Dunántúli Napló, 1965. október (22. évfolyam, 231-257. szám)
1965-10-10 / 239. szám
mS. OKTÓBER 10. iiuplö 3 A munkások helyzete Franciaországban Pécs kommunistái a Központi Bizottság határozatának végrehajtásáért Irta: Rapai Gyula, a megyei pártbizottság első titkára Pártküldöttség tagjaként nemrég Franciaországban jártam. Tapasztalatomból tollhegyre kívánkozik néhány. Nemcsak azért, mert ilyenkor szokás útijegyzetet feni, inkább azért, hogy így is elmondhassam azt, amit a párizsi, Párizs környéki, az északfrancia bányák, vasipari munkások életéről, gondjairól hallottam. Tudjuk, hogy a turistáknak ritkán van erre alkalmuk. Ök — természetes — Párizs belvárosával ismerkednek, az áruházakat keresik fel, vagy a cikkekből, filmekből, regényekből ismert nevezetességeket. Hézagpótlónak is szánom a cikket, mert sajtónk is elsősorban turisztikai szempontból érdekes, vagy kuriózumként ható írásokat közöl szeretettel, s így keveset vagy semmit sem ismerünk arról, hogy a gazdasági konjunktúra országában milyen is a munkások helyzete, mi foglalkoztatja őket, miért harcolnak. Mire költik pénzüket? Nagy izgalommal mentünk Párizsba, hiszen közismert, hogy Európa legszebb világvárosáról van szó — ami igaz is. Érthető, hogy tőlünk is sokan szeretnének eljutni ide, érdemes is lehet fényt, ízlést, szépet látni. Számomra e fényben is felvillant egy jelképnek tűnő jelenség. Párizsban a legfényesebb áruházak környékén — a járdán — mindennap láttam egy szamaras fiút, add árulgatta portékáját. Persze, itt a város kellős közepén ez érdekességnek hat. Körülötte olyan nagy a fény, hogy sokak szemében talán a szamár nem is szamár. Itt mindent elnyelnek a csillogó kirakatok, a forgatag, az autók. Ezért van az is, hogy aki csak ezt látja Párizsból, Francia- országból olyan véleménnyel térhet haza, itt igen, itt van a Kánaán. De térjünk a lényegre! Manapság természetes az, hogy összehasonlítgatjuk az életkörülményeket, hol hogyan élnek, mennyit keresnek, mit mennyiért lehet venni stb. Ez elől nem térhetünk ki. Egy ország fejlődését — benne az életszínvonal alakulását leghelyesebb dinamikájában vizsgálni — saját múltunk és jelenünk, terveink és teljesülés összhangjában, persze, lehet ezt vizsgálni a reális igényekhez való viszonyban is. A más országok dolgozóinak életszínvonalához való hasonlítás is mindennapi. De ebben az esetben is figyelembe kell venni az adott ország történelmi múltját. Az európai, nyugati országok ipari fejlődése — legalább egy félszázaddal, egyik másik még többel — megelőzte hazánk ipari fejlődését, ha tehát a francia, a nyugatnémet jelenlegi helyzetét szemléljük, ezt nem szabad figyelmen kívül hagyni. Az életkörülmények, a fejlődés összehasonlításánál semmire nem megyünk azzal, ha mechanikusan átszámítjuk a pénzt. Nem az az érdekes, mennyi a havi bér, sokkal inkább fontos, mennyi annak a reálértéke. Vagyis a havi kereset hány százalékát mire kell költeni, s mit lehet abból- vásárolni. A kapitalista országok árrendszere teljesen különbözik a miénktől. Ótt ezt is a tőkés piac törvénye, a profit- szerzés, a kereslet-kínálat törvénye szabja meg. Ezért sokkal többet kell élelemre költeni, lakbérre, adóra befizetni s kevesebb jut kultúrára, szórakozásra, művelődésre, ezzel szemben alacsonyabbak az iparcikkárak. Ha egy francia munkás keresetét, annak kiadásait vizsgáljuk, azt látjuk, hogy a havifizetés 60— 70 százalékát kell élelmiszerre, 20—30 százalékát lakbérre költeni. Úgyszólván ritkaság- ságszámba megy ha a munkás moziba, méginkább színházba jár, keveset költ művelődésre, könyvre. De honnan tudnak akkor ruházkodni, iparcikket — autót is vásárolni? Honnan tudnak autót vásárolni? Ez volt az egyik kérdés, amire