Dunántúli Napló, 1965. október (22. évfolyam, 231-257. szám)
1965-10-30 / 256. szám
VUög proletárjai, egyesüljelek! Dunántúlt napló \ ________Az MSZMP Baranya megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja________ X XH. ÉVFOLYAM, 25«. SZÁM Ara 50 FILLÉR 1965. OKTOBER 30.. SZOMBAT fl megyében jövőre 16 millió forintot fordítanak kulturális beruházásra és felújításra A megyei tanács művelődésügyi osztályán elkészítették a jövő évi oktatási és kulturális jellegű beruházások és felújítások tervét. 1966-ban OKtóher 30. - nrvember IQ. Világtakarékossági napok A mint ismeretes, me- gyénk a múlt év őszén elnyerté a „takarékos megye” kitüntető címet. A Hazafias Népfront Baranya megyei elnöksége a többi politikai és társadalmi szerv közös összefogásával immár hatodszor állítja csatasorba aktíváit a gondolat terjesztéséért. Az elmúlt években a reáljövedelmek emelkedésével együtt gyors ütemben növekedtek a lakosság megtakarításai és ennek folytán a takarékbetétállomány. Az eredmények azt bizonyítják, hogy a takarékossági mozgalom, ezen belül a takarékossági napok erkölcsi hatása gazdaságilag mérhető eredményre vezetett. Bizalom a párt és a kormány politikájában, bizalom a békében, a megélhetés biztonságos voltában — ez a forrása annak, hogy a takarékosság gondolata oly nagymértékben elterjedt. A takarékossági propaganda nem arra irányul, hogy dolgozóink mondjanak le anyagi javakról, hanem arra, hogy életstílusukkal, anyagi körülményeikkel összhangban alakítsák ki a takarékos életet és növekvő igényeik kielégítésére erejükhöz mérten előkészüljenek. Ez az életforma megfontolt egyéni takarékosságot kíván minden kitől. Ha megyénk dolgozói felismerték az egyéni takarékosság előnyeit — márpedig felismerték —, akkor nem kétséges, hogy felismerik annak a szocialista építésben való jelentőségét is. A felismerés következésképpen a takarékossági mozgalmat közüggyé kell hogy formálja. A betétállomány további növelése, a takarékos családok számának szaporítása tehát népgazdasági ügy is. Ez a szerves összefüggés késztette arra pénzügyi szerveinket, hogy évekkel ezelőtt leszögezze: a takarékbetétgyűjtés aktív elősegítése, az egyéni takarékossági mozgalom széleskörű terjesztése és felkarolása nem lehet csupán elszigetelt takarékpénztári tevékenység, hanem egyúttal az egész dolgozó népet közvetlenül érintő állami és társadalmi komplex feladat kell, hogy legyen. A Hazafias Népfront Baranya megyei Bizottságánr meggyőződése, hogy e gondolatok hatják át megyénk: valamennyi politikai és társadalmi szervének aktíváját, amikor a takarékpénztár munkáját összefogva útjára indítja az ez évi takarékos- sági napokat. Sztergár János, a Hazafias Népfront Baranya megyei Bizottságának titkára közel tizenhatmillió forintot költenek iskolák, óvodák, kollégiumok, művelődési házak építésére, illetve rekonstrukciójára. Az idei év tapasztalatai alapján a rendelkezésre álló összeget nem aprózzák el, hánem a legfontosabb intézmények szükségleteit elégítik ki. A megyében 1966-ban ötmillió forintot fordítanak beruházásra. Ebből tovább folytatják és befejezik a szentlő- rinci általános iskola és gimnázium építkezését, amelyre ez évben már hárommillió forintot biztosították, jövőre fjedig több mint négymillió forintot adnak. Egy házas kozá- ron megkezdik a négytantermes általános iskola, valamint a hosszúhetényi hetvenöt fős óyoda építését. Évek óta készül a komlói gimnázium, remélhetőleg ez év végén átadják az építők a nyolc van személyes diákotthonnal együtt. Amennyiben ez a beruházás áthúzódna a jövő évre. úgy más objektumok megvalósítása szenved késedelmet. Felújításra több mint tízmillió forinttal rendelkeznek. Diósviszlón igen szűkös körülmények között folyik az oktatás, ezért hatszázezer forint értékben négy új tantermet létesítenek. Mecseknádasdon körzeti iskolát alakítanak ki, a negyvenöt fős diákotthon