Dunántúli Napló, 1965. szeptember (22. évfolyam, 205-230. szám)
1965-09-14 / 216. szám
6 napló 1965. SZEPTEMBER 11. Mind a két pontot elvitte Pécsről a gyengén játszó Vasas A komlói csapat tíz emberrel harcolta ki a döntetlent Szegeden A Bányász labdarúgói döntetlen reményében utaztak el a Tisza parti városba. Pontszerzésre számított az a több száz komlói szurkoló is, amely a B-közép és az IBUSZ szervezésében autóbusszal és ma- gángépkocsival kísérte el a csapatot. A kirándulást nem bánták meg, hiszen egy izzó légkörű, heves iramú, izgalmakban bővelkedő döntetlen eredményt hozó mérkőzésnek lehettek szemtanúi. A pontszerzés roppant nagy harc árán sikerült. Minden játékos tudájá legjavát adta. A szegediek egyébként megkétszerezett erővel készültek a találkozóra. Túl azon, hogy a bennmaradás szempontjából döntőnek vélték az összecsapást, presztízs-mérkőzésnek tartották a vasárnapi viadalt. Szerették volna ugyanis megállítani a komlóiak szegedi veretlenségi sorozatát. (A Bányász Szegeden bajnoki mérkőzésen még nem kapott ki). A helyi szervek a közönség felhangolására 8 ezer röplapot nyotniattak, kiemelt betűkkel szedették a következőket: „Kérjük a Kedves közönséget: minél nagyobb számban jöjjenek el, buzdítsák ebánatunkat és ezzel váljanak részesévé az eredményes szereDlésnek. Ezt a mérkőzést meg kell nyernünk!” F-bbe azonban beleszólt a komlóiak csupaszív játéka is. Még Rónai kiállítása sem törte meg a kék-fehér gárda akaraterejét, harci kedvel:, s tíz emberrel is sikerült a kiegyenlítés. \ döntetlen értékét növeli, hogy Szőcs János edző egy új össze- ‘állításra, egy új taktikai hadrend kidolgozására kényszerült. Nem '-cb'ítte számításba ugyanis Komlói, Jerabek, Ruppert, Garai és a már be varkor olt Leiovics szereplését, örvendetes azonban, hogy Bodaí és Sós. az új szerepkörben várakozáson felüli teljesítményt nyújtott, s a 18 éves Bordács bemutatkozása is kitűnően sikerült. játékukat, a csatársorba előrevitt ban kevés volt. a két vont a Va- Kincses sem tudta megváltoztatni sasé lett. a játék képét. Helyzet most is Csatársor, főleg góllövő csatár adódott a pécsi támadók előtt, nélkül nem lehet mérkőzést nyer- ezeket azonban sorra elügyetlen- ni. Márpedig vasárnap a Vasas kedték a csatárok. A Vasas má- elleni találkozón a pécsieknek sodik aóljára, melyet ugyancsak nem volt olyan csatáruk, aki a Farkas szerzett, csak az utolsó támadásokat eredményesen tudta percben Török góljával tudott vá- volna befejezni, laszolni a pécsi csapat, ez azon- — hi —■ Jól kezdtek a pécsiek Ebben az évben még nem szenvedett a hazai pályán vereséget a Pécsi