választ kerestünk. A bányászok, vasipari munkások, cellulóz gyári dolgozók egybehangzóan — az ország különböző vidékeitől függetlenül — azt válaszolták. A munkások nagy része a napi kötelező munkán kívül is kénytelen 3—4 órai munkát vállalni, erre ma — helyenként van lehetőség ezenkívül elég magas a gyermekek utáni családi pótlék, s ami kívülről látható — köztük az autó is — olcsóbb, mint amire mindennapi kiadás van. Érdeklődtünk hogyan tudnak munkások is autót venni? Venni nem nehéz — volt a válasz. A munkások többsége használt kocsit vesz. (80 000 kilométer után tekintik használtnak.) Részletre veszik ezeket is. Több helyen hallottunk olyan véleményt, hogy meg kell ezt nélkülözni, dehát ma ez a divatos és ott is mindent elkövetnek egyesek, hogy autójuk legyen. Az autó fenntartása viszont drága, benzin ár nélkül havonta egy átlagos munkáskereset 20—25 százalékát be kell fizetni adóra, biztosításra. Vasérc bányászok mondták el, hogy az üzembe való be- és hazautazáson túl elsősorban a szabadságidő alatt használják az autót. No, mindegy, tény, hogy Francia- országban sok az autó és a munkások kb. felének is van autója. Arra gondoltam, ha nálunk is más árrendszer lenne, pl. hogy a marhahús óra 100 forint, a színházjegy ára 100—400 forint — és így tovább, talán mi is olcsóbban adhatnánk az iparcikkeket, köztük az autót is. De erre az útra mi nem léphetünk, hiszen az élelmiszerek árát még így is magasnak tartjuk, pedig nálunk nem 70. hanem csak 45—50 százalékát kell az átlagos havikeresetnek élelmiszerek beszerzésére fordítani. Persze, ennek sok egyéb ösz- szetevője is van. A munkásokkal folytatott beszélgetések központjában nem ezek a kérdések álltak. Mi itthon talán nem gondolunk eléggé arra, hogy a létbizonytalanság érzése, félelem a holnaptól sokkal jobban foglalkoztatja őket, mint egyéb, az életszínvonalat érintő probléma. ü munkásosztály harca a töke ellen Igaz, hogy gazdasági konjunktúra van ma Franciaországban, igaz, hogy nincs munkanélküliség, igaz, hogy sok külföldi munkás is dolgozik francia gyárakban, (sok néger söprögeti a párizsi utcákat) s mégis bizonytalanságban élnek a munkások. Próbáltuk kutatni ennek az okát. A válaszokból kiderült, mindezzel amit felsoroltunk, nagyon is összefér az, hogy üzemek mennek tönkre, hogy a nagytőke — annak koncentrációját a kormány adó-hitelpolitikával támogatja, felfalja a kis- és középtőkét, a nagyobb profitért való hajsza mérhetetlen módon fokozza a munka intenzitását. Ebben a hajszában nagyon gyorsan élhasználódik a munkaerő. Drámai hangulatú beszélgetéseken vettünk részt, ahol a munkások konkrétan ecsetelték azt az embertelenséget, ami a tőkés gyárakban van. Sok példát hoztak fel arra, hogy bizonyítsák mennyi idős munkás kerül az utcára nyugdíj előtt, (65 éves korban mehetnek nyugdíjba) s ezek a szerencsétlenek nehezen jutnak új munkához, mert nem olyan termelékeny a munkájuk. A munkásosztály harca a tőke ellen ma is épp olyan objektív törvényszerűség, mint a klasszikus kapitalizmus korában. Ma is harcolni kell a jobb munka- és életfeltételekért, több keresetért, az üzemen belüli kegyetlen kizsákmányolás enyhítéséért, a munkaidő csökkentéséért, az elbocsátások ellen, a bányák bezárása ellen, a munkások szociális és politikai jogainak bővítéséért. De ezek mellett az automatizálás, a gyorsabb műszaki fejlesztés is azzal fenyegeti őket, hogy az utcára kerülnek. Az egyik beszélgetésen az is kiderült, hogy Párizs külterületeiben még az új lakásépítkezés ellen is küzdenek. Kicsit furcsa ez, de megértettük az okát. Ha új lakóházat építenek, ez azzal jár, hogy a régieket szanálják. A lakókat — akik rendszerint munkások — utcára rakják, de lakásról senki sem gondoskodik. Az