Dunántúli Napló, 1965. október (22. évfolyam, 231-257. szám)

1965-10-01 / 231. szám

OKTOBER L napló 5 Néhány szó a Váradi Antal utcai tragédiához O Az elmúlt esztendőben az alko­holizmus elleni társadalmi bizott­ság részletesen tárgyalt egy javas­latot, mely a következőket tartal­mazta: a közlekedési rendőrség tartson állandó és változó helye­ken lebonyolított szúrópróbaszerű ellenőrző vizsgálatokat a városok­ban éppúgy, mint az országuta­kon. A szúrópróbaszéirű vizsgála­tokon használja fel az alkohol- szondákat annak megállapítására, hogy az autóvezető ivott e sze­szesitalt vagy sem. Abban az eset­ben, ha az alkoholszonda pozitív eredményt ad, büntessék meg az autó, motorkerékpár, vagy traktor vezetőjét nagy összegű pénzbír­sággal és ha a pozitivitás még egy alkalommal megismétlődik, tiltsák el a gépjármű vezetésétől egy életre. A iavaslat indokolásában kifej­tették, hogy a járdán gyanútlanul sétáló embernek nem kell meg­várni azt. amíg a részeg autóve­zető felszalad gépével a gyalog­járóra és őt ott a falhoz nyomja, előzze meg ezt a rendőrség azzal, hogy szúrópróbaszerű ellenőrzését ne akkor alkalmazza, amikor már a katasztrófa belkövetkezik, hanem amikor még a zavaró, néha halá­losan zavaró körülmény, nem kö­vetkezett be. Az indítvány megállapította, hogy gépjármű-vezetés és alko­hol jvás egymással nem fémek össze. Ha az autóvezető, legyen az akár hivatásos, vagy amatőr, ha autót akar vezetni, akkor le kell mondinia a szeszes Ital fogyasz­tásáról. mert a kettő: még egv- ster ismétlem nem fér össze. Aki a szeszesital fogyasztásról nem tud lemondani, az mondjon le a gépjármű-vezetésről, és ha erre önereiéből, salát elhatározásából h-m kéoes, akkor közlekedésren­dészetünknek kell elég erőteljes­nek lenni, hogy a részegeskedőt leoaranesolja a volánról, még mi- e!Ő*t ehhez a volánhoz vér, em­berélet tapad, csak azért, mert szeszesitalt inni szenvedély, autót vezetni pedie divat és vannak, akik a kettő között nem tudnak választani. Meggyőződésünk — és ezért tet­tük a javaslatot — az, hogy a ve­zetéstől való egész életre szóló el­oltás, meggondolásra fogja kész­tetni azokat, akik még haboznak a döntés kimondásában és önma­gukban fogják eldönteni, hogy melyiket válasszák: az alkoholt ■■agy az autót. Szomorúan aktuá­lissá tette ennek a javaslatnak felelevenítését az a tény; szombaton délután a Váradi Antal utcában autójával felfutott a járdára Bör- zöll Gábor és elütötte Németh .Tóz«ef ifi éves szerelőt, 14 méteren keresztül maga előtt görgette, maid átment rajta és mindezt anélkül, hogy észrevette volna a gázolást, azután, mint aki dolgát jól vértezte, továbbrobogott. Ennek a gázolásnak vannak részténvezől, melyekről szintén beszélni kell. Habozik