Dózsa. Vasárnap a Bp. Vasasnak sikerült megtépáznia a pécsiek babérjait. Nem voltak alaptalanok azonban a pécsiek reményei, a hazai győzelmet illetőéit. A vasárnapi találkozón egy egészen közepes teljesítményt nyújtó Vasas szerezte meg a két pontot, a vártnál sokkal gyengébben játszó Pécsi Dózsától. Pedig a mérkőzés nem úgy indult. hogy a mérkőzést a budapestiek nyerik. A lila-fehérek lendületes rohamai nem egy helyzetet teremtettek már az első percekben a budapestiek kapuja előtt. Rádi mindjárt az első percben egy formás támadás végén a Vasas kapufáját találta el. j pécsiek támadtak és a 14. percben a Vasas jutott vezetéshez. Móricz és Rapp jóvoltából Puskás elől a labda Farkashoz került. aki hálóba vágta. A gól le- lohasztotta a pécsiek reményeit. Az első negyedóra után elszínte- lenedett a játék, és a jónak induló találkozó hátralévő 70 percében sokat bosszankodtak a nézők. A Vasas biztonsági játékra rendezkedett be, a budapestiek a mezőnyben adogattak. tartották a labdát. A pécsiek csatársora szárny szegetten játszott, dr. Dunai. Rádi és Gór teljesen eltűnt a> mezőnyben, csak Török játéka emelkedett az átlag fölé. A második félidőben a lila-fehérek hiába adták fel védekező Halasi volt csapata legjobbja vasárnap a Vasas—Dózsa találkozón. Nemcsak hátul, de elől is igen sokat mozgott a csupaszív játékos. Mérkőzésről mérkőzésre Labdarúgó NB I. Bp. Vasas—Pécs 2:1 (1:0), Pécs, 18 000 néző, vezette: Kaposi (Farkas I. és Kasza). Vasas: Varga — Bakos, Mészöly, Berendi, Ihász — Mathesz, Fister — Molnár. Puskás, Farkas, Pál. Edző: IUov- szky Rudolf. Pécs: Rapp — Hernádi, Móricz, Kincses — Vajda, Islasi — Gór, Dunai dr., Rádi, Osupák, Török. Edző: Orczialvi István. Góllövő: Farkas, Farkas,* Török. Szögletarány 8:4 (3:1) a Vasas javára. Jók: Be- •endi, Bakos, Farkas, illetve Kincses. Halasi és Török; Szeged—Komló 2:2 (1:0), Szeged, 7000 néző, vezette: Biróczky (Gere, Tófalvi), Szeged: Tóth — Kővári, Kürtösi dr., Cserkő — Dc- zsőfi, Pataki — Csömör, Remé- nyik dr., Nemes, Unka, Gilicz. Edző: Moór Ede. Komló: Kiss — Bodai, Józsa, Sós, Csordás — Lutz, Pataki — Rónai. Bordács, Laza- Tidisz, Szigeti. Edző: Szőcs János. Góllövő: Unka, Bordács, Re- ményik dr., Csordás. Szögletarány 5:5 (2:2). Kiállítva: Rónai (56. perc.) Jók: Unka, Pataki, Gilicz, illetve Lutz, Sós és Bordács. Ferencváros — Dorog 4:0, MTK —Salgótarján 1:1, Tatabánya—Csepel 3:2. ujpes1>-Ozd 1:0, Győr— Honvéd 1:1. A LABDARUGÓ NB I. ÁLLÁS A: 1. Vasas SC 18 11 5 2 35:16 27 2. Ferencváros 16 10 4 2 43:19 24 3. Bp. Honvéd 18 8 6 4 33:17 22 4. Ujp. Dózsa 17 9 1 7 33:24 19 5-6. Győr 18 7 5 6 