nem törődve a tömeg zúgolódásával. Jó lenne, ha az AKÖV ezekben a napokban fel­hívná gépkocsivezetőinek figyelmét, azért van sűrí­tett járat a temetőhöz, hogy ha nem is jeleznek a teme­tőnél, álljanak meg és ne váljanak érzéktelen auto­matává, mint a GA 18—69- es busz vezetője. HÍ EtEK OK IOBER SO SZOMBAT Alfonz napja. A Nap kél: 6.24, nyugszik 16.31 órakor. A Hold kél: 12.3r nyugszik: 20.32 órakor. Jlatvan éve, 1905 október 30-án halt meg Szentessy **Gyula, a szocialista költészet előfutára és első meg­szólaltatóinak egyike Magyarországon Postahivatalnok volt. Első megjelent írásai, főként elbeszélések, fővárosi napi­éi szépirodalmi lapok hasábjain kerültek az olvasók elé. Ver­sei nagyrészét először szintén lapok, folyóiratok közölték, s utóbb öt önálló kötetben, majd halála után egy esztendővel összes költeményeit tartalmazó kötetben jelentek meg. For­mailag Reviczkyével rokon költészete annak ideién tarta’má- ban újszerű volt a magyar irodalomban. A szocializmus és a- munkások nyomora érdekelte. Szeretettel és együttérzéssel dalolt a gyárakban robotoló munkáslányokról, a szeaény gyermekekről, a főváros dolgozó kisembereinek sanyarú éle­téről. Noha mai szemmel verseinek többnyire érzelgős előadás­módja avultnak hat, mégis alig vitatható irodalmunkba te­matikailag új szint hozó, úttörő jelentősége. — Aczél György elvtárs, az MSZMP Központi Bizottsá­gának tagja, a művelődésügyi miniszter első helyettese, teg­nap részt vett a megye kép- visielőinek tanácskozásán. — „A fizikatanítás moder­nizálásának kérdése külföldön” címmel Kunfalvi Rezső tart előadást november 2-án, ked­den délután 5 órakor a Pécsi Tanárképző Főiskola fizika előadótermében. Az előadást az Eötvös Loránd Fizikai Tár­sulat pécsi csoportja rendezi. — Anyák Iskolája nyílt meg ! a héten Pécsett a Szabadság | úton a Vöröskereszt és a Pé- 1 esi Rendelőintézet szervezésé- > ben. Az iskolának negwen hallgatója van. Az előadáso- ! kát orvosok és védőnők tart­ják­II íottó nyerőszámai: 9f 33, 50, 79, 86 A folyó évi november 1-én hétfőn a Sportfogadási és Lottó Igazgatóság székházá- ; ban megtartandó rendes havi ; nyilvános tárgynvereménysor- i soláson a 43. játékhét szelvé- I nyei vesznek részt. A Szent István tér nyugati oldalát szegélyező meredek úton le­felé tartott FB 08-15-ös dömperjével Tóth Zoltán, amikor mögötte szabályosan Jelezve előzni kívánt Gédert Lajos, a Járási tanács Warszavá- jával. A mindössze két hete vezető Tóth Zoltán kevés helyet hagyott Gédert Lajosnak és amikor észrevette a mellette lévó kocsit, Ijedté­ben jobbra, majd balra rántotta a kormányt és a meredek járda­szélre felfutva az utat szegélyező vastag fának ütközött. Különös sze­rencse folytán személyi sérülés nem történt, a Warszava oldala be­horpadt, a dömperben kisebb anyagi kár keletkezett. Milyenek a gyógyszerek? — Tessék már megvizsgálni ezt az orvosságot, egyszer bevettem belőle és rosszul lettem. Bizto­san meg akar a me­nyem mérgezni... — Nehéz volt. de meggyőztük a nénit, hogy ne aggodalmas­kodjon. De menjen el az orvosához — mondja Tamási Ala­jos, a Gyógyszertár Központ gyógyszer- vizsgáló laboratóriu­mának vezetője. A laikus csak any- nyit lát, hogy Pécsett a Jókai utca sarkán tábla áll; Gyógyszer­vizsgáló Laborató­rium. Ez okozza az­tán s tévedést. Egy 1 dős beteg például évek óta szedett egy gyógyszert, egyik al­kalommal a frissen felírtat keserűbbnek találta. Fogta az üve­get és elvitte a labo­ratóriumba. Kikeres- ‘-‘‘♦ék a gyógyszer­'_v an a receptet, a 'árinak igaza volt. Orvosa egy újabb gyógyszer beiktatását látta