új lakásokból viszont ők nem bérelhetnek, mert az új lakbér többszöröse a réginek. Párizsban I sok lakás lakbére megközelíti I a havi munkás átlagkeresetet is. így már érthető az effajta fellépésük. Ennek ellenére építenek, s természetes, hogy egyre több munkáscsalád szorul ki a fővárosból. Az egyik Párizs környéki megyébe az utóbbi időben 140 000 ilyen család költözött ki, nyilván azért, mert itt a lakbér alacsonyabb. A tőkések ma is állandó retorziót alkalmaznak azok ellen, akik az üzemben bátran képviselik a munkások érdekeit. Mindennapos, hogy a Francia Kommunista Párt aktivistáit, szakszervezeti vezetőket eltávolítják az üzemből. Néhány esetben úgy mutattak be elvtársakat, mint „diplomásokat”. Kezdetben nem értettem, miért mondják, de később megmagyarázták. A francia nyelvben azonos szóval fejezik ki azt, hogy diplomás, s azt is, hogy elbocsátott. így, akik politikai okok miatt utcára kerülnek, kapják ezt a „rangot”. Megszabadulni a kizsákmányolástól! Franciaországi tapasztalataink közül néhányat lehet csak egy cikk keretében elmondani. Mindenesetre megszívlelendő, okulásra alkalmas az a helyzet, ami egy ilyen gazdag országban még ma is van. Hiába emelkedik az életszínvonal, hiába jobb ma valamivel a munkásoknak, mint tegnap, hiába az, hogy autót tud venni, mindez mögött továbbra is ott van a mérhetetlen kizsákmányolás, a bizonytalanság, az igazi humanitás hiánya. Érthető, hogy a beszélgetéseken jóleső érzés volt hallgatni a bányászokat, vasipari munkásokat, amikor véleményüket így fogalmazták meg „Minket persze érdekel az is, hogy Magyarországon milyenek az életkörülmények, de számunkra mégis az a legfontosabb. hogy ott már tőkések nélkül dolgozhatnak, hogy megszüntették a létbizonytalanságot, hogy a technika nem a munkás ellensége, hogy önöknél nem fordulhat elő, hogy nyugdíj előtt álló idős munkást egyszerűen elbocsátanak, mert kevesebbet tud dolgozni”. Sokan azzal fejezték be felszólalásukat „Bizony ideje lenne már megszabadulni a kizsákmányolástól”. Tapasztalatunkból azt is elmondhatjuk, hogy. e harcnak nagyszerű politikai vezetőjét ismertük meg a Francia Kommunista Pártban, mely egységével, aktivitásával, elvszerűségével méltán vívta ki a francia tömegek bizalmát. Ma megkezdik a pane’ek szálasát Mohácsra A Baranya megyei Állami Építőipari Vállalat kilencven lakást épít — az újjáépítési programban — Mohácson. Eddig az alapozást végezték a vállalat munkásai, ma pedig megkezdik a panelelemek szántását Mohácsra. A tervek szerint tíz trailler éjszaka konvojban viszi a hatalmas panelelemeket az építkezéshez. A toronydaru október 15-én érkezik Mohácsra, addig elegendő építőelemet szállítanak a városba és megkezdik az összeszerelést. Pártunk Központi Bizottságának 1964. december 10-i határozatának megjelenése óta immár háromnegyed év telt el. Ez idő alatt az élet minden területén sokszor hivatkoztak e határozatra, amely rámutatott munkánk gazdasági és politikai hiányos ságaira és megjelölte a legsürgősebb tennivalókat. Az a három fő szempont, amely gerincét alkotja — a takarékos gazdálkodás, a termelékenység növelése, a munkafegyelem megszilárdítása —, igen komoly és sokrétű politikai, és gazdasági feladatot jelent A határozatot eleinte sok helyen nem értették meg és félre is magyarázták. Ezért a városi pártbizottság a párt- szervezeteken keresztül ismertette a határozatot a kommunisták, de a pártonkívüli dolgozók előtt is. A gazdasági szervek és a pártszervezetek a határozat alapján intézkedési tervet dolgoztak ki. amelyben megjelölték, hogy a saját területükön milyen feladatokat kell megvalósíta- niok. Az intézkedési tervek végrehajtását már az első negyedévben több nagyüzemben a pártbizottság