25:20 19 5-6. Pécsi Dózsa 18 7 5 6 20:16 19 7. Tatabánya 18 6 7 5 19:21 19 8. Csepel SC 17 7 4 6 27:21 18 9. MTK 18 5 8 5 22:26 18 10. Özdi Kohász 18 6 2 10 18:43 14 11. Komlói B. 18 4 5 9 20:33 13 12. Salgótarján 18 1 11 6 13:24 13 13. Dorogi B. 18 3 6 9 13:29 12 14. Szegedi EAC 18 2 7 9 14:26 11 Elmaradt mérkőzések; PTC—Újpesti Dózsa (X. 13.), FTC—Csepel (X. 20.). Labdarúgó NB I/B Ganz MÁVAG—Jászberényi Lehel 2:0, Miskolc—HL kér. 1:0, Budafok—Székesfehérvár 1:0, Debrecen—Oroszlány 2:1, Szombathely—Egyetértés 2:2, Szállítók— Nyíregyháza 5:0, Diósgyőr—Győri MÁV DAC 5:2; A LABDARUGÓ NB I B ÁLLASA: 1. Dunaújváros 22 11 8 3 31:18 30 2. Szállítók 22 10 8 4 38:23 28 3. Miskolci VSC 22 10 7 5 28:20 27 4. Diósgyőr 22 10 5 7 27:17 25 3. Szombathely 22 11 3 8 39:26 25 6. VM Egyetért. 7. GANZ- ' 22 8 9 5 26:25 25 MA VÁG 22 9 5 8 25:24 23 3. Debrecen 22 8 7 7 21:21 23 9. Szfv. VT V; 22 7 8 7 34:25 22 10. Oroszlány 11. Gyóri 22 9 4 9 30:27 22 MÄV DAC 22 7 12. Budafoki MTE 7 8 28:34 21 Kinizsi 22 7 6 9 21:18 20 13. Bp. VSC 22 6 7 9 25:25 19 14. Nyíregyháza 22 8 3 11 20:39 19 13. Jászberény 22 4 4 14 19:47 12 IS. Iäyker. 22 2 7 13 20:43 11 Labdarúgó NB II. PVSK—Zalaegerszegi TE 2:0 (0:0), Pécs, 800 néző, vezette: Karádi. PVSK: Markó — Hámori, Kutas, Horváth — Tamási, Mihály — Bérezési, Mihácsi. Márton, Frep- pán, Gáspár. Edző; Krivanek Vilmos. ZTE: Fábián — Prokits, Czotter, Madár I. — Kovács, Madár II. — Borbély, Láng, Tóth, Kocsis, Kajtár. Edző: Pyber István. Góllövő: Mihály, Tamási. — Jó: Markó, Hámori, Mihály, Bérezési, (illetve Prokits, Czotter és Kocsis. Zalaegerszegi Dózsa—Pécsi BTC 3:2 (2:2), Zalaegerszeg, 2000 néző, vezette: Vincze dr. Z. Dózsa; Hamp — Szántai, Varga, Vörös —- Gáspár, Dervalits — Sipos, Fehér, Keul, Miilei, Koltai. Edző: Molnár Péter. Pécsi BTC: Gergely — Keidl, Leipám, Torok — Fekecs, Kővári — Görgényi. Bá- rácz, Varga, Heuschl. Oskó. Edző: Dara János. Góllövő: Millei, Vörös, Koltai, illetve Oskó (11-es- ből), Bárácz. Jó: Hamp, Gáspár, Miilei, illetve Keidl, Kővári, Görgényi. Fővárosi Autóbusz-Győri Dózsa 2:2, Láng SK—Mosonmagyaróvár 3:0. Várpalota—Székesfehérvár 7:1, Budai Spartacus—Esztergomi Vasas 3:0, Ikarus—Pápai Textiles 2:0, Kaposvári Kinizsi- Veszprémi Haladás 4:1. nb n. Állasa Nyugati csoport 1. Budai Sp. 24 13 7 4 32:15 33 2. Kap. Honvéd 24 14 5 5 37:19 33 3. Várpalota 24 11 7 6 49:24 29 4. Autóbusz 24 10 6 8 40:36 26 5. Pápa 24 9 8 7 32:30 26 6. Zalaeg. D. 24 9 7 8 30:29 25 7. Zalaeg. TE 24 10 5 9 32:33 25 8. P. Bányász 24 9 7 8 28:34 25 9. Kap. Kinizsi 24 10 4 10 40:34 24 10. Pécsi VSK 24 9 6 9 30:35 21 