az ember, hogv eldöntse, mivel magyarázza meg azt, hogy elküldte a vállalat ! gépkocsivezetőjét, hogy ne vára­kozzon rá, amíg ő kártyázik, ő I majd elvezeti a vállalat gépkocsi- I ját, ha végeztek az italozással és a kártyázással. Milyen humánus főnök, mondaná a be nem avatott, milyen emberséges a gépkocsive­zetővel szemben, hazaküldi a csa­ládjához, milyen emberséges va­lóban és hogy ezért az embersé­gért Németh József az életével fi­zet, ez már más iapra tartozik. Fel kell vetni a kérdést, hogy kivel vagy kikkel italozott és kártyá zott Börzöli Gábor, ki rendelte a konyakokat, nem közömbös ez akkor, amikor a konyakozás vé­gén annyira részeg lett, hogy nem is vette észre azt, hogy autó­ja előtt gurít egy embert és nem Is érezte, hogy nagyot zökken a kocsi, mert keresztül ment az ál­dozatán. Cserben hagyta az áldo­zatát, írta főcímében a Napló, ez talán büntetőjogi szempontból fontos, mert várható büntetését súlyosbítani fogja, de érdekes vol­na tudni, hogy kártyapartnerei is olyan részegek voltak-e, hogy egyiknek sem Jutott eszébe lebe­szélni Börzöli Gábort arról, hogy autót vezessen és egyiknek sem Jutott eszébe visszatartani a veze­téstől, amikor nem is volt vezetői igazolványa? Meg kell állapítanunk, hogy Jól jósoltunk, amikor javaslatunkban arra hivatkoztunk, hogy a járdán menve felfuthat egy részeg autó­vezető kocsijával és halálra gá­zolhat bennünket. A részeg gép­kocsivezető autója valóban felfu­tott és valóban halálra gázolt egy embert és ez aktuálissá tette is­mét a mi javaslatunkat: szünet nélkül kell ellenőrizni a gépkocsi- vezetőket, szünet nélkül kell meg­védeni a járókelők életét és az elképzelhető legnagyobb szigorú­sággal kell megbüntetni azokat, akik italosán autót vezetnek, tekin­tet nélkül az elfogyaszott szeszes­ital mennyiségére és tekintet nél­kül a részegség fokára. Senki sem irigyli a mértékletesen elfogyasz­tott szeszesitalt attól, aki otthon, családi körben, étkezés közben el­fogyasztja a maga kis italát, de amint azt már a legmagasabb hi­vatalos fórum is éppen javasla­tomra fogadta el, három területen tilos a szeszesital-fogyasztás, ti­los a legkisebb mennyiségben is és pedig a fiatal korban, ahol minden eseppje a fejlődő szervezet részére méreg, az üzemi munka előtt, ahol a szesz hatására el­vész a Józan mérlegelni tudás, a veszély Józan felmérése és ami­kor a gép melletti munka az al­kohol hatására az ivó munkásra és környezetére egyaránt vesze­delmes. Végül tilos minden eseop- je a gépkocsit vezető számára, aki elvesztvén józan mérlegelni tudását és uralmát a gép felett, maga és mások életét veszélyez­tetheti, mint tette azt Börzöli Gá­bor szombaton délután a Váradi Antal utcában. Dr. Mlskolczy Vilmos, az Alkoholizmus elleni Társadalmi Bizottság elnöke. SZÍNHÁZ A MAGTAB RADIO »SCSI STÚDIÓJÁNAK IMI. október 1-1. pénteki műsora s IISA as középhullámon: n.M: Szerb-honrát nyelvű műsor: Ahol törődnek az emberekkel, — Riport. Népszerű zene. A kommunizmust építő ország­ból. Szívesen hallgatjuk. Seite. IS.00: Német nyelvű műsor: Faluról falura. — Összeállítási Fúvószene. 