építésére és a műemlékjelle- gű iskola teljes felújítására hatszázezer forintot biztosítanak. A tervek szerint a diákotthont később nyolcvan tanuló fogadására bővítik. A véméndi óvodát négyszázezer forintos költséggel hozzák rendbe. Az idén elkészült sás- di diákotthon fejlesztésére kilencvenezer forint hitelt nyújtanak. Többek között a pécsi járásban felújítják négy művelődési otthon épületét, — Hir- den, Átán, Regényén és Kis- kassán — amelyre kétszáztfz- ezer forintot költenek. A szigetvári Zrínyi emlék ünnepség idejére elkészül az új járási könyvtár. Építkezése már megkezdődött, az idén hatszázezer forint értékű mun kát végeznek el az építők, jövőre pedig egymillió-kétszázezer forint áll a rendelkezésükre. Megkezdték a balatonberényi gyermeküdülő teljes korszerűsítését, új telket vásároltak, ahol kézilabda-pálya épül, a területet parkosítják. Mintegy százötven gyermek számára biztosítanak kellemes üdülési lehetőséget. Vegyes beruházásból a megyében öt pedagóguslakást építenek, kettőt Dunafalván és Siklóson, egyet pedig Villányban. Több községben községfejlesztési alapból, társadalmi munkában és állami támogatásból új általános iskolai tantermeket létesítenek. A Művelődésügyi Minisztérium állami támogatásként három- százezer forintot biztosított. Uj szőlőfeldolgozó üzem Bolyban Korszerűsítik a Húsipari Vállalatot Széntüzelés helyett gőzfűtés - Modern gépek, szociális létesítmények Aat mondják a Húsipari Vállalatnál, hogy egyik legsúlyosabb gondjuktól szabadultak meg, amikor néhány nappal ezelőtt bekapcsolták a gőztávvezetéket az üzembe. Évtizedeken át két nagyon elavult, öreg, szénfűtéses kazán szolgáltatta az ipari gőzt, amelyet a zsír olvasztásánál; a töltelékáru főzésénél és más egyéb munkafolyamatoknál használtak fel, természetesen fűtésre is. A két kazán havonta „megevett” 1200—1400 mázsa szenet. Élelmiszeriparról lévén szó. a tisztasági rendszabályok itt sokkal szigorúbbak, de e szabályokat nehéz volt betartani az udvaron tárolt szénhegyből származó por, illetve a kéményből áradó korom és más égett termék miatt. A levegő szennyeződött volt. A Pécsi Hőerőműtől ide vezetett ipari gőztávvezetékre most bekapcsolták a Húsipari Vállalatot és rövidesen ebből a vezetékből táplálkozik még több — környéken lévő üzem is, mint a Bőrgyár, az Agrária, a Kertészeti Vállalat, a MÁV-nak egy részlege, az AKÖV telepe is. Góréba kerül a kukorica Törik és folyamatosan szállítják a kukoricát a pécsváradi termelőszövetkezet majorjába. A 700 holdon termesztett kukoricából eddig 39 vagonnal szállítottak a tárolóhelyre. A 125 Celsius fokos gőz meggyorsítja például a zsírolvasztást, ahol egy teljes órát nyernek. Végre folyamatos a gőzellátás a főzésnél is, a fürdésire szintén biztosítható a meleg víz. A vállalat egyébként már régebben tervbe vette, hogy a régi kazánokat leszerelik •— alacsony kapacitásuk miatt — és egy _ új gőzfejlesztő-berendezés költsége meghaladta volna a hatmillió forintot. Most már erre — természetesen — nincs szükség. A gőzellátás korszerűsítése azonban már előfutára annak a nagyarányú rekonstrukciónak, amely előtt a Húsipari Vállalat áll. Az előzetes programra a közelmúltban ütötték rá a pecsétet. Közel ötvenmillió forintos beruházással korszerűsítik az üzemet A programozásra, tervezésre a jövő esztendőben kerül sor, és a rákövetkező évben megkezdődnek a kivitelezési munkálatok. A hűtőház *— 115 vagon befogadóképességű — 35 millióba kerül. A jelenlegi hűtőkapacitása a vállalatnak csupán 15 vagon! A zsírt például mindig ott raktározzák, ahol éppen helyet találnak a nagyon is zsúfolt üzemrészekben. A rekonstrukció másik nagyon jelentős programjai a szociális létesítmény. Jelenleg olyan zsúfolt az öltöző, hogy egy-egy szekrényben két-három dolgozó tartja a ruháját. Kicsi és elavult a fürdő, ebédlő, konyha is. Ezek a szociális helyiségek — a lehető legkorszerűbb