11. Szív. MÁV 24 8 8 8 24:36 24 12. Veszprém 24 8 6 10 36:30 22 13. Ikarus 24 8 6 10 32:35 22 14. Esztergom 24 5 12 7 25:29 22 15. Mosonm. TE 24 8 3 13 32:43 19 16. Győri Dózsa 24 5 8 11 28:35 18 17. Láng SK 24 5 8 11 26:39 18 18. Pécsi BTC 24 5 7 12 24:41 17 Keleti csoport: Vasas Izzó—Bp. Előre 1:0, Szegedi Vasutas—Békéscsabai Előre 2:2, Pénzügyőr- Debreceni Honvéd 2:1. Martfű— Bp. Spartacus 1:0, Gyulai ME- DOSZ—Nagybátonyi Bányász 2:0, Miskolci Bányász—Kecskeméti Dózsa 2:2, Kisterenyei Bányász—Egri Dózsa 1:1, KISTEXT—Szolnoki MTE 2:0, Borsodi Bányász—Szolnoki MÁV 1:0. Keleti csoport l. Eger 24 13 7 4 45:20 33 2. Kecskemét 24 13 5 6 38:23 31 3. Borsodi B. 24 11 7 6 32:20 29 4. Szol. MÁV 24 13 3 8 35:27 29 5. Bp. Spart. 6. Pénzügyőr 24 11 6 7 43:29 28 24 9 9 6 28:23 27 7. Miskolci B, 24 10 5 9 34:39 25 8. Szol. MTE 24 10 5 9 26:35 25 9. Bp. Előre 24 9 6 9 33:26 24 10. Gyula 24 8 7 9 29:27 23 11. KISTEXT 24 8 6 10 27:33 22 12. D. Honvéd 24 7 7 10 22:33 21 Nagybátony 24 7 7 10 24:36 21 14. Vasas Izzó 24 7 7 10 20:33 21 15. SZVSE 16. Bcs. Előre 17. Martfű 18. Kisterenye 24 6 8 10 41:35 20 24 7 6 11 28:34 20 24 6 5 13 28:43 17 24 4 8 12 19:36 16 12. Keszthely 13. Nagymányok 14. Sárbogárd 15. Dombóv. Sp. 16. Kap. V. MTE 20 7 2 11 31:48 16 20 5 5 10 25:36 15 20 6 3 11 27:43 15 20 4 6 10 19:30 14 20 4 4 12 19:34 12 Labdarúgó NB III. Lovászi Bányász—Nagykanizsai Bányász 1:1 (0:1), 600 néző. Szekszárdi Dózsa—Sárbogárdi Petőfi 3:1 (2:0), 600 néző, Keszthelyi Haladás—Dombóvári VSE 2:1 (1:0), .700 néző, Mohácsi TE—Nagymá- nyoki Brikett SK 1:1 (1:0), 600 néző, Siófoki Bányász—Nagykanizsai VTE 1:2 (0:1), 1200 néző, Dombóvári Spartacus—Pécsi Ércbányász 2:i (1:1). 600 néző, Kaposvári Vasas MTE—Bajai MTE 1:1 (1:1), 300 néző, csanyikot (Baja) a 48. percben kiállították. Nagykanizsai Dózsa—Pécsi EAC 2:0 (1:0), 300 néző. az nb ni. Állasa: 1. Nagyk. VTE 20 11 5 4 30:22 27 2. Siófok 20 10 5 5 30:19 25 3. Baja 20 11 3 6 *32:25 25 4. Nagyk. Dózsa 20 11 2 7 33:18 24 5. Dombóv. VSE 20 11 2 7 34:25 24 6. Pécsi Ércb. 20 11 1 8 34:21 23 7. Nagyk. B. 20 9 5 6 43:29 23 8. PEAC 20 7 8 5 32:21 22 9. Mohács 20 8 4 8 23:24 20 10. Lovászi 20 8 2 10 29:41 18 11. Szekszárd 20 7 3 10 27:32 17 Megyei bajnokság Pécsi Helyiipari—Pécsi Dinamó 2:i (1:1), Hclyiipar-pálya, Mágocs —Pécsi Kinizsi 1:1 (0:0), Mágocs, Siklós—Pécsi Vasas 5:2 (3:0), Siklós, Pécsi Előre—Szigetvár 1:1 (1:0), Postás-pálya. Boly—Hidas 1:1 (1:0), Bóly, Pécsi Porcelán—Vasas i. Bányász 2:2 (1:1), Porcelángyári pálya, Pécsi Szikra—Pécsszabolcs 2:0 (1:0), Kokszmű-pálya. a megyebajnoksag Állasa : 1. P. Helyiipar 19 12 5 2 34:15 29 2. P. Kinizsi 19 10 6 3 40:16 26 3. P. Vasas 19 9 5 5 30:17 23 4. Vasas I. B. 18 8 5 5 33:26 21 5. Siklós 10 8 4 7 37:25 20 6. P. Porcelán. 