28.SS: Magyar nyelvű műsor: Mecseki visszhang. Zenés össze­állítás. A tartalomból: Danfcó Imre beszél a múzeumi hónap­ról. — A görcsönyl szociális ott­hon e*ső lakója... Nógrádi Er­zsébet riportja. — Éjféli randevú — Nagy Ferenc karmesterrel. — Az országos etikai konferencia után. László Lajos interjúja. — Találkozás Bartókkal. Várnai Ferenc Írása. — Akiket nem vet­tek fel a főiskolára. Krassó László riportja. — Szász János őszi fotótanácsai. lS-SOr Munkatársaink Jelentik. 19.58: Műsorismertetés. ».80: Műsorzárás. SZÍNHÁZ: Nemzeti Színház: Ej féli randevú (este 7 órakor). Bemutató bérlet. MOZI Park: Patyolat-akció (bet., 1, 4, (, 0). Petőfi: Távoli világ (szí., fél 5, fél 7, fél 9). Híradó Mozi (a Park filmszín­házban): Magyar híradó, 65/19. sz. világhíradó. Van Jó fegyverünk, Néphadsereg híradó, Felvirrad. — (Előadások fél 11 órától fél a óráig folytatólagosan). Zsolnay K. o.: Cherbourg! eser­nyők (szí., S, 7). Pécsszabolcs: A boldogság napja (szv., 5, 7). Me- csekalja: Egy krumpli, két krumpli (szv., 7). Vasas II.: A vasszűz (szv., szí., 7). Istenkút: Egy szélhámos vallomásai (7). Ságvárl K. O.: Nem (fél 4, fél 9). Mohács: Elektra (szv., 4). Háry János (szv., szi., 6, é). Szigetvár: Rocco és fivérei (szv., 5, dupla helyárral). Csak 18 éven felülieknek!) Többgyermekes agglegény (szv., 8). Siklós: Az ötödik lovas a félelem (szv., 7). Pécsvárad: ötödikesek voltak (7). Meszes: Hajrá franciák 1 (szv., szí., ISMERKEDJEN MEG kiválj autóápoló cikkeinkkel! Bevezetésül előnyös ajánla tunk: Kettőt fizet, hármat kap! 1 A utoschnell wüsche gyorsmosó 20,— Ft 1 Autopoösch (poíírvtzi 40,— Ft I Felnpolitur (finom politúr) 30,— Ft 80,— Ft helyett 00,— Ft 1 Szflfkonos schnell wüsche gyorsmosó 30,— Ft 1 Autolackbalzsam 20,— Ft 1 Autópolírozó 23,— Ft 73,— Ft helyett 49,— Ft 1 Autoschampon 28,— Ft 2 Krómtisztftó paszta 13,— Ft 1 Autópolírozó 23,— Ft 04,— Ft helyett 42,50 Ft Ismeretségünk bizonyéra tartós leszi A pofi kocsi — szép kocsi! 1965. október 4-től október 10-ig Október 4. KOSSUTH RADIO 8.15: Tánczene. 9.00: Lakás és otthon. 9.15: a hét zeneszer­zői: A francia „Ha­tok”. 10.10: Az óvodások műsora. 10.30: Népi zene. 11.00: Iskolarádió. 11.30: Haydn: Fisz- moll „Búcsú”-szim- fónia. 12.10: Mindenki ked­vére. 14.05; Zongoraművek. 15.05: Válaszolunk hallgatóinknak. 15.20: Szuchony: örvény. — jelenet a in. képből. 