szükségesnek, ízért volt keserűbb. De ezek csak apró érdekességek a labo­ratórium életében. A gyógyiszervizsgálók feladata nem ez. Havonta mintegy ki- lencszázezer gyógy­szer-specialitás érke­zik a Gyógyáru Ér­tékesítő Vállalattól a gyógyszertár köz­pontba, ezeket szúró­próbaszerűen m:nő- ségileg megvizsgál­ják. Itt ellenőrzik, hogy a különböző tablet­ták külalakja meg­felelő-e? Nincsenek-e eltöredezve vagy el­szí néződ ve? Fontos, hogy a drazsék ne ragadjanak és egyen­letesen legyen rajtuk a máz. Az injekció ampullák színeit is szigorúan ellenőrzik. Ha valahol elválto­zást észlelnek, még többet megvizsgálnak a szóbanforgó gyógy­szerből. — Észrevételeinket leírjuk és eljuttatjuk az Országos Köz­egészségügyi Inté­zetbe. Ott gyűjtik az ország összes gyógy­szervizsgáló labora­tóriumából bekerült észrevételeket és megteszik a szüksé­ges intézkedéseket. A pécsi laboratórium egyike azoknak, ame­lyek a legtöbb ész­revételt teszik. Ezért a közelmúltban di­cséretben és juta­lomban részesítették a munkatársakat. Fontos feladata a laboratóriumoknak azoknak a gyógyszer alapanyagoknak vizs­gálata, melyeket nem a Gyógyáru Értéke­sítő laboratóriumán keresztül kapnak a gyógyszertárak. Meg­vizsgálják például a szeszt, amit a Szesz­ipari Vállalattól vá­sárolnak. Követel­mény, hogy még nyomokban sem tar­talmazzon metilalko- holt Ellenőrzik a Galenusi laborató­riumban készült úgy­nevezett „Galenusi készítményeket”, a mintegy hetven- nyolcvan féle. nagy 1 télben előállított gyógyszert, tintúrá- kat, kenőcsöket — Mindezen kívül szúrópróbákkal el­lenőrizzük a megye gyógyszertáraiban ké­szült fryógyszereicet is. valóban megfele­lő mennyiségben tar­talmazzák-e amit az orvos felírt — mond­ja Tamási Alajos la­borvezető. — Részt veszünk a megye gyógyszertár-hálóza­tának fejlesztésében is. A laboratóriu­mon belül Kotssy József szakfelügyelő dolgozza ki a fej­lesztési terveket, ter­vezi gyógyszertárain­kat. A végzős gyógy­szerész hallgatók az államvizsga előtt itt szereznek féléves gya korlatot. A laborató­rium részt vesz a gyógyszerészeik to­vábbképzésében is. élőadásokat tartanak a gyógyszerész asz- szisztensképző tanfo­lyamon, de foglal koznak analitikus gyógyszerészképzés­sel la. Múzeumi hónap — Műemléki hét Falusi templomaink és a paraszt-barokk Jónéhány műemlék-templom van megyénkben, szinte min­den falusi templomunkat mű­emléki vagy műemlék j ellegű épületként tartja számon a hivatalos műemlékjegyzék. Az Országos Műemléki Felügye­lőség azonban anyagi támo­gatást nem tud biztosítani ál­lagvédelmükhöz, államunk pe­dig az igencsak rászoruló fő­városi templomok helyreállí­tását vállalta magára. He­lyes lenne, ha a helyi erő­források egy túszét tudnánk mozgósítani... Igen nagy ezeknek a falusi templomoknak művelődéstör­téneti jelentősége. Sok helyen csak a templom, illetve a kö­rülötte elterülő temető bizto­sította, hogy a különféle vé­szek elől menekült lakosság vissza is térjen; az elpusztult templomok alapozása későb­bi, más stílusú épületet tart, de tanúskodik az elmúlt idők­ről; a török utáni barokkos templomok pedig igen sok esetben a paraszti építkezés mintájául szolgáltak, s így szolgálták a paraszti barokk kialakulását. A falusi templomok barokk bútorzata a népi bútorokra is hatott: parasztszékeink du­nántúli típusa a népi barokk legszebb megjelenése. Nehéz lenne példákat hoz­ni, hiszen bármelyik templo­munk történetét ide illeszt­hetnénk; mindegyik jellemez­né Baranya népének történe­tét is ... de valljuk be, nem is nagyon ismerjük falusi templomainkat, sem történe­tüket, sem