18 6 7 5 30:26 19 7. Pécsszabolcs 19 9 1 9 27:26 19 8. Bóly 19 7 4 8 34:31 18 9. Szigetvár 19 6 5 8 29:28 17 10. P. Dinamó 18 8 1 9 26:31 17 11. Mágocs 19 7 3 9 31:42 17 12. P. Előre 19 7 2 10 24:34 16 13. Hidas 19 5 6 8 19:36 16 14. P. Postás 18 4 4 10 16:33 12 15. P. Szikra 18 3 4 11 18:42 10 16. Lánycsók visszalépett A PVSK-nők szegedi veresége Nem egy meglepő eredmény született a kosárlabda-bajnokság vasárnapi fordulójában. A PVSK- lányok szegedi veresége keltette a legnagyobb meglepetést, de a Postás és a Tanárképző Főiskola férfi együttesei is vereséggel hagy ták el a pályát. A szigetváriak biztosan nyertek, a PEAC-lányok is értékes pontot szereztek Budapesten. A PVSK és a PEAC férfi csapatai nem játszottak, mérkőzéseiket későbbi időpontban rendezik. Nők; Szigetvár—Székesfehérvári Építők 44:31, Szigetvár. Szeged— PVSK 47:33, Szeged. PEAC— ! ONyi 52:49, Budapest. Férfiak: | Szeged—Pécsi Postás 72:54, Szeged. Bp. Spartacus—Pécsi Tanárképző 68:57, Pécs. Asztalitenisz NB I. Szegeden győzött az Ércbányász Pécsi Ércbányász—Szeged 12:8, NB I. férfi mérkőzés, Szeged. Pécsi győztesek: Arató, dr. Horváth 3—3, Horváth, Balázs 2—2 és az Arató—dr Horváth páros 2—2. Bp. Spartacus—PEAC 17:3, NB I. férft mérkőzés, Budapest. Pécsi győztesek: dr. Pintér, dr. Hra- bovszky és a dr. Pintér, Bátorfi páros, TOTÓ 1. MTK—Salgótarján X 1:1 2. Ferencváros—Dorog 1 4:0 3. Győr—Bp. Honvéd X 1:1 4. Pécs—Vasas 2 1:2 5. Özd—U. Dózsa 2 0:1 6. Szeged—Komló X 2:2 7. Tatabánya—Csepel I 3:2 8. Oroszlány—Debrecen 2 1:2 9. Székesfehérv.—Budafok 2 0:1 10. Misk. VSC—III. kér. 1 1:0 11. Martfű—Bp. Spartacus 1 1:0 12. Kisterenye—Eger X 1:1 13. Misk. B.—Kecskemét 4-1 X 2:2 14. Debr. Honv.—Pénzügyőr 2 1:2 Teke NB I., NB II. Pécsi BTC—Ganz MA VÁG 5:3, NB I. női mérkőzés, Pécs. Bányász-Pécsi BTC 5:3, NB II. férfi mérkőzés, Pécs. Herend—Pécsi Szikra 7:1, NB I. férfi mérkőzés Herend. Több pécsi atléta indult Budapesten az Építők országos atlétikai versenyén. A kalapácsvetést Lovász (P. Dózsa) nyerte 61 méter 52 centiméteres teljesítményével. A gerelyvetésben 1. Wéber (PVSK) 63.64, 3. Gaál (PVSK) 62.70. * Labdarúgó NB I. tartalékbajnokság mérkőzései: Győri Vasas ETO —Bp. Honvéd 2:2, Tatabányai Bányász—Csepel 5:1. SZEAC—Komlói Bányász 3:0 (1:0), Pécsi Dózsa— Bp. Vasas 1:0 (0:0), FTC—Dorogi Bányász 3:0. Jól szerepeltek a fiatalok az évadzáró pécsi teniszversenyen A Holota—Ugrósdy tenisz-emlékverseny a feltörő fiatalok jó