15.40: a tengerszemű hölgy. Jókai Mór regénye folytatások­ban. 16.15: Kársán a kürt­szó. 16.55: Édes anya­nyelvűnk. 17.00: ötórai tea. 18.20: Esti pihenő muzsikával. 19.20: Könyvről könyvre. 19.35: A Magyar Álla­mi Hangverseny­zenekar hangverse­nye. 21.30: Kamarakórusok. 22.40: Te és a társa­dalom. Tudományos mozaik. 23.00: Operarészleték. 23.40: Könnyűzene. PETŐFI RADIO 14.20: Verbunkosok. 15.05: Könnyűzene. 15.49: Bruckner; VII. szimfónia. 17.05: Lányok, asszo­nyok ... 17.35: Délutáni hang­verseny. 18.15: Fúvósindulók. 18.25; A vezető. Makszirn Gorkij elbeszélése. 18.40: Marenzió­madrigátok. 19.05: Gazdaszemmel hazánk mezőgazda­ságáról. 19.15: Gésák. Operettrészletek. 19.35: Jancsi és Ju­liska. Hunyadi Sándor regénye rádióra alkalmazva. 20.48: Tánczene. 21.05: Magyarnóták. 21.30: Történelmi portrék: a Nap- király. 21.50: A hét zeneszer­zői: A francia „Ha­tok”. Előadás. 22.35: Könnyűzene, KEDD Október 8. KOSSUTH RADIO 8.20: Régi olasz muzsika. 9.00: Harsán a kürt­szó. 9.40: Kérjük, Jegyezze feli 9.45; A Zsoldos­együttes játszik. 10.10: Népi zene, 10.43: Kocsár Miklós: Fúvósötös. 11.00: Iskolarádió. 11.30; Az Iskolarádió postája. 11.35: Goldmark: Téli rege. 12.15: Tánczene. 13.00: Mai magyar el­beszélők. Szeberényí Lehel: Péntek. 13.15: Zenekari muzsika. 13.45: Gazdaszemmel a nagyvilág mező­gazdaságáról. 14.05: A Mosakval Rádió új felvételed­ből. 14.20: szórakoztató zene. 15.05: Maggie Teyte énekel. 15.40: A tengerszemű hölgy. Jókai Mór regénye folytatások­ban. V. rész. 16.15: A dippeldorpi lovasok. Mesejáték. 16.57: Mozart: D-dur hegedűv«- seny. 17.22: Rádlótskola, 18.20: Donizetti: Rita. Egyfelvonásos vígopera. 19.25: A Szabó család. 20.25: Szerkesztői ér­tekezlet. Témája: jókedély, vidámság, nevetés. 21.35: Irodalmi séta Vajda János szülő- föl dlén. 21.53: Csárdások. 22.20: Mai szemmel... 22.30: A Tátrai­vonósnégyes ját­szik. 1 23.13; Tánc éjfélig. 0.10: Rimszklj- Korszakov: Cári menyasszony. PETŐFI RADIO 14.20: Operarészletek. 15.05: Pásztorélet Európa hegyvidé­kein. 15.20: Magyarnóták. 16.00: Közvetítés a Zeneakadémiáról. 16.25: Operettrészle­tek. 17.05: Tánczene. 17.50: Nagyvállalat — 800 telephellyel. 18.00: Chopin-zongora­műv-ek. BIZTOSÍTÁS' BIZTONSÁG •r . * XLS 18.20: Emberavatás. Sánta Ferenc elbe­szélése. 18.48: Magyar fúvós­zene. 19.05: Verbunkos muzsika. 19.30: Schubert és a befejezetlen szimfó­nia. 20.15: A dzsessz ked­velőinek: Milt Jack- son együttese ját­szik. 20.30: Édentől nyugat­ra. Humoreszkek Amerikáról. 21.05: Zenekari muzsika. 22.06: A bajadér. Operettrészletek. Október 6. KOSSUTH RADIO 8.20; Operettrészleteik. 8.55: Orvosi tanácsok. 9.00: Családi körben. 10.10: Néhány perc tudomány. 10.15: Könnyűzenei híradó. 