is ellenőrizte. Ez a gyakorlatban úgy történt, hogy a vállalatok igazgatóival és párttitkáraival a helyszínen elbeszélgettünk Tapasztalatunk az volt, hogy gazdasági vezetőink és párttitkáraink alaposan ismerik vállalataiknak a Központi Bizottság határozatából fakadó feladatait, és határozott elgondolásaik vannak arról, hogyan lehet azokat megvalósítani. Kiviláglott a beszélgetésből, hogy mind a gazdasági, mind a politikai vezetés színvonalasabb, egységesebb és hatékonyabb lett, kezdenek kibontakozni a vállalati özsszevonások eredményei. Több üzemben munkásgyűléseket tartottunk, ezeken válaszoltunk azokra a kérdésekre, amelyeket a munkások feltettek, ismertettük a KB határozatát és bővebb magyarázatát adtuk a mindennapos munkában jelentkező feladatoknak. A tavalyi vezetőségválasztás felélénkülést hozott a pártszervezeteknél és ezt a KB határozatával való rendszeres, átgondolt foglalkozás tovább serkentette. Növekedett pártszervezeteink felelősHAJNALODIK Pénteken a rendőrség éjszakai ellenőrzést tartott Pécsett. Már az első órákban a Csendes étteremből 11 személyt állítottak elő, csavargókat, munkakerülőket. A rendőrség szobáiban kopognak az írógépek, készülnek a jegyzőkönyvek. Az egyik szobában feketeruhás férfi ül. Munkahelye nincs, néhány napja szabadult a börtönből. Az éjszakai ellenőrzést vezető alezredes beszélget vele. — Nem csináltam semmit, higgye el, alezredes úr, csak még nincsen munkám, ezért hoztak be — mondja. — Majd most megint bekerülök az újságba, hol állnak akkor szóba velem? Erőteljes, 28 éves férfi. Háromszor ült már börtönben, összesen hat és fél évre ítélték. Ha jobban a pohár fenekére néz — kötekedő. Ha valaki csak ferdén néz rá, máris üt. De fenegyerekeske- dett a börtönben is, megverte társait. Kézlegyintéssel el lehetne intézni ügyét azzal, hogy nem lesz belőle sohasem rendes ember. Eddigi életútja ezt bizonyítja. De az alezredes — ezernyi más teendője mellett — mégis szakít időt a beszélgetésre. A Feketehajú lehajtott fejjel ül, halkan maga elé mormolja: — "... hát én bárhova megyek, az én utam csak ide vezet? — Amilyen társaságban magát ma este megint találták, ne is csodálkozzék rajta 1— mondja az alezredes. — Már megint a kocsma, az ital lesz az élete? Sajátos hangulata van ennek az éjszakai beszélgetésnek. Éjszaka valahogy a szavaknak is nagyobb a súlyuk, a környezet, a szoba csendje elgondolkodásra késztet. Lassan az alezredesre emeli fejét. — Megint a kocsma, az ital?... De ki kérdezi azt meg tőlem, hogy mi visz ide? — Én — mondja az alezredes. Enyhe fintor. — Igen, az alezredes úr ... Énvelem eddig erről senki sem beszélt. Most nem ittas. A jelentés szerint mindössze egy pohár sört ivott. Többre nem volt ideje. — Mi viszi hát magát a kocsmába? Nem válaszol azonnal, látszik az arcán, most szedegeti össze gondolatait. Egy perc is eltelik, amíg megszólal. — Se anyám, se apám, se testvérem... — A kisujját a levegőbe emeli: — így élek, ilyen egyedül... — Ez még nem ok a garázdálkodásra — mondja az alezredes. — Mások is élnek egyedül, s mégsem kerülnek ide. Percnyi csend után nagy sóhajtás: — Könnyű maguknak, alezredes úr. Van családjuk, kapnak reggelit, ebédet, vacsorák tiszta inget... I Dörzsölt fiúnak ismerik a Feketehajút, most mégis szá- | nalommal néznek rá. Száz és száz vagánnyal, bűnözővel beszélgettek már itt, „átverős” fiúkkal, akik mint a kezes bárány, meghunyászkodnak az erő előtt, aztán, ha nem éreznek maguk mögött figyelő szemeket, szabadjára engedik indulataikat. Feketehajú is ezekhez hasonló? Az egész „csendes lelkizése” csak félrevezetés akar lenni, hogy mielőbb szabadulhasson a kér- dezgetések elől? Lehet, de ... A börtönben elvégezte a hetedik és nyolcadik