szereplését hozta. A férfiak mezőnyében Gulyás István, sokszoros bajnokunk ugyan fölényesen őrizte meg elsőségét és biztosan nverte jó látókkal ebben az évben is az emlékversenyt, mellette azonban a fiatalok jeleskedtek. Szőke, Balázs. Baranvi, SzŐcsik A nőknél is fiatalok vitték el a pálmát. a pécsieknek nem sok sikert hozott a viadal. I. osztályú férfi egyes: 1. Gulyás, a döntőben 6:1, 6:i arányban győzött klubtársa, Szikszai ellen, 3. Szőke (Bp. Vörös Meteor) és Balázs (Bp. Spartacus). I. osztályú női egyes: 1. Borka (Újpesti Dózsa), a döntőben 6:3. 4:6, 6:i arányban győzött Jószai Szentes ellen, 3. Dudái (Bp. Honvéd) és Szabó (Bp. Vasas). I. osztályú férfi páros: 1. Gulyás—Szik- szay (Újpesti Dózsa), a döntőben 6:2, 7:5 arányban verték a Komáromi—Zentai Vasas párost, 3. Baranyai—Fehér (Újpesti Dózsa) és Balázs—Balami (Bp. Spartacus). I. osztályú vegyespáros: A döntőbe csak a Prichradni—Szabó pár került, a másik ágon a Balázs— Géczi és Fehér—Borka mérkőzés győztesei adják a döntő második párosát. A döntőket a hét elején Budapesten játsszák. II. osztályú férfi egyes: 1. Csin- ger (Győr). 2 Gurmai (DVTK), 3 Bors (MAFC) és Novák (Bp. Spartacus). II. osztályú női egyes: 1. Géczi (Bp Spartacus), 2. Schubert (Bp. Vasas), 3. Rákos (FTC) és Tóth (Bp. Vasas). Ifjúsági fiú egyes: i Bóta (Pécsi Spartacus), 2. Tóth, 3. Rostás. mindkettő Selyp és Bujtor (Újpesti Dózsa). Ifjúsági leány egyes: 1. Maróti (Bp. Spartacus), 2. Tarnóczy (Bp. Vasas), 3. Szigeti (Bp. Spartacus) és Kiss (PEAC). Gulyás István, sokszoros ^ajno- kunk ismét Pécsett ver^ ^ctt. Kézilabda NB I., NB II. Harmadik helyre kerültek a Bányász-nők NB I-es csapataink jól szerepeltek a legutóbbi fordulóban, négy mérkőzésből 7 pontot szereztek. A Bányász csapatok mind három budapesti mérkőzésüket megnyerték, különösen értékes a lányok Postás elleni fölényes győzelme. A Pécsi Dózsa ismét otthonában vesztett pontot most a Győri Textilessel szemben. Jól kezdtek a lila-fehérek, már 4 góllal vezettek, amikor az ellenfél feljött és a végén a pécsiek örültek a döntetlennek. NB Il-es együtteseink közül az Építők nők, és Ércbányász férfiak továbbra is gyengén szerepelnek. i A Vörös Meteor lányok értékes két pontot szereztek Tolnán. Pécsi Dózsa—Győri Textiles 13:13 (9:9), NB I. férfi mérkőzés, PVSK-pálya. Pécsi Bányász—Bp. Vasas 15:14 (9:3), NB I. férfi mérkőzés, Budapest. Pécsi Bányász— Özd 9:4 (5:2), NB I- női mérkőzés, Budapest. Pécsi Bányász—Bp; Postás 7:2 (4:1), NB I. női mérkőzés, Budapest. Az NB II. eredményei: Várpalota—Pécsi Építők U :2, női mérkőzés, Pécs. Pécsi Vörös Meteor- Tolna 