11.00: Iskolarádió. 11.15: Énekkarok. 11.29: a Szabó család. 12.15: Nótacsokor. 13.00: Október 6-ára emlékezünk. 13.15; Kettősök Verdi-operákbóL 14.05: Fúvószene. 14.20: Lányok, asszo­nyok .., 14.50: Kamarazene. 15.40: A tengerszemű hölgy. Jókai Mór regénye folytatások­ban. VI. rész. 16.15: Tánczene. 17.19: „Munkássziem- mel a két műszak­ról’: című vitához szólnak. 17.24: Muzsikáló ké­peslapok. 18.00: Mi történt a nagyvilágban? 18.20: Zenekari muzsika. 18.45: Huszas stúdió. 20.25: Tánczene. 21.20; Gondolat. 22.20: Sporthírek. 22.25: Bergen! feszti­vál, 1965. 23.32: Könnyűzene. PETŐFI RADIŐ 14.20: Népi zene. 13.05: Délutáni fris­sítő. 16.08: Milhaud- és Honegger-művek. 17.05: Hangverseny a stúdióban. 17.45: Orvosi tanácsok. 17.50: Hirdetőoszlop. 18.00: Miklós Kata énekeL 18.20: Tallózás nép­szerű külföldi tudo­mányos folyóiratok­ban. 18.45: Operettdalok. 19.05: Könnyűzenei híradó. 19.48: Wagner: A Rajna kincse. Egyfelvonásos zene­dráma. 22.24: Korunk költé­szete. Mai észt köl­tők. 22.39: Filmzene. CSÜTÖRTÖK Október T. KOSSUTH RADIO 8.20: Könnyűzene. 9.00: Híres, nevezetes i községek. 9.20: Kórusok. 10.10: Pirosfejű zöld madár. Jurll Nagi- j bin elbeszélése. 1 10.30: Mezei csokor. 11.00: Időszerű nem­zetközi kérdések. 11.10: Két szimfonikus költemény. 12.15: Tánczene. 13.00: Operettrészletek. 13.45: A bunker. Elbeszélés gyerme­keknek. 14.05; Operarészletek. 14.43: Vasénekü test­véreim. Verses kö­tet ismertetése. 15.00: Népi zene. 15.3(1; Elsejétől — hó végéig. Zenés ország Járás. 16.15: Csak fiatalok­nak! Tánczene. 16.50: Wilhelm Meiss­ner nagykövet be­széde. 17.00: FUltörő. 18.20: Operaáriák. 18.35: NDK-k róniflea. 19.35: A Stúdió 11 Játszik. 20.25: Riviéra. Hidas- Molnár—Blum zenés játéka. 23.00: Honegger-mű­vek. 0.10: Operettmelódiák. PETŐFI RADIO 14.20: Könnyűzene. 15.05: Iskolarádió. 16.35: Hándel-áriák. 17.05: Magyarnóták. 17.36: Miről ír a Tár­sadalmi Szemle? 17.46; Hangverseny. 18.21: Fultontól — Brüsszelig, n. rész. 18.36: Szép ez is! 19.05: Tánedalok. 19.15: Műfordítók műhelyében. 19.35: Közvetítés a Zeneművészeti Főiskoláról. 21.20: Virágénekek. 21.35: Élőszóval — muzsikával. Október *, KOSSUTH RADIŐ 8.20: Kósa György: Po Csü-jl dalok. 6.40: Kérjük, Jegyezze feli 8.45: Petress Zsuzsa énekel. 8.52: Kerek Ferkó. Móricz Zsigmond regénye rádióra al­kalmazva. 10.10: Az óvodások műsora, 10.30: Édes anya­nyelvűnk. 10.35: Tanczene. 11.00: Iskolarádió. 11.30: Mendelssohn: Olasz szimfónia. 12.15: Népek zenéjé­ből. 13.00: Ami a jövő hét zened műsoraiból ki­marad. 14.05: zenalda Pally énekel. 14.30: Zsibongó. 15.00: a mikrofon előtt Baross Anikó. 15.40: Lapozgatás ÚJ könyvekben. 16.10: Gordonka»- verseny. 16.42; Kiportműsor. 16.57: Tanczene 18.20: uj Zenei újság. 