művészettörténeti, építészeti ielen tőségüket. Jó­néhány XVIII. századi barokk templomunk körül ott a te­mető, amely középkori ere­Kereszthajés templom (Bakonya) detről tanúskodik, s egyben kétségtelenné teszi a falu többé-kevésbé folyamatos éle­tét, a lakosság kontinuitását. Egyes templomaink régi tár­gyai önmagukban is becses emlékek: elég talán, ha a mohácsi református templom 1570-es úrvacsora-poharára utalunk. Itt őrzik a régi anyakönyveket, amelyeket né­hány helyen az 1600-as évek végétől, általában pedig p XVIII. század eleiétől vezet­nek. s amelyek nélkül font.o«, fejezetek esnének ki népünk történetéből. Mándokl László muzeológus A televízió műsora 17.03: Hírek. 17.10: A hegy­gerincen át. NSZK-táifilm. 17.20: Uj verseskötetek. Köz­vetítés a budapesti Hungá­ria kávéházból. 17 50: Kiber­netika XI. 18.20: Háborús bű­nösök. A televízió doku­mentumfilmje 19.00: Tájak, városok, emberek. Egy hajó, két ember, öt kontinens 19.20: Hétről hétre ... 19.30: Tv-hfr- adó. 19.50: Esti mese. 20.00: Szombaton este. 22.20: Tv-hír- adó — 2. kiadás. — A lakosság kérése az volt, hogy az üzletekben ne csak palackozott tejet hozzanak forgalomba. A megyei tanácsi kereskedelmi osztálya ennek alapján tárgyalásokat kezdett az iparral. Ennek eredménye­ként ezentúl Is ugyanolyan arányban szállítanak kanna­tejet az üzletekbe, mint a múltban. — A Moziüzemi Vállalat értesít! a közönséget, hosrv október ?0-án és 31-én a Park filmszínházban a Felelőig állódban "(mű film helvett a Nagyravágyó asszony című szí­nes, szélesvásznú filmet vetítik. — Két és fél mlIHé forintot takarjanak meg 21 vállalatnál 341 fiatal 163 i'itftásábá! az utókpikulált számítások sze­rint Baranya megyében. — Már a másnak pavilont nvi+ía Pécsett a BaJ- csy Zsilinszky utcai Diaion november 3-án a pécs* föld­műves szövetkezet. Az úi léte­sítményben állandóan kaobnté lesz friss folyami és tavi hal. —* A Moziüzemi Vállalat érte­síti a közönséget, hogy a hé rom pécsi premier mozi — Kossuth. Petőfi. Park — pénztémvitását no­vember 1-től az alábbiak szerint szabói vozzák* mindhárom mozi nénztára minden nar> délelőt* 11— 13 éráig aznapra, valamint a kö­vetkező két nap bármeiy ^lŐ»dá- sára árusít terveket. A délutáni előadások kezdése előtt másfél érával korábban nyitnak a pénz­tárak. — Befeleződött a Hóvirág utca társadalmi munkában végzett útépítése a Hl kerü­letben. Kovács-telepen Porta­lanítását most végzi a Pécsi Körticztasági és Útkarbantartó Vállalat. — A nyúlva dászat e héten megkezdődött Baranyában. November végén megkezdőd­nek a körvadászatok Is. — A 12. sz. Autóközlekedés! vál­lalat értesíti az utazók?Wön«á«ret. boprv október 3f>-án. szombaton i2 órától a forgalom al^kuiá«***! füge-ően. hétfő estisr a Kossuth tér—temető viszonylatban t® nfl- kfyüli táratokat indít. A rendkí­vüli tágatok a Kossuth tér nldplóról 36—37-es indulási beléről körVkednek, ezzel esrrld^bon i'Vi'rieneseu a 36—37-ea indulást belvet a 40-es mefrállétával «■Töm­ben fvolt 40-es meeáHébozl he- Ivft-yik át. A rendkívüli áea+nk útvonala Kossuth tér—TTal t*T— uáií-Aooi út—Fózsa Feren** ntr»— ctkió«?! út—tame tő. A rrni'tkh’üli táratok a körba^ő megállóhelye­ken nem állnak meg. ídoiórás’elentós Várható Időjárás szombat estig: ma és az éjszaka fo­lyamán párás, helyenként kö­dös, csapadéknélkflli Idő. Mér­sékelt szél. Holnap nyugat felöl növekvő felhőzet, szór­ványosan előforduló k!s»bb esők. Megélénkülő nyugati— északnyugati szél. Várható legalacsonyabb éiszakaí hő­mérséklet nulla—plusz öt, leg­magasabb nappali hőmérsék­let 13—17 fok között.

Next

/
Oldalképek
Tartalom