5:4. Tolna, férfiak: Pé^sí Ércbányász—Várpalota 13:13, Pécs* Győri ETO—Komló 36:11, Győr. Keüős olasz siker a VI. Mecsek Kupa nemzetközi országúti kerékpáros versenyén Vasárnap a mecseki hegyipályán megtartott 25 körös versenynyel befejeződtek a háromnapos Mecsek Kupa nemzetközi országúti. kerékpáros-verseny küzdelmei. A vasárnapi verseny iránt élénk volt az érdeklődés, a nézők érdekes, izgalmas és változatos csatát láthattak. Sokáig úgy látszott, magyar győzelmet hoz a verseny befejező szakasza. Dévai II. Török Győző és Schick sokáig vezettek, de aztán a hajrában jöttek az olaszok és ismét maguknak biztosították a győzelmet. A Mecsek Kupa harmadik napi eredménye (25 kör, 72 km): 1. De Gobbi (SC Padovani) 1:50:52 (egy perc jóváírással, 2. Mikolajczik (Start Warszawa) 1:51:22, fél perc jóváírással), 3. Widera (Start Warszava) 1:51:52, 4. Destro (SC Padovani), 5. Török Győző (Újpesti Dózsa I.), 6. Stámusz (Újpesti Dózsa I.), 7. Benfatto (SC Padovani), 8. Pavlik (Vojvodina Noviszád), 9. Takács A. (Eőre SC), 10. Juszkó (BVSC), 11. Mezei (Újpesti Dózsa II.), 12. Kraisztel (ÖRB Ausztria) . . . 21. Dévai András (Pécsi Spartacus) 1:52:53 ... 22. Dévai János (Pécsi Spartacus) 1:52:53... 53. Kozma György (Pécsi Spartacus) 2:02:41. Csapatban: 1. SC Padovani 3:43:44, 2. Start Warszawa 3:43:44, 3, Újpesti Dózsa I. 3:43:44, : : : 8. Pécsi Spar-: tacus I. 3:45:46, ...17. Pécsi Spartacus II. 4:01:04. A Mecsek Kupa végeredménye: 1. Giorgio Destro (SC Padovani) 8:30:10, 2. Benfatto (SC Padovani) 8:31:56, 3. Stámusz (Újpesti Dózsa I.) 8:33:33, 5. Pavlik (Vojvodina Noviszád) 8:33:49. 6. De Gobbi (SC Padovani) 8:34:16, 7. Takács A. (Előre SC) 8:34:50. 8. Widera (Start Warszava) 8:34:51. 9. Maleska (Dynamó Berlin) 8:36:12. 10. Polaneczki (Újpesti Dózsa II.) 8:37:45, ... 20. Keserű Ferenc (Pécsi Spartacus) 8:44:12 ... 24. Rajnai György (Pécsi Spartacus) 8:45:28, ... 30. Dévai András (Spar tacus) 8:49:05, ... 36. Dévai János (Spartacus) 8:51:35, ... 58. Kozma (Spartacus) 9.18:56. Csapatban; 1. SC Padovani íDestro, Benfatto) 17:03:36, 2. Újpesti Dózsa I. (Stámusz, Török Gy.), 17:10:11, 3. BVSC (Juszkó, Horváth) 17:12, 4. Vasas SC (Schick. Bojtor) 17:17:23, 5. Dynamc Berlin 17:18:27, 6. Start Warszawa 17:19:36. ; : ; 8. Pécsi Spartacus I. 3:45:46 ; ! ; 17. Pécsi Spartacus II. 4:01:04 . . 20. Baranya megye 4:01:59. Az egyéni versenyben 73 kerékpáros, a csapatversenyben 25 együttes eredményét értékelték. A kis Keserű az olasz kerékpárosokkal csatázik. Felvételünk a VI. Mecsek Kupa nemzetközi országúti kor^knáros verseny vasárnapi befejező versenyén készült a Mecseken, t