19.00: Budapest— Belgrád. 23.20: a könnyűzene barátainak. 0.10: Kórusok. PETŐFI RADIŐ 14.20: Gencsy Báni énekel. 14.47: Szimfonikus zene. 15.50: Iskolarádió. 16.05: Tánczene. 16.20: válaszolunk hallgatóinknak. 16.35: Operettrészletek. 17.03: Heti hangver­senykalauz. 17.35 :■ Ismeretterjesztő előadás. 17.50: Muzsdkáló fiatalok. 18.20: Turisták öt­peroe. 18.25: Népdalcsokor. 19.05: Csajkovszkij: Anyegin. Háromfel- vonásos opera, 20.14: versek, 21.40: Láttuk, hallot­tuk . ; . 22.00: Ami a Jövő hét zenei műsoraiból ki­marad. SZOMBAT Október ». KOSSUTH RADIO 8.20: Lányok, asszonyok;: i 8.40: Népi zene. 9.10: El lehetne tenni télre a Nap mele­gét? 9.20: Két versenymű. 9.50; Orvosi tanácsok: A csuklásról, Állandó mcsorszAmok: kossuth-rad/Oi «.ao; Rdkocn-mauio. — «*>. «»re*. Időjdrdsielentés — 4.JS—T.S4; Vidd man. frissen Zenés műsor. Közben: s.00- Hírek Idóidrdstelentés — í 45. Falurádió. — 4.00: Hírek, Idóldrdslelentés — 8.20. Sport- és totóim-** - 4.35: Hlrdelóosziop. — 8.59: Pontot időjelzés. — ».00 Híreit. Idóldrdslelentés _ 2.05: 0J könyvek — * 20: a budapesti szín­házak és mozik műsora. — 4 00: Műsorismertetés Idöídrd síel en­lés — 9.59 Pontos időjelzés - 10.00 Hírek Totóét ed ménnek IdőfdrdsJetentés H.59. Pontos időjelzés — 12 00 Déh 7 ara ne­sz ó _ Utdna Hírek (dőJdMsielentés — 12 57 Vidéki színhá­zak műsora — it.00 Hírek tdőJdrdsJéiemés — ,6 00 Hírek - 17.56. Műsorismertetés — f» 59: Pontot Időjelzés _ J4 00: Hírek. IdőJdrdsJetentés — 19 54 10 éjszakát gyerekek - 10 00: Esti krónika Időjárdsjelentés — 22.00: 14.00 • Hírek (döjárásjelen­lés. — 0.20: Himnusz — Utána- Vlzielzószoloá'at PBTOFI-RADIO: »00—8 00: Reqoell terűt — Közben. O.lOí Torna — 8.80: Htrok (dőJárásJelenlés - 4 00. Hírek időjd­rásjelemés. — 13.50 tdeoen nyelvű vízlelzószolodlat - té l0: Időjárás, és vízállásjelentés - 15.00:. 1? 00:. |9.00:. 83.00: Hírek. Idő Járás Jelentés. 18.10: Ez is az la 110 percben. 12.15: Tánczene. 13.00: UJ versek. 13.15; Operarészletek. 14.05: Htrdetőoszlop. 14.20: Katonadalok. 14.35: Mi történt a hé­ten a nagyvilágban ? 14.55; Közvetítés a Ma gyarország—NDK vb­selejtező labdarúgó­mérkőzésről. 17.03; A Rádió lemez­albuma. 18.45: Viszontlátásra. Harangvirág! Dráma két részben. Irta: Berkest András. 21.41: UJ népzened fel­vételek. 22.20: Tánczene. PETŐFI RADIŐ 14.20: Tudfsltás az ENSZ-ből. 14.30: Vonószene. 15.05; Kamarazene. 15.40; Operettrészletek 16.05; Nyíri Pál énekel. 16.15: Orvosi tanácsok 16.20: Debussy: Az el­süllyedt székesegy­ház. Előadás. 17.05: A nádirigó. Rá­diójáték. Irta: Bay Gyula. 17.56: A Jazz kedve­lőinek. 18.10: Margarete és a Frankenstein kastély kisértete. Slawomir Serecki elbeszélése. 18 20: Magyar nóták. 