felszereléssel — egy különálló épületet kapnak. A modern technológiai követelményeknek megfelelő gépi berendezést építenek be a sertésvágóba, a bélüzembe. zsírolvasztóba. A hús- készítményeket előállító üzemrész is új gépeket kap s itt ez kapacitásbővítéssel jár, — azonkívül, hogy bevezethetik a többműszakos termelést is. A vállalat jelenlegi kapacitása tőkehúsból és húskészítményekből körülbelül 900 vagon évente, a rekonstrukció befejeztével — azaz 1971 elején — már 1100—1150 vagonra növekszik a termelés. Ehhez hozzáteendő még: a létszám alig negyven-negyvenöt fővel emelkedik csak 1970— 71-re. A rekonstrukciós összeg egyébként négy év múlva térül meg a beindulás napjától kezdve. Fél kapacitással üzeme’ már Bolyban a Mecsekvidéki állami Pincegazdaság első baranyai szőlőfeldolgozó üzeme. Itt dolgozzák fel a baranyai állami gazdaságoktól, szövetkezetektől és magántermelőktől vásárolt szőlőt. A korszerű gépekkel felszerelt üzem teljes kapacitással óránként 600 mázsa szőlőt képes feldolgozni. A feldolgozóhoz 7200 hektoliter befogadóképességű pince tartozik, amelynek esetleges kapacitáshiányát a borok folyamatos szállításával pótolják. Uj szociális épület is készül, nmeívbei* két iroda, egy ebédlő, -gv öltöző és egy fürdő lesz \ gépeken kívül idén 75# ezer forintos bernházást valósítanak meg az új üzemben. Harcok folynak Közép-lávában Djakarta: Az indonéz hadseregvezetőség Közép-Jávából újabb harcokat jelent. Péntekien Djakartában bejelentették, hogy Jáva középső részén, ahol előzőleg hadiállapotot hirdettek ki, az elmúlt hat nap alatt ötven ember halt meg A bejelentés az áldozatokat egymással szembenálló muzulmánoknak és kommunistáknak mondja. A szárazföldi hadsereg közlése szerint a legutóbbi fegyveres összecsapás Keringanban zajlott le. A katonakézbe került An tarahírügynökség a hét elején olyan provokatív hírt közölt, hogy Jáva középső és keleti részén szeptember 30-a óta „kommunista erők” megtorló lépéseket tettek a polgári lakosság ellen. A szárazföldi hadsereg miniszteri rangú főparancsnokává nemrég kinevezett jobboldali tiszt, Suharto tábornok, újabb igen fontos beosztási kapott. Az Antara hírügynökség csütörtökön este közölte, hogy Suharto alá rendelték a „kolagát” is, azt a katonai parancsnokságot, amelynek feladata a Malaysiával való szem benállás politikájának megvalósítása. Az Antara jelentést adott ki a Sobsi, baloldali Indonéz Szakszervezeti Szövetség és a djakartai körzetben hozzátartozó szervezetek működési jogának ideiglenes felfüggesztéséről is. A múlt héten függesztették fel Djakartában és vidékén a kommunista párt és a hozzátartozó szervezetek mű ködési jogát is, s az intézkedést később országszerte kiterjesztették. A Reuter szerint várható, hogy a Sobsi djakartai felfüggesztése később szin_ tén országos jellegű lesz. A Reuter szerint Sukarno válaszolt azoknak a jobboldali muzulmán vallási vezetőknek, akik azt követelték tőle, hogy tiltsa be a kommunista pártot. Sukamo állítólag úgy nyilatkozott, hogy „figyelemmel" tanulmányozza a követelést. Ma: bélyegkiállítás nyílik a FEK-ben Lényegében a ma délben megnyíló bélyeg-emlékkiállítással kezdődik a fegyveres erők pécsi klubjában a Nagy Októberi Szocialista Forradalom megünneplésének előkészítése. A FÉK és a Magyar—Szovjet Baráti Társaság Steinmetz Miklós Barátság Klubja állította össze a gazdag programot. Már eddig is — az ünnep közeledtével — vetélkedőket tartottak ..Ki tud többet a Szovjetunióról?” címmel, hétfőn pedig a „Szovjetunióban jártam” címmel élménybeszámolókat tartanak. Ma délben pedig megnyitják a Pénzintézetek és a Fegyveres Erők Klubja bélyeg-emlékkiállítását, amely szintén a magyar— szovjet barátságot hivatott elmélyíteni. A további program: november 6-án ünnepi megemlékezés, tartja: Farsang Mihály rendőrszázados, majd szovjet játékfilméit mutatnak be. November 7-én pedig sportnapot rendeznek.