általánost... — Olvasott a börtönben könyveket? •— Igen. Balzacot, Victor Hugót... — Munkát keresett már? — Igen —, azt mondták menjek be hétfőn, talán felvesznek rakodónak... — Rendben van, látom van bejelentett lakása, most elmehet, de becsülje meg magát az új munkahelyén — mondja az alezredes. Feketehajú nem mozdul. — Mondtam, hogy elmehet ... Kis csend után: •— Tudja alezredes űr, én eddig azt néztem, hogy mielőbb elmehessek innen ... De most, ne küldjön még el... Higgye el, hogy akarok új életet kezdeni... Még csak 28 éves vagyok s akármilyen múltam is van, lehet belőlem ségérzete, a kommunisták aktivitása, erősödött az üzemi demokrácia. A tömegszervezetek — élükön a szakszervezeti bizottságokkal és a KISZ- szervezetekkel — mozgósították a dolgozókat a feladatok megoldására. Emelkedett a termelési tanácskozások színvonala. A dolgozók a határozat szellemében élesebben vetik fel a hibákat és javaslatot is tesznek azok kijavítására. Pozitívum az is. hogv pártszervezeteink a határozat végrehajtását nem kampány- feladatnak tekintették. A gazdasági vezetés mindenült különös gonddal igényelte a pártalapszervezetek segítőé ?ct és figyelembe vette azok javaslatait. Ha a statisztika tükrében vizsgáljuk a decemberi párt- határozat eredményességét, azt mondhatjuk, hogy városunkban a termelés mind a minisztériumi iparban, mind a tanácsi és a szövetkezeti iparban magasabb volt, mint az 1964. év első félévében. Nőtt a munka termelékenysége is. Munkánk eredményessége mellett apró negatívumok is jelentkeztek, néhol a tervezés bizonyos mértékű lazaságát tapasztaltuk. Romlott a minőség is egy-két üzemben. Az exportra termelő üzemeknél a minőségi kifogás mellett meny nyiségi lemaradás is tapasztalható volt, bár a mennyiségi lemaradást objektív körülmények magyarázzák. Az első félév tapasztalatai alapján a lemaradt vállalatok igazgatóival és pártszervezeteinek titkáraival újólag elbeszélgettünk és felhívtuk oárt- szervezeteink figyelmét a további feladatokra. összegezve megállapítható, hogy a Pécsi Városi Pártbizottság a KB határozatának végrehajtása érdekében számos megfelelő intézkedést tett. Eredményeinket még tovább fejleszthetjük és kollektív összefogással a hiányosságokat is megszüntethetjük. Azt szeretnénk, ha az év végén azt jelenthetnénk a Központi Bizottságnak, hogy munkánk eredményes volt. a második ötéves tervet a városban befejeztük, alapot teremtve a következő ötéves terv jó beindulásához. Dr. Rugási Endre, az MSZMP városi titkára becsületes ember. Egészséges, erős vagyok, tudok én dolgozni. Megnősülnék. De ki megy hozzá egy börtöntöltelékhez? Hol kapok én asszonyt, aki reggel tiszta inget ad rám? Ki áll velem szóba? Csak a haverok. Azok, akikkel ma is találtak. Kitől kapok én tanácsot, jó szót? Az alezredes nem szól közbe, hadd mondja el, amit akar. Meg úgy tűnik, most őszintén beszél. Ki tudja azt, hogy hol és melyik pillanatban akar fordítani sorsán egy ember? „Bűnöző típus” — szokták mondani. Kétségtelen vannak, akiken nem használ sem a jó szó, sem a börtön. De lehet-e egy emberről végképpen lemondani? Különösen akkor, ha segítséget kér, ha nyújtja a kezét, hogy fogjatok meg, mert egyedül nem bírok járni... t— Segítenek nekem, alezredes úr? — Segítünk. Én megígérem, hogy bármikor felkereshet engem, ha úgy érzi, hogy segítségre van szüksége. Feketehajú lassan feláll: — Köszönöm... — mondja. — Ha hétfőn felvesznek, bejövök ... *— Akkor is jöjjön be. ha nem veszik fel — mondja az alezredes. Hajnalodik, mikorra elcsendesülnek az írógépek, számos jegyzőkönyv, figyelmeztetés készült. Nem egy közveszélyes munkakerülő, rendőri felügyelet alatt lévő személy került az ellenőrzés hálójába. Garay Ferenc 4, V.