19 05; Báthy Anna énekel. 19.35: Napló. Balázs Anna elbeszélése. 19.50: Könnyűzene Szófiában. 20.13: Yehudi Menuhin hegedűestje. 21.45: özd. 22.00: Népi zene. 22.20: Brahms: n. szimfónia. ESD Október i0. KOSSUTH RADIO 8.10: Tánczene. 8.56; Édes anya­nyelvűnk. 9.00; Az új lány. Rá­diójáték gyermekek­nek. » 43; Gyermekkórusok 10.10: Vasárnap dél­előtt. A Magyar Rá­dió Magazinja. 12.15: Jegyzet. 12.25: Népi zene. 13.00: Rádiólexikon. 13.30: Dunakanyar. Zenés táj műsor. 15.00: Színészek — szerepek. 16.08: Szimfonikus zene. 17.08; Pillantás a nagy világba. 18.05; Dalok a me­nyecskékről. 18.49: UJ Magyar Múzsa. 18.59: Mozart; a-moll szonáta. 19.20: Tánczene. 20.10: Lunacsarszklj: Cromwell. Dráma. 21.38: UJ operaleme­zeinkből. 22.15: Operettrészletek. 2310: Bach-hangver­seny. 6.10: A Mitch Miller együttes énekel. PETŐFI RADIŐ 7.30: A református egyház félórája. 8.00; Miska bácsi lemezesládája. 8.30: Operakalauz. Mascagni: Paraszt- becsület. Leonca- valló: Bajazzók. Is­mertetés. 9 30: Verbunkosok. 10.10: Uj lemezeink­ből. 10.44: Versek. 10.48; Szimfonikus zene. 12.40; Kulturális figyelő. 13.00: A hétköznapok tündérei. Zenés mese Irta; Gyárfás Endre. 13.25: Mit hallunk a jövő héten? 13.55: Fúvóspolkák. 14.20: Művészlemezek. 15.10: Kedvelt meló­diák 15.55: Két Muszorgszkij kantáta. 16.10: A sündisznóes- ka lovagol. Mese­játék. 16.50; Operettmuzsika. 17.38: A hajnal ser­kentője. 18.00; A végzet hatal­ma. Részletek. 18.50: A jazz ked­velőinek. 19 05: Melis György énekel. 19 20: Miért felejtünk? Beszélgetés dr. Var­ga Ervin idegorvos­sal. 18 35: Amadeus Weber sinke zongoraestje. 20 25: Motorcsónak. Kosztolányi Dezső elbeszélése. 21.35: Tánezen«. 22 15: Zenekari muzsika. CUI=MUM»I Október S, kedd 8.05; Iskola-tv: 17.58; Hírek. 18.05: Tapasztalatok, tanulságok. 18.20; És hol Jártak? Beszámoló a „KI mit tud” győztesei­nek utazásáról. 18.50: Az orvos vála­szol. öregemberek életmódja. 19.05: Munkásének- karok. 19.20: Esti mese. 19.30: Tv-híradó Napi jegyzetünk. 19.55: Párizs fia dalol. Részletek az Irodal­mi Színpad műsorá­ból. 21.10: Mesterházi La­jos; Példázat. Már késő : : , 22.05: Tv-hiradó j. ki­adás. Október 6, szerda 1748: Hírek. 17.55: Bagolyvár. A házinyúl. 18.25: A Magyar Hir­dető műsora. ÉM. BUDAPESTI BETONARUGYAR BPEST XXI. (CSEPEL) Rákóczi F. U. 289 azonnali belépéssel alkalmaz gyakorlattal rendelkező kar­bantartó lakatosokat, autóvU- lanyszerelőket, valamint rako­dási munkára férfi, azonkívül mozaiklap és betonelemgyártó munkára férfi és női segéd­munkásokat. Felvételhez munkakönyv; mii. lap. Sztk. kiskönyv és tanácsi Igazolás szükséges. Munkás- szállást biztosítunk. Jelentke­zés a fenti dm munkaügyi csoportjánál. 18.35: A munka akro­batái. A KGM Film­stúdió díjnyertes kis filmje. 1* 50: Balaton és kör­nyéke — építész szemm»l. tü 15: Napló. Megem­lékezés az aradi vértanúkról. 19 20: Esti mese. 18 30: Tv-híradó. Napi leevz-tfink >9 55; KÖnWl'meT-tetéS 4.n nn- igen. Magvae film 1'8 éven felü­lieknek). 21.15; A Barangolás vendégkönyve. 21 25; Vacsora után az TTJságfró Klubba". ?2 05; Tv-hiradó 2. ki­adás. Október 7, csütörtök 9 05; Iskola-tv. 10 10: Igen. Magyar film. 11 25; Nevessünk’ ”t2 (Stan és Pan) Ame­rikai burleszk-film. 13 55; Tskola-tv. 17.53: Hírek. 1» 00; Tv-bébi 18.19: Csak egy kicsi­vel lobban . . . 18 45; őszi. télj r,»ha­bemutató sorsolása 18.55: Telesoort. 19.20: PStl mese. 19 30: Tv-híradó 19.50: Az NBK nem­zeti ünnepén. 20.10: Nótaszó. Nép­zenei műsor. 20 35: Antigoné. So­phokles tragéoiéiá- nak tv-váttozata. 21 55: Tv-híradó 2 ki­adás. Október 8. péntek 8 05; Iskola-tv. 9.40; Akinek hlánvzlk esv kereke Maeva- rul beszélő olasz film. 11.05; Telesoort. 11.15: Tv-bébi. 13.35: Tskola-tv. 18.40: Anyagbörze. Október 9. szombat 14.48: Magyarország— NDK labdarúgó-mér kőzés. 17.28: Hírek. 17.35: Próbaút. Ma­gyar klsfllm. 17.45: Musica Vlva. NDK fllmösszeállf- tás. 18 20: Természettudo­mányi Lexikon 18.40; A TV jelenti; 19.20: Esti mese. 19.30: Tv-hfradó 19.50: Délután ötkor, Tv-Játék. 20.30: Jugoszláv dal- fesztivál. 22 00: Százéves a Deb­receni Csokonai Szín ház. 22.30: Tv-híradó 2. ki­adás. Október it. vasárnap 9.25: Iskola-tv. 10.00: Pinocchio. NDK- bábfllm. 10 30; Szonáta, dal. variáció. Közvetítés a Zeneakadémiáról. 12.00: Falusi dolgok­ról. 15.20; A Magyai Hir­dető műsora, 15.30; Versengő városok. 17.30: A kisfilmek kedvelőinek. 18.00: Bélyegsarok. 18.15: Kisfilmek és al­kotóik. Beszélgetés Foky Ottó bábfilm- rendezővel. 19.00: Delta. Tudomá­nyos híradó. 19.20: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 19.50; Sporthírek. 20.00j Klasszikusok a képernyőn. Pickwick klub. Magyarul be­szélő angol film 81.45; Művészportré. Maleezky Oszkár énekeL 92.20: Tv-híradó 2. ki­adás. (A Magyar Rádió és Televízió á műsorvál- toztatds jogát fenn­tartja.} „„ ____ DUNANTŰU napló a z MSZMP Baranya megyei Bizottsága és a megyei tanács lapla. Főszerkesztő: Vasvári Ferenc _ , . Szerkesztőség: Pécs, Hunyadi János űt ft. Telefon! lMJ,18-33, 21-60, 26-22, 80-11. - Belpolitikai rovat: II-«*. Kiadja: a Baranya megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Braun Károly. Kiadóhivatal: Pécs, Hunyadi út 11. Telefon: 15-32. 15-39. 2l-«0, *8-22. 60-11. Pécsi Szikra Nyomda. Pécs, Munkácsy Mihály utca u. szám Felelős vezető: Melles Rezső. Terjeszti a Magyar Posta. hel3? postahivataloknál és kézbesítőimét Előfizetési díj l hónapra 12.— Ft. — Indexszám: aiOM. i \

Next

/
Oldalképek
Tartalom